WRC

Maga a Mikulás gratulált Tänaknak az Arctic-ralin aratott győzelméhez

2021.02.28.

Az észt versenyző az első szakasztól az utolsóig dominált a havas versenyen, de a világbajnoki pontversenyben a 20 éves Kalle Rovanperä állt az élre.

Először, de vélhetően nem utoljára rendeztek Lappföldön, Finnországban rali-vb futamot, az Artic-rali a Svéd-rali helyére ugrott be, ott ugyanis kevés volt a hó és a Covid-járvány miatt amúgy sem engedték volna megrendezni a versenyt. Az Északi-sarkkörön ideális körülmények, vagyis napsütés, hideg, és sok hó várta a mezőnyt, a gyorsaságig rendkívül gyorsak voltak, sokszor hatodik fokozatban, tiltáson száguldottak a versenyautók.

 

Ott Tänak a jó rajtpozíciójának is köszönhetően (a szezonnyitón, Monte-Carlóban nem szerezett pontot) már az első szakasz után az élre állt, és 20-30 másodperces előnyét végig beosztva viszonylag könnyű győzelmet aratott.

Mindössze egy apróbb hibája volt a három nap alatt, amikor megcsípett a Hyundai-jal egy hófalat, de azzal sem vesztetett többet 4-5 másodpercnél. Végül 10-ből5 gyorsaságit nyert meg, és 17,5 másodperccel előzte meg a 20 éves helyi sztárt, a toyotás Kalle Rovanperät.

„Nyomás volt rajtunk, tudtuk, hogy nehéz lesz megküzdeni a győzelemért. Végülis remekül sikerült a hétvégénk, csak egy hibát követtünk el. Fantasztikus ez a helyszín, ennél jobb helyen nem is lehetett volna egy téli ralit megrendezni!” – nyilatkozta Tänak a célban, akinek a közelben lakó Mikulás adta át az első helyért járó díjat a dobogón.

Kalle Rovanperä folyamatosan ostorozta magát a gyorsaságik végén adott nyilatkozataiban, mégis karrierje legjobb eredményét érte el a második helyezéssel. Ráadásul a vb pontversenyben is átvette a vezetést (a WRC 49 éves történetében ő a legfiatalabb pilóra, aki vezeti a vb-t), ugyanis a szezonnyitón a negyedik lett. A 20 éves finn pilóta komoly nyomás alatt versenyzett, mivel az utolsó szakasz előtt csak 1,9 másodperc előnye volt Thierry Neuville-lel szemben, de meg tudta tartani a helyét egy remek hajrával, 0,4 másodperccel verte meg a belgát a Power Stage-en.

Neuville harmadik helye kettős dobogót jelent a Hyundai csapatnak, amely a sikertelen szezonnyitó után visszavágást ígért, és meg is tette. Ráadásul a negyedik helyen is egy koreai autó futott be, Craig Breennel a volánnál. Az ír versenyző az első nap végén még a második volt az összetettben, de szombaton rosszul menedzselte a szöges Pirelli gumikat, amelyekből kiestek a szögek a kemény bánásmódtól a jég alól előbukkanó fagyott murván.

A legjobb hatba még két Toyota fért be, Elfyn Evans és a remek hétvégét kifogó Kacuta Takamoto. A japán pilóta csak az utolsó szakaszon előzte meg az összetettben az élete első WRC versenyét teljesítő, 19 éves Oliver Solberget, aki az utolsó előtti kanyarban pördült meg a privát színekben nevezett Hyundai-jal egy hófallal történt találkozás nyomán.

Az M-sport duója, Teemu Suninen és Gus Greensmith lett a nyolcadik és a kilencedik, a top10-be még a WRC2 kategória győztese, a Volkswagent hajtó Esapekka Lappi fért be.

Az eredményhirdetésnél megemlékeztek a pénteken elhunyt Hannu Mikkoláról, aki 1983-ban egy Audi Quattróval nyerte meg a világbajnokságot. Az iránta való tiszteletből a Finn Légierő egy F18-as vadászgépe is elhúzott az ünnepség fölött.

A rali világbajnokság ismét egy új országba megy ezután, április 22-25 között ugyanis Horvátországban, Zágráb közelében rendezik meg a harmadik 2021-es versenyt, mégpedig aszfalton.

Eredmények, a bajnokságok állása:

képek: csapatok

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..