Már valódi önvezető autók is járják Zalaegerszeg utcáit

2026.08.31.
Tanács Zoltán azt mondta: az önvezető járművek technológiája az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül, de széles körben még nem terjedt el. Amerikában és világszerte 2020 óta működnek hasonló képességű önvezető járművek. A Waymo (a világ vezető robottaxi-üzemeltetője) hasonló szolgáltatásában több mint 300 millió kilométert tettek már meg önvezető autók az elmúlt években, mindezt 80-90 százalékkal kevesebb súlyos balesettel, mint az ember vezette járművek - hangsúlyozta a tárcavezető. Tanács Zoltán a jövő egyik meghatározó technológiájának nevezte az önvezető járműveket, amelyek képességeit Zalaegerszegen élőben is demonstrálják. Örömét fejezte ki, hogy Magyarország részt vesz a technológia fejlesztésében, hiszen Európában is kevés hasonló szolgáltatás működik. A kormány a ZalaZONE szakembereivel egyetértésben szeretné, ha Magyarország is élen tudna járni ennek a technológiának a fejlesztésében és elterjesztésében. Ehhez olyan jogi környezetet kell kialakítani, amely lehetővé teszi, hogy ezek a szolgáltatások biztonságosan, üzemszerűen és kereskedelmi szinten is működhessenek. Tanács Zoltán reményét fejezte ki, hogy egy-két éven belül Magyarországon is elindulhatnak az önvezetésen alapuló szolgáltatások. Lerchner István, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. projektvezetője közölte: a Green Traffic Cloud - magyarul zöld közlekedési felhő - projektben olyan önvezető járművek közúti tesztelését kezdik meg, amelyek a jövő robottaxi-, illetve igényvezérelt közösségi közlekedési szolgáltatásainak alapját képezhetik. A projektben számos egyetemmel és kutatóintézettel is együttműködnek: a Debreceni Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel közösen a technológia társadalmi kérdéseit, valamint az utasokra gyakorolt hatását is vizsgálják. Mivel a járművek környezetfelismerése mesterséges intelligencia alapú modellekre épül, a Gábor Dénes Egyetem mesterséges intelligencia tudásközpontjával is dolgoznak, a SZTAKI kutatóintézettel pedig járműszabályozás-technikai kutatásokat fejlesztenek - emelte ki. Lerchner István jelezte: a közúti tesztelést zárt pályás tesztelés előzte meg a ZalaZONE területén. Tájékoztatása szerint első körben Zalaegerszegen jelennek meg az autók, ahol kisebb és kevésbé forgalmas városi környezetben tesztelik őket, a következő állomás Debrecen lesz összetettebb környezetben, majd Budapest következik még komplexebb közlekedési viszonyok között. Amikor megkezdik a közúti teszteket, minden esetben biztonsági járművezető felügyeli az önvezető autók működését, aki szükség esetén be tud avatkozni - hangsúlyozta a projektvezető. Hozzátette: a fejlesztési programban a későbbiekben robottaxi-szolgáltatás bevezetését, valamint a járművek igényvezérelt közösségi közlekedésbe állítását is tervezik. Hamar Zoltán, az AVL-ZalaZONE Kft. ügyvezetője elmondta: Zalaegerszegen olyan önvezető járművek tesztelését is lehetővé tevő környezetet építettek ki, amelyben gyakorlatilag Európa összes autógyártójával dolgoznak, nagyszériás modelleken és sportautókon egyaránt. A tesztpálya működési modelljéről szólva közöte: a tulajdonos az állam, az üzemeltető társaság pedig Európa egyik legnagyobb mérnöki szolgáltató vállalatával, a grazi központú AVL-lel működik együtt a pálya hosszú távú üzemeltetésében. A szolgáltatásaik között szerepel a 13 különböző elemű tesztpálya bérbeadása, irodákkal és járműlaborokkal, mérnökeik a járművek és környezetük közötti interakciókat is tesztelik, valamint vezetéstechnikai tréningeket tartanak - ismertette Hamar Zoltán. A sajtótájékoztató után a résztvevők Zalaegerszegen maguk is kipróbálták az önvezető járműveket. Tanács Zoltán a tesztkört követően az MTI kérdésére elmondta: nyugodt volt az út, nem érzett bizonytalanságot, az autó határozottan gyorsított és fékezett, megfelelő biztonsági távolságot tartott, valamint kiszámíthatóan közlekedett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A túloldalra zuhant egy kamion a magyar autópályán + videó

2026.08.31.
A videó első másodperceiben még semmi nem utal arra, hogy komoly baleset következik: egy kamion halad a külső sávban, majd a sofőr hirtelen elveszíti uralmát a szerelvény felett. A kamion előbb a belső sáv felé sodródik, majd nagy erővel nekiütközik a középső szalagkorlátnak. Az ütközés következtében a több tíz tonnás szerelvény felborul, részben az elválasztósávra, részben pedig a szemközti pályaoldalra kerül.   Az MKIF Zrt. a felvétel kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy autópálya-tempónál rendkívül kevés idő marad egy váratlan helyzet korrigálására. Ez egy személyautónál is komoly veszélyt jelent, egy több tíz tonnás teherautó esetében azonban a jármű tömege miatt különösen súlyosak lehetnek a következmények. A társaság hangsúlyozta: nem ismert, hogy ennél a konkrét balesetnél mi vezetett ahhoz, hogy a sofőr elveszítette az uralmát a kamion felett, ezért ennek okáról nem lehet következtetést levonni pusztán a felvétel alapján. A videó kapcsán ugyanakkor ismét felhívták a figyelmet a fáradtság és a vezetés közbeni figyelemelterelés veszélyeire. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Névadó támogató lett a Toyota Kovács az FTC női kézilabdacsapatánál

2026.08.31.
Az FTC-Toyota Kovács hosszú évek óta a magyar és az európai női kézilabdázás meghatározó szereplője. A csapat az elmúlt évtizedben hazai és nemzetközi szinten is számos kiemelkedő eredményt ért el, és a 2026/2027-es idényben is komoly célokkal vág neki a szezonnak. A hazai sorozatokban és a Bajnokok Ligájában egyaránt a lehető legeredményesebb szereplésre készül. A Toyota Kovács és az FTC női kézilabda csapat együttműködése 2024-ben indult mobilitási partneri megállapodásként. A kapcsolat az elmúlt két évben folyamatosan fejlődött, az idei szezontól pedig új szintre lép: 2026. július 1-je óta a Toyota Kovács már nemcsak mobilitási partnerként, hanem névadó támogatóként is a csapat mellett áll. A partnerség alapját olyan közös értékek adják, mint a kitartás, a csapatmunka, a megbízhatóság és a folyamatos fejlődés. „Három évvel ezelőtt adtuk át az első Toyota autókat. Akkor egy együttműködés kezdődött, amely azóta is folyamatosan erősödik. Büszkék vagyunk arra, hogy a 2026/2027-es szezontól a Toyota Kovács már nemcsak a mobilitási partnere a csapatnak, hanem a névadó szponzora is. Ez számunkra nemcsak megtiszteltetés, hanem annak a jele is, hogy hiszünk a közös értékekben: a kitartásban, a csapatmunkában, a megbízhatóságban és a folyamatos fejlődésben” – fogalmazott Kovács Péter, a Kovács Autóház ügyvezetője. „A sportban egy csapatot nem az tesz naggyá, hogy egyszer sikeres, hanem az, hogy újra és újra képes magasra tenni a lécet, és azt gondolom, hogy ugyanez igaz egy vállalkozásra. Ezért is öröm számomra, hogy ma itt vagyunk a Toyota Kovácsnál, mert amikor két olyan szervezet talál egymásra, amelyik hosszú távon gondolkodik, amelyik hisz a munkában, a megbízhatóságban és abban, hogy a sikert nem lehet egyik napról a másikra elérni, abból valódi partnerség tud születni. A Toyota Kovács már nemcsak mobilitási partnerünk, hanem a csapat névadó szponzora is. Ez számunkra komoly bizalom, és a bizalom az egyik legfontosabb dolog, amit egy partner adhat. A Fradinál mi abban hiszünk, hogy a partneri kapcsolat nem arról szól, hogy egymás mellé tesszük a logóinkat, hanem arról, hogy közösen akarunk valamit elérni” – fogalmazott Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Klub elnöke. A 2026/2027-es idényben a játékosok mindennapos közlekedését 13 Toyota C-HR segíti. Az öntöltő hibrid elektromos hajtással elérhető modell a városi és hosszabb utak során egyaránt kényelmes és hatékony mobilitást kínál, miközben a teljes, 20 járműből álló flotta a szakmai stáb és a klubvezetés számára is biztosítja a megbízható közlekedést. A Toyota és a Toyota Kovács számára a sport támogatása évek óta kiemelt szerepet tölt be. A Kovács Autóház Kft. az FTC-Toyota Kovács mellett immár tizenötödik éve áll az OTP Bank-PICK Szeged férfi kézilabdacsapata mögött mobilitási partnerként Lexus modellekkel, valamint 2025 végétől a Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos mobilitási partnere is. A három együttműködés jól példázza a Kovács Autóház Kft. hosszú távú elkötelezettségét a magyar sport és a helyi közösségek támogatása mellett. A partnerség új fejezetének különleges apropót ad a hétvégi kézilabda Szuper Kupa is, amelynek Székesfehérvár ad otthont. A tornán két kiemelt sportpartnere is pályára lép: az FTC-Toyota Kovács női- és az OTP Bank-PICK Szeged férfi csapata. A szuperkupahétvége így a magyar kézilabdázás egyik fontos eseménye mellett a Kovács Autóház Kft. számára is különleges alkalom, hiszen egyszerre szurkolhat két, hosszú ideje támogatott élcsapatának. A Toyota Kovács a jövőben is szeretné aktívan támogatni azokat a közösségeket és sportolókat, akik teljesítményükkel, kitartásukkal és elhivatottságukkal példát mutatnak. Az FTC-Toyota Kovács csapatának a 2026/2027-es szezonban is minden feltétel adott ahhoz, hogy a hazai és nemzetközi színtéren egyaránt eredményesen képviselje a zöld-fehér színeket. „Köszönjük a klub bizalmát, a szakmai stáb munkáját és minden játékos elhivatottságát. Sok sikert, jó egészséget és eredményekben gazdag szezont kívánunk a csapatnak” – tette hozzá Kovács Péter. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

WRC: Újabb győzelmével végképp bejelentkezett a vb-címre Sami Pajari

2026.08.31.
Míg Észtországban és Finnországban a gyors pályákon a sebesség számított, Pajari a dél-amerikai sikerét annak köszönhette, hogy érett, taktikus versenyzéssel elkerülte a nagyobb problémákat. Itt a sok bukkanó, árok, vízmosás és az agyagszerű felületben megbúvó éles kövek, valamint a magas hőmérséklet ugyanis komolyan próbára tették az abroncsokat, az autókat és a versenyzőket is. A heves esőzések szinte állandó fenyegetést jelentettek, emiatt a Toyota Gazoo Racing a GR Yaris Rally1 autókat a verseny közepén olyan sznorkelekkel szerelte fel, amelyeket általában csak a Szafari-ralin, Kenyában kell használni. Pajari pénteken, a nyitó napon mindössze a hetedik helyen végzett, miután az első gyorsasági szakaszon szivárgott a víz az autója hűtőrendszeréből. Miután a problémát a déli szervizben teljesen elhárították, már az élen zárta a napot, miközben mások jelentősebb időveszteséggel szembesültek. Szombaton a finn pilóta fokozatosan 24,1 másodpercre tudta növelni előnyét, majd végül 25,8 másodperces előnnyel győzött vasárnap. A 24 éves finn versenyző és navigátora, Marko Salminen olyasmit értek el, amit még senki, miután egymást követő futamokon szerezték meg első három győzelmüket a rali világbajnokságon. „Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy olyasmit értünk el, amit korábban senki sem, ez igazán különleges. Még egyszer köszönöm a Toyotának. Nem volt könnyű rali sem a pilótáknak, sem a csapatnak; egy ilyen megbízható autó kulcsfontosságú volt ehhez a sikerhez. Ez egy nagyon más rali volt, mint az Észtország és Finnország; nem arról volt szó, hogy mindig teljes gőzzel mentünk. Sok különböző dolgot kellett egyidejűleg kézben tartanunk, és közben próbáltam végig okosan vezetni. Nagyon nehéz rali volt, de ettől még édesebb, hogy nyerni tudtunk. Küzdünk a bajnoki címért. Még mindig sok pontot lehet szerezni, továbbra is a tőlem telhető legjobbat fogom nyújtani ” – nyilatkozta a győztes. Ezúttal a második helyen Hayden Paddon (Hyundai) végzett annak ellenére, hogy 2018 óta először ült csúcskategóriás autóban murvás WRC versenyen. „Ez annyira különleges érzés! Egy csodálatos hét volt, és nem tudom nem megköszönni azoknak az embereknek, akik hittek bennünk és támogattak minket, és Johnnak - 22 év után ez egy hihetetlen utazás volt, annyi hullámvölggyel. Ez igazi dobogós helynek tűnik. Sokan leírtak minket, de sokan hittek is bennem, és mi is hittünk magunkban” –nyilatkozta a boldog új-zélandi. A harmadik pedig csapattársa, Adrien Fourmaux lett. „Talán többet érdemelnénk, kilenc leggyorsabb időt futottunk, de micsoda hétvége volt! Sokat küzdöttünk egy nehéz péntek után, és büszkék lehetünk a csapatra” – mondta Fourmaux. Elfyn Evans taktikus versenyzéssel a negyedik helyen végzett, és továbbra is ő vezeti a bajnokságot. A walesi rövid ideig szintén vezetett pénteken, miután elkerülte a korai káoszt, majd egy defekt miatt körülbelül egy percet veszített. Végül mindössze 5,1 másodperccel maradt le a dobogóról, és értékes extra pontokat szerzett azzal, hogy a Power Stage-en negyedik, a Szupervasárnap értékelésben pedig ötödik lett, így három versennyel a szezon vége előtt 20 pont az előnye a remek formába lendült Pajari előtt. „Ez a hétvége pénteken elég jól indult, amíg délután gond nem akadt a gumival, utána pedig nem igazán tudtunk jó ritmust felvenni, hiányzott egy kis tempó ahhoz, hogy feltartsuk Adrient, aki nagyon erős volt. Talán egy kicsit túl konzervatívan vezettem a pénteki dráma után, amikor a körülmények talán szélsőségesebbek voltak, de nem könnyű megtalálni a megfelelő egyensúlyt a kockázat és a sebesség között. Nem lehetek teljesen elégedett a hétvégével, de mások rosszabbul teljesítettek, és végül így is szereztünk jó pár pontot” – nyilatkozta a walesi. Oliver Solberg volt az első pilóta, aki az élre állt pénteken, amíg a harmadik gyorsasági szakaszon négy percet nem veszített a lefulladó motor és egy kényszerű kerékcsere miatt. Volt, hogy az autóját a nézőknek kellett betolnia, de végül felzárkózott a svéd, és az ötödik helyen végzett. Ráadásul megnyerte a Power Stage-et, valamint a Szupervasárnapon is csapattársával, Sébastien Ogier-vel tizedmásodpercre azonos időeredményt elérve (24:30,1 perc) győzött. „Vasárnap reggel veszítettünk egy kis időt az első szakaszon, amely minden elhaladt autóval egyre sárosabb lett, de utána minden gyorsasági szakaszt megnyertünk, szóval elégedettek lehetünk. Nagy köszönet a csapatnak; a szerelők fantasztikus munkát végeztek, hogy az autó egész hétvégén működőképes maradjon egy ilyen hihetetlenül durva versenyen. Úgy érzem, pénteken kicsit pechesek voltunk néhány aprósággal, ami miatt időt vesztettünk, de ettől függetlenül nagyszerű hétvége volt, rengeteg szenvedélyt és támogatást kaptam a szurkolóktól, akik végig mosolyt csaltak az arcomra” –mondta a célban Solberg. A franciák kilencszeres világbajnoka pénteken a törött futómű miatt esett ki, de aztán a megjavított autóval másnap újra indult, és vasárnap reggel szakaszt is nyert. A Power Stage-en második lett, és holtversenyben az élen megszerezte a maximális öt pontot a Szupervasárnap értékelésben. „Jót küzdöttünk ma Oliverrel, a cél az volt, hogy minél több bónusz pontot szerezzünk egy nehéz hétvége végén. Elégedett voltam azzal, ahogy a napunk alakult egészen az utolsó gyorsasági szakaszig, amelynek egy saras részén volt egy félig megpördülésünk ott, ahol szerintem mások is sokan küszködtek. Ennek ellenére kilenc pontot tudtunk szerezni a nap folyamán, ami nem rossz, még akkor sem, ha a bajnokságban már nem jelent nagy különbséget számunkra. Nem értük el azt az eredményt, amelyet szerettünk volna, de így is jól éreztük magunkat a volán mögött, és élveztük az együtt töltött időt a lelkes helyi szurkolókkal” – mondta Ogier. Josh McErlean az M-Sport Fordjával hatodik helyen ért célba egy eseménydús zárónap után, melynek során egy eltört sebességváltó kart ötletesen megjavítottak egy 10 mm-es villáskulccsal. A Toyota Gazoo Racing – World Rally Team előnye a gyártók bajnokságában 173 pontra nőtt, miközben már csak 180 pontot lehet a szezonban szerezni, vagyis az újabb vb-cím szinte biztosra vehető. Kacuta Takamoto szintén az újraindítási szabályoknak köszönhette, hogy szombaton és vasárnap még autóba ülhetett, miután pénteken már az első gyorsaságin felborult. Végül az utolsó előtti szakaszon még egyszer tetőre tette a GR Yaris Rally1-est, és végleg kiesett. Őt és navigátorát, Aaron Johnstont kórházba szállították előzetes vizsgálatokra, de szerencsére már vasárnap délután hazaengedték mindkettőjüket. „A második balesetünk elég nagy volt, de az, hogy Aaronnal mindketten jól vagyunk, azt mutatja, milyen jól megépítette a Toyota ezeket a biztonságos autókat. Köszönöm a csapatnak a munkát és az FIA-nak a szabályokat, és köszönöm mindenkinek, aki utána segített és támogatott minket. Nem tudom pontosan, mi történt, de nem tudtam megfogni az autó kitörő hátulját, megpróbáltam korrigálni, és egy kis dombra futottunk az ív belső oldalán, ami két kerékre állította az autót. Még mindig próbáltam megmenteni a helyzetet, de végül megint felborultunk. Az én hibám volt, sajnálom a csapatot, és hálás vagyok a folyamatos támogatásukért. Ez a hétvége nem sikerült jól, de a hullámvölgyek a játék részét képezik, és csak az a dolgom, hogy erősebben térjek vissza” –nyilatkozta csalódottan Kacuta.   A WRC2 kategóriában először fordult elő, hogy az első három helyen Toyota GR Yaris Rally2-es autó végzett, a paraguayi pilóta, Diego Domínguez hazai pályán szerezte meg első győzelmét navigátorával, Rogelio Peñate-vel és az MSi Racing Team színeiben. Gus Greensmith és Jonas Andersson a második helyen végeztek RaceSeven által felkészített autójukkal, míg Alejandro Galanti és Marcelo Toyotoshi a harmadik helyen végeztek a félgyári Toyota Gazoo Racing Paraguay versenyautójával. Az autókat a jövő héten Paraguayban felújítják a csapatok, aztán az Andok hegységén át szállítják őket egy újabb dél-amerikai murvás versenyre, a Chile-ralira, amelyet szeptember 10–13. között rendeznek. A Csendes-óceánra néző Bio Bío régió erdeiben megrendezett szakaszok technikásak, de nagyrészt gyorsak lesznek, sima és durva felületek egyaránt előfordulnak rajtuk.   Végeredmény, Paraguay-rali: 1. Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) 3ó13p28.5mp 2. Hayden Paddon/John Kennard (Hyundai i20 N Rally1) +25.8mp 3. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +40.0mp 4. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +45.1mp 5. Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Toyota GR YARIS Rally1) +2p57.0mp 6. Josh McErlean/Eoin Treacy (Ford Puma Rally1) +4p19.0mp 7. Diego Domínguez/Rogelio Peñate (Toyota GR Yaris Rally2) +7p40.5mp 8. Gus Greensmith/Jonas Andersson (Toyota GR Yaris Rally2) +8p03.2mp 9. Alejandro Galanti/Marcelo Toyotoshi (Toyota GR Yaris Rally2) +10p23.0mp 10. Taylor Gill/Daniel Brkic (Škoda Fabia RS Rally2) +10p36.9mp 34. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1) +1ó03p41.6mp     A pilóták bajnokságának állása 11 forduló után: 1. Elfyn Evans 216 pont 2. Sami Pajari 196 3. Oliver Solberg 175 4. Kacuta Takamoto 160 5. Adrien Fourmaux 149 6. Sébastien Ogier 148 7. Thierry Neuville 129 8. Hayden Paddon 38 9. Josh McErlean 29 10. Esapekka Lappi 25   A gyártók bajnokságának állása 11 forduló után: 1. Toyota Gazoo Racing World Rally Team 554 pont 2. Hyundai Shell Mobis World Rally Team 381 3. Toyota Gazoo Racing WRT2 210 4. M-Sport Ford World Rally Team 138   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Érkezik a Formidable, az e-bike station wagon 80 km-es hatótávolsággal

2026.08.31.
Az Eurobike 2026 kiállításon bemutatkozó legújabb elektromos kerékpár innovációk között szerepel a francia Galian Cycles márka Le Formidable modellje, amelyet az iparági szakértők sokoldalú „cargotail”-ként jellemeznek. Ez a jármű két korábban különálló építési filozófia érdekes és sikeres fúzióját képviseli: az első traktusos teherszállító kerékpárt és a hosszú farú elektromos kerékpárt. Városi modularitás A hagyományos elektromos kerékpár-dizájnoktól egyértelműen eltérve kifinomult esztétikájával és élvonalbeli architektúrájával a Le Formidable-t úgy tervezték, hogy megfeleljen a legtöbb ingázó és áruszállító igényeinek. Konkrétan az elején egy védett raktér található, amely ideális kisgyermekek vagy olyan áruk szállítására, amelyek folyamatos vizuális ellenőrzést igényelnek menet közben, míg hátul egy hosszúkás és strukturált csomagtartó található. Ez a hibrid konfiguráció példátlan modularitást tesz lehetővé a modern család mindennapi életviteléhez igazodva. Egyetlen kerékpáros akár négy gyermeket is szállíthat egyszerre, elosztva az első és a hátsó ülések között, vagy szállíthat egy felnőtt utas a hátsó ülésen, miközben viheti a heti bevásárlást az első traktusban. Technológia és mozgékonyság Műszaki és szerkezeti szempontból ez az elektromos kerékpár a piac prémium szegmensébe tartozik. A masszív, X alakú váz 7000-es minőségű alumíniumból készült, teljes egészében Franciaországban gyártják és hegesztik. A vállalat tíz év garanciát vállal, bizonyítva ezzel a gyártási minőségbe vetett bizalmát. Az 53 kilogrammos önsúly ellenére a manőverezhetőséget egy dupla kábeles kormányrendszer biztosítja, amely több mint 90 fokos fordulást tesz lehetővé. Ez a megoldás lehetővé teszi a kerékpáros számára, hogy könnyedén navigáljon a városi forgalomban, és összetett manővereket hajtson végre szűk helyeken, csökkentve a hagyományos és nehéz háromkerekű tehergépjárművekre jellemző méretet. Erős motor, automata sebességváltóval A Galian Cycles az akár 150 kilogrammos teher mozgatására két motoropciót választott. A Bosch verzió egy 120 Nm nyomatékú Cargo Line motort, egy Shimano Cues 9 sebességes sebességváltót, egy 545 Wh-s akkumulátort, valamint Eco, Auto, Cargo és Turbo üzemmódokat, és emelkedőn való elindulássegítőt használ. A nagyobb hatótávolságot kedvelők számára egy 800 Wh-s akkumulátor is elérhető. Eközben a Valeo Cyclee verzió 130 Nm nyomatékot, 630 Wh-s akkumulátort, automata sebességváltót, szíjhajtást, Eco, Predict és Turbo üzemmódokat, valamint Boost váltót kínál induláshoz és emelkedőkhöz. A gyártó 80 km-es hatótávolságot ígér, bár, mint minden elektromos kerékpár esetében, a tényleges érték a terepviszonyoktól, a terheléstől és a használt rásegítés szintjétől függ. A hajtást egy csendes Gates Carbon Drive karbon szíj végzi, így nincs szükség rendszeres karbantartásra. Biztonság A gyártó nem kötött kompromisszumot a biztonság terén, a Le Formidable-t erős Formula Cura négydugattyús hidraulikus tárcsafékekkel szerelték fel, amelyek még teljes terhelés és nedves körülmények között is képesek megállítani a járművet rövid távolságon belül. A menetkényelmet a differenciált kerekekre szerelt három hüvelyk széles, nagy térfogatú gumiabroncsok biztosítják, amelyek hatékonyan tompítják a macskaköves és a rossz utak egyenetlenségeit. Ár és konnektivitás A Le Formidable a magas szintű konnektivitási képességével is kiemelkedik, köszönhetően a beépített GPS-követőnek, amely lopásgátló eszközként működik valós idejű geolokációval, és lehetővé teszi a nyomon követést egy erre a célra szolgáló alkalmazáson keresztül. Az árak 7500 eurótól kezdődnek a Bosch verzió esetében, míg a Valeo verzióé körülbelül 8500 euró. Az opcionális extrák közé tartozik a riasztó/geolokáció, a behúzható hátsó védőrácsok, a napfénytető és az egyedi beállítások családi vagy teherszállításhoz.

Kötelező tétel lehet a közlekedésbiztonság az uniós költségvetésben

2026.08.31.
Az Európai Parlament közlekedési és idegenforgalmi szakbizottsága (TRAN) júniusban fogadta el a rendelettervezethez készített szakbizottsági állásfoglalását a 2028 és 2034 közötti új uniós finanszírozási rendszer egyik meghatározó rendelettervezetéről. A bizottság módosításai azt javasolják, hogy a közlekedésbiztonság kerüljön be az új alap céljai közé. A TRAN véleménye ugyanakkor még nem jelent elfogadott jogszabályt: a szöveg a további parlamenti és tanácsi tárgyalások során még módosulhat. A javaslat jelentősen átalakítaná az uniós források tagállami felhasználását. Minden tagállam egyetlen, összevont beruházási tervet készítene, amely 14 korábban külön kezelt uniós finanszírozási forrást fogna össze. Ezek közé tartozna az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Kohéziós Alap is, amelyek korábban számos közúti infrastruktúra-projekt finanszírozásához járultak hozzá. Az új rendszert nemzeti és regionális partnerségi terveknek nevezik. A közlekedésbiztonsági beruházások a mindennapi úthasználatban válnak kézzelfoghatóvá: jobb útminőség, biztonságosabb csomópontok és nagyobb védelem a sérülékeny közlekedőknek. (Forrás: AI generált illusztráció) A szakbizottság által elfogadott módosítások a közlekedésbiztonságot az alap egészén átívelő, horizontális céllá tennék. A tagállamoknak nemzeti és regionális partnerségi terveikben forrást kellene biztosítaniuk közlekedésbiztonsági intézkedésekre, köztük a közúti infrastruktúra teljes életciklusára kiterjedő karbantartására. A javaslat emellett hosszú távú célként a Vision Zero 2050 célkitűzését is beemelné a finanszírozási keretbe. A módosítások szerint a beruházási tervek kialakításánál és értékelésénél figyelembe kellene venni az Európai Bizottság közlekedésbiztonsági országjelentéseit, amelyeket a Bizottság az uniós közlekedésbiztonsági szakpolitika félidős értékelése mellett tett közzé. A vélemény külön kiemeli, hogy az uniós közúti halálesetek 54 százaléka vidéki utakon következik be, ezért olyan vidéki mobilitási stratégiák kidolgozását szorgalmazza, amelyek kezelik ezt a problémát. A tervek a transzeurópai úthálózatra vonatkozó, a városi csomópontokat és a fenntartható városi mobilitási terveket érintő kötelezettségeket is beépítenék az új rendszerbe, hiszen ezek is hordoznak közlekedésbiztonsági elvárásokat. Az ETSC június 26-i közlése szerint a TRAN szakbizottság júliusban a hosszú távú uniós költségvetés két további, közlekedésbiztonsági szempontból is fontos elemével foglalkozik. Az egyik az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz közlekedési ága, amely a multimodális transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztését támogatja. a másik pedig az uniós kiadások nyomon követését és teljesítményértékelését szabályozó rendelettervezet. Miért érdekes mindez Magyarország számára? Magyarország közlekedésbiztonsági mutatói továbbra is rosszabbak az uniós átlagnál: az előzetes 2025-ös adatok szerint egymillió lakosra 48 közúti haláleset jutott, szemben az EU27 43-as átlagával. Ha a rendelet a TRAN által támogatott módosításokkal lépne hatályba, Magyarországnak a nemzeti és regionális partnerségi tervében közlekedésbiztonsági intézkedésekre is forrást kellene biztosítania. Ez hatással lehetne többek között az infrastruktúra karbantartására, a veszélyes útszakaszok kezelésére és más közlekedésbiztonsági beruházásokra. A részletes követelmények azonban még változhatnak, mert a jogalkotási eljárás nem zárult le. A változás lényege az lehet, hogy a közlekedésbiztonság nem csupán egyes projektek támogatható céljaként, hanem az új finanszírozási alap egészén átívelő szempontként jelenne meg. Az Autószektor korábban több cikkben is foglalkozott a témával. Beszámoltunk arról, hogy az EU következő költségvetése jelentős forrásokat irányozhat elő a közlekedésre (Brüsszel rákapcsol: soha nem látott pénz a közlekedésre), hogy az uniós közúti halálozás csökkenése egyelőre elmarad a 2030-as céltól, a halálesetek több mint fele pedig vidéki utakon történik (Kevesebben halnak meg az EU útjain — de a 2030-as cél továbbra is távoli), valamint arról is, hogy a Bizottság jogsértési eljárást indított több tagállam ellen a közúti infrastruktúra-biztonsági felmérési kötelezettség elmulasztása miatt (Brüsszel bekeményített: három ország ellen indult eljárás). A mostani szavazás még nem hozott létre kötelező uniós szabályt, de egyértelműen jelzi, hogy a TRAN szakbizottság a közlekedésbiztonságot az új finanszírozási rendszer horizontális céljává tenné, és a tagállamoktól is forrásokat várna az ehhez kapcsolódó intézkedésekre. Az, hogy ezek az elemek milyen formában maradnak benne a végleges rendeletben, a további parlamenti és tanácsi tárgyalásokon dől el.     Fogalomtár Többéves pénzügyi keret (Multiannual Financial Framework, MFF): az Európai Unió hét évre szóló hosszú távú költségvetési rendszere, amely meghatározza a kiadások felső határait és fő irányait. A cikkben tárgyalt szakbizottsági vélemény nem közvetlenül az MFF egészére, hanem az ahhoz kapcsolódó egyik meghatározó finanszírozási rendelettervezetre vonatkozik. Nemzeti és regionális partnerségi terv (National and Regional Partnership Plan, NRPP): a javasolt új rendszerben minden tagállam által elkészítendő egységes beruházási terv, amely 14 korábban külön kezelt uniós finanszírozási forrást fogna össze. Vision Zero: eredetileg Svédországból származó közlekedésbiztonsági megközelítés, amelynek hosszú távú célja a közúti halálesetek és súlyos sérülések megszüntetése. A TRAN véleménye a Vision Zero 2050 célját az új uniós finanszírozási keretbe is beemelné. Transzeurópai közlekedési hálózat (Trans-European Transport Network, TEN-T): az EU tagállamokon átívelő, multimodális közlekedési hálózata, amely közutakat, vasútvonalakat, belvízi és tengeri útvonalakat, kikötőket, repülőtereket, terminálokat és városi csomópontokat kapcsol össze. ETSC (European Transport Safety Council – Európai Közlekedésbiztonsági Tanács): 1993-ban Brüsszelben alapított, független nonprofit nemzetközi szervezet, amely közlekedésbiztonsági kutatásokat és elemzéseket készít, valamint szakmai tanácsokkal segíti az uniós intézményeket, nemzetközi szervezeteket és nemzeti kormányokat.   Forrás: European Transport Safety Council (ETSC): European Parliament transport committee backs road safety in new EU funding framework, 2026. június 26. A magyar vonatkozású adatok forrása: ETSC 20th Annual Road Safety Performance Index (PIN Report), 2026. A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.

Az első vezető nélküli busz állhat forgalomba Rómában

2026.08.31.
A Capitolium felhívást tett közzé, amely azon üzemeltetőknek szól, akik szeretnének együttműködni a kormányzattal az önvezető járművek fejlesztésében és tesztelésében. Az önkormányzat közlekedési biztosa közölte: a cél, hogy Rómában álljon üzembe a tömegközlekedésben az első önvezető elektromos busz. A hivatalnok szerint hamarosan valósággá válhat, amit éveken át elképzelhetetlennek tartottak a rómaiak.  Ez nem versenypályázat, és nem lesz rangsorolás: minden üzemeltető jogosult a részvételre, aki megfelel a közúti teszteléshez szükséges követelményeknek. „Az elmúlt öt évben rengeteg megbeszélést tartottunk, tanulmányokat készítettünk olyan városok tapasztalatai alapján, amelyek már alkalmazzák az önvezető járműveket, különösen az Egyesült Államokban. Eltökéltek vagyunk abban, hogy a világon jelenleg elérhető legfejlettebb önvezető technológiát hozzuk el az olasz fővárosba” – nyilatkozta Eugenio Patanè, Róma mobilitásért felelős tanácsosa. A cél az első olaszországi 4-es szintű jármű (amelynek nincs szükség vezetői felügyeletre) tanúsítványának megszerzése és beállítása a tömegközlekedésbe. A római polgármesteri hivatal ugyanakkor hangsúlyozta: ehhez először módosítani kell az erre vonatkozó törvényeket és előírásokat, amelyek jelenleg még mindig sofőr jelenlétét szabják az ilyen típusú járművek alkalmazásának feltételéül. Szintén kulcsfontosságú egy olyan támogató ökoszisztéma létrehozása, amely megfelelő hálózati lefedettséggel és digitális alkalmassággal rendelkezik. A vállalkozói ajánlatokat áttekintik, és a folyamat végén egyetlen technológiai partnert jelölnek ki az európai finanszírozásban való részvételre. A felhívás 2026. december 31-ig tart szabott határidőt a pályázóknak.

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

2026.08.31.
Greg Abbott kormányzó szóvivője pénteken kiadott közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a Flock kameráit Texas több városában alkalmazzák a forgalom megfigyelésére, és miközben a működtetésre szolgáló támogatások jó része a szövetségi költségvetésből érkezik, Texas állam a jövőben nem folyósít saját forrásokat ilyen célokra a települések számára. Az Austinban kiadott közlemény szerint Texas érintett városai egyre nagyobb számban kapcsolják le a hálózatról a mesterséges intelligenciával összekapcsolt kamerák hálózatát, és szüntetik meg szerződéseiket a Flock Safety-vel. A technológiával felszerelt kamerarendszerek nemcsak a rendszámokat dolgozzák fel, hanem az elhaladó járművek, márkáját, típusát, évjáratát, színét, azok esetleges sérüléseit, de még a lökhárítóra vagy ablakra kirakott matricákat is feljegyzik. Greg Abbott kormányzó egy pénteki rádióinterjúban arról beszélt, hogy az MI-kamerák kivezetéséről hozott döntések lakossági nyomásra történnek. Texasban jelenleg a Flock Safety által működtetett közlekedésfigyelő rendszer az egyik legelterjedtebb. Az Egyesült Államok területén több mint 120 ezer, a Texasban hozott döntés által érintett intelligens kamera működik. A technológia támogatói szerint az eszközök segítik a közrend fenntartását és a bűnüldöző hatóságok munkáját, bűncselekmények gyanúsítottjainak felkutatását és akár lopott gépjárművek megtalálását. A héten Dél-Karolina államban tizenéves fiatalokat tartóztattak le és helyeztek vád alá, mert levágtak egy kamerapóznát, majd a technikai berendezést és akkumulátorát egy kalapáccsal szétverték. Kép: Acusensus További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Kiss Norbert futamgyőzelemmel és második hellyel zárt Mostban

2026.08.31.
A 41 éves szombathelyi pilóta a péntek estihez hasonlóan a vasárnapi időmérő edzésen is a leggyorsabb volt, ezzel megszerezte a pole pozíciót a kora délutáni viadalra. A nap első és a hétvége harmadik futamán Kiss talán nem rajtolt tökéletesen, de az első kanyarnál nagyszerűen vett rövid féktávot és a belső íven elfordulva magabiztosan őrizte meg a vezető pozíciót. A folytatásban a magyar Eb-címvédő sikerét a riválisok nem tudták veszélyeztetni, a nyolcadik kontinensbajnoki diadalára hajtó versenyző több mint hat másodperces előnnyel ért célba az élen. A negyedik - részben fordított rajtrácsos - futamon Kissnek a nyolcadik helyről kellett startolnia, és hamar elkezdett felkapaszkodni, a negyedik kör végén már a harmadik pozícióért küzdött, majd egészen a második helyig jött fel, s 11 kör után itt is intették le. Kiss a csehországi hétvége után 83 pontos előnnyel áll az összetettben az élen, megelőzve a második német Sascha Lenzt és a harmadik - szintén német - Jochen Hahnt. Utóbbival szemben a címvédő előnye már 96 pont. Az Európa-bajnokság két hét múlva, a belgiumi Zolderben folytatódik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Megkerüli a kereskedőket a CATL – direkt webshopot indítanak

2026.08.31.
Időtlen idők óta téma az autóiparban, hogy vajon szükség van-e még kereskedőkre az autók értékesítéséhez, vagy csökkenthetőek-e a költségek az ügyfelek elégedettségének megtartása mellett azzal, hogy közvetlenül a gyártótól vásárolnak az emberek. Ezzel kiküszöbölhetőek lennének a köztes elemek okozta bizonytalanságok, amik akár a gyártó akarata ellenére csorbítják a megítélésüket. Most valami hasonlót tervez megvalósítani a CATL, azzal a különbséggel, hogy ők nem csak gondolkoznak rajta, hanem élesben tesztelik is a projektet. Útjára indult ugyanis a CATL Mall nevű online webshop, ami első sorban azoknak a vállalkozásoknak lehet hasznos, akik korábban nem tudtak közvetlenül az akkumulátor gyártó óriástól rendelni, hiszen nem ütötték meg a minimum kvóta szintjét rendelésük méretével. Így eddig bizonytalanabb forrásból voltak kénytelenek akkumulátor, akksi cellákat és egyebeket rendelni. A minimum rendelés mostantól 3 doboz vagy 600 cella. Cserébe a vásárlók 5 év gyártói garanciát kapnak felármentesen, a rendeléseket 3-5 napon belül feladják, és ami a legfontosabb: 63 amerikai dollárért, azaz átszámítva kb. 19 000 forintért képesek adni egy kWh-nyi LFP akksi cellát például. Egyébként a CATL Kína legnagyobb akkumulátor gyártója: csak 2026 júniusában 31,4 GWh-nyi akkumulátort telepítettek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója