2014.04.12.

Budapesten született 1884-ben, jómódú polgári családban. Egészen fiatalon felkeltette érdeklődését a századforduló technikai csodája az automobil. Tizenhat évesen már ott segédkezett a József körúti autószalonban, ami 1900-ban, a legelsők között nyitott Magyarországon. Az üzlet tulajdonosa a...

2014.04.12.

A Zengő Motorsport magyar versenyzője a nyolcadik helyet szerezte meg az idei WTCC-szezon első időmérő edzésén, Marrakesh-ben. Az első három helyen toronymagasan a Citroënek végeztek.

2014.04.12.

Szalay Balázs tereprali versenyző mutatott egy-két trükköt a zenekar tagjainak, Lukács Lászlónak, Fejes Tamásnak és Sidlovics Gábornak.

2014.04.12.

A román terepjárónak mindössze négy évre volt szüksége, hogy elérje ezt a mennyiséget, a típus legnagyobb piaca Oroszország és Franciaország.

2014.04.12.

A bal pálya kiépítésével kétszer három sávossá bővítik az M0-s autóút M1-es és M7-es autópálya közti 2,7 kilométeres szakaszát, a munka májusban kezdődik, és 2015 őszére fejeződik be.

2014.04.12.

Az önműködő gépkocsikról, a világ leggyorsabb autóiról, a hobbiűrkutatás legújabb fejlesztéseiről is szó lesz a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Simonyi Károly Szakkollégiumának április közepére szervezett tudományos konferenciáján.

2014.04.12.

A Kátyúvadász projekt megújuló honlapja és okostelefonos alkalmazása már a kerékpárosokat is segíti, hiszen a Kátyúvadász térképen már a kerékpárutak is megtalálhatóak, így az azokon fellelhető kátyúk is bejelenthetővé válnak a rendszeren keresztül.

2014.04.11.

A MÁV Zrt. által kiírt nettó 54 milliárd forintos keretösszegű, gázolaj szállítására vonatkozó tendert egyetlen ajánlattevőként a Mol Nyrt. nyerte meg - az eredmény az Európai Unió Hivatalos Lapjának mellékleteként megjelenő TED-en és a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

2014.04.11.

A ŠKODA AUTO 2014 első negyedévében annyi autóját értékesítette, mint még soha az év első három hónapja alatt, s januártól március végéig összesen 247.200 gépkocsit szállított ki világszerte, azaz 12,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszaka során. A vállalat márciusban 96.100 (...

2014.04.11.

Egy brit fiatal elképesztő részletességű makettet készített a 2011-es Red Bull versenyautóról, aminek láttán az istálló főtervezője állást kínált neki.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..