Mindössze hetvenhat kilométert futott, ülésein még a gyári védőfóliát viselő Lexus LFA döntött árverési rekordot idén nyáron: soha nem adtak még ennyi pénzt a szupersportkocsi alapkivitelű példányáért.
A Volkswagen fokozatosan leállítja az Up kisautó gyártását. Csak néhány év múlva lesz utódja – írja az automobilwoche.de.
Hazánkban járt az Opel Astra GSE, a kompakt ötajtós legerősebb, villanymotorral feljavított változata. Mozgalmas hétvégén teszteltem, a Dobogókőre is felhajtottam. Ez tényleg egy gyorsteszt: amellett, hogy csak rövid ideig tesztelhettem a kocsit,...
A Mercedes-Benz Cars a harmadik negyedévben 510 ezer 600 járművet értékesített, 4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, miközben a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) eladása 66 százalékkal, 61 ezer 600-ra emelkedett - közölte a cég szerdán az MIT-vel.
Személygépkocsi és teherautó ütközött össze 3321-es számú főút Hajdúszoboszló és Nagyhegyes közötti szakaszán szerdán, a balesetben a személygépkocsi vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette - közölte a rendőrség.
A megszokott szokatlannál is újszerűbb a Toyota Prius, amelyre végre azt mondhatjuk, hogy jól néz ki. Jól is megy, erős, kényelmes és nagyon takarékos. Közönségsiker lehetne, de ebben magas ára akadályozza.
Harminc év után a bezárja a Nyugati pályaudvar külső holtvágányán működő "Vonat" hajléktalanszállót a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a lakókat egy modern, újbudai létesítménybe helyezik el.
A megújult Audi Q4 e-tron sorozat a 2024-es modellévre áthangolt futóművel, fokozott gazdaságossággal, karakteres hanggal és bővített alapfelszereltséggel érkezik. A továbbfejlesztett hajtáskoncepció és a megnövelt töltőteljesítmény mellett az Audi a vezetéstámogató rendszerek funkciókörét is...
A vadonatúj Tourneo Custom magasra teszi a lécet vetélytársai számára, hiszen maximális sokoldalúságra és kényelemre tervezett új padlólemezéhez kimagasló hatékonyságú, kifinomultan működő hajtásláncok tartoznak – köztük egy új plug-in hibrid (PHEV) technológia is –, és az autó...