Az AMTS-en tartották az MG4 Electric hazai premierjét

2023.03.18.
Az MG4 Electric-et az AMTS kiállításon megrendezett sajtótájékoztatón mutatták be a szakma képviselőinek, de a nagyközönség is szemügyre veheti a hazánkban most debütáló, kiváló ár-érték arányú modellt a hétvégén zajló kiállítás időtartama alatt, a G pavilonban. Az alsó-középkategóriás modell a bemutatót követően elérhetővé vált az MG márkakereskedésekben, 12,9 milliós alapáron. Az MG márkajelzésű személyautók magyarországi forgalmazása pontosan fél évvel ezelőtt, 2022. szeptember 17-én kezdődött, a hazai modellpaletta eddig az autópiac legnépszerűbb szegmenseibe (B-SUV és C-SUV) tartozó MG ZS és a MG HS, illetve annak tölthető hibrid változatából, az MG EHS-ből állt. Új modell, új platform, új osztály Az MG Motor a vadonatúj MG4 Electric modellel a kompakt, elektromos hajtású hatchback szegmensben tör be a piacra. Ez az első MG modell, amely az MG anyavállalata, a SAIC Motor által kifejlesztett intelligens, új MSP (Modular Scalable Platform) platformra épül. A padlólemez szerves részét képezi a szintén a gyártó által kifejlesztett, fekvő akkumulátorcellák innovatív elrendezésének köszönhetően, az iparágon belül egyedülálló, mindössze 110 mm vastagságú akkumulátorrendszer. Az akkumulátorok kialakítása és elhelyezése által biztosított alacsony súlypontnak köszönhetően kiváló úttartást, a fejlett platform kiegyensúlyozott tengelyek közötti 50:50 arányú súlyelosztása jobb kezelhetőséget, közvetlenebb kormányreakciót és gyors kanyarodást tesz lehetővé. Hátsókerék-meghajtással kombinálva az új MG4 Electric igazi vezetési élményt biztosít. A nagyjából Volkswagen ID.3 mérerű, 4287 mm hosszú, 1836 mm széles és mindössze 1504 mm magas ötajtós ferdehátú a 2705 mm-es tengelytávnak köszönhetően a kompakt külső méretek mellett viszonylag tágas utasteret kínál. A 40:60 arányban dönthető üléseknek köszönhetően a 350 literes csomagtér akár 1165 literesre is növelhető. Az minimalista hangulatú, minőségi belső tér tele van hi-tech funkciókkal, köztük egy 10,25' colos lebegő infotainment képernyővel és egy 7 colos digitális műszeregységgel, Apple CarPlay/Android Auto csatlakozási lehetőséggel. A középkonzol lebegő kialakítása több helyet teremt és olyan hasznos funkciókat integrál, mint például az okostelefonok tárolása és vezeték nélküli töltése. Ötcsillagos biztonság A családi autó méretű elektromos hatchback biztonság tekintetében is kiemelkedő, hiszen az Euro NCAP biztonsági tesztjeink a legmagasabb, ötcsillagos minősítését kapta, mind az utas-, mind a gyalogosvédelem terén. A kiváló minősítéshez MG Pilot vezetéstámogató rendszer funkciói is nagyban hozzájárultak: az adaptív sebességtartó automatika (ACC), aktív vészfékező rendszer (AEB), intelligens távolsági fényszóró asszisztens (IHC), sebességtámogató rendszer (SAS), forgalmi dugó asszisztens (TJA), bizonytalan vezetésre figyelmeztetés (UDW), sávelhagyás figyelmeztetés (LDW) és sávtartó rendszer (LKA) minden modellváltozatban szériafelszereltség. Kompromisszummentes hatótáv Az MG4 Electric értékesítése két felszereltségi szinttel indul a hazai piacon. A belépőszintű modellváltozat az MG4 Electric Family, 51 kWh kapacitású akkumulátorral, a napi ingázásra tökéletesen alkalmas 350 km WLTP ciklus szerinti hatótávolsággal és 170 lóerős teljesítményű, hátsó tengelyt hajtó villanymotorral. Egyenáramú gyorstöltéssel az akkumulátor 40 perc alatt 10 százalékról 80 százalékra tölthető. A Family felszereltség alapára 12 899 000 forint. A magasabb 64 kWh-s lítium-ion akkumulátorral és 204 lóerő teljesítményű elektromotorral szerelt Comfort változat akár 450 km-es WLTP ciklus szerinti hatótávot is elérhet. A 64 kWh-s akkumulátor gyorstöltéssel (DC) 35 perc alatt 10 százalékról 80 százalékra tölthető, akár 135 kW-os teljesítménnyel. Alapára: 14 399 000 Ft. A közeljövőben érkező csúcsfelszereltség, a Luxury változat, szintén 64 kWh-s akkumulátorral és 204 lóerő teljesítményű elektromotorral rendelkezik. Az MG4 Electric összes változata kevesebb mint 8 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/órára, míg a végsebessége 160 km/óra, mindhárom változat motorja 250 Nm maximális forgatónyomatékkal büszkélkedhet. Az MG márka a piaci bevezetésétől hazánkban is 7 év vagy 150 000 km futásteljesítményig terjedő garanciával kínálja modelljeit. Az átlagon felüli gyári garanciához 7 év asszisztencia szolgáltatás is társul. Számos szakmai elismerés Az MG4 Electric modell már jelentős elismerést vívott ki a szakma és a vásárlók körében egyaránt. A bevezetésétől eltelt fél év alatt csak az Egyesült Királyság vezető autós szakértőitől 15 díjat kapott, a szaksajtó elismerően nyilatkozik a modellről: elismerik nagyvonalú felszereltségét, praktikusságát, dinamikus vezethetőségét és azt is, hogy a jelenleg kapható legjobb ár-érték arányú elektromos autó. Az elismerések között a legrangosabb a tizenötödik, vagyis az "Év Autója Nagy-Britanniában" cím, amelyet az MG4 EV az elmúlt hat hónap során elnyert a szülőhazájában. Ezt a múlt hónapban, a UKCOTY elődöntőjén megszerzett "Legjobb Családi Autó" cím előzte meg. A hazai sikerek sem várattak sokáig magukra. Az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Járműipar.hu által szervezett Év Magyar Autója 2023 versenyben, melyre 22 márka és két magyarországi autógyártó 39 autót nevezett, a szakmai zsűri döntése alapján két MG modell is kategóriagyőztes lett. Az MG ZS EV modell nyerte az Év Zöldautója 2023 díjat az elektromos városi autók kategóriában, az MG EHS pedig az Év Zöldautója 2023 díj nyertese a hibrid városi autók kategóriában. A díjakat a sajtótájékoztató napján, március 17-én délben adták át az AMTS kiállításon. Markó Zoltán "Nagy örömünkre szolgál, hogy alternatív meghajtású modelljeink már itthon is kivívták a szakma elismerését. Minden okunk megvan rá, hogy az MG4 Electric kapcsán is hasonló szakmai sikerekre számítsunk, hiszen az első tisztán elektromos hajtású hatchback modellünk páratlan belső teret és praktikumot kínál, olyan felszereltségi szinttel, amely általában a prémium EV gyártóktól elvárható. Úgy gondoljuk, hogy az új MG4 Electric csábító ajánlat lesz a kompromisszumok nélküli, megfizethető elektromos autót kereső ügyfelek számára. Az innovatív, moduláris új gyártási platformban rejlő lehetőségeknek köszönhetően az elkövetkező években jónéhány további izgalmas, új MG modellt fogunk piacra dobni."- jegyezte meg az eredményeket értékelve Markó Zoltán, az MG Motor magyarországi márkaigazgatója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Európai piacon is kapható lesz az 1966-os amerikai autólegenda utódja

2023.03.18.
A Bronco szigorúan korlátozott darabszámban jelenik meg a kontinens márkakereskedéseiben, viszont azonnal két változatban is kapható lesz: az egyik a kőkemény Outer Banks modell, a másik pedig az extrém terepképességű Badlands kivitel, és mindkettőt a 2,7 literes Ford EcoBoost V6-os blokk hajtja 335 LE teljesítménnyel és 563 Nm forgatónyomatékkal. Az autó “G.O.A.T.” (Goes Over Any Type of Terrain, azaz Bármilyen Terepet Legyűrő) jellegét fejlett hajtáslánc-technológiák biztosítják, többek közt a normál és felező áttétellel is működő négykerékhajtás, a Terep Tempomat és az akár hétféle választható üzemmód. A Bronco tervezésénél már a kezdetektől az volt a kitűzött cél, hogy az autó ‘kalandkedvelő’ és sokoldalú legyen. Mindezt olyan megoldások szolgálják, mint a le- és felszerelhető ajtók⁴, a tartozékokhoz kialakított rögzítőpontok és a rendkívül strapabíró, könnyen tisztítható anyagok és felületek. Az új modell kívül-belül ugyanolyan összetéveszthetetlen formavilágú, mint az eredeti, 1966-os Bronco volt; kemény megjelenése és sokoldalúsága az amerikai piacon rendkívül népszerű F-sorozatú pickupot idézi, teljesítménye pedig a Ford Mustangot. A tervezők mindezt jó érzékkel egyesítették, és a végeredmény egy egyedi stílusú SUV lett, amiből szinte süt a kaland ígérete. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megújult a Can-Am Outlander, a világ egyik legnépszerűbb quadja

2023.03.18.
A legsokoldalúbb Can-Am Outlander típusaihoz 75 különböző gyári kiegészítő is rendelhető, hogy minden feladathoz, bármilyen időjárási és terep körülmények között helytálljon. Az új modellek az AMTS-en is megtekinthetők a Jet Power Hungary Kft standján. Tartósság, minőség, megbízhatóság az új Outlander 500 és 700, valamint az új Outlander PRO HD5 és HD7 legfőbb jellemzői. Rotay erőforrásaik kevesebbet fogyasztanak és erősebbek. Sőt, a legerősebbek kategóriájukban. Mindemellett a komfort tekintetében is sokat fejlődtek: kényelmesebb, jobban párnázott lett az ülések dizájnja, megnagyobbították a lábtartókat és a korábbiaknál is jobban pakolhatók: elöl 55kg, hátul 110kg, összesen 165 kg a boxok befogadóképessége. A menetdinamikát a korábbiakhoz hasonlóan kategóriájukban a legerősebb motorok biztosítják. A 3 féle vezetési mód (work, standard, sport mode) és az “előreválasztó” karral működő váltó finomabb és könnyebb váltást eredményez.  A kiváló terepező képességet a Visco lock automatikus négykerék meghajtás mellett a kategóriájában legnagyobb hasmagasság és alul 5mm vastag alvázvédőlemez biztosítja. Ezekkel a paraméterekkel 830 kilogrammnyi teher elhúzása sem jelent gondot az Outlander számára. Ritkán van szükség a motor teljes kapacitásának kihasználására, de ilyen esetben sem kell attól tartanunk, hogy bármely testrészünket megégetnénk mert, hogy ne forrósodhasson túl az erőforrás, azt a korszerű hő management rendszer biztosítja. A vadonatúj téglalap formájú LED lámpák garantálják a jó láthatóságot és egyedi megjelenést. Az adaptív menetdinamikát az IEB (intelligens motorfék rendszer) garantálja és a PRO kivitelben egyedüliként a piacon Speed Limiter is található.  Ha nem elégszünk meg az szériában is gazdag alapfelszereltséggel még további 75 különböző kiegészítővel szerelhetjük fel a BRP megújult quad-családját. E kiegészítőket és a különböző modellváltozatokat, Európa egyik legimpozánsabb bemutatótermével rendelkező hazai importőrnél, a Dunaharasztiban található Jet Power Hungary-nél (www.jetpower.hu) lehet megtekinteni és készletről megvásárolni.
Címkék: 

Nem titkolózik tovább a Kia, teljes egészében megmutatta az új modellt

2023.03.18.
A határozott megjelenés a Kia ‘Egyesült Ellentétek’ formafilozófiájának gyümölcse, amely a természet és a modernitás formavilága közötti feszültség révén teremt harmonikus, egységes egészet. A Kia formatervezői a sima felületek és a térformák kombinációjával alkottak határozott idomokat, így született meg a feltűnően mai, ugyanakkor tiszta és kiegyensúlyozott SUV megjelenés. "A Kia EV9 új területre lép; fontos célunk vele formai alapvetéseink újradefiniálása mellett a konnektivitás, a használhatóság és a környezettudatosság új szintre emelése is.” - mondta Karim Habib, a Kia globális formatervezési központjának vezetője, a márka alelnöke. "Az EV9 különlegesen magas minőséget kínál vásárlóinknak, friss elektromos megközelítési módot a családi SUV szegmensben. Ez az új hozzáállás közvetlen élményeket és kiváló komfortot jelent nem csak a vezető számára, hanem valamennyi utasnak, az innovatív térkihasználás, a technológia és a dizájn révén." Az EV9 orrkialakítását egyszerű, tiszta vonalvezetés és letisztult felületek jellemzik, egyszerre sugározva megbízhatóságot és nyugalmat. A hangsúlyos ‘digitális megvilágítású hűtőmaszk’ és a feltűnő, függőleges fényszórók által meghatározott ‘digitális tigrisarc’ futurisztikussá teszi a megjelenést. A digitális tigrisarc fontos eleme a fényszórók melletti, karosszériába épített kockalámpa sor. Az EV9 LED-es ‘csillagtérkép’ nappali menetfényei új fényhatást rajzolnak kifinomult animált világítási módjukkal, amely már a Kia eljövendő elektromos modelljeinek digitális tigrisorrát vetíti előre. Az autó hátulján a csomagtérajtó egyszerű vonalai - a finom rajzolatú hátsó fényekkel, amelyek az elsők formáira rímelnek – kihangsúlyozzák az EV9 erős és összeszedett kiállását. Belső: a tér új formái, kényelem és élmény valamennyi utasnak A Kia ‘Egyesült Ellentétek’ formafilozófiájának ‘technológia az életért’ elnevezésű pillére garantálja az ember és gép közötti intuitív interakciókat, illetve az ezekben rejlő mobilitási előnyök lehető legteljesebb kiaknázását. Ezek az értékek különösen fontos szerepet kaptak az EV9 utasterének tervezése során, és lehetővé tették, hogy a Kia formatervezői a lehető legtágasabb, legkényelmesebb és magas szintű technológiákat felvonultató belsőt alakítsák ki valamennyi utas számára, újraalkotva mindazt, amit egy családi SUV kínálhat. A Kia globális elektromos padlólemezére (az E-GMP-re) épített EV9 hosszú tengelytávja, alacsony övvonala és teljesen sík utastérpadlója nagyban segítette a tervezők munkáját a tágas utastér kialakításában. Mindhárom üléssorban kiemelkedő a kényelem. Az EV9 hat- és hétüléses változatban is piacra lép, az üléselrendezések kialakításánál a márka fejlesztői a családoktól érkező visszajelzéseket vették alapul annak érdekében, hogy a beltér valamennyi utas számára valóban kényelmes lehessen. Az első két sor utasai hátra tudják dönteni üléseik támláját, így kényelmesen pihenhetnek a töltési idő alatt. A második sor ülései ezen kívül 180 fokban elforgathatók (megfordíthatók), így az itt ülők a leghátsó sorban utazókkal kényelmesebben kommunikálhatnak. Pohártartók, és a mobileszközök számára kialakított töltőcsatlakozók a harmadik üléssorban is találhatók. A világos és tágas utastér formai és funkcionális részletei egyaránt elegánsak, egyszerűek, könnyen kezelhetők és prémium minőségűek. A nyitott, lebegő panoráma-műszerfal a kormánytól egészen az utastér középvonaláig nyúlik, két 12,3 colos képernyő, és az integrált 5 colos kijelző teszi teljessé a digitális élményt, miközben könnyű kezelhetőséget is kínál. A valós nyomógombok számát a minimumra korlátozták a tervezők. A középkonzolon sok a tárolóhely, az alsó rekesz különösen tágas. A középső tároló ajtajait úgy alakították ki, hogy működésükkel tovább fokozzák az utastér kifinomultságának érzését. Az EV9 széles, nagyfelbontású audiovizuális (AVNT) navigációs és telematikai kijelzője különleges felhasználói élményeket kínál. Ezen keresztül az utasok tökéletesen kapcsolódhatnak a digitális világhoz. A kijelző alatt egy sor rejtett érintőgombbal kezelhetők olyan funkciók, mint a startstop, a fűtés, a szellőzés és a légkondicionáló. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Mirkóczki Ádám és Knezsik István tartott sajtótájékoztatót az AMTS-en az Open Road Tourról

2023.03.18.
Az Open Road Tour hazai és külföldi résztvevői ezúttal a legendás amerikai motormárka, a Harley-Davidson 120 éves születésnapját is köszöntik majd - hangzott el a fővárosi AMTS Automobil és Tuning Show közönsége, és a sajtó képviselői előtt, a Harley-Davidson Budapest standján tartott sajtótájékoztatón.  „A múlt évben Eger magasra tette a lécet, hiszen egy kitűnő hangulatú rendezvényt szervezett. Egyetlen baleset nélkül vonult végig Magyarországon több ezer motoros, ami példaértékű” – emelte ki Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, és az Open Road Tour fővédnöke. A nemzetközi gépjárműipar elismert személyisége idén is Egerben, Mirkóczki Ádám polgármester társaságában köszönti majd a túrázó motorosokat, mert „a város Magyarország egyik legcsodálatosabbja, polgármester úrral pedig kitűnő szakmai és emberi kapcsolatban dolgozunk együtt”. Knezsik István azt is kiemelte, hogy az Open Road Tour, az együtt motorozás, a közösségben kalandozás gondolata, bár a 120 éves amerikai márka hagyományaiban gyökerezik, megvalósítása a Harley-Davidson Budapest tulajdonosának, Hankó Ákosnak az érdeme, aki idén is kitűnő útvonalat választott a minden motormárka tulajdonosai számára nyitott kalandtúrához. „A bor, a kulturális és a fürdőturizmus mellett a minőségi motoros turizmus is fontos, értékes Egernek, hiszen megtapasztalhattuk, hogy a harley-sok minőségi szolgáltatásokat szívesen igénybe vevő, nagyon barátságos vendégek, akiket városunk ismét szeretettel és örömmel vár” - fogalmazott Mirkóczki Ádám polgármester, aki szerint Eger motoros és veterános közössége is lelkesen készül a motorosok fogadására, sőt közülük többen részt is vesznek majd az Open Road Tour-on. Mint megtudtuk, az idei AMTS Automobil és Tuning Show-n, Knezsik István és Mirkóczki Ádám jóvoltából bemutatkozási lehetőséget kapott a Régi Járművek Egri Egyesülete is, amelynek standján két kitűnő állapotban felújított Berva moped is hirdeti, hogy a város egykor a motorgyártásáról is ismert volt.  Horváth Richárd, Hatvan város polgármestere és Szalóki Péter, Kápolna község alpolgármestere is beszámolt arról, miként készülnek a harley-sok fogadására: Hatvanban veterán járműkiállítással, Kápolnán ebéddel és a helyi Mezőgazdasági és Gépészeti Értékőrző Egyesület (MEGÉRTE) különleges veterán járműveinek megtekintésével, valamint a Macskaárvaház Alapítvány árva állatainak meglátogatásával és faültetéssel várják a motorosokat.  A 2023-as Harley-Davidson Open Road Tour Mezőkövesd - Zsóri Fürdőn, majd a Szerencsi Vár meglátogatásával, és a 100 éves szerencsi csokoládégyártás megünneplésével, ezt követően pedig Sárospatakon egy koncertekkel, és számos programmal egybekötött járműmustrával zárul. „Minél több ember számára szeretnénk elérhetővé tenni a Harley-Davidson-életérzést, ezért idénynyitó gurulásunkig, vagyis a következő hetekben minden motorvásárlónk félmillió forint értékben választhat a márka 120 éves ruhakollekciójának darabjaiból, hiszen a legendás amerikai márka nem csak a motorok, de a ruhakollekciók terén is csúcsminőséget alkotott” – mondta Hankó Ákos, a Harley-Davidson Budapest tulajdonosa elmondta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Alonso megint varázslásra készül, bajban lehet a Ferrari

2023.03.18.
A pénteki esti gyakorláson, amelyre villanyfényben került sor, a címvédő és kétszeres vb-győztes holland versenyző mögött Fernando Alonso teljesítette a második leggyorsabb kört az Aston Martinnal. A Reanult-val 2005-ben és 2006-ban világbajnok spanyol az első edzésen harmadik volt. Az akkor előtte végző mexikói Sergio Pérez lett másodjára a harmadik a másik Red Bull-lal. A két Ferrari a kilencedik, illetve a tizedik helyen végzett, a monacói Charles Leclerc 251 ezreddel előzte meg a spanyol Carlos Sainz Jr.-t. A hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton ezúttal a 11. időt autózta a Mercedesszel. Eredmények: 2. szabadedzés, az élcsoport: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:29.603 perc 2. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:29.811 3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:29.902 4. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:30.039 5. George Russell (brit, Mercedes) 1:30.070 6. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:30.100   1. szabadedzés, az élcsoport: 1. Verstappen 1:29.617 perc 2. Pérez 1:30.100 3. Alonso 1:30.315 4. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:30.577 5. Russell 1:30.771 6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:30.787   A további program: szombat: 3. szabadedzés 14.30, időmérő edzés 18.00 vasárnap: futam 18.00 MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Villanyos hatchbackkel tér vissza a Vanwall

2023.03.18.
No, nem egy homologizációs hiperautóval kezdenek, arra sokan számítottak, hanem egy 46 milliós, elektromos, négyajtós ferdehátúval. Nem tréfa, tényleg ennyiért tervezik árulni a Vanwall első közúti autóját, ami a Vandervell névre hallgat majd, és csak kívülről tűnik megszokottnak. Odabent még az alapmodellben is egy 320 lóerős villanyhajtás dolgozik majd, míg a Vandervell S Plus csúcsmodellnek már 580 lóerőt ígérnek, ami a szupersportautók kategóriájába emeli. Előbbinek 450, utóbbinak kb. 420 kilométeres elektromos hatótávot ígérnek, már, ha ez bárkit is érdekel, ugyanis ekkora teljesítmény mellett ezeket az értékeket biztos, hogy rendkívül nehéz lesz tartani. A gyorsulási adatok is megdöbbentőek: míg az alap 4,9, a gyorsabb változat 3,4 másodperc alatt 100-on. Az még nem ismert, hogy milyen padlólemezre építik majd a Hosszútávú Világbajnokság miatt visszatérő márka izmos, szélesített méregzsákját, de a tippek között szerepel a Volkswagen MEB padlólemeze, és a Kia/Hyundai E-GMP-je is. Az erősebb változatból mindössze 500 darabot terveznek legyártani, és már idén elkezdhetik a kiszállítást. Amin erősen meglepődnék, hiszen még mindig csak grafikák érhetőek el az autóról. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Magyarok a Világ járműgyártásában kiállítás Budapesten, a Hungexpon

2023.03.17.
Az Autós Nagykoalíciónak köszönhetően az ország minden részéből több mint ezer diák kapott meghívást és ingyenes belépőt a rendezvényre, hogy a nyitónapon megismerjék azokat, akik előtt a kiállítás tiszteleg. Az egyesület nem titkolt célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését, bemutassa nekik és megszerettesse velük a mobilitás és autóipar szakma szépségét. A történet ezúttal is a kocsi kocsival kezdődött. Mária Terézia korában a Komárom-Esztergom vármegyei mesterek a szekérből könnyen forduló kocsit alkottak, s beírták nevüket a történelembe. Mária Terézia hálából és elismerése jeléül úgy döntött, hogy a Bécs-Budapest postakocsi járat Kocson is álljon meg. Knezsik István az ANK elnöke és Simon László Kocs polgármestere. Fotók: Boros Jenő Ez eredeti kocsiból már korábban készült egy replika. A keszhelyi Helikon Múzeum szakemberei az ANK hathatós támogatásával elkészítették a második példányt is, amely a kiállításon most három napon keresztül megtekinthető. Knezsik István az Autós Nagykoalíció ajándékaként jelképesen átadta a replikát Simon László polgármesternek. Ennek köszönhetően a jármű hamarosan a Kocsi Kocsimúzeumba kerül. Az átadás és a diákok köszöntése egy másik történelmi nevezetesség előtt történt. Galamb József Ford T-Modellje megváltoztatta a világot. A sorozatban készülő autó először vált elérhetővé tömegek számára. Galamb József Makó szülötte, onnan került ki Amerikába. Itthon maradt testvéreit azonban támogatta, így Makón nyílt meg az ország első Ford kereskedése, ahonnan Közép-Európát ellátták traktorokkal és autókkal. Az ország minden részéből több mint ezer diák kapott meghívást és ingyenes belépőt a rendezvényre. Ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, akkor eljuthatsz a világ tetejére – fogalmazott Knezsik István, és bemutatott néhány kiemelt szereplőt az Autós Nagykoalíció tagjai, partnerei közül. A sort dr. Keszte Róberttel, a magyarországi Continental csoport országigazgatójával kezdte, aki elmondta, Veszprémben és Budapesten ezer fejlesztő mérnököt foglalkoztatnak, akik olyan jövőorientált projekteken dolgoznak, mint a mesterséges intelligencia önvezető autókhoz. Szakközépiskolába jártam, magam is autószerelő vagyok – fogalmazott dr. Keszte Róbert, aki arra bíztatta a fiatalokat, válasszák élethivatásul ezt a szép szakmát és legyenek kiváló szakemberek. Dr. Boi Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára, Szűcs Loránd honvéd dandártábornok és Knezsik István. A megnyitón köszöntötte a diákokat dr. Boi Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára is, aki azt kérte a fiataloktól, legyenek tudatos közlekedők, s az autózás mellett minél nagyobb számban vegyék igénybe a közösségi közlekedést is. Szűcs Loránd honvéd dandártábornok a diákoknak a katonai pálya szépségeit elemezte. Elmondta, hogy a Honvédség Leopárd harckocsit és Gidrán páncélozott személyszállítót is bemutat a kiállításon, s akinek kedve van, lézer lövészetben is kipróbálhatja képességeit. S hogy miket láthat még a közönség a G pavilon Autós Nagykoalíció által támogatott 1700 négyzetméternyi területén? A gazdag SUV, crossover, pickup és elektromos-autó kollekció mellett parkol a Porsche Hungária több márkája, az Audi, Cupra, Škoda és Volkswagen, valamint a Duna Autó legfiatalabbja, az MG. „Made in Hungary” Több mint ötven jármű és részegység idézi fel a hazai járműgyártás múltját, jelenét, jövőjét, világjelentőségű szerepét. Az Audi, Mercedes, Opel és Suzuki újdonságai, valamint több  „Made in Hungary” jelzésű győri, kecskeméti és esztergomi autómodell is megcsodálható a kiállításon. Pénteken délben adta át Knezsik István Az év magyar autója díjakat. Az Autós Nagykoalíció és a Járműipar.hu idén immár harmadik alkalommal hirdette meg a versenyt. Az idei díjazottak listáját ITT nézheti meg. Az AMTS nyitónapján rendezték meg az Autós Szakmák Tanulmányi versenyét, amelyet az Autós Nagykoalíció  és az Autószerelők Országos Egyesülete hirdetett meg. Az eseményről külön cikkben számolunk majd be. A Magyarok a Világ járműgyártásában kiállítást a HUMDA és az Audi Hungaria támogatja.  

A német autóipari munkahelyek már kárát látják az elektromobilitásnak

2023.03.17.
A szövetségi munkaügyi hivatal (Budesagentur für Arbeit, BA) adatai szerint az autóiparban 2013 óta 9 százalékkal csökkent a gyártási munkahelyek száma. Oliver Falck, a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) vállalatgazdasági és új technológiai osztályának vezetője az "ifo Schnelldienst" kiadványban megjelent cikkében azt írta: "az autóiparban már folyamatban van a dezindusztrializáció az e-mobilitásra való átállás miatt". A gyártásban leépülő kapacitás pedig már most is, és a jövőben várhatóan még inkább az akkumulátorgyártás, a szoftverszolgáltatások és a digitális üzleti modellekkel kapcsolatos feladatok felé áramlik - tette hozzá. A német gyártók termelési kilátásait elsősorban a versenyképességbeli eltolódások határozzák meg, különösen az Egyesült Államok és Kína viszonylatában. A megszakadt ellátási láncok, a nyersanyaghiány és a jelentősen megemelkedett energiaárak súlyos terhet rónak a német vállalatokra. A lényegesen olcsóbb energiaköltségek és az Egyesült Államok támogatási politikája miatt félő, hogy különösen az energiaigényes vállalatok elvándorolnak, és Németország mint ipari helyszín veszít jelentőségéből. Mindazonáltal - ahogy a dokumentum megállapítja - az energiaválság nem feltétlenül osztja újra a lapokat, hanem sokkal inkább felgyorsítja a már egyébként is folyamatban lévő strukturális átalakulást a feldolgozóiparban. A feldolgozóipar energiaintenzitása ugyanis már a kilencvenes évek óta folyamatosan csökken Németországban, mégpedig két tényező miatt. Egyrészt az ágazatok közötti megoszlás átrendeződése, másrészt a termelékenység hatékonyságának javulása miatt. Arra lehet számítani, hogy az energiaválság mindkét folyamatot fel fogja gyorsítani. Ebből pedig nem feltétlenül következik, hogy a magasabb energiaárak feltétlenül dezindusztrializációhoz vezetnének - vélekedik a szakember. Belsőégésű technológiával 2019-ben mintegy 447 ezren állítottak elő különféle járműipari termékeket. Ezeket a munkahelyeket közvetlenül érinti az elektromos motorokra való átállás - többek között azért, mert az elektromos motorok gyártása sokkal kevésbé bonyolult, mint a belsőégésű motoroké. "Az autógyártók még mindig párhuzamosan gyártanak járműveket mindkét hajtási típussal. Ennek a kettős szerkezetnek a lebontásával a gyártási foglalkoztatás csökkenése fel fog gyorsulni a következő években" - mondja Falck. Rámutatott azonban, hogy például az informatikai területeken foglalkoztatottak száma 2013 óta közel másfélszeresére nőtt. A megváltozott geopolitikai környezetben alapvetően a Kínához és az Egyesült Államokhoz fűződő viszony határozza meg a német autóipar jövőbeni versenyhelyzetét, és így a termelési volumeneket is - mondja Falck. A Teslának köszönhetően az Egyesült Államok jelenleg a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója. A német autógyártók viszont Kínában lényegesen több járművet gyártanak, mint Németországban. A kínai vállalatok jelentősége az autóiparban is ugyanúgy növekszik mint más területeken: egyre több belföldi konkurens gyártó lép be a kínai piacra. A kínai BYD és a SAIC már a világ 10 legnagyobb elektromosautó-gyártója közé küzdötte fel magát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Akár tanknak is elmenne ez az átdolgozott Volkswagen kisbusz

2023.03.17.
A 2023-as Amelia Island Concours d'Elegance – ami egy még elég fiatal floridai autókiállítás – egyik korai sztárja ez a mesés '60-as évekbeli Volkswagen Type 2 busz, amelyet a cég haszongépjármű részlege lánctalpassá alakított és restaurált. A "Fox", vagyis „Róka” névre keresztelt, narancssárga lánctalpas autó életét egy átlagos 2-es típusként kezdte, mielőtt Kurt Kretzner osztrák feltaláló birtokába nem került a 60-as évek közepén. Kretzner arra próbált rájönni, hogyan lehetne biztonságban eljuttatni a síelőket, a üzletembereket, illetve a pincéreket és az osztrák hegyi üdülőhelyek személyzetének egyéb tagjait a talajszinttől egészen a hegyoldalba épített komplexumokig. Céljának elérése érdekében két extra tengellyel bővítette a buszt. Az első kettő kormányozható tengely, mindkettő részlegesen önzáró differenciálművel és dupla kerékkel, míg a két hátsó tengelyen 33 centiméteres, alumíniumba csomagolt gumiabroncsok és Kretzner saját tervezésű gumilánctalpai találhatók. A hagyományos négykerekű buszokhoz hasonlóan ennek a lánctalpas busznak is egyetlen hajtókereke van, a hátsó. Bár jelenleg csak egy lánctalpas Fox létezik, úgy vélik, hogy Kretzner épített egy másodikat is, azonban csak ezt az egyet találták meg. Miután Kretzner megépítette, a jármű néhány évre eltűnt, majd később a semmiből feltűnt az ausztriai Gmündben található Porsche Múzeumban. Ezután a Bullikartei e.V., az első generációs Bulli-rajongók egyesülete kezébe került. A csoport 2005-ben kezdte meg a busz helyreállítását, de a próbálkozás kudarcba fulladt. A mai Volkswagen mérnökök szerint a lánctalpas buszt élmény vezetni, bár azt mondják, hogy a második kormányható tengely hajlamos elakadni a két első tengely között felhalmozódó sár és hó miatt. Azt is mondják, hogy nevetségesen lassú. Az 1,2 literes, négyhengeres motorral – amely alig több mint 33 lóerőt képes produkálni – a német hatóságok mindössze 22 km/órás sebességre korlátozták a Foxot.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója