Felrobbant egy tartálykocsi Tanzániában, 60 halott - megrázó fotók

2019.08.10.
Az eset a fővárostól, Dar es Salaamtól mintegy 200 kilométerre nyugatra fekvő Morogoro városban történt. A tartálykocsi balesetben felborult, és üzemanyag kezdett kiömleni belőle. Az emberek kannákba gyűjtötték az üzemanyagot, s egyszer csak a teherautó berobbant. Szemtanúk szerint a robbanás akkor történt, amikor egy férfi rágyújtott a felborult tartálykocsi mellett. Az áldozatok zöme motorkerékpáros, taxisofőr és környékbeli lakos - mondta Willbrod Matafungwa helyi rendőrparancsnok. Mivel a robbanás zsúfolt helyen történt, olyanak is vannak köztük, akik nem gyűjtöttek üzemanyagot, hanem csak a közelben tartózkodtak. A sérültek mentését nehezítette, hogy hatalmas tűz keletkezett a robbanás után, és sűrű fekete füst lepte el a környéket. A közösségi médiában megjelent felvételeken szénné égett holttesteket lehet látni. Az idén több ilyen eset történt az afrikai kontinensen. Májusban Nigerben legalább 58-an haltak meg hasonló körülmények között, és a múlt hónapban is történt hasonló eset Nigériában, akkor mintegy ötvenen haltak meg. 

A Hyundai Motor bemutatta az új i10 első grafikáját

2019.08.10.
A koreai autógyártó i modellcsaládjának legújabb tagja újszerű, dinamikus megjelenést kapott, amelyet a lágy felületek és az éles törésvonalak erőteljes kontrasztja határoz meg. A tervezők újragondolták a vadonatúj modell arányait; a karosszéria módosított szélessége és magassága, valamint az új kerékméretek energikus, mozgékony kiállást kölcsönöznek a járműnek. A vadonatúj i10 fiatalos, dinamikus formaterve kiemelkedik az A-szegmensből. A széles hűtőmaszk sportos személyiségről tanúskodik; a modell hagyományainak megfelelően a rácsban helyezkednek el a nappali fények. A háromszögletű légbevezető nyílások kihangsúlyozzák az autó széles, mély kiállását, valamint javítják a karosszéria aerodinamikai jellemzőit. A messziről jól látható, X alakú C-oszlop egyértelműen azonosítja az autót, és az oszlopon elhelyezett logóra vonzza a szemlélő tekintetét. Az autó szélességét különleges, háromszögletű idomok erősítik optikailag, hangsúlyossá téve a karosszéria négy sarkában elhelyezkedő kerekek pozícióját. A kategóriában vezető szerepre törő, vadonatúj i10 egy sor új, online és biztonsági funkciót is kínál. A Blue Link®, az Apple Car Play, az Android Auto, a vezeték nélküli okostelefon-töltés és a tolatókamera kompromisszumok nélküli, hiánytalan vezetési élményt biztosítanak. Az új modell kategóriájának egyik leggazdagabb biztonsági csomagját kapta meg. A ráfutásos ütközésre figyelmeztető rendszer elöl elhelyezett radaros érzékelő segítségével képes észlelni az i10 előtt haladó járműveket, illetve gyalogosokat. A modell alapfelszereltségét vezető éberség-felügyeleti riasztás, valamint sávelhagyást gátló rendszer teszi teljessé. A vadonatúj i10 opcióként adaptív távolsági világítással is felszerelhető.  

Két baleset miatt 6 kilométeres a kocsisor az M1-es autópályán

2019.08.10.
Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt augusztus 10-én 13 óra 45 perckor, az M1-es autópálya 126. kilométerszelvényénél, a Budapest felé vezető oldalon. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között négy személygépkocsi ütközött. A helyszínelés és a műszaki mentés idején a forgalom, rendőri irányítás mellett, a külső és a leállósávban haladhat. Az autópálya 124. kilométerszelvényében korábban bekövetkezett baleset miatt, a Budapest felé vezető oldalon 6 kilométeres torlódás alakult ki. Kérjük a gépjárművezetőket, hogy a baleset helyszínén fokozott figyelemmel közlekedjenek!  

A franciák körözték a lopott BMW X5-öst

2019.08.10.
A csengersimai közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2019. augusztus 9-én egy román honosságú személygépkocsival és annak vontatmányával közlekedő 25 éves román állampolgár. A rendőrök az ellenőrzés alatt megállapították, hogy a traileren szállított BMW X5 típusú gépjárművet a francia hatóságok eltulajdonítás miatt a Schengeni Információs Rendszerben körözik. A rendőrök a járművezetőt a Mátészalkai Rendőrkapitányság Csengeri Rendőrőrsére előállították, a személygépkocsit lefoglalták. A nyomozó hatóság a további eljárás során felvette a kapcsolatot a körözést kibocsátó hatósággal.  

Füst, és erőtlenség is jelezheti a következő kényszerű megállót

2019.08.10.
live.staticflickr.com Miért kényszerülünk "leszállópályára"?   Autónk hűtőrendszerének a motor bemelegedésétől kezdve, a hűtésig bezárólag fontos szerepe van a működésben. A rendszerben cirkuláló folyadákot, mint minden mást is a járműben, bizonyos időközönként cserélni, és a rendszerben futó alkatrészeket szemrevételezni szükséges. A leggyakoribb hibalehetőség, hogy valamelyik hűtővízcső sérült, törött el, ezért szivárog a folyadék. A másik probléma az alacsony folyadékszintből is eredhet. Ajánlott tehát ellenőrizni a hőtővíz szintjét, és ha szükséges, akkor a gyár által ajánlott minőségű folyadékkal szintre tölteni. Ritkábban, de idősebb autóknál az is okozhatja a túlmelegedést, hogy a hűtőventillátor meghibásodik, ez nem feltétlenül jelenti a cserét, előtte érdemes a csatlakozást, biztosítékot ellenőrizni. Ezek lehetnek tehát a leggyakoribb okok, amiktől autónk túlmelegedhet.    images.pexels.com   Hogyan előzhetjük meg a bajt?   Az első, és legfontosabb tisztázni azt, hogy a hűtőrendszerre is ugyanaz a szabály vonatkozik mint autónk más egységeire: Fordítsunk időt a tervszerrű megelőző karbantartásokra. Lapozzuk fel a használati útmutatót, és keressük meg a hűtőfolyadék cseréjére vonatkozó utasítást. Ha ez nem áll rendelkezésünkre, akkor a következő szervizelés alkalmával külön kérjük a hűtőrendszer folyadék cseréjét, ez együtt jár egy tisztítással is, de a beavatkozás így sem fog túl sok pénzt elvinni,  ami után öt-hat évnyi újabb nyugodt autózás következik. Ezek után már csak a hűtővíz szintjét kell majd ellenőriznünk, és ha szükséges utántölteni, illetve még a téli időszak beállta előtt ellenőriztessük a fagyáspontját, amit bármelyik benzinkúton meg tudnak csinálni.    media.defense.gov   Ha már megtörtént a gikszer   Ha esetleg nem vettük észre a túlmelegedést, és már megjelent a gőzfelhő, akkor vegyük el a gázt, kapcsoljuk ki a klímát, és alapjáraton guruljunk ki egy biztonságos helyre. Állítsuk le a motort, de a gyújtást hagyjuk rajta az autón, és állítsuk be a fűtést a legnagyobb fokozatra, és így várjuk pár percet. A fűtést bekapcsolva segíthetjük a hő leadásának egy részét a fűtőradiátoron keresztül. Természetesen folyamatosan figyeljük a hőmérsékletet a műszerfalon. Bármennyire is csábít a gondolat, de nem szabad elfelejteni az első, és legfontosabb szabályt, hogy soha ne csavarjuk le a hőtővíztartály beöntőnyílását addig, míg a motor vissza nem hűlt. Ezután is csak óvatosan, hiszen komoly égési sérüéseket szenvedhetünk ha bőrünk találkoziik a bőven 100 Celsius fok fölötti hűtővízzel. Amennyiben nincs elég folyadék a tartályban, természetesen tölsük szintre. A második legfontosabb szabály, hogy ha egy mód van rá, csapvízzel csak végső esetben töltsük fel a rendszert, hiszen a vízkő miatt eltömődhetnek a vízcsövek. A kezelési útmutatóban meghatározzák a hőtőfolyadék fajátáját ez leggyakrabban G11, vagy G12, ha lehet ilyet használjunk.   commons.wikimedia.org   És végül még egy jótanács, mivel a mai, modern autókban már nehezebben vesszük észre a különböző környezeti, hőmérsékleti változásokat, hiszen egy temperált, elszigetelt burokban közelekdünk. Tehát nem árt tudni, hogy a 35-40 fokos hőmérséklet ugyanúgy megviselheti járművünket, mint a téli fagyos reggelek. Így, -főleg ha nem túlmotorizált a négykerekű-, nem árt, ha a nyári kánikulában kevésbé terheljük, és megpróbáljuk a motor számára is optimális fordulatszám tartományban közlekedni. Nincs már meg a mai autósokban az a kedves gépszeretet, ami a néhány évtizeddel ezelőtti sofőröket jellemezte, és persze az autó szerepe is megváltozott napjainkra, de ha odafigyelünk, vigyázunk a járgányunkra, és megbecsüljük azt, biztosan tovább fog minket szolgálni. Bárcsak megfogadnák tanácsomat az autópályán 120 km/h órával előző, nehéz vontatmányt "cipelő" utánfutós terepjárók, vagy a hasonló sebességgel közlekedő T4-es Transportereket túlvilágra hajszoló "sofőrök" is.    c.pxhere.com  

Több mint félmillió dollárért kelt el Elizabeth Taylor Rolls Royce autója

2019.08.10.
A gépkocsit a színésznő kívánságára festették zöldre, és megjelent a főszereplésével készült Kleopátra című film római jelenetében. Az aukciósház szerint a Silver Cloud II kabrió a becsült ára négyszereséért kelt el. Taylor a gépkocsit 1960-ban kapta akkori férjétől, Eddie Fishertől. Húsz éven át használta, majd egy kaliforniai gyűjtő, Karl Kardel megvette tőle. - Bár nagyon sokáig ragaszkodott az autóhoz, nem biztos, hogy vezette valaha - mondta Kardel a The New York Times című amerikai napilapnak. "Szerintem Elizabethnek még jogosítványa sem volt" - tette hozzá.  

MÁV: augusztus 15-ig váltható kedvezményesen az Interrail bérlet

2019.08.10.
Az egyországos bérlettel szemben - amelyik egy konkrét országra érvényes - a globál elnevezésű bérlettel 31 tagállamban lehet korlátlanul utazni vasúton, néhol még egyes magánvasutak járatain is - ismertetik. Az Interrailt akár az egész család igénybe veheti európai utazásához. A felnőtt bérletet váltó utas kíséretében egy vagy két, mindkét szülő kíséretében összesen négy 12 év alatti gyerek utazhat ingyen. A felnőtt bérlet árához képest a 28 év alatti fiatalok és a 60 év feletti idősek jelentős kedvezménnyel utazhatnak. Idei újdonság, hogy már nem csak egy, de két, illetve három hónapos érvénytartammal is váltható globálbérlet. Az Interrail bérleteket elfogadó országok: Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Magyarország, Macedónia, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország. Az Interrail bérlet megváltása további kedvezményeket is biztosít az utasoknak, például ingyenes vagy kedvezményes utazást egyes autóbuszvonalakon, hajójáratokon, kedvezményes szállásfoglalási lehetőséget egyes szállodákban, ingyenes vagy kedvezményes belépőt az állami vasúti múzeumokba, kedvezményes múzeumi és egyéb belépőket, kedvezményes városnéző programokat - írja közleményében a MÁV. 

Peugeot - extrém hosszú löket a motorsportban

2019.08.10.
Az autóipar fejlődése mindig is a határok feszegetéséről szólt, és ennek során olykor óhatatlanul letérünk a járható útról. Egy évszázad távlatából visszatekintve könnyű azonosítani ezeket a különutakat – ami persze nem jelenti azt, hogy azok ne lettek volna zseniálisak a maguk nemében. A könnyű versenyautók számára kiírt Coupe des Voiturettes géposztályban először 1906-ban álltak rajthoz a csapatok. Viszonylag kis lökettérfogatú, jellemzően egy- vagy kéthengeres motorokkal szerelt autók voltak ezek, ám mivel a futóművek fejlesztése képtelen volt lépést tartani az erőforrások gyors ütemű evolúciójával, a szervezők a kiírás folyamatos módosításával igyekeztek elejét venni a veszélyes túlmotorizáltságnak. Többek között szigorúan meghatározták, hogy mekkora átmérőjű dugattyúkat alkalmazhatnak a motorokban. Ezen a ponton lép be a képbe a Peugeot, pontosabban a rövid, de annál izgalmasabb életű Lion-Peugeot márka. Amikor 1889-ben Párizs látta vendégül a Világkiállítást, Armand Peugeot úgy döntött, gőzmotorokkal szereli fel a márka néhány triciklijét. Ez nem bizonyult sikeres kezdeményezésnek, ám Armand az Expón megismerkedett Gottlieb Daimler és Émile Levassor urakkal, és elhatározta, hogy automobilt fog gyártani. Üzlettársát és unokatestvérét, Eugène Peugeot-t azonban nem hozta lázba az új őrület, ő megmaradt a kerékpárok, varrógépek és kávédarálók gyártásánál. Fiai (Robert, Pierre és Jules Peugeot) azonban máshogy gondolták: 1899-ben elkezdtek motorkerékpárokat fejleszteni és gyártani, és hamarosan kedvet kaptak az automobilhoz is – csakhogy a Peugeot név autóipari használatának jogát Armand új vállalata, a Société Anonyme des Automobiles Peugeot birtokolta. Armand jó nagybácsiként 1905-ben engedélyt adott a három testvérnek a név használatára, ám hogy a két márkát ne keverjék össze, az új vállalkozás Lion-Peugeot néven tevékenykedett. Mindennek persze nem sok értelme volt, ezért 1910-ben Société Anonyme des Cycles & Automobiles Peugeot név alatt összevonták a két céget. A Lion-Peugeot név azonban egy ideig még fennmaradt, mint az új vállalat sportrészlege. Történetünk idején azonban a Lion-Peugeot még önálló vállalat volt, saját (zseniális) ötletekkel és saját (zseniális) mérnökökkel. Amikor tehát a Coupe des Voiturettes széria kiírásában korlátozták a motorok furatát, a Lion-Peugeot szakemberei a homlokukra csaptak: a löketről ugyanis nem tett említést a szabályzat. Így születtek meg a rövid életű márkát halhatatlanná tevő, emblematikus zsiráfmotorjai: a 2,8 literes V2-es, amelynek 80 mm-es furatához 28 centiméteres (!) löket társult, vagy a még megdöbbentőbb, 3,5 literes V4-es, amelynek 65 mm-es átmérőjű hengereiben 26 centiméter hosszan szaladtak a dugattyúk. Mint a kosárból kilógó baguette-ek, úgy meredtek az ég felé a hengerek. És ha ez nem lett volna elég, konstrukciótól függően hengerenként akár hat szelepet – három szívót és három kipufogót – alkalmaztak a nagyobb teljesítmény érdekében minden kockázatot bevállaló mérnökök. A kipufogószelepek elöl és hátul helyezkedtek el, ezeket külön-külön, függőleges vezérműtengelyek mozgatták, míg a szívószelepek mozgását egy felül fekvő vezérműtengely vezérelte. Szükségtelenül bonyolult volt a motor? Igen. Sikeres volt? A legnagyobb mértékben! Az egy-, két- és négyhengeres blokkok közös jellemzője volt, hogy építésmódjuk meghatározta a versenyautók megjelenését. A kipufogócsövet gyakran az utasok feje fölött vezették el, máskor teljességgel elhagyták: a leömlő három arasznyi csőben végződött, amelyeket egyszerűen kivezettek a motorházfedélen, ezzel a Lion – Peugeot mérnökei évtizedekel előzték meg korukat. A traktorokra emlékeztető keskeny, de magas orr mögött szélárnyékban ült a pilóta és szerelője, az autót jóformán csak oldalt kipillantva lehetett vezetni. Ez sem akadályozta meg azonban Giosuè Giuppone-t abban, hogy 1909-ben megnyerje a bajnokságot, és bár a következő évben is Ő állt a tabella élén, egy halálos versenybalesetet megakadályozta abban, hogy megvédje bajnoki címét. Bravúrját versenyzőtársa, Georges Boillot négy évvel később megismételte, ám addigra már véget ért a kilátótorony formátumú motorok korszaka, a márkanevet pedig Peugeot-ra egyszerűsítették. Giuppone és a Lion-Peugeot nem véletlenül bizonyult legyőzhetetlennek: a 2,8 literes V2-es blokk akkoriban elképesztőnek számító 40 lóerőt adott le 2200/perc fordulatszámon. Azonban mint a legtöbb, végletekig kiélezett gépészeti rendszert, a Lion-Peugeot furcsa motorjait is gyógyíthatatlan betegségek kínozták. Problémát jelentett a rendkívül hosszú úton mozgó dugattyúkat érő, szélsőségesen nagy mechanikus terhelés, ám ennél is veszélyesebb volt a sajátos építésmódból adódó instabilitás. A kor mérnökei eleve nem törekedtek arra, hogy minél mélyebbre kerüljön a tömegközéppont, a blokkokat rendszerint az alváz tetejére csavarozott segédvázon helyezték el. Ehhez társultak még a Lion-Peugeot félméteres blokkjai – azokon a korabeli fotókon, ahol emberek állnak az autók mellett, jól látható, hogy a hűtősapka vállmagasságban helyezkedett el –, ami nagy sebességgel vett kanyarban életveszélyesen billegőssé tette az autót. Giosuè Giuppone is emiatt lelte halálát egy balesetben: felkészülés közben két kerékpáros keveredett elé, és amikor megpróbálta kikerülni őket, autója felborult. Az egyedülálló Lion-Peugeot motorok sorsát azonban nem ez, hanem a versenykiírás ismételt módosítása pecsételte meg. Az új szabályok a furat kétszeresében maximálták a löket hosszát, a lökettérfogatot pedig három literre korlátozták. Néhány évvel később aztán maga a géposztály is megszűnt, a világháború után újraindított Coupe des Voiturettes már csak nevében idézte az egykori dicsőséges, apró autók heroikus küzdelmét, amelyre ma talán nem is emlékeznénk a három Peugeot fivér: Robert, Pierre és Jules kreativitása, elhivatottsága és műszaki zsenialitása nélkül. Illusztrációk: Franciaország Nemzeti Könyvtára  

Finn módszer Szentendrén: 177 sofőrből egy volt ittas

2019.08.10.
A Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai a 2019. augusztus 9-én este az ittas járművezetők kiszűrése és a közlekedési balesetek megelőzése érdekében finn módszeres ellenőrzést végeztek, amelynek során 177 gépjárművezetőt ellenőriztek. Az alkoholszonda egy sofőrnél jelzett pozitív értéket, vele szemben az egyenruhások büntetőeljárást indítottak. A Szentendrei Rendőrkapitányság illetékességi területén a jövőben is tartanak hasonló ellenőrzéseket, amelyek elsődleges célja a balesetek megelőzése, a közlekedésbiztonság növelése. Háttérinformáció: A finn módszer lényege, hogy egy előre kiválasztott helyszínen több rendőr bevonásával, egyidejűleg, rövid idő alatt történik meg a gépjárművezetők ellenőrzése. Ezzel a módszerrel egy-egy ittasság ellenőrzés mindössze néhány másodpercet vesz igénybe, és negatív eredmény után a gépkocsivezető késedelem nélkül folytathatja az útját.  

Csökkent a balesetek és az áldozatok száma is tavaly Olaszországban

2019.08.10.
A portál az Olasz Statisztikai Hivatal, az Istat adataira támaszkodva a quattroruote.it azt írja: 2018-ban Itáliában 172 344 személyi sérüléssel járó baleset történt a közutakon, ami 1,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Szintén csökkent a sérültek száma, ami így is nagyon magas (242.621), de 1,7 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben. Hasonló a tendencia (-1,6%) azon esetekben, amikor a sérült a balesettől számított 30 napon belül hunyt el (3.325). Csökkent a halálos áldozatok száma a kerékpárosok (-13,8%), és az autósok (-3%) körében is. A jó hír azonban rosszakkal is párosul. A halálos közlekedési balesetben elhunyt gyalogosok száma 1,5 százalékkal nőtt, a motorosoké pedig kifejezetten megugrott (17,4%). A tavalyi évben a balesetek többségét a vezetés közbeni mobilozás okozta. Ezt követte a meg nem adott előnyszabály, illetve a sebességtúllépés. E három oknak tulajdonítható az olasz utakon történt baleseti halálesetek 40,8 százaléka. A Morandi-viadukt összeomlásának következményei Az autópályákon tavaly bekövetkezett halálesetek statisztikájában súlyos teher az a 43 ember, akik az A10 Genova-Savona-Ventimiglia autópályán, a Ponte Morandi viadukt összeomlásakor vesztették életüket. Emiatt az autópályák halálos áldozatainak száma is 10,5 százalékkal magasabb lett 2018-ban (327), mint egy évvel korábban (296). Ugyanakkor az alacsonyabb rendű közutakon, valamint a városokban bekövetkezett halálesetek száma csökkent: 1596 (-1,2%) és 1402 (- 4,4%). Kevesebb áldozat Európában A halálos balesetek száma 2018-ban az öreg kontinens útjain is csökkent – ha csak egy százalékkal is (22.789). Ha összehasonlítjuk a 2018-as és a 2010-es referenciaéveket, azt látjuk, hogy Európában 21% -kal, Olaszországban 19,2% kal csökkent a közlekedési balesetek okozta halálesetek száma. Tavaly a közúti balesetek 49,1 halálesetet okoztak egymillió lakosra vetítve az Európai Unióban, és 55-öt Olaszországban, így Itália 18.-ról  a 16. helyre lépett előre a kontinentális rangsorban. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója