Egyre több alternatív hajtású kamiont használ a Dachser Európában

2026.09.01.
A szén-dioxid-kibocsátás csökkentését stratégiai célként megfogalmazó Dachser már aktívan használja az akkumulátoros elektromos nehézgépjárműveket (BEV) Európában, és teszteli, valamint előkészíti a hidrogénmeghajtású (FCEV) kamionok üzembe állítását. Elterjedésük előtt a pálya nem akadálymentes, de nem is leküzdhetetlen. Elektromos kamionok hegyen-völgyön át Már kisvárosokban is megszokott jelenség a nyilvános elektromos töltőállomásokon energiát nyerő személyautók látványa. A teherfuvarozásban a fejlődés még nem tart itt, mivel a nehézgépjárművek esetében összetettebb a helyzet. Míg egy autó naponta átlagosan néhány tíz vagy száz kilométert tesz meg, egy kamion több száz kilométeres útvonalakon, jelentős rakománnyal közlekedik, gyakran szoros menetrend szerint. Fotó: Dachser A logisztikában nem elegendő, ha egy jármű környezetbarát: ugyanazzal a megbízhatósággal, teherbírással és rendelkezésre állással kell működnie, mint a dízelüzemű társának. A nagy hatótávolság biztosítása, a töltési idő minimalizálása, a megfelelő elektromos hálózati kapacitás kiépítése, valamint a nagy teljesítményű, gyors töltőinfrastruktúra létrehozása elengedhetetlen. A Dachser 11 évvel ezelőtt felismerte, hogy a közúti áruszállítás jövője nem épülhet kizárólag a hagyományos dízeltechnológiára. 2015-ben egy apró elektromos szállítóeszközzel, az „El Carritóval” indult az e-történet a spanyol Málaga történelmi belvárosában. 2018-ban két német nagyvárosban kezdett elektromos kisteherautókat használni a vállalat, amelyeket egy évvel később már az első 18 tonnás gépjármű követett. 2022-ben a Dachser Németországban – Freiburgban, Hamburgban és a Karlsruhe melletti Malschban – három, úgynevezett „e-mobility”-telephelyen kezdett foglalkozni az alternatív hajtások gyakorlati alkalmazhatóságával. Ezek a központok valós körülmények között vizsgálják az elektromos szállítmányozás teljes ökoszisztémáját a járművektől a töltőinfrastruktúrán át az energiamenedzsmentig. A cél nem egyszerűen néhány elektromos kamion forgalomba állítása, hanem annak megértése, miként lehet egy teljes logisztikai hálózatot felkészíteni a fosszilis energiahordozók kiváltására fenntarthatóbb alternatívákkal. Az elektromos kamionok már szállítják az eredményeket Az elmúlt években a BEV-teherautók fejlődése látványosan felgyorsult. Kezdetben főként az ügyfelekhez történő kiszállításra használták ezeket, de a mai modellek már hosszabb, akár 500 kilométer feletti útvonalakon is bizonyítanak. A Dachser jelenleg több mint 200 elektromos teherautót üzemeltet a hálózatában, és folyamatosan bővíti a flottát, amelyben megtalálhatók a legújabb fejlesztésű MAN eTGX Ultra-Lowliner, Volvo FH Electric és Mercedes-Benz eActros 600 modellek is. A fejlődést jól mutatják a gyakorlati eredmények. A DACHSER egyik Volvo FH Electric vontatója 240 ezer kilométert tett meg egyetlen év alatt, míg egy MAN Lowliner több mint 130 ezer kilométeres futásteljesítményt ért el, átlagosan napi 800 kilométeres használat mellett. Ezek az adatok azt igazolják, hogy az elektromos hajtás ma már nem csupán demonstrációs célokra alkalmas, hanem bizonyos területeken valódi alternatívát jelent a hagyományos dízeljárművekkel szemben. Idén április óta az Alpokon át is használják a technológiát: az egyik legfontosabb alpesi útvonalon, a Bolzano és München közötti Brenner-hágón keresztül közlekedik egy zéró kibocsátású Mercedes-Benz eActros 600 elektromos kamion. A 300 kilométeres útvonalon szerzett tapasztalatok rendkívül pozitívak. A hegyes-völgyes túra még kedvez is az elektromos hajtásnak, mivel a hosszú lejtőkön ereszkedéskor a motor részben visszatölt. A jármű 40% körüli energiaszinttel érkezik meg a bajor fővárosba. Az ottani Dachser-telephely gyorstöltőivel két óra alatt 40-ről 70 százalékra tölthető, és indulhat is visszaútjára. Ez a teljesítmény igazolta, hogy a BEV-teherautó képes ugyanazt a menetrendet követni, mint dízelüzemű elődje. A siker hatására a Dachser ezt követően a Regensdorf és Milánó, valamint a bajor Gersthofen és a dél-tiroli Sterzing közötti útvonalon indított elektromos kamionokat, és ezekhez hamarosan a Veronába vezető szakasz is csatlakozik. Előnyök és további kihívások A BEV-teherautók nyilvánvaló előnyei közé tartozik a csendes működés, a helyi károsanyag-kibocsátás hiánya, valamint az azonnal rendelkezésre álló nagy nyomaték. Több ország ösztönzőkkel is támogatja használatukat. Ausztriában kedvezőbb útdíjak, Németországban pedig 2031-ig teljes útdíjmentesség segíti az elterjedésüket. A DACHSER tapasztalatai emellett azt mutatják, hogy az e-mobilitás a gépjárművezetői szakma vonzóbbá tételében is segíthet. Az elektromos teherautók különösen népszerűek a fiatal sofőrök körében, akik nagyra értékelik a csendes motort és a könnyen kezelhető mechanikát. Ez az érdeklődés biztató az iparágban folyamatosan tapasztalható gépjárművezető-hiány fényében. A technológia előtt ugyanakkor még mindig tornyosulnak akadályok. A legnagyobb probléma a töltőinfrastruktúra hiánya. Ez Európában mindenütt lassítja a fejlődést, mivel kevés, kamionok számára is alkalmas nyilvános töltőállomás áll rendelkezésre. Erre a kihívásra válaszul a Dachser németországi telephelyein jelentős beruházásokat hajtott végre. Hamburgban például 30 pontos teherautós töltőparkot épített, miközben a telephely elektromos hálózati kapacitását többszörösére növelte. Magyarországon idén nyáron építi Tiszaújvárosban az egyik áramszolgáltató az első nyilvános elektromos nehézgépjármű-töltőállomást, ami arra enged következtetni, hogy a szállítmányozás világában is pozitív irányú fordulat zajlik. A Dachser hazánkban egyelőre nem használ BEV-nagyteherautókat, ám vizsgálja, hogyan tudna kiépíteni a célnak megfelelő töltőegységeket a telephelyein, megalapozva ezzel a külföldön már tesztelt és használt technológiák hazai bevezetését. A kezdeti befektetés és megtérülés aránya is nehezíti az elektromos járművek terjedését. Egy modern e-kamion ma még lényegesen nagyobb kezdeti beruházást igényel, mint egy hasonló dízeljármű. Ehhez társulnak a töltőhálózat kiépítésének jelentős költségei. A kihívások ellenére a Dachser hosszú távú stratégiát követ, amelyben a profitabilitás és a fenntarthatóság egyidejűleg is elérhető. Hosszú távra hidrogén A BEV-hajtás mellett a hidrogénüzemű (FCEV) járművek játszhatnak szerepet a közúti áruszállítás jövőjében, különösen a nagyon hosszú távú fuvarok esetében, ahol a hatótávolság és a gyors újratöltés kiemelten fontos. A hidrogénüzemű járművek üzemanyagcellák segítségével állítanak elő elektromos energiát. Legnagyobb előnyük, hogy tankolási idejük a hagyományos dízeljárművekéhez hasonló, akár 10–15 perc alatt elvégezhető. Emellett a folyékony hidrogént használó rendszerek több mint 1000 kilométeres hatótávolságot is elérhetnek, miközben a hasznos teherbírásuk is kiemelkedő. A Dachser 2026 végén tervez munkába állítani folyékony hidrogénes technológiát alkalmazó teherautókat. A karlsruhei telephelyről kiindulva a világon elsőként itt használt Mercedes-Benz NextGenH2 kamionok elsősorban nagy távolságokon közlekednek majd, ahol megmutathatják erősségeiket a hatótávolság és a rugalmasság területén. A cél, hogy valós körülmények között vizsgálják a technológia előnyeit és korlátait a nemzetközi hosszú távú szállítmányozásban. A BEV-teherautók jelenleg fejlettebbek és gyorsabban terjednek. A hidrogénes technológia azonban nagyon nagy hatótávolságot vagy rövid tankolási időt igénylő megbízások esetén kiegészítheti ezeket. A FCEV-teherautók megfelelő tankoló- és ellátóhálózata még csak most kezd kiépülni, a járművek pedig egyelőre kis szériában készülnek. Multi-technológiás jövő A közúti áruszállítás átalakulása még csak most kezdődött el, de az irány egyértelmű: a dízel dominanciája hosszabb távon csökkenni fog. A Dachser holisztikus szemlélettel gyűjt tapasztalatokat mind a BEV-, mind az FCEV-hajtás területén, és valós üzemi környezetben tesztel új megoldásokat. A vállalat stratégiája jól mutatja, hogy a jövő logisztikája nem egyetlen technológiára épül majd, hanem több innovatív hajtási forma összehangolt alkalmazására a fenntartható és versenyképes áruszállítás érdekében.  
Címkék: 

Megállás nélkül tette meg a Sanghaj és Peking közötti utat a Xiaomi EREV-je

2026.09.01.
A vállalat hangsúlyozza, hogy a tesztet valós körülmények között hajtották végre. A jármű négy utassal és ötven kilogrammnyi csomaggal tette meg az utat. A klímaberendezés 24 fokra volt beállítva, a gumiabroncsok nyomása 2,9 bar volt, a hajtásrendszer Eco üzemmódban működött, miközben az energiavisszanyerő (rekuperációs) rendszer 80 százalékos beállításon működött. Az autópályás szakaszokon az átlagsebesség 104 km/óra volt, a járművet az út jelentős részén a Xiaomi Hyper Autonomous Driving vezetéstámogató rendszere segítette. A gyártó szerint az N90 Max tisztán elektromos üzemmódban 323,6 kilométert tett meg egyetlen töltéssel. Ez a CLTC-ciklus szerinti hivatalos elektromos hatótáv 69,7 százalékának felel meg. Az átlagos energiafogyasztás 19,7 kWh volt 100 kilométerenként. Amikor az akkumulátor töltöttsége egy meghatározott szint alá csökkent, automatikusan beindult a generátorként működő benzinmotor. Ebben az üzemállapotban az átlagos üzemanyag-fogyasztás 6,7 literre adódott 100 kilométerenként. A pekingi célba érkezést követően a fedélzeti számítógép még 54 kilométeres maradék hatótávolságot jelzett, ami a gyártó szerint mintegy 1284 kilométeres tényleges összesített hatótávot vetít előre. A robusztus háromsoros SUV 5285 milliméter hosszú, szélessége 1998 milliméter, magassága 1825 milliméter, tengelytávja pedig 3080 milliméter. A hajtást két villanymotor biztosítja, amelyek együttes rendszerteljesítménye 310 kW, azaz 422 lóerő. Az 1,5 literes turbófeltöltős benzinmotor nem hajtja közvetlenül a kerekeket. A Changan-csoporthoz tartozó Dongan által gyártott erőforrás kizárólag generátorként működik, és a villamos hajtás energiaellátásáról gondoskodik. Az energiát egy 76 kWh kapacitású, CALB gyártmányú, lítium-nikkel-mangán-kobalt (NMC) akkumulátor tárolja. A Skynomad N90 Max kínai piaci bevezetését szeptemberre tervezik. A Xiaomi ezzel a modellel a nagy méretű, hosszú hatótávolságú családi SUV-k egyre gyorsabban bővülő kínai szegmensében kíván versenybe szállni.
Címkék: 

Az új NX: a Lexus sikeres SUV-modellje új szintre lép

2026.09.01.
Azóta tovább erősítette pozícióját: Európában a Lexus egyik meghatározó, világszerte pedig kulcsfontosságú modelljévé vált. A kompakt LBX mellett a márka stabil sikermodellje, és számos díjat nyert a kiélezett prémium D-SUV-szegmens egyik legfontosabb szereplőjeként. Fotó: Lexus E sikerekre építve az új NX jóval többet kínál annál, mint amit egy modellciklus közepi frissítéstől várnánk. A Lexus az „Always On” szemlélethez hűen, a folyamatos tökéletesítés és az egyre jobb autók iránti elkötelezettségével az NX minden részletét magasabb szintre emelte. A külső és belső formavilág, a hajtásláncok, a rugózási kényelem, a kezelhetőség, a biztonság, a multimédia és a vezetési élmény egyaránt célzott, összehangolt fejlesztéseket kapott — mindenütt, ahol annak valódi jelentősége van. Az új NX teljes egészként olyan friss és váratlan értékeket kínál, amelyek különleges karakterrel gazdagítják az emelt szintű ügyfélélményt — ezt fejezi ki a „Fedezze fel a határait” filozófia. Segít tulajdonosainak új elfoglaltságokat és hobbikat felfedezni és élvezni; közvetlen, élvezetes, a Lexusra jellemző pontossággal megalkotott vezetési élményt nyújt; intelligens térkialakítása, összehangolt utastere és több érzékszervre ható formavilága pedig lehetővé teszi, hogy mindenki tökéletes összhangot alakítson ki autójával. Kunihiko Endo főmérnök így fogalmaz: „Ahelyett, hogy a biztos megoldást választanánk, és megelégednénk azzal, ami „elég jó”, a „fedezze fel a határait” filozófia arra ösztönöz, hogy új lehetőségeket fedezzünk fel. E jövőkép jegyében egyszerű, letisztult vezetőteret alkottunk, az elektrifikált technológiával tovább finomítottuk a sportos menetteljesítményt, rugalmasabbá tettük a töltést, és olyan kényelmes utasteret hoztunk létre, amelyben a vezető hangulatához illő világítást és illatot választhat.” A formavilág az NX Vital x Tech formanyelvét friss és kortárs módon, sportosabb, egységesebb megjelenéssel viszi tovább. Műszaki szempontból ez az eddigi legfejlettebb NX, amely a Lexus hatodik generációs hibrid technológiáját alkalmazza. Az új NX 450h+ plug-in hibridben az új rendszer nagyobb teljesítményt, várhatóan 100 kilométeres* tisztán elektromos hatótávolságot és gyorsabb akkumulátortöltést kínál. Ezzel párhuzamosan tovább javulnak az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási mutatók, a vontatási kapacitás pedig 1500 kilogrammra nő. Hasonlóképpen, az NX 350h teljesítménye és hatékonysága is javul, öntöltő hibrid rendszerének műszaki fejlesztései révén pedig szintén 1500 kilogrammot vontathat. Mindkét hajtáslánc megfelel a közelgő Euro 7 szabványnak, az NX 350h pedig várhatóan kategóriája legjobb CO2-kibocsátási értékét kínálja majd. Kiemelt figyelmet kapott a vezetési élmény minősége és a Lexus Driving Signature jellemzőinek – a folyamatos kényelemnek, irányíthatóságnak és magabiztosságnak – tökéletesítése. Ezt szolgálja a merevebb karosszéria, a vezetési pozíció és az érintési pontok finomhangolása, az aerodinamikai részletek kidolgozása, a zaj és a rezgések csökkentése, valamint a felfüggesztés, a fékrendszer és az összkerékhajtási funkciók átdolgozása. Mindaz tovább fejlődött, ami valóban számít, így a minőség minden területen magasabb szintre lépett. Az ügyfelek emellett új prémium felszereltségi elemeket kapnak, köztük az alapfelszereltségként kínált legújabb generációs LexusConnect multimédiás rendszert és Lexus Safety System + rendszert. Az új NX bemutatkozása egyben a Lexus érzékszervi asszisztensének világpremierje is: a rendszer összehangolja a hangzást, a világítást, a klímaszabályozást és az utastéri illatokat, hogy a személyes hangulathoz vagy az utazás jellegéhez illő hangulatot teremtsen az utastérben. Az új NX 2027 kora tavaszától jelenik meg Európában, az előértékesítés pedig 2026 őszén kezdődik.
Címkék: 

Ketten egy rolleren – súlyos vége lett

2026.09.01.
Fotó: police.hu Augusztus 27-én 14 óra körül két fiú közlekedett egy elektromos rollerrel Győrság belterületén bukósisak nélkül. Az enyhe lejtőn lefelé haladva a jármű vezetője elvesztette uralmát a roller felett, az úttestre estek, a jármű pedig a kavicsos, murvás területen állt meg. A baleset következtében mindkét fiatal súlyos sérülést szenvedett. Egy roller, egy vezető! A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy elektromos rollerrel ne közlekedjenek ketten! A közlekedési szabályok betartása az e-roller vezetőire is ugyanúgy vonatkozik. A balesetek jelentős része kellő odafigyeléssel és a szabályok betartásával megelőzhető. Az elektromos roller könnyen és gyorsan használható közlekedési eszköz, azonban egyensúlyvesztés vagy hirtelen manőver esetén a sérülés kockázata jelentős. Ne legyen egy figyelmetlen pillanatból súlyos baleset! Egy rollerre egy ember – és mindig a szabályok szerint! - írja a police.hu.

Vitézy Dávid: a MÁV-Volán-csoport minden járata elindult az iskolakezdés reggelén

2026.09.01.
Vitézy Dávid felidézte, hogy a közlekedés minden területén, így a Volánbusznál is súlyos örökséget kaptak a leköszönő kormánytól. Májusban 290 autóbusz állt alkatrészhiány miatt. Lejárt szerződéseket, el sem indított tendereket, akadozó alkatrészellátást és egy működésképtelenül központosított rendszert örököltünk" - fogalmazott, hozzátéve: július végén még 170 busz állt, és akkor azt mondta a fóti járműjavító üzemben járva, az a céljuk, hogy szeptemberre egyetlen járat se maradjon ki alkatrészhiány miatt. Hangsúlyozta: mindezek ellenére az iskolakezdés reggelén a Volánbusz teljes országos hálózatán minden tervezett buszt, 4969 járművet forgalomba tudtak állítani. A budapesti agglomerációban is rendben elindult a közlekedés, a BKK-val minden szükséges intézkedést előre egyeztettek - jegyezte meg. Az ország buszközlekedése és vasúti közlekedése rendben elindult a tanév első napján - összegzett Vitézy Dávid. A miniszter jelezte ugyanakkor: vannak még nehézségek egyes busztípusok üzemkészségével és a következő időszakban is rengeteg munka lesz a folyamatos alkatrészellátás biztosítása, miközben új buszokat is venni kell. MTI  

Lamborghinit és Ferrarit vettek júliusban a gazdag magyarok

2026.09.01.
Alapáron 65 millió forintnál drágább modellek (2026) Mercedes-Benz G-osztály/AMG 26/174 autó Range Rover 10/20 Mercedes-Benz SL AMG 5/14 autó Lamborghini Urus 3/16 autó Ferrari Purosangue 3/10 autó Ferrari 296 Speciale 2/7 autó Audi S8 1/9 autó Lamborghini Revuelto 1/6 autó Ferrari Amalfi 1/4 Lamborghini Temerario 1/4 Maserati Granturismo 1/1 autó (forrás: Datahouse)  
Címkék: 

4. Uni Győr Rally: a Széchenyi István Egyetem stratégiai partnerségével rendezik a hazai autósport egyik leglátványosabb versenyét

2026.09.01.
A hazai ralisorozat győri állomása különleges atmoszférájával és évről évre tömegeket vonzó futamaival nagy népszerűségnek örvend az autósport szerelmeseinek körében. Az idei, szeptember 11–12-én sorra kerülő rendezvény az Uni Győr Rally nevet viseli, ami a Széchenyi István Egyetem eddigieknél is jelentősebb szerepvállalását jelzi. A szervezők célja, hogy a résztvevőket és a szurkolókat egyaránt magas színvonalú, biztonságos és élményekben gazdag hétvége várja. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke, Szujó Zoltán kérdésünkre úgy fogalmazott: öröm látni, hogy ez a rangos verseny újra otthonra lelt a városban, ami nemcsak a szervezők kitartó munkájának, hanem a fantasztikus győri és környékbeli szurkolóknak is köszönhető. „Közel négy évvel ezelőtt az autósport kultúrájának újjáépítését tűztem a zászlómra. Meggyőződésem, hogy ennek egyik legfontosabb eleme az egyetemi és műszaki felsőoktatási háttér, hiszen a jövő autósportját magasan képzett szakemberek építik. Ezért a szövetség kötelékében is örömmel látjuk a műszaki felsőoktatásban tanuló fiatalokat. Az MNASZ olyan szakmai lehetőségeket kínálhat számukra, amelyek utat nyithatnak a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és általa felügyelt nemzetközi bajnokságok műszaki területei, valamint akár az FIA University programjai felé is” – fejtette ki. Hozzátette, a jelenlegi gazdasági környezet az autósportot is komoly kihívások elé állítja, ezért különösen fontos azok munkája, akik hozzájárulnak a több évtizedes hagyományokkal rendelkező szakág további fejlődéséhez. Dr. Varga Attila, a szövetség Rally Sport Bizottságának vezetője kiemelte, közlekedési szakterületen jártas ügyvédként azt tapasztalja, hogy a Dunántúlon közlekedési mérnökök hada dolgozik győri végzettséggel. „A szakma megérdemli, hogy a fénysebességgel fejlődő közlekedéstudomány fellegvára reprezentáljon a magyar ralibajnokság legmagasabb szintjén, ugyanakkor hol találnánk elhivatottabb és felkészültebb rendezőket, mint ott, ahol a jövő közlekedési stratégiája születik? Győr és a Győr Rally számomra a modern versenysport bölcsője és műhelye” – vélekedett. Az idei rendezvénytől azt várja, hogy változatlan stabilitással hozza a biztonságos, mégis látványos verseny etalonját, amelyhez a szakági vezetés is minden szakmai támogatást hozzátesz. A Széchenyi István Egyetem YouTube-csatornáján megtekinthető az eseményt beharangozó videó, amelyben Czézinger Kristóf főszervező, az Uni-Motorsport Kft. ügyvezetője úgy fogalmaz: „Bízunk benne, hogy sok versenyző nevez a rendezvényre, és az idén is rengetegen látogatnak ki a belvárosi és a külső gyorsasági szakaszokra.” A kisfilmben elhangzik, az intézmény névadó partnerként és stratégiai támogatóként erősíti az autóipar, a műszaki innováció és a sport kapcsolatát. „Az egyetem oktatási és kutatási tevékenységében kiemelt hangsúlyt kap az innováció és a technológia. Ezért is fontosak azok a rendezvények, mint a Győr Rally, amelyek kapcsolódnak ezen tevékenységekhez, egyben közösségépítő szerepük is van” – nyilatkozta Lőrincz Gergő, az egyetem szolgáltatási és brandigazgatója. A videóból az is kiderül, hogy a Széchenyi-egyetem motorsportszakosztálya, az Uni Győr WMS versenyzői nagy reményekkel tekintenek a győri program elé. „Ez a hazai futamom, itt nyertem életem első komoly versenyét, ezért jó emlékek kötnek hozzá, és bízom benne, hogy az idén is sikeres tudok lenni” – mondta Faltusz Dávid. Kiemelt jelentőségű ez a rendezvény Zagyva Dorka számára is, akinek a korábbi évekből a belvárosi helyszín és a hatalmas szurkolói tömeg a legemlékezetesebb. Hidvégi Bence ugyancsak nagy izgalommal várja a futamot, hiszen pilótaként először versenyez majd itt.  

Balatoni bringaboom: ősszel indul a régió második főszezonja

2026.09.01.
Bár 2026 első hét hónapjában a balatoni régió általános vendégforgalma mindössze 0,6 százalékos, stagnálás közeli bővülést mutatott, a felszín alatt komoly szerkezeti átalakulás zajlik. A parti mérőpontok adatai alapján a kerékpáros forgalom ugyanebben az időszakban 3,1 százalékkal nőtt. Ez a szám ráadásul csak az átlag: az olyan kiemelt csomópontokban, mint Szántódpuszta (10,9%) vagy Sajkod (8,4%), a növekedés már kétszámjegyű. Illusztráció: Google Gemini MI Az adatokból jól látszik: a balatoni turizmus motorját a korábban peremszezonnak számító időszakokban már az aktív kikapcsolódást keresők hajtják. A kerékpárkölcsönzéssel és túráztatással foglalkozó Balaton Bike Tour adatai szerint már az idei tavaszi előszezon is egészen extrém számokat hozott: februárban 34,2, márciusban 31,5, májusban pedig 18,2 százalékkal többen béreltek kerékpárt, mint egy évvel korábban. Egy tökéletes turisztikai ökoszisztéma Ahhoz azonban, hogy a turisták a biztonságos part menti bringakört elhagyva a belső, rejtett vidékeken is eltöltsék az idejüket – és a pénzüket –, egy jól strukturált háttériparra volt szükség. A balatoni kerékpáros bumm mögött valójában két kulcsszereplő egymásra épülése áll, amely megoldotta a turizmusfejlesztés klasszikus „tyúk vagy a tojás” problémáját. A rendszer alapjait a BalatonBike365 rakta le, amely tulajdonképpen a térség kerékpáros „szoftvere”. Ők felelnek az infrastruktúráért és az információért: egy 1200 kilométeres, végig kitáblázott útvonalrendszerért, a navigációt segítő digitális applikációért és a közel 100 előre megtervezett túraajánlatért, amelyek a partot a háttértelepülésekkel kötik össze. Erre a stabil hálózatra épül rá „hardverként” a Balaton Bike Tour, amely a piaci alapú szolgáltatási oldalt képviseli. A gyakorlatban ez egy kiválóan működő üzleti szimbiózis: a BB365 megmutatja a turistának, merre érdemes menni és mit érdemes megnézni, a Balaton Bike Tour pedig ad hozzá egy kerékpárt, biztosítja a műszaki és szervizhátteret, sőt, ha a vendég igényli, profi túravezetőt is delegál az útra. Ez a komplex, kiszámítható ökoszisztéma az, ami miatt a vendégek ma már bátran mernek belevágni a dombosabb, ismeretlen szakaszokba is. Már nem csak a profik sportja A szezonalitás sikeres kitolódása a jól kiépített szolgáltatások mellett a technológiának köszönhető. A kínálatban elérhető e-bike-ok tömeges megjelenése teljesen új demográfiai csoportokat húzott be a piacra. A Balaton-felvidék nehezebb terepei ma már nemcsak az edzett sportolók, hanem az idősebb korosztály vagy a többgenerációs családok számára is könnyedén teljesíthetők. Emellett a fizetőképes, prémium sportélményt kereső réteg számára megjelentek a gravel kerékpárok, amelyek a murvás, erdei utakon is országúti sebességet tesznek lehetővé. Új útvonalak és reagáló szállodaipar Az őszi szezonra a régió újabb beruházásokkal fordul rá: A keleti medencében egy 110 kilométeres új útvonalrendszert adtak át. A Balaton-felvidéken tíz települést összekötő, 70 kilométernyi friss szakaszt tábláztak ki. A hálózat a Bakony felé is nyitott a Vigántpetenden átadott új BB365 Porttal, amely információs pontként és kölcsönzőként is funkcionál. A turisztikai szektor felzárkózását jelzi a BalatonBikeHotel hálózat idei elindulása is. A programhoz eddig mintegy 20 szálláshely csatlakozott, felismerve, hogy a milliós értékű e-bike-okkal érkező vendégek speciális igényeket támasztanak: számukra a biztonságos tárolás, az akkumulátortöltési lehetőség vagy épp a mosó- és szervizpont már alapelvárás. A rugalmasságot fokozza, hogy a Balaton Bike Tour új csomagjainak köszönhetően a bringák már a túra előtti nap végén elvihetők, így a kora reggeli indulásnak sincs akadálya. Összeér a víz és a part: fókuszban az aktív életmód Az aktív turizmus térnyerése a szektor legnagyobb őszi rendezvényein is nyomot hagy. Jól jelzi a piaci trendek eltolódását, hogy a hagyományosan a hajózásról szóló, szeptember 4–6. között megrendezett Balaton Boat Show (Balatonkenese, Marina-Port) idén az "Aktív Balaton Sziget és Bringa Zóna" tematikával egészült ki. A szervezők felismerték, hogy a vízi és a parti kikapcsolódás ma már ugyanazt a prémium életmódot kereső célcsoportot fedi le, így a kiállításon a hajók mellett hangsúlyos szerepet kap a kerékpáros ökoszisztéma is. A látogatók a legújabb e-bike-okat tesztelhetik, a BB365 sátránál megtervezhetik őszi túráikat, vagy akár csatlakozhatnak a Balaton Bike Tour által szervezett, az akarattyai magaspartot célba vevő ingyenes vezetett kerékpározásokhoz is.    

Biztonságos iskolakezdés az utakon: így óvhatjuk meg a diákokat szeptemberben

2026.09.01.
Változó forgalom, lassabb tempó: erre figyeljünk autóval az iskolák környékén A szeptemberi iskolakezdés első heteiben a megszokottnál is nagyobb türelemre és odafigyelésre van szükség. Az iskolák, óvodák és kijelölt gyalogos-átkelőhelyek környékén a gyerekek reakciói kiszámíthatatlanabbak lehetnek, hirtelen léphetnek le a járdáról vagy a parkoló autók közül. A Hankook szakértői hangsúlyozzák, hogy a sebesség 50 km/h-ról 30 km/h-ra történő csökkentése az iskolai zónákban a felére rövidítheti a reakció- és fékutat, ami egy váratlan helyzetben életmentő lehet. A megnövekedett gyalogosforgalomban fontos a járművek, azon belül az abroncsok kifogástalan műszaki állapota. A kopott gumik nedves vagy vizes úton akár több méterrel is növelhetik a féktávolságot, ezért a barázdamélység és nyomás rendszeres ellenőrzése nemcsak a biztonság, de a pontos irányíthatóság alapfeltétele is. Emellett a kulturált és biztonságos megállásra is ügyelni kell: az iskola előtti kettős parkolás vagy a zebrák előtti megállás súlyosan takarja a kilátást mind a többi autós, mind a gyerekek elől, ezért a szülőknek csak a kijelölt parkolóhelyen javasolt kitenniük a diákokat. Önállóan a suliba: tanácsok a tömegközlekedést használóknak Sok gyermek szeptembertől kezd el önállóan iskolába járni. A szülők fontos feladata, hogy felkészítsék őket a tömegközlekedés során előforduló leggyakoribb veszélyforrásokra. A leggyakoribb veszélyforrás az, amikor a gyermek a megállóban az autóbusz előtt vagy mögött szeretne átkelni az úttesten. Fontos megtanítani, hogy várják meg, amíg a járat elindul, és csak utána keljenek át - az erre kijelölt helyen. A sűrű városi forgalom miatt hirtelen fékezések is előfordulhatnak, így lényeges szabály az is, hogy felszállás után a gyerekek azonnal foglaljanak helyet, vagy stabilan kapaszkodjanak meg. Biztonságos utazás a városi buszokon is: prémium abroncsok a tömegközlekedésben Kevesen tudják, de a tömegközlekedési eszközök biztonsága és menetstabilitása mögött is komoly technológia áll. A városi autóbuszok napi több ezer utast szállítanak, miközben a folyamatos megállások, indulások és a padkázások rendkívüli igénybevételt jelentenek a gumiabroncsok számára. Ezeknek a gyártása igazi kihívás, ahol a legmodernebb technológiák jelentik a megoldást. A Hankook által alkalmazott 3D fémnyomtatás lehetővé teszi komplex öntőformák gyártását, akár másodlagos megmunkálás nélkül is. Ez lerövidíti a gyártási időt, és fejlettebb futófelület-mintázatok kialakítására ad lehetőséget. Ez különösen fontos a városi buszokra szánt gumik esetében, amelyeknek ötvözniük kell a tartósságot, a tapadást és a hőelvezetést. A Hankook kiemelt figyelmet fordít a tömegközlekedés biztonságára is: a kifejezetten városi autóbuszokra tervezett, megerősített oldalfalú és magas nedves-tapadású prémium buszabroncsok – mint például a Hankook SmartCity széria – számtalan hazai és európai flottában, például számos helyi buszjáraton is gondoskodnak a mindennapi utasbiztonságról. „A buszokon hosszú távon nagy segítség lehet a Hidden Groove koncepciónk, amely egymás fölé elrendezett futófelületi rétegekre utal, önregeneráló lamellás szerkezettel. Ahogy a felső réteg kopik, egy második, mélyebb lamellás réteg kerül a felszínre, így a mintázat jelentősebb kopás után is látható marad. Ez segít a gumiabroncsnak abban, hogy hosszabb élettartam alatt is megőrizze a főbb teljesítményjellemzőit és alapvető funkcióit.” – mondta el Kaliba Róbert, a Hankook tehergépjármű-abroncs termékvonal magyarországi értékesítési vezetője. A prémium gumiabroncsok kiváló fékhatása és stabilitása hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek és felnőttek a kora őszi napokon is biztonságban érkezzenek meg az iskolába és a munkahelyre.

Kuba megnyitja kapuit a külföldi járművek importja előtt

2026.09.01.
A kubai kormány új szabályozást hagyott jóvá, amely rugalmasabbá teszi a járművek importját, értékesítését és magánszemélyek közötti eladását, bővítve a magánszemélyek szerepét az autókereskedelemben és üzemeltetésben, valamint a szervizelésben. Az új szabályozások eltörlik a vásárlási korlátozásokat és bővítik az ágazatban működő engedélyezett vállalatok körét. A Hivatalos Közlönyben közzétett és Eduardo Rodríguez Dávila közlekedési miniszter által beterjesztett intézkedéscsomag augusztus 11-én lépett hatályba. Az új rendelkezések növelik a járművek forgalmazására jogosult vállalatok számát, eltörlik a magán- és jogi személyek számára a járművásárlására vonatkozó mennyiségi és időbeni korlátozásokat, valamint lehetővé teszik az ideiglenesen a szigetországban tartózkodó, ingatlannal vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek számára új és használt járművek vásárlását. Az új szabályok az elektromos járműveket is előnyben részesítik: a magánszemélyek közvetlenül importálhatnak legfeljebb 250 köbcentis belső égésű motorral hajtott közlekedési eszközöket és megújuló energiaforrásokkal működő elektromos járműveket. A magáncégek robogókat, motorkerékpárokat és elektromos autókat is szervizelhetnek és értékesíthetnek. Az energetikai átállás ösztönzése érdekében csökkentett adókat irányoznak elő: 35% a felső kategóriás járművekre, 25% a hagyományos belső égésű motorral szerelt járművekre, 15% a hibridekre és 5% az importált elektromos járművekre, míg az összeszerelt járművek után 3%-ot kell fizetni. A hivatalos adatok szerint 2026 első felében 35 494 járművet adtak el Kubában, amelyek 30%-a elektromos volt. A közvetlen import elérte a 41 963 járművet, melyek közül 19 443 volt elektromos robogó és motorkerékpár.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója