A Bridgestone új gumi technológiája

2015.12.18.
A Bridgestone 5 éve mutatta be a technológiát a Franfurt Auto Show-n, az a verzió még hangszenzort használt, s annak segítségével számította ki a terhelést és azokat a külső erőket, amik a gumira hatottak. A CAIS 2 egy új, gyorsulási szenzorral is kiegészült, mely felismerte az út felületi adottságait. 2014-ben mutatkozott be a CAIS 3, mely már a gumi kopását is képes volt monitorozni. Kifejezetten az abroncsokat megcélozva, ez a rendszer már a gyorsulási szenzorra támaszkodik, melyet a gumibelső falán helyeztek el, s egy szabadalmaztatott elektromágneses generátorból nyeri az energiáját. A feladata annyi, hogy monitorozza a gumi magas frekvenciájú rezgéseit, és elküldje azokat a központi modulhoz, mely az autó belsejében helyezkedik el. Ott az adatokat feldolgozza az agy és lefordítja az aktuális útviszonyok nyelvére, ily módon hét különböző állapotot vázol fel: száraz, félszáraz, nedves, latyakos, friss hóval borított, letaposott hóval borított és jeges útszakaszok. Ezeket az információkat aztán eljuttatja a vezetőhöz, aki így mindig a lehető legaktuálisabb útviszonyokról kap jelentést. A Bridgestone távlati tervei közt az is szerepel  hogy később majd ezek a rendszerek meg is osztják a mögöttük haladóval az információkat, de ehhez persze az kell, hogy minden autóban legyen CAIS.

Spártai élvezet

2015.12.18.
Az új E10R lényege a közepesen felszerelt turbó 2,3 literes EcoBoost motor, mely 261 kW-ra és 475 Nm-re képes. Ez bővel felülmúlja a 149 kW-os E10-est, és vetekszik a Ford Focus RS-sel, bár súlyra csak fele annyit nyom, hiszen a Zenos mindenestül csak 700 kiló. Ekkora erő, egy ilyen könnyű testben annyit jelent, hogy a Zenos iszonyatosan gyors: 3 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, a maximális sebessége 250 km/h.Az autó különleges OZ RACING kerekeken ül, melyek AVON ZZS gumikba vannak csomagolva, amellett hogy jól néz ki, kb. 10 kilóval csökkentik a rugózatlan súlyt.  És igen, ahogy arra számítani lehetett, ez a szuperkönnyű autó belülről elég spártai. A sofőr és a navigátor még kompozit 4 pontos biztonsági öv alatt ülnek, de amikor a felszereltségi lista harmadik vagy negyedik pontja a 12 voltos szivargyújtó, akkor ott azért sejteni lehet, hogy bizony nem egy Rolls-Royce-ba ülünk bele. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne egy kicsit megfűszerezni a belsejét: a szénszálas ülések, a hatpontos verseny biztonsági övek, és a gyorszáras kormánykerék mind-mind elérhetőek. A Zenos étoszának veleje mindig is az elérhető áru teljesítmény volt, így nem meglepő hogy teljesítmény-érték arányában ez az autó egyáltalán nincsen túlárazva, 44 ezer dollárba kerül. Persze nem olcsó, de mindenképpen ésszerű befektetésnek számít.  

A Mol és a Neste panaszkodik az orosz kőolaj gyenge minőségére

2015.12.18.
A két olajvállalat azzal a kéréssel fordult Vagit Alekperov, a legnagyobb magánkézben lévő orosz olajcég, a Lukoil vezetőjéhez, hogy hívja fel az orosz szállítók figyelmét az általuk exportált kőolaj minőségromlására - jelentette a Prime orosz gazdasági hírügynökség csütörtökön. A hírügynökség idézte a Lukoil-vezetőt, aki azt mondta, hogy "megkerestek a finnek és a magyarok, levelet írtak azzal a kéréssel, hogy az orosz fél figyeljen oda az általa szállított Urals kőolaj minőségére". Az orosz vállalatvezető hozzátette, hogy "pénteken a kormányhoz fordul a kérdésben." (MTI)

Teszt 1,2 millió kilométeren

2015.12.18.
Az új típust ugyanott gyártják, mint a 2015-ös Isle of Man TT verseny győztes abroncsait, a Dunlop európai Innovációs Központjában. Az új RoadSmart III abroncsot a Dunlop Europe történetének legintenzívebb és legszigorúbb tesztprogramjának vetették alá – de immár készen áll a gyártásra. A RoadSmart III tervezése során a legfontosabb szempontok az európai motorosok és utak által támasztott követelmények voltak. A Dunlop Europe számára fontos volt, hogy az abroncs valóban nagy teljesítményű legyen, ezért mérnökeik 31 hónapos fejlesztési és teszt programnak vetették alá a terméket. Szinte hihetetlen, de az értékelés során az abroncs összesen 1,2 millió kilométert futott! A tesztprogram méreteit Andy Marfleet, a Dunlop Europe Moto marketing igazgatója mutatja be: „Célunk az volt, hogy az európai utakon közlekedő motorosoknak egy saját kategóriájában kimagasló minőségű abroncsot biztosítsunk. Ehhez több mint 200 különböző futókeveréket és abroncs-szerkezetet próbáltunk ki. 31 hónapos intenzív tesztprogramunk az új anyagokra és futófelületet érintő megoldásokra, illetve a keverékek továbbfejlesztésére koncentrált, hogy végül megszülethessen az abroncs végső kialakítása.” A futófelületre első ízben került olyan különleges Dunlop Europe Moto mintázat, melyet a Dunlop Europe Advanced Design Stúdió tervezett. Az abroncs futókeveréke kopásálló, és a márka történetében először alkalmazza az egyedülálló iGT (Interconnecting Groove Tread, összekapcsolódó mintaárkok) technológiát. „A RoadSmart III nem csak egyszerűen másképp néz ki, hanem tényleg más. Az iGT technológiát a nedves tapadás fokozása érdekében fejlesztettük ki, mert az európai utakon, főleg a kontinens északi felében ez különösen fontos tulajdonságnak számít. A futófelület újszerű kialakítása a tartósságot, sőt, a kopásállóságot is javítja az abroncs egész életciklusa során. Ezek a technológiák hozzájárulnak célkitűzéseink megvalósításához, azaz hogy olyan abroncsokat kínálhassunk vevőinknek, melyek térben és időben egyaránt tovább bírják. Az új típus gyártását jóváhagyták, a további műszaki részletek 2016 elején várhatók” - tette hozzá Andy. A Dunlop Europe RoadSmart III abroncsa 2016 januárjában kerül piacra. 18 méretben és kialakításban lesz kapható, a nagy teljesítményű GT motoroktól a közepes méretű ikermotoros modellek legújabb generációjáig.  

Bővülő teherabroncs kínálat a Hankooknál

2015.12.18.
A Hankook ezen felül több 22,5 collos gumiabroncsot kínál majd, mely a legnagyobb mennyiségben értékesített teherabroncs-méret Európában. A leginkább keresett nehéz- és középsúlyú tehergépkocsik első gyári felszerelésű termékeinek beszállításával a Hankook márka egy igen kemény konkurenciaharc által uralt piacon erősíti meg ezzel pozícióját, ami újabb mérföldkövet jelent a teherabroncs üzletágban a fenntartható növekedés felé. Az AL10+ e-cube MAX (nagy távolságú gumiabroncs bármely tengelyhelyzethez) a hullámszerkezetű hosszirányú mintaárok-profilja megelőzi az egyenetlen kopást, ezzel hosszabb élettartamot és tartós üzemanyag-hatékonyságot tesz lehetővé. Az AL10+ javított futófelületi keveréke és magas terhelhetőségi indexe javítja az üzemanyag-hatékonyságot a nagyobb terhelhetőség mellett. A DL10+ e-cube MAX (hajtott tengelyre, nagy távolságra) kiemelkedő vonóerőátvitelt biztosít a vezető számára háromdimenziós lamelláinak köszönhetően, miközben a különlegesen széles mintaelemek és mély mintaárkok magasabb futásteljesítményt tesznek lehetővé. A DL10+ mintaelem-stabilizátorai is hozzájárulnak a hosszabb élettartam és a kisebb gördülési ellenállás eléréséhez. Mindkét különböző mintázatú abroncsmodellt három méretben kínálják: 315/80R22,5, 315/70R22,5, valamint 315/60R22,5. A SmartFlex AH31 hibrid sorozat egy négyévszakos, kormányzott kerekekre való gumiabroncs, mely megfelel különféle útviszonyokhoz, és az egyenletes kopás és nagy futásteljesítmény mellett lényegesen kisebb a gördülési ellenállása. Az innovatív, hajtott tengelyre gyártott SmartFlex DH31 abroncs a legújabb 3PMSF-jelölésnek (Three Peak Mountain Snowflake – három hegycsúcs hópehellyel) megfelelően téli körülmények között kiemelkedő vonóerőátvitelt, illetve különböző alkalmazási feltételek mellett is - mint helyi és hosszútávú forgalom egyaránt - nagy futásteljesítményt biztosít. A SmartFlex AH31 és a SmartFlex DH31 három méretben kapható, 315/80R22.5, 315/70R22.5, illetve az új Actros számára 295/80R22.5 méretben. Az M+S és a 3PMSF jelöléssel az e-cube Max DL 10+ és a SmartFlex sorozat optimálisan alkalmazható tehergépkocsikon téli körülmények között. 2014-ben a Mercedes-Benz a Hankookot választotta első gyári gumiabroncs-beszállítójaként középsúlyú tehergépkocsija, az Atego, valamint nehéz tehergépkocsija, az Actros számára. Olyan vezető autógyártók, mint a Mercedes-Benz stratégiai partnereként a Hankook világszinten ismertté vált első osztályú technológiájáról és kiváló minőségű termékeiről a tehergépkocsi- és autóbuszabroncsok szegmensében.

A Silk Way Rally Kínában is bemutatkozott

2015.12.18.
Szmoking és estélyi ruha. Peking legismertebb luxushoteljében, a Tiltott Várostól sétatávolságra lévõ Grand Hotel Beijingben ez volt a viselet szerda este, a 2016-os Silk Way Rally bemutatkozó gálavacsoráján, amelyen részt vett a versenyigazgató Vlagyimir Csagin, és a rali szervezõbizottságának jó néhány tagja, valamint a kiemelkedõ partnerek képviseletében Mr. Alekszej Miller az OJSC Gazprom és CNPC elnöke, valamint jó néhány kormányzati tisztviselõ orosz és kínai részrõl egyaránt. A gálaesten bemutatták a Silk Way Rally új látványterveit, amelyeket Denis Szimancsev álmodott meg, s amelynek központi figurája a fehér tigris. Oroszországban és Kínában egyaránt gyakori, a kínai mitológiában pedig a bátorság jelképe. A nagy macska mostantól a verseny jelképe, hogy inspirálja és megvédje a versenyzõket a rali során. Az új logót is bemutatták a csütörtök reggel megtartott hivatalos sajtótájékoztatón, amelyen további rangos személyek jelentek meg, így az orosz sportminiszter, Nagornyh Yuriy is emelte jelenlétével az esemény rangját, csakúgy, mint a kínai sportminiszter-helyettes, Yang Shuan. A vendéglátó országok részérõl tehát két magasrangú politikus biztosította támogatásáról a viadalt, amely a tervek szerint a valahavolt legnagyobb eurázsiai terepraliverseny lesz. A két pekingi esemény ismét megmutatta a remek együttmûködést a szervezõk és a helyi hatóságok között – s ezt szimbolizálja, hogy Párizs és Moszkva után novemberben Pekingben is megnyitották a Silk Way Rally irodát. Ennek az irodának Kathy Lee irányítása alatt az lesz a fõ feladata, hogy közzétegye a versennyel kapcsolatos információkat, promótálja az eseményt a kínai médiában, és a jövõbeni versenyzõk felé, és a lehetõ legjobban tájékoztassa a szurkolókat és érdeklõdõket a közösségi médiumokban. Végül, de nem utolsó sorban érdemes megjegyezni, hogy a két eseménnyel együtt elkezdõdött az együttmûködés a Kínai Autó és Motorsport szövetséggel, amelynek elnöke, Zhan Guojun bemutatkozott a gálán és a sajtótájékoztatón is, és egy hároméves megállapodás nyitotta meg az utat a szorosabb együttmûködés felé a sport, a logisztika és a versenybiztonság területén. A 2016-os Silk Way Rally július 8-án rajtol a moszkvai Vörös térrõl, hogy azután a versenyzõk lenyûgözõ tájakon haladva átszeljék Oroszországot, Kazahsztánt és Kínát, és többezer kilométer megtétele után július 24-én megérkezzenek Pekingbe. 

Biturbós motorokkal érkeznek a megújult 911 Carrerák

2015.12.17.
Kicsit még várni kell a Porsche 911 Turbo és Turbo S felfrissített változatára, hiszen először 2016-ban láthatja Őket a nagyközönség élőben a Detroiti Autószalonon. Ám képeken már megmutatták az újdonságokat, hogy feltüzeljék a rajongókat. Természetesen mind a kettő választható kupé és kabrió kivitelben, továbbá az erősítő kúra sem maradt el. Húsz lóerőnyi gyarapodás könyvelhető el, így már 540 paripával gazdálkodhat a Turbo vezetője, míg a szintén hathengeres, 3,8 literes, biturbó motorral felszerelt Turbo S rátesz egy lapáttal és 580 lóerővel kecsegtet. A teljesítmény növekedését a hengerfejek és a befecskendező rendszer fejlesztésével érték el, ráadásul a Porsche az egyetlen gyártó, amely előnyösebb, változó geometriájú turbófeltöltőket használ a biturbós benzinmotorjaiban. A maximális teljesítmény kiaknázását pedig az úgynevezett „dynamic boost” funkció segíti még. Nézzük mit jelent mindez a menetteljesítmények tekintetében. A Porsche 911 Turbo három másodperc alatt eléri álló helyzetből a 100 km/h sebességet, míg a Turbo S-nek elég ehhez 2,9 másodperc. Végsebességük 320 és 330 km/h. Manapság aránylag gyakran dobálózunk, ilyen és ehhez hasonló számadatokkal a sportautók tekintetében, de most egy pillanatra gondoljunk bele mélyebben. Ekkora sebességeket csak a motorsportok csúcsán szereplő versenyautók produkálnak. És természetesen a Porsche utcai sportautói!  A végsebességben egyébként öt és 12 km/h-val „verik” a kifutó változatokat az új jövevények. Ugyanakkor a gyári adatok alapján egészen visszafogott a fogyasztásuk. A Turbo mindössze 9,1, a Turbo S pedig 9,3 liter üzemanyaggal beéri száz kilométerenként, ami 0,6 literrel jobb eredmény a korábbinál. Természetesen a futóművet is kezelésbe vették a mérnökök. Már alapkivitelben is széria a PSM (Porsche Stability Management) rendszer, amely tovább növeli a kényelmet, és a segít kiaknázni a teljesítményben rejlő lehetőségeket. A Turbo és Turbo S modellek exkluzivitását a szintén alapfelszereltségként járó kerámia fékrendszer is növeli. Újdonság még a holttérfigyelő rendszer, illetve a mindennapi használatot megkönnyítő, hidraulikus emelőrendszer, amely gombnyomásra öt másodperc alatt 40 milliméterrel megemeli az autót. Külsejét tekintve alig észrevehető a változás. Az átrajzolt első lökhárítók kicsit szélesebbnek mutatják a 911-et. Hátul ennél hangsúlyosabb a változás. Jól láthatóan módosítottak a hátsó lámpákon, amelyek megkapták a márkára jellemző négypontos fék fényeket. Áttervezték a kipufogónyílásokat, illetve a Carrerán megismert, függőleges rácsokkal megrajzolt légbeömlők a Turbo esetében tagoltabbak. Ugyanis középen a motor igényeihez igazítva, optimalizálták a belépő nyílásokat, így ott a karosszéria színére fényezett elem díszíti az autó farát, amelyet a fekete függőleges rácsok fognak közre. Németországban január végén indul a forgalmazás az alábbi árakon: 911 Turbo 174 669 euró, 911 Turbo Cabriolet 187 759 euró, 911 Turbo S 202 872 euró, 911 Turbo S Cabriolet 215 962 euró Forrás: porscheforever.hu

Usánkás lányok és Ladák

2015.12.17.
Fogadás a szalon előtt                                                                               A szerző felvételei Az első díler-oklevél átadása az új Lada szalonban Örök márka Az óbudai Duna Autó központban immár tizenhárom autómárka szalonját találhatják az ügyfelek, azok is, akik csak nosztalgiából, takarékosságból, vagy éppen mindkét okból Ladát akarnak venni, vagy csak megnézni. Érdemes ellátogatni, mert meglepő a változás: a korábbi kockakorszaknak vége, az újdonságok divatosak és ami nem kevésbé fontos egyáltalán nem fapadosok. Ormos Péter, Ormos István és Maria Vola                                                   A szerző felvételei Apa és fia is hajtotta A cégcsoport alapító és tulajdonos Ormos István szerint történelmi lépés a szalonnyitó, hiszen „márkák jönnek és mennek, de a Lada örök, mert sokaknál volt családtag, életünk része, az enyémé biztosan. Mert abban a korszakban nőttem fel, amikor ez a márka dominált. A kilencvenes években aztán sok minden eltűnt az életünkből, van ami örökre. A Lada viszont most visszatért, nem is akárhogyan, a felsorakozott modellekből is látszik, hogy alaposan megfiatalodva és divatosan. A nagy visszatérés előkészítője a cégalapító fia, Ormos Péter, aki gyerekkorától kezdve rajongója a márkának, ahogy még többezren Magyarországon, hiszen sokan már a visszatérés első hírére családi képeket hoztak be az épülő szalonhoz. Az első importdarabot Pataki András műszaki vezető és Markó Zoltán márkaigazgató mutatta be Érzelmi szálak Ami biztos, hogy ma is sokan kötődnek érzelmileg a márkához, nem véletlenül, hiszen egykor 660 ezer Zsiguli és Lada kapott magyar rendszámot. Az érzelmi kötődés és elkötelezettség volt az egyik motiváció a magyarországi forgalmazás újraindításának, de fontos szempont volt a leendő márkakereskedők kiválasztásánál is. Eddig kilencen kapták meg a Ladák forgalmazási jogát, pedig száznál többen jelentkeztek, és ahogy Markó Zoltán márkaigazgató elmondta csak tapasztalt és megbízható múltú dílerek jöhettek szóba, már csak azért is, mert az orosz márka nagy hangsúlyt fektet a minőségre, hiszen minden modelljére öt év általános és hat év átrozsdásodás elleni garanciával kínálja autóit. A Ladát is gyártó orosz AvtoVAZ csoport európai értékesítési igazgatója, Fred van Pooten, elmondta, hogy a budapesti márkaszalon és szerviz csak az első állomás az európai terjeszkedési programban, mely teljes hálózat kiépítését jelenti. Azt is elmondta, hogy bár évtized kivonult a márka a nyugat-európai piacokról, több német kereskedő továbbra is forgalmazta a korábban Nivaként ismert, napjainkban 4x4 es típusjelzéssel forgalmazott Ladákat. A klasszikus 4x4-es nevét, a Nivát, már csak General Motorshoz tartozó és Oroszországban készülő, valamint forgalmazott Chevy márka használhatja. Az AvtoVAZ képviselő és a Lada vezetői az új dílerekkel Mi a következő hídfőállás? A gyár rekonstrukciója és az új modellek megjelenése után az AvtoVAZ vezetése úgy döntött, hogy visszatér az Európai Unió piacára, mely egyébkét a legszigorúbban szabályozott, hiszen a közlekedésbiztonsági előírások mellett a környezetvédelmiek is a legmagasabb elvárást tartalmazzák. Ennek megfelelően péládul a magyar piacon csütörtöktől forgalmazott Ladák mindegyikét Euro6-os besorolású motorok hajtják. Arról még nincs döntés, hogy a referenciának számító és úttörő Magyarország után mi lesz a követező európai állomás, de annyit azt megtudtunk Maria Volától, az európai piacfejlesztési és exportrészleg vezetőjétől, hogy valószínűleg Németország és Lengyelország a legfőbb esélyes. Ladák eladós sorban Megjelentek a veteránok is A megnyitó ceremónián a csinos magyar lányok usánkája mellett három klasszikus Lada is megidézte az orosz hangulatot, ám a csodálatosan felújított modellek csak kiállítási darabként és nem eladandó termékként álltak a parkolóban, megidézve a hetvenes-nyolcvanas évek autók hangulatát, miközben a szalon és a raktérben várakozó újdonságok már a XXI. századot idézik. A nosztalgia mellett pedig ez is kell a sikerhez, meg persze a versenyképes ár. Belül is divatos Jövőre jön a Vesta Egyelőre még nem szerepel a magyarországi kínálatban a legújabb Lada, a Vesta, melyet többféle karosszéria változatban gyártanak és a lépcsős hátút három hete forgalmazzák az orosz piacon. Hamarosan készül kombi és a napokban indult az X-Ray nevű sportterepjáró sorozatgyártása Izsevszkben. Markó Zoltán márkaigazgató elmondta, hogy a kínálatból is látszik: a Lada szerethető és versenyképes autókat gyárt, ezért is építik fel az új hálózatot, az első szalont Magyarországon, ahol különleges helye van a márkának a szívekben. A 4x4-esek ára 2,799 millió forint Megállított trélerek Ahogy többször is elhangzott, olyanokat választottak Lada kereskedőknek, akik nem csak lelkesek és tapasztaltak, de már van szalonjuk, szervizük, így a lehető legkisebb beruházással képesek beszállni az értékesítésbe és szervizelésbe. Fontos volt a minőségi szolgáltatás, mely passzol a minőségi termékhez és az ehhez illő százezer kilométeres és 5 általános, valamint 6 év átrozsdásodási garancia. A tájékoztatón azt is megtudtuk, hogy mennyire ügyelnek a részletekre is az AvtoVAZ-nél: nonstop működő reklamációkat fogadó irodát hoztak létre Togliattiban. Az első magyar szállítmánnyal történt, hogy a japán minőségbiztosítási szakember megállította a trélereket, mert nem volt az autókban magyar nyelvű használati utasítás, amiket egyébként nem is Oroszországban, hanem az előírásoknak megfelelően a budapesti szalonban csatoltak mindegyik modellhez. Kalina Cross 2,6 millió forntnál olcsóbban Elérhető mobilitás Ahogy ígérték, úgy is lett: a Daciánál is olcsóbban kínálják a Ladákat: a 86 lóerős teljesítményű benzinmotorral szerelt Granta Sedan ára 1,999 millió forint, ehhez többek között két légzsák, állítható magasságú szervókormány, elektronikus menetstabilizáló rendszer, elől motoros ablakemelő, központi zár és könnyűfém keréktárcsa jár. A gazdagabb felszereltségű és már klímával, valamint erősebb motoros változat ára is 2,5 millió forint alatt van. Bo Anderson az AvtoVAZ és Ormos István a Duna Autó vezetője Öreg motoros a szerencséről Hosszú volt az út első árlistáig és szalonnyitásig, mert ahogy Ormos István az Autószektornak elmesélte, a jó üzlethez szerencse is kell. Az elismert és tisztelt öreg motoros 1958 óta dolgozik a szakmában, és mindig próbál valami újat: több mint egy éve próbálkozott először kapcsolatfelvétellel az orosz AvtoVAZ-nál, mely tavaly meghirdette második európai offenzíváját. A Lada üzletbe beszállni szándékozó Duna Autó vezetőinek leveleire sokáig nem érkezett válasz. A reménytelennek látszó helyzetből egy késő délutáni telefonos próbálkozás hozott sikert: a vonal másik végén a segítőkész orosz kolléga elmagyarázta, hogy átszervezés volt a cégnél, és az illetékes éppen Frankfurtban van, ott beszélhetnek vele. Azonnal repültek és a márciusi találkozó olyannyira jól sikerült, hogy az első bemutatkozás és tárgyalás után meghívást kaptak a Togliatti gyárba, ahol Bo Andersonnal, az AvtoVAZ konszern elnökével július első napján aláírták a megállapodást, mely szerint a budapesti cégcsoport lesz a Ladák kizárólagos magyarországi importőre.   Globális referencia Óbudán A Duna Autó nemcsak az egyetlen nem gyári kereskedés lett, de egyben pilot-projekt is, mert a Budapesten felépült szalon és szerviz referenciaként szolgál a többi dílernek is. Szigorúak a gyári kritériumok: valamennyi európai szalonban a Zay utcaival azonos anyagokat használva és természetesen megújult Lada jelvénnyel díszítve. A 150 millió forintos és 350 négyzetméteres létesítménybe éppen hogy elfér az első lépcsőben forgalmazásra kerülő kilenc modell. Non-stop call center A Lada Hungary igazgatója, Markó Zoltán bízik a márka ismertségében és megújult termékeiben. Célcsoportként azokkal a használtautó-vásárlókkal is számol, akik másfél-millió forint készpénzzel rendelkeznek és némi hitelkiegészítéssel inkább új kocsit vesznek. Az importőr képlete egyszerű: tetszetős autókat kell adni, jó áron. „Nem célunk olcsó fapadosokat kínálni, inkább, jó ár-érték arányú modelleket ajánlunk a jogszabályban előírtnál jobb garanciális feltételekkel.”Erre jó alap, hogy a gyárban nonstop call-centerben fogadják a reklamációkat és 24 órán belül válaszolnak, ha kell, az alkatrészt is bevizsgálják. Old timerekhez is szállítanak Az AvtoVAZ ígéretet tett arra is, hogy akár az első darabokhoz, az 1972-es modellekhez is szállít alkatrészeket. Nem kis piacot jelent ez, mert ugyan alaposan megritkult az 1985-ben közel félmilliós, tíz éve negyedmilliós állomány, de a KSH adatai szerint még mindig hetvenezernél több Lada szerepel a nyilvántartásban, többnyire vidéken, a márka átlagkora átlagkora jelenleg 27 év. Ami biztos, hogy vége a kockakorszaknak és a merev ügyintézésnek, állítja Markó, aki szerint a márka egyedüliként kínál elérhetőbb árú sportos modelleket. Lesz turbóváltozat is Az AvtoVAZ különálló versenyrészlegében készülnek a különleges és nagyobb teljesítményű modellek, melyek az alapváltozatnál keményebb futóművet, nagyobb fékeket, eltérő könnyűfém keréktárcsákat és gumiabroncsokat, sportosabb váltó-áttételezést, áthangolt elektronikát, valamint hegyesebb vezérműtengelyt kapnak. A szívómotor 20 lóerővel erősebb lesz és a motorblokkban vannak még tartalékok: a gyárban már készül a turbófeltöltéses 180 lóerős Lada. Valamennyi típust a globális járműiparban sikeres mérnökök fejlesztették, ami különösen a Vesta dizájnján látszik: a Túraautó Világbajnokságban (WTCC) már több futamot is nyert modell minden tekintetben versenyképes a legmenőbb harcosokkal is. Utcai Vesta és a WTCC futamgyőztes változat Lada krónika A Fiat 124-esből fejlesztett 2101-es modell első példánya 1970. április 19-én gördült le a szalagról a Volga Autógyárban, melynek termékeit kezdetben a nyugati piacokon Lada, a szocialista országokban Zsiguli jelvénnyel forgalmaztak. Togliattiban 1973-ban 660 ezer autó készült, a milliomodik Zsiguli 1973 decemberében, a 25 milliomodik 2008. június 11-én, a 26 milliomodik 2010. augusztus 9-én gördült le a másfél kilométer hosszú szalagról. 2013-ban 761 ezer, tavaly 3684 ezer autó készült az AvtoVAZ-nál, ebből két éve 506 ezer, tavaly pedig 375 ezer Lada jelvényes, a többi Renault, illetve Nissan logós volt. Zsigulik nálunk Magyarországra 1971-ben érkezett az első Zsiguli, Debrecenben adták át, alig négy évre már a százezredik Zsigulit vehette át a Bakony művek egyik dolgozója, az eseményről a tévé híradóban is megemlékeztek. 1977-ben megjelent a magyar piacon a Niva, mely a gyár legnépszerűbb modellje lett, majd 1984-ben a jóval korszerűbb és immár első-kerékhajtású Samara, melynek motorját a VW Braunschweig-i leányvállalata fejlesztette. 1996-ban mutatták be a 2110-est, melyből már kevés kelt el itthon. 2004-ben érkezett a Kalina, 2007-ben a Priora, 2011-ben pedig megjelent a Granta, melyet Európa legolcsóbb autójának szántak. Minősített veteránok az óbudai szalon előtt      

Egy 15 millió eurós beruházás által új logisztikai koncepciót valósít meg a Mercedes Kecskeméten

2015.12.17.
Az Industrie 4.0 szellemében bevezetett új logisztikai koncepcióhoz kapcsolódóan a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár közel 15 millió eurós beruházást hajt végre a gyártósorok alkatrészellátása tekintetében. Többek között jelentősen kibővül a logisztikai csarnok, melynek építési munkálata a tervek szerint 2016 első negyedévben kezdődik, és nyárig befejeződik.   Árukosaras rendszer a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában „Bár mindössze 3 és fél évvel ezelőtt kezdtük meg a gyártást Kecskeméten, fantasztikus eredmény, hogy immár 3 modellt gyártunk – kettőt kizárólag Magyarországon- az egész világ részére. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen új üzemként úttörő szerepet vállalhatunk a Mercedes-Benz Cars termelési hálózatában egy teljesen új logisztikai koncepciójának bevezetésében. Nagy elismerés ez a csapatnak” – mondta Thomas Geier, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója. Az árukosár-alapú logisztikai rendszer jól látható változásokat jelent, hiszen az összeszerelő üzemben a szalag mellett már nem találunk állványokat, polcokat és az alkatrészek tárolására szolgáló göngyölegeket. Az ezzel kapcsolatos logisztikai ellátási folyamatok gyökeresen megváltoztak: az anyagmozgatási útvonalak felszabadultak, s bekapcsolódtak a folyamatba az árukosarakat továbbító robotok, amelyek automatikusan szállítják el az árukosarakat az árufelvételi zónából az összeszerelő szalaghoz, ahol a dolgozók az árukosárból kivett alkatrészeket felhasználják a szerelőszalag megfelelő pontján. Az árukosarak előnye, hogy lerövidítik az összeszerelő munkatársak által megtett távolságokat, valamint lehetővé teszik, hogy a megfelelő alkatrészek legyenek hozzáférhetőek az összeszerelés folyamán. Az összeszerelő üzemben így felszabadult, korábbi logisztikai területeken új pihenőzónák kerülnek kialakításra ergonomikus székekkel és kényelmes kanapékkal. Itt a munkatársaknak a rendelkezésre álló pihenőidőben lehetőségük nyílik pihenni, vagy a bevezetett wifinek köszönhetően akár internetezhetnek is. „Az összeszerelő-üzemben dolgozó kollégák számára újonnan kialakított pihenőzóna jó példa arra, hogy vállalatunk milyen eszközökkel igyekszik a munkakörülményeket tovább javítani. Célunk ugyanis nem csak az, hogy a jövőben is Magyarország legvonzóbb munkahelye legyünk, hanem hogy a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár megítélése munkatársaink szemében továbbra is pozitív legyen” – hangsúlyozta Ács László, a Mercedes-Benz Gyár HR-igazgatója. A vállalat munkatársai számára többek között olyan lehetőségeket biztosít, mint az ingyenes sportolási, vagy a gyári bölcsőde és óvoda, amely lehetővé teszi a munka-magánélet összehangolását. Mindezeket a vállalat egészségügyi stratégiájába illeszkedő ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok teszik teljessé.

Több ezer személy- és teherfuvarozó tüntetett Romániában

2015.12.17.
A legnagyobb tiltakozás Bukarestben, a kormány épülete előtt volt, de Románia más városaiban is felvonultak a fuvarozók, így például Kolozsváron, ahol egy hidat zártak le a város egyik bejáratánál. Bukarestben a kormány épülete előtti teret mintegy 7 ezer taxis és kisbusz lepte el, miután a hatóságok nem engedték be a városba a tehergépkocsikat. A fuvarozók nehezményezik, hogy a legnagyobb román járműbiztosító, az Astra csődje után a piacon maradt többi kilenc cég jelentősen drágította a kötelező járműbiztosítást. A szállítók szerint ezt nem a kereslet és a kínálat alapján, hanem önkényesen, kartellezve tették a biztosítók. A tiltakozók szerint az elmúlt egy évben több mint háromszorosára nőttek a biztosítási díjaik. Példaként említették, hogy 2012-ben egy nemzetközi fuvart végző áruszállító jármű átlagbiztosítása 1200 lej (84 100 forint) volt, amely 2014-ben 4 ezer lejre (280 400 forint) emelkedett, míg az idén már 15 ezer lejbe (1 051 600 forint) került. Arra figyelmeztettek, hogy jövő évtől újabb drágulás lehet, miután az Astra csődjét követően a román felügyelet szigorította a biztosítók számára előírt garanciális feltételeket a kárigények fedezetére. A fuvarozók a kormány beavatkozását kérik, szabályozott díjak bevezetését szeretnék elérni. A biztosítók szerint a fuvarozók általánosítanak, a tarifák nem nőttek valamennyi cégnél egyformán. A román felügyelet már a tüntetés előtt bejelentette, hogy vizsgálatokat kezdeményez a biztosítóknál a panaszok ellenőrzésére. A tüntetők az üzemanyagra kivetett, hét eurócentes, pótlólagos jövedéki adó eltörlését is követelték. A román kormány 2014 áprilisától vezette be a pótlólagos jövedéki adót, amelyet el akartak törölni a nyáron elfogadott új adótörvénnyel. A jövő évi államháztartási hiány 3 százalék alatt tartása érdekében, más adócsökkentésekkel együtt 2017-re halasztották ennek törlését is. Az incidensek nélküli tüntetés délután ért véget. Forrás: MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója