Kiterjesztett valóság a Contintaltól

2014.07.26.
A manapság elterjedt Head Up display-ek a jármű sebességét, a fordulatszámot, a navigáció információit és a táblákat szokták mutatni. Az elektronikai beszállítóként is jelentős Continental által kifejlesztett AR-HUD (Their Augmented Reality Head-up Display - Kiterjesztett Valóság Head Up Display) annyiban jelent újdonságot a meglévő rendszerekhez képest, hogy a vetített képet úgy jeleníti meg, mintha az az útra lenne festve.A rendszer a vonalakat és ábrákat, a többi jármű pozícióját, sebességét, a sávokat, vagy az elöl haladótól mért távolságot, és természetesen a navigációs rendszer irányító nyilait jeleníti meg a szélvédőn, hasonlóan ahhoz, ahogy a számítógépes szimulátorokban megszokhattuk.A Continental már szállítási szerződést is kötött egy nagy autógyártóval, de még nem árulták el, hogy melyikkel. Egy hibája van a rendszernek: 13 liternyi helyet foglal a műszerfalban, amelyet a gyártó szerint hamarosan 11 literre csökkentenek, ami azonban még mindig soknak tűnik.Erre jelenthet megoldást a szintén bemutatott, jövőre gyártásba kerülő „combiner HUD”, amely nem a szélvédőre, hanem egy kihajtható plexilapra vetíti az információit, és csak fele ennyi helyet foglal a műszerfalban. Ez a rendszer elsősorban kisebb, olcsóbb kocsik számára jelenthet alternatívát. 
Címkék: 

Hamiltoné lett az utolsó szabadedzés is a Magyar Nagydíjon

2014.07.26.
A szombat délelőtti szabadedzést ismét Lewis Hamilton nyerte meg a Hungaroringen, a 2008-as világbajnok eddig hibátlan teljesítményt nyújt a hétvégén, mivel eddig minden szabadedzésen ő futotta a legjobb kört.Ezúttal az egy órás edzés vége előtt négy perccel állt a tabella élére egy olyan körrel, aminek az első két szektora abszolút legjobb volt a mezőnyben, és az utolsóban is személyes rekordot állított fel. Rosberg folyamatosan egyre jobb időket futott – a 0,453 másodperces hátránya előbb 0,229 másodpercre, majd 0,047–re csökkent –, de végül meg kellett elégednie ezúttal is a második hellyel.A harmadik helyen sem történt változás a tegnaphoz képest, ismét Sebastian Vettel foglalta el ezt a pozíciót, a hátránya 4 tized volt Hamiltonhoz képest. Negyedikként végzett az egyre javuló Williams-szel Valtteri Bottas, ötödikként pedig Vettel csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo.A két Ferrari hatodik és hetedik helyen fejezte be az egy órás szabadedzést, bár egy ideig még első-második helyen is álltak, mert ők tették fel először a gyorsabb lágy keverékű gumikat. Mögöttük a McLaren újonca, Kevin Magnussen végzett, a legjobb 10-be még a két Toro Rosso fért be Jean-Eric Vergne-nyel és Daniil Kvyattal a volánnál.Eredmények: 1. Lewis Hamilton     Mercedes              1:24.048s           21 2. Nico Rosberg       Mercedes              1:24.095s  +0.047s  24 3. Sebastian Vettel   Red Bull-Renault      1:24.455s  +0.407s  16 4. Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault      1:24.678s  +0.630s  15 5. Valtteri Bottas    Williams-Mercedes     1:24.685s  +0.637s  21 6. Fernando Alonso    Ferrari               1:24.769s  +0.721s  11 7. Kimi Räikkonen     Ferrari               1:24.818s  +0.770s  19 8. Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes      1:24.867s  +0.819s  21 9. Jean-Eric Vergne   Toro Rosso-Renault    1:25.162s  +1.114s  1710. Daniil Kvyat       Toro Rosso-Renault    1:25.170s  +1.122s  1911. Felipe Massa       Williams-Mercedes     1:25.231s  +1.183s  1812. Jenson Button      McLaren-Mercedes      1:25.468s  +1.420s  1413. Pastor Maldonado   Lotus-Renault         1:25.829s  +1.781s  2214. Romain Grosjean    Lotus-Renault         1:25.859s  +1.811s  1915. Adrian Sutil       Sauber-Ferrari        1:25.934s  +1.886s  2116. Esteban Gutiérrez  Sauber-Ferrari        1:26.023s  +1.975s  2317. Nico Hülkenberg    Force India-Mercedes  1:26.035s  +1.987s  1918. Sergio Pérez       Force India-Mercedes  1:26.142s  +2.094s  1719. Kamui Kobajasi    Caterham-Renault      1:27.560s  +3.512s  2320. Max Chilton        Marussia-Ferrari      1:28.083s  +4.035s  1721. Marcus Ericsson    Caterham-Renault      1:28.605s  +4.557s  2222. Jules Bianchi      Marussia-Ferrari      1:28.821s  +4.773s  14

Privát autógyűjteményt vásárolt fel a Jaguar

2014.07.26.
Dr. James Hull autógyűjteménye 543 angol autót tartalmaz, ebből 130 a Jaguar. Köztük van a rendkívül ritka SS100, az XK120, XKSS, az MK X, C-, D-, és E-Type-ok, utóbbiból nem kevesebb mint nyolc darab. A Jaguarokon kívül a gyűjteménybe tartozik többek között Winston Churchill Austinja, Elton John Bentley-je, Lord Mountbatten Mini travellerje és sok korai Land Rover és Range Rover is.A Jaguar szerint a vásárlással azt szerették volna megmutatni, hogy milyen fontos számukra a brit autógyártás hagyományainak ápolása. A gyűjtemény darabjait marketingcélokra kívánják felhasználni a már létező és az új piacokon.„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Jaguar-Land Rover meg tudott egyezni James Hull-lal ennek a rendkívül jelentős Jaguar gyűjtemény jövőjének biztosításáról. James-szel közös célunk volt, hogy a gyűjtemény brit tulajdonban maradjon, örülünk, hogy a szerződésünk biztosítja a megfelelő fenntartását a jövőben” – nyilatkozta John Edwards, a Jaguar Land Rover speciális járművekkel foglalkozó részlegének igazgatója.„Beutazni a világ minden zugát azért, hogy felépítsem ezt a gyűjteményt évek alatt: ez egy olyan munka volt, amit szerelemből végeztem, ez volt életem munkája. Elsődlegesen nem az volt a célom, hogy a legtöbb pénzt kapjam a gyűjteményért, hanem az, hogy megfelelő kezekbe kerüljön” – tette hozzá a kozmetikai fogászati találmányaiból milliárdossá lett Dr. James Hull.Bár nem árulták el a vételárat, szakértő szerint a gyűjtemény értéke 25-35 millió font lehet, ami 10-13 milliárd forintnak felel meg.

A közúti fuvarozás jövőjét az EU szabályozások határozzák meg

2014.07.26.
A flottamenedzserek az üzemanyagköltségek után az előírások hatását emelték ki leggyakrabban mint fontos tényezőt. Ez elsődlegesen a kisebb flották esetében érzékelhető – a 20-50 teherautóval rendelkező flották negyede nyilatkozott úgy, hogy az üzemanyag-költségek után az Európai Uniós szabályozások vannak legnagyobb hatással üzleti tevékenységükre. Emellett a munkaerő felvétele, illetve annak megtartása is kihívást jelentő tényezők. Ahogy a járművezetők átlagéletkora emelkedik, úgy válik majd ez a kérdés egyre fontosabbá az elkövetkező években.A Goodyear megbízásából végzett felmérés arra világít rá, hogy a közúti fuvarozók jelentős beruházásokat végeznek a fenntartható fejlődés érdekében. Továbbá az is kiderült, hogy számos flotta támogatja az Európai Unió szén-dioxid kibocsátás csökkentésének érdekében tett lépéseit. A felmérésben résztvevő flották 76%-a üzemanyag takarékos vezetéssel kapcsolatos képzésben is részesítette járművezetőit, és a flották több mint fele biztosítja is ehhez a leginkább üzemanyag-hatékony teherautókat. Míg a flották általában aggódnak a magas üzemanyag-adók miatt, mindössze negyedük támogatja aktívan a CO2 kibocsátással összefüggő törvényi korlátozások csökkentését. Ez tehát jól tükrözi, hogy a flották üzemanyag-költségek csökkentése érdekében tett erőfeszítései összhangban vannak az Európai Unió zöld programjával.Mivel a flották a jövőbe fektetnek be, ezért fontos nekik, hogy az Európai Unió is szerepet vállaljon az iparág támogatásában. Tekintettel arra, hogy a közutak állapota is hatással van a flották hatékonyságára, 68% szeretné elérni azt, hogy többet áldozzanak a közutak karbantartására. A flották több mint hatvan százaléka örömmel venné, ha a járművek környezetkímélőbbé tételét és a flották aerodinamikába és üzemanyag-hatékony abroncsok kifejlesztésébe történő befektetéseit különböző ösztönzőkkel jutalmaznák. Emellett 51 százalékuk támogatja azt is, hogy nagyobb teherautók is részt vehessenek az európai közlekedésben. A közúti szállítmányozók túlnyomó többsége - 68 százaléka - szeretné, hogy a szabályozások összehangoltabbak legyenek, míg 14 százalékuk ellenzi azt.Az új Európai Parlament következő négyéves tervének készítésekor kiemelten fontos, hogy az Európai Parlament képviselői és az Európai Bizottság módot találjanak a közúti szállítmányozóipar további támogatására.„Felmérésünkből az derül ki, hogy az iparág egyáltalán nem ellenzi az Európai Unió szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó törekvéseit, és megérti, hogy még üzemanyag-hatékonyabbnak és még inkább környezetbarátnak kell lennünk. Amint az újonnan megválasztott Európai Parlament és az európai biztosi testület összeül, felhívjuk figyelmüket azokra az alapvető kihívásokra, melyekkel Európa közúti szállítmányozóipara szembesül. Kiemelten fontos, hogy a szabályozási rendszer támogassa a flották fenntarthatóság iránti fokozott törekvéseit” - mondta Michel Rzonzef, a Goodyear EMEA régióért felelős lakossági gumiabroncs üzletágának alelnöke. „A felmérésből nyert ismereteink nyújtják majd az alapját annak az átfogó tanulmánynak, amelyet a Goodyear a 2014. október 14-i brüsszeli szimpóziumán fog bemutatni. Alig várjuk, hogy az eseményen megoszthassuk kutatási eredményeinket és javaslatainkat a törvényhozókkal, flottamenedzserekkel és a tágabb értelemben vett iparággal.”A Goodyear a mobilitás jövőjéről szóló októberben rendezendő szimpóziuma a 2012-es, üzemanyag-hatékonyság témakörében szervezett rendezvény folytatása. Az idei szimpóziumon részt vesznek majd Európa különböző pontjairól érkező döntéshozók, illetve vezető iparági szereplők és flottamenedzserek is. A 2014-es kutatás a Goodyear hosszú távú elköteleződését bizonyítja, miszerint a jövőben megbízható adatokon és új látásmódon alapuló befektetésekkel kíván hozzájárulni a közúti közlekedés európai jövőjének formálásához. A vizsgálati módszerrőlA felmérést a ReputationInc végezte a Goodyear megbízásából, hogy jobb képet kapjon az európai flottamenedzsereket foglalkoztató kérdésekről.A felmérés keretében 24 kérdést tettek fel, amit az alábbi kilenc ország flottamenedzsereinek küldtek meg: Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Lengyelország, Törökország, valamint az Egyesült Királyság. A felmérésben összesen 576 flottamenedzser vett részt. Az adatfelvétel 2014 áprilisa és júniusa között zajlott.

Publikusak az új Ford Mustang teljesítményadatai

2014.07.26.
A Ford Mustang észak-amerikai specifikációjában az új 2,3 literes EcoBoost motor teljesítménye 310 lóerő, forgatónyomatéka pedig 434 Nm, míg az 5,0 literes V8-as adatai 435 lóerő és 542 Nm. Az autó jövő évi európai forgalmazásának kezdetétől a kontinensen élő vásárlók mindkét motorváltozatot megrendelhetik. Az új Mustang emellett független első és hátsó futóművet is kínál, valamint modern, kis tömegű karosszériát, amelyben jelentős mennyiségben találhatók nagy szilárdságú acél és alumínium elemek, tovább javítva az autó kiváló gördülési kényelmét és irányíthatóságát. A vállalat azt is közzétette, hogy az európai vásárlók már alapáron hozzájuthatnak a fék és a futómű teljesítményét növelő csomagokhoz. Fejlett motortechnológiaAz új, 2,3 literes négyhengeres EcoBoost turbómotor kifejezetten a vadonatúj Mustanghoz készült, de később az új Focus RS-be is ezt szerelik majd. A 2,3 literes blokk a legmodernebb technológiákkal működik, többek közt közvetlen üzemanyag-befecskendezéssel, kettős független változó szelepvezérléssel és turbófeltöltéssel. Fajlagos teljesítménye 135 lóerő/liter, fajlagos forgatónyomatéka pedig 188 Nm/liter. Ilyen komoly teljesítménynél már különösen fontos a szerkezet megbízhatósága, ezért a Mustang EcoBoost motorjában számos olyan megoldás található, amelyek célja a terhelhetőség biztosítása:Kovácsolt acél főtengelyDugattyúhűtő olajsugarakAcél dugattyúgyűrű-fészkekPrémium anyagból készült csapágyazásModernebb anyagokból készült szelepfészkekKovácsolt acél hajtókarokNagy nyomású öntési technikával készült alumínium motorblokk létravázas szerkezetű csapágyfedéllelMély, alumínium öntvény olajteknőA teljesítmény és a forgatónyomaték növelésének egyik titka az 5,0 literes V8-as motor esetében a szívó- és kipufogóoldali légáramlás javítása, így a mérnökök a V8-as fejlesztése során is erre koncentráltak. A V8-as egységben számos modern technológia javítja a motor szellőzését, ami különösen a magas fordulatszám-tartományban érezteti hatását:Hosszabb szívóoldali szelepekHosszabb kipufogóoldali szelepekÁttervezett szívóoldali vezérműtengelyekÁttervezett kipufogóoldali vezérműtengelyekKeményebb szeleprugók biztosítják a szelepek precíz vezérlését magas fordulatszám mellett isÚj hengerfej-öntvény módosított nyílásokkal, amelyek egyenesebb utat biztosítanak a szelepek felé, így kevésbé lassítják a szívással és kipufogással járó gázlengéseket; a módosított égéstér alkalmas a nagyobb szelepek befogadásáraZömítve kovácsolt hajtókarok – könnyebb és tartósabb szerkezet, ami magasabb fordulatszám mellett is megbízhatóÁttervezett dugattyúfej az új, nagyobb méretű szelepekhezMegváltozott egyensúlyú, kovácsolt főtengely, ami jobban támogatja a magasabb fordulatszámot Független felfüggesztés és kis tömegű karosszéria: gyorsabb kormányreakciókFüggetlen első-hátsó felfüggesztésének és a Ford integral link rendszerű futómű-technológiájának köszönhetően a vadonatúj Mustang egyszerre fordulékony és kényelmes, és mind a menetdinamika, mind pedig a rugózási komfort terén jó teljesítményt kínál. Az alumíniumból készült motorháztető és első sárvédők mérséklik a karosszéria tömegét, emellett pedig javítják a felépítmény súlyelosztását. Szintén alumíniumból készült a hátsó kerékagy, az automataváltós modellek hátsó hídja, a hátsó lengőkar, valamint a hátsó féknyergek. Még az acélból és egyéb anyagokból gyártott részegységek (például az üreges hátsó stabilizátor vagy az új ülések) is intelligens tervezéssel készültek, hogy kisebb tömegük mellett is megfelelő teljesítményt biztosítsanak.  Az amerikai specifikációjú Mustang 5.0 V8 automata kupéváltozat menetkész tömege 1691 kg, a 2.3 EcoBoost automata kupé pedig 1598 kilogrammot nyom. A 2,3 literes kupé súlyelosztása az első és hátsó tengelyeken 52:48 százalék; az 5,0 literes V8-as változat első tengelye az autó tömegének 53 százalékát hordozza.  Nagyobb teljesítményű fék- és futómű az európai változatbanAz európai piacokon mind a 2,3 literes, mind pedig az 5,0 literes V8-as modellváltozatokhoz alapáron járnak a fékrendszer teljesítményét növelő csomagok:·         Mustang 2.3 EcoBoost: elöl négydugattyús, 46 mm-es fix féknyergek, 352 mm-es féktárcsák; hátul egydugattyús, 45 mm-es féknyergek, 330 mm-es féktárcsák·         Mustang 5.0 V8: elöl hatdugattyús, 36 mm-es Brembo féknyergek, 380 mm-es féktárcsák; hátul egydugattyús, 45 mm-es féknyergek, 330 mm-es féktárcsákA 2,3 és 5,0 literes európai Mustang-változatokhoz a sportfutómű is alapáron jár:·         Áthangolt rugók, perselyek és egycsöves hátsó lengéscsillapítók·         Fokozott hűtési kapacitás a tartós versenypálya-alkalmasságért·         Rugótorony-kitámasztás·         Vastagabb hátsó kanyarstabilizátor·         Egyedi hangolású ABS, menetstabilizáló elektronika és elektromos szervokormány  
Címkék: 

Naponta több mint kétezerszer tesztelik a MOL Bubit

2014.07.26.
A MOL Bubi megoldásai elsőre újszerűek lehetnek, idővel minden funkciója megismerhető, megtanulható, ezt mutatja a tesztelés első néhány napja. A MOL Bubi július 17-én, csütörtökön kezdődött nyilvános tesztje óta csaknem mind az ezer előregisztrált tesztelő szerződést kötött a BKK-val, és kipróbálta Budapest közbringáit. A beérkezett visszajelzések pozitívak: a tesztelők a BKK ügyfélközpontjaiban 5-10 perc alatt megkötötték a szerződést, többségük azóta már teljesítette is az előírt legalább tízszer 10 perces bringahasználatot. Számos technikai észrevétel, javaslat érkezett, ezek mindegyikét feldolgozzuk és ahol szükséges, a javításokról gondoskodunk.A MOL Bubi teljes egészében része lesz a főváros hagyományos közösségi közlekedési rendszerének az éles üzem elindulását követően. A bicikliket különleges műszaki megoldásokkal készítették fel a tartós használatra, így például:·         Tömör gumi, amelynek előnye, hogy ez a kerékpár útközben nem kap defektet, és a rendszert használók lapos gumijú bringákkal sem találkozhatnak a gyűjtőállomásokon.·         Görgős fék, amely a gyors, blokkolásmentes megállást segíti, ezért biztonságosabb egy akár hirtelen fékezés is.·         Háromfokozatú agyváltó, amellyel tapasztalatlanabb felhasználóknak is gördülékeny a sebességváltás. A váltómarkolat álló helyzetben is használható, ezzel könnyebb az elindulás, beállítása pedig jóval egyszerűbb, mint a soksebességes típusoké. ·         A felszerelt elektronikus lakattal a közbringázók a bérlés időtartama alatt bárhol bármikor leparkolhatják a kerékpárokat, nem kell hozzá gyűjtőállomást keresniük. Ugyanígy vissza is adhatják vele a bicikliket a gyűjtőállomások extra támaszán, ha minden dokkolóállás foglalt. A kerékpár hátulján található fedélzeti számítógépen ilyenkor mindenképpen jelezni kell, hogy a használatot befejeztük, nem pedig parkolunk (Lead – OK gomb), mert ha ezt kihagyjuk, akkor a rendszer tovább számlálja a bérlési időt.·         Az agydinamóval és kiegészítő akkumulátorral működtetett világítás, amely automatikusan bekapcsol minden használatkor. A fények megállás után, a piros lámpánál várakozáskor rövid ideig tovább világítnak. Az oldalirányú láthatóságot nemcsak a borostyánsárga küllőprizmák, de a gumiköpenyekre felvitt fényvisszaverő csíkok is remekül szolgálják.·         A 15 kg teherbírású csomagtartó, amelyet a nagyobb terhelhetőség okán a vázra rögzítettek. A csomagtartó oldalról nyitott, ezért aktatáskát, hátizsákot vagy nagyobb csomagokat is el lehet benne helyezni, a rögzítés oldalról is megoldható a felszerelt gumipókkal.·         A MOL Bubi kerékpárokat többféle hozzáférési technológia teszi könnyebben elérhetővé: elindítható a bérlés a terminálon, a kerékpárok hátsó részén lévő fedélzeti számítógépen keresztül vagy az érintésmentes MOL Bubi kártyával is. Az eltelt napok tapasztalatai alapján dolgozunk a MOL Bubi rendszer „parkolás” és „visszaadás” funkcióinak egyszerűsítésén, mert néhány bubizó (így köztük az egyik napilap újságírója, aki ez alapján írt cikket is tapasztalatairól) arra panaszkodott, hogy az általa használt kerékpár „eltűnt a rendszerből”. Ez azért történhetett meg, mert figyelmetlenül „parkolás” funkción hagyta a biciklit, és a tesztelés idejére a számára biztosított virtuális egyenlege lemerült, a rendszer pedig letiltotta hozzáférését a kerékpárokhoz. Felhívjuk a figyelmet a két opció közötti különbségre: a bicikliparkoltatáskor a használati idő és a díj tovább számlálódik. Amennyiben ezt nem szeretnénk, a bringa fedélzeti számítógépén azt kell jelezni, hogy a használatot befejeztük (Visszaadás – OK gomb).A rendszert és a bicikliket üzemeltető Közbringa Kft. dolgozik azon is, hogy a jelenleg a bicikli kormányán található infótáblák elhelyezésére és rögzítésére is jobb megoldást találjon, mivel a tesztelés során néhány tábla letört. A biciklik kopóalkatrészeit szükség szerint természetesen folyamatosan cserélik a szakemberek.Sokan jelezték, hogy a kerékpárok nehezek, egyes felhasználók azt tapasztalták, hogy „a kerékpár nem gurul rendesen”. A MOL Bubi bringái megerősített vázzal, strapabíró és a pesti útviszonyokat jól tűrő tömörgumikkal készültek. A bicikliket fedélzeti számítógéppel, elektronikus lakattal és a világítást álló helyzetben is biztosító akkumulátorral szereltük fel, emiatt nehezebbek a hagyományos bicikliknél, de tömegük nem akadályozza használatukat és nem is nehezebbek más városok hasonló rendszereiben működő bicikliknél. Kaptunk kritikát, hogy nehezen lehet felvinni második-harmadik emeletre a bringát, de fel kell hívnunk a figyelmet: a közbringa-rendszernek nem is célja, hogy a felhasználók hazavigyék, emeleteket cipeljék a bicikliket. A nehezebb haladás kapcsán érkezett kritikák nyomán vizsgáljuk más típusú tömör abroncs használatának lehetőségét.A tesztidőszak végére a váltóvédő burkolat is minden közbringára felkerül majd, melyre szintén kaptunk észrevételeket.Csütörtök óta tölthetik ki az online elégedettségi kérdőívet azok a tesztelők, akik már teljesítették a tíz alkalommal minimum 10 perces biciklizést, s ezzel jogosulttá válnak a féléves MOL Bubi bérletre.  A tapasztalatok máris folyamatosan érkeznek a BKK-hoz, amelyeket feldolgozunk és hasznosítunk a rendszer további finomhangolása és éles üzem indítása érdekében.A projekt része a közúthálózat kerékpárosbarát fejlesztése is. Rengeteg újfajta megoldás készül, mely minden közlekedőnek, kerékpár- és gépjárművezetőnek, gyalogosnak pozitív változást jelent majd. További információ: http://www.bkk.hu/fejleszteseink/kerekparos-fejlesztesek/A nemzetközi tapasztalatok alapján a közbringa-rendszerek bevezetésének jó a hatása a közlekedésbiztonságra, hiszen hirtelen sok tapasztalatlan közlekedő vesz részt a forgalomban. Ez a helyzet a gépjárművezetőket nagyobb odafigyelésre, sebességük csökkentésére ösztönzi, ami nemcsak a gyalog és kerékpárral közlekedőknek kedvez, hanem ennek eredményeként rendszerint az összes típusú közlekedési baleset száma is csökken.A MOL Bubi közbringarendszerrel Budapest tovább népszerűsíti a közösségi közlekedést, a kerékpározást, a környezetbarát közlekedést, és barátságosabbá teszi a város arculatát.A tapasztalatok értékelése nyomán a BKK vizsgálja annak lehetőségét, hogy a MOL Bubit a megbízható és hibamentes működés érdekében még nagyobb létszámú nyilvános próbának vesse alá, de mivel a rendszer alapvetően megfelelően működik a fenti kisebb technikai kérdésektől eltekintve, az éles üzem beindítására is rövidesen sor kerül. 

Negyedével növelte forgalmát az Avis az első félévben

2014.07.26.
A vállalat tájékoztatása szerint flottájuk bővítése a közelgő Forma-1-es futam miatt most még erőteljesebb és kiugróan magas a kisbuszok iránti kereslet.Az autók adásvétele folyamatos, a megújuló flotta beruházási értéke idén meghaladja a bruttó 1 milliárd forintot. A flottamegújítás során az eladott autók vételárát is visszaforgatja a cég, és folyamatosan pótolja az eladott járműveket - közölte a társaság az MTI-vel. A teljes gépjárműpark több mint 20 százaléka, mintegy 90 modell hazai gyárakban készült, beruházási értékük 300 millió forint. A társaság tervei szerint idén a magyar gyártású autók aránya 2-3 százalékkal szintén bővül majd.Az Avis Autókölcsönző 1969 óta van jelen Magyarországon, részesedése most 10 százalék a hazai autókölcsönzői piacon, ezzel a harmadik legnagyobb Magyarországon, több mint 400 autóval.A cég tartós, egy évet meghaladó bérletre csak ritkán kínál autókat, a havi bérletben futó autók aránya 10-15 százalék, de ez a szám havonta változó. Az ügyfelek 20 százaléka magánszemély, a kölcsönzések 80 százalékát vállalati ügyfelekkel bonyolítja a vállalat.Az Avis cégcsoport világszerte 165 országban 5200 autókölcsönzőt működtet. Magyarországon három vállalattal van jelen: az Avis Autókölcsönző, az Avis Lease és az Avis Budget Group Business Support Centre összesen több mint 800 főt foglalkoztat. Tavalyi árbevétele 1,162 milliárd forint volt, idén pedig 5-6 százalékos növekedésre számít a vállalat.

KSH: tavaly nőtt az ipari munkavállalók száma, élen a járműgyártás

2014.07.26.
Egy évvel korábban még 2,1 százalékos létszámcsökkenést regisztrált a KSH az iparban. Az összes munkavállaló 73 százalékát képviselő fizikai foglalkozásúak száma 0,4, a szellemi foglalkozásúaké, 1,0 százalékkal nőtt tavaly.2013-ban az ipar legnagyobb nemzetgazdasági ágában, a feldolgozóiparban 0,7 százalékkal nőtt, míg a másik kettőben csökkent a létszám az előző évhez viszonyítva: az energiaiparban 2,1 százalékkal, a kis súlyú bányászatban pedig 3 százalékkal.A feldolgozóipar tizenhárom alága közül nyolcban 0,1, és 9 százalék közötti mértékben emelkedett az alkalmazásban állók száma, a többi ötben pedig 0,2, és 6,5 százalék közötti létszámfogyás volt. A legnagyobb mértékben, 9 százalékkal a járműiparban nőtt a létszám: az iparágban mintegy 6500-zal dolgoztak többen, mint egy évvel korábban, elsősorban az autógyáraknak köszönhetően. Itt a szellemi foglalkozásúak létszámának növekedése - ami 10,7 százalékot tett ki - is gyorsabb volt, mint a fizikai foglalkozásúaké (8,5 százalék).A feldolgozóipari alágak rangsorában csakúgy, mint az előző években, 2013-ban is az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása volt a legnagyobb foglalkoztató. Az iparágban csak minimálisan (nem egészen 200 munkavállalóval) dolgoztak kevesebben, mint 2012-ben. A járműgyártás megelőzte a 2012. évhez képest a foglalkoztatásban a harmadik helyre csúszott, a mintegy 75 ezer főt alkalmazó fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása alágat.Az ipari termelés 1,4 százalékos növekedése a létszám 0,6 százalékos bővülése mellett ment végbe 2013-ban, így a termelékenység színvonala - azaz az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés - 0,8 százalékkal magasabb volt, mint az előző évben.Tavaly az iparban alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 248 447 forint volt, 4,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az ipari keresetek növekedése 0,6 százalékponttal meghaladta a versenyszféra egészére jellemző értéket (3,6 százalék).Az ipari ágak, alágak közül a legnagyobb bruttó átlagkeresetet, 589 642 forintot a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás területén kapták a dolgozók, a második helyet a gyógyszergyártás állt (410 846 forint), de 400 ezer forinton felül kerestek még az energiaiparban foglalkoztattak is. A havi bruttó átlagkereset változatlanul a könnyűipar területén, a textília, ruházat, bőr és bőrtermék gyártásában volt a legalacsonyabb, 142 132 forint.

Autólopás! MLD-467 Opel Corsa D - fehér

2014.07.25.
 Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám:MLD-467-Gyártmány:Opel-Típus:CORSA-Kivitel:D-Gyártási év:2013-Motorszám:A14XER19DA5560-Alvázszám:WOLOSDL68D4229664-Szín:fehér-Lopás időpontja:2014 július 25-Lopás helyszíne - város:BUDAPEST-Kerület:XIII.-Utca, házszám:MADARASZ VIKTOR 13D

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója