Nincs megállás: a győri Audi Hungaria eddig 45 millió motort adott a világnak

2024.11.07.
Az utóbbi években az Audi Hungariában is egyre nagyobb teret kap az elektromos motorok gyártása, melyet a vállalat 2018-ban kezdett meg. Az Audi Hungaria mintegy 15 000 négyzetméteren gyártja a PPE-hajtásokat, amely a státor és váltókomponensek gyártásából, valamint a hajtások összeszereléséből tevődik össze. A Porscheval közösen fejlesztett Premium Platform Electric (PPE) platformon alapuló modellek új elektromos hajtásaiból máig közel 48.000 darabot gyártottak a vállalat magasan képzett munkatársai. Az elkészült hajtásokat többek között az Audi Q6 e-tron modellekbe építik be. A mai napon a PPE hajtás típusból készült el a vállalat 31 éves története során gyártott 45 milliomodik motor is. „Az Audi Hungaria több mint három évtizedet felölelő tapasztalatát, illetve munkatársaink kiemelkedő szaktudását már 45 millió motor bizonyítja - belső égésűek és elektromos hajtások egyaránt. Továbbra is célunk, hogy jövőbemutató projektekkel tudjuk gyáregységeink kapacitásait hatékonyan kihasználni. Büszkeséggel tölt el, hogy az Audi Hungaria rugalmasan reagál az autóipar kihívásaira és továbbra is felkészülten várjuk a dinamikus változásokat” – mondta Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. A 45 millió motorból több mint 22 millió db a négyhengeres Otto-motorok száma, ezt követi a több mint 11 millió négyhengeres dízelmotor. Az elektromos hajtások száma az elmúlt években folyamatosan emelkedett, 2018 óta az idei évig több, mint 580.000 darabot gyártottak az Audi Hungaria motorgyárában. „Az Audi Hungaria, mint győri gyártótelephely az Audi és Volkswagen konszern nemzetközi termelési hálózatának évtizedek óta meghatározó oszlopa. Az elektromobilitásra történő átállás korszakában csúcstechnológiára, megalapozott szaktudásra és egy elkötelezett csapatra van szükségünk. Szeptember óta, az igazgatóság új tagjaként napról napra látom, hogy a termelési csapat, hatékony folyamataival, és kiemelkedő kompetenciáival készen áll a jelen és a jövő kihívásaira. Nem állunk meg, következő célunk az 50 milliomodik motor” – mondta Peter Will, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja. Az Audi Hungariánál 1994-ben egy négyhengeres, ötszelepes erőforrással indult a motorgyártás története. Az évek során a motorgyártás portfóliója folyamatosan bővült az új belső égésű 3-tól 10 hengeres motortípusok bevezetésével, valamint a legújabb generációs, nagy hatékonyságú elektromos meghajtásokkal. A vállalat munkatársai évente közel kétmillió motort gyártanak a Volkswagen Konszern számára világszerte.  

Meddig számít frissen gyártottnak egy gumiabroncs?

2024.11.07.
Az akár ötéves abroncs is lehet új – megfelelő tárolás mellett A Continental álláspontja szerint az az abroncs, amely akár három-öt éve készült, újként értékesíthető és megfelel minden előírásnak, amennyiben megfelelően tárolták és nem állnak fent olyan külső tényezők, amelyek gyorsíthatják az öregedést. Ez azt jelenti, hogy az abroncsokat száraz, hűvös és sötét helyen tartják, nem éri őket káros UV-fény vagy nedvesség, nincsenek nagy hőhatásnak kitéve. „A vásárlóknak nem kell aggódniuk a tárolás időtartama miatt, hiszen a kereskedésekben használt modern tárolási technikák segítségével az abroncsok hosszú ideig megőrzik rugalmasságukat és biztonságos teljesítményüket” – magyarázza Menkó Illés, a Continental műszaki szakértője. A megfelelő tárolásra nem csak a kereskedőknek érdemes figyelniük: amennyiben otthon, felnire szerelve tároljuk az abroncsot, érdemes a levegőnyomást csökkenteni, hogy elkerüljük a feszültséget. Míg leszerelve, vízszintesen vagy állítva, de mindenképpen feszültségmentesen kell tárolni a gumikat. „A tíz évnél régebbi abroncsokat azonban mindenképp érdemes lecserélni, még akkor is, ha azok külsőleg nem is mutatják az öregedés jeleit” – hangsúlyozza a szakértő. Az abroncsok esetében fontos, hogy ne csak a futófelület kopását, hanem az abroncs teljes állapotát is figyelemmel kövessük, ugyanis az anyag keménysége is változik az idő múlásával, ami növelheti a fékutat és csökkentheti a tapadást. Az otthon tárolt abroncsok esetében a DOT kód segíthet meghatározni, mikor érdemes új garnitúrára váltani. Jelölések az abroncsokon: Hogyan olvassuk le a fontos információkat? Az abroncs oldalfalán található DOT kód fontos információkat nyújt a gyártás dátumáról. A kód utolsó négy számjegye a gyártás évét és hetét jelzi, így könnyen ellenőrizhető, hogy mikor készült az abroncs (például a „2122” kód azt jelenti, hogy az abroncsot 2022 huszonegyedik hetében gyártották). A vásárlóknak érdemes figyelmet fordítani erre az információra, különösen, ha régebben vásárolt abroncsok felhasználását tervezik. Az abroncsokon található egyéb jelölések is fontos útmutatást adnak a felhasználóknak. A téli és négyévszakos gumiabroncsokon például a három hegycsúcs és hópehely (3PMSF) szimbólumok garantálják, hogy az abroncs alkalmas a téli körülmények közötti használatra. Karbantartás: miként növelhető abroncsaink élettartama? Az abroncsok karbantartása kritikus szerepet játszik az autó biztonságában és a gumiabroncsok élettartamának meghosszabbításában. A futófelület mélysége az egyik legfontosabb tényező, amelyet figyelemmel kell kísérni. A megfelelő abroncsnyomás szintén kulcsfontosságú. Az alacsony nyomás fokozza a futófelület kopását, míg a túl magas nyomás csökkentheti a tapadást, és a futófelület is gyorsabban kopik. „A járművezetőknek havonta egyszer ellenőrizniük kell az abroncsnyomást, hogy biztosítsák a gumiabroncsok optimális teljesítményét” – tanácsolja a szakértő. Emellett arra is érdemes figyelni, hogy a pótkerék nyomása megfelelő legyen, hiszen defekt esetén ez nélkülözhetetlen lehet.  

Döbbenet: tűzoltóra támadt a sofőr

2024.11.07.
A balesetben  két utas megsérült, a mentőhelikopter pedig megérkezett a helyszínre. Hogy a helikopter biztonságosan le tudjon szállni, a Neutal-i tűzoltóság egyik tagja biztosította a forgalmat. Kicsit később egy nem érintett sofőr közel hajtott a tűzoltóhoz, kiszállt az autóból és rátámadt. „Kiszállt, odalépett hozzám és megragadott. Nem tudtam, mit tegyek, mert annyira megdöbbentem. A férfi ekkor megfogott, én pedig a rádióért akartam nyúlni, de nem jutottam hozzá. „Hála istennek egy járókelő jött oldalról, és ellökte tőlem” – mondta az érintett tűzoltó, Andreas Kainz. A támadó ezután az autójához rohant és elmenekült. – Tizenegy éve dolgozom a tűzoltóságnál. Nem tudok arról, hogy ilyesmi történt volna Burgenlandban” – mondta Kainz tűzoltó. Az állami tűzoltó szövetség szerint mindig vannak gondok azokkal az emberekkel, akik valójában nem érintettek. Legtöbbször azonban a fizikai támadások rendkívül ritkák.  

Ez most a legkeresettebb használt, automata váltós kocsi a piacon

2024.11.06.
A Használtautó.hu szakértője 3 különböző árkategóriában, 3 millió Ft alatt, 3 és 5 millió Ft között, valamint 5 millió Ft felett nézte meg a legnépszerűbb manuális és automata váltós modelleket. 2024 októberéig a 3 kategória top 5 manuális váltós modelljeire összesen 641 ezer, míg az automata váltósokra ez idő alatt 104 ezer telefonos érdeklődést indítottak. Ez az arány összefüggésben van a hirdetési darabszámokkal is: a legnépszerűbb manuális autókból jelenleg 71 ezer, automatából pedig 13 ezer található az oldalon. „A 3 millió forint alatti árkategóriában meglepő módon a legnépszerűbb automata váltós autók többsége prémium márkák, a BMW és a Mercedes-Benz modelljeiből kerül ki, de mindhárom kategóriában a VW Passat viszi a prímet. Ezzel szemben a manuális váltós autók között az Opel Astra, a Suzuki Swift, a VW Golf, a Skoda Octavia és a Ford Focus dominálnak a vizsgált árkategóriákban. Ezek a modellek egyébként rendszeresen az általános eladási listák élén is szerepelnek” – emelte ki Lőcsei Dániel, a Használtautó.hu brand managere. Érdekesség, hogy a manuálishoz képest csak az 5 millió forint feletti árkategóriában látható az automata váltó fölénye, de ezen a szinten ez a funkció már majdhogynem alapelvárásnak minősül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ez is a James Bond banda műve

2024.11.06.
Van amelyikből csak egy készült a forgatásra, van amelyikből öt, vagy tíz, pláne ha sok funkciós volt, tehát nem csak úton, terepen kellett száguldania, hanem vízen is úszni, levegőben repülni. Az biztos, hogy a filmsikeres autók replikái is népszerűek, ezért szaporodnak eredeti méretben, kicsiben. Mert hogy makettként is jó üzlet mindegyik. Persze ezek nem mindegyike tud repülni, ahogy a filmekben is leginkább csak trükkösen szálltak a levegőben, úsztak a vízen. Talán a műfaj minden értelemben legszínesebb modellje a Chitty Chitty Bang Bang. Nem véletlenül, mert a film alapjául szolgáló mesét a 007-es sztorik szerzője írta. Ian Fleming a második világháborúban a brit titkosszolgálat tisztje volt, majd a békeidőkben visszatért eredeti szakmájához, az újságíráshoz. Nem mellékesen tizenkettő, de egyáltalán nem tucatnyi James Bond regény szerepel kiadói listáján, ezeket 1953 és 1966 között írta. A kollekcióba kevésbé illik a szokatlan mese, mely 1964-ben jelent meg Chitty Chitty Bang Bang The Magical car címmel. A történet egyszerű. A két gyermekével tengődő koldusszegény tudós, Caractacus Potts végső elkeseredésében megvesz egy kiszuperált versenyautót, melynek értékét jól illusztrálja a harminc schillinges ár. Járműtörténetileg a Chitty Chitty Bang Bang név nem új, ilyenből négyet is épített az 1920-as években Louis Zborowski gróf, a fura gépeket német Maybach léghajótól és angol Liberty repülőgépektől származó motorok hajtották. Potts rátett erre még néhány lapáttal és meséhez illően csodagépet varázsolt a roncsból, az ő mágikus kocsija repülni és úszni is tudott. A sztoriból 1968-ban film készült a Bond mozik producerével, Albert R. Breccoli pedig hozta magával másik Bond kollégáját, Ken Adamet, aki a filmek csodakütyüit tervezte. Ő és Frederick Roland Emmet szobrász megrajzolta a Magical cart. A kivitelezést az Alan Mann Racing csapatra és windsori hajóépítőkre bízták. A cédrusból készült hajóformájú nyitott utastér elé 3 literes V6-os Ford motort és automata sebességváltót szereltek. A forgatásokhoz használtak egy tréleren vontatott motor nélkülit, úszó és repülő változatot, sőt egy átalakulót is, amivel a rövid snitteket forgatták. Mindegyik Magic car a GEN11-es rendszámot kapta. Azt biztosan tudni lehet a feltaláló Potts szerepét alakító Dick van Dyke színésztől, hogy az autó olyan nehezen manőverezhető volt, mint egy csatahajó. A vízi modellt felfújható matraccal színesítették, de igazából a kocsi alá épített csónak tartotta a felszínen, ami a nézőknek nem tűnhetett fel, mert a jeleneteket helikopterről filmezték. Érdekes módon ez az egyetlen példány, amit megsemmisítettek a forgatás után. A filmet milliók nézték meg, de hiába, a produkció nyolcmillió dolláros veszteséggel zárt. Ezt próbálták enyhíteni a kellékek eladásával, az autók többségét aukciókon elárverezték. Az egyik működőképes változatot az új-zélandi Peter Jackson rendező (Gyűrűk ura, Hobbit-trilógia) 850 ezer dollárért vette meg. A tréleres és átalakuló modell a világ legnagyobb autókollekciójába került, jelenleg az angliai Beaulieau múzeumában parkol. A repülő változat többször szerepelt aukciókon, majd legutolsó restaurálás után Floridába került. Magyarországon Csodakocsi címmel vetítették a filmet, a musical változatokat 2002-ben a londoni Palladium színházban, 2005-ben pedig a New-York-i Broadway színpadán játszották. A másik műfajban való szerepléshez újabb autó kellett, a színpadi produkcióhoz kreált változat elkészítése 750 ezer fontba került. A drága gép többször felsült a színpadon: nem sokkal a premier után egyszer nem akart elindulni, majd a Károly herceg tiszteletére rendezett gálán összeütközött egy kellékhajóval, így a tervezettnél hamarabb ért véget az előadás és a Csodakocsi karrierje. A New-York-i Broadway premierre a különleges színházi kellékekre szakosodott Rolling Stock Co. épített egy motor nélküli változatot: a hidraulikákkal hajtott kerekeket és működtetett szárnyakat számítógéppel vezérelték. Háromszáz előadás után az autót egy mániákus helyi zsaru, Tony Garofalo vette meg, ezután már kettőt birtokolt, mert korábban épített magának egy replikát. A mozi és musical eredetű autók száma tucatnyi, de született még néhány száz replika, a makettekről már nem is beszélve, így több tízezerre tehető a különböző méretű Chitty Chitty Bang Bang közúti, vízi és légiflotta. És még néhány különlegesség A hőskorban stúdiókban, vetített háttér előtt „repült” az 1964-es Fantomas film Citroënje, hasonló trükköt alkalmaztak a Vissza a jövőbe DeLorean autójával. A filmek sikeresek lettek, de cápa Citroën tarolt a piacon, ám professzor szárnyas ajtós, alumínium karosszériás sportkocsija megbukott, a gyártó cég és tulajdonosa többször csődbe, sőt csalási botrányba keveredett. Egyetlen példányban készült a 2017-ben bemutatott Blade Runner 2049 című film Spinner nevű járműve. Az olasz Piaggio és az angol Alpha Willis általépített különleges Vespa 180 Super Sport robogó képes volt úton száguldani, helikopterként repülni és tengeralattjáróként merülni, természetesen csak a filmvásznon, a járművet a Dick Smart, Agent 2007 című produkcióban használta Richard Wyler, Margaret Lee és Rosanna Tapados. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Újabb filmszerepet kapott a Lexus (videóval)

2024.11.06.
November 22-én debütál a Universal Pictures filmstúdió új szenzációja, a Wicked. A két részben bemutatásra kerülő sztori (a folytatás várhatóan pontosan egy évvel később érkezik majd) abba a világba kalauzol el, amelyet az Oz, a nagy varázsló című könyvből, illetve az azonos című, két Oscar-díjjal jutalmazott, 1939-es filmből ismerhetünk. A cselekmény megelőzi Dorothy és Toto kutyus érkezését, és a birodalom két fontos lakójának: a gonosz nyugati boszorkánynak és az északi jó boszorkánynak a karakterfejlődését meséli el. Az eredetileg 2003-ban bemutatott Broadway-musical nagy formátumú filmváltozata A-listás filmszínészeket és énekeseket vonultat fel, Ariana Grandétól kezdve Michelle Yeoh-ig, Jeff Goldblumtól Peter Dinklage-ig. Ehhez az illusztris csapathoz csatlakozik a Lexus, mint a produkció marketingpartnere. A prémiummárka otthonosan mozog a fantáziavilágokban: korábban a Marvel- univerzum filmjeihez adta a nevét, a Fekete Párductól kezdve az Örökkévalókig, de Halle Berry 2022-es sci-fijében, a Roland Emmerich rendezte Moonfallban is megjelent egy fontos Lexus-szál. A Wicked nem ígér termékmegjelenítést, hiszen Oz alattvalói nem automobilokkal közlekednek, egy reklámfilm erejére azonban a Lexus mégis beköltözött a történetbe – illetve pont fordítva, hiszen a szpotban a hibrid Lexus TX fedélzeti multimédiás rendszerén keresztül hallgathatjuk meg a film fő betétdalát, a Defying Gravity-t, miközben mozgalmas jelenetek váltakoznak a három üléssoros szabadidőjárművet bemutató filmkockákkal. A reklámfilm utolsó mozzanataként az autógyártó jól ismert szlogenje, az Experience Amazing (Éld át a csodát!) az alkalomhoz illő átiratban jelenik meg, még inkább megerősítve a Wicked és a Lexus kapcsolatát. Az előzetes itt látható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Sofőr nélkül száguldott százöttel az önvezető kamion

2024.11.06.
Az önvezető teherautókat fejlesztő cég, amely Daimler Truck leányvállala, egy többsávos texasi út lezárt szakaszán tesztelte a teljesen autonóm technológiával ellátott Freightliner Cascadia kamiont, és a kísérlet sikeres volt. A vállalat ezzel szintet lépett az önvezető teherautók fejlesztésében, tekintettel arra, hogy a pilótafülkében nem ült senki. A Torc Robotics autónóm teherautóját eddig csak felügyelet alatt, vagyis az utastérben tartózkodó sofőrrel és operátorral tesztelték, akik rendkívüli helyzet esetén beavatkozhattak, úgymond biztosítékként szolgáltak az önvezető technológia  számára.A Torc Robotic az ötödig generációs Freightliner Cascadia kamionban építette be a mesterséges intelligencia által irányított autónóm vezetési technológiát.   A sikeres zártpályás teszt, amely során a maximális megengedett sebességgel, óránként 65 mérfölddel (105 km/ó) száguldott a kamion, ékes bizonyítéka annak, hogy a Torc Robotics által kifejlesztett technológia hatékony, mind a mesterséges intelligencia, mind a hardver tekintetében. Ez közelebb viszi a vállalatot a kitűzött célhoz, vagyis ahhoz, hogy 2027-re kereskedelmi forgalomba bocsássa a robotjárművet, amely autópályás közlekedésre is alkalmas lesz. A Torc Robotics már folytat tárgyalásokat más vállalatokkal arról, hogyan lehetne beleépíteni a fuvarozó flottájukba az önvezető teherautókat. CJ King, a Torc technológiai igazgatója szerint a fuvarozó cégeknek nem korai felvenni a kapcsolat és tárgyalni a vállalattal, hogy megtudjanak többet a születendő autonóm teherszállítási iparágról. „Megvizsgáljuk az autonóm teherszállítás bevezetésének minden elemét, beleértve a munkaerő továbbképzési lehetőségeit – a Torc jelenleg kutatásokat végez ezen a területen –, illetve és más lehetőségeket a műveletek fellendítésére” – mondta King.  
Címkék: 

Ön mennyit fizet kötelező biztosításra? Mutatjuk az új átlagdíjakat!

2024.11.06.
Az Insura.hu-n keresztül eddig lezajlott megrendelések alapján a szerződésváltók csaknem 75 százaléka a kgfb-vel foglalkozó tucatnyi biztosító közül három szereplőnél: a Genertelnél, a Signalnál, valamint a Generalinál köti meg az új biztosítását. Az első napokban az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan főként olyanok léptek, akik a váltással jelentős megtakarítást tudtak elérni: az eddigi biztosítóik által megajánlott jövő évi díjukhoz, az úgynevezett indexdíjhoz képest átlagosan 13 ezer forinttal kedvezőbb áron jutottak a 2025-re vonatkozó kötelező biztosításukhoz. A legtöbb ügyfél idén is számos kedvezménnyel tudja csökkenteni az éves díját. Díjkedvezmény jár például az éves díj egyösszegű fizetéséért – az ügyfelek 90 százaléka többek között ezért választja ezt a fizetési gyakoriságot. A csekket kérők aránya ugyanilyen okokból már alig éri el a 15 százalékot annak ellenére is, hogy sokan ragaszkodnak továbbra is ahhoz a már régen nem elvárt gyakorlathoz, hogy a kötelező meglétét a postai csekk feladóvevényével igazolják. Emellett idén is népszerű az e-kommunikációs kedvezmény, amellyel azt vállalja az ügyfél, hogy a biztosítóval nem postai úton, hanem elektronikusan tartja a kapcsolatot. „Bár az egyes biztosítók között zajló, most is érzékelhető díjverseny hatására az első napokban enyhe díjcsökkenés érezhető tavalyhoz képest, a díjalakulás az egyes díjazási szegmensekben nagyon eltérő mintát követhet: lesznek olyanok, akik akár nagyobb mértékű díjcsökkenést is tapasztalhatnak, miközben mások (különösen akkor, ha az elmúlt év során káreseményt okoztak) akár jelentősebb díjemelkedéssel is szembesülhetnek - mondta dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója. – Ezért minden érintett autósnak ajánlott összehasonlítani az egyes biztosítók kínálatát a következő hetek során.” Az év végi kgfb-kampányban érintett autósok december elsejéig dönthetik el, hogy megtartják jelenlegi szerződésüket, vagy pedig új biztosítást kötnek. A döntést jelentősen segíti a meglévő biztosító által a következő évre megajánlott indexdíj, amit az érintettek a törvényi előírásoknak megfelelően november 11-ig kapnak meg – a választott kommunikációs csatorna függvényében postai úton, vagy pedig e-mailben. Az év végi kampányban tapasztalt díjak jelentősen alatta maradnak az év más időszakaiban jellemző szinttől, ami jelenleg már a 60 ezer forintot közelíti. Ennek elsődleges oka az, hogy a kampányban zömmel idősebb, 2010 előtt vásárolt autók vesznek részt (az elmúlt napokban megkötött szerződések 54 százalékát az Insura.hu-nál 18-21 éves autókra kötötték). Ebben a körben mintegy 90 százalékos a legkedvezőbb, B10-es bónuszfokozattal rendelkezők aránya, emellett az üzemeltetők magasabb életkorát is kedvezőbb szorzószámokkal társítják a biztosítók. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Morzsák az Autó-Motor régi számaiból 11. rész

2024.11.06.
Szerző: Bánffi Tibor KIPRÓBÁLTAM A VOLKSWAGENT! A szerény benzinadagom miatt gyalogjáróvá degradálódva róttam a járdát, amikor a csendes Nádor-utcában ismeretlenül ismerős autót véltem felfedezni. Egészen olyan volt, mint a fényképekről ismert Volkswagen. Mikor elébe kerültem az álló kocsinak, láttam meg a KDF jellegzetes emblémáját. Kölcsönös bemutatkozás és rövid eszmecsere után megtudtam a kormány mögött ülő fiatalembertől. Norbert Kaestől, hogy ő dr. Porsche unokaöccse és a fallerslebeni, a Volkswagen gyár kísérleti osztályának alkalmazottja. Íme a beszélgetés: - Kedves Kaes úr, nem igen fogom kérdéseimmel zavarni, mondjon el egyet és mást a Volkswagenről - így én. - Talán a kezdetén. Hogy született a Volkswagen? - A gondolatot Porsche vetette fel, mikor is? - kérdi önmagától - 1935-ben. Egy év múlva Hitler kiadta a parancsot: készüljön el egy olyan autó, amely a nép széles rétegeiben elhelyezhető legyen, amivel mondjuk így, motorizálni lehet Németországot. És még ez év utolján, pontosan októbertől decemberig elkészült Porsche villájának garázsában az első három Volkswagen. Ez a három kocsi nyolc ember keze munkája volt - és itt szerényen hozzáfűzhetem, hogy ezek közül az egyik én voltam. - Milyen volt az első kocsi? - Hogyhogy milyen? Hát ilyen, mint ami kint áll. No persze, volt némi kis differencia, de ha egy laikusnak kellene a különbséget megállapítani a mai és az első kocsi közöli, akkor nem tudna igazságot tenni. Mert tudja, Porsche egy ... egy... - keresi a jelzőt - zseni. Amit ő elgondolt és papírra vetett, az tökéletes volt. Ezt nem én, a rokon, hanem a tények bizonyítják. (Mind nagyobb hévvel magyaráz.) Úgy Afrikában, mint Oroszországban a legjobban bevált kocsi a Volkswagen. Rommel tábornok csapatai részben ilyen kocsikkal vannak felszerelve, mert ezek alkalmazkodnak legjobban a klímához és a terephez. Akármilyen agyforraló is a hőség, a léghűtéses motor zavartalanul dolgozik. Ehhez járul még az ugyancsak Porsche által szabadalmazott olajhűtő radiátor, mely különben minden Volkswagen standard felszerelése. Ilyent eddig csak a legdrágább luxusautók kaptak. Ennek köszönhető aztán, hogy megfelelő terepen, mint a Reichs-autobahnon. órákon keresztül tudom a százas tempót tartani. - Na-na vágok közbe. - Wie denn, Sie glauben nich? Nézze kérem, én nem akarok autót eladni és így nem kell dicsérnem a VW-t. Amint alkalmam lesz bebizonyítom, hacsak addig nem lesz saját VW-ja. amin kipróbálhatja. Ugyanis részben ezért vagyok itt. Előtanulmány a magyarországi lerakat ügyében. Eredetileg Görögországban voltam, ahol nemcsak a hőség, hanem a gyalázatos utak is alapos próbának tették ki a kocsimat, amely arról nevezetes, hogy ez az első teljes egészében Fallersleben készült kocsi. Eddig ugyanis sok munkát kiadtunk különböző gyáraknak. De ez már a múlté. Visszatérve az „Afrika Korps"-hoz, ahol a VW-t „hű tevének" becézik és ebből a hű tevéből most egy nagy széria készül. Hasonló a helyzet Oroszországban, ahol a dermesztő hidegben jelent előnyt a VW a vízhűtésesekkel szemben. Ezek a kis mitugrászok gyújtják be a dromedár Dieseleket. - Azt kérdezi, hogy miért tökéletes a VW? Azért, mert a legfontosabb alkotóelemeit, mint a motor, rugózás, kormány. olajhűtés a Porsche által konstruált Autó Union versenykocsiból lett átvéve és ez mindent megmagyaráz. Vezér elv: jót egyszerűen. Itt van például a fék. Ez azért mechanikai, mert azt a földműves is utána tudja állítani, ha szükséges. Pedig éppen úgy lehetett volna olajfék is - ami a százezres szériában filléres különbséget jelent - de azt folyadékkal kell utána tölteni és légteleníteni, ami némi szakértelmet kíván. És hogy milyen jó a mi fékünk? Kikapcsolt motorral, pusztán csak fékezéssel jöttem le a Katschbergről. Aki már járt ott, az tudja, mit jelent ez. - Természetes, Porsche repülőgépen közlekedik? - Nem Porsche fél a repülőgéptől és ő is csak Volkswagennel utazik, amely már túl van a százezren. És ha látná, hogy néz ki a kocsi! Pedig Porsche megengedhetné magának, hogy új kocsin járjon, de ő ma is olyan szerény, mint bádogos korában. -A nagybátyámék egyszerű emberek voltak. Apja műhelyében tanulta ki a bádogosmesterséget. Az a benzinmotor, amit 18 éves korában csinált, még ma is üzemben van bátyja bádogosüzemében. Habár a ma 66 esztendős professzor Porsche tiszteletbeli doktor éppen olyan szerény és kevés-beszédű, mint ifjúkorában, pedig lenne neki, amire büszke lehetne. Ha nem más, hát a Führer kitüntető barátsága és feltétlen bizalma. Ami Todt volt az útépítésben, az Porsche a motorizálásban. Hogy némi képet alkothasson magának Fallerslebenről, mondok két számot, amit pontosan tudok. A konstruktőr - osztályon 200 mérnök dolgozik és 1940-ben 200.000 aláírott VW-kötlevél volt. Bizonyára érdekelni fogja, hogy a heti 5 márkát fizetni kell, habár a háború végeztéig senki sem kap kocsit. Már nagyon sokan kifizették az 1000 márkás vételárat és most türelmetlenül várják, hogy átvehessék a kocsijukat. - Mondjon valamit az ön munkájáról is! - Das ist schön, a ber gefahrlich. Szép, de veszélyes. Igaz ugyan, hogy nagy összegre vagyunk biztosítva. Furcsán hangzik. de minket azért fizetnek, hogy célszerűen strapáljuk a kocsikat. Ez a munka bizonyos terv szerint folyik. Hogy úgy mondjam, összehasonlító kísérletek folynak, három próba VW mellé négy különböző márkájú (felsorolta őket) egy literen aluli kocsit adtak. Ezek ugyanazt a golgotautat járják, mint a VW-ok. Már túl vannak a 100.000 km-en. Az eredmény? A négy idegen kocsiból már csak három él, de milyen szomorú állapotban vannak. Nem bírják ezt a viviszekciót. - Mennyit fogyaszt a VW? - Utazótempóban 70 km-nél 6.5 litert, százas tempóban 7 litert és a maximális 105- 110-nél 8 litert iszik. Hitetlen ábrázatomat látva, elővette aktatáskájából jegyzeteit és abból igazolta állításait. - Jöjjön egy kis próbaútra invitált barátságosan - amit őrömmel el is fogadtam. A kocsi tágasabb, mint bármelyik egyliteres kocsi. Az utasok és a vezető kényelméről még a beépített légfűtés és szélvédő melegítő gondoskodik. A gazdag szerelékfal alatt levő indítógombot megnyomta és a motor alig hallható duruzsolással beugrott. A szokatlanul nagy indítóerő volt az első meglepetés. Szinte belepréselt az ülésbe. Vagy 70-nel suhanunk a Vilmos császár út déli forgalmában, amikor Kaes úr minden ok nélkül előzetes figyelmeztetés után - visszaváltott harmadikba. Mint ahogy most nem hallanak semmi mechanikai zörejt, úgy én sem hallottam, mindössze a motor fordulat száma emelkedett ugrásszerűen. Ezt megcsinálta ötször is. - Sok levegő van a gumikban - mondta mentegetőzve - az hallatszik a kocsiban. A következő pillanatban megcsókoltam a szélvédőt. Nevetve fordult felém. -Hát ilyen a VW fékje. - Nincs Önnél egy kötlevél? - kérdeztem - Én is vennék egy Volkswagent. Azt hiszem, kedves olvasóm, ön is venne ebből a csodaautóból. Reméljük, rövidesen a háború után valóra válthatjuk kívánságunkat.   Megjegyzés: Kötlevél jelentése: előjegyzés. A háromszázezer várományos befizetett előlegét elnyelte a háború.    

Licitre bocsátotta a Toyota a limitált kiadású GR Yaris modelljeit

2024.11.06.
Az első online árverésen november 4-6 között lesz lehetősége a résztvevőknek licitálni egy a Limited Championship Edition Rovanperä és Ogier kiadásra, a második alkalomra pedig december 9-11 között kerül sor, ahol egy Rovanperä kiadásra számíthatnak a versenyzők. A modellek különlegessége amellett, hogy csupán 100-100 darab került belőlük az európai piacra, hogy a többszörös rally világbajnokok Sébastien Ogier és Kalle Rovanperä segítettek megalkotni. Sébastien modellje lopakodó szürke színben, kék féknyergekkel, a GR Yarisról már elhíresült háromhengeres turbófeltöltős meghajtással érkezik, míg külső megjelenését tekintve a finn Kalle fantáziája exkluzív háromtónusú fényezést és állítható hátsó karbon légterelőket eredményezett. A járművek kikiáltási ára 27 millió Forint, amely felett befolyt összeget a Toyota Magyarország az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlja fel, ezzel is támogatva a karácsonyi segélyakciókat, valamint a nélkülözőkért és bajbajutottakért végzett egész éves munkájukat. Az Ökumenikus Segélyszervezet az év 365 napján azon dolgozik, hogy az átmeneti segítségen túl kitörési pontokat is tudjon nyújtani a szegénységből. Az ország 25 településről több, mint 100 szolgáltatással segíti a rászorulókat, ételt nyújt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak és esélyt az esélyteleneknek.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója