Forma-1

Így fog kinézni Brad Pitt autója a készülő Forma-1-es filmben

2023.07.15.

Brad Pitt lesz a főszereplője annak az Apple Original Films-es filmnek, amely a Forma-1-es versenyzők életét mutatja be. A kitalált APXGP nevű csapat autója először fog megjelenni a közönség előtt és egyből versenybe is áll a hétvégi Brit Nagydíjon.

A Forma-1 körül folyamatosan röppenek fel hírek, többek között olyanok is, amelyek azt boincolgatják, vajon lesz-e tizenegyedik csapat, amely versenybe szállhat és ha igen, vajon ki lesz az? Autógyártó, mint a Ferrari, vagy egy jól ismert szponzor, mint a Red Bull Racing? Idén a Cadillac és az Andretti Autosport neve merült fel, mint lehetséges 11. számú csapat, de egyelőre semmi komoly információ nem derült ki egyik cégről sem.

A hétvégi Brit Nagydíjon azonban lesz egy tizenegyedik csapat, mégpedig az APXGP nevű, a semmiből felbukkanó csoportól van szó. Hogy miért nem hallott róluk senki? Azért, mert nem léteznek. A fikcionális csapat az Apple Original Films cégére alatt készülő, egyelőre ismeretlen című Forma-1-es film központi szereplője lesz, Brad Pitt és Damson Idris mellett, akik a csapat pilótáit alakítják majd a vásznon.

Forrás: Forma-1 Twitter oldala

Az Apple filmgyártásra létrehozott alcége még tavaly nyáron jelentette be, hogy egy Forma-1-es témájú film készítésébe kezd, mivel a Netflix Drive to Survive című dokumentumsorozatának hála a versenysport népszerűsége hirtelen megugrott, így az Apple sem maradhatott ki a buliból, amely persze rengeteg pénzt is ígér. Eddig nem sokat lehetett tudni a produkcióról, csupán egy-két dolgot hintett el a cég, például Brad Pitt főszerepét és azt, hogy a sikeres Top Gun: Maverick rendezője, Joseph Kosinski ül majd most is a direktori székben. Nemrég pedig arra derült fény, hogy mégis hogyan fog kinézni az APXGP autója, az első képeket mind az Apple Original Films, mind a Forma-1 hivatalos oldala is megosztotta.

A versenyautó a sport legutóbbi, 2022-ben bevezetett szabálymódosításainak is eleget tesz: a hangsúly az aerodinamikán és a minél jobb tapadáson van, mégis, a kocsi nem egy per egy másolata a most versenyben lévő modelleknek. Az APXGP autója a valóságban Forma-2-es kasztnira épül, amelyet a Mercedes és az angol versenycsoport, a Carlin alakított át a Forma-1-es előírásoknak megfelelően.

A kinézet

Az APXGP színei a képek alapján az igencsak hatásos arany és fekete lesznek, és amely kombináció a Lotus és a cigarettagyártó John Player Special 1970-es és '80-as évekbeli közös együttműködését idézi. Az autó azonban létező cégek logóit is magán viseli, a svájci IWC óragyártó, a Tommy Hilfiger ruhamárka és az Expensify nevű szoftvergyártó cég is képviselteti magát a kocsi oldalán. A motor felett egy hatalmas AMG logó is látszik, amely azt jelzi, hogy a kitalált versenycsapat a Mercedestől vásárolja motorjait. Érdekes, hogy a valóságban az IWC a Mercedes szponzora, a Tommy Hilfiger pedig a Mercedes csapat pilótájával, Lewis Hamiltonnal van kapcsolatban, aki egyébként konzultánsként maga is részt vesz a forgatáson. Hamilton nem csak egyszerű konzulens lesz, aki bele-beleszól a technikai részletekbe, hanem a film egyik producere is és bár tényleg a technikai részletek felügyelete lesz a munkája, szinte minden ilyen jelenetet ő fog ellenőrizni, hogy semmilyen pontatlanség ne jelenjen meg a vásznon.

Forrás: Forma-1 Twitter oldala

A forgatás a hétvégi Brit Nagydíjon fog elkezdődni, ahol az APXGP autója is köröket fog futni és a felvételek be is kerülnek majd a filmbe. A csapat garázsa a Mercedes és a Ferrari között lesz, így valós személyekből nem lesz hiány. A valóságosság tényleg végletekig menő lesz, legalábbis így tervezik, emiatt Pitt és Idris karakterének neve - Sonny Hayes és Joshua Pearce - is kikerül majd a garázs előtti részre. A kitalált csapatnak saját emberei is lesznek, irányítással és a pihenő részleggel.

Bár Pitt és Idris is rengeteg edzésen és képzésen vett részt az elmúlt hónapokban, hogy felkészítsék őket egy Forma-1-es versenyautó vezetésére és a technikai részek megértésére, az APXGP autóját egy hivatásos, profi sofőr fogja vezetni a pályán, de nem kizárt, hogy a két színész is kap majd némi időt, hogy élesben is kipróbálhassák magukat. Kosinski azt is kifejtette, hogy szeretne minél kevesebb CGI-t és számítógépes trükköt alkalmazni a filmben, igyekszik megcsinálni élőben mindent, amit csak lehet. Ez a hozzáállás remekül bevált a Maverickben és a rendező azt reméli, hogy ennél a filmnél is hasonló eredményt tud elérni.

Bár megjelenési dátumról szó sincs, tekintve, hogy még a film címét sem tudni, mivel a forgatás már megkezdődött, arra lehet számítani, hogy jövőre, de legkésőbb 2025-re a mozikba kerül a film.

Forrás: Forma-1 Twitter oldala

Nyitókép forrása: Forma-1 Twitter oldala

Forrás: 
Car and Driver

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.27
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.27
Életében először versenyzett esőben; újabb két dobogós helyezést szerzett az újoncok között;....
2024.05.27
Autós üldözésre és lövöldözésre került sor szombaton éjszaka Liptószentmiklós belvárosában, miután....
2024.05.27
Ankara előrehaladott tárgyalásokat folytat a kínai BYD és a Chery vállalattal elektromos járművek....
2024.05.27
A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország....
2024.05.27
A  Magyar Kormány nevében Varga Mihály pénzügyminiszter köszöntötte Magyarország tíz legnagyobb....
2024.05.27
Az ÖBB – Osztrák Szövetségi Vasútak -  létszámhiánnyal küzd. A vasútspecifikus foglalkozások a....
2024.05.27
Péntekről szombatra virradó éjszaka egy Hyundai személykocsi csapódott fának Nagymácséd (Galántai....
2024.05.26
Szigetújfalu közelében találták meg vasárnap a Verőcénél múlt szombaton történt hajóbaleset hatodik....
2024.05.26
A megújított Superb kombi változata akkor lép piacra, amikor a riválisok mezőnye ritkul, a....