Neuville nyerte az esős-saras Szardínia-ralit, és feljött a második helyre a vb-n

2023.06.05.
Neuville 33 másodperccel előzte meg csapattársát, Esapekka Lappit a Szardínia-rali céljában, vagyis Hyundai kettős győzelmet aratott. Ez volt a koreai márka első győzelme az új csapatfőnökkel, a Forma-1-es Alpine istállótól igazolt Cyril Abiteboullal.   Neuville karrierje 18. győzelmét szerezte meg, és ezzel a sikerrel feljött a világbajnokságon a második helyre Kalle Rovanperä mögé, igaz, a hátránya 25 pont, ami pont egy győzelemnyi különbség. A kettős győzelemnek hála a Hyundai is 23 pontra csökkentette lemaradását a Toyota mögött a gyártók világbajnokságában. Szardínián három nap alatt összesen kilenc alkalommal változott az első helyezett személye, de a verseny akkor dőlt el Neuville javára, amikor szombaton az utolsó előtti gyorsaságin Sébastien Ogier kicsúszott, Esapekka Lappi pedig nagyon lassú időt futott. Vasárnap a két Hyundai pilóra a hatalmas előny tudatában már lassan, az eredményt tartva teljesítette a maradék négy gyorsaságit, még a Power Stage-en sem nyomták keményen a gázt, mert nem akartak kockáztatni. "Nyilvánvalóan ez egy kihívásokkal teli hétvége volt" - mondta Neuville. "Azzal a hittel jöttünk ide, hogy harcolhatunk a győzelemért, de az első nap kihívást jelentett, és vesztettünk egy kis időt. Tegnap aztán az élen találtuk magunkat, de ezt az előnyt a verseny végéig kellett menedzselnünk. Ez a csapat első győzelme idén, ráadásul kettős győzelem, és az első a csapatfőnökünknek [Cyril Abiteboul] is. Craig Breen is megmaradt az emlékeinkben – neki szerettük volna megszerezni a győzelmet Horvátországban, de ez végül csak most jött össze" – tette hozzá. Kalle Rovanperä lett a harmadik, a világbajnoknak ez a legjobb eredménye eddig ezen a versenyen. A fiatal finn ráadásul fölényesen megnyerte a Power Stage-et, amivel 5 bónusz pontot szerzett a 15 normál pont mellé. Közel három és fél perccel lemaradva Elfyn Evans lett a negyedik, a walesi pilóta számos problémával küzdött ezen az időjárás miatt különösen nehéz versenyen, például három percet az egy vizesárokban megsérült hűtő miatt vesztett el. Dani Sordo jó úton haladt az ötödik hely felé, de a Hyundai végül nem engedte, hogy célba érjen, mert a sérült kipufogó kigyulladhatott volna az autója, csakúgy, mint tavaly Japánban. A veterán spanyol idén nem tudta volna enélkül sem megismételni a két itteni győzelmét, pénteken ugyanis felborult, és összetörte a Hyundai-t. Ott Tänak már szombaton kiesett a Ford Puma beázása miatt, de vasárnap visszaállt, és szakaszokat nyert, a Power Stage-en elért második helye pedig négy bónusz pontot jelentett számára. Az a szokatlan helyzet állt elő, hogy egy WRC2-es induló lett az abszolút ötödik, mégpedig Andreas Mikkelsen. A norvég skodás az utolsó gyorsaságin vette át a kategória első helyét Adrian Fourmaux-tól, aki kitörte a Ford hátsó futóművét egy jobbkanyarban. A WRC szezon második fele Afrikában, Kenyában indul majd június utolsó hétvégéjén, a Szafari-ralin. Ez az esős, saras verseny Szardíniában jó felkészülést jelentett a szezon legnehezebb pályáira. Végeredmény, Szardínia-rali: 1 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) 3h40m01.4s 2 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +33.0s 3 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m55.3s 4 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +5m20.5s 5 Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Škoda Fabia RS Rally2) +9m33.3s 6 Teemu Suninen/Mikko Markkula (Hyundai i20 Rally2) +11m48.9s 7 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia RS Rally2) +12m46.1s 8 Yohan Rossel/Arnaud Dunand (Citroën C3 Rally2) +12m53.5s 9 Miko Marczyk/Szymon Gospodarczyk (Škoda Fabia RS Rally2) +15m33.8s 10 Erik Cais/Petr Těšínský (Škoda Fabia RS Rally2) +16m49.4s 14 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +19m50.4s

A Model Solution prototípusgyártó cég partneri együttműködést kötött a 3D nyomtatás szakértőjével

2023.06.05.
A Model Solution hardverplatform-vállalat, amely széleskörű megoldásokat kínál a tervezéstől és mérnöki munkától kezdve a különböző prototípusokon keresztül a gyorsöntési technológiákig fröccsöntéshez és különböző termékek kisszériás gyártásáig. A PROTOTECH 27 éve számít az egyik vezető 3D nyomtatással foglalkozó vállalatnak, amely elkötelezett a globális 3D nyomtatáshoz szükséges berendezések és technológiák fejlesztése, valamint a holisztikus 3D technológiai megoldások kidolgozása mellett. Byungil Woo, a Model Solution vezérigazgatója (balra) és Sangmook Shin, a PROTOTECH vezérigazgatója aláírta a közös munkát jóváhagyó szándéknyilatkozatot. A Model Solution tevékenységi körébe tartozik a csúcsminőségű prototípusok gyártása, a formaöntés/fröccsöntés, valamint a különböző termékek kisszériás előállítása, ezek mindegyike a 3D nyomtatási technológiával szemben támasztott legmagasabb követelményeknek felel meg. A cég a legmodernebb felszereléssel és infrastruktúrával rendelkezik, beleértve a Stratasys 3D nyomtató eszközöket. Byungil Woo, a Model Solution vezérigazgatója így nyilatkozott: „Sebessége és rugalmassága miatt a 3D nyomtatás érdeklődésünk középpontjában áll, mivel mára szilárd pozíciót tudott elfoglalni a prototípusgyártás területén".” Woo hozzátette: "A Model Solution a 3D nyomtatási technológiát régóta támogató vállalatként, a PROTOTECH-el a most aláírt kölcsönös szándéknyilatkozattal elmélyíti az együttműködést és felgyorsítja annak ütemét .” A PROTOTECH-et 1995-ben alapították, amikor a 3D nyomtatás fogalma szinte ismeretlen volt. Az első generációs 3D nyomtató cég olyan globális megoldásokat támogat, mint amilyen a Stratasys, a Materialize, a TRUMPF és a Desktop Metal különböző iparágakban, főiskolákon és kutatóintézményekben Korea-szerte. A vállalat nemcsak berendezéseket biztosít és üzemeltet, hanem alkatrészgyártó szolgáltatásokat is nyújt vezető vállalatoknak, amelyek különféle típusú 3D nyomtatókat használnak eszközként. Emellett aktívan befektet a 3D nyomtatási alkalmazások fejlesztésébe is. A PROTOTECH az első AS9100 minősítésű cég a koreai 3D nyomtatás iparban, amely alkatrészekkel látja el a hazai repülőgép- és űripart. Mivel a Model Solution bővíti ügyfélkörét az egyre növekvő repülőgépiparban, a PROTOTECH AS9100 minősítése különösen fontos számára. Sangmook Shin, a PROTOTECH vezérigazgatója szerint: "A megállapodás révén a Model Solution a PROTOTECH erős infrastruktúráját kihasználva megvetheti lábát a 3D nyomtatás-gyártási szolgáltatás üzletágában." Hozzátette: "A PROTOTECH-nek pedig lehetősége lesz arra, hogy kihasználja a Model Solution gazdag termékfejlesztési, tömeggyártási ügyfélhálózatát, és így Win-Win helyzetet teremtsen".  A Model Solution a KOSDAQ tőzsdére való 2022. októberi bevezetése óta bővítette tevékenységét. A vállalat elkezdte aktívan fejleszteni szerződött gyártási (Contract Manufacturing) üzletágát, amely tavaly különálló divízióvá vált. A Model Solution emellett arra törekszik, hogy erősebb növekedést produkáljon nagyobb vevőkör elérésével Észak-Amerikában, valamint új európai piacokon történő terjeszkedéssel.

Megnyitotta egyedülálló múzeumát a Toyota Gazoo Racing Europe

2023.06.05.
Idén májustól a Toyota nemzetközi motorsportban való részvételét 1973-tól napjainkig bemutató, eredeti versenyautókból álló gyűjteménye látogathatóvá vált a nagyközönség számára. A kiállítás a Toyota Gazoo Racing Europe kölni központjának két szélcsatornájának egyike alatt található. A Toyota Motorsport Múzeum május 11-én nyitotta meg kapuit, pontosan egy hónappal azelőtt, hogy a gyári csapat részt vesz a legendás franciaországi verseny, a Le Mans-i 24 órás 100. évfordulós futamán, amelyen sorozatban a hatodik győzelmére hajt. A nyitó nap harmadik túrája egy különleges csúcspontot tartogatott a látogatók számára, ugyanis csak ekkor indították be az ikonikus, 1998-ban és 1999-ben Le Mans-ban kis híján győzelmet arató Toyota GT-One (TS020) 3,6 literes V8-as ikerturbós motorját (mindkét versenyen az utolsó órában vesztette el az autó az esélyét a győzelemre, először váltóhiba, másodszor egy defekt miatt). A májusi megnyitón a rajongók négy valóban győztes Le Mans-i Toyotával is közelebbi kapcsolatba kerülhettek, az első győzelmet szállító, 2018-as, LMP1-es TS050 Hybridtől a legújabb, Le Mans Hypercar kategóriás GR010 Hybridig. A 2020-ban diadalmaskodó TS050 Hybrid kivételével – amely a Le Mans Múzeum állandó kiállításának van kölcsönadva – az összes győztes Toyota ki volt és ki lesz állítva a kölni Motorsport Múzeumban, mégpedig pontosan abban a koszos állapotban, ahogyan a legendás versenyen célba értek: horpadásokkal, fékporos felnikkel, kopott gumikkal és bogártetemekkel. Korábban a 2019-es és a 2021-es győztest Japánban állították ki, de nemrég mindkettőt visszaszállították Németországba, a TGR európai központjába. A négy Le Mans-i győztes Toyota azonban mostantól pár hétig igazoltan fog hiányozni a gyári múzeumból, május végén ugyanis Franciaországba szállították őket, hogy a legendás verseny századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen tiszteletüket tegyék az eleve ott „lakó” ötödik társukkal együtt. Az odavezető úton a korábbi négy győztest elvitték a Valenciennes-ben található Toyota-gyárba, a Toyota Motor Manufacturing France-ba is. A Yaris és Yaris Cross európai gyártásának helyszínén a gyár alkalmazottai fogadták őket, akik sok szerencsét kívántak a csapatnak, mielőtt az autók folytatták útjukat La Sarthe felé. A Circuit de la Sarthe versenypályán az első alkalommal találkozott egymással az öt győztes hibrid Toyota, a nagy alkalmat egy fotósorozattal örökítették meg, amely az aszfaltcsík utolsó sikánjában készült. Egyébként mind az öt Toyotát, valamint hatvan másik győztes autót egy egyedülálló retrospektív kiállítás részeként lehet majd megcsodálni a Le Mans-i versenypálya múzeumában június 1. és július 2. között. De 2018-as és 2022-es győztes autó nem csak álló helyzetben lesz látható, ugyanis közvetlenül a jubileumi verseny rajtja előtt, június 10-én szombaton csatlakoznak a centenáriumi ünnepség csúcspontjának számító felvonuláshoz, amely az elmúlt száz év legendás autóit hozza össze, hogy száguldva nosztalgiázzanak a 13,626 km hosszú pályán. A Toyotákat két korábbi győztes pilóta vezeti majd, Alexander Wurz és Nakajima Kazuki. Előbbi a mai napig a legfiatalabb versenyző, akit elsőként intettek le Le Mans-ban (22 éves volt 1996-ban), és a vezéralakja volt a Toyota 2012-es visszatérésének, utóbbi pedig az egyetlen japán, aki már háromszor győzött a 24 óráson, és 2021-es visszavonulása óta ő a Toyota Gazoo Racing Europe alelnöke. De térjünk vissza Kölnbe, ahol a látogatók olyan Toyotákat is láthatnak, amelyek bár nem nyertek Le Mans-i 24 órást, de saját fejezetet írtak a hosszú távú versenyzés történetében, mint például a C-csoportos TS010 sportautó, a világ egyetlen közúti használatra készített GT-One-ja, vagy a 2014-es Hosszútávú-világbajnokság (FIA WEC) egyéni és konstruktőri pontversenyét is megnyerő TS040 Hybrid. Természetesen a kölni múzeumban a Toyota Forma-1-es autóinak minden generációjából is találhatók példányok, a 2001-es első teszteken használt TF101-es kezdve a japán gyártó utolsó nagydíjon indult versenyautójáig, a 2009-es Abu Dhabi Nagydíjon részt vett TF109-esig. De a rali-vb ikonikus Toyotái sem maradhattak ki a kiállításból: megtekinthető két szívómotoros Celica a 70-es évekből, a B csoportos Celica Twincam Turbo (amelyet „Afrika királynőjének” becéznek Björn Waldegård 1984-es Szafari-rali győzelme óta), de ki vannak állítva a szépséges A-csoportos Celicák, a békalámpás WRC Corolla, a 2017-es Yaris WRC, a Covid-járvány miatt sosem versenyzett, 2021-es Yaris WRC prototípusa, valamint a 2022 óta használt, és tavaly világbajnokságot nyert Yaris Rally1 Hybrid is. A következő hónapokban további vezetett túrákon lehet majd felfedezni Kölnben a Toyota motorsport-örökségének különböző aspektusait (beleértve a Forma-1-es és ralis különlegességeket is), az összes dátum és tematika az Eventimen keresztül érhető el. Egyszerre legfeljebb 24 főt fogad a kiállítás, a csoportok a www.tgr-europe.com/museum weboldalon keresztül foglalhatják le maguknak a 90 perces vezetett túrát, amelynek összköltsége átszámítva 156 ezer forint, ami fejenként minimum 6500 forintos belépőt jelent. Nem árt igyekezni, mert a jegyek és a látogatói időpontok száma korlátozott, és várhatóan nagy lesz a kereslet a korábban kizárólag meghívott vendégek számára fenntartott élmény iránt. Fotó: tgr-europe-newsroom.com
Címkék: 

Németország legrégebbi autója csak nappal közlekedhet

2023.06.05.
Fotó: Wikipedia Keddtől ismét látható az inkább hintónak tűnő jármű az einbecki autómúzeumban. A 99-es típusszámú autóra számos speciális előírás vonatkozik. Mivel csak gyertyás lámpákkal rendelkezik, ezért csak nappal lehet vele közlekedni. Az irányjelzéshez pedig egy nagy tárcsának mindig a fedélzeten kell lennie. A világ legrégebbi autója? Hat lóerejével az autó akár 30 kilométeres óránkénti sebességet is elérhet. Háromliteres, egyhengeres motorral rendelkezik.  A TÜV szerint ez lehet a világ legrégebbi autója. Az autó két éve volt utoljára tesztpadon, és akkor sem lehetett panasz. "A járművet egyébként egész évben karbantartjuk" - mondta a múzeum szóvivője.
Címkék: 

Magyar autóárak anno, pengőben, forintban 1. rész

2023.06.04.
A Guttmann J. és Társa Rákóczi úti üzletében egy divatöltöny 40 pengőre került, a viharkabátért 18 pengőt, egy selyemingért 8 pengőt kellett fizetni. De kit érdekelnek a ruhák, ha pengőért autókat is lehet kapni. Például korszerű DKW-t, amit a Lehel utcában működő Majláth cég így hirdetett: „Szinte hihetetlen, hogy ez a kis hengerűrtartalmú mótor nagy teljesítménye következtében 80-90 km sebességgel képes 4-5 személyt, megfelelő poggyásszal együtt röpíteni, 6-7 liter fogyasztás mellett.” A 3,9 méter hosszú és 670 kilós modell az 1936-os Auto-Union katalógus szerint „A gazdaságos és kényelmes kétajtós csukott kiskocsi nyújtja az összes DKW-Front modell tágasságát és kényelmét, ami elsősorban a hosszú, 2,61 méteres tengelytávjának köszönhető. A külön-külön állítható első ülések, előrehajtható támlákkal, igen kényelmesek, s párnázatuk kitűnő. Különösen gazdaságos 600 ccm-es mótor.” (Akkoriban a motor szót hosszú első ó-val írták. A szerkesztő megjegyzése). „Kiállítása: Beépített elektromos irányjelzők- Elektromos ablaktörlő – Sebességmérő kilométerszámlálóval – Szerelékfal-lámpa – Tartalékbenzincsap - Visszanéző tükör – Beugró férőhely a szerelékfalon - Oldaltáska – 4,00-19 méretű pneuk -.” Mindez 3980 pengőért. Aki 18 lóerősnél nagyobb -700 köbcentis - és 20 lóerős teljesítményű motort akart, annak már 4350 pengőt kell fizetni, a nyitható tetejű Cabrio Meister ára pedig 4800 pengő volt. A DKW-Front hirdetésének fontos része az 50 ezer kilométeres és 2 évi garancia, amivel „Másfélszer körbeutazhatja a földet”. Egy népszerű külföldi távolságra részletes tájékoztatást ad a prospektus: „Ha az autón négyen utazunk, a költségek négyfelé oszlanak. Vegyük például a Budapest-Bécs utat, az üzemköltség 7,83 Pengő, a nemzetközi útigazolvány ( mely egyévi korlátlan határátlépésre szól) 10 Pengő – ehhez vegyünk még 8 Pengőt egyéb kiadásra (vám stb.). Ez összesen 25,83 Pengő. Egy személyre tehát nem egészen 6,5 Pengő esik, a harmadosztályú vasútjegy 24,5 Pengő árával szemben. Egy útnál ez összesen 72 Pengő megtakarítás az autó 17,83 Pengő teljes üzem- és mellékköltségeivel szemben. Részlet Szántó Gyula 1936-os slágeréből, mely Balogh Béla Havi 200 fix című filmjében is szólt: „Havi kétszáz pengő fixszel ma egy ember könnyen viccel. Havi kétszáz pengő fixszel feleségül venném önt. Mert a jólét az nem kényszer, nekem nem kell ház és ékszer, vacsoráznom sem kell kétszer, sose voltam én úgy fönt. Havi kétszáz fix, csak ennyi az egész, havi kétszáz fix, s a boldogságunk kész.” Egy kis számolás szerint akkoriban egy jól fizető állás havi kétszáz pengőjéből nagyjából húsz hónap alatt lehetett megvenni a korszak népszerű családi modelljét, például egy DKW-Frontot. „Miért kétütemű?” kérdezi, majd így magyarázza az egyszerű konstrukciót a DKW magyarországi képviselete: „Minden gépi szerkezet kopásnak, elállítódásnak stb. van kitéve. Ha ez igaz, akkor az is, hogy minél több alkatrészből áll valamely gép, annál több alkalom nyílik annak meghibásodására. A kétütemű mótor – kéthengeres megoldásban – mindössze 5 mozgó alkatrészből áll, szemben egy hasonló munkaimpulzusokkal dolgozó négyütemű 40 alkatrészével!.Ez azonban nemcsak a csekélyebb üzemzavar-lehetőséget jelenti, hanem jelenti egyúttal a kevesebb ápolási, karbantartási szükséget és jelenti a használat folytán minden gépnél szükségszerűleg bekövetkező alkatrész-pótlás vagy javítás jelentékeny tételét, úgy darabszám, mint ráfordított pénzösszeg tekintetében!” Újdonság volt és az utasok kényelmét szolgálta az elsőkerék-hajtás, amire a Front név is utal. A DKW valóban olcsónak számított a magyar piacon, de a hazai járműpark akkori legnépszerűbb márkája a Fiat volt. 1936-ban az olasz személyautóknak 30 százalékos részesedése volt a 13 987 darabos hazai személyautóparkban. A legkeresettebb modell a Balilla, melyet a budapesti Aréna úti központ mellett 14 vidéki kereskedésben és szervizben, többek között Keszthelyen, Nagykanizsán és Szombathelyen is értékesítettek, javították. Az orrmotoros, hátsókerék-hajtású Fiat 4 hengeres, négyütemű 1000 köbcentis, 32 lóerős teljesítményű motorja már négyfokozatú sebességváltót kapott, a legolcsóbb négyszemélyes változata, a Berline 5400 Pengőbe került, évi adója 60 Pengő volt. A kétszemélyes csukott áruszállító változatért 5900 Pengőt kellett fizetni. Az 1,5 literes, 43 lóerős teljesítményű négyüléses Torpedo listaára 6400 Pengőről indult, a Cabriokért 10 ezer Pengőt kellett fizetni, ezek sebessége 115 km/óra volt, fogyasztásukat 13 literre jegyezte a gyártó. Folytatjuk! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Igen, a Lamborghini traktort is gyártott, és nem is akármilyet

2023.06.04.
Ha egy klasszikus Lamborghinire gondolunk, a Countach, a Miura vagy talán még az Espada is eszünkbe juthat. A Mecum árverésén azonban egy másfajta klasszikus Lamborghini kerül kalapács alá, és nem biztos, hogy az, amire a többség számít. A legtöbb rajongó ismeri a Lamborghini eredetét, de azok számára, akik nem, íme egy kis történelmi visszatekintés. Az olasz autógyártó, amely ma a világ legjobb szuperautóinak gyártásáról ismert, kezdetben traktorokat gyártott, és ezek közül az egyik a Mecum idén megrendezett indianapolisi aukcióján került kalapács alá. Egészen pontosan egy 1962-es Lamborghini 2R. Az első Lamborghini traktort 1948-ban készítették, leselejtezett katonai alkatrészekből rakták össze. Az idő előrehaladtával egyre több saját gyártású alkatrész került a termékeikbe. Az 1951-es L33 volt az első olyan traktor, amelyet teljes egészében saját maguk készítettek, de a motor még mindig a Morristól származott. A későbbi modellekben már a harmadik féltől származó vagy Lamborghini-motorok közül lehetett választani, majd 1958-ban bemutatták a Lamborghinettát, amelyet kizárólag saját tervezésű motorral kínáltak. Az 1962-es 2R a Lamborghinetta utódja volt, de nem csak erre a címre tartott igényt. Ez volt egyben a Lamborghini utolsó traktora is, amelyet addig gyártottak, amíg a vállalat kizárólag traktorgyártással foglalkozott, mivel alig egy évvel később felfedezték maguknak az autóipart. Ez azonban nem jelenti azt, hogy abbahagyták a traktorok gyártását. Sőt, még ma is gyártják őket. Visszatérve a 2R-re, ez a változat egy 2193 köbcentiméteres, 3 hengeres motorral rendelkezik, amely 39 lóerős, és egy négyfokozatú kézi sebességváltóhoz csatlakozik. Olaszországból importálták 2022-ben, de egy évvel korábban átfogó restauráláson esett át, amelynek során teljesen szétszedték, a vázig lecsiszolták, majd ugyanabban a kék-narancs színösszeállításban fényezték újra, amelyet eredetileg is viselt. A vizuális restaurálás mellett a traktor új üzemanyagszivattyúkat és új hidraulikus vonószerkezetet is kapott.

Verstappen papírforma rajt-cél győzelme Barcelonában

2023.06.04.
Az előnyét a vb-pontverseny élén ezzel tovább növelő 25 éves pilótának pályafutása 170. F1-es viadalán ez volt a 40., és az idei ötödik futamgyőzelme. Verstappen mögött a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a másik Mercedest vezető, szintén brit George Russell állhatott fel. A rajtnál a második kockából induló Carlos Sainz Jr. (Ferrari) megszorongatta Verstappent, de a vb-címvédő megvédte a vezető pozíciót és körről körre növelte az előnyét közvetlen üldözőjével szemben. A start után Hamilton és Lando Norris (McLaren) versenyautói értek össze egy pillanatra, emiatt utóbbinak a boxba kellett hajtania első vezetőszárny cserére. Hamilton néhány kör erejéig elveszítette a dobogós pozíciót Lance Stroll-lal (Aston Martin) szemben, de aztán hamarosan visszavette a harmadik helyet. A 16. körben Sainzot kerékcserére a boxba hívta a Ferrari, Hamiltont pedig ezután a 25. körig a pályán hagyta a Mercedes, s aztán a hétszeres vb-győztes az új abroncsokkal nagyjából 2.5 másodperccel Sainz mögé tért vissza a pályára. Verstappen két körrel később hajtott be a boxba új gumikért és simán visszajött az első helyre. Hamilton a 28. kör elején megelőzte Sainzot és feljött másodiknak, hátránya csaknem 12 másodperc volt az élen száguldó Verstappenhez képest. Néhány körrel később a másik Mercedest vezető Russell is utolérte és megelőzte Sainzot, akire az újabb veszélyt a 11. helyről rajtoló, de ekkor már ötödik Sergio Pérez (Red Bull) jelentette. Russell a 46. körben kapott friss abroncsokat, két körrel korábban Sainz is a boxban járt, így ekkor Pérez átvette a harmadik pozíciót. Az 51. körben a mexikói versenyzőnek is új gumikat szereltek fel a Red Bull garázsánál, majd az 53. körben Verstappen állt ki újfent és tért vissza az élre. A folytatásban már nem történt jelentős változás, Verstappen magabiztosan diadalmaskodott megelőzve a két Mercedes-versenyzőt, Pérez pedig negyedikként végzett. A vb két hét múlva, Kanadában folytatódik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kevés hazai gyártmány fogy Magyarországon

2023.06.04.
Az Év Magyar Autó 2023 díjas Suzuki S-Cross vezet, a kompakt autó mögött második a szintén esztergomi, immár full hibrid hajtáslánccal is kapható Vitara, harmadik a győri Audi Q3. Az idén forgalomba helyezett 277 busz közül csak 22 volt magyar gyártmány (tíz BYD 9UD, kilenc Kravtex Credobus Econell 18 Next, két MAN Tornádó TGM és egy Electrobus 120.EL). Top 8 magyar személyautó 2023 (I-IV. hónap)   Suzuki S-Cross 1487 eladott autó Suzuki Vitara 1150 autó Audi Q3 - 122 autó Mercedes-Benz A/AMG 104 autó Mercedes-Benz CLA/AMG 98 autó Audi TT Coupé 17 autó Audi RS Q3 - 14 autó Mercedes-Benz EQB 8 autó (Forrás: Datahouse)    
Címkék: 

Ismét szalagkorlátnak csapódott egy autó, mentők a helyszínen

2023.06.04.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. június 4-én 14 óra 5 perc körül az M8-as autópályán, a 6-os számú főút irányába, a Pentele hídon egy személygépkocsi szalagkorlátnak ütközött. A balesetben két személy sérülést szenvedett. Műszaki mentés céljából a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók érkeztek a baleset helyszínére, ahova a mentőket is riasztották. A helyszínelés és műszaki mentés idejére a rendőrök a külső sávot lezárták, a forgalom a belső sávon haladhat. Hasonló balesetekkel indult a vasárnap, az reggeli összefoglalójában két sávlezárássel járó balestről is beszámolt, egy kisbusz és egy személyautó is a szalagkorlátnak ütközött. Kérjük, fokozott óvatossággal és figyelemmel közlekedjenek! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója