BMW M

Óriás vesék és névtiprás – BMW XM koncepció

2021.12.17.

Eddig egyetlen modellje volt a BMW-nek, ami kizárólag M nevet kapott: minden idők egyik legjobb versenyautója, és annak utcai változata, az M1.

Egy ideje már ódzkodva figyelem, hogy milyen szörnyekké formálja egykori zseniális formavilágát a BMW, miközben mindig abban reménykedem, hogy egyszer abbahagyják a polgárpukkasztást. Nos, most leleplezték a BMW XM koncepciót, és minden reményem elillant. Először is futottak egy kört a Citroennel, hogy használhassák a modellnevet a tanulmányautójukon, ami egyébként az első kizárólag M-betűt viselő SUV-juk. Mindezt úgy, hogy egy 750 lóerős, plug-in hibrid városi terepjáróról van szó, és formája alapján minden, csak nem sportos.

Ekkora bitang orr, egyszerűen nem győzhet a levegővel szemben. Akkora veséket kapott az XM, hogy saját maga karikatúrájává vált, és ezen a vízszintes bordák, és a körbefuttatott világítás sem javítanak. Márpedig a BMW szerint a jövőbeli luxus modelleiket vetítik elő ezzel a koncepcióval, szóval eszük ágában sincs visszatérni az ízlés talajára. Azért a hátrafelé megtört tetővonal, és a szintén furcsák kunkorított hátsó lámpák már jól jelzik, hogy mire számíthatunk a jövőben a márkától, bár az Xbox kontroller gombok által inspriált kipufogóktól remélhetőleg hamar elköszönnek.

Motorterében állítólag egy V8 és egy villanymotor is dolgozik azon a 750 lóerőn, amivel 3,0 másodperc alatt megfutja a 0-100-at, miközben WLTP-ciklus szerint 50 km elektromos hatótávra képes. Állítólag már 2022 végén leleplezhetik a széria változatot, és olyan versenytársakat céloznak meg vele, mint a Bentley, a Lamborghini vagy a Porsche. Bizonyos hírek szerint kizárólag Észak-Amerikában forgalmaznák, ahol az ilyenfajta magamutogatásra mindig kapó volt a közönség.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....