Dzsiddában is simán győzött Verstappen

2024.03.09.
A 26 éves holland pilótának ez az idei második és pályafutása 56. futamgyőzelme, mellyel növelte az előnyét az összetett élén. Verstappen sorozatban 43. alkalommal végzett pontszerző helyen és ez karrierje során a 100. dobogós pozíciója, egyben ő a legfiatalabb az F1 történetében, aki elérte ezt a mérföldkövet. Eddig a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel birtokolta ezt a címet, ő 30 évesen és 265 naposan jutott el a 100 dobogóig, Verstappennek ez 26 évesen és 161 naposan sikerült. A holland címvédő Vettel, Lewis Hamilton, Michael Schumacher, Alain Prost, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen után a hatodik versenyző lett az F1-ben, aki eljutott 100 dobogós helyezésig. A Red Bull ráadásul kettős győzelmet ünnepelhetett Dzsiddában, Verstappen mögött ugyanis az egy héttel ezelőtt rendezett idénynyitó bahreini futamhoz hasonlóan csapattársa, a mexikói Sergio Pérez végzett másodikként, míg a dobogó alsó fokára Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője állhatott fel. A rajtot Verstappen kiválóan kapta el, és esélyeshez méltón azonnal elhúzott, az első kör végén már csaknem másfél másodperc volt az előnye a mögötte száguldó Leclerc-rel szemben. A monacói a második helyet sem tudta sokáig tartani, a negyedik kör elején ugyanis átvette tőle ezt a pozíciót Pérez. A hetedik körben Lance Stroll (Aston Martin) a gumifalba csapódott autójával, a mentés idejére pedig a pályára hajtott a biztonsági autó. A Red Bull azonnal a boxba hívta kerékcserére Verstappent és Pérezt is, s ugyanígy tett többek mellett a Ferrari Leclerc-rel, a McLaren viszont a pályán tartotta Lando Norrist, a Mercedes pedig Hamiltont. A két körrel később lebonyolított újraindításnál így Norris diktálhatta a tempót az élen, mögötte Verstappen, Hamilton, Pérez, Leclerc volt a sorrend. A 12. körben Verstappen átvette a vezetést Norristól, Pérez pedig Hamiltont hagyta le a harmadik helyért. A hétszeres világbajnok britet aztán Leclerc is megelőzte, Pérez pedig a 18. körben visszavette a második pozíciót Norristól, akit hiába üldözött és ért is utol féltávnál Leclerc, lehagynia csak a 27. körben sikerült. A folytatásban a Verstappen által vezetett kettős Red Bull-sikert senki nem tudta veszélyeztetni, a vakbélműtéten átesett Carlos Saintz Jr.-t helyettesítő brit újonc, a 18 éves Oliver Bearman pedig a 11. helyről rajtolva hetedikként ért célba a Ferrarival. A vb két hét múlva, az Ausztrál Nagydíjjal folytatódik Melbourne-ben.  Végeredmény, Szaúdi Nagydíj, Dzsidda (50 kör, 308,450 km, a pontszerzők):     -------------------------------------------------------------------------  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:20:43.273 óra  2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 13.643 másodperc hátrány  3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 18.639 mp h.  4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 32.007 mp h.  5. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 35.759 mp h.  6. George Russell (brit, Mercedes) 39.936 mp h.  7. Oliver Bearman (brit, Ferrari) 42.679 mp h.  8. Lando Norris (brit, McLaren) 45.708 mp h.  9. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 47.391 mp h. 10. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:16.996 perc h.     leggyorsabb kör: 1:31.632 perc (Leclerc, 50. kör)     pole pozíció: Verstappen     A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 22 van hátra):     ---------------------------------------------------------     versenyzők:  1. Verstappen 51 pont  2. Pérez 36  3. Leclerc 28  4. Russell 18  5. Piastri 16  6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 15  7. Alonso 12  8. Norris 12  9. Hamilton 8 10. Bearman 6 11. Hülkenberg 1 12. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1     csapatok:  1. Red Bull 87 pont  2. Ferrari 49  3. McLaren 28  4. Mercedes 26  5. Aston Martin 13  6. Haas 1 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Érkezik az összkerekes Jeep Avenger

2024.03.09.
Nem csak a Jeep első elektromos autója, de a legkisebb autója is egyben a Jeep Avenger, ami 2023-ban elnyerte Európa Év Autója címét is. Noha később csatlakozott a belsőégésű motoros változat is a kínálathoz, azért az apró SUV így is felrúgta a Jeep néhány alapvető értékét. A most érkező 4xe mild hybrid változat talán valamit tompíthat ezen, hiszen – ahogy neve is sugallja – összkerékhajtással érkezik, ami közel sem olyan elterjedt ebben a szegmensben, mint gondolnánk. A hajtáslánc egy 134 lóerős, négyhengeres benzinmotorból és két 28 lóerős villanymotorból tevődik majd össze. Míg az egyik elektromos motor elől, addig a másik hátul kap helyet, így adódik a kvázi összkerékhajtás. A benzinmotort egy hat fokozatú, duplakuplungos automata kezeli, míg a hátsó tengely teljes mértékben a villanymotoré. Noha ez nem elvárt egy mild hybridtől, a Jeep szerint alacsony sebességnél képes kizárólag villanyról haladni. Ahogy a többi 4xe modellnél, itt is számíthatunk a kék kontrasztszínre és a kissé terepes hangolásra. A most megosztott rajz is erre enged következtetni. Európai eladásait 2024 végén kezdheti meg az Avenger 4xe. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Egy gigantikus méretű SUV lett az Év női autója

2024.03.09.
A Női Világ Év Autója díj (WWCOTY) kizárólag autós újságíró hölgyekből álló zsűrije a Kia EV9-et választotta 2024 legjobb autójának. A testület a bejelentést éppen a nemzetközi nőnapra időzítette. A szavazás előtt a világ 52 országát képviselő 75 zsűritag alaposan tesztelte valamennyi jelöltet. A 63 induló közül az első szavazási körben az egyes kategóriák győzteseit választották ki. „Az idei szavazási folyamat különösen összetett volt, főleg a kiváló jelöltek miatt” – mondta Marta Garcia, a zsűri elnöke. Minden döntős több szempont alapján is megérdemelte volna a fődíjat, a Kia EV9 főleg azzal emelkedett versenytársai fölé, hogy sokféle vásárló sokféle igényét képes kielégíteni." A tesztek és a szavazási fordulók után a Kia elsősége egyértelművé vált. Az elektromos SUV modellek mezőnyének első hétülésese tekintélyes, 5 m-es hossza ellenére kiválóan teljesít az aerodinamika területén is. Formaterve kifinomult, technológiai töltete fejlett, és kétirányú, valamint nagyteljesítményű ultragyors töltésre is alkalmas. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Kordonokon áthajtva menekült egy férfi Józsefvárosban

2024.03.09.
A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított 2024. január 29-én, reggel, , a VIII. kerület, Kőris utcában felfigyelt egy járó motorral leállított, nem zárt gépkocsira. A férfi beszállt, és azzal a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül elhajtott. Ezt követően az elkövető a kocsival a VIII. kerületben közlekedett, és ennek során az élettársát felvette. A sértett bejelentését követően, a kerületben szolgálatot teljesítő járőrök észlelték a járművet, a férfi azonban az általuk használt fény-, illetve hangjelzés ellenére nem állt meg. A férfi menekülés során nagy sebességgel közlekedett, ennek során megrongált egy parkoló gépkocsit, valamint építkezési munkálatok miatt felállított kordonokat döntött fel. A terhelt végül behajtott egy VIII. kerületi parkolóházba, ahol az élettársával együtt kiszállt a járműből, a rendőrök azonban a közeli bevásárlóközpont bejáratánál elfogták. A gyanúsított által jogtalanul használt gépkocsiban kb. 800.000 forint kár keletkezett.   A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága a férfit jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként. A terhelt büntetett előélete, a vele szemben folyamatban lévő más büntetőeljárások, továbbá az életvezetésére vonatkozó adatok megalapozzák a bűnismétlés veszélyét. Erre tekintettel, a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján, a bíróság a gyanúsított letartóztatását elrendelte, majd legutóbbi végzésével további 3 hónappal, 2024. május végéig meghosszabbította. A felvétel elején a gyanúsított felfigyel a járó motorral hagyott autóra, benéz az ablakán. A következő részben a férfi a járművel elhajt a helyszínről. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Mazda 6 Sportkombi teszt: finom autó

2024.03.09.
Hogy néz ki? Mindig is tetszett a Mazda kombija, most sincs ez másképp. Bár az elmúlt két évtizedben többször is vezettem, nem tudtam nemet mondani a most nyáron adódó lehetőségre. Jó megpihenni a sok hibrid, villanyos és szabadidő-autó között egy hagyományos, mondhatni múlt századi, akár múlt ezredbéli autó kényelmében. Hallani a diszkrét hangját, élvezni, ahogy a löketből erő lesz – igaz, túlzásba nem esik. Ráadásul együtt öregedtünk meg, lassan 20 éve űzöm ezt az ipart – a Mazdán nem látszik a 20 év, rajtam erősen. A Mazda 6 olyan, mint a gyémánt, minél többet foglalkoznak vele, annál szebben csillog. Néhányszor átszabták az orrát, legutóbb 2019-ben, akkor megkapta a friss, még mai is tetszetős Mazda arcot. Minden csupa króm, csupa flört, elegánsak a lökhárítók és a felnik, valamint a kipufogóvégek is csillognak. A teljesen LED-es lámpák (oldalanként húsz diódát kapott) hatékonyan világítanak, nem vakítják a szemből érkezőket. Láttam már pár szép autóbelsőt (sőt falon pókot is…), de amikor kinyitottam az ajtaját, tátva maradt a szám. Nagyon finom, nagyon szép az utastér. Egy ausztrál barátom, akit megautóztattam benne, azt mondta olyan, mint egy luxusjet belseje. Nem tudom, még nem ültem olyanban, szerintem ő sem. Mindenesetre tetszett az a minőség, ami körbevett, szépen és lélekkel rakták össze, az már hétszentség. Az ergonómia elfogadható, a klíma továbbra is tekerőgombos. A kényelmes, vastagon párnázott, barna, lyugatott hasított műbőr- és nappabőr ülések immár hűthetők is. Okos megoldás, hogy a szélvédő alján fűtőelemek gondoskodnak arról, hogy az ablaktörlő lapátok ne fagyjanak oda télvíz idején. A műszerfalra és az ajtókárpitokra is jutott puha borítás, azok ott mind nubuk bőrt kaptak. A 20 év zoom-zoomra a fejtámlákon egyedi logók emlékeztetnek. Jól tájékoztat a szélvédőre vetített színes kijelző, amely a navigáció mellett, az aktuális sebességet, a tempomat beállítását, a sebességkorlátozásokat, tiltótáblákat, vezetősegédek utasításait mutatja. A holttérfigyelő jelzései is itt kaptak helyet, a kijelző bal, illetve jobb szélén megjelenő grafikus figyelmeztetés (wifi jelre hasonlító) óv attól, hogy sávváltáskor ütközzünk, vagy veszélyeztessünk. A középkonzol kijelzőjén két analóg műszeregység között digitális figyel, a vezetősegédek gombjait túlságosan szétszórták, kiesnek a látómezőnkből. Az érintőképernyő csak álló helyzetben aktív. Ez menet közben nagyon zavaró, a tekerőgomb kezelése elvonja a figyelmet a vezetéstől. Nem pont ez volt a cél? Mármint, hogy figyeljünk a vezetésre? A Bose hangrendszer a fülünket kényezteti, a kilátás jó. Az Apple CarPlay ugyan működik vezeték nélkül is, de még a Mazda sem képes elkerülni a kor egyik nyavalyáját: a kifeketedő, lefagyó képernyőpestist, amikor se kép, se hang. Szerencsére hét nap alatt csak egyszer tapasztaltam meg a csendes autózás áldását. A kocsi hossza 4805 milliméter, szélessége 1840 milliméter, magassága 1480 milliméter, tengelyek közötti távolsága 2750 milliméter, fordulókörének átmérője 11,8 méter, benzintankja 62 literes. Az öblös, 522 (VDA szerint 506 liter) literes csomagtartó (ledöntött ülésekkel 1664 liter) csak kézzel nyitható, a csomagrögzítésben egyáltalán nem jeleskedtek a mazdások, készüljünk arra, hogy szanaszét szóródnak a bevásárlólista elemei. Az elődben még 103-mal több liternyi hely állt a rendelkezésünkre. Csak ez róható fel hátrányként a versenytársakhoz viszonyítva, a szépség, a kupészerű test nem kedvez a puttonynak, ami nem elég magas. A hátsó ülésen kényelmesen elfértem, de 1,8 méternél magasabb fickók bajban lehetnek a fejtér szűkössége miatt. A kalaptartó az ötödik ajtóval egy hálós roló segítségével együtt nyílik. Hogy megy? Kiváló a 2,5 literes közvetlen befecskendezésű négyhengeres benzinmotor, turbó nélkül 194 lóerő teljesítményt nyújt (percenként 6000-es fordulaton), maximális nyomatéka 258 Nm (percenként 4000-es fordulatszámon). A motor 8,1 másodperc alatt gyorsítja 100 kilométer/óra sebességre, az üresen 16 mázsás Mazda 6 kombi végsebessége eléri a 223 kilométer/órát. Az erőforrást kivételesen nagy, 13:1 sűrítési viszony jellemzi. A kopogást azzal védték ki, hogy egy hosszú csövekből álló, 4-2-1 rendszerű leömlőt terveztek, amely hosszúsága okán megakadályozza, hogy a hengert elhagyó kipufogógáz visszajusson egy másik hengerbe, és így növelje a nyomást és a hőmérsékletet. Emellett az égés időtartamát is csökkentették a különleges, púpos dugattyútetők alkalmazásával, ami a gyertyánál koncentrálja a dúsabb keveréket. Többlyukú befecskendezőket terveztek és a furatot csökkentették 4 milliméterrel. A légbeszívás mértékét nem a pillangószelep, hanem az elektromos vezérlésű szívószelepek szabályozzák. A Mazda Skyactiv-G motorjai olyan tiszta üzeműek, hogy sok más gyártótól eltérően nem kellett Otto-részecskeszűrőt szerelni rájuk. A hétköznapi vezethetőséget segíti, hogy alacsonyabb fordulatszám mellett nőtt a nyomaték, de a csúcsnyomaték változatlan maradt. Fogyasztásával elégedett voltam, ekkora kocsitól és ilyen erős motortól szép eredmény a 7,3 literes átlagfogyasztás száz kilométerenként. Több mint 1100 kilométert tettünk meg együtt, használtam autópályán, városban és országúton egyaránt. Amíg csak országúton és elővárosban közlekedtem, 6-6,5 literrel beérte 100 kilométerenként. Amint tempót váltottam, autóúton és autópályán közlekedtem (mintegy 600 kilométert), a fogyasztás emelkedni kezdett, de szerencsére időben megtorpant. A teszt során a klíma végig 22 fokra volt állítva (AC eco üzemmódban). Lassan, kényelmesen közlekedve az autó igazi habitusát követjük, de ha kitör rajtunk valami menedzserbetegség, akkor űzhetjük a problémákat vele, van benne kraft, csak legyen türelmünk kicsalogatni. Előzésekhez a sport mód bekapcsolását ajánlom, jobb a békesség... Milyen vezetni? Acélrugós futóműve (elöl MacPherson, hátul multilink) feszes és kényelmes, a rossz magyarok utakon sem adja fel, úgy csillapít, ahogy azt elvárjuk. Sőt, kifejezetten tetszett a futóműve, rossz úton is tartottam a tempót, míg a forgalom többi résztvevője a 442-es úton ide-oda húzódott, hogy kerülje a komolyabb úthibákat. A Mazdával nem kellett kóvályogni, sőt megelőztem mindenkit, hogy a saját tempómat tudjam autózni a puzzle-szerűen széttöredezett és foltozott békési „utakon”. Siralmas, hogy milyen állapotban vannak az útjaink, épp pár napja autóztam Belgiumban, érdemes megtapasztalni a kontrasztot. A Mazda 6 felfüggesztését az elődhöz képest jócskán átdolgozták, módosítottak a bekötési pontokon, a kormánycsuklón, a stabilizátorok csatlakozásán és természetesen a lengéscsillapítókat is lágyabbra állították. Úgy komfortos, hogy a gyors kanyarokat sem veti meg, a hirtelen irányváltásokat azonban sután veszi tudomásul és a tudtunkra adja, hogy bár sportkombi, nem sportkocsi. Szépen mutatnak a 19 hüvelykes felnik, ezúttal nem mennek a kényelem rovására. A kormányzás közvetlen, pontos, tömegközéppontja alacsonyan van. A vezetés kényelmét rontja a túlságosan hátra tolt könyöklő, könyökünk így egy kemény felülettel érintkezik. A fékek átlagosak, az első tárcsák átmérője 320 milliméter, a fékezéskor visszatermelt energiát kondenzátor tárolja, ami segít a takarékoskodásban. Mennyibe kerül? Vezetősegédekkel nem fukarkodott a Mazda, tesztautónkban teljes sebességtartományban működő radaros tempomat teljesített szolgálatot (alapáras), a sávot biztosan tartja a sávsegéd (néha küzdeni is kell vele, hogy engedje át a vezetést), a kiparkolásnál keresztirányú forgalomfigyelő segít, van vészfékasszisztens, táblafelismerő, holttérfigyelő, négy kamera ad 360 fokos felülnézeti képet parkoláskor. Az árlista 13,779 millió forinttól indul (145 lovas, kétliteres motorral) és 16,686 millió forintnál ér véget, a 20th Anniversary felszereltségű tesztautónk ára pedig ez utóbbi összegtől indul. Sok extra ugyan már nem fér bele, de egy jó szín kiválasztásával már majdnem 17 millió forintba kerül. Öröm az ürömben, hogy a kombi változatnak nincs felára, tehát jobban megéri ezt választani. A garancia hat évre vagy 150 ezer kilométerre szól. Kép és szöveg: Biró Csongor

Nem fogja elhinni, hogy hány éves fiú lopott el egy lakókocsit egy BMW-vel

2024.03.09.
Meglepetésre egy 11 éves fiút találtak a volán mögött, amikor a rendőrség megállított egy BMW X5-öst, amely egy feltételezhetően lopott lakókocsit vontatott az M1-es autópályán – írta meg a BBC. Az észak-yorkshire-i rendőrség letartóztatta a fiút lopás, betöréses lopás és közlekedési bűncselekmények, köztük veszélyes vezetés gyanújával. A rendőrség csütörtökön 15:30 körül kapta a hívást, hogy egy Thirsk melletti üdülőhelyről elloptak egy lakókocsit. Azután követni kezdték a BMW-t, amely szerintük klónozott rendszámmal haladt dél felé az A1-es autópályán. A rendőrség közölte, hogy 45 perccel a lakókocsi ellopásának bejelentése után megállították a járműszerelvényt az M1-es autópályán, miután Garforth közelében, a Hook Moor csomópontnál elhagyta az A1-est. A kiskorú fiút feltételes óvadék ellenében szabadlábra helyezték, a további nyomozás folyamatban van. A rendőrség közölte, hogy a jármű átvizsgálásakor több rendszámtáblát is találtak. A rendőrség megerősítette, hogy senki sem sérült meg. Fotó: North Yorkshire Police További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Egyhetes hözúti razziát jelentett be a rendőrség, ezt fogják nézni

2024.03.09.
A ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján a Magyar Rendőrség 2024. március 11. és 17. között az ország egész területén a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzi. A „ROADPOL Seatbelt” európai szintű ellenőrzés elsősorban a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, valamint segédmotorosoknál és motorkerékpárosoknál a bukósisak használatára terjed ki. A passzív biztonsági eszközök használatával a balesetek során bekövetkező személyi sérülések jelentős része megelőzhető, illetve a sérülés foka csökkenthető! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Jelentősen nőtt az új autók eladása az idei első két hónapban Kínában

2024.03.09.
Az idei első két hónapban együttesen 3,16 millió új autót adtak el. Januárban 57,1 százalékkal nőtt éves szinten, februárban viszont 21,6 százalékkal csökkent az eladás. A nagy kilengés oka elsősorban a holdújév egyhetes ünnepi időszaka, ami idén februárra, tavaly viszont januárra esett. Tavaly Kína teljes autóeladása 12 százalékkal, 30 millió 90 ezerre emelkedett, míg a gyártás 11,6 százalékkal, 30 millió 160 ezerre bővült. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Tovább csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma Európában

2024.03.09.
A brüsszeli testület jelentése szerint 2019 óta a közúti halálesetek száma alig csökkent Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban, míg Írországban, Lettországban, Hollandiában, Szlovákiában jelentősen, Svédországban kis mértékben nőtt. "Ezzel szemben az elmúlt négy évben Magyarország, Belgium, Csehország, Dánia és Lengyelország jó úton haladt afelé, hogy elérje azon uniós célt, hogy 2030-ra felére csökkenjen a halálos közúti balesetek száma" - fogalmaztak. Az Európai Unió tagországai közül a legbiztonságosabb utak továbbra is Svédországban vannak, ahol 22 halálos baleset jut egymillió lakosra, valamint Dániában, ahol ez az arány 27 halálos baleset egymillió lakosra vetítve. Ezzel szemben a legtöbben Bulgária (82 halálos baleset/egymillió lakos) és Románia (81 halálos baleset/egymillió lakos) útjain haltak meg közúti balesetekben tavaly. Ez az arány az unió egészét nézve 46 halálos baleset/egymillió lakos. A jelentésből kiderült, hogy a halálos közúti balesetek száma Magyarországon 2019-hez képest tavaly 22 százalékkal, a 2022-es adatokhoz képest pedig 12 százalékkal csökkent. Egymillió lakosra vetítve tavaly 49, tavalyelőtt 55 halálos kimenetelű közúti baleset történt Magyarországon. Közölték továbbá, hogy a 2012-2021 közötti időszakban Magyarországon 10 százalékkal csökkent a halálos áldozatok száma. A súlyos sérülések száma 7 százalékos csökkenést mutatott ugyanebben az időszakban. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy tavaly az unió egészében a közúti közlekedési balesetek valamivel több mint 52 százaléka vidéki utakon történt, a városi utakon 38 százalék, az autópályákon pedig mintegy 9 százalék volt az ilyen balesetek száma. A közúti balesetek magyarországi halálos áldozatainak többsége (55 százalék) városi utakon vesztette életét, az autópályákon 11 százalék, az egyéb utakon 34 százalék. Magyarországon az autópályák kivételével minden úttípuson csökkent a halálos áldozatok száma - jegyezték meg. Az unió egészére vonatkozóan kiemelték: úgy 2022-ben, mint tavaly, több mint kétezer kerékpáros vesztette életét az utakon. A közúti balesetekben elhunyt biciklisek száma az elmúlt tíz évben nem csökkent jelentős mértékben, amit továbbra is a megfelelő infrastruktúra hiánya, valamint a gyorshajtás, a figyelmetlenség, az alkohol és kábítószer hatása alatti vezetés okozott. A közúti balesetekben 77 százalékban férfiak vesztették életüket. A 65 év feletti halálos áldozatok aránya 29 százalék, a 18-24 éves elhunytaké 12 százalék volt tavaly. A halálos áldozatok 45 százalékban voltak az autóban utazók, 18 százalék volt a gyalogosok, 19 százalék a motorkerékpárosok, 10 százalék a kerékpárosok aránya. A városi területeken a veszélyeztetett úthasználók a gyalogosok, a kerékpárosok és a motorosok voltak, akik az összes (városi) halálos áldozat közel 70 százalékát tették ki tavaly - derült ki az Európai Bizottság jelentéséből. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A világ legnagyobb virtuális autóversenyein is feltűnik a kápolnai Macskaárvaház - egy 11 éves Európa bajnok autóján

2024.03.09.
Aki mindössze 11 éves, csapatban Kamion Európa Bajnok, német bajnok, és szinte se szeri se száma a világ különböző nagy túraautó bajnokságaiban elért dobogós helyezéseinek.  Jelenleg - a világhírű magyar autóversenyző, Kiss Norbi csapattársaként a Révész Racing színeiben - éppen második közös csapat EB címükért küzdenek, de Krisz - ezzel párhuzamosan - egy Toyota Suprával az egyik legjobb színvonalú virtuális versenysorozatban, a FADAX GT4 Német Bajnokságban is vitézkedik, nem is rossz eredménnyel: a Ferrarik, BMW-k és Mercedesek között szinte minden versenyen a top5-ben végez.  Krisz ellenfelei gyakran nem csak évtizedekkel idősebbek nála, de közülük sokan, komoly, valódi autóverseny sorozatoknak is sikeres, rutinos pilótái. Eleinte gyakran el sem hiszik, hogy ádáz ellenfelük egy 11 éves, az állatvédelemért, és a saját mentett macskáiért, Bajnokért és Mázliért rajongó általános iskolás kisfiú, akinek szurkolótábora leginkább a családjából és az osztálytársaiból kerül ki.  Igaz, az sem tekinthető kizárólag a véletlen művének, hogy Bajnok és Mázli gazdija, Krisz,  egy csapatban versenyez Marlenka, Yukiko és Füstige gazdijával, Kiss Norbi ötszörös Európa bajnok és többszörös virtuális Európa bajnok autóversenyzővel. Hiszen Krisz, éppen Kiss Norbi Kápolnai Macskaárvaházában kezdte - még 9 évesen - az önkénteskedést és természetesen cicáit is onnan fogadta örökbe.  Krisz bár Zuglóban él, rendszeresen jár Heves Vármegyében: szüleivel együtt Imádják Egert, ahol minden évszakban eltöltenek egy pár napot,  és persze Kápolnát, a Macskaárvaházzal. Ahol Krisz hétről-hétre arra törekszik, hogy azoknak a mentett állatoknak is adjon egy kis szeretetet, akik nem voltak olyan szerencsések, mint Bajnok és Mázli,  hogy hozzá költözhettek Zuglóba, és az ágyában nagyokat alhatnak, amíg gazdijuk - egy élsportoló tempójában - iskola és különórák mellett is napi 3-4 órát gyakorol szimulátorán a világ leghíresebb virtuális versenypályáin.   

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója