kamion eb

A Hungaroring előtt Silverstoneban versenyzik az OXXO Energy Truck Race Team

2016.08.05.

A csapat angol versenyzője, Ryan Smith továbbra is vezeti az angol kamion bajnokságot (BTRA Championship), sőt, futamról-futamra növeli előnyét a tabella élén.

Legutóbbi versenyhétvégéjén, Doningtonban öt futamból négyen a dobogón végzett - két győzelem mellet egy második és egy harmadik helyet szerzett, az utolsó futamon pedig negyedik lett. A futamok számából is látszik, hogy az angol bajnokság lebonyolítása némileg eltér a már megszokott Eb menetrendtől, de nem csak a futamok számában.

Mindenek előtt viszont, azok kedvéért, akik még nem tudják pontosan, hogyan is került Ryan a csapathoz, melyik kamionnal versenyez milyen célokért, pár mondatban bemutatjuk, hogyan is néz ki az idei évünk. 

 Ryan 2015-ben a Nürburgringen ismerkedett meg velünk, amikor az Eb betétfutamaként az angol bajnokság versenyzett - csakúgy, mint idén. Tavaly csapatfőnökünk megismerkedett Ryannel, adott neki pár tanácsot, mit és hogyan látott kívülről, aminek köszönhetően Ryan több másodpercet gyorsult már rögtön a következő kifutáskor, és magasan a mezőny előtt tudott autózni - a történethez hozzátartozik, hogy ezen a futamon Ryan hatalmas előnnyel vezetett, de az utolsó kör vége felé technikai hiba miatt kiesett, így bár nem nyert, de a tanácsok miatti előnye önmagáért beszélt, rögtön átjött csapatunkhoz, és megkezdődött a tárgyalás, hogyan tudnánk együtt dolgozni.

A közös célkitűzés Ryannel 2016-ra az angol bajnokság megnyerése lett, valamint 4 Eb futamon való részvétel, ahol a mezőny megismerése mellett a minél jobb szereplést is megcélozta az angol pilóta. Tekintve, hogy az angol bajnokságra némiképp más szabályok alapján kell megépíteni a kamiont - például 100 kg-mal nehezebbek, mint az Eb-s kamionok -, valamint az akkor még a kétszeres Európa-bajnok kamionnal egy újabb címvédés volt betervezve, így 2015 őszétől a csapatunk által tervezett és épített, az előző években Major Benedek által vezetett versenykamiont építettük át az angol bajnokság szabályainak megfelelőre, és azzal kezdte meg Ryan a felkészülést.

Kattintson a második oldalra!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....