A FedEx expressz szállító vállalat hat európai országban, köztük Magyarországon is bevezeti SenseAware szolgáltatását, amely lehetővé teszi az időérzékeny és nagy értékű szállítmányok pontos nyomonkövetését - közölte a cég az MTI-vel.
Használják, de nem értik igazán a Facebookot a közösségi kommunikációban érdekelt hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k). Joanelli Tamás, a Be Social közösségi marketing cég ügyvezetője szerint Magyarországon egyértelműen a Facebook (Fb) a legfontosabb közösségi oldal, de sok hibát követnek...
Öreg járműért adjanak újat, használt autóból ne hozzanak be Euro 3-asnál rosszabbat, támogassák az elektromos gépkocsik használatát, és minden robogóra kerüljön hatósági jelzés – néhány javaslat azok közül, amelyeket az autós érdekképviseletek a most alakuló parlament asztalára tesznek.
Egy különleges taxisofőr, aki már nem is annyira taxisofőr
A Fiat luxusmárkája az olasz piacon kívül mindegyikről kivonul, és csak egy modell gyártását folytatja.
Az idén márciusban az ipari termelés 10,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az előzetes adatok alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
E heti rajzunk készítóje Gaál Tibor, Tboy, rajzának címe: A vizsgabiztos utolsó szavai. További karikatúrák A hét karikatúrái rovatban.
Több mint három évtizede működik világszerte az amerikai járműmérnökök egyesületének (SAE) kezdeményezése, a Formula Student egyetemi versenyautó-építő sorozat. A Mérnökök a Járműves Műszaki Felsőoktatásért Egyesület – megszerezve a licenctulajdonos SAE jóváhagyását, akkreditált szervezetként...
Csökkent a Ford idei első negyedéves eredménye, de az amerikai autóipari konszern így is sorban a 19. nyereséges negyedévet tudhatja maga mögött - derül ki a Ford honlapján közzétett negyedéves eredmény beszámolóból.
A városi kerékpározáshoz ad hasznos és kreatív ötleteket az a Bécsből érkező dizájn kiállítás, amely Cycling Affairs: Városfejlesztés két keréken címmel csütörtökön nyílik Budapesten, a Design Terminálban.