Plug-in hibrid hajtásláncot kap a RAV4

2019.10.15.
November 22-én mutatkozik be a világ legnépszerűbb szabadidőjárművének, a Toyota RAV4-esnek az a hálózatról tölthető (plug-in) hibrid kivitele, amely vadonatúj szegmenst nyit meg a piacvezető crossover előtt. Egyetlen piaci kategória sem mutat olyan látványos gyarapodást, mint a hálózatról tölthető hibrid szabadidőjárműveké. A jelenség logikus. Egyrészt, mert nincs népszerűbb kategória a crossovereknél: a JATO legfrissebb adatai szerint ma már közel 38 százalékkal részesülnek a világ újautó-eladásaiból. Másrészt, mert ezeknek a járműveknek a magas építésmódja, jellemzően jó helykihasználása és eleve magasabb árfekvése fizikai és anyagi szempontból egyaránt teret biztosít a plug-in hajtáslánc elemeinek (a nagy kapacitású akkumulátorcsomagnak és a villanymotornak) a beépítésére. Harmadrészt, mert ezek a járművek a formátumukból adódó hátrányok – azaz, hogy a nagy homlokfelület és a jellemzően szélesebb abroncsok miatt nagy sebességnél óhatatlanul megemelkedik az üzemanyag-fogyasztás – következtében elsősorban városi, elővárosi környezetben használhatók optimálisan, ugyanott, ahol a plug-in technológia a legjobban teljesít. Nem véletlen tehát, hogy az öntöltő hibrid technológia terén világelső Toyota (a vállalat idén áprilisban adta el tizenhárom milliomodik hibrid gépjárművét) a legnépszerűbb szabadidőjárművét választotta ki arra, hogy bevezesse új generációs plug-in hibrid hajtásláncát a piacra. A gyártó egyelőre nem árulja el, pontosan milyen hajtásláncot kap a márka történetének második szériagyártású konnektoros hibridje. Az mindenesetre jelzés értékű lehet, hogy az úttörő Prius Plug-In modell 122 lóerős összteljesítménye megegyezik az öntöltő Prius típuséval. Ha a RAV4 is ezt az elvet követi, a hálózatról tölthető hajtáslánc megtartja a hibrid kivitel 222 lóerős teljesítményét, vagy legalábbis nem haladja azt meg jelentős mértékben. Míg az öntöltő hibrid crossoverek szegmensében a RAV4 jóformán egyeduralkodó a piacon (rajta kívül csak a Honda C-RV és a Lexus szabadidőjárművek kaphatók tradicionális hibrid hajtáslánccal), plug-in szabadidőjárműből jóval szélesebb a kínálat, így a RAV4 ezen típusának komoly ellenállással kell majd megküzdenie. Tekintve ugyanakkor, hogy már az alap-hibrid is rendkívül takarékos – a szigorúbb WLTP norma szerint mért átlagos üzemanyag-fogyasztása mindössze 5,6 l/100 km –, a hálózatról tölthető modell várhatóan a legcsekélyebb fogyasztású PHEV szabadidőjárművek közé fog tartozni. Ha pedig ezt a RAV4 különlegesen kedvező, mély tömegközéppontjából és igényes futóműhangolásából adódó dinamizmussal és nagyfokú stabilitással társítjuk, várhatóan jelentős arányban fog más márkáktól ügyfeleket átcsábítani a Toyotához, miközben nem veszélyezteti az öntöltő RAV4 Hybrid népszerűségét. A plug-in hibrid Toyota RAV4 világpremierjére november 20-án, a Los Angeles-i Autószalonon kerül sor.
Címkék: 

Szörnyethalt egy 34 éves magyar sofőr Ausztriában

2019.10.14.
A baleset az elmúlt hét péntekjén, hajnali fél négykor történt, Bruckneudorf és Parndorf között, az A4-es autópályán, közel a magyar határhoz. A magyar sofőr vezette furgon eddig tisztázatlan okból belerohant egy vele azonos forgalmi sávban haladó kisáruszállítóba, amelyet egy szerb sofőr vezetett. Az úgynevezett ráfutásos balesetben a magyar sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A vétlen szerb sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta. A baleset okát az osztrák rendőrség vizsgálja. Nem kizárt, hogy a magyar sofőr elaludt a volánnál. 

Sztrájkot helyezett kilátásba a Lufthansa légiutas-kísérőinek szakszervezete

2019.10.14.
Az országszerte mintegy 30 ezer légiutas-kísérőt képviselő érdekvédelmi szervezet terve szerint vasárnap reggel 6 és délelőtt 11 óra között szakítják meg a munkát. Sztrájkot hirdethetnek a Lufthansa csoport más légitársaságainál is, és a néhány órás, figyelmeztető akciókat határozatlan időre szóló munkabeszüntetés követheti. Azonban a munkaadó mindezt elkerülheti, ha visszatér a tárgyalóasztalhoz - közölték. A Lufthansa közölte, hogy nem ismeri el a kezdeményezés jogosságát, és nem változtat a vasárnapi menetrenden. Álláspontja szerint továbbra is érvényes a légiutas-kísérők munkájáról és javadalmazásáról szóló kollektív szerződés, nincsenek nyitott kérdések, így sztrájk sem lehet. A felek bíróság előtt is vitát folytatnak. A Lufthansa szerint a szakszervezet vezetése szabálytalanul került pozícióba, így a tevékenysége is szabályellenes. A társaság ezért nem is ismeri el az UFO márciusi lépésének jogosságát, amellyel a szakszervezet felmondta a kollektív szerződést. Az UFO az utóbbi években több nagyszabású sztrájkot szervezett a Lufthansa-csoportnál, 2015 novemberében egyhetes munkabeszüntetést tartottak, akkor 4700 járatot kellett törölni.   

Meglepő élmény: Honda HR-V Sport teszt

2019.10.14.
Belső Az autót már sokszor teszteltük, a külső mellett a belső továbbra is rendben van, az ülések kényelmesek, bőven elég hely van benne négy felnőttnek és a csomagtartóba is bőven lehet pakolni. Minden klappol, a csomagtér meglepően nagy, nagyon össze van rakva a HR-V Sport verziója is, néhány apró, de kifejezetten zavaró apróságtól eltekintve. Kényelmes a könyöktámasz, de mit sem ér, ha nem tolható annyira előre, hogy az ember azon könyökölve válthasson (mielőtt felmerülne, nem hobbit méretekkel rendelkezem). Az ajtón elhelyezett kartámasz szintén remek, de pont annyira alacsonyan van, hogy lehetetlen igazán kényelmes pozícióban tartani a kormányt. Vezetés Mintha úgy tervezték volna a HR-V-t, hogy már az első tollvonásnál a sport verzióról fantáziáltak volna. Nem kényelmes utazgatásra van ez kitalálva, hanem az igazi, japán autók nyújtotta élményre. A Honda váltók legendásak, az 1.5 V-Tec 184 lóerejével pedig bármilyen hihetetlen, a HR-V Sport egy igazi élményautó. A sportkipufogó hangja zseniális, persze nem olyan, mint a G500 V8 ordítása és nyilván nem is úgy indul meg, mint a németek óriása, de nem is ez a célja. Az autó kezelhető, az ember hamar ráérez és nagyon gyorsan magáénak érzi, így egyre bátrabb közlekedéssel örömmel gondolok vissza arra a néhány együtt töltött napra. Infotainment A HR-V aktuális modelljét először két évvel ezelőtt próbáltam, akkor azt mondtam, hogy a benne található infotainment rendszer elképesztően jó, különösen, ha az árcédulát is figyelembe vesszük. Ezt ma már nem mondanám, a képernyő igen kicsi, a felbontás pedig 2019-ben túl alacsony, viszont az akkori előnyei továbbra is megmaradtak. Prémium gyártók tanulhatnának a Hondáéktól, hogyan is kell könnyen kezelhető rendszert csinálni. A navigáción másodpercek alatt beállítható a célállomás és nincs meg benne az a sokszor félrevezető túlbonyolítottság, ami sok versenytársában. A telefon párosítása is 3 kattintás és a rádió is pofon egyszerű. Kissé olyan érzése támad az embernek, mintha azt a mindennapi használatra tervezést, amit a belső tér megépítésénél elsumákoltak, bepótolták az infotainmentnél. Persze 8,5 millió forintért már bőven lehet válogatni a szegmensben, de egyértelműen erős versenyző a HR-V. Ajánljuk!

Zlatan Ibrahimovic szülinapi ajándéka: Ferrari Monza SP2

2019.10.14.
A fotó azt a pillanatot örökíti meg, amikor Ibra először áll be a garázsába az egyedi festésű új szerzeménnyel, egy exkluzív Ferrari Monza SP2-vel, amelyet a Los Angeles Galaxy labdarúgója saját ízlésére alakíttatott. Az autó külseje fekete, a belső tér színe, illetve a két ülés pedig piros. A fotó mellé odaírta: "Boldog születésnapot Zlatan!" A Ferrari Monza SP2, valamint a Monza SP1 (ez utóbbi együléses verzió) a Casa di Maranello "Icon" sorozatának első két modellje. A szíve egy 6,5 literes V12 motor, a 812 Superfastból, amely 810 lóerőt tud 719 Nm-es nyomatékkal. A sportkocsi 2,9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/ h sebességre. Álló helyzetből 7,9 másodperc alatt éri el a 200 kilométeres sebességet. Ebből a típusból összesen 100 darab készült. Az autó ára – az személyre szabott átalakítások költsége és az ÁFA nélkü - 1,6 millió euró, azaz 530 millió forint körül mozog.

ITM: a debreceni gyártócsarnok illeszkedik a buszstratégiába

2019.10.14.
György László ismertette: a nemzeti buszstratégiában törekszenek arra, hogy minél nagyobb legyen a hazai hozzáadott érték azokban a buszokban, amelyek Magyarországon a helyi, és a távolsági közlekedésben járnak. Kiemelte, hogy a nemzeti buszstratégiának két fontos célja van: egyrészt, hogy létrejöjjön egy versenyképes, exportképes hazai buszgyártó kapacitás, a másik pedig, hogy segítsék a zöldbuszok, azaz klímabarát, alacsony energiafelhasználású buszok terjedését. 2022. január 1-től a 25 ezernél nagyobb lélekszámú településeken már csak elektromos buszokat lehet majd beszerezni. Az államtitkár szerint vissza kell építeni azokat a gyártókapacitásokat, amelyek a 1990-es évek folyamán megszűntek Magyarországon, két éven belül pár ezres darabszámra nőhet a magyar buszgyártó kapacitás.

158 kilométer/órával száguldott - belterületen, Balatonlellén

2019.10.14.
A Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2019. október 13-án végeztek sebességellenőrzést Balatonlellén, amikor egy BMW vezetője az adott útszakaszra vonatkozó 50 km/óra megengedett legnagyobb sebesség helyett 158 km/óra sebességgel közlekedett. 108 km/órával lépte át a megengedett sebességet. - Mindig körültekintően, a jelzett sebességkorlátozásnak megfelelő tempóban haladjanak, a sebesség helyes megválasztásával csökkenthetőek és megelőzhetőek a közúti közlekedési balesetek - kéri a rendőrség, … hogy mindenki hazaérjen!  

Japán Nagydíj - Brit, osztrák és spanyol sajtóvisszhang

2019.10.14.
Nagy-Britannia: The Guardian: "Volt már istálló, amely uralta a Forma-1-et, de a Mercedes teljesítménye példátlan. A sorozatban elért hatodik világbajnoki cím a Ferrari 1999 és 2004 közötti produkciójára emlékeztet, de: Hamilton és Bottas olyan előnyre tesz szert, hogy csak ők nyerhetik meg a pilóták pontversenyét, és a hatodik duplázással rekorder a Mercedes." BBC: "A Mercedes a Japán Nagydíjon új sztenderdet állított fel a Forma-1-ben: már biztos, hogy hatodszor is övé lesz mindkét világbajnoki cím. Ennek ellenére Toto Wolff csapatfőnök a verseny után nem volt maradéktalanul elégedett, miután az időmérőn kikaptak a Ferraritól." Ausztria: Kronen-Zeitung: "Valtteri Bottas volt a japán GP csillaga." Spanyolország: El Mundo: "Valtteri Bottas, aki gyakran az árnyékban van, Szuzukában a rajttól a célig magára irányította a figyelmet és zavartalan győzelmet aratott." El País: "Bottas Szuzukában vett magának egy szeletet a tortából." Sport: "A hétvégén, amely szinte teljesen a Hagibis tájfunról szólt, Valtteri Bottas nem engedte, hogy a pályán valaki más játssza a főszerepet."

Szerdától rövidített útvonalon jár a fogaskerekű

2019.10.14.
A közleményben azt írták, hogy szerdán 9 és 12 óra között egyáltalán nem közlekedik a fogaskerekű. A november 26-ig tartó felújítás idején a Széll Kálmán tér és a Svábhegy között a 21-es és a 21A jelzésű, a Királyhágó tér és a Svábhegy között a 212-es busszal lehet utazni, amelyekhez kapcsolódva a Svábhegy és a Széchenyi-hegy, gyermekvasút között 60-as jelzéssel pótlóbusz közlekedik. A pótlóbuszra a fogaskerekűn érvényes normál díjszabás vonatkozik, a 21-es, a 21A és a 212-es buszra átszállás pedig nem minősül útmegszakításnak, ezért nem kell új jegyet kezelni. A 212-es autóbuszon hétköznap a Királyhágó tér és a Svábhegy végállomás között, hétvégén pedig a teljes vonalon lehetséges a kerékpárok szállítása - tették hozzá. A közlemény szerint az elmúlt években a Széchenyi-hegy és az Adonis utca között végeztek el javítási munkákat, amelyeknek köszönhetően a fogaskerekű megbízhatóbban közlekedik, zajterhelése jelentősen csökkent. Szerdától pedig az Adonis utca és az Erdei iskola megálló közötti szakaszt újítják fel a fogaslécek és a pályasín cseréjével, valamint a vágányok szabályozásával. A fogaskerekű pótlásáról további információk a BKK Futár alkalmazásában érhetőek el.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója