Töröltek több mint 80 frankfurti nemzetközi repülőtérről induló járatot

2017.12.03.
A késő esti, 23.10-re várt járatot törölték. Németországban a heves havazások következtében két ember meghalt. Egy 86 éves nő kocsijával az alsó-szászországi Uelzen mellett a csúszós úton letért a szemközti forgalmi sávba és frontálisan ütközött egy szembejövő járművel. A kelet-németországi Kölledében egy 83 éves férfi halálra fagyott a rendőrség közlése szerint.

Egyelőre nem túl népszerű a Forma-1 új logója

2017.12.03.
A régi, széles körben ismert és kedvelt logót 23 éve vezette be Bernie Ecclestone, az új, egyszerűbb formájú logó talán nem lesz ilyen hosszú életű, mert sokaknak nem nyerte el a tetszését. A Forma-1 kereskedelmi főnöke, Sean Bratches szerint a dizájnváltás szükséges lépés volt a modern, digitális médiumok és a merchandise fejlesztése miatt. „A mai korban egy csomó márka megpróbálja egyszerűsíteni a márkajelzését azért, hogy beléphessen a digitális térbe. Nézzék meg a Starbucksot vagy a Coca-Colát, amelyek szintén hozzányúltak a sajátjukhoz. Mi úgy éreztük, hogy ennél messzebb kell mennünk, valóban át kellett alakítanunk a sajátunkat, hogy ezzel is jelezzük a haladás szellemét” – nyilatkozta Bratches.   Az új logó nem igazán nyerte el a rajongók tetszését, és Hamilton is panaszkodott rá a szezonzáró után. „Úgy vélem, a régi logó ikonikus volt. Képzeljék el, mi lenne, ha a Ferrari vagy a Mercedes is megváltoztatná a sajátját. Nem hinném, hogy ez az új F1 logó annyira ikonikus lenne, mint a régi, de ki tudja, talán majd belenő a szerepébe” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok. Riválisa, Sebastian Vettel szintén nem volt elragadtatva: „a régit jobban szerettem” – nyilatkozta. „Hogy tetszik-e nekem? Ha több pénzt termel majd, mint a régi, akkor kedvemre való lesz” – tett hozzá a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. „Nyilvánvalóan az új menedzsmentnek volt ez a szándéka, mert épp a Forma-1 átalakítása, újrabrandesítése zajlik. Érthető, ha új arculatot akarnak kialakítani, és a logó jól összegzi a szándékukat” – tette hozzá.
Címkék: 

Baleset és teljes útzár az M5-ös autópályán

2017.12.03.
A baleset 2017. december 3-án 18 óra körül történt az M5-ös autópálya, 147-es kilométerszelvényében, a Budapest felé vezető oldalon. Eddig tisztázatlan körülmények között két személyautó összeütközött. A balesetben senki sem sérült meg. A rendőrség a sztráda érintett szakaszát teljes szélességében lezárta, a forgalmat az 5422 úton Balástya felé terelik. Kérjük az arra közlekedő gépkocsivezetők fokozott figyelmét és türelmét!  

Miami lehet az Forma-1 új célpontja

2017.12.03.
A Liberty Media már a januári hatalomátvétel előtt leszögezte, szeretné növelni az F1 amerikai jelenlétét, ennek érdekében pedig akár újabb versenyt (vagy versenyeket) rendezhetnek a kontinensnyi országban. A céget képviselői Chase Carey elmondta, olyan turisztikai csomópontokat tart szemmel, mint New York, Las Vegas vagy Miami. Egy ideig úgy tűnt, New York lehet a befutó, az utóbbi időben viszont Miami látszik valamivel esélyesebbnek (persze egyelőre ez a terv is korai fázisában tart). A Forma–1 idén kinevezett kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches novemberben találkozott a város polgármesterével, Francis Suarezzel és a rendezvényekért felelős Vicente Betancourttal, hogy egy utcai pálya lehetséges helyszínéről és a futammal kapcsolatos logisztikai kérdésekről egyeztessen velük. - A pályamérnökeik is eljöttek, és szétnéztek az utcákon – jegyezte meg Betancourt. „Vetnünk kell egy pillantást arra, működne-e a dolog, és mekkorák lennének a költségei annak, ha idejönnének. Azt hiszem, a labda most az ő térfelükön pattog” – tette hozzá a szakember, aki állítólag már a Monacói Nagydíj ideje alatt kapcsolatba lépett az F1 új többségi tulajdonosaival. A tervezők állítólag már féltucatnyi pályatervet készítettek, miközben a Liberty Media november elején levédette a Miami Nagydíj kifejezést (igaz, ezt New York és Las Vegas esetében is megtették). Bár a felek egyelőre csak a tervezési fázisban tartanak, vannak, akik már most tiltakoznak a futam ellen, mondván az többhónapos építkezéssel, utcák lezárásával és magas zajszennyezéssel jár. Korábban egyébként a több miami futamot is rendező CART-széria is hasonló nehézségekbe ütközött. Két évvel ezelőtt a Forma–E is ellátogatott a városba, ám végül az az esemény is csak egyszeri volt, vagyis az elektromos széria többé nem tért vissza Miamiba. A tendencia tehát nem túl kedvező, sőt állítólag az anyagiakkal is lehetnek gondok. - Egyértelműen fogalmaztam. Elmondtam, hogy szeretnénk szórakoztatni, de nincs pénzünk – hangsúlyozta Betancourt. Forrás: m4sport

Lakossági részjegyekből épít elektromos töltőállomásokat Bécs

2017.12.03.
Bécs városa 2020-ig további ezer elektromos autó töltőállomást kíván telepíteni a jelenleg már üzemelő 550 mellé és részben lakossági részjegyek értékesítésével finanszírozza a beruházást. A Wien Energie közszolgáltató vállalat a tervezett 2500 helyett 8 ezret értékesített a 250 eurós részjegyekből, azaz kétmillió euró bevételre tett szert. A részjegyek ellenében a Wien Energie öt éven át évente 55 eurós leírást ad a fogyasztók áramszámlájából, vagyis 275 eurót térít vissza.
Címkék: 

Az Urals nyersolaj átlagára 27,2 százalékkal nőtt az első tizenegy hónapban

2017.12.03.
Az orosz pénzügyminisztérium adatai szerint az Urals átlagára 61,97 dollár volt novemberben, magasabb a tavaly novemberi 44,98 dollárnál. Oroszország a világ legnagyobb olajtermelője, a költségvetés jelentős bevételre tesz szert a nyersolaj exportjából. Az Urals átlagára 41,9 dollár volt 2016-ban, 51,23 dollár 2015-ben, 97,6 dollár 2014-ben és 107,88 dollár 2013-ban. Az orosz pénzügyminisztérium két hete jelentette be, hogy az exportra szánt kőolaj vámját 8,9 dollárral, tonnánként 105 dollárra emeli december 1-től az egy hónappal korábbi 96,1 dollárról. Tavaly decemberben az exportvám alacsonyabb, 90,4 dollár, két éve pedig 88,4 dollár volt. Oroszországban a kormány havonta vizsgálja felül az olaj exportvámját, amelyet az Urals típusú orosz nyersolaj világpiaci árának havi alakulásából kiindulva egy képlet alapján állapít meg.

Baleset az M5-ös autópályán - hat autó ütközött

2017.12.03.
A baleset az M5-ös számú autópálya 127-es kilométerszelvényében, Csengele közelében történt, a Szeged felé vezető oldalon 2017. december 3-án 13 óra körül, ahol eddig tisztázatlan körülmények között hat személygépkocsi ütközött össze. A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a rendőrség a gyorsító sávot lezárta, az érintett útszakasz forgalma a haladósávban halad. Kérjük, az érintett útszakaszon fokozott figyelemmel közlekedjenek!
Címkék: 

Tóbiás és Balambér havas kalandjai

2017.12.03.
Vigyáz, hógolyó!! (kép: nepszava.hu) Tóbiás éppen a pihe puha paplan alatt húzta a lóbőrt, mikor testvére Balambér hangos kiabálására riadt fel. - Tóbiás, Tóbiás! Nézz az udvarra! Látod, hogy mennyi hó eset? Gyere, gyere! – kiáltott hangosan Balambér Tóbiás gyorsan felpattant az ágyról, és az ablakhoz rohant, és látta a hóval borított udvart, a fákat, és bokrokat is hó lepte el. - Azta! Mennyi hó! Gyere Balambér, gyorsan reggelizzünk, vegyük fel a kabátot, és építsünk hóembert, vagy hógolyózzunk. – tanácsolta izgatottan Balambér, és már indult is a konyha felé - Oké, gyerünk, induljunk. – válaszolt Balambér, majd szaladt a testvére után reggelizni. A két kiskutya csak úgy behabzsolta a reggelit, hogy minél előbb kész legyen az a hóember. Miután mindkét pocak megtelt, indultak volna öltözni, de édesanyjuk útjukat állta. - Hova, hova, ilyen sietősen kis drágáim? – kérdezte szelíden az édesanya. - Megyünk hógolyózni, meg hóembert építeni. – válaszolták együtt a tesók. - Rendben bogaraim, de ne feledjétek, hogy nagyon fel kell öltözni, mert már nagyon hideg van odakint, ezért nem szabad félvállról venni egy kis hógolyó csatát. Miket is kell felvenni pontosan? Ki tudja? Ilyen egy igazán szép hóember. (kép: billfrymire.com) A réteges kényelmes öltözködés az első. Fontos, hogy ruháink ne legyenek túl szorosa. Fontos pamut, vagy egyéb nedvszívó alsóruházat. A vizes ruhát lehetőség szerint azonnal szárazra kell cserélni. Külön figyelmet kell fordítani a meleg, száraz, vízzáró lábbelik használatára. Nagyon fontos, hogy a kabátunk alatt több réteg ruhadarabot viseljünk, hiszen így felvehetjük a harcot a hideg ellen, de le is vehetjük azt, ami felesleges. A téli hidegben nem feltétlenül az jut először eszünkbe, hogy levegyünk magunkról akár csak egy pulóvert is. Inkább még jobban felöltöznénk. A legalsó réteg: Nagyon fontos, talán téli öltözetünk legfontosabb rétege. Télen elengedhetetlen a szárazon tartás, ezért muszáj, hogy a legalsó rétegnek megfelelő ruhaneműt válasszunk. Olyat, amely felszívja és elpárologtatja a nedvességet.  A középső réteg: Ez a réteg segít megőrizni a meleget, ezért hőtartó rétegnek is nevezzük. Ám nem mindenkinek van szüksége még plusz melegre. Ebben a rétegben könnyű, de hőtartó, polár anyagokból készült darabokat viseljünk! Felső réteg: Ez a réteg az időjárás függvénye, szélálló dzsekiről, kabátról lehet szó. Ez elengedhetetlen a hideg téli szél ellen. Olyan darabot válasszunk, amely nem engedi, hogy a szél a nyirkos alsó rétegig hatoljon, de kiengedi a hőt. A hideg beköszöntével érdemes betartani a réteges öltözködés szabályait, hiszen ezzel komoly lépéseket tehetünk a betegség megelőzése érdekében. Nehogy átázzon a kabát! (kép: shutterstock.com) A kis lurkók, miután minden réteget magukra vettek, és a sapka, sál, kesztyű hármas is felkerült rájuk, már rohantak is az udvarra. Egész délelőtt kint voltak, hógolyózás közben egy kétszer arcon találták egymást, de nem lett baj, csak nevettek egy jót. nem egy, nem kettő, hanem öt db hó angyal is készült, viszont hóemberből csak egyet csináltak viszont az olyan hóember volt, hogy majdnem életre kelt. Voltak neki gombjai gesztenyéből, szép nagy sárgarépa orra, egy régi fazék volt a sapkája, és még egy sálat is kapott, hogy meg ne fázzon a téli hidegben. - Jaj Balambér, olyan jó, hogy végre van hó. Mit szoktunk még csinálni, ha havazik? – kérdezte Tóbiás. - Hát nem tudod? Már hozom is a szánkót, és kimegyünk a domboldalra csúszkálni. – vágta rá határozottan Balambér. - Igazad van Balambér, hogy is felejthettem el? Induljunk! – kiáltotta Tóbiás, majd elindultak a szánkóért. Csak úgy suhannak a havon. (kép: hsb.hu)   Legalább 20-szor, de az is lehet, hogy 30-szor csúsztak le a közelben lévő dombocskáról, mikor már annyira elfáradtak, hogy úgy döntöttek hazamennek. Mindketten azt kívánták, bárcsak az egész tél ilyen havas és mókás legyen mint amilyen ez a nap volt. Fáradtan, de boldogan léptek be a lakásba, és vették le kicsit vizes kesztyűjüket, és sapkájukat. Befalták az ebédet, majd a nagy fáradság legyőzte őket, és elbóbiskoltak mind a ketten, de csak azért, hogy délután ismét újult erővel vessék bele magukat egy újabb havas kalandba. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon! 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója