Citroën

A Citroen SUV offenzívája a C5 Aircross-szal folytatódik

2017.04.16.

Az Európában és Kínában zajló SUV-boom hullámait kívánja meglovagolni a francia márka a Shanghaji Autószalonon, kedden debütáló C5 Aircross modelljével.

A Citroen középkategóriás SUV-jának teaser fotói és néhány technikai részlete nagypéntek előtt láttak napvilágot, egyúttal az is kiderült a PSA csoport közleményéből, hogy az újdonság a távol-keleti piacon már a következő év második felében megjelenik, Európába viszont csak 2018 év végén érkezik a modell.

A C5 Aircross a konszern EMP2-es platformjára épül, moduláris mivoltának köszönhetően e részletében osztozik a Peugeot 3008-cal és a DS 7 Crossback-kel, viszont ennél több részlet egyelőre nem tudható a jövevényről. A C5 Aircross formavilágával első alkalommal szintén a Shanghaji Autoszalonon talákozhatott a nagyérdemű, 2015-ben Aircross SUV Concept néven. Az összeszerelésnek értelemszerűen két lokációja lesz, az öreg kontinens számára a franciaországi Rennes-ben, a kínai piacra pedig chengdu-i gyárban készülnek az autók.

Kínában a márka eladásai 17 százalékkal estek vissza 2016-ban az azt megelőző évhez képest, az így értékesített 250 ezret meghaladó volumen - ennek ellenére is - 20 százalékát teszi ki a Citroen globális eladásainak. A csökkenő kereslet a teljes PSA csoportra volt jellemző Kínában tavaly, a 618.352 darab eladott jármű 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A Citroen súlypont áthelyezése az egyterűekről a SUV-okra jóval később történt, mint a Renault-nál, vagy a Peugeot-nál, az európai vásárlók körében talán ennek tulajdonítható a népszerűség elvesztése a szakértők szerint. A márka szerint a C5 Aircross és annak kistestvére, a C3 Aircross a mérföldköve a Citroen új termék offenzívájának. Ezutóbbi előfutárát, a C-Aircross koncepciót, a genfi autószalonon mutatták be a múlt hónap elején és várhatóan már idén ősszel a kereskedésekben is látható lesz. A C3 Aircross a szub-kompakt egyterűt, a C3 Picasso-t fogja helyettesíteni a porfólióban, melynek architektúrája megegyezik a Peugeot 2008-aséval, és az Opel Crossland X-ével.

A ráncfelvarrott C5 szedán, melynek európai gyártása nemrég leállt, szintén látható lesz a C5 Aircross-t és C-Aircross koncepciót bemutató shanghaji standon.

Forrás: autonews.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....