2013.12.15.

Az újdonság hazai premierjén a számok voltak a főszerepben. A kisautó nagyobb és szebb lett, a márka pedig beruház, bővít és terjeszkedik.

2013.12.08.

Az alig négy éves modelltörténet említésre méltó részleteit és mérföldköveit csak címszavakban kitárgyalni is hosszadalmas és fárasztó lenne. Egy rövidített verzió azért kijár neki, hiszen ilyen léptékű világhódítást egyetlen keleti blokkból származó autó sem produkált a vasfüggöny leomlása óta...

2013.12.06.

A hazai importőr a karácsonyi előkészületek kezdetére időzítette a vadonatúj modell magyarországi premierjét. Ezzel egy időben a megújult Yeti modellek is bemutatásra kerültek, bebiztosítva a márka népszerűségének és piaci részesedésének további erősödését 2014-ben.

2013.08.30.

A formatervezésért felelős részleg új senior alelnöke, Thomas Ingenlath első tervével azt mutatja meg, hogyan járul hozzá az érzelmek felkeltésével játszó formatervezés a Volvo márkaarculatának építéséhez, és hogy hogyan mutat előre a Volvo-modellek következő generációja felé, amely a 2014-ben...

2013.08.23.

A 2013-as Frankfurti Nemzetközi Autószalon (IAA) idei BMW-különlegessége az i3 premierje. Szénszál-erősítésű műanyagból (CFK) készült utascellájával és károsanyag-kibocsátás nélküli közlekedést lehetővé tévő elektromos hajtásrendszerével a BMW i első sorozatgyártású modellje a bajor gyártó...

2013.08.08.

Kényelmi és biztonsági berendezések arzenáljával jelentkezik a Chevrolet a 2013-as Frankfurti Autószalonon. A fénypontok között említhető az új Spark Bubble kiadás, amely még több rajongót szerezhet a márka népszerű európai modelljének.

2013.08.07.

A BMW i márka a látványos mobilitási koncepciók és a prémium karakter egészen újszerű interpretációjának megtestesítője, egyértelműen a hosszú távú fenntarthatóságot állítva a középpontba. A modellsorozat első sorozatgyártású tagja, a BMW i3 világpremierjét követően a BMW csoport immár a...

2013.07.30.

Bemutatták hétfőn a BMW első elektromos meghajtású modelljét, az i3 városi kisautót.

2013.07.30.

A Leon sorozat formatervezési nyelve az ST esetében további hangsúlyt kapott. A szinte szobrászatian formás, hosszirányban sikló vonalak a fény és az árnyék izgalmas játékát eredményezik. A Leon család harmadik tagja az élő példája annak, hogy a sportosság és a jó mindennapi hasznosíthatóság...

2013.07.25.

Stílusos dizájn, európai tervezés és gyártás, 1658 literig bővíthető csomagtér, egy mozdulattal dönthető hátsó ülések, két magasságban állítható csomagtérpadló és multifunkciós kalaptartó - ezek az új Toyota Auris Touring Sports fő erényei. A kompakt japán modellcsaládban jelent meg a szegmens...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....