pixabay.com Soha el nem múló emlék, amikor éjszakákon át kerestem azt az autót, amiről azt gondoltam, hogy leginkább megfelel majd az én elképzeléseimnek. A sok-sok hajnalig tartó keresgélés után letisztult a kép a fejemben, és eldöntöttem, hogy én csak az adott márka leginkább nekem megfelelő típusát választhatom. Természetesen egy teljesen más kocsit választottam végül, és nem hallgattam tapasztalt ismerőseim véleményére sem. Visszagondolva jogosan merülhet fel a kérdés: Vajon megérte a szívemre hallgatni? Nos, ezek azok a dolgok, amiket sosem vallanék be magamnak. De minden hibájából tanulhat az ember, ha másképpen nem is, hát drága pénzen biztosan. pixabay.com Hozzám hasonlóan sok ifjú titánnal találkozom, akik nem régen váltak újdonsült úrvezetővé. Leginkább két kategóriára tudnám bontani a csoportjukat. Az egyik körbe a gondos gazdák tartoznak, akik megvásárolják az autót, és becsülettel kijavítják minden hibáját. A másik csoport pedig azoké, akik megveszik, s csak használják, aztán majd lesz vele valami. Hiszen az „autó van értem” elv alapján csupán az a fontos, hogy ha a kulcs elfordul, akkor induljon, és célba juttasson. Mert ők úgyis hamar tovább adják az autót, és úgy gondolkodnak, hogy az addig ráköltött pénzt sosem kapnák vissza az eladásnál. Na persze! Mert ahhoz már tovább kell gondolni a dolgokat, hogy a tervszerű megelőző karbantartással nem csak saját maguknak tudnának hosszútávon pénzt, és felesleges fesztültséget spórolni, hanem egy műszakilag jól felkészített gépjármű a környezetet is kevésbé szennyezi. A biztonságról pedig nem lehet elégszer szót ejteni! Kérdés, hogy ki hová sorolja magát? A válasz sokszor nem is annyira egyszerű, ahogy elsőre elképzeljük. Hiszen annak a fiatalnak, aki hosszú hónapok spórolása után végre megveheti a kiszemelt autóját, a használatba vételt követően bármilyen nagyobb javítás esetén azonnal le is kell azt állítania, hogy újra megkereshesse a javításra valót. Jobb esetben leteszi, rosszabb esetben egy saját, és mások biztonságát veszélyeztető műszaki hibás autóval közlekedik a forgalomban. Itt pedig máris visszakerülünk az egész folyamat elejére, amikor eldöntjük, hogy milyen autóra is van szükségünk valójában. Ha ekkor a szív győz, sajnos vállalni kell a következményeket. De ha az ész győzött, akkor egy olyan autóra költjük a pénzt, ami folyamatosan jó, és egyre jobbá válik. Hiszen az autózásban azért az is fontos szempont, hogy a reggeli indulás után este is épségben hazaérjünk, lehetőleg mindenféle műszaki hiba nélkül. Nem nagy dolgok ezek, és amikor hozzászokunk a problémamentes üzemeltetéshez, gyakran észre sem vesszük. De titkon biztos sokan paskolták már meg elégedetten autójukat, mondjuk egy nagyobb utazás után, amikor minden hiba nélkül sikerült letekerni vele akár többezer kilométert is. media.defense.gov Ugye, hogy szívesebben költene egy ilyen járműre? Hiszen üzembiztonságával meghálája, és megérdemli. De ha elhamarkodottan egy olyan kocsit vettünk, aminek fenntartása végül túlnő anyagi képességeinken, és az üzemeltetési költségei sokkal magasabbak, mint amit valaha gondoltunk, akkor egy idő után feneketlen kútba dobált pénznek tartunk minden elvégzett szervizmunkát. A probléma tehát, hogy sokszor képtelenség kivárni azt a pontot, ami után végre összeállna az autó, és megbízhatóan működne. Főleg, ha egy olyan többször újraélesztett roncshalmazba szerettünk bele, aminek az autó értékével megegyező összeget kellene költeni a felújítására. Egy ilyen rollerre, ha lehet, soha ne szálljunk fel, mert a lelkesedés egy idő után messzire repül, ami gyakran nem az autó, hanem az előző tulajdonsok „szerelésének”, vagy „szereltetésének” hibája.  Mi meg ott maradunk egy félig kész rommal, amiből a ráköltött pénz fele sem jön már vissza. pixabay.com Mindent összevetve azt gondolom, hogy a mai fiatalok pont az a generáció, akik még szívesen költenek autójukra, szeretik is, és megbecsülik azt. Mondjuk úgy, hogy nem fukarkodnak akár egy-egy prémium alkatrész beépítésével sem, hiszen kellemes nekik az érzés, hogy az üzembiztos működést meghálálja a gép. A probléma inkább abból ered, amikor olyat autót választanak amire már nem érné meg költeni. Gondolok itt ezalatt a nyugatról behozott számtalan huszonéves gépjárműre, aminek az első komolyabb javítási költsége már a gazdasági totálkárral egyenlő, hiszen közel azonos lenne a számla végösszege a kocsi vételárával. Ezek után vajon áldoz e az ifjú padavan még további súlyos tízezreket négy azonos mintájú, ’urambocsá’ nem túl régi, évszaknak megfelelő gumiabroncsra? Ha mindenki képes lenne racionalizálni az autóvásárlását, akkor több olyan autóvétel születne, ami után az elégedett használatot gondos törődésben hálálná meg a tulaj. Ez jobb lenne neki is, hiszen közben nyugodtan koncentrálhatna arra, hogy a jogosítványán megkaphassa az utolsó megfelelt pecsétet, ami a forgalom ritmusában eligazodást, és rutinos járműhasználatot jelenti. Jó lenne a közlekedés többi részvevőjének is, hiszen kevesebb közlekedésre alkalmatlan autóval kellene birkózni a napi darálóban. Végül pedig reménykedhetnénk, hogy a jövő generációjában is lesznek majd olyanok, akik klasszikus értelemben tekintenek autóikra, és nem csak közlekedőedényként használják őket, egy high-tech helyváltoztatási eszközként. Mert titkon mindenki szeretné elhinni, hogy akkor is születnek még dédelgetésre vágyó autók. Vagy a jövő autói már nem lesznek szerethetőek?