alfa romeo

Vasseur: Jobban ki kell használnia az esélyeit az Alfa Romeónak

2020.01.04.

Az Alfa Romeónak idén sokkal jobban ki kell használnia a kaotikus futamokon kínálkozó lehetőségeket, mint 2019-ban, amikor a bajnokság is másként alakult volna számára, ha nem szalaszt el több esélyt is – jelentette ki a csapatvezető, Frédéric Vasseur az m4sport.hu ismertetése szerint.

Felemás szezont tudhat maga mögött az Alfa Romeo, a jó kezdés után ugyanis a csapat teljesítménye visszaesett; második félévüket jóformán csak a Brazil Nagydíjon elért kiugró eredmény mentette meg (versenyzőik negyedikként és ötödikként értek célba). Ami a kaotikus futamokat illeti, a csapat csak ekkor tudott élni egy kínálkozó lehetőséggel, korábban rendre elszalasztották azokat.

Ezzel értelemszerűen fontos pontokat is buktak (Németországban már megszerzett egységeket, ott ugyanis a futam után zárták ki mindkét top10-be kerülő pilótájukat), és elveszítették a lehetőséget, hogy a Renault-val, a Toro Rossóval és a Racing Pointtal harcoljanak a bajnoki ötödik helyezésért.

„Teljes más lett volna a szezonunk (ha élünk a lehetőségeinkkel)” – kezdte a csapatvezető, Frédéric Vasseur. „Persze, ez igaz mind a 10 csapatra. Két igazán nagy lehetőséget szalasztottunk el. Egyet Bakuban, amikor Antoniónak (Giovinazzi) a mezőny végéről kellett indulnia, Kiminek (Räikkönen) pedig a boxból. Aztán ott volt még Németország és a büntetés.”
 
„A szezon képe megváltozhatott volna. Azt hiszem, három kaotikus futamunk volt az évben: Baku, Németország és Brazília. Pontok szempontjából nem nagy dobás, ha vezeted a középmezőnyt, amikor az első hatos célba ér, de ha történik velük valami, akkor 20 pontot is gyűjthetsz” – magyarázta.
 
Noha az év elején szinte mindenki többet várt tőlük, Vasseur nem volt elégedetlen a 2019-es szezonnal. „Nekem az volt a legfontosabb, hogy komolyabb mértékben csökkentsük a lemaradásunkat az élmezőnnyel szemben. Tavaly átlagosan 2,6 százalékkal maradtunk el az élmezőnytől, most pedig 1,8-1,9 százalékkal. Ez jó előrelépés, és most ugyanerre lesz szükségünk. Néha az eredmények nem tükrözik a tempót. De azt hiszem, jó munkát végeztünk” – mondta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.17
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős....
2026.03.17
Már idén életbe lép az új rendszer. ..
2026.03.17
Mintegy 15 ezer ember nem használt biztonsági övet a március 9. és 15. között zajlott országos....
2026.03.17
Az autonóm járművek körüli vita új szintre lépett: a technológiai verseny helyét egyre inkább a....
2026.03.17
Nem kicsit szegte meg a szabályokat egy járműszerelvény vezetője. ..
2026.03.17
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben,....
2026.03.17
Végső tesztfázisába ért az a japán kormányzati projekt, amely az önvezető technológiák logisztikai....
2026.03.17
A rendszer képességeit a Honda új demonstrációs laboratóriumában, a németországi Offenbachban....
2026.03.17
77 kilowattórás akkumulátorral és 286 lóerős, hátul hajtó villanymotorral teszteltem az ötajtós,....
2026.03.17
Egy durrdefekt nemcsak a sofőr, hanem a körülötte közlekedők életét is egy pillanat alatt veszélybe....