Jövő csütörtöktől jó eséllyel bedugul Észak-Pest

2016.09.11.
  Az érintett szakaszon új aszfaltréteget építenek, ahol szükséges, teljes pályaszerkezet-cserét végeznek, ezzel egyidejűleg a szegélyek és a kapubeállók is átépülnek. A Róbert Károly körút – Lehel utca csomópontban a meglévő villamosvágány is megújul.   Az útpályától zöldsávval elválasztott kerékpárút épül a Róbert Károly körút déli oldalán a Papp Károly utcától a felújítással érintett szakaszon. Az átkelőhelyeket akadálymentessé alakítják át, megújul a közvilágítás, emellett kamerarendszert építenek ki. A buszöblök pályaszerkezetét bazaltbeton burkolatra cserélik, míg a buszmegállók erősített aszfaltburkolatot kapnak. A komplex szemléletű felújítás során szükség esetén közműmunkákat is végeznek majd.   A Népfürdő utcai és az Esztergomi úti közúti hidak felújítása pályánként három terelési ütemben valósul meg. Megújul a hidak útburkolata, szigetelése, valamint víztelenítési rendszert alakítanak ki. A hidakra új hídkorlát kerül, felújítják a lépcsőket, lépcsőkorlátokat és kettős közúti vezetőkorlátot is építenek. A híd alatt felújítják a közvilágítást.
Címkék: 

Autót próbált lopni, de elkapták

2016.09.11.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás kísérlete miatt folytat nyomozást B. Balázs 32 éves budapesti lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. szeptember 10-én 0 óra körül a Budapest XIII., Pannónia utcában egy parkoló gépjármű ablakát megrongálta azért, hogy annak utasteréből értéktárgyakat tulajdonítson el. Kísérlete meghiúsult, az utastérbe nem tudott bejutni, ezért a helyszínről üres kézzel távozott.   A férfi ezt követően ismét próbálkozott, a Pannónia utcában egy másik autó ablaküvegének gumitömítését is megrongálta, így annak utasterébe bejutott. Az utastérben az autó indítókábeleit – azért, hogy az autót eltulajdonítsa – megrongálta, de nem járt eredménnyel. A lopási kísérletet követően az autó belső kalaptartóját összetörte, a csomagtartóban kutatást végzett, de ott értéket nem talált, így ismét értékszerzés nélkül távozott.   A bejelentést követően a rendőrök a férfit a helyszín közelében a Budapest XIII., Dráva utcában 15 percen belül elfogták, előállították és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását.
Címkék: 

Forgalomkorlátozások a belvárosban a budapesti félmaraton miatt

2016.09.11.
  A BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy aki teheti, úti célja megközelítéséhez válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési eszközöket, elsősorban a metró- és a villamosvonalakat. A futóverseny rajthelye, a Városliget kényelmesebb megközelítése érdekében a reggeli órákban az M1-es metró – ha szükséges – a megszokottnál sűrűbben közlekedik. A forgalomkorlátozások miatt számos közösségi közlekedési járat forgalma módosul, ezért a BKK kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak az eljutási lehetőségekről a BKK honlapján, a BKK FUTÁR vagy a BKK INFO alkalmazásban.   A szeptember 11-i (vasárnapi) félmaratoni futóverseny miatt lezárják a közúti forgalom elől az alábbi fővárosi útszakaszokat:   a Pesti alsó rakpartot teljes hosszában 7:00 és 11:20 között, a Budai alsó rakpartot a Margit híd és a Rákóczi híd között 8:00 és 10:00 között, a Hősök terét 8:50 és 12:00 között, az Andrássy út–József Attila utca–Széchenyi István tér–Lánchíd útszakaszt 8:50 és 9:50 között, az Attila utat 9:15 és 10:05 között, a Szabadság hidat és a Közraktár utcai lehajtót 9:30 és 11:00 között, a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Nyugati téri felüljárót és a Váci utat a Ferdinánd hídig 9:50 és 11:30 között, valamint a Dózsa György utat a Lehel utca és a Hősök tere között 9:55 és 11:50 között. A félmaratoni futóversenyről bővebb információ az esemény weboldalán olvasható.

A Toyota útjára indítja közlekedésbiztonsági kampányát

2016.09.11.
A vállalat végső célkitűzése a halálos, vagy sérüléssel járó közlekedési balesetek számának nullára csökkentése, ezért a vállalat kiemelt prioritásként kezeli az autók és az autózás biztonságát. Idén májusban a Toyota új elemmel bővítette az „AMIRE RÁCSODÁLKOZOL” című vállalati kommunikációs kampányát, amelynek alapötlete a „Nahát! faktor” megteremtése világszerte, kiemelten kezelve a sport, a technológia és immár a közlekedésbiztonság témakörét is. Az elmúlt évek során a Toyota sokféleképpen törekedett az emberek közlekedésbiztonsági oktatására. A vállalat vezetésbiztonsági foglalkozásokat szervezett felnőttek számára, és iskolai közlekedésbiztonsági programokon ismertette meg a gyermekeket és kísérőiket a biztonságos közlekedés alapvető módszereivel. Az idei kampány a Városi Szentjánosbogár Projekt nevet kapta, utalva a Toyota azon törekvésére, hogy a közlekedési balesetek elkerülése érdekében minden útszakasz legyen megfelelően megvilágítva. A projekt célja, hogy tevékenyen javítsa a gyalogosok biztonságát – különösen sötétedéskor és éjszaka, amikor magasabb a gyalogosgázolások kockázata. Ennek érdekében a vállalat a távolsági fényszóró használatát javasolja², mert így a vezető hosszabb és szélesebb területet képes áttekinteni, mint a tompított fénnyel. Emellett a Toyota arra ösztönzi a gyalogosokat, hogy viseljenek fényvisszaverő ruhadarabokat, ami segít abban, hogy az autósok könnyebben észrevegyék őket. Az illusztráción látható kabalafigura az új honlapon is megjelenik, és rányomtatható reklámanyagokra, fényvisszaverő anyagokra, szórólapokra és egyéb figyelemfelkeltő eszközökre, amelyek beszerezhetők a márkakereskedőknél. 

Elektromobilitás szövetség: elérhető az 50 ezer elektromos autó Magyarországon

2016.09.10.
Ungár János az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában azt mondta, a technológia egyik nehézsége, hogy a meghajtáshoz szükséges energiát miként tárolják és hogyan vigyék magukkal a járművek. Szerencsére az akkumulátorok olyan ütemben fejlődnek, hogy nem elérhetetlenek a korábban kitűzött értékesítési darabszámok. Hangsúlyozta: muszáj alternatív meghajtások felé elmozdulni, mert a jelenlegi szén-dioxid-kibocsátás mellett nem fenntartható a közlekedés.

Tóbiás és Balambér kalandjai – Találkozz velünk őszi programjainkon

2016.09.10.
Tóbiás és Balambér ki nem hagyná az Autómentes Napot Az első programunk szeptember 22-én lesz Békéscsabán, ahol az Autómentes Nap apropóján találkozhattok velünk. Itt a programok a Bringás reggelivel indulnak, amelyhez a Szent István tér és a Justh Gyula utca sarkánál, illetve a Korzó téren is tudtok csatlakozni. Nap közben a Szent István téren, a Széchenyi ligetben a Körösök Völgye Látogatóközpontnál, illetve a Penza utcai KRESZ-parknál vehettek részt a közlekedéssel kapcsolatos szórakoztató programokon, vetélkedőkön. Az Autómentes Napot este a kerékpáros felvonulás és tombolahúzás zárja. Gyertek, és pacsizzatok velünk! A KRESZ-park egy része a békéscsabai Autómentes Napon A békéscsabai Autómentes Napot követően október 1-jén a Volkswagen Napon találkozhattok velünk, a Hungaroringen. A magyar Forma-1 versenypályán sok-sok színes programon vehettek részt. Nemcsak a legkülönlegesebb autókat csodálhatjátok meg (egészen a legrégebbi modellektől a legújabbakig), hanem a család minden tagja megtalálja a számára megfelelő programot. Minket a KRESZ-parknál találtok meg, ahol megtanulhatjátok a közlekedés alapszabályait, miközben a többiekkel gurultok a parkban. KRESZ-parkunk a Volkswagen Napon, a Hungoraringen Ugyanezen a napon, azaz október 1-jén Zsámbékon is lesz programunk. A Driving Campben többféle gyermekfoglalkoztatót próbálhatsz ki, sőt, KRESZ-tesztünkkel lemérheted, hogy valóban jól ismered-e a közlekedési szabályokat. A kisebbeknek a közlekedéssel kapcsolatos színezővel készülünk, a nagyobbak pedig a gokartpályát is kipróbálhatják. Pacsizz velünk a zsámbéki Driving Campben! Ti is megtaláltátok a számotokra megfelelő programot? Gyertek és találkozzatok velünk! Mi már nagyon várunk Titeket! Számodra is fontos gyermeked biztonsága? Vásároljátok meg a Tóbiás és Balambér hangoskönyveket, amelyekkel játszva tanulhatjátok meg a biztonságos közlekedés szabályait! Naponta friss játékokért és hírekért lájkoljátok a Tóbiás és Balambér Facebook oldalt! Hetente friss írásainkat kövessétek itt, az Autószektoron!

Prius kísérlet Rómában

2016.09.10.
Az új, negyedik generációs Prius kiemelkedően jó eredményt ért el egy akadémiai teszt során, amely azt vizsgálta, hogyan halad ez a modell tisztán elektromos hajtással és nulla károsanyag-kibocsátással a nagyvárosi csúcsforgalomban. A Római Egyetem munkatársaiból álló tesztcsoport igazolta, hogy a Toyotának sikerült még tovább csökkentenie leghíresebb hybridjének üzemanyag-fogyasztását. A tipikus római csúcsforgalomban megtett több mint 2200 kilométer során gyűjtött adatok szerint a tesztelt Priusok az utazási idő 73,2 százalékában (és a megtett távolság 62,5 százalékán) károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedtek. A vizsgált időszakba azt is beleszámították, amikor a jármű megállt a forgalomban (például egy piros lámpánál), és a motor automatikusan leállt. A teszteredmények különösen a belvárosi szakaszokon bizonyultak kedvezőnek, ahol különös gondot jelent az autók által keltett zaj, por és légszennyezés. Ezeken az útszakaszokon a Prius az utazási idő 79,4 százalékában és a megtett távolság 76,3 százalékán károsanyag-kibocsátás nélkül tudott haladni. Ez a tiszta autózás a Toyota legújabb Hybrid Synergy Drive hajtásának köszönhető. A jármű hajtóerejének majdnem 45 százalékát az elektromotor szolgáltatta, és az ehhez szükséges villamos energia 34,3 százalékát az energiavisszanyerő fékrendszer termelte. Mindez azt jelenti, hogy a tesztautó hajtó villamosság több mint egyharmada egyszerűen a fékezés és a lassítás során keletkezett. 

Ilyen vonatok állnak majd forgalomba az USA-ban

2016.09.10.
Az Alstom által gyártott új vonatok Washington DC és Boston között közlekednek majd, miközben további 14 nagyvárost is érint. Az utasok kényelmét többek között Wi-Fi hozzáférés, saját hálózati csatlakozó és USB port szolgálhatja. Az Amtrak elmondása szerint a felszállást is könnyebbé teszik és fejlesztik az élelmiszer-szolgáltatást is. Arról nem is beszélve, hogy sokkal több hely lesz majd az új vonatokon, mint azokon, amiket lecserélnek. Sőt, maga az utazás is simább és zökkenő mentesebb lehet az „előretekintő billenő rendszer” miatt, ami lehetővé teszi a vonat számára, hogy nagy sebességgel vegye be a kanyarokat anélkül, hogy ez az utasokat rosszul érintené. Egyébként a jelenleg használatban lévő vonatokat sem lehetne éppen lassúnak nevezni, hiszen 241 km/h-val képesek haladni. Az újak viszont ezt is überelik majd. Az üzembe helyezéskor várhatóan 257-el repesztenek majd, ám ha új pálya is épül számukra, akár 299 km/h-val is száguldhatnak.  Teszi mindezt úgy, hogy 20%-al kevesebb energiát fogyaszt, mint a jelenlegiek. Ha minden a tervek szerint halad a prototípus 2019-re készül el és 2021-ben indulhat első útjára.   (miferfiak.hu)

"Soha nem lesz második"!

2016.09.10.
A Nissan United struktúra keretein belül a TBWA & Digitas LBI ügynökség által készített reklámfilmben a hétköznapi életet élő főszereplő egyre kényszeresebben figyel egy jelenlétével lassan az egész életére rátelepedő fehér Qashqai-t, azt üzenve ezzel a nézőknek, hogy a Qashqai jelenti a legjobb választást. A reklámfilm záróképén egy különleges, N-Vision kivitelű Qashqai látható, melyet a Qashqai-t egy lépéssel versenytársai elé helyező 360 fokos parkolókamera-rendszerrel is felszereltek. A Royal Blood brit indie rock együttes zenéjét használó reklámfilm egyben egy merész, új látványvilágot, életérzést és hangnemet is közvetít. A játékosan provokatív hangvétel előrelépést jelent a Nissan korábbi, az érzelmi megközelítés helyett inkább a funkcionalitásra összpontosító hirdetéseihez képest. A reklámfilm záró mondata – „ha megelégszik a második legjobbal, kételyei is megmaradnak” – szintén azt húzza alá, hogy a Qashqai az eredeti, etalonnak számító autó a kategóriájában, megerősítve ezzel a jövőbeni vásárlókat abban, hogy a lehető legjobb döntést hozzák.  A Qashqai „Never Second Best” („Sohasem lesz második”) mottójú reklámkoncepciója része annak az átfogó online és offline kampánystratégiának, melyet digitális, közösségi médiára épülő, kiskereskedelmi és ügyfélkapcsolati hirdetési csatornákon keresztül valósítanak meg.    

Lezárják a Hősök tere környékét a jövő héten a Nemzeti Vágta miatt

2016.09.10.
Szerdától a Hősök terét, illetve az 56-osok terét kezdik el lezárni több ütemben a Műcsarnok melletti parkolótól egészen a Városligeti fasorig, szerdától a gyalogosok már nem mehetnek a térre, és az autóforgalmat is kizárják. A rendezvény miatti útlezárások péntektől érintik az Andrássy utat a Bajza utca és a Hősök tere között. Péntek, szombat, vasárnapra lezárják az autós forgalom elől a Városligeti körút és az Olof Palme sétány közötti területet, a Dózsa György utat pedig a Lendvay utca és a Városligeti fasor között. Az utakat a bontási munkák befejeztével szakaszosan nyitják meg a forgalom előtt.   (MTI)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója