Új sebességrekordra tör a Bugatti

2016.07.02.
A több mint 800 millió forintba kerülő 1500 lóerős Chironnal a Bugatti ismét meg szeretné szerezni a világ leggyorsabb szériaautójának járó címet, ahogy azt Wolfgang Dürheimer, a cég első ember mondta a brit Autocar c. lapnak. Jelenleg is egy Bugatti, az 1200 lóerős Veyron 16.4 SuperSport tartja a rekordot 431 km/h-val, ami a Guinness előírása szerint két, ellentétes irányba futott próbálkozás átlagából jött ki. A rekordot a Volkswagen 20 km hosszú egyenes tesztpályáján érték el Ehra-Lessienben 2010-ben, a pilóta az ex-Forma-1-es Pierre-Henri Raphanel volt. A Chironnal valószínűleg 2018-ban tesznek majd kísérletet a rekorddöntésre. Megpróbálunk felállítani egy új rekordot. Tudjuk, hogy a Chiron gyorsabb lesz a Veyronnál, de azt nem, hogy mennyivel. Persze vannak kalkulációink a szimulációkból, de ez sosem ugyanaz, mint amikor az ember beül az autóba, és tényleg megpróbálja” – nyilatkozta Dürheimer. Hivatalosan 430 km/h a Chrion sebessége, de ezt elektronikus tiltással kell érteni. A rekorddöntési kísérlet során kiveszik majd a tiltást, ahogy a Veyronnál is tették. Számítások szerint az sem lehetetlen, hogy a kocsi átlépi majd a 460 km/h-s sebességet.

Kánikulában leállnak a fiákerek Bécsben

2016.07.02.
Az állatvédők lelkesen üdvözölték a határozatot, a fiákeresek pedig panaszkodnak, hogy egzisztenciájukra kedvezőtlenül hat a szabályozás, ha áll a fiáker, nincs bevétel. Forrás: wikipedia.at Az új törvény július közepén lép életbe, 35 foknál vagy annál melegebb hőmérsékletnél a lovaknak az istállóban kell maradniuk. A szabályok betartását a rendőrség ellenőrzi. Ugyancsak új szabály az is, akárhány fokos is a levegő, hogy a lovak az eddigi húsz nap helyett csak 18 napon vontathatnak kocsit és szállíthatnak utasokat az osztrák fővárosban. Korlátozták egy órával az utcán tölthető időt is, a jövőben 11 és 22 óra között közlekedhetnek a fiákerek. Képviseletük heves tiltakozásba kezdett, szerintük Bécs városa a vállakozásokat tönkre teszi és korlátozza a turisták hozzá férését Bécs egyik látványosságához. Az osztrák fővárosban jelenleg 28 cég üzemeltet fiákereket, a lovak száma pedig 375 - írja–az orf.at

Egy magyar autó, amelyből egyetlen darab készült

2016.07.01.
Az idei versenyen ezzel indul az Arrabona Racing Team. A kaland megduplázódott, az új autóba új motor került – fogalmazott a prezentáción Hanula Barna dékán, a Bugatti 1001 lőerős motorjának fejlesztője. Felidézte a nyolcvanas évek elejét, amikor a Műegyetemen elkezdett versenyezni, s végleg megfertőződött a benzingőzzel. A dékán beszélt arról is, a Formula Student csapatok tagjai olyan tudásra tesznek szert, amelyet csak itt sajátíthatnak el. Megtanulnak csapatban dolgozni, konfliktusokat kezelni, kisvállalkozást vezetni, szponzorokat szerezni, terveket készíteni, gyártást felügyelni, tesztelni és a végén versenyezni is. Magyar autóban magyar motor: a SZEngine csapat alkotása Hanula Barna bejelentette azt is, hogy Földesi Péter rektorral azon dolgoznak, hogy a tananyag részévé tegyék a Formula Student során kialakult tematikát. Méltatta a győri járműépítők tevékenységét Martin Schuster, a győri Audi Hungaria Motor Kft. járműfejlesztésének vezetője is. Hanula Barna dékán - balról a második - az autóbemutatón. Az autóversenyzés bátorságot, szenvedélyt, érzelmeket, elszántságot jelent, örülök, hogy ezt a szenvedélyt megélik a Formula Student versenyre való felkészülésben, amely ötvözi az elméleti és a gyakorlati tudást – fogalmazott a rebdezvényen Martin Schuster. Jakubik Tamás, az egyetem Járműfejlesztési Tanszékének vezetője felidézte, hogy három éve kezdődött a munka, s a Formula Student csapat már az első évben megnyerte a moszkvai versenyt, a magyar futamon pedig az erős mezőnyben az első harmadban végeztek. Az első év az alapozás éve volt, a második a konszolidáció, a harmadikban pedig az innovációra koncentrált a csapat. Három éve alakult a csapat, ez volt az első autó. Kolossváry Tamás csapatvezető azt emelte ki, minden évben új csapatot kell építeni, a diplomázó egyetemisták ugyanis kiesnek, s pótlásuk olykor nehéz feladat. Mindig vannak azonban olyan fiatalok, akiket magával ragad az, hogy maguk tervezhetik és építhetik meg Formula Student autójukat. A csapat 31 fős, s az idén három versenyen indulnak. A magyar futam mellett Csehországban és Németországban is megmérettetik magukat. Ez pedig a tavalyi versenyautó. A köszöntők után lehullt a lepel au autóról, s megcsodálhattuk az idei autót, amely szebb, erősebb és könnyebb mint elődjei. Német Bence konstrukciós vezető mutatta  be az új autót. Elmondta, az autó vázát 38,65 kilogrammról 33,4 kilogrammra csökkentették. Átdolgozták a futóművet is, amely már tavaly 6 másodperccel gyorsabb volt körönként. Saját fejlesztés a kormánymű. A kanyarstabilizátor súlya ugyancsak egy kilogrammal kevesebb, s 13 féle beállítást tesz lehetővé. Fejlesztettek az aerodimanikán is, csökkentették az autó légellenállását, növelték a leszorítóerőt, így kanyarokban még gyorsabb lehet a harmadik generációs új jármű. Az idei jármű pilótafülkéje és kormányműve. Az autó motorja is győri fejlesztés. Az erőforrás a SZEngine csapatot dicséri. Az autót és a motort nagy taps kíséretében leplezték le, a magyar futamon augusztus 18 és 21 között indul, amelyet hagyományosan a gönyűi kikötő területén rendeznek meg.        

Időjárás: szombatra is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki tizenhat megyére

2016.07.01.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Nógrád, Vas és Zala megye kivételével az összes megyére kiadták a hőség miatti figyelmeztetést. Mint írták: szombaton tovább erősödik a nappali felmelegedés, így az ország döntő részén 25 Celsius-fok felett, főként az Alföldön 26-27 fok körül alakul a középhőmérséklet. A legalacsonyabb hőmérséklet 15-22 fok között várható. A nappali maximumok 31-34 fok között alakulnak.      Fotó: MTI Emellett viszont a közeledő hidegfront nyomán szombaton is lehetnek záporok, akár heves zivatarok. Győr-Moson-Sopron és Vas megyére a heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. MTI
Címkék: 

Elindult a technikusok képzésének harmadik üteme az Apollo Tyres-nél

2016.07.01.
Az Apollo Tyres április elején kötött ösztöndíjszerződést azokkal a középiskolásokkal, akik most, a tanév lezárultát követően, július 1-jén megkezdik az elméleti képzést Gyöngyösön. Ősszel pedig 10 hetes szakmai gyakorlaton vehetnek részt, méghozzá Indiában és Hollandiában, az Apollo Tyres ottani gyáraiban. Különleges képzésben vesznek részt nyáron az Apollo Tyres magyar üzemének  technikus munkatársai, amelynek végén Abroncsgyártó OKJ-s végzettséget szerezhetnek. A tréning célja, hogy a technikusok magabiztos szaktudással indíthassák majd el a gyöngyöshalászi gyár első gépeit. Az Apollo munkatársai Európa egyik legmodernebb, korszerű technológiával felszerelt üzemében kezdhetik majd meg pályafutásukat. A képzéssel kapcsolatban Bányai Tibor, az Apollo Tyres Hungary humánerőforrás igazgatója megjegyezte: „Rendkívül örülünk annak, hogy az Apollo Tyres abroncsgyártó OKJ-s képzésének már a harmadik csoportját tudjuk elindítani, és hogy további 120 technikussal bővül majd az Apollo családja. Számunkra nagyon fontos, hogy a leendő munkatársaink a gyár minden pontját ismerjék, és ehhez elengedhetetlenek az általunk szervezett hazai és külföldi tréningek. Természetesen odafigyelünk arra, hogy ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is ismerjék az Apollo Tyres folyamatait.” Az OKJ-s abroncsgyártó képzésben az első két körben 66, illetve 78 technikus vett részt. Kiegészülve az oktatást most kezdőkkel, az év végére már több mint 250 magasan képzett technikus dolgozik majd az Apollo Tyres-nél.
Címkék: 

Rosberg az esőben is az élen maradt Spielbergben

2016.07.01.
Az első szabadedzésen is első, a világbajnoki pontversenyben éllovas német pilóta mögött csapattársa, a címvédő brit Lewis Hamilton zárt másodikként, míg a harmadik legjobb időt a Force India német versenyzője, Nico Hülkenberg érte el.      Eredmények, 2. szabadedzés:     --------------------------- 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:07.967 perc 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:07.986   3. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:08.580   4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:08.589   5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)1:08.649   6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:08.713       korábban:     1. szabadedzés: 1. Rosberg 1:07.373 perc 2. Hamilton 1:07.730 3. Vettel 1:08.022 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:08.222 5. Ricciardo 1:08.528  6. Sainz Jr. 1:08.803  A további program:     szombat: 3. szabadedzés 11.00 időmérő edzés 14.00     vasárnap: futam 14.00

Duplájára növelik a cinkotai P+R parkoló kapacitását

2016.07.01.
A közlemény szerint az Ostoros út páratlan oldalán található parkolót kibővítették: a HÉV-állomás mellett lévő területeken az Ostoros út páros oldalán, valamint az Állomás tér üzemi területének egy részén - az autóbusz-forduló felújításával egy időben - új P+R parkolókat alakítottak ki. A terület térkő- és aszfaltburkolatot kapott, a parkolóban a korábbi 82 helyett már 165 autó fér el. Fedett kerékpártároló is épült, amelyben 40 biciklit lehet biztonságosan elhelyezni - tették hozzá. A fejlesztés után egy korszerű, kamerákkal ellátott, ingyenes parkoló áll a közlekedők rendelkezésre - írták. Az Ostoros út is új burkolatot kapott mintegy száz méteren, továbbá több mint 600 négyzetméteren megújultak a zöldfelületek, cserjéket, virágokat és fákat ültettek. A munkálatok befejeztével a Volánbusz Zrt. végállomása mellé került a 174-es és a 175-ös autóbusz végállomása.
Címkék: 

Rosberg nyerte az első szabadedzést Ausztriában

2016.07.01.
  A világbajnoki pontversenyben éllovas német pilóta mögött csapattársa, a címvédő brit Lewis Hamilton zárt másodikként, míg a harmadik legjobb időt a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője, Sebastian Vettel érte el.       Eredmények, 1. szabadedzés:     --------------------------- 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:07.373 perc 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:07.730 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:08.022 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:08.222 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:08.528  6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:08.803   A további program:   2. szabadedzés 14.00     szombat: 3. szabadedzés 11.00 időmérő edzés 14.00     vasárnap: futam 14.00

Meghalt egy Tesla-sofőr a robotpilóta hibája miatt

2016.07.01.
Az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet (NHTSA) előzetes jelentése szerint az Ohio állambeli Cantonból való Joshua D. Brown május 7-én halt meg a floridai Willistonban, amikor autójának kamerái nem tudták megkülönböztetni az előtte bekanyarodó teherautó utánfutójának fehér oldalát a világos égbolttól, és a robotpilóta-funkció nem aktiválta a fékeket. A 40 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A Tesla roncsait - az autó tetejét teljesen levitte az ütközés - a baleset helyszínétől több száz méternyire találták meg a tűzoltók. A cég szerint a - már több mint 130 millió mérföldet levezetett - robotpilóta-üzemmód bevezetése óta ez volt az első ismert haláleset. Az érintett Model S szedán fedélzeti rendszerét az NHTSA vizsgálja. A teherautó 62 éves sofőrje, Frank Baressi szerint a baleset idején a Tesla vezetője játszott az autója érintőképernyőjén és nagyon nagy sebességgel haladt. A Tesla ugyan nem nevezte meg Brownt az incidenssel kapcsolatban kiadott közleményében, de a cég barátjaként és az elektromos járművekért rajongó közösség tagjaként írta le, olyasvalakiként, aki erősen hitt a Tesla küldetésében. A vállalat alapítója, Elon Musk csütörtöki Twitter-bejegyzésében fejezte ki részvétét a tragikus veszteség miatt. A cég közleménye ugyanakkor arra is kitér, hogy a robotpilóta-üzemmód csupán "kiegészítő" funkció, amelynek használata közben az autóvezetőnek mindig a volánon kell tartania a kezét, készen állva arra, hogy szükség esetén visszavegye az irányítást. A vállalat azt is elismerte, hogy a robotpilóta nem tökéletes, de a fejlesztéseknek hála egyre jobb lesz. Sok autógyár és technológiai cég - köztük a Google és az Uber - fejleszt teljesen automata járműveket. Az egész világon ismertté vált halálos baleset aggodalmaik szerint most jelentősen visszavetheti az erőfeszítéseiket. Karl Brauer iparági elemző szerint a baleset a Tesla jó hírnevének óriási csapást jelent. "Járműveik biztonságával és technológiájuk fejlettségével dicsekedtek, a baleset most mindkettőt kétségbe vonja"  - mondta az elemző.  Bryant Walker Smith, a Dél-Karolinai Egyetem jogászprofesszora és a robotautókkal kapcsolatos kérdések szakértője szerint elkerülhetetlen volt, hogy ilyen baleset történjen. Úgy vélte, hogy a tragédia növeli az autóvezetők bizalmatlanságát a sofőr nélküli járművekkel szemben. Arra is figyelmeztetett azonban, hogy nem lenne szerencsés, ha túl sokan fordulnának a robotautók ellen és vélnék úgy, hogy azok sose szolgálhatnák a biztonságos vezetést. Walker Smith emlékeztetett arra, hogy azon a napon, amikor a Tesla sofőrje elhunyt, nagyjából százan haltak meg más amerikai közutakon. "Nem tudni, hány életet menthettek volna meg olyan járművek, amelyek előre jelzik a vészhelyzetet és maguktól fékeznek, hogy elkerüljék az ütközést" - tette hozzá.
Címkék: 

Több mint 200 ezer fontért kelt el a Banksy rajzaival díszített furgon

2016.07.01.
A SWAT speciális rendvédelmi egység jellegzetes járművén egy csapat felfegyverzett tiszt látható, akit egyik oldalon egy kisfiú, másik oldalon Dorothy, az Óz, a csodák csodája főszereplője készül megtréfálni. Az autót az eredetiségét igazoló bizonyítvánnyal együtt adta el a Bonhams. Az aukció az első alkalom, hogy bemutatása után újra látható a SWAT-autó. A járművet Banksy amerikai bemutatkozó show-ján mutatta meg 2006-ban Los Angelesben. Ezen a show-n egy élő, vörös és arany festékkel lefújt elefánt is felvonult. A Bonhams szóvivője szerint a művet közvetlenül a művésztől szerezték meg, árát előzetesen 200-300 ezer fontra becsülték. Mint mondta, az autón Banksy művészien alkalmazta jellegzetes stencilezési technikáját, melyet egyébként egy incidens során fedezett fel magának a művész. "Épp egy kukásautó mögött rejtőzködött a rendőrség elől, amikor észrevette annak stencilezett sorozatszámát. A technika segítségével nagyon gyorsan el tud készíteni bonyolult graffitiket, hogy aztán eltűnjön az éjszakában" - fogalmazott a szóvivő. Bár Banksy eredményesen titkolja kilétét, azt feltételezik róla, hogy 1974-ben született az angliai Bristolban, első kiállítását is ebben a városban tartották 2000-ben. Főleg szatirikus és társadalomkritikai műveket alkot, egyes művei dollár százezrekért kelnek el.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója