Ez is a James Bond banda műve

2024.11.06.
Van amelyikből csak egy készült a forgatásra, van amelyikből öt, vagy tíz, pláne ha sok funkciós volt, tehát nem csak úton, terepen kellett száguldania, hanem vízen is úszni, levegőben repülni. Az biztos, hogy a filmsikeres autók replikái is népszerűek, ezért szaporodnak eredeti méretben, kicsiben. Mert hogy makettként is jó üzlet mindegyik. Persze ezek nem mindegyike tud repülni, ahogy a filmekben is leginkább csak trükkösen szálltak a levegőben, úsztak a vízen. Talán a műfaj minden értelemben legszínesebb modellje a Chitty Chitty Bang Bang. Nem véletlenül, mert a film alapjául szolgáló mesét a 007-es sztorik szerzője írta. Ian Fleming a második világháborúban a brit titkosszolgálat tisztje volt, majd a békeidőkben visszatért eredeti szakmájához, az újságíráshoz. Nem mellékesen tizenkettő, de egyáltalán nem tucatnyi James Bond regény szerepel kiadói listáján, ezeket 1953 és 1966 között írta. A kollekcióba kevésbé illik a szokatlan mese, mely 1964-ben jelent meg Chitty Chitty Bang Bang The Magical car címmel. A történet egyszerű. A két gyermekével tengődő koldusszegény tudós, Caractacus Potts végső elkeseredésében megvesz egy kiszuperált versenyautót, melynek értékét jól illusztrálja a harminc schillinges ár. Járműtörténetileg a Chitty Chitty Bang Bang név nem új, ilyenből négyet is épített az 1920-as években Louis Zborowski gróf, a fura gépeket német Maybach léghajótól és angol Liberty repülőgépektől származó motorok hajtották. Potts rátett erre még néhány lapáttal és meséhez illően csodagépet varázsolt a roncsból, az ő mágikus kocsija repülni és úszni is tudott. A sztoriból 1968-ban film készült a Bond mozik producerével, Albert R. Breccoli pedig hozta magával másik Bond kollégáját, Ken Adamet, aki a filmek csodakütyüit tervezte. Ő és Frederick Roland Emmet szobrász megrajzolta a Magical cart. A kivitelezést az Alan Mann Racing csapatra és windsori hajóépítőkre bízták. A cédrusból készült hajóformájú nyitott utastér elé 3 literes V6-os Ford motort és automata sebességváltót szereltek. A forgatásokhoz használtak egy tréleren vontatott motor nélkülit, úszó és repülő változatot, sőt egy átalakulót is, amivel a rövid snitteket forgatták. Mindegyik Magic car a GEN11-es rendszámot kapta. Azt biztosan tudni lehet a feltaláló Potts szerepét alakító Dick van Dyke színésztől, hogy az autó olyan nehezen manőverezhető volt, mint egy csatahajó. A vízi modellt felfújható matraccal színesítették, de igazából a kocsi alá épített csónak tartotta a felszínen, ami a nézőknek nem tűnhetett fel, mert a jeleneteket helikopterről filmezték. Érdekes módon ez az egyetlen példány, amit megsemmisítettek a forgatás után. A filmet milliók nézték meg, de hiába, a produkció nyolcmillió dolláros veszteséggel zárt. Ezt próbálták enyhíteni a kellékek eladásával, az autók többségét aukciókon elárverezték. Az egyik működőképes változatot az új-zélandi Peter Jackson rendező (Gyűrűk ura, Hobbit-trilógia) 850 ezer dollárért vette meg. A tréleres és átalakuló modell a világ legnagyobb autókollekciójába került, jelenleg az angliai Beaulieau múzeumában parkol. A repülő változat többször szerepelt aukciókon, majd legutolsó restaurálás után Floridába került. Magyarországon Csodakocsi címmel vetítették a filmet, a musical változatokat 2002-ben a londoni Palladium színházban, 2005-ben pedig a New-York-i Broadway színpadán játszották. A másik műfajban való szerepléshez újabb autó kellett, a színpadi produkcióhoz kreált változat elkészítése 750 ezer fontba került. A drága gép többször felsült a színpadon: nem sokkal a premier után egyszer nem akart elindulni, majd a Károly herceg tiszteletére rendezett gálán összeütközött egy kellékhajóval, így a tervezettnél hamarabb ért véget az előadás és a Csodakocsi karrierje. A New-York-i Broadway premierre a különleges színházi kellékekre szakosodott Rolling Stock Co. épített egy motor nélküli változatot: a hidraulikákkal hajtott kerekeket és működtetett szárnyakat számítógéppel vezérelték. Háromszáz előadás után az autót egy mániákus helyi zsaru, Tony Garofalo vette meg, ezután már kettőt birtokolt, mert korábban épített magának egy replikát. A mozi és musical eredetű autók száma tucatnyi, de született még néhány száz replika, a makettekről már nem is beszélve, így több tízezerre tehető a különböző méretű Chitty Chitty Bang Bang közúti, vízi és légiflotta. És még néhány különlegesség A hőskorban stúdiókban, vetített háttér előtt „repült” az 1964-es Fantomas film Citroënje, hasonló trükköt alkalmaztak a Vissza a jövőbe DeLorean autójával. A filmek sikeresek lettek, de cápa Citroën tarolt a piacon, ám professzor szárnyas ajtós, alumínium karosszériás sportkocsija megbukott, a gyártó cég és tulajdonosa többször csődbe, sőt csalási botrányba keveredett. Egyetlen példányban készült a 2017-ben bemutatott Blade Runner 2049 című film Spinner nevű járműve. Az olasz Piaggio és az angol Alpha Willis általépített különleges Vespa 180 Super Sport robogó képes volt úton száguldani, helikopterként repülni és tengeralattjáróként merülni, természetesen csak a filmvásznon, a járművet a Dick Smart, Agent 2007 című produkcióban használta Richard Wyler, Margaret Lee és Rosanna Tapados. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Újabb filmszerepet kapott a Lexus (videóval)

2024.11.06.
November 22-én debütál a Universal Pictures filmstúdió új szenzációja, a Wicked. A két részben bemutatásra kerülő sztori (a folytatás várhatóan pontosan egy évvel később érkezik majd) abba a világba kalauzol el, amelyet az Oz, a nagy varázsló című könyvből, illetve az azonos című, két Oscar-díjjal jutalmazott, 1939-es filmből ismerhetünk. A cselekmény megelőzi Dorothy és Toto kutyus érkezését, és a birodalom két fontos lakójának: a gonosz nyugati boszorkánynak és az északi jó boszorkánynak a karakterfejlődését meséli el. Az eredetileg 2003-ban bemutatott Broadway-musical nagy formátumú filmváltozata A-listás filmszínészeket és énekeseket vonultat fel, Ariana Grandétól kezdve Michelle Yeoh-ig, Jeff Goldblumtól Peter Dinklage-ig. Ehhez az illusztris csapathoz csatlakozik a Lexus, mint a produkció marketingpartnere. A prémiummárka otthonosan mozog a fantáziavilágokban: korábban a Marvel- univerzum filmjeihez adta a nevét, a Fekete Párductól kezdve az Örökkévalókig, de Halle Berry 2022-es sci-fijében, a Roland Emmerich rendezte Moonfallban is megjelent egy fontos Lexus-szál. A Wicked nem ígér termékmegjelenítést, hiszen Oz alattvalói nem automobilokkal közlekednek, egy reklámfilm erejére azonban a Lexus mégis beköltözött a történetbe – illetve pont fordítva, hiszen a szpotban a hibrid Lexus TX fedélzeti multimédiás rendszerén keresztül hallgathatjuk meg a film fő betétdalát, a Defying Gravity-t, miközben mozgalmas jelenetek váltakoznak a három üléssoros szabadidőjárművet bemutató filmkockákkal. A reklámfilm utolsó mozzanataként az autógyártó jól ismert szlogenje, az Experience Amazing (Éld át a csodát!) az alkalomhoz illő átiratban jelenik meg, még inkább megerősítve a Wicked és a Lexus kapcsolatát. Az előzetes itt látható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Sofőr nélkül száguldott százöttel az önvezető kamion

2024.11.06.
Az önvezető teherautókat fejlesztő cég, amely Daimler Truck leányvállala, egy többsávos texasi út lezárt szakaszán tesztelte a teljesen autonóm technológiával ellátott Freightliner Cascadia kamiont, és a kísérlet sikeres volt. A vállalat ezzel szintet lépett az önvezető teherautók fejlesztésében, tekintettel arra, hogy a pilótafülkében nem ült senki. A Torc Robotics autónóm teherautóját eddig csak felügyelet alatt, vagyis az utastérben tartózkodó sofőrrel és operátorral tesztelték, akik rendkívüli helyzet esetén beavatkozhattak, úgymond biztosítékként szolgáltak az önvezető technológia  számára.A Torc Robotic az ötödig generációs Freightliner Cascadia kamionban építette be a mesterséges intelligencia által irányított autónóm vezetési technológiát.   A sikeres zártpályás teszt, amely során a maximális megengedett sebességgel, óránként 65 mérfölddel (105 km/ó) száguldott a kamion, ékes bizonyítéka annak, hogy a Torc Robotics által kifejlesztett technológia hatékony, mind a mesterséges intelligencia, mind a hardver tekintetében. Ez közelebb viszi a vállalatot a kitűzött célhoz, vagyis ahhoz, hogy 2027-re kereskedelmi forgalomba bocsássa a robotjárművet, amely autópályás közlekedésre is alkalmas lesz. A Torc Robotics már folytat tárgyalásokat más vállalatokkal arról, hogyan lehetne beleépíteni a fuvarozó flottájukba az önvezető teherautókat. CJ King, a Torc technológiai igazgatója szerint a fuvarozó cégeknek nem korai felvenni a kapcsolat és tárgyalni a vállalattal, hogy megtudjanak többet a születendő autonóm teherszállítási iparágról. „Megvizsgáljuk az autonóm teherszállítás bevezetésének minden elemét, beleértve a munkaerő továbbképzési lehetőségeit – a Torc jelenleg kutatásokat végez ezen a területen –, illetve és más lehetőségeket a műveletek fellendítésére” – mondta King.  
Címkék: 

Ön mennyit fizet kötelező biztosításra? Mutatjuk az új átlagdíjakat!

2024.11.06.
Az Insura.hu-n keresztül eddig lezajlott megrendelések alapján a szerződésváltók csaknem 75 százaléka a kgfb-vel foglalkozó tucatnyi biztosító közül három szereplőnél: a Genertelnél, a Signalnál, valamint a Generalinál köti meg az új biztosítását. Az első napokban az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan főként olyanok léptek, akik a váltással jelentős megtakarítást tudtak elérni: az eddigi biztosítóik által megajánlott jövő évi díjukhoz, az úgynevezett indexdíjhoz képest átlagosan 13 ezer forinttal kedvezőbb áron jutottak a 2025-re vonatkozó kötelező biztosításukhoz. A legtöbb ügyfél idén is számos kedvezménnyel tudja csökkenteni az éves díját. Díjkedvezmény jár például az éves díj egyösszegű fizetéséért – az ügyfelek 90 százaléka többek között ezért választja ezt a fizetési gyakoriságot. A csekket kérők aránya ugyanilyen okokból már alig éri el a 15 százalékot annak ellenére is, hogy sokan ragaszkodnak továbbra is ahhoz a már régen nem elvárt gyakorlathoz, hogy a kötelező meglétét a postai csekk feladóvevényével igazolják. Emellett idén is népszerű az e-kommunikációs kedvezmény, amellyel azt vállalja az ügyfél, hogy a biztosítóval nem postai úton, hanem elektronikusan tartja a kapcsolatot. „Bár az egyes biztosítók között zajló, most is érzékelhető díjverseny hatására az első napokban enyhe díjcsökkenés érezhető tavalyhoz képest, a díjalakulás az egyes díjazási szegmensekben nagyon eltérő mintát követhet: lesznek olyanok, akik akár nagyobb mértékű díjcsökkenést is tapasztalhatnak, miközben mások (különösen akkor, ha az elmúlt év során káreseményt okoztak) akár jelentősebb díjemelkedéssel is szembesülhetnek - mondta dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója. – Ezért minden érintett autósnak ajánlott összehasonlítani az egyes biztosítók kínálatát a következő hetek során.” Az év végi kgfb-kampányban érintett autósok december elsejéig dönthetik el, hogy megtartják jelenlegi szerződésüket, vagy pedig új biztosítást kötnek. A döntést jelentősen segíti a meglévő biztosító által a következő évre megajánlott indexdíj, amit az érintettek a törvényi előírásoknak megfelelően november 11-ig kapnak meg – a választott kommunikációs csatorna függvényében postai úton, vagy pedig e-mailben. Az év végi kampányban tapasztalt díjak jelentősen alatta maradnak az év más időszakaiban jellemző szinttől, ami jelenleg már a 60 ezer forintot közelíti. Ennek elsődleges oka az, hogy a kampányban zömmel idősebb, 2010 előtt vásárolt autók vesznek részt (az elmúlt napokban megkötött szerződések 54 százalékát az Insura.hu-nál 18-21 éves autókra kötötték). Ebben a körben mintegy 90 százalékos a legkedvezőbb, B10-es bónuszfokozattal rendelkezők aránya, emellett az üzemeltetők magasabb életkorát is kedvezőbb szorzószámokkal társítják a biztosítók. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Morzsák az Autó-Motor régi számaiból 11. rész

2024.11.06.
Szerző: Bánffi Tibor KIPRÓBÁLTAM A VOLKSWAGENT! A szerény benzinadagom miatt gyalogjáróvá degradálódva róttam a járdát, amikor a csendes Nádor-utcában ismeretlenül ismerős autót véltem felfedezni. Egészen olyan volt, mint a fényképekről ismert Volkswagen. Mikor elébe kerültem az álló kocsinak, láttam meg a KDF jellegzetes emblémáját. Kölcsönös bemutatkozás és rövid eszmecsere után megtudtam a kormány mögött ülő fiatalembertől. Norbert Kaestől, hogy ő dr. Porsche unokaöccse és a fallerslebeni, a Volkswagen gyár kísérleti osztályának alkalmazottja. Íme a beszélgetés: - Kedves Kaes úr, nem igen fogom kérdéseimmel zavarni, mondjon el egyet és mást a Volkswagenről - így én. - Talán a kezdetén. Hogy született a Volkswagen? - A gondolatot Porsche vetette fel, mikor is? - kérdi önmagától - 1935-ben. Egy év múlva Hitler kiadta a parancsot: készüljön el egy olyan autó, amely a nép széles rétegeiben elhelyezhető legyen, amivel mondjuk így, motorizálni lehet Németországot. És még ez év utolján, pontosan októbertől decemberig elkészült Porsche villájának garázsában az első három Volkswagen. Ez a három kocsi nyolc ember keze munkája volt - és itt szerényen hozzáfűzhetem, hogy ezek közül az egyik én voltam. - Milyen volt az első kocsi? - Hogyhogy milyen? Hát ilyen, mint ami kint áll. No persze, volt némi kis differencia, de ha egy laikusnak kellene a különbséget megállapítani a mai és az első kocsi közöli, akkor nem tudna igazságot tenni. Mert tudja, Porsche egy ... egy... - keresi a jelzőt - zseni. Amit ő elgondolt és papírra vetett, az tökéletes volt. Ezt nem én, a rokon, hanem a tények bizonyítják. (Mind nagyobb hévvel magyaráz.) Úgy Afrikában, mint Oroszországban a legjobban bevált kocsi a Volkswagen. Rommel tábornok csapatai részben ilyen kocsikkal vannak felszerelve, mert ezek alkalmazkodnak legjobban a klímához és a terephez. Akármilyen agyforraló is a hőség, a léghűtéses motor zavartalanul dolgozik. Ehhez járul még az ugyancsak Porsche által szabadalmazott olajhűtő radiátor, mely különben minden Volkswagen standard felszerelése. Ilyent eddig csak a legdrágább luxusautók kaptak. Ennek köszönhető aztán, hogy megfelelő terepen, mint a Reichs-autobahnon. órákon keresztül tudom a százas tempót tartani. - Na-na vágok közbe. - Wie denn, Sie glauben nich? Nézze kérem, én nem akarok autót eladni és így nem kell dicsérnem a VW-t. Amint alkalmam lesz bebizonyítom, hacsak addig nem lesz saját VW-ja. amin kipróbálhatja. Ugyanis részben ezért vagyok itt. Előtanulmány a magyarországi lerakat ügyében. Eredetileg Görögországban voltam, ahol nemcsak a hőség, hanem a gyalázatos utak is alapos próbának tették ki a kocsimat, amely arról nevezetes, hogy ez az első teljes egészében Fallersleben készült kocsi. Eddig ugyanis sok munkát kiadtunk különböző gyáraknak. De ez már a múlté. Visszatérve az „Afrika Korps"-hoz, ahol a VW-t „hű tevének" becézik és ebből a hű tevéből most egy nagy széria készül. Hasonló a helyzet Oroszországban, ahol a dermesztő hidegben jelent előnyt a VW a vízhűtésesekkel szemben. Ezek a kis mitugrászok gyújtják be a dromedár Dieseleket. - Azt kérdezi, hogy miért tökéletes a VW? Azért, mert a legfontosabb alkotóelemeit, mint a motor, rugózás, kormány. olajhűtés a Porsche által konstruált Autó Union versenykocsiból lett átvéve és ez mindent megmagyaráz. Vezér elv: jót egyszerűen. Itt van például a fék. Ez azért mechanikai, mert azt a földműves is utána tudja állítani, ha szükséges. Pedig éppen úgy lehetett volna olajfék is - ami a százezres szériában filléres különbséget jelent - de azt folyadékkal kell utána tölteni és légteleníteni, ami némi szakértelmet kíván. És hogy milyen jó a mi fékünk? Kikapcsolt motorral, pusztán csak fékezéssel jöttem le a Katschbergről. Aki már járt ott, az tudja, mit jelent ez. - Természetes, Porsche repülőgépen közlekedik? - Nem Porsche fél a repülőgéptől és ő is csak Volkswagennel utazik, amely már túl van a százezren. És ha látná, hogy néz ki a kocsi! Pedig Porsche megengedhetné magának, hogy új kocsin járjon, de ő ma is olyan szerény, mint bádogos korában. -A nagybátyámék egyszerű emberek voltak. Apja műhelyében tanulta ki a bádogosmesterséget. Az a benzinmotor, amit 18 éves korában csinált, még ma is üzemben van bátyja bádogosüzemében. Habár a ma 66 esztendős professzor Porsche tiszteletbeli doktor éppen olyan szerény és kevés-beszédű, mint ifjúkorában, pedig lenne neki, amire büszke lehetne. Ha nem más, hát a Führer kitüntető barátsága és feltétlen bizalma. Ami Todt volt az útépítésben, az Porsche a motorizálásban. Hogy némi képet alkothasson magának Fallerslebenről, mondok két számot, amit pontosan tudok. A konstruktőr - osztályon 200 mérnök dolgozik és 1940-ben 200.000 aláírott VW-kötlevél volt. Bizonyára érdekelni fogja, hogy a heti 5 márkát fizetni kell, habár a háború végeztéig senki sem kap kocsit. Már nagyon sokan kifizették az 1000 márkás vételárat és most türelmetlenül várják, hogy átvehessék a kocsijukat. - Mondjon valamit az ön munkájáról is! - Das ist schön, a ber gefahrlich. Szép, de veszélyes. Igaz ugyan, hogy nagy összegre vagyunk biztosítva. Furcsán hangzik. de minket azért fizetnek, hogy célszerűen strapáljuk a kocsikat. Ez a munka bizonyos terv szerint folyik. Hogy úgy mondjam, összehasonlító kísérletek folynak, három próba VW mellé négy különböző márkájú (felsorolta őket) egy literen aluli kocsit adtak. Ezek ugyanazt a golgotautat járják, mint a VW-ok. Már túl vannak a 100.000 km-en. Az eredmény? A négy idegen kocsiból már csak három él, de milyen szomorú állapotban vannak. Nem bírják ezt a viviszekciót. - Mennyit fogyaszt a VW? - Utazótempóban 70 km-nél 6.5 litert, százas tempóban 7 litert és a maximális 105- 110-nél 8 litert iszik. Hitetlen ábrázatomat látva, elővette aktatáskájából jegyzeteit és abból igazolta állításait. - Jöjjön egy kis próbaútra invitált barátságosan - amit őrömmel el is fogadtam. A kocsi tágasabb, mint bármelyik egyliteres kocsi. Az utasok és a vezető kényelméről még a beépített légfűtés és szélvédő melegítő gondoskodik. A gazdag szerelékfal alatt levő indítógombot megnyomta és a motor alig hallható duruzsolással beugrott. A szokatlanul nagy indítóerő volt az első meglepetés. Szinte belepréselt az ülésbe. Vagy 70-nel suhanunk a Vilmos császár út déli forgalmában, amikor Kaes úr minden ok nélkül előzetes figyelmeztetés után - visszaváltott harmadikba. Mint ahogy most nem hallanak semmi mechanikai zörejt, úgy én sem hallottam, mindössze a motor fordulat száma emelkedett ugrásszerűen. Ezt megcsinálta ötször is. - Sok levegő van a gumikban - mondta mentegetőzve - az hallatszik a kocsiban. A következő pillanatban megcsókoltam a szélvédőt. Nevetve fordult felém. -Hát ilyen a VW fékje. - Nincs Önnél egy kötlevél? - kérdeztem - Én is vennék egy Volkswagent. Azt hiszem, kedves olvasóm, ön is venne ebből a csodaautóból. Reméljük, rövidesen a háború után valóra válthatjuk kívánságunkat.   Megjegyzés: Kötlevél jelentése: előjegyzés. A háromszázezer várományos befizetett előlegét elnyelte a háború.    

Licitre bocsátotta a Toyota a limitált kiadású GR Yaris modelljeit

2024.11.06.
Az első online árverésen november 4-6 között lesz lehetősége a résztvevőknek licitálni egy a Limited Championship Edition Rovanperä és Ogier kiadásra, a második alkalomra pedig december 9-11 között kerül sor, ahol egy Rovanperä kiadásra számíthatnak a versenyzők. A modellek különlegessége amellett, hogy csupán 100-100 darab került belőlük az európai piacra, hogy a többszörös rally világbajnokok Sébastien Ogier és Kalle Rovanperä segítettek megalkotni. Sébastien modellje lopakodó szürke színben, kék féknyergekkel, a GR Yarisról már elhíresült háromhengeres turbófeltöltős meghajtással érkezik, míg külső megjelenését tekintve a finn Kalle fantáziája exkluzív háromtónusú fényezést és állítható hátsó karbon légterelőket eredményezett. A járművek kikiáltási ára 27 millió Forint, amely felett befolyt összeget a Toyota Magyarország az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlja fel, ezzel is támogatva a karácsonyi segélyakciókat, valamint a nélkülözőkért és bajbajutottakért végzett egész éves munkájukat. Az Ökumenikus Segélyszervezet az év 365 napján azon dolgozik, hogy az átmeneti segítségen túl kitörési pontokat is tudjon nyújtani a szegénységből. Az ország 25 településről több, mint 100 szolgáltatással segíti a rászorulókat, ételt nyújt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak és esélyt az esélyteleneknek.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

65 új autóbusz érkezik Budapestre 2025 második felében

2024.11.06.
Fotó: BKV A beszerzés jelentős mérföldkő a BKV flottafiatalítási programjában, hiszen ezzel az újabb járműcserével az autóbusz-állomány mintegy 8 százalékát korszerűsítik - tájékoztatott a főpolgármester. Az előző öt év eredménye, hogy ma már Budapest útjain 100 százalékban alacsonypadlós buszflotta közlekedik, de az új ciklusban sem torpanunk meg – írta. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Egy autógyár lett Németországban az év üzeme

2024.11.06.
A BMW Group Regensburgban működteti több mint harminc létesítményből álló, nemzetközi gyártási hálózatának egyik üzemét, amelynek gyártósorain munkanaponként akár 1 400 darab BMW X1 és BMW X2 modell is napvilágot lát – ezeket a világ minden pontjára exportálják. A különböző hajtáslánc-technológiákkal szerelt modellek rugalmasan, egyazon gyártósoron készülnek, a belsőégésű erőforrással dolgozó autóktól kezdve, a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modelleken keresztül, egészen a tisztán elektromos meghajtású újdonságokig. A globálisan piacvezető Kearney menedzsment-tanácsadó cég a Süddeutscher Verlag médiavállalattal és a Produktion című szakmai újsággal együttműködve idén immár harmincharmadik alkalommal díjazta azon vállalatokat, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak az aktuálisan felmerülő gyártási kihívások leküzdésében. A szakmai zsűri részletekbe menően megindokolta a BMW Group regensburgi üzemének elismerését a „nagy volumenű, kiváló összeszerelési minőség” kategóriában. „Lenyűgöző az a fajta innovációs erősség és dinamizmus, amelyek mentén a regensburgi gyár és a teljes munkaerő az iFACTORY gyártási stratégiára áll át. Kiváltképp példaértékű a létesítmény rugalmas felépítése és munkatársainak folyamatosan újító hozzáállása, amely Németország sikeres termelése tekintetében is inspiráló” – fogalmazott Daniel Stengel, a Kearney igazgatója és az éves megmérettetés projektmenedzsere. „A BMW Group regensburgi gyára kivételesen erős pozíciót tudhat magáénak – rendkívül profi, motivált csapatunknak köszönhetően” – mondta Armin Ebner, a létesítmény vezetője. „A független szakértők által odaítélt, év gyárának járó elismerés hatalmas eredmény és óriási motivációforrás számunkra. Köszönöm a regensburgi gyár minden munkatársának a kimagasló rugalmasságot, a minőség iránti elköteleződést és a kivételes teljesítményt. Büszkék lehetünk arra, hogy együtt elnyertük az év gyárának járó kitüntetést” – tette hozzá. A BMW Group regensburgi gyára a legkorszerűbb digitális eszközök alkalmazásával is értékes pontokat szerzett. Ilyen többek között a mesterséges intelligencia is, amely a termelékenység, a minőség és a rugalmasság területein kiaknázható újabb lehetőségeknek enged teret. A tekintélyes megmérettetés győzteseit két lépésben választotta ki a szakmai zsűri: a legfontosabb adatokat tartalmazó, részletes jelentkezési lap benyújtása után a Kearney tapasztalt auditcsoportja felkereste a résztvevő vállalatok illetékeseit, majd az iparág és a tudományos élet elismert szakértőiből álló zsűri megnevezte a győzteseket. A díjátadó ünnepségnek a „Factory of the Year” elnevezésű kongresszus ad majd otthont 2025 tavaszán. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Menetrend szerinti autóbusz szenvedett balesetet, többen megsérültek

2024.11.06.
Az út 41-es kilométerénél történt balesetben az autóbusz és a gépkocsi két-két utasa sérült meg - közölte Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. A főkapitányság tájékoztatása szerint a helyszínt mindkét irányból a Regöly-Keszőhidegkút-Belecska-Pincehely útvonalon lehet elkerülni. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Porsche felülvizsgálja az EV-stratégiáját, de nem lesz könnyű

2024.11.06.
A Porsche elsősorban a sztárautónak indult elektromos szedánja, a Taycan gyenge eladásai, illetve a belső égésű és hibrid autók iránti kereslet növekedése miatt kénytelen újragondolni a terveit. Annak a lehetőségét vizsgálja, hogy belsőégésű és hibrid hajtással lássa el olyan modelljeit, amelyeket eredetileg tisztán elektromos hajtásra terveztek. A nyugati szakportálok szerint azonban ehhez hatalmas erőfeszítésekre és rengeteg pénzre lesz szükség, már amennyiben az effajta átállás egyáltalán kivitelezhető. Egyes, eredetileg elektromos járműveknek tervezett modelleket valószínűleg már túl késő „átpofozni” a fosszilis energiát használó hajtáslánc befogadására. A következő generációs 718 Boxster és Cayman sportautók például teljesen elektromosak lesznek, és a következő hónapokban kerülnek piacra. Elképzelhető, hogy a Porsche „visszafordítja” őket, hogy belsőégésű motorokat is kapjanak, ahogyan például a Fiat tette az 500e-vel.  Azonban még ha zöld lámpát is adnának a vakmerő ötletnek, évekbe telne, mire egy utólagosan „átszerkesztett” modell életre kelne, amennyiben egyáltalán anyagilag megérné nekiveselkedni. Egy másik modell, amelyet a Porsche elektromos autóként tervezett, az a 2028-ban megjelenő zászlóshajója, a K1 SUV lesz. Tekintettel a távoli határidőre, ezt a modellt talán könnyebb lenne adaptálni hibrid hajtáshoz. Hogy mit hoz a jövő, egyelőre nem tudni, mindenesetre a Porsche kénytelen igazodni a vásárlói preferenciákhoz, márpedig a rajongói tábor szemlátomást makacsul ragaszkodik a hagyományos hajtásláncokhoz, nem hajlandó lemondani róla. „Sok vásárló a prémium és luxus szegmensben a belsőégésű motoros autók felé tekint, ez egyértelmű tendencia” – mondta Lutz Meschke, a Porsche pénzügyi igazgatója. Utalt arra, hogy ami a villamosítást illeti, a vállalat nagyon rugalmas, a lipcsei üzemében például egy gyártósoron tudnak összeszerelni belső égésű motoros, plug-in hibrideket és elektromos autókat. Meschke szerint a kutatás-fejlesztést illetően is nagyobb rugalmasságot fog mutatni a Porsche.  „Új belső égésű motoros származékokat fogunk fejleszteni [az elektromos járműveinkből], hogy megfelelő választ adjunk az ügyfelek igényeire” - így Meschke. A Porsche eredetileg azt tervezte, hogy az évtized végére kínálatának 80 százaléka elektromos autó lesz. Kezdetben nagy siker is volt a teljesen elektromos Taycan, a modell eladásai azonban az idei évben visszaestek dacára annak, hogy tavasszal bevezettek egy ráncfelvarrott változatot, amely hatótávja és teljesítménye is jelentősen nőtt. A Taycan globális eladásai ötven százalékkal estek vissza az idei év első kilenc hónapjában, az Egyesült Államokban pedig 35 százalékos volt a csökkenés, ami csak részben fogható a modellváltásra. És az is sovány magyarázat, hogy egyes vásárlók átpártoltak az elektromos Macanhoz, amely globális eladásai  húszszázalékkal nőttek Az év első kilenc hónapjában csak 14 042 Taycant értékesítettek, ez lett a márka legnépszerűtlenebb modellje, még az idősödő 718-as sorozatból is többet vásárolták. A Taycan belsőégésű testvére, a Panamera eladásai is húsz százalékkal estek, amit a vállalat ugyancsak a modellváltással és a kínai piaci helyzettel magyaráz. A Cayenne-ből azonban 21 százalékkal adtak el többet. A carscoop autós portál elemzése szerint a globális kereslet csökkenése valóban leginkább a kínai értékesítések összeomlásával magyarázható. A kínai eladások drasztikus csökkenése azonban nemcsak a Porschét sújtja, hanem jóformán minden nyugati márkát, amely megvetette a lábát Távol-Keleten. A Porsche globális eladásai január és szeptember között hétszázalékkal estek, Észak-Amerikában ötszázalékos volt csökkenés, Európában pedig egyszázalékos volt a növekedés. A kínai eladások azonban szabadesésben voltak, 29 százalékos volt a csökkenés. Egészen a közelmúltig Kína volt a Porsche legnagyobb piaca, most pedig a harmadik az Egyesült Államok és Európa után, és tartani lehet attól, hogy hamarosan visszacsúszik a negyedik helyre.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója