FIAT

Fiat Freemont 2.0 MJet AWD – amcsi gyerek megvágta, olasz gyerek gyógyítja

2013.10.31.

Az amerikai beteg európai gyógykezelése minden jel szerint hatásos. A továbbra is nehezen kategorizálható autó hajtáslánc kínálata bővült: immár elérhető az összkerék-hajtás, de csakis automata váltóval párosítva.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

A Fiat Croma, Multipla és Ulysse gyártás leállás utáni rést kellene áthidalnia a jenki jövevénynek

Ahhoz képest, amilyen prognózisokat és véleményeket szült a 2009-ben köttetett Fiat-Chrysler házasság, szépen alakul az örökbefogadott Dodge Journey sorsa az öreg kontinensen. Lassú, de biztos a Freemont felzárkóztatása, hiszen a jenki utazó autónak megjelenése óta két erőssége/előnye (a térkínálat és praktikum) kevésnek bizonyult az értékesítési célok megközelítéséhez mind Európában, mind pedig az USA-ban. Miután a Volkswagen dízelmotort a lehető leggyorsabban száműzték, a műszerfal kialakítás és a beltéri anyagminőség volt a legszembetűnőbb kivetnivaló, aminek távozása nem volt kérdés a többségi tulajdonlás megszerzését követően a Fiatnál.

Az elmúlt két év talán már elég volt ahhoz, hogy megszokjuk ezt az emblémát ezen a hűtőmaszkon

A második generációs MultiJettől ugyan nem lett csendesebb az autó, és a beltere továbbra is inkább a tengerentúli mérce szerinti, mint európai, mégis sokkal közelebbi és sokkal szerethetőbb, mint az emblémacsere előtti kivitel.

A gyöngyház fehér fényezés 220 ezres felárán ne hezitáljunk - Nagyon jól áll neki

Miközben a kategória meghatározás fájába igyekeztem belevágni a fejszémet, rájöttem, hogy ezt az autót azok nem szeretik, akik presztízsre vágynak, vagy éppen nem arra használnák – aktuális családi állapotukból kifolyólag – amire teremtették. Nevezhetjük középkategóriás crossovernek, buszlimuzinnnak vagy egyterűnek, a mindennapi használat során hamar kiderült, hogy mindegyikből van benne egy kicsi. Ennek ellenére nincs egyöntetű vetélytársa jelenleg a piacon, mert fejlesztése még a gyártókat (és a piacot) downsizing-ra és megfontoltságra kényszerítő időszakot megelőző években történt.

Ebből a szögből nézve minden rendben...

A 2007-es frankfurti bemutatkozásakor csak 2.4 és 3.5 literes benzines motorokkal került bevezetésre, azóta viszont minden 7 üléses családi autó vagy kisebb motorral szállt ringbe, vagy tengelytáv és teljes hossz tekintetében nem számít konkurenciának. Ráadásul a kisebb motorokkal piacra dobott családi utazók esetében az összkerékhajtás egy nem mindig létező opció, tehát elismerhetjük, hogy a tengerentúli autógyártás dinoszaurusz korszakából kaptunk egy behemótot, aminek erőforrás és hajtáslánc optimalizálásával egy remek multifunkciós utazójárművet alkotott a Fiat csoport.

...viszont itt már akad egy-két megszokást igénylő részlet

Megjelenését nem feltétlen nevezném trendinek, de méreteivel egyértelműen azt kommunikálja, hogy idegenlégiós a hazai utakon (H/Sz/M: 4888/1878/1691 mm, a tengelytáv pedig 2890 mm-es). Kuriózuma talán abban rejlik, hogy nem egy kirobbanó formanyelv szerint lett megrajzolva, sőt még LED-es nappali fényeket sem kapott, de igenis tekintélyparancsoló a megjelenése, ami néha jól jön a többgyerekes apukáknak is. A szemléltetéshez megemlítendő, hogy a BMW X5-nél és a Mercedes ML-osztálynál hosszabb, viszont az Audi Q7-nél rövidebb 198 mm-rel, a helykínálatot meghatározó tengelytáv pedig a felsoroltakhoz képest rövidebb, ugyanakkor egy Ford S-Maxhoz viszonyítva minden méretével veri azt. A klasszikus bakancs formájú és mackó orrú sziluett sem a ki- és beszállásnál, sem pedig a vezetésnél nem korlátozza a vezetőt vagy utasait. Az üvegfelületek és a visszapillantó tükrök elég nagyok ahhoz, hogy az autó korlátozás és/vagy kompromisszumok nélkül vezethető és körbelátható legyen. Az ergonómia az első két üléssorban majdnem kifogástalan, csupán az automata váltó fokozatválasztó karját tették annyira hátra, hogy menet közben csak teljes felsőtestünk elmozdításával tudjuk kezelni.

Na, ezzel van a legkevesebb gond - Mindent jól és szinte mindent tud

A harmadik üléssorba bejutást a majdnem 90 fokban nyitható ajtókkal és a támlát és ülőlapot egymásra hajtható második üléssorral abszolút problémamentessé tették. Lounge felszereltség esetén a hátul ülők számára egy 9 colos képernyőn keresztül biztosított a szórakozás, de már a belépő modellnél is akadnak olyan tételek, amiért praktikumból ötöst érdemel a beltér. Ilyen például a háromzónás automata klíma, vagy a második üléssorban található ülésmagasító, amivel két gyerekülés állandó ki- és behelyezése alól mentesülünk, valamint az összesen 140 liter térfogatú csecsebecse elhelyezését biztosító zsebek és tárolók az utastérben, és nem utolsó sorban a 32 féle módon variálható csomagtér és az utastér is említést érdemel. Röviden tehát, a kényelemhez és a kellemes utazáshoz szükséges részleteket a génjeiben hordja az amcsi-olasz krúzer.

Hét személy szállítása esetén csak 136 literes a csomagterünk

A volán mögé ülve akad néhány dolog, ami megszokást igényel. A kormány mögötti egyetlen bajuszkapcsolóra pakoltak legalább féltucat funkciót, mint például az első- és hátsó ablaktörlő többfokozatú működtetése, ablakmosó, irányjelző és távolsági fényszóró váltás. Ez a megoldás még a Daimler korszakból ragadt itt és hosszútávon nincs is vele baj, csak idő kérdése, hogy az emberfia megtanulja mi micsoda, de a kormányküllők hátuljára rejtett kis potikkal hamar meggyűlt a bajom. Most már tudom, hogy a rádió frekvencia váltás és a hangerőszabályzás a feladatuk, de valamiért menet közben nem mindig sikerült eltalálni, mikor melyiket tapogatom. Mindenért kárpótolt viszont a 8,4 colos érintőképernyős központi kezelőfelület. A Garmin navigációs szoftver mellett a zenehallgatás, klíma és telefonhívások minden beállítása és szabályzása ezen keresztül történik, valamint a tolatókamera képe is itt tárul elénk. További opció még az egérmozi felületen a kép a képben funkció elérhetősége, amivel a high-tech rajongókat és a gyerekeket egyaránt ámulatba ejthetjük.

Mint a moziban - a második-harmadik üléssor pár centivel feljebb

Az itt felsorolt negatívumok tényleg csak apróságok és egyáltalán nem csorbítják az autó családbarát mivoltát, viszont a motor és a hatfokozatú automata váltó működése annál inkább. Előre szeretném leszögezni a pozitívumokat, hogy a motor teljesítmény- és nyomatékleadásával semmi probléma, a fogyasztás is rendben, hiszen egy AWD hajtáslánc és kéttonnás menetkész tömeg melletti 8,7 literes vegyes átlag nagyon is jónak mondható. Az autó dinamikus mozgatására abszolút elegendő a 170 lóerő, ráadásul a maximális nyomaték már 1750-2500 percenkénti főtengely fordulatnál rendelkezésre áll, további kellemes tapasztalatot a százas tempó melletti, alig 1500-as a motorfordulatszám jelentette. Mindezek ellenére a rossz szájízt a zajos motor és a magas (2200-2500 közötti) fordulaton kapcsoló sebváltó működés okozta. Pedig az utastér zajszigetelése és a futómű felől biztosítva lenne a komfortos utastéri zajszint. Utóbbi esetében elöl McPherson, hátul multi-link rendszerű független lengőkarokkal szerelt felfüggesztés, 19 colos kerekekkel nyeli el az úthibákat, de hiába. Régi magyar közmondásunk szerint, amit nyertek a réven, azt elvesztették a vámon. Talán ez az egyetlen baj, amit csak akkor viselnék el szó nélkül, ha cégautóként hozzám vágnák a használati jogát, egyébként pedig a benzines 2,4 literest választanám, a szimpla fronthajtás és a nagyobb fogyasztás ellenére is.

Ha a gyerekek felfedezik, ezeken a helyeken idővel mást találunk

A lehetséges vetélytársakról vagy kategóriatársakról csak úgy érdemes szót ejteni, hogy azokat paramétereik vagy rendeltetésük alapján állítjuk közel tesztalanyunkhoz. Abszolút konkurenciája nem ismert Európában. Hét üléses és 4x4-es kivitelt csak a VW csoport kínál a VW Sharan és a Seat Alhambra személyében. Ezek mindegyike alapfelszereltségben kevesebbet kínál, és ha a 177 lovas 2 literes dízelmotorjaikhoz a jól bevált DSG-t párosítjuk, jóval 10 millió fölé ugrik a vételár. A Ford S-Max vagy Peugeot 5008 és Renault Grand Espace esetében jól variálható belteret, gyengébb, de csendesebb járású motorokat kínálnak, de összkerékhajtás nélkül és persze belépő modelljeik listaára és felszereltsége csak nem üti meg a Freemont ajánlatát.

A hátsó multimédiás csomag ára 200 000 forint

Az alap 2,4-es benzines, 170 lóerős, manuális 5 fokozatú váltóval szerelt Freemont szériafelszereltsége tartalmazza a 6 légzsákot, 7 ülést, a beépített magasítókat a második üléssorban, háromzónás klímaberendezést, fedélzeti számítógépet és tempomatot, kulcsnélküli zár- és indítórendszert, 4,3”-os érintőképernyős rádiót kormányvezérléssel, USB és AUX-IN csatlakozókat, 17 colos könnyűfém felniket és persze az ESP-t Hillholderrel és elektromos oldalirányú dőléscsökkentő rendszerrel (ERM), mindössze 6 millió forintért. A tesztünkben szereplő autó legmagasabb Lounge felszereltségét csak a teljesség igénye nélkül sorolnám fel: bőr kormány, bőr kárpit, ülésfűtés, elektromos állítású ülésmozgatás és deréktámasz, sötétített üvegek, 19” felnik, krómcsomag, navigációs rendszer a 8,4”-os érintőképernyős kijelzővel, prémium hi-fi és a tolatókamera. A tesztautó listaára 9 735 000, ebből az automata váltó és összkerékhajtás felára 920 000 forint. Ha ezt a felszereltséget senki nem adja ennyiért, akkor talán nem túlzás azt mondani, hogy ez a Freemont ütőkártyája?!

A 19"-os kerekek szinte elvesznek a kerékjárati ívekben

A 170 lóerő mellett ezt is szeretni fogja minden apuka

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....