Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy augusztusra minden készen álljon a jubileumi, 40. Magyar Nagydíj mezőnyének fogadására.
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó készült. Megnéztük hogyan zajlik a gyártás és még a munkások koreai menüjébe is belekóstoltunk.
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az FIA későn bevezetett szabályváltozásaira. Monte-Carlóban azonban kiderült, hogy jó munkát végeztek a mérnökök, mert kettős győzelemmel mutatkozott be a 2025-ös GR Yaris Rally1.
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az általa alapított Tesla részvényárfolyamának jelentős csökkenésével függ össze - számolt be a Bloomberg kedden.
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És volt olyan, aki azért vezetett jogosítvány nélkül, hogy „jó pontokat szerezzen” a rendőröknél.
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a halogén izzók helyett. Így nagyon sok autós azonnal „átlapozta” az internetet, és tanácsokat gyűjt, hogy milyet, és honnan érdemes beszerelni? Mert egy biztos, váltani kell a trendi fényre, az...
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt a férfit, akivel szemben előző nap intézkedtek ittas vezetés miatt. Újra volán mögé ült, kár volt.
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor elkezdődik a 2. terminálhoz vezető híd, valamint az épület előtti, ki- és beszállásra használt terület megújítása - közölte a Budapest Airport a közösségi oldalán.
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility Experience 2024 kiállításon mutatták be: a Powernet Guardian, az eAxle vagy a Vehicle Motion Management előnyeivel is megismerkedhetnek a tengerentúlon. Sőt, fejlesztettek kifejezetten az amerikai piac...
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító furgonok tuningolásának. Sőt, még a kamionoknak is.