A 120 éves szülinapjára készülő Harley-Davidson rajongói a bűvös szám jegyében jótékonykodnak

2022.08.07.
2023-ban ünnepli a 120 éves születésnapját a Harley-Davidson. Ennek apropóján találkozhatunk a Motorokkal az Állatokért csapat tagjaival a július 26-án a Harley-Davidson Budapest bázisán.   A 2021. decemberében megalakult motoros állatbarátokat az első pillanattól jó szívvel fogadta Hankó Ákos, a Harley-Davidson Budapest tulajdonosa. Ahogy múltak a hónapok, a srácok és a bázis között egyre szorosabb barátság alakult ki. Ez nem is csoda, hisz ennek a kapcsolatnak két alappillére az állatok és a motorozás szeretete. Ebből is látszik, hogy igaz a mondás, a Harley-Davidson nem csupán egy motormárka, a Harley-Davidson egy életérzés.    Nem titok, ennek a folyamatnak az elindítója Bóday Pál, a Macskaárvaház Alapítvány elnöke volt, aki bemutatta a csapatot a nagy nevű motorgyártó cég budapesti bázis vezetőségének, így teljesen érthető, hogy a Motorokkal az Állatokért csapata is kiemelten figyel a Macskaárvaház mindennapjaira. A 120-as a varázsszám.   „A szükség nagy úr.” 2023. a jubileumi év, de nem tudtunk addig várni, mert most van szükség a segítségünkre, ezért egy kicsit előre szaladunk az időben és 120 doboz macskatápot, 120 liter macskaalmot ajándékozunk a Macskaárvaház lakóinak. „Jó szóval oktasd, játszani is engedd…” mondja a költő. Nagyon fontos az egészséges táplálkozás, de a kiegyensúlyozott élethez szükség van mozgásra, kikapcsolódásra, játékokra az állatoknak is. Ezért a minőségi macskatáp mellé 120 darab tömör, pattogó gumilabdát is ajándékozunk a négylábú otthon lakóknak, tudván, hogy a macskák játékos teremtmények, ezáltal, így próbálunk örömet szerezni nekik. Nem ez volt az első alkalom, hogy a Macskaárvaháznak segítséget nyújtottunk.    A tavasz folyamán Bóday Pali barátunk kérésére már adományoztunk egy mobil kennelt az állatoknak és a fővárosban támogatói könyvvásár szervezésével próbáltunk segíteni a működési költségek anyagi támogatására. Minden alkalommal elmondjuk, mozgalmunk nem gazdasági alapokon működik. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy bankszámlaszámunk sincs. A macskatápot egyik alapító tagunk vásárolta meg, a gumilabdákat pedig Bregócs Edina, szintén a mozgalom egyik alapító tagja ajánlotta fel – mondta el Rádi Károly, a Motorokkal az Állatokért Mozgalom vezetője.    Nagy öröm önzetlen összefogásokról beszámolni. Egy hatalmas, földrészeken átívelő hírnevű cég, mint a Harley-Davidson egy nem régen alakult állatszerető motoros csapat és egy évek óta szomorú sorsú állatoknak otthont adó alapítvány találkozott a virtuális 66-os úton a Harley-Davidson Budapest bázisán. Bízzunk benne, hogy ezen út minden leágazásánál hasonló események színhelyeit találhatjuk majd.  
Címkék: 

Akciófilmbe illő üldözési jelenetek a 4-es úton, huszonegy sérülttel

2022.08.07.
Gyorsan hajtott a Cegléd, Pesti úton egy teherautó, a sebességmérést végző rendőrök e miatt akarták megállítani. A sofőr azonban gázt adott és egyre nagyobb fokozatra kapcsolva menekült. A rendőrök követték a rendőri intézkedés elől a 4-es főúton száguldó teherautót. Pilis térségében elvesztette uralmát járműve felett és az útpadkára sodródva megállt. Amikor a rendőrök közelebb értek gázt adott és nekiütközve az egyik szolgálati autónak ismét menekülőre fogta - rendőr nem sérült. A 4. számú főúton nagy sebességgel haladt a főváros felé, amikor a 29-es kilométerszelvényben, egy körforgalomból kihajtva újra elvesztette uralmát a jármű felett és az árokba csapódott. A teherautó 49 éves, budapesti sofőrjét elfogták, a raktérben 20 embert találtak. Mindnyájan megsérültek a baleset következtében. A magát indiai, afgán, illetve pakisztáni állampolgárnak valló külföldit kórházba vitték, legtöbbjük súlyosan, öten könnyebben sérültek. Könnyű sérüléssel úszta meg a balesetet a járművezető, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít eljárást. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Volánbusz járműfedélzeti eszközeit a 4iG fogja üzemeltetni

2022.08.07.
A nyertes ajánlat opciókkal növelt összege nettó 6,448 milliárd forint - írja az MTI. A szolgáltatás nyújtásának időtartama 24 hónap, amit opcionálisan 8 hónappal meg lehet hosszabbítani - áll a társaság közleményében. A közbeszerzési kiírás szerint a nyertes üzemelteti, javítja és karbantartja a HKIR projektbe bevont járművek fedélzetén az OBU (On Board Unit) eszközöket és szoftvereket. A járműfedélzeti eszközökön keletkező másodpéldányokat, számlákat begyűjti, archiválja. A kiírás egyebek közt tartalmazza azt is, hogy a nyertes 159 darab HKIR járműfedélzeti eszközt lecserél, a működtetéshez, fejlesztéshez szükséges erőforrásokat biztosítja 150 mérnöknap/12 hónap mértékben. Ezen kívül 100 darab OBU szettet is szállít. A 4iG 2021-ben konszolidáltan 7,16 milliárd forint, 2020-ban 3,44 milliárd forint adózott eredményt ért el. A konszolidált értékesítési árbevétele 93,65 milliárd forintot tett ki 2021-ben, az előző évi 57,30 milliárd forint után. Az idei első 3 hónapban 48,9 milliárd forint értékesítési árbevételt és 2,2 milliárd forint adózott eredményt ért el. A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Pénteken kora délután 762 forintot ért a papír, az elmúlt egy évben a legmagasabb ára 1134 forint, a legalacsonyabb pedig 628 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az új forgalomba helyezések 14 százaléka villanyautó Németországban

2022.08.07.
Júliusban 206 ezer személygépkocsit helyeztek újonnan forgalomba Németországban, 12,9 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos hónapjában. Az év eleje óta forgalomba helyezett 1,4 millió új autó 11 százalékkal kevesebb a tavalyi első hét hónap adatánál. Az új forgalomba helyezések 14,0 százaléka teljesen elektromos (BEV) személygépkocsi volt. A 29 ezer új BEV 13,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos havi forgalomba helyezési számot. Hibrid meghajtással 59,9 ezer újonnan forgalomba helyezett autó rendelkezett, részesedésük 29,1 százalékot tett ki a teljes forgalomba helyezésekben, számuk pedig 14,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A hibrid autókon belül 23,7 ezer volt plug-in hibrid, ami 11,5 százalékos részesedésnek felel meg, számban pedig 21,4 százalékkal kevesebb az előző évinél. A 74,1 ezer forgalomba helyezett benzinmotoros személygépkocsi számban 20,5 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, a teljes forgalomba helyezéseknek pedig a 36,0 százalékát adta. Dízelmotoros személygépkocsit 41,4 ezret helyeztek forgalomba, 11,3 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, részesedésük pedig 20,1 százalék volt. A legtöbb új személygépkocsi 27,4 százalékos részesedéssel a városi terepjáró (SUV) kategóriába esett, számban pedig 3,0 százalékkal csökkent a forgalomba helyezés éves bázison. A kompakt osztály forgalomba helyezése 20,7 százalékos csökkenéssel 16,4 százalékos részesedést ért el, és ezzel a második legerősebb szegmens volt. A kisautók 12,4 százalékos részesedést értek el 25,8 százalékos számbeli csökkenéssel, a terepjárók pedig 11,7 százalékos részesedést 3,9 százalékkal kevesebb forgalomba helyezéssel. A júliusban forgalomba helyezett új autók átlagos szén-dioxid-kibocsátása 3,1 százalékkal 119,0 g/km-re csökkent. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Így lehetsz biztonságban a nyári fesztiválokon

2022.08.07.
Ha nyár és zene, akkor fesztiválozás – vágjuk rá gyorsan, bár a koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben ez nem is volt annyira egyértelmű. Idén nyáron azonban végre visszatértek a fesztiválok, és rengeteg fiatal döntött úgy, hogy újra beütemezi a nyári programjába a fesztiválozást. Jól teszik, rengeteg különböző eseményből választhatnak, de érdemes néhány dologra odafigyelni, hogy tényleg felhőtlen élmény legyen a szórakozás.  Figyelj az értékeidre! Már az elindulásnál fontos, hogy mindig olyan társasággal menjetek szórakozni, amelynek a tagjaiban megbíztok. Ez mondjuk nem csak a fesztiválokon megfontolandó tanács, hanem máskor is, ha bulizni mentek, bár egy fesztiválon jóval nagyobb a tömeg. Ha sátoroztok, akkor a nagyobb társasággal érkezők egymással szemben állítsák fel a sátraikat, így könnyebben feltűnik, ha idegen jár azok közelében.  Ne hagyj a sátorban értéket A fesztivál forgatagában is figyeljetek oda az értékeitekre. Eleve csak annyi készpénzt, illetve értéket vigyetek magatokkal, amennyi feltétlenül szükséges. A hátizsákok, vállra akasztható táskák egy koncerten nem biztonságosak. A táskáitokat – a zseblopások elkerülése érdekében – tartsátok a testetek előtt, és ne a farzsebetekben legyen a pénztárca. A személyes irataitokat, a pénztárcátokat és a mobiltelefont célszerű – egymástól elkülönítve – a belső zsebbe vagy a táska belső rekeszeibe rakni. Ne hagyjátok felügyelet nélkül a táskákat, pénztárcákat, és ne maradjanak értékek, műszaki cikkek a sátrakban, valamint a parkolóban hagyott autókban sem. A tolvajoknak pár másodperc is elég, hogy szemet szúrjon a zsákmány, a tömegben pedig szinte lehetetlen kiszúrni, hogy ki volt a tettes.  Józan döntés Óvatosan az alkoholfogyasztással, hogy ne fedje később homály a buli részleteit. Ráadásul az alkohol vizet von el a szervezettől, ami a bódító hatás mellett további gondot jelent a hőségben, ezért célszerű a szeszes italokon túl vízzel is hidratálni a szervezetünket. Ne hagyjátok őrizetlenül poharaitokat, nehogy valamilyen kábító hatású anyagot tegyenek bele, ha pedig valamilyen tiltott szerrel kínálnak benneteket, mondjatok nemet, és hagyjátok ott a társaságot! Ne hagyd őrizetlenül a poharadat, nehogy beletegyenek valamit A fesztivál hangulata senkivel se feledtesse, hogy ittasan tilos és életveszélyes járművet vezetni! Érdemes már előre megszervezni a hazajutást, döntsétek el korábban, hogy például közösségi közlekedéssel vagy taxival mentek haza, illetve a szállásra. Arra is ajánlott figyelni, hogy ne egyedül kelljen hazamennetek.  Balesetek és betegségek A fesztiválokon a végtagsérülések a leggyakoribbak, az egyenetlen terep, a tánc és a bulizás miatt elfordulhatnak húzódások, rándulások, ficamok. Az sem mindegy, milyen lábbeli van rajtunk, a papucs vagy a trendi szandál nem a legjobb választás, inkább egy kényelmes sportcipőt vegyünk fel.  Egy fesztiválon a résztvevők többsége valószínűleg sokkal többet tartózkodik a napon, mint máskor szokott, de sajnos csak kevesen védekeznek a hőség és a leégés ellen, és figyelnek a megfelelő folyadékpótlásra. Vegyünk fel kalapot, jól szellőző sapkát, de akár nedves kendővel is hűthetjük a fejünket, és természetesen használjuk fényvédőt a nap káros sugarai és a leégés ellen. Ha lehet, akkor a legmelegebb órákban ne tartózkodjunk a napon, és a megszokottnál is jóval bőségesebben fogyasszunk folyadékot, leginkább vizet.  Éjszaka már nem tanácsos leülni a hideg talajra A nagy meleg miatt az ételfertőzés veszélye is nagy a fesztiválokon, ezért ügyeljünk arra, hogy a sátorban hagyott finomságot több óra elteltével már ne együk meg. A fesztivállátogató hölgyeknél fordulhat elő húgyúti fertőzés, főleg akkor, ha nem figyelnek arra, hogy éjszaka már nem olyan meleg a talaj, mint nappal, és a hideg földre is leülnek, lefekszenek.  A leggyakrabban előforduló panaszok egyike az önfeledt énekléstől, kiabálástól és a hideg italok fogyasztása miatt kialakult torokgyulladás. Ezt erősíti a levegőben szálló por komoly koncentrációja. A hangszálaink megóvására és a légúti fertőzések okozta gyulladások kezelésére gargarizáljunk enyhén sós langyos vízzel naponta többször, de egy forró csésze tea is azonnali nyugtató hatást eredményez. És ne feledjük, nem ciki felvenni a maszkot, és a kézmosást a fesztiválokon sem kell elhanyagolni.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Tänak megtartotta a vezetés Finnországban, de Rovanperä közelít hozzá

2022.08.07.
A szombati nap végére eldőlt, hogy már csak két pilótának maradt esélye a Finn-rali megnyerésére: Ott Tänaknak és Kalle Rovanperänak. A nap végén mindössze 8,4 másodperc volt az előbbi előnye, ami izgalmas vasárnapi küzdelmet ígér annak ellenére, hogy akkor már csak 44 km lesz a gyorsaságik össztávja. Szombat délelőtt még eső is borzolta a kedélyeket, ami inkább a finn számára volt kedvező, de délután ismét száraz körülmények között lehetett száguldani.   „Még mindig egy kicsit meglepetésnek érzem azt, ahol jelenleg vagyunk, de ez kimondottan jó nap volt a körülményeket figyelembe véve. Komolyan azt hittük, hogy sokkal több időt fogunk veszíteni, ehhez képest jól mentünk” – nyilatkozta Tänak a nap végén. A nap legjobbja azonban finn riválisa, Rovanperä volt, aki öt gyorsaságit nyert meg a nyolcból a Toyota GR Yarisszal. Pénteken még a negyedik helyen zárt, mivel elsőként rajtolva ő takarította a pályákat a többiek előtt, de szombaton feljött a második helyre, megelőzve két csapattársát, Elfyn Evanst és Esapekka Lappit. Mindkettőt problémák lassították szombaton, Evans eltalált egy követ az utolsó előtti gyorsaságin, ami megrongálta a Yaris bal hátsó futóművét. A walesinek be kellett vetnie szerelési képességeit, szíjjal és drótokkal rögzítette a futóműelemeket, így az utolsó szakaszon lassabban kellett mennie, és egy percet vesztett. Lappi is peches volt, a 16. gyorsaságin egy felpattanó kő berepesztette a szélvédőjét pont a látómezőjében, ami utána nagyon zavarta a kilátásban több gyorsaságin keresztül. Sok kockázatot vállalt, de így is 26,8 másodperccel elmaradt Rovanperätól. Thierry Neuville őrzi az ötödik helyet, a belga problémamentes napon van túl, előtte és mögötte nagy távolságok alakultak ki, ezért már csak a vasárnapi Power Stage-re koncentrál. Mögötte áll Kacuta Takamoto, aki több megpördüléssel veszített időt szombaton. Az M-Sport versenyzői, Gus Greensmith és Pierre-Louis Loubet szoros csatát vívnak a hetedik helyért, mindössze 4,2 másodperc választja el őket. A legjobb 10-be még a WRC2 kategória két élmenője, Teemu Suninen és Emil Lindholm fért be. A nap vesztese Craig Breen volt, aki az ötödik helyről esett ki. Az ír egy gyors ugrató után lesodródott az útról a Ford Pumával, és egy kő megrongálta a bal hátsó kerekét. Az állás szombat este: 1. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) 2h02m44.0s 2. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +8.4s 3. Esapekka Lappi/Janne Ferm (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +35.2s 4. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m19.7s 5. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +2m05.5s 6. Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m47.5s 7. Gus Greensmith/Jonas Andersson (Ford Puma Rally1 HYBRID) +3m23.0s 8. Pierre-Louis Loubet/Vincent Landais (Ford Puma Rally1 HYBRID) +3m27.2s 9. Teemu Suninen/Mikko Markkula (Hyundai i20 N Rally2) +7m56.8s 10. Emil Lindholm/Reeta Hämäläinen (Škoda Fabia Rally2 evo) +8m07.5s
Címkék: 

Megrázó felvételek a két hajnali halálos balesetről

2022.08.07.
Meghalt egy fiatal motoros férfi, miután összeütközött egy személyautóval vasárnap hajnalban Kecskemétnél - közölte a rendőrség honlapján. (Fotók: MTI/Donka Ferenc) A police.hu tájékoztatása szerint kora hajnalban az 52-es számú főút 6500-as méterénél egy személyautó és egy motoros eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A motort vezető 21 éves férfi a baleset következtében a helyszínen életét vesztette. Ugyancsak halálos baleset történt Kiskunhalasnál az 53-as főúton hajnalban. Az 50-es kilométerszelvényben egy személyautó és egy kisbusz ütközött frontálisan. Az előbbi sofőrje a helyszínen meghalt, két másik ember megsérült - írták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Rengeteg pénzt keresett a MOL a második negyedévben

2022.08.07.
A nettó árbevétel a konszolidált, nem auditált kimutatás alapján 2491 milliárd forint, míg tavaly ugyanekkor 1412,6 milliárd forint, az előző negyedévben 1933,4 milliárd forint volt. A tiszta EBITDA a tavalyi azonos időszakban 246,8 milliárd forint, az előző negyedévben 271,7 milliárd forint volt, a növekedés tehát éves és negyedéves összevetésben is majdnem kétszeres. A tiszta üzleti eredmény egy éve meghaladta a 132 milliárd forintot, az előző negyedévben megközelítette a 168 milliárd forintot - írja az MTI. Az adatok megfelelnek a piaci várakozásoknak, amelyek hasonló mértékű, 500 milliárd forintot közelítő tiszta EBITDA-val számoltak. A becslések elsősorban azért valószínűsítettek rendkívüli eredményt, mert a Mol a második negyedévben is viszonylag kedvező áron vásárolhatott olajat Oroszországból, ráadásul az állami árszabályozásának köszönhetően az üzemanyag-forgalom is jelentős maradt. A társaság féléves összesítésben is jól teljesített. Az első hat hónapban a tiszta EBITDA elérte a 755,4 milliárd forintot, míg tavaly ugyanekkor 428,7 milliárd forint volt. A tiszta üzleti eredmény 200,1 milliárd forintról 540,5 milliárd forintra nőtt éves összevetésben. A második negyedév során a kutatás-termelés (upstream) EBITDA-ja meghaladta a 207 milliárd forintot az egy évvel korábbi nem egészen 83 milliárd forint után. A féléves teljesítmény egy év alatt 157 milliárd forintról csaknem majdnem 371 milliárd forintra nőtt. A Mol értékelése szerint az upstream továbbra is a vállalat "erős készpénztermelő pillére". A feldolgozás és kereskedelem (downstream) 308,3 milliárd forint tiszta EBITDA-val zárt, míg 2021 azonos időszakában nem érte el a 132 milliárd forintot. Az idei első hat hónapban meghaladta a 393 milliárd forintot, tavaly ugyanekkor a 208 milliárd forintot. Az extraprofitadó és az árszabályozás visszafogta az eredményeket, de mind a finomítói árrés, mind a forgalom magas volt, a jelentős kereslet miatt a Mol a nagyobb leállást okozó tevékenységeit a második fél évre ütemezte át - tették hozzá. A fogyasztói szolgáltatások eredménye mind éves, mind negyedéves összevetésben csökkent, amit a társaság részben a kiskereskedelmi adóemeléssel magyarázott, bár - mint írták - a nem üzemanyag típusú termékeken nőtt az árrés. Ezzel együtt a tavalyi 48,3 milliárd forint után 16,6 milliárd forint EBITDA-val zárták a második negyedévet, míg féléves összesítésben 82,6 milliárd forintról 37,3 milliárd forintra csökkent az üzletág teljesítménye. A gáz üzletág negyedéves EBITDA-ja ugyancsak visszaesett, éves összevetésben 6,8 milliárd forintról 5,5 milliárd forintra csökkent. A féléves ugyanakkor változatlan, meghaladta a 21 milliárd forintot. A gázpiaci környezetet kihívásként értékelték, de a magasabb elért árbevételek ellensúlyozták a jelentősen megnőtt működési költségek hatását. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató a beszámoló adataihoz hozzáfűzte, hogy az energiaipar példa nélküli bizonytalanságokkal szembesült, de a Mol így is a terveinek megfelelően teljesített, és még soha nem volt ilyen elkötelezett a stratégiai céljai iránt. A közlemény szerint a társaságnak számolnia kell többek között a nyersanyagárak változásából eredő kockázatokkal, valamint a kőolaj- és a gázellátás akadozásával, ami a finomítók és más üzemek folyamatos működését veszélyeztetheti. Hosszabb távon az egyik legfontosabb szempont, hogy a Mol az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaság irányába mozduljon, és a körforgásos gazdaság kulcsszereplője lehessen - közölték. A Mol a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei a csütörtöki kereskedést 3000 forinton zárták, árfolyamuk egy éven belül 2300 és 3170 forint között változott. A társaság csoportszinten 2021-ben 1071,9 milliárd forint, 2020-ban 629,7 milliárd forint tiszta EBITDA-t termelt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Felmérték, mi jellemző az elektromos autók tulajdonosaira

2022.08.07.
Az európai utazásokkal kapcsolatban a szövetség közölte, minél északabbra utazik valaki elektromos járművével, annál sűrűbb a töltőállomások hálózata: Norvégia és Hollandia jár az élen, ezekben az országokban két töltőállomás között 120 kilométernél nemigen kell nagyobb távot megtenni. Svájcban sem valószínű, hogy töltés nélkül marad valaki: az ország összes nevezetességét magába foglaló, több mint 1600 kilométer hosszú Grand Tour of Switzerland túraútvonal elektromos autóval teljes hosszában bejárható. A közlemény szerint ugyanakkor délen már nem ilyen kedvező a helyzet: a szövetség ajánlása szerint a déli országokban mindig érdemes figyelni a hatótávra és a következő töltési lehetőségre. Magyarországon 2021 végén 1880 nyilvános, engedélyköteles tevékenység keretében üzemeltetett töltőberendezés volt üzemben, ami 33,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A töltőállomások nagy számban az autópályák mellett találhatók, harmaduk Budapesten, és a Balaton térsége is jól ellátottnak tekinthető a szövetség adatai alapján. A szövetség szakértői szerint a külföldre utazóknak is jó kiindulási pont lehet a plugshare.com weboldal és alkalmazás: itt töltést indítani ugyan nem lehet, de naprakész információkkal szolgálnak az oldalon, ellenőrizni lehet, hogy üzemkész-e a töltő, használták-e azt a megelőző néhány napban. A Mobiliti applikációja itthon az egyik legelterjedtebb, amelyben jól lehet keresni, valamint több más szolgáltató berendezéseit is lehet látni, hasonlóan az drivE.ON applikációhoz. A szövetség szerint arra érdemes figyelni, hogy egy-egy szolgáltató appjában a többi szolgáltató töltőivel kapcsolatos információk nem mindig naprakészek, és a töltés indításához előzetes regisztráció és a bankkártya adatok megadása szükséges. A legtöbb applikációban előzetes helyfoglalás ugyan nem lehetséges, de az adott pillanatban a foglaltságot nyomon lehet követni. Ugyanakkor több kisebb szolgáltatónál is lehet időpontot foglalni, illetve akár más szolgáltató RFID kártyáját használni egy regisztráció után. A szövetség szerint az egyik alapszabály, hogy 20 százalék alá ne essen az elektromos autók akkumulátorának töltöttsége, és csak egyszer-egyszer töltsék 80 százaléknál jobban fel a tulajdonosok. Közölték azt is, hogy a villámtöltés (egyenáramú vagy DC töltés) percekben mérhető, általában 20-60 percig tart az akku méretétől és a töltöttségtől függően. Ha azonban valaki a gyorstöltést - váltakozó áramú vagy AC töltés - választja, akkor számoljon azzal, hogy több órát is igénybe vesz a művelet. A közleményben figyelmeztetnek arra is, hogy a pár éve még megszokott ingyenes töltés már nem jellemző, elvétve találni ilyen helyeket, és ott sorban állásra lehet számítani. A Jövő Mobilitása Szövetség szerint érdemes azt is figyelembe venni, hogy klímával, több utassal és csomaggal megrakva nagyobb fogyasztással kell számolni az elektromos autók esetében is, ráadásul nem árt tudni, hogy ezeknél a fogyasztásnövekmény nagyobb, mint a hagyományos autók esetében. Sokan nem tudják, hogy a hűtés például 20 százalékkal is csökkentheti a hatótávot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vitaraként született újjá a Toyota Urban Cruiser Indiában

2022.08.07.
India egy nagyon más piac, mint az európai, eltérő elvárásokkal és biztonsági rendszerekkel. Ugyanakkor nagyon fontos piac a japán gyártók számára, ezért gyakran olyan különleges öszvérekkel érkeznek a piacra, amiket máshol nem kapni. A Toyota például most leplezte le az Urban Cruiser Hyrydert (igen, így írva), ami első ránézésre egy nagyon modern orrú Suzuki Vitarának tűnik. Második ránézésre azért már több az eltérés, de az ablakok, ajtók vonalvezetése hasonló, és a kéttónusú fényezés is csak rátesz a hasonlóságra. Az összkerekes változat módválasztója egészen konkrétan Suzuki, míg a kormány és az infotainment rendszer Toyota. Ugyanakkor méretei alapján centire megegyezik a Suzuki S-Crosszal, tehát sokkal inkább arra a padlólemezre épülhetett. Nem példa nélküli egyébként, hogy a japán gyártók, jelen esetben a Toyota és a Suzuki összedolgoznak egy modellen. Náluk ez teljesen bevett szokás, és az Urban Cruiser Hyryderből is érkezik majd Suzuki jelvényes változat, hogy olyan ellenfelek ellen induljon, mint a Hyundai Creta vagy a Skoda Kushaq. Az alapmodell a Suzuki 1,5-literes, 101 lóerős mild hybrid hajtásával érkezik majd az indiaiakhoz, míg az öntöltő hibrid 1,5-literes, 114 lóerős motorja a Toyotától érkezik majd. Természetesen a gyártást helyben fogja megoldani az indiai Toyota és a Suzuki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója