1 milliárd font értékű Hub-ot fedett fel a Nissan

2021.07.04.
A Sunderlandben található gyár köré épülve a Nissan EV36Zero terve felgyorsítja a vállalat karbonsemlegességhez vezető útját és egy 360 fokos megoldást hoz létre a zéró emissziós autózás érdekében. Az átalakítási projekt elsőkörben egy 1 miliárd fontos befektetéssel indult el, melyben részt vesz az Envision AESC és Sunderland város önkormányzata is. A Nissan EV36Zero három egymáshoz kapcsolódó területet köt össze: elektromos autózás, megújuló energia és akkumulátorgyártás. Ezzel a lépéssel követendő példát mutatnak a jövő autóipara számára. Makoto Uchida, Nissan Vezérigazgatója, a következőket nyilatkozta: “Ez a projekt része a Nissan azon erőfeszítéseinek, miszerint karbonsemlegességet szeretnénk elérni a termékeink teljes életciklusát illetően. A mi átfogó megközelítésünkben nemcsak az elektromosautók fejlesztése és termelése szerepel, hanem helyet kap a beépített akkumulátorok energiatárolásra való felhasználása, valamint ezek másodlagos célokra való alkalmazása is.” Az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Boris Johnson, hozzátette: “A Nissan bejelentése, miszerint Sunderlandben gyártják majd új generációs elektromosautóikat az Envision AESC új gigagyárával együtt a bizalom egy jelentős kinyilvánítása az Egyesült Királyság irányába. Az effajta elköteleződések hozzásegítik az országot a klímaváltozással kapcsolatos vállalások teljesítéséhez.” A Nissan operatív vezérigazgatója, Ashwani Gupta szerint: “Ez a nap mérföldkő a Nissan, a Nissan partnerei, az Egyesült Királyság és az autóipar számára egyaránt. A Nissan az autóipar következő korszakát a teljes elektromosítás és karbonsemlegesség irányába fogja vezetni.” A 35 éve üzemelő Nissan sunderlandi gyárának jelenleg 6200 munkavállalója van és a most bemutatott projekt 900 új munkahelyet teremt a Nissanon belül, valamint 750-et az Envision AESC vállalatnál. Az Envision csoport akkumulátor ágazata az Envision AESC, amely egy integrált AIoT (mesterséges intelligenciával kiegészített dolgok internete) okos technológia használatával fogja nyomon követni és optimalizálni az energiafelhasználást, a gyártást és a karbantartást az új gigagyárában, ami által a termelés sebességét olyan mértékben tudják megnövelni, mely évente 100.000 Nissan elektromosautóhoz szükséges akkumulátort képes legyártani. Az egyesült királyságbeli üzletekért felelős államtitkár, Kwasi Kwarteng nyilatkozata szerint: “Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Nissan nem csupán megerősítette hitét Nagy-Britanniában, de nagy mértékben bővíti a gyártói kapacitását.” Egy új generációs elektromos Crossover Az 1 milliárd fontos beruházás részeként a Nissan 423 millió fontot invesztál egy új generációs, elektromosautó gyártásába az Egyesült Királyságban. A Nissan Crossoverek terén és a LEAF világsikerében rejlő szakértelmére építve új generációs stílust, hatékonyságot és akkumulátortechnológiát ígér, mely még elérhetőbbé teszi majd az elektromos autózásra való váltást. Az egyesült királyságbeli gyártásból kikerülő termékeket az európai piacokra exportálják majd, ahogyan ez eddig is történt. Az új crossover a CMF-EV platformra épül majd, és a Nissan tervei szerint előreláthatólag évi 100.000 darab készül majd belőle a régió számára. Az átalakítási projekt a Nissan teljes tőkebefektetését illetően eléri az 5 milliárd fontot, amely a következőket foglalja magába: • K+F-el kapcsolatos beruházás a Nissan európai Műszaki Fejlesztő Központjában (Cranfield, Bedfordshire) • Támogatás az egyesült királyságbeli Nissan beszállítóknak • A gyárat érintő versenyképességi és környezeti újítások • Munkaerő képzés Az új autóval kapcsolatos részletekről, úgy mint az árazás és a technológia, később nyilatkozik majd az Nissan. A következő generáció EV akkumulátorok Az Envision AESC cég tulajdonában van az eredetileg Nissan által fejlesztett akkumulátorokat gyártó üzem, mely 2012-ben jött létre. A gyár globális központja japánban található, és jelenleg évi 600.000 darab akkumulátort gyártanak évente. A gyár nagy britanniai csapatának 9 évnyi szakértelem van a háta mögött, mely időszakban a Nissan LEAF és e-NV200 akkumulátorait gyártották. 44 országban 180.000 autó működtetéséhez szükséges cella gyártását vitték véghez, mellyel globális színvonalú minőséget, teljesítményt, biztonságot, megbízhatóságot és költséghatékonyságot tudtak elérni. Az új EV crossover gyártásához az Envision AESC 450 millió fontot fektet be az Egyesült Királyságban az első gigagyár létrehozásába, mely továbbra is a Nissan gyár területe mellett helyezkedik el. A hivatalos tervezési folyamat hamarosan kezdetét veszi, mely 9GWó teljesítményt jelent elsőkörben, de szó van egy jövőbeli további 1,8 miliárd fontos befektetésről is az Envision AESC részéről, mely 2030-ra akár a 25GWó kapacitást is elérheti. Az új gyárban készül majd a Nissan 5. generációs akkumulátor-cellája 30%-kal nagyobb energiasűrűséggel, amely javítja a hatótávot és a hatékonyságot. Mindezeknek köszönhetően az akkumulátorok olcsóbbak lesznek, illetve az elektromosautók elérhetőbbé válnak a jövőben. Zéróemissziós járművek és zéróemissziós gyártás Az ökoszisztéma összehozásával a Sunderland városi önkormányzat egy 100 százalékban megújuló elektromos áramot előállító ‘mikrohálózat’ létrehozását végzi, mely évente 55.000 tonna károsanyagkibocsátástól kíméli majd meg a környezetet. Az első tervek szerint a meglévő Nissan szél és napelem beruházásokkal együtt akár 10 napelemfarm is készülhet, mely összesen 132 MW energiát termelne. Egyedülálló módon, a projekt körülbelül 80 millió fontnyi befektetést jelent és egy 1 MW-os, használt Nissan EV/Envision AESC akkumulátorokból álló tárolórendszer létrehozását is magában foglalja, melyet a napsütéses órákban keletkező energia-túltermelés raktározására fognak használni a hálózati kereslet-kiegyenlítése érdekében. A Sunderland városi önkormányzat további befektetéseket eszközöl majd a szóbanforgó ipari régióban, így elérve a korábban említett 1 milliárd fontnyi teljes beruházást. Nissan az Egyesült Királyságban A Nissan 1986 júliusában, 35 évvel ezelőtt kezdte meg sunderlandi gyártási tevékenységét. Azóta a létesítmény az Egyesült Királyság történelmének legnagyobb autóipari termelőegységévé nőtte ki magát, 46.000 munkahelyet teremtve. Ugyanitt, az Egyesült Királyságban található még a Nissan Európai Dizájn Központja Paddington, Londonban (NDE), valamint Nissan Európai Műszaki Fejlesztő Központja, Cranfield, Bedforshire-ben (NTCE), ahol a Nissan járműveinek dizájn és mérnöki folyamatai zajlanak a régió számára. A jelenlegi Sunderlandben történő termelés a Nissan Qashqai, JUKE és LEAF modellek előállításával foglalkozik, melyek 70 százaléka Európában, 20 az Egyesült Királyságban köt ki és a további 10 százalékát a világ más tájaira exportálják, úgy mint Dél-Amerika, Ausztrália vagy Dél-Afrika. Az új, 1 miliárd fontnyi Nissan EV36Zero fejlesztés a Nissan elektromosítási tervének és egyesült királyságbeli működésének új fázisát valósítja meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Autó lángokban az M5-ösön

2021.07.04.
Az M5-ös autópálya 123. kilométerszelvényében, Petőfiszállás közelében egy gépkocsi eddig tisztázatlan okból kigyulladt - írja a police.hu. (Képünk illusztráció) A katasztrófavédelem munkatársai a tűz oltását végzik, ezért a forgalom az autópálya belső sávjában haladhat. A rendőrség kéri az autóvezetőket, hogy fokozott figyelemmel, óvatossággal és türelemmel közlekedjenek! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Bosszút állt az autó

2021.07.04.
Egy férfi és egy nő június 19-én, Budapest IX. kerületében, a Soroksári úton levágta, majd ellopta egy leparkolt autó katalizátorát. A megrongált autó fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, amin az elkövetők mellett az is látszódik, hogy a katalizátort kevesebb mint két perc alatt távolította el a férfi. A páros autóval érkezett a helyszínre, majd takarva a kiszemelt autót leparkoltak elé. A férfi ezután autóemelővel felemelte a járművet, és hozzálátott a kipufogórendszerbe épített alkatrész kivágásához; eközben társa a környezet figyelésével biztosította a bűncselekmény elkövetését. A levágott katalizátort, valamint az elkövetéshez használt szerszámot, emelőt és kesztyűt betették a hátsó ülésre, és elhajtottak a helyszínről. A videó ezen a linken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=lbe9jkDx5-8 A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a szombathelyi párost rövid időn belül azonosították, majd a 20 éves G. Ramónát 2021. június 21-én Szombathelyen elfogták. Társa, a 26 éves T. Áron ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A férfit 2021. június 29-én a Szombathelyi Rendőrkapitányság járőrei elfogták.  A gyanú szerint a páros a III. kerületben is követett el hasonló bűncselekményt. A ferencvárosi nyomozók G. Ramónát és párját, T. Áront lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

804 lóerős tisztelgés az Audi Sport Quattro előtt

2021.07.04.
Nem kérdés, hogy minden idők egyik legikonikusabb autója az Audi Sport Quattro, ami meghatározta a rali legelvetemültebb aranykorszakát, és egy életre megreformálta a sportot összkerékhajtásával. Nem csoda, hogy az autóipar a mai napig visszanyúl hozzá inspirációért. Most nem az Audi állít emléket neki, hanem egy új start-up cég az E-Legend. EL1 névre hallgató modelljük megkérdőjelezhetetlenül a Sport Quattro előtt tiszteleg, ugyanakkor öthengeres motort nem érdemes keresni a motortérben. Elől egy, hátul két villanymotor hajtja, amik közösen akár 804 lóerő leadására képesek. Persze ekkora erőhöz nagy akkumulátor is dukál, amit egy 90 kWh-s, 800 Voltos egység testesít meg, ugyanolyan, amilyen a Porsche Taycanban is van. Állítólag 2,8 másodperc alatt megfutja majd a 0-100-at, és a 200 km/h is meg lehet 10 másodpercen belül. Odafigyelve akár 400 km elektromos hatótávot is tudhat, ám az talán beszédesebb, hogy SportPlus módban két körre képes a Nordschleifén. A Porsche Taycan fejlett technológiájával a retro lemezek alatt elég jó csomagnak tűnik az EL1, már, ha tényleg megvalósul. Egyelőre 30 példányt terveznek gyártani belőle, 1 millió eurós árcédulával, már jövőre. Következő modelljüket a Lancia Stratos HF Stradale inspirálhatja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vállalkozók és cégek is kérhetnek támogatást elektromos autóra

2021.07.04.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében bejelentette: a kormány egymilliárd forintot különített el erre a célra. A pályázók a gépjármű értékének legfeljebb felét kaphatják meg támogatásként. Az elektromos személyautók és tehergépkocsik vételárának felső korlátja a gépjármű típusától függően 15 vagy 17 millió forint, az elektromos robogóké pedig 1,1 millió forint - tette hozzá. Tájékoztatása szerint a kiírás segíti az ország újraindítását, előmozdítja a környezetkímélő közlekedési módok térnyerését. A pályázat a vállalkozások megerősödéséhez is hozzájárul, hiszen az elektromos autók gazdaságosabb fenntartásával már középtávon jelentős megtakarítást érhetnek el. Az új lehetőséggel más cégek és az egyéni vállalkozók mellett a közösségi autómegosztással foglalkozó gazdasági társaságok is élhetnek - hívta fel a figyelmet. Közölte: a kiírás részleteiről az IFKA honlapján érhető el bővebb tájékoztatás. A pályázatokat július 12-én reggel 8 óra 1 perctől a keret kimerüléséig lehet benyújtani. Schanda Tamás kiemelte: a kormány számos különböző célcsoportnak biztosít támogatást tiszta járművek beszerzéséhez. A magánszemélyek , vállalkozások, egyházak mellett a nagyvárosi autóbuszos szolgáltatókat is segítjük flottájuk megújításában. Hangsúlyozta: az állami támogatás minimálisra szűkíti a hagyományos és az elektromos meghajtású járművek közötti árkülönbséget. A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv programjainak köszönhetően egyre több, a környezetet nem terhelő autó, busz, taxi, robogó jelenhet meg a hazai közutakon. A városokban tisztul a levegő, csendesebbek lesznek az utcák, így a támogatással mindenki jól jár - fogalmazott Schanda Tamás. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

56 éves férfi a tegnapi repülőbaleset túlélője

2021.07.04.
  Eddig tisztázatlan körülmények között, Apostag település külterületén, egy mezőgazdasági területre zuhant 2021. július 3-án 17 óra körül - lezuhant egy vitorlázó repülőgép tegnap 17 óra körül.   A baleset következtében a repülőt vezető 56 éves férfi megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.    A rendőrség a baleset körülményeit vizsgálja.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A megoldás: megújuló üzemanyag

2021.07.03.
Az Európai Unió ambiciózus és egyre szigorodó kipufogógáz-kibocsátási céljai - a megújuló energiamixre vonatkozó szabályok és a töltési infrastruktúra-célok teljesítése, valamint az energiaadózás optimalizálása mellett - nem valósíthatók meg a megújuló folyékony üzemanyagok használata nélkül - vélik a Clepa döntéshozói. A szervezet egyike volt azoknak az aláíróknak, akik az Európai Bizottság kulcsfontosságú döntéshozóinak eljuttatott levelükben az eddiginél átfogóbb megközelítést szorgalmaztak az üzemanyag-politikával kapcsolatban és felhívták a figyelmet a megújuló és fenntartható üzemanyagok szerepére a közúti közlekedés szén-dioxid-kibocsátásának semlegesítésében. A közlekedés dekarbonizációja alapvetően az energia és az energiahordozók dekarbonizációjáról szól, és a technológia-semleges megközelítésnek el kell ismernie, hogy többféle megoldás párhuzamosan is képes a közös cél elérésére. A megújuló, fenntartható üzemanyaggal működő belső égésű motor szén-dioxid-lábnyoma összehasonlítható az elektromos járműével. Fejlesztése és előállítása pedig lehetőséged ad az elektromos járműhöz hasonló klímasemleges vagy nettó nulla (helyi) szén-dioxid-kibocsátásra. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású folyékony tüzelőanyagok szerepét a májusban elindított "Megújuló és alacsony szén-dioxid-kibocsátású folyékony üzemanyagok platform" is hangsúlyozza, amelyet a folyékony üzemanyagok értékláncában működő, megújuló és alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagokat fejlesztő és azokat hosszú távon támogató szervezet (LSB - fejlett bioüzemanyag koalíció, Copa-Cogeca, eFuel Alliance, ePURE – megújuló európai etanol, EBB - európai biodízel testület, EWABA, Fediol, FuelsEurope, Nordic Blue Crude AS, UPEI) alkot. Ezek a nemzetközi partnerek mind alapvető és hosszú távú technológiai megoldásként tekintenek ezekre a tüzelőanyagokra. Azon dolgoznak, hogy fenntarthatóan és megfizethető módon hozzájáruljanak a mobilitási szektor dekarbonizációjához. Az értéklánc különböző pontjain tevékenykedő vállalatokat képviselik, az alapanyagoktól és az üzemanyag-termeléstől az ellátásig, illetve az elosztásig, amelyek a fenntartható megújuló üzemanyagok ökoszisztémájának jelentős részét alkotják. A megújuló és alacsony szén-dioxid-kibocsátású folyékony üzemanyagok - olyan alternatív alapanyagokból készülnek, amelyek fenntartható mezőgazdaságból és erdőgazdálkodásból erednek, legyen az biomassza, illetve hulladék - különösen fontos szerepet játszanak a dekarbonizációban, tekintve a kiemelkedő energiasűrűséget, a könnyű tárolást és szállítást, valamint a meglévő infrastruktúrák és járművek széles körű elérhetőségét ezen üzemanyagok forgalmazására és felhasználására. Ezek az úgynevezett bioüzemanyagok már ma is jelentősen a közúti közlekedési ágazat üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. A Clepa legfrissebb közleményében aláhúzza: minden olyan technológiát és értékláncot, amely hozzájárulhat az éghajlat semlegességéhez, egyenlő feltételekkel kell figyelembe venni. Ezen túlmenően nem szabad lebecsülni a megújuló üzemanyagok használatának társadalmi és gazdasági előnyeit sem, mivel ezek magas foglalkoztatással járnak és növelik a közvetlen hozzáadott értéket az EU gazdaságában - állítja a beszállítók szervezetének közleménye. Az energetikai átmenet sikerének biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy az EU politikai döntéshozói egyenlően kezeljék a különböző dekarbonizációs megoldásokat és megfelelő szintű támogatást nyújtsanak a megújuló energiaforrások minden formájának a közlekedésben. A korábban említett platform arra ösztönzi a döntéshozókat, hogy fordítsanak különös figyelmet a társadalmi dimenzióra az energiaátmenet során. A mobilitási stratégiában senki sem maradhat le: a megfizethető mobilitáshoz való hozzáférés és a régi járműpark fokozatos szén-dioxid-mentesítésének lehetősége ezen üzemanyagok legfontosabb előnye, és nem lehet figyelmen kívül hagyni - hangsúlyozzák a platform alapító nyilatkozatában.

Rendőri ellenőrzés a közösségi eszközökön

2021.07.03.
A BRFK és a BKK munkatársainak közös ellenőrző akciója csütörtök kora reggeltől estig tartott. Ez idő alatt a rendőrök a villamoson nem találkoztak jogsértéssel, csupán egy emberrel szemben tettek szabálysértési feljelentést, mert a megállóban fogyasztott alkoholt. A többi intézkedés a megállóhelyek környékén közlekedő autósokat érintette. Egy alkalommal szabtak ki a rendőrök közigazgatási bírságot a biztonsági öv használatának elmulasztása, egy-egy esetben pedig helyszíni bírságot lejárt műszaki, illetve jogosítvány hiánya miatt.   A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai együttműködésének keretében kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát. A megállóhelyeket és azok környékét, valamint a buszsávok szabályos használatát rendszeresen ellenőrzik, és a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve további hasonló ellenőrzések várhatóak - jelezte a Budapesti Közlekedési Központ. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az elektromos töltők kettészakították Európát

2021.07.03.
Az ACEA szerint a kétsebességes Európa már létezik az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. A fájdalmas valóság, hogy az EU összes elektromos autótöltő-állomásának több mint 70% -a három nyugat-európai országban koncentrálódik: Hollandiában (29,7%), Franciaországban (20,4%) és Németországban (19,9%). Az elemzésből kiderül, mekkora szakadék választja el a dobogós hármakat a mögöttük kullogótól. A negyedik helyet elfoglaló Olaszország a maga 5,8 százalékos részesedésével messze elmarad az első háromtól. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a töltési pontok több mint kétharmada olyan országokban található, amelyek az EU területének csupán 23% -át teszik ki, míg a töltőhelyek fennmaradó 30% -a szétszórtan helyezkedik el a kontinens területének 77% -án. A kelet-európai országokban a legnagyobb az lemaradás a töltőállomások számát illetően. De hiányos az elektromos infrastruktúra a balti köztársaságoktól kezdve Görögországon és Írországon át Portugáliáig. Tekintettel az új CO2-kibocsátási normákra, az ACEA  maga is egyike azon szervezeteknek, melyek felkérték az EU-t, hogy kötelezze el magát legalább egymillió elektromos töltési pont létrehozására 2024-ig. Ma az Acea számításai szerint kevesebb, mint 225 ezer elektromos töltőhely van csupán. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója