Mesél a szakértő – Elkelt autók (folytatás) | Autoszektor
szakértő

Mesél a szakértő – Elkelt autók (folytatás)

2016.08.08.

Költenivaló a Toyotára

Amikor a vizsgálat elején kézhez kaptuk a Corollát, láttuk – nem is csináltak titkot belőle – hogy éppen akkor vették le az akkumulátor töltőről. A diagnosztika közben – amit gyújtáson kell elvégezni, és kb. 15 percig tart – mindig figyeljük (hála a gondos tervezőknek a gép kiírja) az aktuális akkumulátor feszültséget. Ha ez meredeken esni kezd, akkor minden további vizsgálat nélkül szoktuk javasolni, hogy mielőbb kapjon a kocsi egy életerős, új aksit. Mert így a 30-35 fokban még csak berántja a nagy kompressziójú dízelmotort, de mi lesz, ha jön az ősz, pláne a tél?

A futóműről már volt szó érintőlegesen: a bal első kerékcsapágy cserés. Ahogyan a próbakörön hintáztattuk a kocsit az is kiderült, hogy a hátsó lengéscsillapítók már nincsenek a helyzet magaslatán, különösen a baloldali volt rottyon.

Amikor végigmértük a 11 éves kocsi karosszériáját, alig mertük elhinni amit láttunk: kérem szépen, ha minden igaz, ennek a kocsinak minden eleme a gyári színében „pompázott”, még egyetlen fényező sem szegezte rá a pisztolyát. Ez mondjuk meg is látszott a kocsin: a hátsó vészhárító fénysérült volt, a motorház fedél kavicsfelverődéses, és körben kisebb-nagyobb horpadások éktelenkedtek rajta. A kocsi azonban nem volt mentes a korábbi károktól.

A Corolla alulról: hiányzó burkolat és repedt vasak

A műanyag elemeken csak különleges és különlegesen drága berendezéssel lehetne festékréteget mérni. (Ez a műszer kicsit Colombo felesége: tudjuk, hogy létezik, de még soha nem láttuk.) De nem is kell feltétlenül műszer ahhoz, hogy rájöjjünk, egy műanyag elem fújva, javítva volt korábban. Most például elég volt hozzá, hogy a hátoldalára is ránézzünk, amikor megemeljük a kocsit.

A Corolla alulról: javított lökhárító

Azt már felülről láttuk, hogy az első lökös rögzítése nem megfelelő, de az általában csak alulról deríthető ki, hogy ezt mi okozza. Nos, esetünkben az, hogy a kocsi bal eleje korábban már ütközött, és a műanyag elemet nem cserélték, hanem javították. A hűtőtartó vas rögzítési pontja sem úszta meg sértetlenül, de ezt sem javították ki maradéktalanul. Talán úgy ítélték meg a szervizben, hogy ez a rúd így is tökéletesen meg fogja tartani a radiátorokat. Nem kérdés: eddig működik a dolog, de tekintettel a műegyetemi „Éles sarok, kezdő törés” ökölszabályra, én ezt biztosan nem hagynám így. Ezen kívül a törött és hiányos alsó műanyag burkolat mutatta még, hogy itt történt valami.

Költenivaló a Mazdára

A hiányzó szervizfüzet a szokásosnál is indokoltabbá tette, hogy a vásárlás után azonnali időszakos karbantartást javasoljunk az autóra. Ez alapesetben tartalmazza a motorolaj és szűrőjének cseréjét, illetve a légszűrő cseréjét is. Itt javasoltuk ezt kibővíteni a pollenszűrő és a gázolajszűrő cseréjével is. Ez a műveletsor egyébként mindig ajánlott, azt a néhány esetet kivéve, amikor az utolsó szervizbejegyzés kétséget kizáróan igazolja, hogy 1-2 ezer kilométerrel a szemle előtt elvégezték a szükséges karbantartásokat.

A motoron több helyen is olajfolyás volt látható: főtengely szimeringnél, porlasztócsúcsok tövében és szelepfedél környezetében tapasztaltunk ilyesmit, ezekkel mindenképpen foglalkozni kell majd. A hátsó féktárcsák és betétek elfáradtak, megkoptak már, muszáj lesz itt is beavatkozni. Az első futómű lógásai még nem vészesek, de idővel a kormányösszekötők és a „stabpálcák” bizony sorra fognak kerülni.

A fénykép annyira nem adja vissza, de a porlasztók "töve" könnyezik már

A gumiabroncsoknak azért szentelünk most külön bekezdést, mert annak ellenére, hogy nagyon is szembeötlő, hogy ha a papucsok kopottak, sokak figyelmét elkerüli a szemrevételezés során. Sajnos a Mazdán is eljött a garnitúra csere ideje, mert a 4 db Michelin abroncs már a 8. évét tapossa, és bár még hoz legalább 4 mm-nyi mintaárkot, a gumik kiszáradtak, repedeznek. Azért nem szabad elsiklani e felett, mert például ez a 205/55R16 méterű kerékgarnitúra – felszerelést is beleértve- a felső-közép kategóriából választva legalább 80 ezret kóstál.

Némi anyagfolytonossági hiba is látható már: muszáj elébe menni a nagyobb bajnak.

A 3-as Mazda jobboldali sárvédőin, csomagtér ajtaján és tetőlemezén kívül mindenhol volt már korábban javítva. Ez meg is látszott a baloldali küszöbön, mert az nem volt rozsdás, ellentétben a jobboldalival, aminek a hátsó része már igencsak kirügyezett. Ezt mindenképpen meg kell állítani, és a néhány kisebb deformációt is jó lenne megcsináltatni, mert szúrja az ember szemét.

Hogy is állunk?

A Corolla testén látható hibákkal én nem nagyon foglalkoznék, megcsináltatnám viszont a sérült tartókat elöl-alul. A futóműre és fékekre is költeni kell. Nem írtam, de a klímát is fertőtleníteni kellene, mert kissé kellemetlen szagot nyom be az utastérbe. Vegyük hozzá az aksicserét is, így a százezer forintos nagyságrend látszik reálisnak ahhoz, hogy korához képest jó autót tudhassunk magunk alatt.

A 3-as Mazda karosszériája így nem maradhat, minimum a rohadásokkal foglalkozni kellene. Aztán ott vannak az olajfolyások, plusz egy teljes időszakos szerviz. A gumik is cserések, így aztán legalább kétszázezer, mire műszakilag is megállja a helyét.

Már az elején lelőttem a poént: ha jól tudom, mindkét ügyfél megvette az autót, ki-ki a magáét. A teljes körű helyszíni vizsgálat nem csak arra volt jó, hogy legyen mire alkudni az árból, hanem arra is, hogy az első szervizlátogatáskor már nem érik váratlan dolgok az embert, tudja, mire készülhet. Mindkét ügyfélnek balesetmentes autózást kívánunk!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....