Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) veszi át a jogosítványszerzéshez kapcsolódó életmentő oktatást a középiskolákban - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.
53 ezer gyorshajtót fogtak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinform jelentése alapján.
Az egykori rali és kaszkadőr legenda, Gymkhana alapító első raliautó között volt az az N-csoportos Impreza, amit most bárki megvehet.
A szövetségi tartományok Ausztriában már egy ideje fém helyett fából készült közlekedési táblákat használnak – legutóbb Bécsben is. A fatáblák klímabarát gyártásuk révén CO2-megtakarítást is szolgálnak – írja az osztrák közszolgálati televízió honlapja.
A VOLÁN Egyesülés által szervezett "A közösségi közlekedés fotós szemmel" elnevezésű fotópályázatra beérkezett pályázatokat az 5 tagú szakmai zsűri elbírálta, értékelte, mely alapján az alábbi eredmény született:
Az Év Autója 2025, ismerjük meg döntősöket!
Belga és holland hatóságok által körözött gépjárművet foglaltak le a magyar rendőrök Röszke autópálya határátkelőhelyen - írja a police.hu.
Nagy, nagyobb, legnagyobb, Hyundai Staria. Az új buszlimuzin olyan, mintha egyenesen az űrből dobták volna le, afféle ufó csapatszállítónak. Már három éve van, de hozzánk csak most érkezhetett meg, köszönhetően a hibridhajtásnak. Az egyféle motorral, de 7 és 9 személyes változatban is kínált...
Robert Fico (Smer) miniszterelnök és Denisa Saková (Hlas) gazdaságügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy feljelentést tesznek a Valalikyben lévő ipari parkkal kapcsolatban, amely majd otthont ad a Volvo autógyárnak. Szerintük ugyanis elhallgatták az információt a terület magas...
