Kandó Kálmán

2022.09.25.
Galéria képek: 

A férfiak vagy a nők okoznak több balesetet?

2022.09.25.
A napokban benyújtottak egy javaslatot javaslatot Ausztrália új-dél-walesi kormányzatának, amely szerint a férfiak 21 éves koruk alatt nem kaphatnának jogosítványt. A közlekedésbiztonsági szakértők által előterjesztett tervezetet azzal indokolták, hogy a közúti balesetek halálos áldozatainak csökkentése érdekében a fiatal járművezetőkre, különösen a fiatal férfiakra jobban oda kell figyelni – írja a Guardian.  Az Australasian College of Road Safety elnöke, Ann Williamson elmondta, hogy a 25 év alatti sofőrök a balesetek csaknem 25 százalékáért felelősek New South Wales államban, miközben az összes sofőrnek csak mintegy 15 százalékát teszik ki. Mint mondta, különösen a jogosítvány megszerzése utáni első hat hónapban veszélyeztetettek. A fiatal sofőrök gyakrabban okoznak balesetet Rebecca Ivers, a New South Wales Egyetem professzora egy olyan kutatási programot vezet, amely a sérülések megelőzésére összpontosít. Ő úgy véli, itt az ideje, hogy a nemeket is fegyelembe vegyék, amikor baleset-megelőzésről van szó. „A férfiak felülreprezentáltak a sérülésekben, nagyjából attól kezdve, hogy kúszni tudunk. Nincs ez másképp a vezetésnél sem” – magyarázta Ivers. Férfiak és nők az utakon A férfiak gyakran hangoztatják, hogy a női sofőrök nem tudnak vezetni, lassúak, képtelenek párhuzamosan parkolni és gyakran baleseteznek. De mit mutatnak a statisztikai adatok?  Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a férfiak fiatal koruktól kezdve nagyobb valószínűséggel lesznek érintettek egy közúti balesetben, mint a nők. A balesetekben elhunytak mintegy háromnegyede (73 százaléka) 25 év alatti fiatal férfi volt, akik majdnem háromszor nagyobb valószínűséggel halnak meg közúti balesetben, mint a fiatal nők. (Meg kell jegyezni, hogy világszinten a halálos balesetek 93 százaléka az alacsony- és közepes jövedelmű országokban történik.) A férfiak kockázatosabban vezetnek Az amerikai National Highway Traffic Safety Administration adatai szerint a férfiak évente átlagosan 6,1 millió balesetet okoznak, a nők pedig 4,4 milliót. Az Egyesült Államokban nagyjából ugyanannyi nőnek van jogosítványa, mint férfinak, sőt, mostanra már nagyobb arányban vannak a nők. Ám a férfiak többet autóznak: a megtett kilométerek 62 százalékát férfiak vezetik, de a balesetnek csak 58 százalékát okozzák. Vagyis arányaiban a nők több balesetért felelősek, mint a férfiak. Csakhogy a női vezetők többnyire koccanásos, személyi sérüléssel nem járó baleseteket okoznak. Néhány alapvető különbség:  A férfiak hajlamosak kockázatosabban vezetni; kevésbé használják a biztonsági övet, nagyobb valószínűséggel vezetnek ittasan vagy álmosan.  A férfiak többet vezetnek, mint a nők. Több kilométert tesznek meg az utakon, ami több tapasztalatot jelent, de azt is, hogy nagyobb eséllyel okoznak balesetet, hiszen gyakrabban vesznek részt a forgalomban.  A férfiak gyakrabban lépik túl a megengedett sebességet. Nagyon leegyszerűsítve: minél gyorsabban vezeted az autódat, annál nagyobb a valószínűsége, hogy balesetet szenvedsz. Ez különösen igaz a fiatal férfiakra.  Magyarországi adatok Ha Magyarországra tekintünk, kicsit nehezebb dolgunk van. Az éves baleseti adatok között nem szokta a Központi Statisztikai Hivatal közölni, hogy milyen arányban okozták férfiak, illetve nők a baleseteket. Korábbi adatok alapján viszont lehet erre következtetni. A 2015-ös évre vonatkozó Közlekedési baleseti statisztikai évkönyv nemek szerint lebontva tartalmazza a járművezetők által okozott balesetek számát 2010 és 2015 között. A hat év adatai alapján a férfiak a magyarországi közúti balesetek átlagosan 73 százalékát okozták, míg a nők a balesetek nagyjából 22 százalékában voltak felelősek. (Az éves ingadozás igen csekély, egy-két százalék volt; a balesetek 4-5 százalékában pedig nem adták meg az okozó nemét.)  A nők sokszor személyi sérülés nélküli, koccanásos balesetet okoznak Kicsit más, de nem jelentős mértékben eltérő férfi-nő arányokat közölt korábban a Generali biztosító: az ügyfeleik körében 2019-ben bekövetkezett káresetek 62 százalékát férfi vezetők okozták, tehát a nők jócskán elmaradtak mögöttük. A K&H régebbi adatai szerint a férfiak 91 százalékának, míg a nők csupán 76 százalékának van jogosítványa. Ezzel összefügg, hogy a férfiak többet is vezetnek, évente átlagosan 18 ezer kilométert, míg a nők beérik 10 ezer kilométerrel. Az legfontosabb, hogy körültekintően, a szabályokat betartva közlekedjünk, hiszen nem az a lényeg, hogy férfi vagy női sofőr ül-e a volán mögött. Egyenrangú közlekedőkről van szó, és mindenkinek az a célja, hogy épségben hazaérjen.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Elképesztő jelenetek a közutas profik rodeóján - videó

2022.09.25.
A rodeó verseny lényege, hogy a versenyzők szóróadapterrel és hóekével felszerelt nehézgépjárművel, akadálypályán teljesítenek különböző ügyességi feladatokat időre, amelyek során a hibákért más-más mértékű büntetőpontokat kapnak. A gyorsaság csak a feladatok egy részénél számít, nagyobb hangsúly van a pontos és precíz vezetési stíluson. Ahogy a nyitó vágóképeken is látszik, sokszor csak pár centiméteren múlik egy-egy hiba, így egy nagyon kiélezett versenyen szerezték meg a bravúros helyezéseket a Magyar Közút munkatársai. A vidót ezen a linken lehet megtekinteni: https://www.instagram.com/p/Ci5bXouIe3m/ További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

mr. Sushi

2022.09.25.
Galéria képek: 

Kiss Norbi-Macskaárvaház jótékonysági ebéd

2022.09.25.
Galéria képek: 

Kamion Eb: Kiss Norbert a címvédés kapujában

2022.09.25.
A 37 éves szombathelyi pilóta az idei 13. időmérő edzésen 12. alkalommal végzett pole pozíciót érő körrel, ráadásul csaknem egy másodperccel volt gyorsabb a másodikként záró német Sascha Lenznél. (Fotók: Márti Bóta Photography) Kiss esélyeshez méltó módon aratott rajt-cél győzelmet a nap első futamán, előnye majdnem hét másodperc volt a leintéskor. A magyar versenyző ugyanakkor a kiváló teljesítménye ellenére sem ünnepelhette még a címvédést, összetettbeli legnagyobb riválisa, a hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahn ugyanis negyedik lett, így eldőlt, hogy legalább vasárnapig várni kell Kiss újabb Eb-diadalára. A szombati második viadalon Kiss - a fordított rajtrács szabálya értelmében nyolcadikként startolva - másodikként ért célba, ezzel pedig karnyújtásnyira került a negyedik kontinensbajnoki trófea megszerzésétől. "Bár még sok van hátra a hétvégéből, remekül működik az autó. Nem voltak pedig könnyűek a körülmények, mert egész délelőtt nedves volt a pálya, viszont az időmérőre felszáradt. Nagyon hálás vagyok a csapatnak, remek munkát végeznek most is, mint mindig. Nekem ez a pálya nagy kedvencem, sok jó eredményt értem már el itt, egy lépést pedig megint tettünk előre a célunk elérése érdekében, de a pontokat majd a versenyen osztják, ehhez pedig kell egy jó rajt és aztán egy győzelem" – nyilatkozta Kiss Norbert az edzés után. A Le Mans-i forduló vasárnapi napján újabb időmérő edzés, majd további két futam vár a mezőnyre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Extrém tereprali autót faragtak az ID.4 GTX-ből

2022.09.25.
Hogy nem csak a hagyományok, de az elektromos jövő is fontos a Volkswagen számára, azt mi sem mutatja jobban, hogy máris van a szokásos Wörthersee Festival mellett egy olyan találkozójuk is, ami kifejezetten a márka villanyos tulajdonosainak szól. Ez az ID. Treffen, amit Locarnoban, Svájcban rendeznek meg minden évben, és amire legalább olyan elvetemült koncepciókkal készülnek a gyáriak, mint a Golf találkozóra Ausztriában. Így született meg az ID.EXTREME, ami tulajdonképpen egy ID.4 GTX, összkerékhajtással, emelt futóművel, a tetőn fényhíddal, és az orrán bitang gallytörővel. Egy kis szoftver mókának köszönhetően egészen 377 lóerőig emelték a teljesítményét, ami 86 lóerős ugrást jelent az utcai modellhez képest. Mindez jól mutatja, hogy mennyi potenciál van a villanyhajtásokban, mekkora szabadságot engednek a felhasználásban, és éppen ezért is készült el a koncepció. A Volkswagen kíváncsi a rajongók reakcióira, és ennek felmérésére nem is lehetnének jobb helyen, mint az ID. Treffen. Márpedig ezekre a 18-colos felnikre, és az off-road gumikra könnyű rákívánni, és végre talán értelme is lenne a „városi terepjáró” kifejezésnek. Az már kérdésesebb, hogy mennyire tud megnyerő lenni egy hanggenerátor, ami a kerékjáratokból szól. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Minden idők legmenőbb rendőrautói

2022.09.24.
A rendőrautók legtöbbször unalmasak. Mármint, kinek a pulzusa menne fel egy H Astrától vagy egy közepesen felszerelt Octaviától. Hát, azé biztos, akit félre int. Ugyanakkor vannak a világban olyan furcsa rendőrautók is, amik szabályhágás nélkül is felkeltik a közösség figyelmét. Olyan különleges autókra gondolok, mint például a fenti Ferrari 458 Italia, amit a cseh rendőrség állított hadrendbe, holott egy valódi szupersportautóról beszélünk. Lássuk, hogy milyen különleges autókat használt még a rendőrség világszerte. Ha már Csehország, érdemes megemlíteni, hogy egyszer rendeltek egy vadiúj BMW i8-ast is. Még ők sem voltak benne biztosak, hogy a plug-in hybrid sportkupé megfelelő lesz-e a számukra, ezért csak hat hónapig, mindössze 20 000 km erejéig béreltek egyet a BMW-től, és ebből a valóságban csak egy hónapig használták. Szomorú sors az övé, ugyanis a sofőrje rosszul lett a volánnál, és összetörte a cseh rendőrség egyetlen i8-asát. Ennél aktívabb karriert futott be a Magyar Rendőrség Audi TT-je. Szükség volt egy hatékony elkapó vadászra a rendőrségen, miután egyre gyorsabb és gyorsabb autók lepték el a hazai autópályákat, amikkel tartani kellett a tempót. Ekkor jött kapóra a rendőrségnek a hazai, győri gyártású Audi TT Quattro, ami döbbenetesen menőn nézett ki rendőrségi gúnyában. Sajnos nem a 3,2 literes V6 került bele, hanem az 1,8 literes turbómotor, de így is elégnek bizonyult a hazai autópályákra. Végül olyan sikeres lett a projekt, hogy további két generációnyi TT követte. Ugyanígy hazai márkákból válogatott néha napján az olasz rendőrség is, amikor valami szupergyorsra volt szükségük. No, arrafelé volt is miből válogatni. Így került egyszer a Polizia flottájába két híres-hírhedt Lamborghini Gallardo, amiktől rettegtek a gyorshajtók Olaszországban. Később azzal kerültek be a hírekbe, hogy egyet összetörtek egy nagy tempójú autós üldözés során. A megmaradt Gallardot ezután leváltották a modernebb Huracánokkal, és a Carabinieri kapta meg, akik nem egyszer például sürgős szervszállításra használták az átalakított szupersportautót, aminek az orrában egy erre kialakított hűtő kapott helyet. Ugyanakkor a leghíresebb rendőrautó flottával minden bizonnyal Dubai rendelkezik. Noha a valóságban nem igazán, vagy csak nagyon ritkán használják hiperautó flottájukat, (leginkább marketing célokat szolgálnak) mára megannyi luxus sportautó tündökölt rendőrgúnyában Dubaiban. Mind közül a legmenőbb minden bizonnyal a Bugatti Veyron volt, ami 1000 lóerős W16-os motorjával valószínűleg extra tréninget igényelt azon szerencséseknek, akik vezethették. Arrafelé mondjuk szükség volt a világ akkori leggyorsabb autójára, hiszen Dubai a mai napig gyűjtőhelye a világ legexkluzívabb autóinak. Akik nem a sebességért és a luxusért, sokkal inkább az utánozhatatlan vezetési élményért vannak oda, azok valószínűleg jobban oda lennének Japán rendőrautó flottájáért. Rengeteg különleges, belpiacos, mostanra döbbenetesen összegeket érő sportautót állítottak már hadrendbe odaát. Saitama prefektúrában például a mai napig szolgál egy Nissan Skyline R34. Korábban több is volt az 1999 és 2002 között gyártott Godzillából, ami mára legenda státuszba került az autó rajongók körében. A fennmaradt rendőr példányban a jól ismert 2,6 literes RB sorhat dolgozik 332 lóerővel, amivel 4,6 másodperc alatt felkúszik 100 km/h-ra. Még szerencse, hogy nem mindenki tartja be Japán sebesség korlátozását, különben nem lenne szükség ilyen csodagépekre a parkban. Végül pedig álljon itt az én kedvencem is, a brit rendőrség Ford RS200-asa. Hogy miért a kedvencem? Mindenem az autósport és döbbenetesen menőnek találom, hogy egyszer rendőr festést viselt egy B-csoportos homologizációs autó utcai változata. Mindössze 153 darab készült a középmotoros Ford RS200-ból, csupán azért, hogy versenyezhessenek a Rally Világbajnokságban. Ugyanakkor az Essexi Rendőrség eljátszott a gondolattal, hogy szolgálatba állítanak néhányat a forgalomban is. Egyet egészen biztosan használtak néhány reklámképhez, és úgy hírlik, hogy egy nagyon rövid ideig valóban használták őket rendőrautónak, ami döbbenetesen menő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megdöntötték a tolatás sebességrekordját

2022.09.24.
Burner június 15-én állította fel a rekordot a Kentucky állambeli Bowling Greenben. Burner a National Corvette Múzeum versenypályáján, egy C7-es Corvette-tel száguldott hátrafelé, az 1 mérföldet (1,609 km-t) 1:15,8 perc alatt tette meg. Ez 77 km/h átlagsebességet jelent, de menet közben 85 km/h volt a végsebessége.   Ami nehezítette a rekordot a hosszú távon felül, az az, hogy egy kanyar bevételével kellett kezdenie a futást. Burner több mint 20 másodperccel döntötte meg a korábbi, 97,02 másodperces világcsúcsot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ne vegyen fel szexi stopposokat!

2022.09.24.
Vigyázzon, ha szexi és vonzó nőt lát segítséget kérni az úton. Átverés lehet! – írja a motori.news. Az olasz autós szakportál arra hívja fel a figyelmet, hogy a szép lányok csáberejének nem szabad bedőlni. Arra is van tippük, hogyan lehet elkerülni a szélhámosok kelepcéjét. Formás testű nő, combvillantó szoknyában vagy forrónadrágban, feltartott hüvelykujjal mosolyog az úton. Melyik férfi vezető tudna ellenállni? A nő megkér, hogy vigyük el például a buszmegállóba. Ártatlan kis kérés, főleg egy szívdöglesztő bigétől. De biztos, hogy a szemrevaló teremtésnek segítségre van szüksége? A vadító stoppoló igazi átverést rejtegethet. A bombázó maga a tökéletes csali, amire a gyanútlan férfiak ráharapnak.  Miről is szól a szexi stoppos átverés? Arról, hogy miután a csábító nő beül az autójába, kijelenti, hogy fel akarja hívni a rendőrséget, hogy bejelentse az erőszakos cselekményt (vagy az arra tett kísérletet). Amit ellene a sofőr elkövetett. Ha az ártatlan vezető nem akar a nyakába venni egy rendőrségi kihallgatási procedúrát, általában fizet. Merthogy a némber árat is szab arra, hogy a sofőr „megússza”. Ezt a fajta átverést olyan emberek ellen követik el, akik egyedül utaznak, ergo, nincs tanúja az eseményeknek.   Hogyan győződjünk meg arról, hogy ki a csaló és kinek van valóban szüksége segítségre? Kételkedjünk akkor, ha egy nő gyakorlatilag kérdések feltevése nélkül hajlandó beszállni egy ismeretlen férfi autójába. A csomagok nélküli stopposoknak is azonnal gyanút kell kelteniük. Nehéz elképzelni, hogy a dekoratív hölgynek tényleg csak egy, addig soha nem látott sofőr lehet a mentsvára, senkije nincs, akitől mobilon segítséget kérhetne. Szóval, bizalom, de körültekintéssel és józan mérlegeléssel, Uraim!    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója