Opel Dakar Team

Carrera karácsonyi bajnokság az Opel Dakar Team-mel

2013.12.17.

A hétvégén zárult a Carrera jubileumi bajnoksága, a különleges alkalom hangulatát emelte, hogy két héttel az indulás előtt az ODT versenykamion legénysége is vállalta a megmérettetést egy számukra teljesen ismeretlen pályán.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

Magyarország legnagyobb és legnívósabb távvezérlésű autós versenye 2013. december 14-én zárult. Az idén 50 éves Carrera rendhagyó karácsonyi bajnoksága több okból is különleges volt. Először is a döntőbe jutott versenyzők egy húsz négyzetméteres, több mint 200 elemből épült Hungaroring pályavonalon mérhették össze tudásukat, másodszor pedig Darázsi Zsolt és Őri Péter is beszállt a versenybe, miközben már küszöbön van a december 29-i Saint Cyprien-i rajthoz állás. Darázsi Zsolt egyik nyilatkozatában rávilágított a technikai sportok és versenyzés lényegére, miszerint a szerencse mellett rengeteg múlik a technikán és az összpontosításon, és ez esetben mindegy, hogy Africa Eco Race-ről, vagy egy slot car versenyről beszélünk.

A futamok előtt Darázsi a következőket nyilatkozta: „A legfontosabb, hogy szeretnénk végig érni a közel hatezer kilométeres versenyen. Egyébként az első háromban tervezünk zárni, bár tudjuk, a technikai sportoknál minden lehetséges. De reménykedünk, és igyekszünk a legtöbbet kihozni magunkból, ahogy tettük ezt most is, pedig először játszottunk ilyen slot car pályán. Noha alulmaradtunk a korábbi bajnokokkal szemben, nagyon élveztük a játékot, mert nagy odafigyelést, összpontosítást igényel”.

Őri Péter nyilatkozik éppen, mellette csapattársa, Darázsi Zsolt

Valóban alulmaradtak a profi slot car versenyzőkkel szemben az Opel Dakar Team kamioncsapat tagjai, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ha a piros-fekete joystick helyett valódi kormánykereket megragadva kellett volna helytállniuk, más eredmény született volna. A Duna Plázában működő F1 Boksz játszóterén felállított vájatvezetéses versenypálya rendszer és az azt körülvevő bolti kínálat egyébként valóságos fellegvárnak számít a műfaj kedvelői körében. A meghirdetett eseményre érkezett nagy létszámból nehéz volt eldönteni, hogy felnőttek, vagy gyerekek vannak többen, mindenesetre a jelenlevők nagy része nem először állt rajthoz ilyen körülmények között. A versenyben junior és senior kategóriában összesen 32 fő – köztük öt hölgy – indult, mivel a tét a magyar bajnoki cím megszerzése volt. A győztesek exkluzív születésnapi Porsche szettekkel gazdagodtak annak apropóján, hogy a Porsche 911 is éppen ötvenedik évfordulóját ünnepli a világ legismertebb játékautó márkájához hasonlóan.

A „Carrera Universal” elnevezésű, 1:32 arányú elektromos versenypályát 1963-ban dobta piacra a fürthi illetőségű, bádogjátékokat gyártó Josef Neuhierl fia. Hermann Neuhierl hamar rájött a siker receptjére: kiváló minőség, tartozékok gazdag választéka és folyamatos termékfejlesztés. Ennek szellemében és az első termék sikerének folytatásaként jelent meg négy évvel később a „Carrera 124”. A ’70-es ’80-as években számos kortárs és veterán modell került a kínálatba, ezekkel olyan hírnevet és elismerést szerzett magának a márka, amin a kilencvenes években megjelent videojátékok sem tudtak csorbítani. A családi vállalkozás mára prémiumtermékként aposztrofált versenypálya rendszereket kínáló brand, melynek márkaismertsége 90 százalékos. Az osztrák cég az autóiparral folytatott szoros együttműködés eredményeként az eredeti licenszek alapján gyártja a valósághű Forma-1 és túraautó replikáit Kínában. A világ elsőszámú versenypálya- és tartozék-gyártójának számító Carrera termékei jelenleg öt kontinens 40 országában vásárolhatók meg. Magyarországon a Carrera termékek forgalmazója 1999 óta a cég Stadlbauer csoport által működtetett leányvállalata.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....