A Közlekedési Múzeum új épületéhez készült látványtervekből nyílt kiállítás Budapesten

2019.08.07.
Vitézy Dávid, a múzeum főigazgatója a megnyitón felidézte, hogy a magyar ipartörténet kiemelkedő örökségének számító egykori Északi Járműjavító területén létrehozandó új múzeumegyüttesre 2018-ben hirdettek nemzetközi építészeti tervpályázatot. A szeptember közepéig látható kiállításon a 13 döntős pályaművet, köztük az első díjat elnyerő világhírű Diller Scofidio + Renfro építésziroda látványterveit tekinthetik meg az érdeklődők. A nyertes pályamű az, amely a legjobban reflektál a múltra és jövőre egyaránt - tette hozzá. Hangsúlyozta: a járműjavító Dízelcsarnoka egy olyan tér, amelyet ipari értékeivel, hangulatával együtt szeretnének megőrizni és múzeumként megnyitni a nagyközönségnek.  Mint kiemelte, a több mint 120 éves múzeum hatalmas gyűjteménnyel rendelkezik, amely folyamatosan gyarapodik. Csak az elmúlt egy-két évben tucatszám gyűjtötték az újabb és újabb járműveket, a napokban Erdélyben például értékes Ikarusz-emlékeket találtak. Felidézte azt is, hogy számos helyszín elemzése után jutottak arra a döntésre, hogy az új múzeumegyüttes a kőbányai Északi Járműjavító területén kapjon otthont. A főigazgató szerint az Északi Járműjavító egy különleges helyszín: barnamezős rozsdaövezeti terület, Budapest belvárosából ugyanakkor több közlekedési eszközzel is könnyen megközelíthető.  Mint rámutatott, az egykori járműjavító Eiffel-csarnokában már épülő Opera Műhelyházzal együtt egy új kulturális városnegyed jöhet létre számos új közterülettel, parkkal, sétánnyal és egy új vasúti megállóval. Az új épületegyüttes nemcsak kiállítótérként fog működni, az épületben - a tervek szerint - helyet kap archívum, könyvtár, és dokumentációs központ is. Emellett időszaki kiállításoknak, és különféle esti programoknak, fesztiváloknak is helyet ad majd.  "Budapestnek egy örökségét nyitjuk meg újként" - hangoztatta Vitézy Dávid, hozzátéve: a kihasználatlan területet újra élővé és vonzóvá tudják tenni a budapestiek és a turisták számára is.         Erőss Zoltán építész elmondta, hogy Kőbányának ez a területe a vasút hőskorával kapcsolódik össze. Pest legrégebbi pályaudvara a Józsefvárosi állomás volt, amely az 1860-as években épült, majd később MÁV-vonallá vált. Az állomás vonzáskörzetébe svájci kocsigyártó műhelyek települtek be, később a Ganz gyár is idetelepült, majd az államvasutak gépgyártó (MÁVAG) részlege is ott gyártott mozdonyokat. Abban az időben ez az iparág vezető ágazat volt, a legkorszerűbb technológiákkal dolgoztak, de itt kapott helyet később a MÁV Északi Járműjavító részlege is - tette hozzá. A létrehozandó új múzeum ezekhez a történelmi gyökerekhez nyúl vissza, ezt a miliőt idézi majd meg - emelte ki az építész.

Újabb szórakoztató funkciókat kaptak a Tesla autói

2019.08.07.
A The Verge írásában idézik Elon Musk Tesla vezér minapi bejelentését, amely arról szólt, hogy hamarosan elérhetők lesznek a Tesla elektromos autóiban a Netflix és a YouTube szolgáltatásai. Ezzel tovább bővülnek a szórakoztató funkciók. Számos videójáték már elérhető az óriás érintőképernyőkön. Ilyen a Fallout Shelter,  a Cuphead vagy a Beach Buggy Racing 2. A múlt héten a kínálat tovább bővült a Tesla Arcade sakkszimulációs játékával. A cég közlése szerint ezek a szórakoztató programok vezetés közben nem, csak parkoló üzemmódban használhatók, annak ellenére, hogy a Tesla járművei önvezető módban is képesek haladni. A The Verge cikkében megemlítik, hogy 2017-ben az Uber sofőrszolgálat egyik önvezető járműje halálos kimenetelű balesetet okozott. A volán mögött a sofőr akkor éppen az egyik népszerű zenei tehetségkutató adását nézte a fedélzeti kijelzőn.

Japánban más értelmet nyert az autómegosztás is

2019.08.07.
Mára nem kérdés, hogy ha városi közlekedés, akkor érdemes számolni az autómegosztó szolgáltatásokkal is, hiszen bizonyos távokon, bizonyos helyzetekben jelentősen jobb alternatívának bizonyulnak, mint a tömegközlekedés. Mind pénzügyileg, mind kényelmi szempontból. Azt hihetnénk, hogy a legtöbben arra használják az ilyen szolgáltatók autóflottáit, hogy eljussanak egyik pontból a másikba, viszont Japán most rávilágított, hogy ez nem feltétlenül van így, és ez számtalan kérdést felvet. Mostanra a legnagyobb autógyártók és a jelentős ipari szereplők is egyetértenek abban, hogy egyre nagyobb szerepet kap a jövőben a közösségi autózás. A jövő emberének nem lesz szüksége saját autóra, nem akarja majd kisajátítani azt, hanem szívesen megosztja majd másokkal is az élményt, hogy amíg nem használja, addig ne elvigye a pénzt, hanem épp ellenkezőleg, termelje azt. Már most is számtalan autómegosztó szolgáltatás érhető el a világ nagyvárosaiban, ahogy Budapesten is. Azonban ezek nem saját tulajdonban lévő autók. A jövőben ez változhat meg. Ahogy egy villanyautó szerves részét képezheti a háztartási áramellátásnak, úgy az autómegosztás segítségével akár pénzt termelhet, ha bérbe adjuk a használaton kívüli időtartamban. Noha ez meglehetősen távoli jövőnek tűnik, a piac mérvadó szereplői egyre nagyobb számban fektetnek be hasonló cégekbe. Számtalan koncepció születik, ami az autómegosztáson alapul, nem ritkán a villanyhajtással és az önvezetéssel párosítva. Az autómegosztás legfontosabb játszótere egyelőre egyértelműen a nyüzsgő nagyvárosok, ahol számtalan hétköznapi problémát képesek megoldani. Azon felül, hogy nem kell bajlódni az autók karbantartásával, bizonyos nagy városokban, így Budapesten is ingyen parkolhatnak a villanyautók. Kis méretüknek köszönhetően gyorsan és könnyen találhatunk számukra parkolóhelyet. A tárolással sem kell foglalkoznunk, ugyanis csak arra használjuk, hogy eljussunk A pontból a B pontba. Legalább is ezt gondoltuk eddig. Viszont egy olyan sűrűn lakott terület, mint Japán, még ezen is tudott csavarni egyet. Egy olyan országban, ahol a parkolóhely az egyik legdrágább és legértékesebb dolog a nagy városokban, ez nem is csoda. Japán rávilágított olyan problémákra, amikre Európában nem feltétlenül gondoltak mérvadó tényezőként, amikor elkezdték a szolgáltatást. Ilyeneket gyűjtött most össze az ázsiai szigetország két legnagyobb autómegosztó cége, az Orix és a Times24 Co. Felmérésük szerint számtalan esetben fordult elő, hogy a japán dolgozók kibérelték az autókat, viszont egy métert sem tettek meg velük. Mi több, egy sor egyéb dolgot tettek a vezetés helyett. Például egy 31 éves férfi csak azért bérelt ki egy közösségi autót, hogy megpihenve ehesse meg az ebédjét. Állítása szerint egyszerűen nem talált más nyugodt helyet, hogy nyugalomban elfogyaszthassa ételét. „Gyakran fordul elő, hogy nincs más választásom, ki kell bérelnem egy cybercafe-t egy állomáson (apró kapszulaágyak, amikben mindössze egy ember fér el, fekve), viszont ugyanezt megtehetem egy bérelt autóban is, ráadásul csak néhányszáz yennel drágábban.” Japánban ugyanis mindössze 400 yenért (kb. 1000 forintért) bérelhetünk autót félórára, ami az ottani dolgozói fizetésekhez mérten rendkívül kedvezőnek számít. Mi több, külön a közösségi autóknak fenntartott parkolóhelyek állnak a bérlők rendelkezésére Japán területén, nem kevesebb, mint 12 ezer. Egy okostelefon applikáción keresztül akár néhány órára, vagy egy teljes napra is kibérelhetőek. Ha már okostelefonok, itt jön a következő csavar, amire lehet, hogy nem is gondoltunk. Többen csak azért béreltek ki közösségi autót, hogy feltöltsék készülékeiket, vagy nyugalomban tudjanak lerendezni egy telefonhívást. Viszont akkor már folytatom a sort: voltak, akik azért béreltek autót, hogy TV-t nézzenek, míg mások átöltöztek egy-egy bérelt autóban, de a legdurvább, hogy volt, aki csak kinyújtózni akart, illetve néhány testedzési gyakorlatot végezni. Megint mások csak táska-tárolóként alkalmazták az autómegosztót, ha a közelben lévő értékmegőrző zárva volt. A felmérés eredményein természetesen meglepődtek a szolgáltató cégek, és nem feltétlenül boldogok, hiszen minél többet közlekedik egy autó, ők annál többet keresnek rajta. „Nem kéne feleslegesen járatni a motorokat, amíg egy helyben állnak. Nem ajánljuk, hogy vezetésen kívül másra is kibéreljék járműveinket.” – tette hozzá az Orix, akik szerint az tesz a legjobbat autóiknak, ha valóban céljuknak megfelelően használják őket.

Pályahiba miatt rövidített útvonalon jár a fogaskerekű

2019.08.07.
A kimaradt szakasz a Széll Kálmán tér felől a 21-es és 21A, a Királyhágó tér felől pedig a 212-es autóbusszal érhető el, a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút és a Művész út megállóhelyek pedig a Svábhegyről induló 60-as pótlóbusszal. A 60-as pótlóbusz a Svábhegyről a 21-es autóbusz Normafa irányú megállójából indul, a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút állomásnál pedig a Golfpálya úton, a Fogaskerekű végállomása mögött és a Gyermekvasút végállomása előtt is megáll. A korlátozás idején a 212-es autóbuszon - hétköznap is - a teljes vonalon lehet kerékpárt szállítani - olvasható a BKK közleményében.

Új szolgáltatásokkal bővül a debreceni repülőtér

2019.08.07.
Vajda János az MTI tudósítása szerint elmondta: a repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport (DIA) Kft. a Rolling Can Kft. szakmai befektető céggel közösen, 50-50 százalék tulajdonrésszel létrehozta a bisztrókat és shopokat üzemeltető SkayBar Debrecen Kft.-t. Az indulási oldalon a Schengen belső, illetve a Schengen külső várótermekben alakítottak ki egy-egy shopot és bisztrót, amelyek magas színvonalon elégítik ki az évről évre növekvő forgalmú repülőtér utasainak gasztronómiai és vásárlási igényeit – jelezte az igazgató. Harmincmilliós beruházás A beruházás mintegy harmincmillió forintba került, és 11 új munkahelyet teremtett a repülőtéren – tette hozzá. A repülőtér utasszáma a tavalyi 360 ezerről idén 600 ezerre nőhet – mondta Barcsa Lajos, Debrecen gazdasági alpolgármestere. Tájékoztatása szerint 14 úti célra közlekednek menetrend szerinti járatok Debrecenből, a nyári időszakban pedig charterjáratokkal bővül az utazási lehetőség. A növekvő utaslétszámhoz igazodva bővítették a terminált, amelynek további fejlesztését is tervezik – tette hozzá megjegyezve, hogy kormányzati forrásból új kifutópályát is építenek a légikikötőben. Korszerű kifutó Utóbbi azt jelenti, hogy egykor szovjet harcigépek használta 45 méter széles, elhanyagolt betoncsíkot felszedik, és a helyére korszerű kifutót építenek, miközben a repülőtér zavartalanul fog üzemelni, a jelenlegi kifutópálya használatával – részletezte. Barcsa Lajos elmondta azt is, hogy az új kifutópálya megépítésével egy időben telepítik az egyik legkorszerűbb, ILS 3 műszeres leszállító berendezést.

Olasz, lengyel és orosz tolvajok loptak a Hungaroringen

2019.08.07.
A közlemény szerint a férfiak augusztus 2. és 4. között a Formula 1 Magyar Nagydíj idejére a Hungaroringre kitelepült, az autó-motorsporthoz köthető üzletekből tulajdonítottak el több értékes kabátot és pólót.  A tolvajokat a Pest megyei rendőrök elfogták, a lopott holmit megtalálták náluk, és visszaadták az üzleteknek. A Gödöllői Járási Ügyészség a lopás bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsított, őrizetben lévő vádlottakat két napon belül bíróság elé állította. Mind az öt vádlottat próbára bocsátották.

Elgázolt egy embert az Ausztriából Sopron felé tartó vonat

2019.08.07.
A vonaton mintegy tizenöten utaztak.  A vonatokat mentesítő autóbuszokkal helyettesíti a vasúttársaság.

Torlódik a forgalom az M5-ösön Budapest felé

2019.08.07.
Két kisteherautó és egy kisbusz ütközött össze, a helyszínelés miatt csak egy forgalmi sáv járható.

Kezelésbe vette a Hymer a Toyota Proace Versót

2019.08.06.
Kempingbuszt faragott a lakóautók egyik legnagyobb tapasztalatú cége, a Hymer a Toyota Proace Versóból. A Crosscamp alapja a Proace Verso közepes méretű verziója volt: ez 4,96 méteres hosszával alig nagyobb egy középkategóriás kombinál, ugyanakkor 328 centiméteres tengelytávja tágassá teszi, magassága pedig az átépítés során rászerelt, felnyitható alvótetővel együtt sem haladja meg a 199 centimétert, így gond nélkül be lehet vele állni mélygarázsba. A Crosscamp két dupla fekhelyet kínál: az egyik a felnyitható tető alatt van, a másik pedig a variálható, sínrendszeren tologatható hátsó üléssorból alakítható ki. Ez a sínrendszer egyébként a Crosscamp sokoldalúságának egyik titka: az egy- és kétszemélyes hátsó üléseket variálva akár öt utast is szállíthatunk, szabványos kerékpártartókat helyezhetünk el a belső térben, vagy ha kevésnek bizonyul a gardróbszekrény mellé beépített hűtőszekrény kapacitása, a két első ülés közé plusz hűtőládát kérhetünk. A másik különlegesség a konyhamodul: a víztartállyal, valamint 2,8 kilós gázpalackkal felszerelt egység az oldalajtón keresztül egyszerűen kiemelhető a helyéről. Így a táborhelyre érkezve pár mozdulattal szabadtéri főző- és étkezőszigetet alakíthatunk ki magunknak, a nyaralás végeztével pedig értékes helyet szabadíthatunk fel a kocsiban. Az átgondolt berendezés mellett a Crosscamp megőrizte az eredeti Toyota Proace Verso mechanikus jellemzőit. Háromféle dízelmotoros hajtáslánc közül választhatunk: a 1.5 literes erőforrás 120 lóerős, a 2.0 literes pedig kérhető 150 lóerővel és kézi sebességváltóval, vagy 180 lóerős, automata váltós kivitelben. Csúszós, laza vagy egyenetlen talajon a bevált Toyota Traction Select elektronikus tapadásjavító rendszer segíti a magabiztos előrejutást, a biztonságról pedig többek között sávtartó asszisztens, adaptív tempomat, jelzőtábla-felismerés, adaptív távfény és gyalogosfelismerő autonóm vészfékrendszer gondoskodik. Európa számos országában akár a Toyota márkakereskedéseken keresztül is megrendelhető lesz az autó, amelynek alapára 42 999 euró, azaz körülbelül 13,5 millió forint.

Új vezető a BMW kormányánál: Bajor rapszódia

2019.08.06.
Szerző: Heimer György Nem kétséges, hogy a Bajor Motor Művek startelőnyt élvez, elvégre a müncheni prémiumgyártó a globális autóipar éllovasainak egyike. Legyen szó karosszériadizájnról, vagy innovatív hajtásláncokról, a Mini és a Rolls-Royce márkát is tulajdonló cégcsoport egyfajta etalon: diktálja a tempót, négykerekűire világszerte álomautóként tekintenek. Elegendő csak a nálunk is menő 3-as sportszedán-családra utalni, amelyből 1975-évi megszületése óta több mint 15,5 millió példány készült, s az idén megjelent hetedik generáció szokás szerint most is kényelmesebb, kifinomultabb, s persze még gyorsabb. Aztán ott van az eladások nagyobb hányadát kitevő X jelű utcai terepjáró-sorozata, köztük a X5-ös nagy suv. A száguldó luxusbatár idén kihozott nyolchengeres csúcsváltozata 530 lóerős, álló helyzetből valamivel több, mint 4 másodperc alatt gyorsul fel százra, s a monstrum száz kilométerenkénti átlagfogyasztása állítólag alig haladja meg a 10 litert. Így aztán mindegy, hogy limo, vagy suv, lent vagy fent ül a BMW pilóta – a bajor prémiummárka mintha nem tudna hibázni: a sportosan száguldó imidzs láthatóan kikezdhetetlen. Oliver Zipse Ugyanígy messze földön irigyelt a BMW innovációs kapacitása. Ezt illusztrálja, hogy csupán az idén nyáron 13 darabra rúg az új vagy az átfazonírozott típusok száma. Szinte nincs olyan személygépkocsi-kategória, –alkategória, amelyet ne fedtek volna le valamilyen (rés)modellel. Az egymás osztályaiba is átnyúló típusválaszték láttán az a kérdés is felmerülhet: vajon nem kannibalizálja egymást az a sok hasonló négykerekű, s egyáltalán rentábilis lehet-e ez a jószerivel számba vehetetlen modellportfolió? Ám a globális autóipari arénában nincsenek bérelt helyek, még a titán BMW sem érezheti magát nyeregben – tűnik ki a megfigyelők megállapításaiból. Az elemzők rámutatnak, hogy már nem a bajor cégcsoport a világ legnagyobb luxusautó-gyártója. Egy évtized elsőség után elvesztette a presztízsharcot: 2016-ban a nagy vetélytárs, Mercedes visszavette az elsőséget, jóllehet, a BMW is rendre eladási rekordokat döntöget. Mindazonáltal bajok vannak a profitabilitással, az év első negyedében a BMW divízió – egy évized óta először – vesztességgel zárt, s a cégcsoport márciusban 12 milliárd eurós takarékossági programot léptetett életbe – emlékeztet a Bloomberg hírügynökség. BMW-Daimler: hosszú távú együttműködés Külön kérdéskör az elektromobilitás ügye, legfőképpen az, milyen stratégia üdvözítő az e-transzformációban? Igaz ugyan, hogy a BMW úttörő szerepet játszott az e-autók elindításában a szénszálas karosszériájú i3-as kiskocsival, de a Reuters megfogalmazásával élve elpazarolta startelőnyét, vagy legalábbis egyelőre nem tudta megszorítani a Teslát, miközben mások, így az Audi vagy a Jaguar is rákapcsoltak. Minderről az újdonsült elnök-vezérigazgató, Oliver Zipse is elmondta a magáét, amikor nemrég az angliai Oxford gyárban ünnepélyesen beindították az elektromos Minik termelését. „A kulcsszó a flexibilitás” – hangsúlyozta a BMW-vezér, s hosszan fejtegette, hogy az elektromobilitás utjai még sok tekintetben kifürkészhetetlenek, nem lehet megjósolni a piac alakulását, rugalmas megközelítésre van szükség. Szerinte a VW csoport tévúton jár a külön kizárólagos e-platformjával, az úgynevezett MEB (Modular Electric Toolkit) rendszerrel. Ehelyett a BMW-nek olyan csapás mentén kell haladnia, amely a piaci igények szerint, ugyanazon a platformon egyaránt lehetővé teszi a hagyományos robbanómotoros és villanyos típusok előállítását. Zipse szavai egybevágnak a leendő debreceni BMW gyárról csepegtetett információkkal. A gyártásba kerülő típusokat ugyan még nem árulták el, de azt igen, hogy ott is rugalmasan, egyazon gyártósoron készülnek majd a belsőégésűek és az elektromosok. Ám a BMW ezzel együtt is nyakán érezheti konkurensek forró leheletét. Bizonyára ennek is tulajdonítható, hogy nemrég azt is bejelentették: felgyorsítják a tisztán elektromos és a plug in típusok gyártását, a tervezettnél két évvel korábban, 2023-ban 25 új elektrifikált modellt dobnak majd piacra. A BMW Vision M NEXT tanulmányautó  A vitatott stratégiai kérdések sorában az is főnöki döntésre vár, hogyan és melyik versenytárssal, techcéggel kooperáljának, miután az új technológiák, így az önvezető autó, vagy a digitális (jármű)hálózatok kifejlesztése még az óriásvállalatok erejét is meghaladja. Ezt példázza legutóbb a VW és a Ford egyezsége, miszerint a VW 2,3 milliárd eurót invesztál a Ford robotjárműveket fejlesztő leányvállalatába, a Ford pedig hat év alatt 600 ezer e-autót gyárt a VW féle MEB alapján. A BMW eddig óvatosabb volt riválisainál az ilyesfajta együttműködések kialakításában, s bennfentesek szerint az igazgató tanács tagjai különösen megosztottak voltak a Mercedesszel tető alá hozott együttműködés megítélésében. Ennek ellenére a két német gigász már egyesítette erejét a különféle mobil szolgáltatások globális hálózatnak kiépítésében, s hosszú távú technológiai együttműködések alapján közösen – milliárd euró értékben – fejlesztik a vezetéstámogató rendszereket, valamint autópályákon és a nagyvárosokban a forgalom, így például a parkolás automatizálását. A BMW háza táján egyezményes megállapodás, hogy a mindenkori it-vezetőnek 60 éves korában távoznia kell posztjáról. Ha ezt továbbra is betartják, a most 55 éves Zipsének (aki Darmstadban gépészmérnökként diplomázott, komputerizációt is tanult az amerikai Utah Egyetemen, majd 1991-ben gyakornokként beállt a müncheni céghez, s a ranglétrán felfelé haladva legutóbb igazgatósági tagként a globális gyártóhálózatáért, köztük a debreceni beruházásért is felelt) öt éve van a pályamódosításokra. Vajon sikerül neki?
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója