Valós környezetben vizsgáztak a repülőgép-szerelő és műszerész diákok az Aeroplexnél

2023.05.31.
A repülőgép-szerelői és műszerész duális képzést az országban egyedüliként nyújtó, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrumhoz (BGéSzC) tartozó csepeli Kossuth Lajos Kéttannyelvű Technikum és a magyar vállalat valósítja meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve - írták a közleményben. Az MTI érdeklődésére az Aeroplexnél elmondták: a vállalat a duális képzéshez szükséges gyakorlati helyszín kialakítására 180 millió forintot fordított, és fenntartása évente 5-6 millió forintba kerül. A vállalatnál 715-en dolgoznak, a létszámot 100 fővel tervezik bővíteni az idén. Az Aeroplex a repülőgép-szerelő és műszerész szakmában az idén vizsgázott és jövőre végzős hallgatókat mind foglalkoztatni tudná, jelenleg mintegy 40 nyitott pozíciójuk van erre a területre, és egyre nagyobb igény mutatkozik repülőgép-szerelő és műszerész szakmunkásokra - tájékoztatott az Aeroplex. A közlemény szerint az Aeroplex a gyakorlati képzés helyszíne mellett dedikált oktatói csapattal, oktatási anyaggal, valamint csúcstechnológiás tanműhellyel is segíti a növendékek oktatását. A BKIK felnőttképzési programjainak részeként az idén ősszel indul az Aeroplex-szel közösen kerék- és fékagy karbantartó, valamint repülőgépfestő képzés is - közölték.  Az Aeroplex, a régió legnagyobb független karbantartó vállalata, Airbus és Boeing típusú repülőgépek és azok alkatrészeinek javításával és ápolásával foglalkozik. Ügyfelei között található a Budapesten megforduló légitársaságok mintegy 80 százaléka, amelyek a le- és felszállás között az Aeroplexet bízzák meg a repülőgépeik műszaki ellenőrzésével és kisebb javítások elvégzésével. Fotók: Aeroplex Emellett évente 120-150 repülőgép csak azért érkezik a budapesti repülőtérre, hogy magyar szakemberek elvégezzék az úgynevezett időszakos nagykarbantartást. A vállalat repülőgép berendezések és alkatrészek javításával is foglalkozik és a világ minden pontjáról kap megbízásokat. Az állami vállalat tavalyi árbevétele 21,6 milliárd forint volt a 2021. évi 13,5 milliárd forint után - közölte az Aeroplex az MTI érdeklődésére. Nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. 2022-ben 960,5 millió forint adózott eredményt ért el az előző évi 901,4 millió forint után.  

A Debrecen Drive kiemelt partnere volt a BMW Group gyára

2023.05.31.
A Debrecen Drive kiemelt partnereként a BMW Group Gyár Debrecen központi elhelyezkedésű, 120 négyzetméteres standján nem csak a járműipar és a technológia szerelmeseit várta érdekességekkel és kvízjátékokkal. Az építkezés előrehaladása, a kiállított autó, a vállalati kultúra, a jelenlegi és jövőbeli elektromos modellek, a gyártástechnológia és az álláslehetősége bemutatása mindenki számára tartogatott hasznos és izgalmas információkat. A fiatalabb korosztály a Debreceni Szakképzési Centrummal közös, ősszel induló duális szakképzési programjáról is érdeklődhetett a képzési csapat és a partneriskolák képviselőinél, de a felsőoktatásban tanulók is informálódtak a Debreceni Egyetemmel közösen gyakornoki programról. A BMW Group Gyár Debrecen jelenleg nyitott közel 100 pozíciójának folyamatosan frissülő listája, valamint a jelentkezési felület a https://www.bmwgroup.jobs/hu/hu.html oldalon érhető el. A kitelepülésen túlmenően a Debrecen Drive pénteki, szakmai konferenciáján ’Road to NEUE KLASSE’ címmel a debreceni gyár jelenét és jövőjét bemutató előadást tartott Jenei Réka, a BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs vezetője. Az idei évben debütáló, gyerek csapatok részvételével zajló Minidrive bemutatón a Debreceni Egyetem Műszaki Karának csapata a BMW Group Gyár Debrecen támogatásával indult, egy klasszikus, old timer BMW ihletésű járművel. Debrecenben a BMW Group egy teljes értékű autógyárat épít fel, présüzemmel, karosszériaépítő részleggel, fényezőműhellyel és összeszerelő csarnokkal, valamint az elektromos hajtáshoz szükséges akkumulátorcellák összeszerelését házon belül lehetővé tevő, egyedi akkumulátor-összeszerelő üzemmel. A Debrecen északnyugati térségében, több mint 400 hektárnyi területen elterülő üzem a vállalatcsoport első olyan egysége, amelyet már a tervezés első fázisától teljes egészében az iFACTORY koncepció mentén fejlesztettek, a hatékony, környezetbarát és digitalizált gyártás jegyében. A BMW Group Gyár Debrecen a tervek szerint 2025-ben kezdi meg a termelést, több mint 1500 munkavállalóval, egyben ekkor gördül le a gyártósorról a Debrecenben debütáló, tisztán elektromos meghajtású NEUE KLASSE első modellje is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Harmadával nőtt tavaly a magyarországi Bosch éves árbevétele

2023.05.31.
A közleményben ismertették, hogy a csoport magyar piacon elért forgalma - a csoporton kívüli értékesítésből származó árbevétele - 15 százalékkal 314 milliárd forintra emelkedett. A Bosch csoport 2022 végén több mint 18 300 munkavállalót foglalkoztatott Magyarországon, 1300-zal többet, mint egy évvel korábban. Közülük több mint 3500-an dolgoznak a kutatás-fejlesztés területén, ezzel Magyarország ad helyet a Bosch negyedik legnagyobb K+F központjának a világon, Németország, India és Kína után. A Bosch tavaly 112 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre Magyarországon. A vállalatcsoport a gyártáshoz és a fejlesztéshez kapcsolódva tavaly az egy évvel korábbinál 55 százalékkal többet, 155 milliárd forintot költött beruházásokra. Az elmúlt évek egyik legnagyobb beruházásaként említették a közleményben a cégcsoport tavaly elkészült legújabb gépjárműtechnológiai fejlesztőközpontját, a Bosch Budapest Innovációs Kampuszt, ahol 1800 munkahely, kutató- és tesztlaborok, valamint tesztcsarnok és többféle burkolatú szabadtéri tesztfelület is helyet kapott. Emellett a vállalat a ZalaZone szomszédságában egy új autóipari kutató-fejlesztő és tesztelő központ építésébe kezdett. A Bosch csoport Magyarországon egyre inkább az ipari és az akadémiai szféra aktív együttműködésével képzeli el a jövő technológiáinak fejlesztését, ezért szoros kapcsolatot épít ki egyetemekkel és kutatóhelyekkel - emelték ki. Tavaly létrehozták az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Ipari Tanszéket, amely az első ilyen intézmény az országban, idén pedig megnyílt a BME-Bosch Innovatív Járműtechnológiai Kompetencia Központ. Emellett a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. a Budapesti Gazdasági Egyetemmel és a helyi önkormányzattal Ipar 4.0-s eszközökkel felszerelt labort adott át a Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban. A miskolci Bosch vállalatok is megújították együttműködéseiket: tavaly az akkor tíz éve indult duális képzési együttműködés megújításáról és kibővítéséről írtak alá megállapodást a Miskolci Szakképzési Centrummal. Idén a Robert Bosch Power Tool Kft. és a Miskolci Egyetem erősítette meg az egyetemi hallgatók képzésével kapcsolatos együttműködését, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. pedig átfogó képzési és kutatás-fejlesztési együttműködésről állapodott meg a Miskolci Egyetemmel - áll a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vészhelyzetekre ez a kommunikációs eszköz a legjobb az összes autóban – nem, nem a mobilról van szó!

2023.05.31.
A rádiót nemrég „még broadcastingnak hívták, s nagyon sok pénzbe került”, most pedig az a veszély fenyegeti, hogy egyszerűen megszűnik. Legalábbis nem lesz helye az autókban. Pedig a rádió szerepe sokkal több, mint a szórakoztatás. Veszély esetén ez a legjobb hírforrás – mutattak rá az amerikai katasztrófavédelmi hivatal munkatársai. Megkongatták a vészharangot, miután egyre több autógyártó távolítja el az AM rádiókat elektromos modelljeiből. Ugyanis, az EV-ek elektromágneses interferenciája elég sok zavart okoz az AM műsorszóró állomások jeleinek vételében. Míg Európában, ahol a többség az FM frekvenciához szokott, ez a hír nem okoz nagy felhördülést, az Atlanti-óceán túloldalán más a helyzet. Motorola 5T71: a történelem első autórádiója Az Egyesült Államokban 47 millió ember hallgat naponta AM rádiót. A frekvencia kiiktatása az autókból komoly probléma is lehet – állítja a Szövetségi Vészhelyzet Kezelési Ügynökség. A FEMA (Federal Emergency Management Agency) illetékesei levelet írtak Pete Buttigieg közlekedési miniszternek és több kongresszusi bizottságnak, amelyben sürgetik őket, hogy hivatalosan kérjék az autógyártókat az AM rádiók azonnali visszatelepítésére. Az amerikai katasztrófavédelmi hivatal tagjai hangsúlyozzák, hogy az AM központi szerepet játszik az országos közérdekű figyelmeztető rendszerben, amely természeti katasztrófák és szélsőséges időjárási viszonyok idején tájékoztatja a lakosságot és akkor is működik, amikor más rendszerek meghibásodnak és nincs internet-kapcsolat. Forrás: fleetmagazine.com  

Bizarr balesettel és teljes útzárral végződött a kedd

2023.05.31.
A vezetőt a szerencsi hivatásos tűzoltók a mentőkkel együttműködve emelték ki a járműből. A hatóságok teljes útlezárás mellett végezték a munkálatokat. Ma, szerdán is történt már egy baleset, az M3-as autópályán, Budapest felé, Hatvan térségénél, az 59-es kilométernél lassulásra, sávzárásra készüljenek. Kérjük, vezessenek óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Megnyitotta egyedülálló múzeumát a Gazoo Racing Europe

2023.05.30.
Idén májustól a Toyota nemzetközi motorsportban való részvételét 1973-tól napjainkig bemutató, eredeti versenyautókból álló gyűjteménye látogathatóvá vált a nagyközönség számára. A kiállítás a Toyota Gazoo Racing Europe kölni központjának két szélcsatornájának egyike alatt található. A májusi megnyitón a rajongók négy valóban győztes Le Mans-i Toyotával is közelebbi kapcsolatba kerülhettek, az első győzelmet szállító, 2018-as, LMP1-es TS050 Hybridtől a legújabb, Le Mans Hypercar kategóriás GR010 Hybridig. A 2020-ban diadalmaskodó TS050 Hybrid kivételével – amely a Le Mans Múzeum állandó kiállításának van kölcsönadva – az összes győztes Toyota ki volt és ki lesz állítva a kölni Motorsport Múzeumban, mégpedig pontosan abban a koszos állapotban, ahogyan a legendás versenyen célba értek: horpadásokkal, fékporos felnikkel, kopott gumikkal és bogártetemekkel. Korábban a 2019-es és a 2021-es győztest Japánban állították ki, de nemrég mindkettőt visszaszállították Németországba, a TGR európai központjába. A látogatók olyan Toyotákat is láthatnak, amelyek bár nem nyertek Le Mans-i 24 órást, de saját fejezetet írtak a hosszú távú versenyzés történetében, mint például a C-csoportos TS010 sportautó, a világ egyetlen közúti használatra készített GT-One-ja, vagy a 2014-es Hosszútávú-világbajnokság (FIA WEC) egyéni és konstruktőri pontversenyét is megnyerő TS040 Hybrid. Természetesen a kölni múzeumban a Toyota Forma-1-es autóinak minden generációjából is találhatók példányok, a 2001-es első teszteken használt TF101-es kezdve a japán gyártó utolsó nagydíjon indult versenyautójáig, a 2009-es Abu Dhabi Nagydíjon részt vett TF109-esig. De a rali-vb ikonikus Toyotái sem maradhattak ki a kiállításból: megtekinthető két szívómotoros Celica a 70-es évekből, a B csoportos Celica Twincam Turbo (amelyet „Afrika királynőjének” becéznek Björn Waldegård 1984-es Szafari-rali győzelme óta), de ki vannak állítva a szépséges A-csoportos Celicák, a békalámpás WRC Corolla, a 2017-es Yaris WRC, a Covid-járvány miatt sosem versenyzett, 2021-es Yaris WRC prototípusa, valamint a 2022 óta használt, és tavaly világbajnokságot nyert Yaris Rally1 Hybrid is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kapuzárás – BMW Z4 sDrive30i teszt

2023.05.30.
Nos, rossz hírem van azoknak, akik a kapuzárási pánik feltörése közepette döntenek egy BMW Z4-hez hasonló roadster vásárlása mellett: a teszthét alatt szomorú tanulság volt, hogy a fiatal hölgyek már kevésbé kötik össze egy sportautó látványát a menő srácokkal. Ez már nem az a kor. Viszont az a helyzet, hogy mi férfiak még mindig képesek vagyunk olvadozni egy ilyen lapos, feszes, igazából öncélú, hátrafelé szélesedő autó látványától – pláne, ha az Thundernight lila fényezésben és 19-colos, mélyített, fekete felnikkel lett konfigurálva. 2018-as debütáláskor mindenki azzal volt elfoglalva, hogy miért kap BMW alapokat az új Toyota Supra, nem pedig azzal, hogy mennyire zseniálisan leosztotta egymás között a lapokat a két gyártó. Amíg a Supra egy feszes, komoly sportautó, amivel leginkább pályázni lenne kedvünk, addig a Z4 a lenyitott tető nyújtotta szabadságról, a könnyed vezetés élményéről szól. Miközben mindkét autó zseniális a maga nemében. Mármint, nézz rá a Z4-re! Bitang hosszú az orra, hogy az első tengely mögé kerülhessen a motor. Nem közepén, hanem majdnem a hátsó kerekeken ülünk, ezért olyan közvetlen élményt nyújt a hátsókerékhajtással, mintha tényleg egy római lóversenyen ülnénk meg a ménest. Miközben odabent egy kényelmes, modern, hangulatos, meglepően tágas utastér fogad, és a csomagtartó is értelmezhető méretű (két kézipoggyász könnyen becsúszik, és van síalagút is). Ez már egy sokkal komolyabban vehető autó, mint az elődjei. Egy igazi grand tourer, amivel a hosszú távú utazás is kellemes lehet, annak ellenére, hogy a kisebb sportautók közé tartozik. Viszont a BMW jól ráérzett, hogy egy rétegmodell célgépnek nem feltétlenül kell kompromisszumokat kötnie. Már, ha bírjuk az alacsony üléspozícióból való kiszállást, amit sajnos a széles küszöb sem könnyít meg, és, ha bírjuk a menetszelet, ugyanis abból is kapunk rendesen. Hiába volt a két bukókeret közé szélfogó feszítve, lehúzott tetőnél már 60 km/h felett elég tetemes szél szökik be a kabinba. Ugyanakkor rendkívüli pozitívum, hogy mindössze 10, azaz 10 másodperc szükséges a tetőcsukáshoz, ráadásul egészen 50 km/h-is megtehetjük. Tehát egy piros lámpánál várakozás alatt akár többször is lecsukhatnánk a tetőt, ami elképesztő. Széles, kényelmes a középkonzol, és egy hálós tároló is végigfut a kabin hátulján, ahol tárolhatjuk az oly szükséges baseball sapkáinkat. Mai fejjel már az is furcsának hatott, hogy mennyire jól összeszerelt, minőségi autó ez, ahol a gombok mögött érezni az anyagot, annak ellenére, hogy a tető persze nyöszörög néha – de melyik kabrió nem? A futóműve feszes. Naná, hogy az. Ez egy sportautó, ennek így is kell lennie. Viszont nem kemény. Tehát hiába érezni az út minden rezdülését, egyetlen kátyú sem okoz fájdalmas perceket, vagy csúnya felütéseket. Tesztautónkban a közepes szintet jelentő sDrive30i hajtás dolgozott, ami egy 2,0 literes, négyhengeres motort takar, 258 lóerővel, és egy remek 8-fokozatú, hagyományos automatát, ami mindig, mindenre azonnal reagál. El sem hinnénk, hogy ma már ez mennyire ritka. Nyilván a hathengeres M40i az igazi, de mennyire jó, hogy ezzel a hajtáslánccal kaptuk. Ezzel jött ki az igazi túraautós karaktere. Erős, de épp csak annyira, amennyire kell. Morcos a hangja, de csak diszkréten. Talán túl diszkréten. Nekem egy kis durrogás hiányzott gázelvételkor, de ez már ízlés dolga. Mivel csak 1490 kg, ezért könnyed, mégis közvetlen élmény vele az autózás. Mint egy gokartban. Igazából egyetlen jelenlegi BMW-hez sem tudnám hasonlítani a karakterét, annyira mást nyújt egy ilyen apró, könnyű roadster. Természetesen borzasztóan könnyű keresztbe rakni. Teljesen kikapcsolható a menetstabilizátor, de Traction módban is éppen annyit enged, hogy keresztben vegyük be a létező összes kanyart. Ilyenkor is jóindulatú, kiszámítható, és egyáltalán nem kell gyorsan menni vele, hogy élmény lehet tekerni a kormányt. Csapatós üzemmódban könnyen 10 liter fölé szökött a fogyasztás, viszont nyugodt, városi közlekedés során akár 8 liter alá is levihető az átlag. Jelenlegi konfigurátora szerint 19,2 millióról indít a Z4 sDrive30i, amivel mérete és tudása alapján tűpontosan besorolták a versenytársak közé. Igazából kerülhetne akármennyibe, ennek az életérzésnek nincs ára, mert semmivel sem pótolható. Ráadásul a Z4 a roadsterek között is egy kényelmes, jól használható, különösen élvezhető alternatíva, amin érezni a törődést, és a rétegek mögötti anyagot. Ahogy öregszem, úgy tudom egyre inkább megérteni, hogy valaki egy ilyen roadsterrel próbál kiszakadni a hétköznapokból. El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök, hogy még létezik egy ennyire őszinte játékszer, ami tényleg az autózás legtisztább élvezetéről szól, és semmi másról. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bővül a Citroën-család: jön a C5 aircross hibrid 136!

2023.05.30.
A Citroën vadonatúj hajtáslánccal bővíti a C5 Aircross kínálatát. A kompakt és könnyű 48 voltos hibrid technológián alapuló Hibrid 136 egy meghatározott vezetési szakaszokban töltődő 48 voltos akkumulátorból és egy 136 lóerős PureTech benzinmotorból áll, melyet kifejezetten ehhez a fajta hibrid rendszerhez fejlesztettek. A motorhoz egy 21 kW-os villanymotorral felszerelt új ë-DCS6 sebességváltó tartozik. A C5 Aircross Hibrid 136 vegyes WLTP ciklusban kilométerenként mindössze 129 g szén-dioxidot bocsát ki, ami 15%-kal kevesebb, mint az ezzel egyenértékű, nem elektromos benzinmotor CO2-kibocsátása. A modell ára közel azonos egy hasonló teljesítményű dízelmotoros változatéval, ugyanakkor majdnem 12%-kal kevesebb CO2-t bocsát ki. Ehhez jön még az elektromos meghajtás minden előnye, a kényelmes vezetéstől a korlátozott kibocsátású zónákba való behajtásig. A 48 V-os hibrid technológia jóvoltából javult a C5 Aircross teljesítménye és fogyasztása: a PureTech 130 EAT8 benzinmotorhoz képest 100 kilométeren átlag 1 liter üzemanyaggal kevesebbet fogyaszt, ami 15%-os megtakarítást jelent. A motor hatékonysága városi körülmények között különösen kiemelkedő: ilyenkor az átlagos üzemanyag-megtakarítás közel 30%-os. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

T-150-es traktorból készítettek távirányítású aknamentesítőt az ukrán gazdák

2023.05.30.
Olyan sok aknát telepítettek, hogy az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat tűzszerészei nem győzik „munkával”, nem képesek mindenhol ideje korán elvégezni az aknamentesítést. Az idő azonban már nagyon szorít, a földeket meg kell művelni, a vetőmagot el kell vetni. Ezért döntött úgy az egyik Harkiv környéki gazdaság, hogy segít önmagán, önerőből épít egy aknamentesítő nehézgépet.   A harkivi gazdák Olekszandr Krivcun irányítása alatt alakítottak át ehhez egy traktort. Az aknamentesítő jármű alapját egy KhTZ T-150-es traktor adta, amelyhez  egy orosz - ukrán szóhasználat szerint „rasiszta” -  gyalogsági harcjármű karosszériaelemeit használták fel, és fargerendákkal erősítettek meg védőlemezeit - írta a Szuszpilne Harkiv. A leglényegesebb az, hogy az aknaszedő „hibrid” nehézgép távirányítással működik, a fülkéjében nem ül senki. A rádióvezérléshez a mezőgazdasági gép szoftverének gyökeres átírására volt szükség.  A vezérlőközpontot rendhagyó módon, biztonságos magasságban, egy teleszkópos rakodó kanalában alakították ki. A vezérlés néhány méteres magasságból történik, hogy a kezelő jól láthassa a KhTZ T-150-est, és ellenőrizhesse a parancsok végrehajtását. "Van gázpedál, jobbra és balra kanyarodás, valamint be- és kikapcsolható robotpilóta. Ha erős szél fúj, akkor vannak működési zavarok, de ha nincs szél és tiszta az idő, akkor tökéletesek a látási viszonyok" - magyarázza Pavlo Hryhorcsenko az „irányítótoronyból”. A traktor robotpilótával van felszerelve, így vezető nélkül halad végig a mezőn. A traktort a kezelő távolról, monitorral ellátott távirányítóval irányítja, egy másik képernyő pedig a traktor vezetőfülkéjében van. A vezérlőberendezés hatótávolsága eléri a két kilométert.  
Címkék: 

Megkettőzi speciális légiflottáját az EU

2023.05.30.
A brüsszeli testület közleménye szerint a vészhelyzet-reagálási tartalékot kezelő EU-program, az úgynevezett rescEU keretében működő, tűzoltásra kialakított légijárművek közül idény nyáron 24 repülőgép és 4 helikopter fog rendelkezésre állni. A tűzoltó-repülőgépeket szükség esetén Horvátország, Ciprus, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Portugália, Spanyolország és Svédország, a helikoptereket pedig Csehország, Franciaország és Görögország biztosítja. Ezen kívül 11 tagállam, Ausztria, Bulgária, Finnország, Franciaország, Németország, Lettország, Málta, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia közel 450 tűzoltót helyez készenlétbe, hogy azonnali segítséget tudjanak nyújtani az erdő- és bozóttüzek által leginkább érintett Franciaország, Görögország vagy Portugália számára – tájékoztattak. Közölték továbbá, hogy az EU új mechanizmust vezet be, hogy javítsa a tagállamok felkészülését az erdő- és bozóttüzek megelőzésére és oltására. Az eszköz támogatni fogja a bevált intézkedések tagállamok közötti cseréjét - írták. Emellett az uniós vészhelyzeti reagálási koordinációs központon belül létrejön egy olyan munkacsoport, mely június közepétől szeptember közepéig valós idejű megfigyelést és elemzést végez az Európában kialakult erdőtüzek helyzetéről - közölte az uniós bizottság. A száraz és rendkívül meleg idő szélsőségesen magasra emelte az erdőtüzek kockázatát tavaly Európában. Az unió műholdakkal és földi szenzorokkal működő megfigyelési programja, a Copernicus adataira támaszkodó európai erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) kimutatása szerint tavaly augusztus végéig több mint 700 ezer hektáron pusztított erdőtűz Európában. A nyári erdőtüzek hagyományos vidéke, a mediterrán térség mellett egyre gyakrabban csapnak fel a lángok a kontinens középső és északi részének erdeiben is. A szolgálat kimutatása szerint tavaly főként Spanyolországban pusztítottak erődtüzek, ott 244 924 hektár égett le. A második helyen Románia állt 150 528 hektárral, a harmadik Portugália legalább 77 292 hektár leégett területtel. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója