ICDP

Ezért nem megoldás az autók kitiltása a jobb levegő érdekében

2019.12.20.

A városi levegő szennyezettsége világszerte problémát jelent és emiatt a legtöbb esetben első körben az autózás korlátázásában látják a megoldást a döntéshozók. Ez bizonyos szinten érthető, de sokszor a dogma felülírja az adatokat és a valódi megoldás helyett jól hangzó intézkedések jönnek.

Az utóbbi időben több nagyváros is bejelentette, hogy korlátozni, vagy egyenesen tiltani fogja bizonyos autók behajtását a városba. Nem meglepő módon első sorban a dízel autók kerülhetnek ilyen tiltás alá. Delhiben a Budapesten is megszokott, az autók felét váltakozva kitiltó szabályt terveznek, Bristol belvárosából minden dízel autók kitiltanának, Barcelonában pedig autómentes övezeteket terveznek kijelölni.

Kétségtelen, hogy jellemzően azokban a városokban a legrosszabb a levegő minősége, ahol a legtöbb autó van, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy utóbbi az erősen szennyezett levegő elsőszámú forrása. Például New York-ban gyakorlatilag mindig jobb a levegő minősége, mint Londonban, pedig az Egyesült Államokbeli nagyvárosban jelentősen több gépjármű van az utakon, mint az angol fővárosban.

Az ilyen szabályozások jellemzően a kormány feladatai közé tartoznak, ugyanakkor a gyors reagálás érdekében gyakran a helyi hatóságok döntenek úgy, hogy bevezetnek efféle korlátozásokat. A szándék tehát megvan és kétségtelenül a jó érdek vezérli őket, ugyanakkor olykor mintha figyelmen kívül hagynák a valódi tényeket és egyrészt fél igazságokon alapuló döntéseket hoznának, másrészt nem gondolnák át alaposan az intézkedések hatását.

Az utóbbi időben például gyakori jelenség volt az SUV-k támadása. Az angol zöld párt egyik vezetője rendszeresen a “SUV-k átveszik a városainkat” szlogennel kampányol és máshol is lehetett hallani olyan tervről, hogy a városi terepjárók kitiltása lenne a levegőminőség javításának egyik eszköze. A probléma ezzel az, hogy ez EURO 4-nél régebbi dízelek mellett olyan modellek is a tiltás alá esnek, amik sokkal környezetbarátabban üzemelnek, mint a legtöbb városi kisautó (Plug-in hibridek, elektromos modellek).

A Bristolban tervezett dízel tiltás azt fogja eredményezni, hogy sokan EURO 6-os dízelek helyett ülnek majd át sokkal több károsanyagot kibocsátó benzines autókba. A Delhiben alkalmazott, az autók felét kitiltó rendelkezés pedig szintén vonatkozik igen környezetbarát modellekre, ráadásul a tehetősebb lakosokat arra motiválja, hogy két autót használjanak egy helyett, így kikerülve a korlátozást.

Szó sincs róla, hogy a városi levegő szennyezettsége ne lenne lényeges és fontos kérdés, de az autók behajtásának korlátozása önmagában egyáltalán nem visz közelebb a megoldáshoz, ráadásul az esetek nagy részében nincs is valójában kidolgozva a koncepció.

Emellett pedig ideje lenne, hogy ne csak a károsanyag-kibocsátás töredékéért felelős autókat büntessék, hanem az államközi szervezetek, a kormányok és az önkormányzatok forduljanak a fűtési megoldások modernizálása a hajózás és a repülés felé is, ha valóban előrelépést szeretnének a városi levegő minőségét illetően.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....
2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....