Jótékonysági vacsora lesz Egerben Kiss Norbi alapítványának a javára az Állatok Világnapján

2024.08.08.
A rendezvény helyszíne a Szépasszony-völgyben, a Wanda Borház.  A vacsorán részt vesz Ignácz Balázs Heves Vármegye főispánja, Koltai Lajos filmrendező, a Nemzet Művésze, egyetemi tanár,  Náksi Attila sztárdj, zenei producer, Báder Ernő hegedűművész, prímás, Dr Illés Zoltán egyetemi tanár, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszteri biztosa.  -Aki jót enne, és egyúttal  jót tenne, finom egri borok és nagyszerű emberek társaságában, annak érdemes már most asztalt foglalnia - fogalmazott Bóday Pál a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke, hozzátéve: a kápolnai állatvédő civilszervezet számos támogatója, köztük Szomszéd Lajos üzletember, Blahó László Kompolt polgármestere, Kormos Gyula káli üzletember, Szalóki Péter Kápolna alpolgármestere, Ferencz Zsolt autótörténész, Képe Tibor üzletember, a hatvani Prémium Autóház tulajdonosa, valamint Kücsön Gyula a sarudi Élményfalú tulajdonosa, Kovács Attila egri fertálymester,  és Kapin Ricsi a Szurkolók az állatokért mozgalom alapítója már most jelezte részvételét.  Az állatvédelmi jótékonysági vacsora természetesen húsmentes fogásokból áll majd. Kerenszky Attila, a Wanda Borház tulajdonosa elmondta: a menü, zöldséges bruschetta házi ajvárral, vargányás zöldséges lassagne házi tésztából, valamint avokádós csokoládé lesz, Eger Kékfrankos és Alkonyat kései merló borokkal.  A  jótékonysági vacsora védnöke Bódi Zsolt önkormányzati képviselő, aki elmondta: bízik abban, hogy az ősszel kezdődő újabb önkormányzati ciklusban, a mostanival szemben, végre hatékony állatvédelmi intézkedések lesznek Egerben, többek között a kóbor macska populáció ivartalanítása, amelyet ezzel a vacsorával is támogatnak majd Egerben a résztvevők. Az est háziasszonya Rohlicsek Judit. A jótékonysági vacsora ára személyenként 15 ezer forint, asztalt foglalni az Eger@wandabor mail címen lehet.     

Additív gyártással nyerni az egyedi célgépek piacán

2024.08.08.
A technológiát adaptáló gépgyártók és rendszerintegrátorok az additív gyártás egyik legnagyobb nyertesei: a 3D nyomtatás rugalmassága rengeteg előnyt kínál számukra. Költséghatékony megoldást biztosít a kis darabszámú gyártási igényekre, geometriai szabadságával jobb megoldásokat segít elérni, miközben egyszerűsíti a szerelést is. Növeli a reakcióképességet, így nemcsak a megrendelések gyors kiszolgálásában, de karbantartás során is rendkívül értékes segítséget jelent. Az additív technológiákkal elérhető magasabb színtű és gyorsabban megvalósítható megoldások nemcsak a gépgyártóknak, de ügyfeleiknek is versenyelőnyt jelenthetnek. A 3D nyomtatásra intenzíven építő KLS-2000 Kft. partnerei elsősorban az autóipar és a műanyagfeldolgozó ipar területéről kerülnek ki. Több, mint 10 éve szerezték be első 3D nyomtatójukat, amely mindössze 2 hét alatt visszahozta az árát korábban forgácsolással készülő alkatrészek kiváltásával. Jelenleg UltiMaker FDM nyomtatókkal, egy Markforged folyamatos szálerősítéses ipari kompozit nyomtatókkal oldják meg a felmerülő 3D nyomtatási feladatokat. A 3D nyomtatókat hosszútávú additív gyártási partnerük, a FreeDee Kft. telepítette náluk. ’Mára nincsen olyan berendezésünk, amelyben ne szerepelnének additív gyártással készült egységek. Gyorsan tudunk gyártani, gyorsan tudunk reagálni a vevői igényekre, a modellek átadásával villámgyors karbantartásra adunk lehetőséget, valamint esztétikusabb és ergonomikusabb egységeket tudunk létrehozni.”  – Török Richárd, tervezőmérnök, KLS-2000 Kft. Noha az iparban sok területen visszaesés tapasztalható, a KLS-2000 műhelyében ennek nyoma sincs. Rugalmas és innovatív, problémamegoldó hozzáállásuk biztosítja a visszatérő és új vevőket.  „Arra a felismerésre jutottunk az évek során, hogy a 3D nyomtatás értő alkalmazása mind a célgépgyártó, mind az őt alkalmazó cég számára versenyelőnyt tud jelenteni.’ – Török Richárd. 3D nyomtatás alkalmazása az egyedi gépgyártásban Idén júniusban a FreeDee által szervezett NEXT 3D additív gyártás konferencián Török Richárd, a KLS-2000 Kft. tervező- és additív gyártásért felelős mérnöke mutatta be, milyen területeken alkalmazzák az additív gyártást és milyen megfontolások mentén döntenek a hagyományos gyártástechnológiák és a 3D nyomtatás alkalmazása között. Noha a jó gyakorlat szerint törekednek kész és félkész kereskedelmi alkatrészek minél nagyobb arányú alkalmazására, a berendezéseik nagy részét így is egyedi alkatrészek teszik ki, amelyek hatékony előállításában évek óta nélkülözhetetlen eszközük a 3D nyomtatás. Most az általuk megosztott példákon keresztül mutatunk be néhány nagy hozzáadott értékű additív alkalmazási területet a célgépgyártásban: Egyedi robot megfogók A nyomtatott robotmegfogók költséghatékonyan előállíthatók és célra szabhatók, nem karcolják a terméket, valamint kisebb súlyukkal jelentősen hozzá tudnak járulni a rövidebb ciklusidők eléréséhez, azaz a célgép termelékenységének növeléséhez. Az additív gyártás lehetővé teszi olyan összetett geometriák gyártását is, mint az integrált vákuumcsatornákkal nyomtatott megfogók. Az egyik projekt során a KLS-2000 csapatának PCB-k manipulálásához kellett ezt a kompakt, vákuumos megfogót megépítenie. Gyakoriak a hasonló feladatok az autóiparban. Ebben az esetben a hagyományos vákuumos belső kialakítás mellett döntöttek, miközben 3D nyomtatott elemek segítségével érték el, hogy kis helyen elférjen, megfelelően védett és egyben esztétikus, profi megjelenésű legyen a kész megoldás. Ennek köszönhetően kevesebb mérnöki munkaórával tudtak hosszú élettartamú, megbízható és kompakt megfogót építeni. Alkatrészek összevonása, bonyolult geometriák A 3D nyomtatás biztosította geometriai szabadság lehetővé teszi korábban gyárthatatlan formák előállítását, ezáltal akár több alkatrészből álló összeállítások összevonását is. Az összevont alkatrészek gyorsabban legyárthatók, miközben a szükséges szerelési idő is csökken. Egy projekt esetében 40 mm átmérőjű, két fólia közé préselt, vékony fémlapok adagolása volt a KLS-2000 csapat feladata. Először megterveztek minden gépépítő elemet, hajtást, szorító egységet, majd az ezeket tartó vázat. A minden szükséges rögzítőelemet tartalmazó burkolatot csak két részre osztva, 3D nyomtatással gyártották le. Ez rendkívül csökkentette az alkatrészszámot és felgyorsította az összeszerelést. Standardizálás, manuális hibák kiküszöbölése Gyakori igény a célgépgyártásban az olyan kialakítás, amely a gép-ember interakció során segít elkerülni a manuális hibák lehetőségét. Ebben a projektben egy automata körasztalos összeszerelő berendezésbe manuálisan helyeznek be két alkatrészet. Az alkatrészeknek alak és formahelyesen, pontosan pozícionálva kell bekerülni a gépbe, ezért fontos kritérium volt, hogy csak egyféleképpen lehessen behelyezni őket. A KLS-2000 mérnökei minden kritériumot összevonva kifejezetten additív gyártásra tervezték meg a behelyezőt, így egyetlen alkatrésszel meg tudták oldani a feladatot. Operátori biztonság és ergonómia Az operátori biztonság és kényelem szintén fontos kérdés az olyan egyedi gépek és robotcellák kialakításakor, ahol manuális beavatkozásra is szükség van. 3D nyomtatással olyan védőelemeket, tartókat, ergonomikus fogókat és eszközöket lehet költséghatékonyan előállítani, amelyek az operátori elégedettséget is növelik ezzel közvetve csökkentve a fluktuációt. Kompozit nyomtatással készült ergonomikus kézi megfogó a KLS-2000 egyik megoldásában, hogy a napi operátori munka kényelmesebb legyen. Rendszerezés, jelölés A tiszta, rendezett gépkialakításhoz nagyban hozzá tudnak járulni a 3D nyomtatott jigek, tartók, jelölők vagy rendszerezők. Ezek a kis hozzáadott értékűnek tűnő alkatrészek jelentősen megkönnyíthetik a kezelést és a karbantartást, egyben segítenek elkerülni a hibák okozta, potenciálisan nagy veszteséget jelentő leállásokat. Például a pneumatikus, elektromos kábelek elvezetését pontosan kell megoldani a robotkaros megoldásoknál. Ilyenkor a KLS-2000-nél olyan egyedi rögzítőelemeket terveznek, amelyek pozícióban tartják a kábeleket és megakadályozzák a kopást és elhasználódást. Magasabb színvonalú célgépek költséghatékonyan Az egyszerűség, a gyorsaság és – ami a legfontosabb – a költséghatékonyság szellemében a géptervezők arra törekednek, hogy a lehető legtöbb esetben kész kereskedelmi alkatrészt használjanak fel. Az optimális gépteljesítmény elérése érdekében azonban gyakran kell egyedi alkatrészeket készíteni. A 3D nyomtatás, főként az ellenálló kompozit nyomtatás hatékony eszköz a gépgyártók kezében a magasabb szinten igényre szabott, egyedi berendezésekhez kapcsolódó költségeik kordában tartására. További hasonló, gyakorlati példákért látogassa meg az additív gyártás specialista FreeDee Kft. célgépgyártásban bevált alkalmazásoknak dedikált weboldalát!        

6 km-es dugó: baleset miatt torlódik a forgalom az M0-son

2024.08.08.
Azt írták, a 72-es kilométernél csak egy sávon araszol a forgalom, ezért már az M2-esről is akadozva lehet lehajtani az M0-ra. A torlódás 5-6 kilométeres.     Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a balesetben személygépkocsi, kisteherautó és kisbusz karambolozott. MTI

Győzelem és harmadik hely: Szárnyal a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata, az Arrabona Racing Team

2024.08.08.
A Formula Student világszerte nagy népszerűségnek örvendő oktatási célú versenysorozat, amelyben a csapatok a maguk által megépített versenyautókkal vesznek részt. A hallgatók ezáltal a gyakorlatban csiszolhatják a tanultakat, éles helyzetben fejleszthetik mérnöki tudásukat. A Széchenyi István Egyetemről két csapat, a járművet fejlesztő Arrabona Racing Team (ART) és a sorozathoz optimalizált motort szállító SZEngine is évek óta résztvevője a versenyeknek. A 2022-es nemzetközi sikerek után a tavalyi a fejlesztés éve volt az ART-nál. Ennek során a Széchenyi István Egyetem idén tízéves hallgatói csapata a konstrukciót és a formát megtartotta, a változtatásoknál a megbízhatóság növelését és a súlycsökkentést helyezte előtérbe, és sok alkatrészt újratervezett. Az ART_11 névre keresztelt idei autót is az intézmény motorfejlesztő hallgatói gárdája, a SZEngine által alkotott motor működteti. A befektetett munka már az idei nyár első megmérettetésén megtérült, hiszen a Formula Student Ausztria verseny győri szempontból nagyszerű eredményekkel zárult. Az összesített harmadik hely mellett az autocross versenyszámban is a dobogó harmadik fokára álhatott az ART. Az endurance versenyszámban járművük hiba nélkül megtette a 22 km-es versenytávot a spielbergi pályán, méghozzá kiemelkedően jó fogyasztással, így a hatékonysági verseny második helyezését is begyűjtötték. A csapat a statikus versenyszámokban is szépen teljesített, a mérnöki tervezés kategória döntőjében a negyedik helyezést szerezte meg. „Az elmúlt évben elvégzett jelentős fejlesztések jól sikerültek, hiszen nagyon erős nemzetközi mezőnyben, a Formula Student sorozat egyik legrangosabb állomásán értünk el dobogós helyezést. A legnagyobb csatában a spanyol Valenciai Műszaki Egyetemmel, az olasz Modenai Egyetemmel és a görög Thesszáliai Egyetemmel voltunk” – fogalmazott Bariska Szilárd, az ART csapatvezetője. Hozzátette, a Formula Student East előtt – felhasználva az ausztriai verseny tapasztalatait – megtörtént a jármű finomhangolása, így nagy reményekkel vágtak bele az újabb megmérettetésbe. A magyarországi verseny a győri csapat számára hazai közegben zajlott, hiszen a ZalaZone-on működik az egyetem zalaegerszegi innovációs parkja, az ART pedig ezen a pályán végezte tesztjeit. A Széchenyi-egyetem hallgatói még az ausztriai szereplést is túlszárnyalták: a statikus számok közül a költség és gyártás (cost and manufacturing) kategóriában második, a mérnöki tervezésben (engineering design) harmadik, míg a dinamikus számok esetében a kanyarodási készség (skidpad) és a gyorsulás (acceleration) kategóriában szintén harmadik, a hatékonyság (efficiency), az időmérő (autocross) és hosszú távú (endurance) kategóriákban pedig első helyezést szereztek. Mindez azt jelenti, hogy összetettben megnyerték az FS Eastet. „Nagy büszkeség ez számunkra, és kitűnő visszaigazolás, hogy érdemes ennyi energiát belefektetni. Köszönünk minden támogatást, amelyet az egyetemtől és partnereinktől kaptunk. Nem ülünk a babérjainkon, mert már készülünk a szezon utolsó versenyére, amelyet Horvátországban, a Bugatti tesztpályáján rendeznek. Mindent átnézünk az autón, kicseréljük rajta, ami elkopott, utána pedig tesztelünk. Szeretnénk az augusztus végi futamon is győzni, de legalább dobogóra állni” – fogalmazott Bariska Szilárd. A végzős járműmérnök hallgató kiemelte, a Formula Studentben való szereplés az egyetemen megszerzett tudást olyan gyakorlati tapasztalatokkal egészíti ki, amely felbecsülhetetlen értékű későbbi pályájukra nézve. A versenyek ráadásul kitűnő lehetőséget adnak a nemzetközi kapcsolatépítésre, a külföldi egyetemek hallgatóival való együttműködésre, amely tovább szélesíti szakmai látókörüket. „Gratulálok a csapatnak az elért eredményekhez. Az egyetem oktatóinak elismerését is tolmácsolom, hiszen kiemelkedőnek tartjuk a hallgatók teljesítményét, akik nemcsak az előadásokon, laborokban gyarapítják tudásukat, hanem versenyautót fejlesztenek és a legkiválóbb egyetemekkel vetik össze komplex tudásukat. Mindezt olyan magas szinten teszik, amellyel a nemzetközi versenyeken rendre a legjobbak között szerepelnek” – fogalmazott az eredménnyel kapcsolatban dr. Szauter Ferenc a győri intézmény Járműipari Kutatóközpontjának vezetője. Hozzátette, a Széchenyi István Egyetem naprakész, gyakorlati tudással rendelkező mérnököket képez, a hallgatói csapatokban való munka pedig olyan készségeket fejleszt, amelyek segítségével a fiatalok a nemzetközi piacon is keresett szakemberekké válhatnak.    

Bűz lepte el az utasteret, visszatért Bécsbe a düsseldorfi járat

2024.08.08.
A fotó csak illusztráció. Forrás: Austrian A gépet az Austrian Technik ellenőrzi – közölték. Az utasokat a délutáni órákban, bő két órás késéssel egy másik gép fedélzetén Németországba szállították. Az OS-153-as járat egy Airbus A320-as volt. "A szagok kialakulását a tisztítószer-maradványokhoz hasonlították" - mondta a cég. Az eset körülményeit vizsgálják.  

A görögöknél, a puha táblák országban is nagy kincs a parkolóhely

2024.08.07.
Tavaly novemberben lezárult egy korszak az Audi Hungariánál: befejeződött az ikonikus sportautó, a TT sorozatgyártása Győrben. 1998-ban gördült le a szalagról első az Audi TT Coupé, a tavaly 25. jubileumát ünneplő modell számos változatban, kizárólag Győrben készült. Összesen 662 ezer TT Coupé és TT Roadster modell hagyta el a gyárat. A győri gyártású Audi TT ég és föld között Mindez onnan jutott eszembe, hogy a meglepően sok, ma is futó TT mellett láttam egy különösen nagy becsben tartott példányt Görögországban, a Voloszhoz közeli hegyi faluban, Portarián. A népszerű kirándulóhely szűkölködik parkolókban és nem mindenki tud behajtani saját telkére sem az útról, ha az olyan meredek lejtésű, hogy autóval leküzdhetetlen.  A görög azonban értelmes nép, leleményes autós, és nem ismer lehetetlent. Azt nem állítom, hogy a főút melletti, sajátosan „lebegő” parkolóhely eredetileg is a győri gyártású Audi TT modellnek készült, de a szűk egy hét alatt, amíg a településen voltunk, szinte mindig ott állt rajta az autó. Ha történetesen üres volt, akkor sem használta más. A már nem mai, de még mindig masszív szerkezetből már kilátszik néhány betonvas, de tökéletesen funkcionál és a vízelvezetést is frappánsan megoldották. A kiállás, -tolatás ugyan figyelmet igényel, de arrafelé nemigen száguldoznak az autósok. Dacol az idővel a vasbeton szerkezet A parkolóhely tehát kincs és meglehetősen költséges is, ám hiányukban meghalna a népszerű turisztikai célpontnak számító hegyi falu. Tavalyi szállodánk nem kis költséggel kezdett parkolóépítésbe, nem is fejeződött be még a nagy munka, arrafelé szó szerint hegyeket kell megmozgatni. De nincs más lehetőség, valószínűleg kötelezik is erre a szállásadókat. Idén még inkább frekventált helyen kaptunk szobákat, sorompóval ellátott parkolóhely is járt hozzá. A területen nem csak a mi szállodánk autóinak biztosítottak helyet, hanem egy közeli – pontosabban nem igazán közeli – étteremnek, a Kritsának is. Azon a hat helyen egyetlen autót sem láttunk ebéd, illetve vacsoraidőben, amin azért egy idő után nem igazán csodálkoztunk. Valószínűleg mindig volt szabad hely az amúgy jellemzően erősen telített, estefelé pedig csúcsra járó ingyenes központi parkolóhelyen.   Fenntartott parkolók - jobb felső sarokban az ingyenes A közeli Voloszban még nehezebb megállni autóval, ám a város ezt úgy oldotta meg, hogy óriási területen alakított ki fizetős parkolóhelyet a kikötőben. A hatalmas placc eredetileg nagy valószínűséggel nem erre a célra épült, hanem a korábban jóval nagyobb forgalmú tengeri kikötőt szolgálta ki, ám most már jut hely bőven az autóknak is. Kora délelőtt érkeztünk, akkor még csak negyedéig volt telített, de az egy ideig még árnyékos parkolóhelyek addigra már elkeltek. Kivéve persze azokat, amelyeket az elektromos autóknak tartottak fenn a töltőoszlopok mellett. Középdélutánra már több mint négyötödös volt a kihasználtság, így a legtávolabbi ponton leállókra nem kevés gyaloglás is várt a tűző napon. Volosz központi, nagy parkolója madártávlatból Megkérik a parkolás árát a város központi részén, de hadd fizessen a turista. Persze, a görög autósok is bekényszerülnek ide, de csak akkor, ha már nem találnak szabad helyet a közelben, vagy ahol dolguk van. Nekik pedig gyakran szabad hely a megállni tilos táblával jelölt utcaszakasz is, ennyi tilosban parkoló autót, ennyire puhán értelmezett tiltó táblát még nemigen láttam a nagyvilágban. Érdekes az is, hogy ha az utca mindkét oldalán tiltották a megállást, akkor csak az egyik oldalon sorakoztak a tilosban az autók, ám arra nem sikerült rájönnünk, mitől függ, hogy ez a jobb vagy a bal oldal… A kikötői fizetős parkolóhely bejárata Még mindig a megállás, várakozás. A korábban említett hegyi faluból kivezető út mentén ottjártunkkor egészen frissen aszfaltozott autós pihenőhelyet is láttunk. Magyar szemmel azt mondanánk, hogy még nem volt kész, mert hiányzott a korlát, amely a szakadékba zuhanástól védi meg a kisodródókat, de arrafelé ez nem feltétlenül divat. A biztonság helyett cserébe viszont szép a kilátás Voloszra és a tengerre. Ezért, illetve a hasonló panorámáért felárat számolnak a jó fekvésű kávézók és éttermek, itt ez teljesen ingyen van. Kitűnő megállóhely a lakóautóknak, illetve a sima gépkocsiknak is, hogy utasaik szép környezetben reggelizhessenek vagy vacsorázhassanak. Autós pihenő: korlát nincs, csak panoráma Görögország a koros autók és öreg robogók országa - erről itt olvashat bővebben -, bicikliző embert viszonylag keveset látni. És nem csak a már emlegetett hegyi faluban, ahol azért nem egyszerű eljutni A-ból B-be, ha közte van egy hegy és nincs elektromos rásegítés, hanem a tengerparti kisvárosokban is ritka a kerekező. Persze arrafelé tud nagyon meleg is lenni, ám a tengeri szél szinte mindig fúj, így a görögöknél a víz mellett elviselhetőbb a 40 fok körüli hőmérséklet mint nálunk. Biciklizni valahogy mégsem szeretnek, mentségükre szól, hogy hozzánk képest azért gyakrabban pattannak robogóra, minthogy autóba ülnének, ha megtehetik. Ritka és magányos hegyi kerékpáros További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Szegeden gyárat építő BYD erősített a magyarországi újautó-piacon

2024.08.07.
A BYD PR Hungary az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében ismerteti: júliusban a magyarországi márkakereskedések 148 személyautó eladásával 25,4 százalékos részesedést értek el a BEV-szegmensben. Január óta 663 személyautót adtak el, ez 12,7 százalékos részesedést biztosít a márkának. Fotó forrása: hirado.hu Az elektromos járművekre vonatkozó kormányzati ösztönző programban megrendelt autók kiszállításainak gyorsulása bizakodásra ad okot, az eddigi regisztrációk alapján az év végéig a mostani eredmény akár megtöbbszöröződhet - jelezte Erhardt Péter PR-vezető. Emlékeztetett: jelenleg három márkakereskedés foglalkozik a BYD márkával Magyarországon, számuk a gyártó igéréretének megfelelően az országos hálózat kiépítésének keretében már az idén bővül. Erhardt Péter kitért arra, hogy a BYD bővíti modellkínálatát, a tisztán elektromos járművek mellett már 2024-ben plug in hibrid modellekkel is jelen lesz Magyarországon. A 2003-ban alapított BYD Auto a BYD multinacionális csúcstechnológiai vállalat autóipari leányvállalata, az első autógyártó, amely az elektromos átállás jegyében a fosszilis üzemanyaggal működő járművek gyártását leállította, és 9 egymást követő évben a tölthető személygépkocsik (NEV) eladások élén állt Kínában. A cég 2023-ban bejelentette, hogy több milliárd eurós beruházással autógyárat létesít Szegeden. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ezekre a megyékre adtak ki figyelmeztetést vihar, jégeső és felhőszakadás miatt csütörtökre

2024.08.07.
Zivatarok alakulhatnak ki, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat! Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék is hullhat. Szerda estig veszélyes időjárási jelenség nem várható, éjféltől nyugat, északnyugat felől zivatarok alakulhatnak ki, amik várhatóan a délelőtti órákban lecsengenek. Újabb hullámban délutántól nagyobb valószínűséggel nyugaton, kisebb eséllyel északkeleten fordulhat elő "zivatartevékenység". A cellákat viharos széllökés (60-70 kilométer/óra), főleg a délelőtti órákban felhőszakadás (általában 20-40 milliméter), valamint jégeső (< 1-2 centiméter) is kísérheti. Csütörtökön a Dél-Alföldön 25 fok felett alakul a napi középhőmérséklet, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyékre adott ki emiatt citromsárga figyelmeztetést a HungaroMet. Ez is negatív hatással lehet az autóvezetésre.  

Olimpia: egy kilométerért 25 millió euró jár!

2024.08.07.
Biztosan sokan emlékeznek a genovai Morandi híd 2018-as szomorú történetére, amikor a szerkezet egy része váratlanul leomlott, 43 ember halálát okozva. Olaszországban nem ez az egyetlen híd, mely rekonstrukcióra szorul és hasonló a helyzet az alagutakkal is. Csak egy példa: tavaly novemberben Pescara közelében az esőzések miatt beomlott egy alagút oldalfala és csak a szerencsének köszönhető, hogy senki nem sérült meg. Szóval, nem árt(ana) ezekre is kiemelt figyelmet fordítani, különösen, hogy Itália az alagutak országa, 2179 kilométernyi van belőlük (csak egy érdekes információ, hogy az autópályák hossza itt 8006 km). Az egyik alagutat, mely Torinótól keletre, Alessandria és Casala Monferrato között húzódik az A26-os autópályán, le is zárták 2023-ban. A 70-es években épült, Olimpia nevű alagút felújításának célja, hogy ennek a 890 méter hosszú, hegy alatti szakasznak az élettartamát 50 évvel kibővítsék. De nem hétköznapi, amit itt végeztek, hanem egy olyan technológiát alkalmaztak, mely világelső a maga nemében.  55 alkalmazott, három műszakban, összesen 300 000 órán keresztül dolgozott itt az elmúlt évben. A beavatkozás a meglévő burkolat részleges lebontására összpontosított, hogy helyettesítse azt egy speciális bevonattal. A módszer lényege, hogy az alagút feletti sziklákból nyerik vissza a hőt, ezzel tudják fűteni az alagutat és lehetővé tenni, hogy az aszfalt soha ne fagyjon le. Közel 1000 méternyi geotermikus csövek installálása tette ezt lehetővé. (Ez hasonló, mint a házak padlófűtése.) A kőzetből visszanyert hő átkerül az útburkolatra, hogy az év leghidegebb időszakaiban felmelegítse azt. Néhány előzetes elemzés azt mutatja, hogy a rendszer képes 3-4 fokkal megemelni az aszfalt hőmérsékletét. A beruházás költsége 25 millió euró volt. Nem egészen 1 km autópálya-szakaszról beszélünk, tehát az összeg jelentős. Az alagutat idén augusztusban újranyitották és tesztelik. Ha beválik, akkor szeretnék ezt a módszert kiterjeszteni további alagutakra is, fenntarthatóbb alternatívát jelentve a hagyományos só szórásához képest. Forrás: autopassionati.it, lastampa.it  

El akarták lopni, 36 évet állt egy Ford Escort RS2000

2024.08.07.
Nem csak a ritka, régi BMW-k és Porsche-k ára lőtt ki az űrbe az utóbbi években, de az egykori Ford hot hatch sportautóké is. Különösen igaz ez az olyan autókra, amik nem restomodok, tehát nem modern építések hagyományos külsőben, hanem valódi pajtaleletek, amolyan időkapszulák egy korábbi korból. Ez a helyzet azzal a Ford Escort RS2000-rel is, ami 36 évet állt egy garázsban, attól rettegve, hogy ellopják. A tulajdonos 1979 nyarát kapta meg a kulcsokat sportszedánjához. Akkoriban értelemszerűen nagy figyelmet kaptak az ilyen ritka, a kínálat tetejéről rendelt sport változatok. Egy nap arra ért ki a boltból a tulajdonos, hogy három férfi veszi körbe az autóját, láthatóan nem nemes célokkal. Szerencsére még pont be tudott pattanni a vezető ülésbe és nagy gázzal elhajtani, de a rablók követni kezdték. Amikor végre sikerült leráznia a feltételezett rablókat, egy garázsban parkolta le második generációs Escortját a tulajdonos, majd ott is hagyta 36 évig. Később, 2021-ben fedezte fel az autót újra egy RS Ford rajongó. Vastag porréteg fedte, de a fekete fényezése és a halászhálós Recaro ülései tökéletes állapotban voltak. Most a KGF Classic Cars bocsájtja árverésre, ahol csillagászati 42 millió forintot várnak érte. Ez még a korabeli Golf GTI-knél is jóval magasabb összeg, pedig az Mk2-es RS2000-ben csak „felspécizett” 2,0 literes Pinto motor van, négy fokozatú kéziváltóval párosítva, szóval nem is a még ritkább Cosworth motorokból kapott. Gyári adatai szerint 109 lóerő volt újkorában. Ezzel valamivel gyengébbnek számított a rali változatokhoz homologizált RS1800-akhoz képest, mégis 8,6 másodperc alatt futotta meg a 0-100-at, az RS1800 9,0 másodpercével szemben. Elképesztő látni, hogy tényleg új állapotú a belsű. Egy kicsit mi is beleképzhetjük magunkat a korba. A csomagtartóban még az eredeti Pirelli Cinturato CN36 abroncsok feszülnek a pótkeréken, és a 13-colos RS Mexico lemezfelnik is hozzátesznek a sportos hangulathoz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója