Strandkocsi, amit nem húzni kell, feltűnni vágyó és persze tehetős felnőttek játékszere. A homokfutók klasszikusa a VW Bogár fődarabokból és nyitott műanyagidomból összerakható Buggy, melyet Bud Spencer és Terence Hill tett világhírűvé. A népszerű modellből a Volkswagen elkészítette az elektromos változat, de az ID Buggy szériagyártására még várni kell. Addig is maradnak az egyre ritkább és értékesebb klasszikusok: a monacói hercegét Fiat 600-asból épített a Ghia karosszéria műhely. 1957-től hét év alatt száz készült belőle, ma is ritka és értékes darabok. Öltözetük kissé hiányos, de ez illik is egy strandkocsihoz, melynek nincs ajtaja, kemény teteje, sőt, komfortos gyári üléseit nádfonatúakra cserélték, hogy elviseljék a vizes fürdőruhát. Mindezt persze sok kézimunkával, amit meg kellett fizetni, mert az igényes átépítés drága mulatság. A Jollycar több 500-as Fiatból alakított strandkocsit egyedi megrendelésre, a látványosan szellős és puritán kisautó tetejét levágták, ajtajait leszerelték, gyári üléseit, kárpitjait, burkolatait kidobták, majd utasterét fával burkolták és bambuszüléseket szereltek bele. Utasait vázra feszített ponyvatető védi naptól, esőtől. A tetőoszlopoktól megszabadított autó karosszériájának merevségét a padlóvázba épített plusz elemekkel merevítették, ami száz kilóval növelte az eredetileg egy tonnás kisautó tömegét. A Fiat 500-as így nemcsak nehezebb, de jóval drágább is: a Jolly változat ára 95 ezer dollár, vagyis minimum ötször annyiba kerül, mint a gyári alapmodell. Az 1,4 literes, négyhengeres motor teljesítményét a turbóval százról 135 lóerősre növelték. Az egyedi igények alapján gyártott strandkocsiknál olcsóbbakat is kínáltak egykoron: a Citroën Méhari, a Renault Rodeo és a Mini Moke igazi tömegcikk volt. Méhariból 150 ezer készült 1968 és 1987 között. Hasonló recept alapján kreálták a legendás Mini család legkönnyebb tagját is: az 1961-ben bemutatott és 405 fontos árú Moke modellből ötvenezer készült 1961 és 1993 között, ezeket Nagy-Britanniában, Ausztráliában és Portugáliában gyártották. Az ausztrál Moke International cég ismét gyártja Moke Minit, melyet a kínai Cherytől vásárolt egyliteres, 50 lóerős benzinmotor hajt, majd készült elektromos hajtású változatot is. A Renault kissé terepjárós, kissé teherautós Rodeójából 60 ezer készült 1970 és 1987. között, sikerét pedig egyszerűségének és igénytelenségének köszönhette, ami főleg könnyű építésével magyarázható: menetkész tömege 645 kg volt. Ennél is könnyebb volt vetélytárs Méhari, melynek műanyag karosszéria elemei leginkább az italautomaták poharának merevségét, vagy inkább puhaságát idézték. A franciák később megint beszálltak az ágazatba: a PSA Peugeot és Citroën szalonjaiban árulták a Bolloré céggel közösen gyártott strandkocsikat. A villamos hajtású négyüléses Bluesummer egy töltéssel kétszáz kilométeres útra képes, akár százas tempóban és a franciaországi Rennes-ben készült. Creative Technology szlogenjéhez illően eredetit kreált a Citroën: a C4 Cactus megpróbált legalább annyira eredetinek látszani, mert nem éppen sikeres elődje, a Pluriel, ami messze elmaradt az 1968-ban bemutatott Méharitól. A Cactus nem volt kényes a kisebb ütközésekre, mert az oldalaira erősített Airbumpok nem csak személyre szabható dizájnelemek, hanem ellenállnak a karcolásoknak és rugalmas rétegükbe épített levegőkapszulái csökkentik az ütközések erejét. A Mark Lloyd vezette formatervező csapat mindenben a fiatalos megjelenésre törekedett: az autó szellősségét azzal is javították, hogy a légzsákokat a tetőbe építették. A keskeny és lebegő műszerfalnak köszönhetően teljesen felszabadul a padlórész, így az első utas térde felett tágasabb lett a rakodóhely és könnyebb lett a beszállás is. A belsőtér szellősségét növeli a digitális egység alkalmazása: műszercsoport helyett hét colos kijelzőt, kezelőgombok helyett nyolc colos érintőképernyőt alkalmaztak, mellyel a klímaberendezés, audio, navigáció, internetes szolgáltatások és vezetést segítő rendszerek kapcsolhatók. A hagyományos sebességváltókart fokozatválasztó nyomógombbal helyettesítették, mely a műszerfal alsó részén és a kormányon kapott helyet. Az ülés- és ajtókárpitok kétféle anyagból készültek, ami összhangban áll a meghatározó belsőépítészeti irányvonallal: a kék színű pamutszövet és a „camel” természetes bőrből (növényi cserzéssel) készült kárpitok a műszerfalon és a kormányon is visszaköszönnek. A bőrműves szakma aktuális trendjeit tükrözik a műszerfal felső rakodóterei és az ajtókilincsek, melyek a napjainkban divatos utazóládák dekorelemeit idézik. A 4,21 méter hosszú és 1,75 méter széles Cactus terepes fazonját a 21 centiméteres hasmagasság növeli. A Hybrid Air technológia sűrített levegőt és hidraulikát társít a PureTech motorhoz, mellyel a Cactus 100 kilométeren 3 liternél kevesebb benzinnel is beéri. Az egykor filmsztárként és Saint Tropez-i csendőrautóként is elhíresült Méharit idézte 2010-ben az ugyancsak extravagáns járműveket készítő svájci Rinspeed, mely BamBoo nevű standkocsijának építéséhez bambuszt is felhasznált. Hobbinak és közösségépítőnek szánta a Toyota a Camatte57-es jelzésű villanyautócskát, melyet állítható pedáltávolságával akár a gyerek is vezethet, sőt, maga cserélgetheti a különböző színű karosszériaelemeket. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!