Budapest

Kihirdették az új budapesti Duna-híd nemzetközi tervpályázat eredményét

2018.04.21.

- Az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőiroda közös terve alapján épülhet meg a Dél-Budát és Csepelt összekötő új híd Budapesten. Az új Duna-híd nemzetközi tervpályázatának eredményét péntek délután hirdették ki a fővárosban.

A tervpályázatra 17 pályamű érkezett, és az első díjat a rotterdami Erasmus-hidat is megálmodó UNStudió és a Buro Happold Engineering alkotta konzorcium terve nyerte el. A zsűri értékelése szerint a kétszer három forgalmi sávos, villamosközlekedésre is alkalmas, kétpilonos, ferdekábeles híd terve statikailag a legátgondoltabb, esztétikailag kedvező kialakítású, elegáns, karcsú, harmonikus, és városképileg a legkedvezőbb.

Tarlós István főpolgármester az eredményhirdetést megelőzően arról beszélt, hogy Budapest hídjain 24 óra alatt több mint 600 ezer jármű és többszázezer ember képes átkelni. A belvárosban kialakuló torlódások oka nemcsak a hidak "viszonylag csekély" átbocsátó képessége, hanem a belváros környező utcáinak befogadó képessége - mutatott rá. A főpolgármester azt mondta: Budapest északi és déli szakaszán nincs elegendő átkelési pont.

Csepel és Budapest egyesülése óta, csaknem hetven éve nincs a városhatáron belül közvetlen összeköttetés a budai kerületek és a XXI. kerület között. A kormány a fővárosi önkormányzat egyetértésével és közreműködésével ezért úgy döntött, hogy minél előbb meg kell kezdeni egy új Duna-híd építésének előkészítését a Galvani út és az Illatos út vonalában.

Tarlós István közölte, az új Duna-híd közvetlen összeköttetést teremt majd Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között is. A hatástanulmányi adatok szerint az új híd megépülésével naponta több mint 30 ezer gépkocsival csökkenhet a belvárosi hidak, valamint napi csaknem 8 ezerrel járművel az Üllői út forgalma. A főpolgármester azt mondta: a nyertes pályamű alapján megépülő új híd és környezete a gyakorlati hasznán túl a megjelenésével remélhetőleg jelképezi majd a 21. századi Budapestet.

Fürjes Balázs egyes budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos és a nyertes pályaművet kiválasztó zsűri elnöke elmondta, hogy a grémium a bőség zavarában volt, a pályázók nem tették könnyűvé a döntést, jobbnál jobb terveket nyújtottak be. Az első helyezettel szerződést kötnek, ezt követően indulhat a teljes és részletes tervezési munka, majd az engedélyek beszerzése. Ez várhatóan 2-3 évet vesz majd igénybe. Emlékeztetett: a híd felépítésével egy régi tervet váltanak valóra: már egy 1985-ös tervben megjelentek egy megépítendő híd elképzelései, majd 1992-ben a főváros lefolytatott egy tervpályázatot, de "nem lett belőle semmi".

Fürjes Balázs kiemelte: az új híd három városrészt köt majd össze, és a bátrabb becslések szerint napi 55 ezer gépkocsival csökkenti a belvárosi hidak forgalmát. A pályázaton megosztott második díjban részesült a Leonhardt, Andra und Partner, Zaha Hadid Architects, Werner Consult és Smoltzcyk Ú Partner, illetve a Lavigne Ú Chéron Architects, Bureau díEtude Greisch, Közlekedés Consulting Engineers, Geovil konzorciuma.

A zsűri három pályaművet megvételre talált alkalmasnak: a Knight Architects, Ove Arup Ú Partners, illetve a SpeciálTerv, Pipenbaher Inzenirji, Bright Field Studios alkotta konzorciumét, valamit a Pont-TERV tervezőirodáét. A pályázatokról készült kiadvány szerint a nyertes tervről pályázója azt írta: "a 220 méter fesztávú, ferdekábeles szerkezet megalkotásával több szinten is megőrizhető a zavartalan kilátás a városból kifelé, illetve a híd felé haladva, miközben egy új városi ikon jön létre, amely Budapest déli részének fejlődését hangsúlyozza".

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.11
A személyautókhoz képest a túlterhelt tehergépjárművek sokkal nagyobb mértékben koptatják az....
2026.08.11
A Honda tovább erősíti a CR-V, ZR-V és HR-V modellek vonzerejét egy sor átgondolt fejlesztéssel,....
2026.08.11
A BYD környezetvédelmi együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel. A lépés....
2026.08.11
Az Audi Q3 gazdagabb alapfelszereltséggel, új digitális funkciókkal és megújult csomagstruktúrával....
2026.08.11
Az amerikai városokban már sok önvezető autó üzemel taxiként. London az első európai város, amely....
2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....