Az autósok is összefoghatnak a koraszülöttekért

2017.12.06.
A tankolásokból összegyűlt támogatást egy speciális lélegeztetőgép-kiegészítő készülék megvásárlására fordítják, az adományozott pontok segítségével pedig a hozzá szükséges nitrogén-monoxidos palackokat és az egyszer használatos adagolót valamint mintavételi készletet szerzik be. Az eszközök együttesen olyan légzéstámogató terápiát biztosítanak a kicsiknek, amellyel már a rohamkocsiban eredményesen javulhat a babák állapota. - Évente körülbelül 9000 koraszülött jön világra Magyarországon. A szállításra szoruló koraszülöttek túlélési és gyógyulási esélyei lényegesen megnőttek azóta, hogy a rohamkocsik valódi újszülött intenzív osztályként működnek. A mentéshez szükséges eszközök jelentős részét viszont csak támogatók segítségével, illetve pályázatok útján tudjuk beszerezni – mondta dr. Somogyvári Zsolt a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője. A koraszülött világnapon elindított akcióval a Shell a Peter Cerny Alapítvány működését szeretné támogatni, azzal, hogy hozzájárul egy-egy életmentő berendezés beszerzéséhez. A Shell november 17-19. között FuelSave üzemanyag tankolása esetén literenként 1 Ft-tal, Shell V-Power esetén pedig literenként 3 Ft-tal támogatta a Peter Cerny Alapítványt, amely az adományt egy speciális lélegeztetőgép-kiegészítő készülék megvásárlására fordítja. - A Shell számára fontos, hogy a saját erőforrásait használva segítse a helyi közösségeket, és egy-egy jó ügy mellé állva együttműködjön a helyi szervezetekkel. Már a kezdetek óta különböző formában támogatjuk a Peter Cerny Alapítványt. Tavaly óta a szervezet összes mentőautója számára mi biztosítjuk a szükséges üzemanyagot – tette hozzá Bujdosó Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke.  

Debrecen Airport: újabb rekord

2017.12.06.
- A Debrecen Airport az első tízenegy havi utasforgalmát a javuló kihasználtságot mutató menetrend szerinti járatok mellett a különösen élénk nyári charterforgalomnak köszönhetjük. Az év utolsó hónapja mindig rendkívül élénk, hiszen sokan látogatnak haza külföldről szeretteikhez, rokonaikhoz a karácsonyi ünnepekre ill. a szilveszteri rekreációs célú turistaforgalom évről évre egyre szignifikánsabb. Március végétől kezdve már összesen hét európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek. 2017-ben még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálunk Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is. További növekedést várunk az érkező külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakákat tekintve ill. a régió szállodáinak kihasználtsági mutatói is javulnak. A Debrecen Airport által generált turistaforgalom jelentősen hozzájárul a 2017-es IFA és ÁFA bevételekhez ill. új munkahelyeket teremtett az idegenforgalmi szektorban és növeli a régió vállalatainak és vállalkozásainak az összeköttetést a piacok és az anya- és leányvállalataik között - közölte a járatfejlesztési igazgató, Tamás László. 2017. december 18-án indul az új Wizz Air Moszkva járat, amellyel 8-ra bővül az elérhető menetrend szerinti járatok száma a Debrecen Airportról és a szomszédos országok régionális repülőterei közül egyedül Debrecenből lesz közvetlen légi összeköttetés az orosz fővárosba. Az őszi és téli hónapokban a kultúrára, vallási turizmusra és városi vakációra szomjazók, Nyugat-Európa és Izrael nagyvárosait kereshetik fel közvetlen járatokkal ill. a hálózati partner-légitársaságunkkal az egyetlen európai 5-csillagos légitársasággal, a Lufthansával Európa legjobb repülőterén, a müncheni repülőtéren keresztül csupán egy átszállással szinte minden német városba, Európa szinte összes fővárosába és öt kontinens, több mint száz úti céljára utazhatnak el a Debrecen Airportról hetente akár háromszor is. A Debrecen Airport Magyarország második legnagyobb, schengeni kritériumoknak is megfelelő repülőterét 2016-ban több mint 284 000 utas kereste fel. 2017. végére közel 320 000-es utasforgalmat prognosztizál a Wizz Air bázisnak illetve Lufthansa City Line menetrend szerinti és az erős nyári charter forgalomnak köszönhetően. A repülőteret üzemeltető Xanga Cégcsoport és Debrecen Város Önkormányzata is elkötelezett, hogy minél több charter és menetrend szerinti járat valamint cargo járat is üzemeljen a Debrecen Airportról és ennek érdekében, intenzív tárgyalásokat folytat számos nemzetközi légitársasággal természetesen az egyéni utasok és üzleti utazók reális igényeit szem előtt tartva. A repülőtér katalizátor szerepe a régió turizmusában valamint Kelet-Magyarország gazdasági fejlődésében megkérdőjelezhetetlen.
Címkék: 

Már rendelhető az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio

2017.12.06.
A lenyűgöző formatervű, teljesítményű és technológiájú Stelvio Quadrifoglio a „világ leggyorsabb szabadidőjárműve” cím büszke tulajdonosa, miután 7 perc 51,7 másodperces köridejével új kategóriarekordot állított fel a legendás Nürburgring versenypályán. 510 lóerős, 2,9 literes V6-os biturbo benzinmotor A Stelvio Quadrifoglio azt az exkluzív 2.9 V6 Bi-Turbo benzinmotort kapta meg, amelyet a Ferrari technológiai és fejlesztési szakértelmének felhasználásával építettek meg. Az alumínium szerkezetű erőforrás legnagyobb teljesítménye 510 lóerő 6500/perc fordulatszámon, maximális forgatónyomatéka 600 Nm 2500 és 5000/perc között. A motorhoz egy különleges hangolású, nyolcfokozatú automata sebességváltó csatlakozik, amely Race (verseny) üzemmódban mindössze 150 ezredmásodperc alatt vált fokozatot. A Stelvio Quadrifoglio álló helyzetből mindössze 3,8 másodperc alatt éri el a 100 km/órát, legnagyobb sebessége 283 km/óra. Innovatív Q4 összkerékhajtási rendszer - AlfaTM aktív nyomatékvektor Az 510 lóerős 2.9 V6 Bi-Turbo benzinmotort most először társítottuk az innovatív Q4 összkerékhajtási rendszerrel, amely verhetetlen menetdinamikát, tapadást, erőátvitelt, vezetési élményt és biztonságot szavatol minden menetkörülmények között. Normál körülmények között a Q4 rendszer a hajtóerő 100 százalékát a hátsó tengelyre juttatja. Amint valamelyik kerék megközelíti tapadási határát, a rendszer egy erre szolgáló osztómű segítségével képes a hajtóerő akár 50 százalékát valós időben az első tengelyre átirányítani. Az Alfa Romeo sportos szabadidőjárműve emellett kiemelkedően takarékos és tiszta üzemű is, köszönhetően az elektronikusan szabályozott hengerlekapcsolási rendszernek, valamint az Advanced Efficiency üzemmódban elérhető „vitorlázás” funkciónak. Végül, de nem utolsósorban a Stelvio Quadrifoglio alapfelszerelésként kínálja a kormányoszlopra szerelt, egyetlen darabból készült alumínium váltófüleket. AlfaTM Chassis Domain Control (CDC) és AlfaTM aktív nyomatékvektor-szabályozás A Stelvio Quadrifoglio megkapta az exkluzív AlfaTM Chassis Domain Control futóműszabályozó rendszert, és egyedüliként kínálja alapfelszerelésként a differenciálművel működő AlfaTM aktív nyomatékvektor-szabályozási funkciót. A CDC rendszer az autó „agyaként” koordinálja a Stelvio Quadrifoglio összes fedélzeti elektronikus rendszerének működését, minden helyzetben a lehető legtökéletesebb teljesítményt és maximális vezetési élményt garantálva. A rendszer párhuzamosan módosítja a különböző aktív menetdinamikai rendszerek: az AlfaTM DNA Pro üzemmódválasztó, a Q4 összkerékhajtás, az AlfaTM aktív nyomatékvektor-szabályozás, az AlfaTM aktív felfüggesztés és az ESC beállításait. A nyomatékvektor-szabályozási technológia optimalizálja a Stelvio Quadrifoglio nyomatékmegosztását, és kihangsúlyozza a modell sportos karakterét. A hátsó differenciálmű két elektronikus vezérlésű tengelykapcsolójának köszönhetően külön-külön szabályozható az egyes kerekekre jutó nyomaték mennyisége. Ennek köszönhetően a hajtóerő akár a határtartományon autózva is optimálisan vihető át a talajra. Ez teszi minden helyzetben biztonságosan és élvezetesen vezethetővé a Stelviót, anélkül, hogy a menetstabilizáló rendszer beavatkozására kellene hagyatkoznunk. Kategóriaelső fajlagos teljesítmény (176 LE/liter) és tömeg/teljesítmény arány (3,6 kg/LE) A Stelvio Quadrifoglio két olyan kategóriaelsőséggel is büszkélkedhet, amelyek mindegyike hozzásegíti a modellt a szegmens legjobb menetdinamikájú szabadidőjárműve címhez: az 1830 kg menetkész tömegű jármű a méretosztály legjobb tömeg/teljesítmény arányával (3,6 kg/LE) és legkiválóbb fajlagos teljesítményével (176 LE/liter) rendelkezik. A kiemelkedő vezetési élményt szavatoló, nagyszerű eredmények hátterében a tökéletesen kiegyensúlyozott tengelyterhelés áll. Ennek eléréséhez a tömegek és anyagok találékony alkalmazására volt szükség: a mérnökök úgy módosították a komponensek elrendezését, hogy a nehezebb alkatrészeket a tömegközépponthoz lehető legközelebb tudják elhelyezni. Szénszálas kompozit anyagból készült a hajtótengely, míg a motor, a felfüggesztés, a fékek, az ajtók a kerékdobok vagy a motorházfedél gyártásához alumíniumot használtak fel, így gondoskodva az ideális tömeg/teljesítmény arány megvalósításáról. A tömegcsökkentés nem csorbította a jármű kiváló szerkezeti szilárdságát, ami szélsőséges igénybevétel mellett is tartós minőséget, fokozott zajkomfortot és kiemelkedő vezethetőséget garantál. Felfüggesztés exkluzív AlfaLinkTM technológiával; a kategória legközvetlenebb kormányműve A Stelvio Quadrifoglio elöl újonnan kifejlesztett, kettős keresztlengőkaros felfüggesztést alkalmaz, félig virtuális kormányzási tengellyel, amely optimálisan szűri ki az útegyenetlenségeket, és gyors, pontos kormányozhatóságot biztosít. Az Alfa Romeo ezen exkluzív konfigurációja kanyarban is állandó mértékű kapcsolatot biztosít az abroncs futófelülete és az aszfalt között, ami kivételesen jó oldalirányú tapadást szavatol. Az Alfa Romeo Stelvio a sebességtől és a körülményektől függetlenül, minden helyzetben természetes, ösztönös vezethetőséget biztosít. A hátsó felfüggesztésnél a maximális menetteljesítményeket, vezetési élményt és komfortot biztosító, Alfa Romeo által szabadalmaztatott négy és fél lengőkaros szerkezet mellett döntöttünk. Az elektronikusan szabályozott lengéscsillapító rendszer ezen túlmenően villámgyorsan alkalmazkodik a menetkörülményekhez, lehetővé téve, hogy a vezető válasszon a dinamikusabb vagy kényelmesebb vezethetőség és rugózás között. Integrált fékrendszer (IBS) és karbon-kerámia féktárcsák Az eredetileg a Giulián debütált, egyedülálló integrált fékrendszer (IBS) most a Stelvio Quadrifoglio fedélzetén is megjelenik. Az innovatív, elektromechanikus rendszer a menetstabilizáló funkciókat egy hagyományos fékszervóval kombinálva késlekedés nélkül biztosít fékhatást, és ezáltal rövidebb féktávolságot, tovább az optimális tömegelosztás megvalósításában is fontos szerepet vállal. A bevezetést követően a Stelvio Quadrifoglio külön kívánságra karbon-kerámia féktárcsákkal is megrendelhető lesz. Ezek nem csak könnyebbek (-17 kg az alapkivitelhez képest), de ellenállóbbak is, száraz és nedves körülmények között egyaránt, akár a legnagyobb hőterhelés mellett is. Egyedülálló dizájn Az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio az olasz formatervezés legkiválóbb példája, az Alfa Romeo egyedülálló hangvételében értelmezve. A forma és a funkció tökéletes egységét kínáló modell érzéki, izmos karosszériájának hatását még szélsőségesebbé teszi a típus ösztönös természete. Olyan nagyteljesítményű szabadidőjármű, amelynek formai elemeit nem pusztán esztétikai szempontok alakították, hanem olyan létfontosságú funkcionális tényezők is, mint az aerodinamika, a sebesség, a teljesítmény és a vezethetőség. Ennek tökéletes példái a motorházfedélen kialakított, a motortér levegőjének kivezetésére szolgáló nyílások; a turbófeltöltők töltőlevegő-hűtőjét kiszolgáló, oldalsó szellőzőnyílások; a sportos küszöbtoldat és az izmos kerékívek (mind a karosszéria színére fényezve), nem is szólva a négy kipufogóvégről és az Alfa Romeo legszebb hagyományait idéző, összetéveszthetetlen „Kamm” farkialakításról. És ez nem minden. A Stelvio Quadrifoglio utasterét exkluzív, testre szabott öltönyként alakítottuk ki, a leggondosabb mestermunkát alkalmazva, prémium anyagokat (karbon, bőr és Alcantara) felhasználva. A Stelvio Quadrifoglio a tökéletes megvalósulása annak az autónak, amely eleve egyedülálló arányokkal, stílussal, eleganciával és személyiséggel bír. Ebben a konfigurációban azonban minden értéke még erőteljesebben, még hatásosabban érvényesül. Az orr (az ikonikus, azonnal felismerhető, hármas osztású motívummal), valamint a kivitelre jellemző, egyedi belső és külső formai elemek olyan harmonikus egységet alkotnak, amely a márka legmélyebb értékeit testesíti meg, értelmet adva a „szükséges szépség” fogalmának. AlfaTM Connect 3D infotainment rendszer Apple Car Play funkcióval. A műszerfal közepét elfoglaló, új 8,8 colos Connect infotainment rendszer 3D navigációs funkciót (opció), valamint Apple CarPlay szolgáltatásokat kínál. Ezek az Apple, illetve a Google által kifejlesztett technológiák a fedélzeti kijelzőn jelenítik meg az okostelefon menürendszerét és tartalmát, így téve lehetővé a készülék folyamatos, biztonságos és felhasználóbarát kezelését, akár menet közben is.    
Címkék: 

Alapítványt hozott létre egymilliárd forintos tőkével Wáberer György

2017.12.06.
Az alapítvány kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Miskolci Törvényszék nyilvántartásba vette Wáberer György vállalkozó magánalapítványát, amelynek célja a hátrányos helyzetű emberek társadalmi esélyegyenlőségének biztosítása anyagi eszközökkel és természetben nyújtott támogatásokkal. Az alapítvány vagyona egymilliárd forint. Székhelye a zempléni Füzér. Ismertették: az alapítvány vagyonának minden forintja közvetlenül segíti a beteg gyermekeket nevelő és megélhetési gondokkal küzdő családokat, hozzájárul tehetséges gyermekeik iskoláztatási költségeihez. A kuratórium által vezetett alapítvány ítéli oda a beteg gyermekek otthoni ápolásához szükséges eszközök beszerzési költségeit, gondoskodik a tehetséges, de nélkülöző gyermekek oktatásáról és hozzájárul a hátrányos helyzetű családok életminőségének javításához.

Már tizenkét éve Forddal érkezik az igazi Mikulás Magyarországra

2017.12.06.
A finn Mikulás, akit magyarországi körútján az idei évben is egy különleges ’Joulupukki-mobil’, egy egyedi módon felmatricázott Ford Tourneo Custom szállít a különböző helyszínekre, magyarországi eseménysorozatának első állomásaként múlt szombaton Kaposvárt is célba vette. Kaposváron a Nagypiacon találkozott a gyerekekkel Joulupukki, amit a kaposvári óvodások rajzversenyének eredmény hirdetése követett. Délután jótékonysági program keretében 170 rászoruló gyermeket és családot láttak vendégül, a vadonatúj kaposvári Ford Szalonban, közülük Joulupukki 24-nek új szemüveget is átadott a Lions Club jóvoltából. A program szervezője és lebonyolítója a Kaposvári Lions Club, fő mozgatórugója, pedig Császár Gábor, az újonnan nyitott kaposvári Autó-Nexus Kft. Ford Márkakereskedés tulajdonosa, valamint a Kaposvári Nagypiac Kft. Ők tették lehetővé, hogy Joulupukki ellátogasson Kaposvárra, és sok-sok gyermeket megajándékozzon a szervezők segítségével. Joulupukki 2002 óta immár hagyománnyá vált magyarországi körútjai során immár több százezer gyermekkel találkozott és sok-sok gyermeket ajándékozott meg, mindannyiuk számára mosolygósabbá téve december elejét, és meghittebbé varázsolva a szeretet ünnepére való készülődés heteit, ahogy idén is mindent megtesz majd, hogy minél több apróság számára szerezzen örömöt. Ebben ezúttal is elengedhetetlen volt az Autó-Nexus Kft. Ford márkakereskedés támogatása, amely immáron tizenkettedik alkalommal biztosított szállítójárművet az Igazi Finn Mikulás számára, a gyerekek nem kis örömére, hisz a Tourneo Custom-ban rengeteg ajándék elfért. - Nagy öröm számunkra, hogy az Autó-Nexus Kft. a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. támogatásával több, mint tíz éve segédkezhetett abban, hogy Joulupukki az ország számos helyére eljutva minél több gyermek számára szerezhessen örömet a szeretet ünnepére készülve. Semmihez sem fogható az apróságok sugárzó arca, amikor megpillantják a ’Joulupukki-mobiljából’ kiszálló Igazi Mikulást. – mondta el Császár Gábor, az Autó-Nexus Kft. ügyvezető igazgatója. - Külön büszkeség nekünk, hogy idén megnyitott új kaposvári Ford márkakereskedésünkkel ezúttal nem csak az immáron hagyománynak számító veszprémi Mikulás eseménnyel, hanem újdonságként Kaposvárott is megörvendeztethettük a gyerekeket a Mikulás csodájával. Magam is Kaposváron végeztem, sok régi kapcsolatot, barátságot ápolok a városban élőkkel. Rendkívül örültem, és megtisztelőnek éreztem, mikor a Lions Club felkért, hogy Kaposváron újonnan induló vállalkozóként vegyek részt a jótékonysági akciójukban – tette hozzá az ügyvezető. A Kaposvári Lions Club „100 szemüveg 100 szempárnak” elnevezésű programja során 100 rászoruló gyermek és felnőtt számára adtak térítésmentesen szemüveget. Az Autó-Nexus Kft. biztosította a programhoz a 100 darab szemüvegkeretet. Ennek első része valósult meg 2017. december 2-án a Ford szalonban Kaposváron. Novemberben 42 somogyi gyermek vett részt a projekthez kapcsolódó első szemészeti szűrésen, közülük 24-en kaptak december 2-án ünnepélyes keretek között térítésmentesen szemüveget. 2018-ban folytatódik a program, melynek célja további 76 rászoruló szemüveghez juttatása.  
Címkék: 

Vonatbaleset történt Németországban, többen megsérültek

2017.12.06.
A szövetségi rendőrség egy szóvivője a Bild című lapnak a baleset után nem sokkal azt mondta, hogy legkevesebb 50 ember sérülhetett meg az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Neuss mellett fekvő Meerbuschnál történt balesetben. A mentésben közreműködő meerbusch-i tűzoltóság késő végleges adatként este közölte, hogy 41 ember könnyen, három közepesen, három súlyosan sérült meg. A személyszállító vonaton 155-en utaztak. A Deutsche Bahn (DB) állami vasúttársaság közölte, hogy egyik leányvállalatuk, a DB Cargo szállítmányozási cég egy tehervonata a Krefeld és Neuss közötti vasútvonalon 19:30 körül összeütközött egy regionális expresszel, amelyet a National Express nevű társaság üzemeltet. A szövetségi rendőrség észak-rajna-vesztfáliai szervezetének tájékoztatása alapján a személyszállító vonat belefutott az előtte haladó tehervonatba a Meerbusch-Osterath megállóhely területén. A Rheinische Post című lap helyszíni beszámolója szerint a személyszállító vonat vezetőjének lélekjelenlétén múlt, hogy nem történt még nagyobb baleset. A vezető észrevette a tehervonatot, a legmagasabb fokozatba kapcsolta a fékező berendezést, és szólt az első ajtóknál már a leszállásra készülő utasoknak, hogy húzódjanak hátrébb, mert a vonat eleje rövidesen beleszalad az előtte haladó szerelvénybe.

Mesél a szakértő – Őszi óra visszaállítás

2017.12.05.
Októberben kellett visszaállítani az órákat, jól tudták ezt a nepperek is… Ezzel a felkiáltással tettem ki cégünk Facebook oldalára a Merci GLK műszerfaláról szóló képet 22.143 km az órában Arra kértem a több mint 3.500 követőt, tippeljék meg, hogy valójában mennyit futott ez a 3 éves autó. Jöttek is szép számmal a tippek, a legmagasabb 522.000 km-ről szólt, de annyit előre elárulhatok, hogy ez azért túlzás. Ami túl szép, hogy igaz legyen… …az általában nem is igaz. Gondoljuk csak végig! Egy ilyen tizenmilliós kocsit tényleg nem azért vesz meg valaki, hogy 3 év alatt 22.000 km-t menjen vele. (Ez 600 km havonta, tehát még tankolni sem kell minden hónapban. Eleve gyanúsnak kell lennie egy ilyen ajánlatnak, ami még annyira olcsónak sem volt mondható, 9 millió forintot kértek érte még mindig. Nagyon szép... Nem az első Mercedes, amit megtekertek Mindenki mondja, hogy ezek a Mercik már nem azok a Mercik, de azért egy Mercedes, még ma is Mercedes. Hiába szalajtanak bele 2-3 százezer kilométert, a belső anyagokon ez nem okoz jelentős kopást, a motorok sem halnak bele ekkora futásteljesítménybe, persze csak akkor nem, ha minden szervizelés előírás szerűen megy. Tavaly tavasszal is megnéztünk egy GLK-t, de csodák csodájára nem találtunk rajta fogást és tudtommal ügyfelünk azóta is boldogan autózik az akkoriban is 175.000 km-t mutató kocsival. Nem úgy egy régebbi fogásunknál, ahol egy CLK-k kellett megvizsgálni. A kijelzett 100.000 km helyet 321.000 km volt a kocsiban – mondanom sem kell, hogy ezután már nem kellett tovább vizsgálni a kocsit. Ez a GLK sem 22 ezret futott A diagnosztikát is át lehet verni, de most nem sikerült. A komolyabb járművek, mint az Audi, BMW és a persze a Mercedes is, annyira részletes adatokat szolgáltat, hogy szinte képtelenség mindenhonnan kitörölni a km állást. Néhány eltárolt hibához tartozó adatsor olyan adatokat szolgáltatott, amelyek alapján bátran kijelenthettük, ebben a kocsiban legalább 177.136 kilométer van, de ha a hiba nem éppen akkor keletkezett, amikor a kocsit a telephelyen utoljára leállították, akkor valószínűleg ennél több. A freeze frame sokszor segít - legalább 177.136 km van a kocsiban! Mi van a szervizkönyvvel? Azt mondják, ennek elektronikus szervizkönyve van. Mindig ezt mondják. Akkor is, ha nem az van neki. Csak kérdem én, akkor miért nincsen meg kinyomtatva az eladó kocsiban az elektronikus szervizkönyv minden bejegyzése? Nem ez lenne a minimum, hogy bizalmat keltsenek? Hagyjuk is! Van még más is Nem győzöm elégszer elmondani, hogy 1-2 éves, 20-30 ezret futott autókat nyugaton sem cserélnek le, hacsak nincs valami komoly baja. Ez a komoly baj, ilyen fiatal autók esetében legtöbbször az, hogy alaposan összetörik őket. Minden telefonon érdeklődő ügyfélnek is elmondom, amikor arról beszél, hogy megtalálta álmai autóját: Ezeket a keveset futott fiatal autókat szó szerint vadásszák a kereskedők, itthon ki tudja, hol, hogyan és milyen alkatrészekkel helyreállítják, majd megjelennek a kereskedésekben velük és várják azokat a vásárlókat, akik még hisznek a csodákban. És az emberi természet ilyen, elhisszük, hogy a világ legjobb vételét csípjük meg. Istenem, hányan lehetnek, akik semmiféle átvizsgálást nem kérnek a kocsira és megveszik ezeket a kocsikat, anélkül, hogy tudnának róla, mit vesznek valójában. Október elején tarott a Volkswagen egy sajtótájékoztatót a silány alkatrészekkel megjavított autókról. Részletesen itt olvashatók az eredmények, de összefoglalásul annyit elmondok, hogy a nem eredeti gyári alkatrészekkel javított kocsi második törése utáni javítás egy nagyságrenddel drágább, mint a gyári technológiát továbbra is hordozó autóé. Rétegmérés A festékréteg mérés arra való, hogy az eredmények alapján megtudjuk, hogy mely elemek voltak korábban javítva, a javítás milyen minőségben történt, és arra is tudunk következtetni, hogy milyen súlyos volt a sérülés. A GLK-n a csomagtér ajtó és a két a hátsó sárvédő mutatott a gyáritól jelentősen eltérő értékeket, innen már tudható volt, hogy a kocsi hátulról kapott korábban. De a javított elemek elhelyezkedése alapján azért könnyen lehet arra következtetni, hogy ez a hátulról jövő ütés bizony nem lehetett kicsi, úgyhogy a jármű emeléses vizsgálatánál erre külön figyeltünk. És a gyanú beigazolódott. Alulról szépen látható volt, hogy a fenéklemez hátsó része (hátfal) ki lett cserélve és a hossznyúlványok is újak voltak. (Azt sajnos nem sikerült azonosítani, hogy gyári alkatrészeket kapott-e a Mercedes.) Sajnos sem lehetőségünk, sem időnk nincsen megbontani a kocsikat vizsgálataink során, pedig néhány burkolat eltávolítása után biztosan sok mindenre fény derülne még. Így marad a tény: Az autó bizony törött volt. Ez van. A lyukas kétfillérest röptében Adott tehát egy visszatekert kilóméterórás és korábban összetörött Mercedes-Benz GLK, amit 9 millióért tettek ki a murvára. A gyárilag 17-es felnikre 235/60R17-es abroncsok kellenek. Tényleg már csak költőileg teszem fel a kérdést, hogy egyrészt miért volt más-más gumiabroncs 22 ezer kilométer után az autón? (Elöl Continental, hátul Pirelli) Másrészt miért volt mindkét tengelyen olyan gumi, amik a DOT szám alapján öregebbek az autónál? (Elöl 2010-es, hátul ’13-as.) Pont az i-re Azzal szeretném lezárni a kérdést, hogy vajon gyárt-e a Mercedes ilyen bazári, fehér keretes lábszőnyeg betéteket és vajon az eredeti szőnyegek a 22.000 km alatt koptak-e el annyira, hogy cserélni kelljen őket? A fehér keretes szőnyegbetétek kell nézni... Összefoglalásként: diagnosztikai lekérdezés ide, vagy oda, még egy csomó jel utalt arra, hogy ez a 22.143 km-es futás csupán csak egy mese. Habbal. Aki még hisz a mesékben, annak mindenképpen ajánlom, hogy a csúcsszuper vételnek tűnő kocsikat is vizsgáltassa át, mielőtt súlyos milliókat szurkolna le érte!

Pályák módosításával a kerék a kerék elleni küzdelmekért

2017.12.05.
A szezon egyik legunalmasabb versenyét hozta az abu-dzabi finálé. Mindössze 14 előzést számláltak rajta, s a különbségek alapján hiába lett volna esély arra, hogy érdekes csata bontakozzon ki a győzelemért Valtteri Bottas és Lewis Hamilton között, abból végül nem lett semmi. A versenyt már annak első felében föladó Daniel Ricciardo az eseménytelenséget szemlélve a nézőket sajnálta a legjobban. - Miután jól védekeztem Kimi (Räikkönen) ellen az elején, csak mentem körbe, és fennakadtam Seben (Sebastian Vettel), de nem voltam elég gyors ahhoz, hogy követni tudjam, vagy akár megelőzni a zavaros levegőben. A negyediknél jobb helyet nem tudtam volna kihozni belőle, és komolyan a nézők jutottak eszembe, mert ez eléggé egyhangú volt – írta a Red Bull honlapján az ausztrál. Több kollégájához hasonlóan ő is úgy véli, hogy nemcsak a 2017-es autók, hanem az abu-dzabi pálya karaktere is nagyban hozzájárult az unalomhoz. „Ezekkel az autókkal nehéz közel kerülni a másikhoz, emellett a pályán is múlt. Nem vagyok benne biztos, hogy miért nem alakult ki jó verseny, de amikor egy lassú kanyar vezet egy hosszú egyenesbe, valamint a DRS-zóna is túl későn kezdődik – legalábbis véleményem szerint –, akkor ilyen statikus verseny lesz az eredmény, melyen semmi sem történik” – összegzett az ötszörös futamgyőztes. Hermann Tilke, a pálya tervezője elismerte, e probléma miatt már fontolgatnak bizonyos módosításokat az arab pályán, hogy javítsanak az előzési lehetőségeken. Ross Brawn eközben általánosnak véli a problémát, ezért a pár hónapja megalakított kutatócsoportjával nemcsak a jövő autóinak aerodinamikája révén próbálnak javítani a helyzeten, de bizonyos pályákat is felülvizsgálnak. - Az aerodinamikai programunk már folyamatban van, a pályák fejlesztésével most kezdünk el foglalkozni. Már kapcsolatba léptünk pár pályával, hogy beszéljünk a módosítás lehetőségéről, a versenyek javításáról – árulta el az F1 sportügyekért felelős igazgatója. Mint mondta, a múlt alapos vizsgálata segítségével próbálják megállapítani, melyek azok az összetevők, amelyek egy jó versenypályához és jó versenyek létrejöttéhez kellenek. „Elkezdtük az archívumunk átnézését. Megvizsgáljuk, voltak-e olyan időszakok, amikor több előzés volt, és vannak-e pályák, amelyeken több előzés van. Statisztikai elemzésről van szó. Óvatosnak kell azonban lenni, hiszen az előzés még önmagában nem jelent jó versenyt. Át kell gondolni, mi a jó verseny, és nyilvánvaló, hogy ehhez két autó csatája kell. Az is lehetséges, hogy az elöl lévő elöl is marad, de közben remek versenyt látunk közöttük. Összetettebb kérdésről van tehát szó az előzések puszta számánál.” Brawn szerint a jó versenyzés egyik alapját az jelenti, hogy az adott pálya adott kanyarjaiban lehessen egymástól eltérő íveket használni. - Ha egy keskeny pályán van egy hajtűkanyar, az nem túl jó. Ha egy szélesen, ahol többféle ív létezik, ott viszont már történhet valami. Austinban például összetettek a kanyarok. Választasz egy ívet az egyikben, és ezzel rákényszeríted az ellenfelet, hogy a következőben egy másikat válasszon, hogy végül te találd magad a megfelelőn. Mi pontosan ezt keressük – magyarázta a brit. Hozzátette, emellett az aszfalt minősége is meghatározza egy verseny képét, mivel a túl sima felületen (ld. Szocsi) nem kopnak eléggé a gumik, ami nemcsak a stratégia egysíkúságához vezet, de ahhoz is, hogy nem alakul ki nagy tempókülönbség a mezőny tagjai között, akik nem is keverednek össze. - Az idei legjobb versenyeket megnézve elmondható, sok esetben a gumik is nagy szerepet játszottak a kopás mértékével. Például volt, hogy Räikkönennel elkopott gumikon kellett védekeznie Verstappen ellen. Az aszfalt minősége meghatározó tényező ebben – állapította meg. Forrás: m4sport
Címkék: 

Lexus LS - kézzel hajtogatott mestermű

2017.12.05.
A vadonatúj Lexus LS ajtóborítása bizonyos modellváltozatokban a japán origami-művészet legszebb hagyományait idézi. Ezek a szövetpanelek Kiotó nagy múltú városának egyik apró kézműves manufaktúrájában készülnek, ahol egy különleges tudású takumi mester irányítja a munkát. A kézi redőzés az ősi japán papírhajtogatás, az origami textilipari megfelelője, amikor egy sima szövetből olyan felületet hajtogatnak, amelynek mintázatát a fények és az árnyékok játéka adja ki. Yuko Shimizu textilművész stúdiójában, a Sankyo cégnél finom anyagokból terveznek és formálnak különleges függönyöket, alkalmi ruhákat és menyasszonyi ruhákat, ez utóbbi egyébként a cég specialitása. Shimizu asszony nap mint nap az őt körülvevő természetből merít ihletet. - Fölöttünk feszül az égbolt, kavarognak a felhők, folynak a vizek, és ez épp elég - mondja erről. „Itt van például a mellettünk csordogáló folyó, aminek vize úgy bukik át a kavicsokon, hogy közben izgalmas mintákat formáz. Csak ránézek, és máris támad egy új ötletem.” A Sankyo cég eredetileg hajtogatógépek gyártásával foglalkozott, ám az évtizedek során Shimizu rengeteg kézműves mesterrel találkozott a szakmában, és lassan megtanulta tőlük a kézi redőzés művészetét. Mindig is arra törekedett, hogy sok különböző forrásból meríthesse tudását, és éppen ez az átlagostól eltérő szemlélet segítette hozzá ahhoz a szakértelemhez, amivel a legmeglepőbb feladatokra is képes megoldást találni – például arra a kihívásra, amellyel a Lexus kapcsán szembesült. Shimizu művészete ugyanis felkeltette a Seiren textilüzem figyelmét, akiknek szöveteiből gyönyörű esküvői ruhákat hajtogatott. A Lexus is használja ezeket a textileket, és amikor az autógyár úgy döntött, hogy az LS modellt a régi japán kézművesség remekeivel díszíti, egyértelmű volt, hogy a textilművész hölgyet kérik fel a hajtogatott ajtóborítás kidolgozására. A Serien üzem leszállította a hajtogatott panelekhez szükséges szövetet, ami kétségtelenül luxusszínvonalú és tartós anyag volt, csakhogy sokkal vastagabb és sűrűbb szövésű annál, amivel Shimizu általában dolgozni szokott. Éppen ezért komoly kihívást jelentett, hogy olyan ajtópanelt alkosson belőle, ami hűen tükrözi az LS eleganciáját és kézműves kidolgozását, miközben ellenáll minden igénybevételnek, ami egy autóban mindennaposnak számít: a hőmérséklet ingadozásának, a pornak, a dörzsölésnek és még sok egyébnek. Shimizu rugalmas szemlélete szerencsére itt is segítséget jelentett. - A feladat megoldásához egészen újfajta elképzelésre és a munkamódszerek teljes átalakítására volt szükség - meséli a művész, aki a korábbi három helyett hat kiválóan képzett munkatárs között osztotta meg az összesen húsz munkafázist. Így alakult ki az a munkamenet, aminek eredményeképpen három nap alatt elkészül egy ajtópanel. A Sankyo stúdióban általában egyetlen Takumi dolgozik, ám ahhoz, hogy ebből a vastagabb és tartósabb anyagból készíthessék el a paneleket, még egy Takumi segítsége kellett, hogy a két mester együttes munkával, teljes összhangban redőzze a textilt. Ezt az innovációt újabb követte, amikor Shimizu új technikákat alkalmazott, hogy a felületeken szebben érvényesüljön a fény és az árnyék játéka – ehhez pedig az kellett, hogy a hajtások szélessége folyamatosan változzon. Amikor a Nap vagy a kabinvilágítás fénye rávetül a felületre, a fények és az árnyékok térbeli mintákat rajzolnak ki az ajtópanelen, és minden egyes hajtás a Lexus „L” motívumát kelti életre.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója