Matthias Müller: „Meg fogunk birkózni ezzel a krízissel”

2015.10.07.
A wolfsburgi gyár területén, a 11-es csarnokban több mint 20 ezer alkalmazott előtt Müller egyértelművé tette: „A hatalmas pénzügyi veszteség mellett, amelyet ma még nem is lehet számszerűsíteni, ez a krízis mindenek előtt egy bizalmi válság. Ugyanis ez az egész ügy a vállalatunk és önképünk alapjáról – azaz az autóinkról – szól.” Müller hozzátette, hogy a szilárdság, a megbízhatóság és a szavahihetőség a Volkswagen márka alappillérét jelentették. „Éppen ezért a legfontosabb feladatunk, hogy visszanyerjük az elveszített bizalmat – ügyfeleink, partnereink, befektetőink és a teljes nyilvánosság szemében.” Ennek az első lépése az ügy gyors és kíméletlen tisztázása. „Csak akkor, ha már mindenre fény derült, ha minden követ megmozgattunk, csak akkor fognak újra bízni bennünk az emberek” – mondta Müller. Az igazgatóság elnöke megértést kért, amiért sok kérdésre még ő sem tud választ adni: „Higgyék el nekem, én is türelmetlen vagyok. Ám ebben a helyzetben, amikor négy márka és számos modellváltozat tekintetében van teendőnk, akkor az alaposság még a tempónál is fontosabb.” Matthias Müller, a Volkswagen AG igazgatóságának elnöke Egyúttal azt is bejelentette, hogy egy projektcsoport kidolgozott egy akciótervet. Az érintett ügyfeleket a napokban értesítik járművük károsanyag-kibocsátása beállításáról. Ezenkívül a vállalat weboldalakat is indított, amelyek segítségével az ügyfelek az alvázszám alapján ellenőrizhetik járművük érintettségét. A vállalat rövid időn belül bemutatja a műszaki megoldásokat az illetékes hatóságoknak – mindenekelőtt a szövetségi közlekedési hivatalnak (Kraftfahrt-Bundesamt) – jóváhagyásra. Müller: „Részben elegendő lesz a szoftvert módosítani. Ám a járművek egy része esetében további beavatkozásként a hardverhez is hozzá kell nyúlni. Ügyfeleinket az intézkedésekről folyamatosan tájékoztatjuk, és megfelelő szervizlátogatásokat egyeztetünk majd velük.” A Volkswagen-csoport első embere egyúttal azt is leszögezte, hogy az összes kérdéses jármű műszakilag biztonságos és üzemképes: „Ügyfeleink biztonsága sohasem került veszélybe. És legfőképpen: az összes Euro 6-os, dízelmotoros jármű megfelel a jogszabályoknak és a környezetvédelmi előírásoknak. Wolfsburg számára ez azt jelenti, hogy a termelés folytatódhat.” Müller nem hallgatta el a következőket sem: „Már belátható távolságba kerültek a műszaki megoldások. Ám mindezek üzleti és pénzügyi következményeit ma még nem lehet számszerűsíteni.” Ezért a vállalatnak gyorsan kell reagálnia: „Éppen ezért most az összes tervezett beruházást még egyszer mérlegeljük. Ami nem feltétlenül szükséges, azt töröljük vagy eltoljuk. És ezért módosítjuk a hatékonysági programot is. Egészen őszinte leszek: ez nem lesz fájdalommentes.” Egyúttal biztosította is a munkatársakat: „Mindent megteszünk azért, hogy a Volkswagen a jövőben is jó és biztos munkahelyet jelentsen.” Müller folytatta: „A Frankfurti Autókiállításon megmutattuk, hogy a Volkswagen Csoport jól áll a jövő kulcsfontosságú technikái terén. Ezt az erős pozíciót nem tehetjük kockára most. Rendkívüli megtakarításokat kell elérnünk ahhoz, hogy menedzselhessük a krízis következményeit. Ám egyúttal nem spórolhatunk a jövőn sem. A következő hetek és hónapok erről is szólnak majd.” Még nem tisztázott minden tény, ám egy végkövetkeztetést már ma le lehet vonni: „A Volkswagennek ismét nagyobb integritást kell jelentenie és képviselnie. És nem csak papíron, hanem mindig és mindenhol. Mindent megteszünk azért, hogy a szabályokat mindenki betartsa. Ez a konszern és a márkái a fenntarthatóságot, a felelősséget és a hitelességet jelentik. Természetesen most úgy tűnik, hogy ezek közül sok megkérdőjeleződött. De: Én Önökkel együtt bizonyítani akarom, hogy értékeink még mindig érvényesek. És azt, hogy a Volkswagen, és mi mindannyian megérdemeljük az emberek bizalmát.”  

Száraz aszfalt, eső, Safety Car, traktormentő traktor - Monza, Seat Leon Eurocup

2015.10.07.
Bár a nyitó verseny rajtjánál Tassi rögtön két helyet javított, az első sikánban egy koccanásnál megsérült az autója, amitől instabillá vált és nem lehetett vele határon autózni. Ennek ellenére remek versenyzéssel, az utolsó körben még két autót megelőzve, Attilát a 10. helyen intették le. Edina nem volt ilyen szerencsés. Bár rajtja nem sikerült tökéletesen, ennek ellenére jól tartotta pozícióját, majd egy hármas bolyban csatázta végig a versenyt, végül a 15. helyet szerezte meg. A második versenyen Edina jól kapta el a rajtot és az első sikánban jó pozíciót fogott, aminek nyomán már a középmezőnyben harcolt. Tassi rajtja is jól sikerült, viszont nem tudta jól megtartani pozícióját, ráadásul még az utót is elfékezte, ami miatt folyamatosan esett vissza. Viszont ami ezután történt az inkább egy burleszkbe való, mintsem egy autós gyorsasági versenyre: A futam elején történt ütközések miatt, pár kör erejéig – a mentések idejére – Safety Car érkezett a pályára. Viszont a mentés nem ment flottul, mivel a mentést végző traktor is elromlott, ami miatt egy másik, „traktormentő traktort” is be kellett vetni. Így, a körülményekre való tekintettel leintették a futamot és meg kellett ismételni a rajtot. Sajnos a második rajtot követően az első sikánban Edinát megforgatták, ami miatt visszaesett a mezőny végére, viszont innen is visszaküzdte magát és végül a 18. helyen zárta a futamot. „Sajnálom nagyon, mert jó időket mentem és jó pozícióban voltam és a 15. hellyel is elégedett lettem volna. De az autósport már csak ilyen” – nyilatkozta Edina a verseny után. Bús Edina és Tassi Attila Attila számára a piros zászló jó alkalom volt, hogy kicseréljék az elfékezett bal első kerekét és a megismételt rajt után keményen végig küzdötte a mezőnyt. A második versenyen az egész mezőnyt tekintve is a leggyorsabb időket autózta a fiatal versenyző és végül a 11. helyen intették le. „Nagyon örültem a piros zászlónak, mert szerintem ez mentette meg a mai versenyemet.” – mondta Tassi Attila. A SEAT Leon Eurocup utolsó versenyhétvégéjére Barcelonában kerül sor október 31-én és november 1-én.

Megalakult a Kapos CNG Kft.

2015.10.07.
A közlemény szerint az 5 millió forintos törzstőkével megalapított Kapos CNG Kft. ügyvezetője Orgovány Ferenc, a Főgáz CNG Kft. üzletfejlesztési tanácsadója lett. Az új társaság feladata, hogy a sűrített földgáz hajtásra átálló kaposvári tömegközlekedés kiszolgálása érdekében egy CNG-töltőállomást hozzon létre és üzemeltessen. Kaposvár a tömegközlekedését negyven, részben európai uniós támogatással vásárolt, sűrített földgáz alapú üzemanyaggal működő autóbusszal fogja működtetni, amellyel a város teljes közösségi közlekedése környezetbaráttá válik. A buszok a tesztüzem alatt kezdik meg a közlekedést és 2016-ig fokozatosan vezetik be a környezetkímélő működési formát. Az ENKSZ folyamatosan keresi azoknak a projekteknek a megvalósítási lehetőségét, amelyek elősegítik a környezettudatos jövő megteremtését és hosszú távon csökkentik a lakosság energetikai kiadásait. Az ENKSZ szakmai irányítása alatt álló Főgáz törekszik arra, hogy tevékenységével minimalizálja a környezet terhelését. Ezért az erőforrások tudatos felhasználása, az energiatudatosság erősítése, az energiahatékonyságot segítő épületenergetikai beruházások, valamint a környezetbarát, sűrített földgáz alapú közlekedés elterjesztése évek óta meghatározó része a vállalat tevékenységének - idézi a közlemény Horváth Pétert, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatóját, a Főgáz elnökét. A közleményben felidézik, a Főgáz kezdeményezésére 2009-ben hat vállalat szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy gazdaságossági alapokon nyugvó üzleti modell kidolgozása után CNG üzemű járműveket állít üzembe. A Főgáz vállalta, hogy megteremti a járművek töltéséhez szükséges infrastruktúrát, ennek érdekében már három töltőállomást üzemeltet Budapesten. A fővárosban jelentős számban közlekednek földgázos járművek. A Főgáznak 34 CNG-üzemű gépjárműve, a Budapest Taxinak 50 darabos CNG autóflottája van - közölték. A Főgáz célul tűzte ki, hogy meghonosítja a sűrített földgáz-üzemű tömegközlekedést, ennek érdekében több vidéki városban is folyamatosak az egyeztetések. A BKV Budapesti Közlekedési Zrt. csaknem 50 CNG busszal, az FKF Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt. pedig 60 kukásautóval és 3 kisteherautóval járul hozzá az élhetőbb város kialakításához - fogalmaztak a közleményben. Forrás: MTI

Szombaton 9:11-kor indul a Porsche Tíz Torony Túra

2015.10.07.
Egyre népszerűbb, egyre nehezebb és még izgalmasabb – a Porsche Tíz Torony Túrát idén immár hatodik alkalommal szervezte meg a Porsche Club Pannonia csapata. A rendkívül változatos classic és új Porsche modellekben egyaránt bővelkedő mezőny felöleli a márka teljes történetét, vagyis az esemény a 62 résztvevő autónak köszönhetően gyakorlatilag Porsche történelmi bemutató is lesz. A sok-sok izgalmas autó révén a verseny nem csak a Tíz Torony Túra résztvevőinek, hanem a kilátogatók számára is minden évben nagy élmény, mégpedig kortól és nemtől függetlenül. És nem csak pusztán a látvány miatt, de már a 62 Porsche motorjának egyedülálló koncertjéért is érdemes lesz kilátogatni október 10-én, szombaton délelőtt a budai Várkert bazár elé, ahol alaposan szemügyre vehetik a mezőnyt a kilátogatók. Ahogy az első öt évben, úgy idén is a főtámogató Porsche Centrum Budapest udvarából rajtolnak el az ügyességi túraverseny résztvevői, a Porsche ikonikus 911-es sportmodellje előtt tisztelegve egészen pontosan reggel 9:11 órakor. Ez azt jelenti, hogy a Várkert bazár elé nagyjából 9:30-kor fognak megérkezni az első autók, ahol a közönség a verseny egyik kulcsfontosságú eseményének, egy 1/100-as pontossági versenynek is szemtanúja lehet, amit az összes autó a helyszínen fog abszolválni. Az utolsó Porsche körülbelül délelőtt 11 órakor fog elvonulni a helyszínről. Nem csak a márka, de a veteránok szerelmeseinek is érdemes lesz kilátogatniuk szombat délelőtt, október 10-én a Várkert bazár elé, hiszen a rendezvényen a mintegy 62 Porschén felül a hagyományoknak megfelelően egyéb oldtimer illetve klasszikus autók is el fognak rajtolni.

A 100. gyakornokból is Audi-munkatárs lett

2015.10.07.
Lőrincz Balázs a Járműhajtás fejlesztés területen belül szimulációs mérnökként fog dolgozni a jövőben. A fiatal szakember a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen gépészmérnökként végzett. „Büszkeséggel tölt el, hogy az idei évben immár a 100. gyakornokot üdvözölhetjük Audis munkatársként vállalatunknál” – mondta Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „Legfontosabb utánpótlás-programunk sikerét jól példázza, hogy diplomájuk megszerzését követően számos fiatal folytatja karrierjét az Audi Hungariánál, ahol vonzó keretfeltételekkel és kihívást jelentő szakmai feladatokkal várjuk őket.” Az Audi Hungaria gyakornoki programjának keretein belül egyszerre több mint 400-500 hallgató gazdagítja tudását gyakorlati tapasztalatokkal a vállalat különböző területein. A gyakornoki programban különösen keresettek a legalább négy lezárt szemeszterrel és német nyelvismerettel rendelkező műszaki, gazdasági és logisztika szakos hallgatók. A kitűnő perspektívákat kínáló gyakornoki program jelenlegi formájában 2011 óta létezik, azóta több mint 1900 hallgató kamatoztatta tudását az Audi Hungaria gyakornokaként. Közülük közel 500 fő már Audis munkatársként dolgozik. A győri vállalat továbbra is hosszú távú szakmai kihívásokkal várja a tehetséges, végzős hallgatók jelentkezését.

A szerdai csökkenés után emelkedik az üzemanyagár pénteken

2015.10.07.
Az emeléssel a 95-ös benzin átlagára 337-338 forintra, a gázolajé 347-348 forintra nő. Legutóbb szerdán változtak az árak, bruttó 3 forinttal csökkent a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi ára, a gázolajé nem változott. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.   Forrás: MTI

Változnak a gyorsforgalmi útkategória feltételei

2015.10.07.
A fejlesztési tárca a következő hetekben áttekinti a tervezett közúti beruházásokat abból a szempontból, hogy melyek épülhetnek meg gyorsútként, és hol van szükség magasabb színvonalú útkapcsolatra. Ezután megkezdik a kiválasztott fejlesztések előkészítését. Az NFM az idei év évéig elvégzi a már meglévő főutak vagy autóutak esetleg indokolttá váló átsorolását is - közölték. A gyorsutak a magasabb kategóriájú utakénál rövidebb kivitelezési idővel és jelentősen olcsóbban épülhetnek meg. A keretszabályok kiemelten veszik figyelembe a közlekedésbiztonsági szempontokat - jelezte a minisztérium. Közölték azt is, hogy a kormány azzal a feltétellel hagyta jóvá az új útkategória bevezetését, hogy a gyorsutak tervezése és kivitelezése során minden esetben lehetőséget kell biztosítani az új szakaszok későbbi autópályává vagy autóúttá bővítésére. A készülő szabályozás megengedi ugyan a felüljárók elhagyását, a szintbeni kereszteződések azonban nem feltétlen velejárói az új úttípusnak. A megoldást kizárólag ott alkalmazzák, ahol erre a kisebb forgalom lehetőséget ad. Két szintbeni kereszteződés között legalább 15 kilométeres távolságot kell hagyni, a vadvédő kerítések mindenütt megépülnek majd - ismertették. A közlemény emlékeztet, hogy a kormány elsődleges infrastrukturális célkitűzései közé tartozik a Modern Városok Programban érintett települések bekapcsolása a gyorsforgalmi úthálózatba, az országhatárokig még hiányzó szakaszok kiépítése, és egyéb kiemelt közúti fejlesztések megvalósítása. A hazai és európai uniós források hatékony és ésszerű felhasználása érdekében az NFM a gyorsforgalmi utak egy új, a főút és az autóút közötti típusának bevezetését kezdeményezte.  A tárca hangsúlyozta, a kétszer kétsávos, fizikai elválasztással épülő gyorsutak forgalombiztonsági szempontból is komoly előrelépést jelentenek az országos hálózatba csak kétszer egysávos, rossz állapotú, balesetveszélyes főutakkal bekötött térségek számára. Forrás: MTI

Stílusos óriás – Skoda Superb Combi hazai bemutató

2015.10.07.
Kép és szöveg: Horváth Miklós Megkezdődött hazánkban a Skoda modelloffenzíva legújabb tagjának, a harmadik generációs Superb kombi verziójának piaci bevezetése. Az újdonság küldetése nem csekély, hiszen a márka megújult formavilágát és technikai újdonságait teszi kézzel foghatóvá azzal a nem titkolt céllal, hogy a külcsín és belbecs összhatásával új szintre emeli a modellsorozatot. Akárcsak a limuzin, a kombi is a másfél évvel ezelőtti genfi autószalonon debütált Vision C formanyelvét örökölte, melynek érzelmekre gyakorolt hatása messze túlmutat a Skodánál eddig tapasztaltakon, sőt! Gépész szemmel vizslatva a jövevényt is szembetűnő a mérnöki törekvések céltudatossága, mellyel a 2009-ben indult kombi sikertörténetét kívánták feljebb léptetni a tervezők. Dalnoki Balázs márkaigazgató (j) tájékoztatójában a Skoda hazai és globális eredményeiről beszélt, Téringer Zoltán termékfelelős pedig a műszaki részleteket ismertette - Képre kattintva galéria nyílik A hazai bemutatón Dalnoki Balázs márkaigazgató elmondta, hogy a Skoda növekedési stratégiájában a Superbnek kulcsszerepe van, ugyanis míg a limuzin 700 ezer darabos eladott példányszámot tudhat magáénak, a hat éve piacon lévő puttonyos verzió 200 ezres volumennel jelzi, hogy ebben a szegmensben is hatalmas a kereslet a mlada boleslavi márka modelljeire. A márkaigazgató ugyanakkor elmondta, hogy az idén bemutatott, megújult Fabiával és az új Superb bevezetésével bővült a két és fél éves a modellpalettájuk, valamint 2018-ig további, két új SUV modell megjelenése is várható, mellyel a jelenlegi piaci részesedés növelését célozták meg. Keresztmotoros MQB platform, 0,275-re csökkent alaktényező és 75 kg-mal mérsékelt saját tömeg jellemzi a minden porcikájában megújult Superb kombit A kvasiny-i üzemben készülő középkategóriásról megtudtuk, hogy a Vision C tanulmány bemutatását követő visszajelzéseket összegezve a legkedveltebb részleteket kapta meg a szériaautó. A lámpatestek, a magasra húzott tornádó-vonal és a nagy felületeken végigfutó fény-árnyék játék mind-mind a koncepcióban látottak átvételét testesítik meg, vagyis elmondható, hogy a megszokottnál több részletet örökített tovább a sorozatgyártásba került modell formaterve. Ugyanakkor a végeredmény amellett, hogy új fejezetet nyit a Skoda formavilágában, tökéletesen illeszkedik a Volkswagen-konszern aktuális formanyelvébe is. A külső dizájnforradalom nem ér véget az ajtók feltárását követően Szemből a közelmúltban megújult modelleknél (Fabia, Octavia) is alkalmazott határozott, párhuzamos vonalakkal operáltak, azonban az autó tekintete kicsit szúrósabb, az éleknek és a kifelé szélesedő lámpatesteknek köszönhetően. Oldalnézetből pedig a már említett tornádó-vonalon és annak fény-árnyék játékán van a hangsúly, melynek vonalába belecsatlakozik a géptető éle, ezáltal egy ún. láthatatlan motorháztetőt alkottak a dizájnerek. A Superb kombi ütőkártyája: a 6 835 800 forintos árcédula, 900 ezer forintos bevezetési kedvezménnyel Az autó teljes hossza 28 mm-rel gyarapodott az elődmodellhez képest, így minden bizonnyal feltűnő jelenség lesz a parkolóban a 4861 mm-en elnyúló ötajtós újdonság. A szélesség 47 mm-rel (1864 mm) a magasság 6 mm-rel (1477 mm), a tengelytáv pedig 80 mm-rel (2841 mm) lett nagyobb, ezáltal az egyébként sem szűkös helykínálatáról híres Superb kombi valóban fejedelmi térkínálattal kecsegtet. A hátsó üléssorban 157 mm-rel gyarapodott térdmagasságban mért lábterével a Superb kombi kétszer akkora lábteret kínál, mint a vetélytársai A márka kínálatában először jelenik meg az adaptív lengéscsillapítás-szabályzás, a holttér-figyelő rendszer (Blind Spot Detect), valamint az a továbbfejlesztett parkolósegédlet, mely az elrontott manővert is képes korrigálni és befejezni, akár orral, farral, párhuzamosan vagy merőlegesen történő beállásról legyen szó. Ehhez kapcsolódik a hátrafelé kiálláskor nem csak riasztó, de szükség szerint fékezéssel is beavatkozó keresztirányú-forgalmat észlelő rendszer (Rear Traffic Alert) és a torlódás asszisztens (Traffic Jam Assist), mellyel a 15 másodpercnél nem hosszabb dugóban ácsorgásból érintés nélkül elindulhatunk. A további elérhető extrák között megtalálható az adaptív tempomat, a proaktív utasvédelmi-rendszer, a sávtartó automatika, a fáradtságérzékelő, valamint a táblafelismerő rendszer is. A Simply Clever megoldások tekintetében immár 31 praktikus részlet áll az új Superb hadrendjében, melyek közül 21 először tűnik fel a Superb kombi kínálatában, a maradék 10 pedig a Skoda teljes modellpalettáján is újdonságnak számít. A Rolls-Royce tulajdonosok kiváltságát és kényelmét jelző, első ajtókban elhelyezett esernyőknél nem állt meg az élet. A Skodások mindennapjait olyan apróságok tehetik könnyebbé, mint például a mechanikusan behajtható vonóhorog, a hátsó táblagép-tartó, vagy a 0,5 literes palack egykezes nyitási megoldása. A Volkswagen-csoport moduláris infotainment-koncepciója (MIB) révén négy teljesen új fejlesztésű connectivity- és infotainment-szolgáltatás is rendelkezésre áll, ezáltal első ízben kapcsolható össze a Superb kombi az okostelefonnal (SmartLink). A SmartGate applikáció által az autó canbus-rendszeréből származó adatokhoz férhetünk hozzá okostelefonunkkal, egy ülés alá rejtett wifi hotspot által pedig a hátul utazók is hozzáférhetnek az egyes funkciókhoz. A benzines aggregátok közül az 1,4-es hengerlekapcsolásos, az 1,8-as és a 2,0 literes TSI motorok szerepelnek a palettán, 125 és 280 lóerő közötti teljesítménnyel. A gázolajosok között az egyhatos 120 lovas, valamint kétliteres 150 és 190 lóerős TDI motorok közül választhatunk. A felsorolt motorok a jól ismert 6 fokozatú manuális váltóval, vagy a 7 fokozatú DSG-vel párosíthatók.  

Négyszeres Audi győzelem az összekapcsolhatóság területen

2015.10.07.
Tizenegy kategóriában több, mint 42 000 olvasó és internethasználó szavazott a legjobb összekapcsolhatósági rendszerekről. A négykarikás márka az Audi virtual cockpit műszeregységgel a Navigációs rendszerek kategóriában a szavazatok 29,8 százalékát megszerezve végzett az élen, míg az MMI touch a Szórakozás/Multimédia csoporton belül diadalmaskodott a szavazatok 29,4 százalékával. Az MMI touch a Kezelőszervek kategóriában is dobogós helyezést ért el. A Kényelmi segédrendszerek között az Audi torlódáselkerülési funkciója a szavazatok 27 százalékát begyűjtve végzett az élen, az Okostelefon-integráció kategóriában pedig az Audi phone box megoldását kedvelték leginkább az olvasók, így a szavazatok 34,5 százalékát bezsebelve szerezte meg az első helyet. Az Audi Q7 térhangzást kínáló Bang & Olufsen hangrendszere a Hangrendszerek között a második helyet szerezte meg. „Már az előző évben, az első Car Connectivity Award odaítélésekor meggyőzően szerepeltek az Audi technológiai megoldásai.” – nyilatkozta Ricky Hudi, az Audi elektromos és elektronikai fejlesztésének vezetője. “Az ügyfelek igényeire koncentráló összekapcsolhatósági megoldások központ fejlesztési kérdésként jelennek meg a munkánkban. Ez az újabb siker azt igazolja, hogy jó úton járunk.” A díjátadásre szeptember 30-án Stuttgartban került sor. Marcus Keith, a kezelőszervek, kijelzők és az Audi connect fejleszéséért felelős vezető illetve az érintett szakterületek vezetői vehették át az elismeréseket.

Bankrabló banditákat üldözött az Opel Dakar Team

2015.10.07.
Szalaynak nem volt nehéz beleképzelnie magát a helyzetbe, hiszen gyerekként a western-filmek nagy rajongója volt, és mindig is úgy érezte, azok közé a felfedező típusú emberek közé tartozik, akik annak idején, lovon meghódították a vadnyugatot. „Minden évben készítünk image-filmeket, amelyek nem csupán kommunikációs szempontból fontosak, hanem fel is dobják, fel is rázzák egy kicsit a csapatot. A mostani történet arról szól, hogy elmegyünk Lacival tréningezni, és közben betérünk egy fogadóba, ahol kiderül, hogy banditák kirabolták a bankot. A nyomukba eredünk” – mondja el Szalay Balázs a werkfilmben. „Legalább akkora verseny zajlik a kommunikációban, mint a pályán, és természetesen számunkra is nagyon fontos, hogy a lehető legszélesebb közönséghez jussunk el. Ezek a kisfilmek remek lehetőséget teremtenek arra, hogy a megszokottól eltérő környezetben és módon mutassuk meg magunkat” – tette hozzá Németh Ottó csapatfőnök.  A filmet teljes egészében egy hét múlva mutatja be az Opel Dakar Team. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója