Az autóipar legfontosabb emberei: Li Shufu

2021.10.12.
2008-at írunk és Li Shufu éppen a Ford Detroitban található irodájában ült, ahol Don Leclair, a vállalat pénzügyi vezetője megkérdezte tőle, hogy van-e bármi fogalma arról, mekkora cég a Volvo. Ez volt a válasza arra az ötletre, hogy egy kicsi kínai autógyártó megvenné a Volvo-t a Fordtól. Li Shufu és tanácsadói végül meggyőzték a Ford vezetőségét, hogy 2010-ben 1,8 milliárd dollárért váljanak meg a Volvótól. Ez volt az első ilyen ügylete, amelyet számos másik követett, ugyanis később olyan márkákban szerzett jelentős tulajdonrészt, mint a Lotus, a Smart és a London Electric Vehicle Company. A Geely Holding Group Kína legfontosabb autógyártója, mára nem csak a Volvót irányítja, hanem a globális, jól ismert autómárkák egy részét is, például jelentős részesedést tudhat magáénak a német óriás Daimler AG-ban, a Mercedes-Benz gyártójában is. Li Shufu 1963. június 25-én született Taizhou -ban, Kína Zhejiang tartományában. Egy 2014-es, a Forbes Asianak adott interjúban azt mondta, gyerekként homokból épített autókat. "Nem engedhettünk meg magunknak játékokat. Eszembe sem jutott, hogy egyszer majd igazi autókat készítek”. Karrierjét fotósként kezdte, egy néhány ezer forintos kamerával, amire apjától kapott pénzt. A Financial Times portréja szerint az a kamera nem sokáig felelt meg neki, ezért sajátot készített, ahogy stúdióját is saját kezűleg építette meg. A fotózás után új területen próbálkozott: régi gépekből nyerte ki a bennük található aranyat és ezüstöt. Állítása szerint itt kezdődött az a tendencia, ami a mai napig hajtja: új iparágba lép, ahol sokan elkezdik másolni, ezért új területen próbálkozik, ahol egy idő után szintén követni kezdik. Az építőipar után 1993-ban elindította az első kínai magáncéget, amely motorkerékpárokat gyártott. „Ismét: nagyon népszerű, nagyon sikeres és sokan követik” – mondta az FT újságírójának. Shufu szerint az autóiparban akkor lehet valaki sikeres, ha jó munkaerővel tud dolgozni. Ezért saját egyetemet és műszaki szakiskolát alapított, de ez sem volt elég a gördülékeny kezdethez. Első autója olyan rossz minőségű lett, hogy inkább az összes legyártott példányt bezúzatta, és így tett a második próbálkozás eredményeként született modellel is. Végül a kínai iparpolitika változása hozta el az első sikert, amikor 2002-ben bemutatta a Free Cruiser-t, amely a dél-koreai Daewoo tervei alapján készült, és az egyik első kínai autó lett, amelyet nemzetközi kiállításon mutattak be. Ezután lett Shufu igazán nagy játékos, aminek köszönhetően 2008-ban már a Ford irodájában ült, ahonnan bár elhajtották, végül mégis megszerezte, amit akart. Az utóbbi tíz évben óriásira növelte portfólióját, számos legendás autógyártóban szerzett jelentős tulajdonrészt, de manapság sem pihen: Nemrég kötött megállapodást olyan óriási cégekkel, mint a Baidu, az autóiparba való belépést tervező Foxconn (többet között az Apple termékeit gyártó tajvani cég) és a Tencent. Li régóta támogatja a partnerségeket, amelyekkel célja hogy más szereplőkkel összevonja az erőforrásait olyan kezdeményezésekhez, mint az önvezető autók és a villamosítás. A tech cégekkel való megállapodásai minden bizonnyal a mindennel (egymással, a közlekedési infrastruktúrával, okostelefonokkal) kommunikáló autók világára készítik fel a Geelyt. Legutóbb egy okostelefon vállalkozást indított, ami szintén ebbe az irányba mutat. Az 58 éves Li Shufu nemrégiben felvette egy új keresztnevet – az Ericet -, mert tetszett neki a hangzása. Végigjárta az utat egy távoli halászfaluból Kelet-Kínában, saját kezűleg épített fényképezőgépeken és rengeteg iparágon keresztül, amíg közel 20 milliárd dolláros vagyonával a világ egyik leggazdagabb embere lett. Bár nem olyan ismert, mint Elon Musk, legalább olyan fontos szereplője a világ autóiparának, mint a Tesla alapítója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Egy szuperhősnek sem könnyű feladat a parkolás

2021.10.12.
Amikor 2018-ban a Lexus először mutatkozott Marvel szuperhőssel az oldalán (pontosabban a tetején, ha felidézzük a ’Fekete Párduc’ című film ikonikussá vált üldözéses jelenetét), nem csak a közönséget, de a PR-szakmát is lenyűgözte. Az ősi kultúrájukat jövőbe mutató technológiai felkészültségükkel egyensúlyban tartó, egyszerre természetközeli és metropolita wakandai nép vezetője keresve sem választhatott volna magának hitelesebb autómárkát a Lexusnál, amely hasonló értékek mentén szólítja meg jellemzően tehetős, művelt, felvilágosult fogyasztókból álló ügyfélkörét szerte a világban. A videó a képre kattintva indul. A Lexus most visszatér a Marvel moziuniverzumba, és ahogy három éve, ezúttal sem egy átlagos szuperhős társaként láthatjuk. A pakisztáni származású Kumail Nanjiani által alakított Kingo egy szuperképességekkel rendelkező, halhatatlan lény, akit társaival, az Örökkévalókkal együtt az emberi faj felügyeletével bíztak meg még a történelem előtti időkben. Noha Kingo emberfeletti erőkkel bír, nem mentes az emberi gyarlóságoktól: magával ragadta őt a hírnév varázsa, és a történet szerint bollywoodi színészként éli emberi életét. Excentrikus igényessége autóválasztásában is megnyilvánul: a film előzeteseivel egy időben bemutatott reklámfilmben egy Lexus IS 500 F Sport Performance sportszedánnal igyekszik társaihoz, hogy együtt akadályozzák meg a világ pusztulását. A csúcskivitelű Lexus IS ideális munkába járós autó egy szuperhős számára: 5,0 literes, 479 lóerős szívómotorjával kevesebb mint 5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, áthangolt futóműve és kisebb rugózatlan tömege kezessé és pontosan irányíthatóvá teszi. Aki azonban autóval merészkedik egy modern metropoliszba, annak akkor is problémát jelent a parkolás, ha történetesen isteni teremtmény… No, de ne lőjük le a slusszpoént: a reklámfilmből minden kiderül. A ’Parkolóhely’ című reklámfilmet azok a Russo-fivérek rendezték, akiknek a Marvel moziuniverzum négy filmjét (Amerika kapitány: A tél katonája; Amerika kapitány: Polgárháború; Bosszúállók: Végtelen háború; Bosszúállók: Végjáték) is köszönhetjük. Nem csoda, hogy a kétperces szpotban számos húsvéti tojást – azaz az MCU-filmeket jól ismerő bennfentesek számára felismerhető, apró részletet – rejtettek el az alkotók; akinek van kedve és türelme, nézze végig alaposan a reklámot, hátha felfedez egyet-egyet ezek közül. Az ’Örökkévalók’ november ötödikén debütál, a legfőbb négykerekű szerepekben többek között a Lexus LS zászlóshajó, valamint a vadonatúj, második generációs Lexus NX középkategóriás szabadidőjármű is feltűnik majd. Fotó: Lexus További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                       
Címkék: 

A Volkswagen mintegy 70 000 új ügyfélre tett szert az ID.3 hatalmas népszerűségének köszönhetően

2021.10.12.
Szeptember végéig körülbelül 144 000 rendelés érkezett erre a járműre. A vállalat megbízásából készült tanulmányból kiderül, hogy a vásárlók fele korábban nem is vezetett Volkswagent, hanem új ügyfelek a márkánál. „Az ID.3 átlagon felüli mértékben hozott új ügyfélcsoportokat a Volkswagen számára. A csaknem 70 000 új ügyfél egyértelmű bizonyíték arra, hogy jó úton járunk ezzel a járművel és az elektromobilitási stratégiával” – tette hozzá Zellmer. Fotó: VW Összehasonlításképpen: Más Volkswagen modellek esetében az új ügyfelek aránya átlagosan 36%. 2021 első felében az ID.3 és más ID. modellek iránt jelentkező megnövekedett keresletnek köszönhetően a Volkswagen rövid időn belül piacvezetővé vált Európában az akkumulátoros elektromos járművek terén. Augusztusban ez volt a legnépszerűbb elektromos jármű számos piacon, köztük Németországban, az Egyesült Királyságban, Írországban, Ausztriában és Svájcban. Az új előjegyzések alapján az ID.3 augusztusban az első helyre került Nyugat-Európában. A megnövekedett kereslet kielégítése érdekében mintegy 1200 modell gördül le minden nap a zwickaui és drezdai gyártósorokról a legnépszerűbb elektromos járműből. Zwickauban három műszakban dolgoznak mindkét gyártósoron. Emellett a helyi piacra történő gyártás Antingban, Kínában is megkezdődött. Ez év őszén lép be a kínai piacra az ID.3. A Volkswagen a közelmúltban felmérést indított az ID.3 németországi ügyfelei körében vásárlásuk okairól és a felhasználói szokásaikról kérdezve őket. Az ID.3 megvásárlásának vagy lízingelésének legfőbb okai a környezetkímélő működés (60 százalék) és az innovatív technológia (51 százalék) Egy másik fontos vásárlói szempont a Volkswagen márkakereskedői és szolgáltatáshálózat által nyújtott személyes támogatás. A német vásárlók csaknem 80%-ánál az ID.3 a leggyakrabban használt jármű a háztartásban. „Ez is bizonyítja, hogy a jármű egyértelműen alkalmas a mindennapos használatra” – jelentette ki Silke Bagschik, az elektromobilitási termékcsalád értékesítési és marketing igazgatója. A legtöbb járművezető esetében a járművek otthoni töltése mára már teljesen karbonsemlegesen megoldható. 70 százalékuk kizárólag saját fotovoltaikus rendszerről vagy áramszolgáltatótól származó zöldáramot használ, továbbá egyre többen veszik igénybe az új Volkswagen Naturstrom Connect szolgáltatást is. Tekintve, hogy a zwickaui és drezdai gyárakban is karbonsemlegesen zajlik az ID.3 gyártása, „hatalmas lépést tettünk célunk elérése felé, a karbonsemleges mobilitás megvalósításához” – tette hozzá Silke Bagschik. Az ID. család fontos mérföldköve a Way to Zero (Úton a karbonsemlegesség felé) sikerének. A Way to Zero fókuszában a márka új ACCELERATE stratégiája áll, amelynek célja, hogy felvegyük a versenyt az elektromobilitás térnyerésének sebességével. A célunk az új járműflotta teljesen elektromossá alakítása. 2030-ra az összes értékesített Volkswagen modell legalább 70 százaléka tisztán elektromos meghajtású jármű lesz Európában, ami több mint egy millió járművet jelent. Észak-Amerikában és Kínában az értékesített elektromos járművek aránya legalább 50 százalék lesz. Emellett a Volkswagen évente legalább egy új elektromos modellt mutat be. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Október végétől országos „KlimaTicket“

2021.10.12.
A környezetvédelmi szempontból a közösségi közlekedés népszerűsítését és könnyebb hozzáférését ösztönző éves bérletkonstrukció Ausztria valamennyi régiójának közösségi közlekedési eszközére: vonatra, villamosokra, gyorsvasútra, buszokra és metróra is érvényes lesz. Az éves bérlet teljes ára 1095 euró, azonban különböző kedvezményes tarifákat is kidolgoztak, így lesz diák és nyugdíjas, valamint családi bérlet is. Emellett, aki október 31-ig vásárolja meg a bérletet, az mintegy 15%-os kedvezménnyel teheti ezt meg. A klímabérlet hivatalos weboldalán október elsejétől megkezdődött a bérletek akciós értékesítése, amely legkorábban az októberi állami ünnep napjától lesz használható az utazásokhoz. A tárgyalások pozitív lezárását követően 2021. október 26-án a keleti régióban – és így Bécsben is – elindul az új, egész Ausztriára kiterjedő klímajegy. A keleti régió utasai számára a „Metropolregionsticket“ egy másik vonzó ajánlat Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland vonatkozásában. A Metropolregionsticket október 25-től kapható a Wiener Linien információs és jegyirodáiban, valamint a Verkehrsverbund Ostregionnál. Az egész Ausztriára érvényes klímajegy elővásárlása már október 1-jén megkezdődött. A Klímajegy egyelőre online a www.klimaticket.at oldalon vagy az ÖBB-nél érhető el. Az értékesítés megkezdéséhez még néhány technikailag összetett előkészületre van szükség, így az értékesítés a Wiener Liniennél csak 2022. január 1-jétől indul el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Elektromos buszokat von ki a forgalomból München

2021.10.12.
Szeptember 30-án egy stuttgarti buszdepóban keletkezett tűzben 25 busz teljesen kiégett. Milliós kár keletkezett - euróban. A jelenlegi ismeretek szerint egy műszaki hiba okozta a tűzet, amely az elektromos buszok töltésekor lépett fel. A Münchner Verkehrsgesellschaft (MVG) elővigyázatosságból most nyolc elektromos buszt von ki a forgalomból. Az intézkedés csak az azonos típusú buszokra vonatkozik, és kezdetben csak a tűz okának végleges tisztázásáig tart- jelentette be pénteken a Stadtwerke München. A német honlap nem tér ki arra, mely gyártó buszai égtek Stuttgartban, így sem tudható, milyen buszok közlekedését függesztették fel Münchenben. Áprilisban leégett egy düsseldorfi Rheinbahn buszraktár. 38 jármű megsemmisült. Júniusban tűz volt a hannoveri ÜSTRA csarnokban is, itt nyolc busz lángolt. A csarnokban lévő e-buszok töltő infrastruktúrája is megsemmisült a tűzben. Minden tűzben elektromos vagy hibrid buszok parkoltak a normál dízelbuszok mellett a depóban.  Ez megnehezítette az oltást a rendkívüli hőség és az akkumulátoros tüzek intenzitása miatt.  Minden esetben feltételezték, hogy összefüggés van az elektromos járművek és a tűz oka között, de ezt még nem sikerült bizonyítani.  A FOCUS Online felkérésére a Rheinbahn szóvivője azt mondta: "A biztosítótársaságok szakértői - a düsseldorfi államügyész jelentéséhez hasonlóan - arra a következtetésre jutottak, hogy a tűz műszaki okból keletkezett. A buszgarázsokban bekövetkezett tüzek felhalmozódása szokatlan – jegyzi meg a focus.de További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Az e-autókra nagyobb a kereslet vidéken, mint a nagyvárosokban

2021.10.12.
Az elektromos autók csak a városba valók, az országban semmi hasznuk: ez a széles körben elterjedt feltételezés – írja a német honlap. De ez láthatóan fordítva van. Illusztráció: Daimler Amint arról a Check24 összehasonlító portál beszámol, Németország vidéki területein nagyobb az érdeklődés a tisztán elektromos autók iránt, mint a városokban. Az országban vagy a külvárosban élő fogyasztók 10,9 százaléka vásárolt már elektromos autót, vagy tervez vásárolni.  A nagyvárosokban viszont csak 7,8 százalék az érték.  A felhasznált adatok a YouGov Germany által 2030 főre kiterjedő online felmérésen alapulnak. Ennek oka, hogy sok nagyvárosban még mindig nem megfelelő a töltési infrastruktúra. Rainer Klipp, a Check24 gépjármű-biztosítás ügyvezető igazgatója sajtóközleményében írja: "Vidéken sok sofőr töltheti fel elektromos autóját otthon, saját garázsában. A városban azonban nehéz lehet találni egy ingyenes parkolóhelyet töltőállomással Természetesen ez befolyásolja a vásárlási döntést. " Különbségek az autóbiztosításban Sok elektromos modell olcsóbb is, mint a belső égésű motorral szerelt - ha az autóbiztosításról van szó.  Ha összehasonlítunk 28 elektromos modellt hasonló belső égésű motorral szerelt autóval, akkor a biztosítás 20 esetben olcsóbb az elektromos autók esetében. Nyolc esetben a viszont a belsőégésű motor gépjármű biztosítása kevesebbe kerül – írja a német honlap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Közös kampány a tiszta utakért

2021.10.12.
A videó a képre kattintva indul. A Magyar Közút útellenőrei folyamatosan járják a kezelésükbe tartozó 32 ezer kilométeres közúthálózatot, munkájuk része az is, hogy a közlekedésbiztonság fenntartása érdekében bármilyen közúti szennyeződést eltávolítsanak a burkolatról, amit a közlekedők okozhatnak utazásuk során. Ugyanakkor jogszabály is általánosan tiltja a szennyezést, hiszen azon túl, hogy a biztonságos közlekedést veszélyezteti, esztétikailag sem nyújt szép látványt egy sáros burkolat. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor a mezőgazdaságban dolgozóknak a kedvezőtlen talajviszonyok ellenére is szükséges a munkájukat elvégezniük. A Magyar Közút és a MEGFOSZ ezért arra kéri a mezőgazdasági géppel közlekedőket, hogy ilyen esetben a közútra való felhajtást megelőzően a gépjárművük kerekeinek felületéről, valamint a gumi bordáiból távolítsák el a felragadt sarat. Amennyiben erre nem kerül sor és a sár hosszabb ideig a burkolaton marad, akkor azt később sokkal nehezebb letakarítani – csak a többszöri vizes seprés hoz eredményt és jelentős plusz anyagi ráfordítással is jár –, nem beszélve arról, hogy a saras burkolat balesetveszélyes is lehet. A közlekedőknek érdemes szem előtt tartani, hogy a következő hetekben egyes térségekben a szokásosnál is több mezőgazdasági járművel találkozhatnak, ezért fokozott óvatosságot, türelmet és megértést kérnek tőlük is a szakemberek. A Magyar Közút és a MEGFOSZ nemrég kötött együttműködési megállapodást, melynek részeként a társaságok a jövőben további közös edukációs tartalmakkal segítik majd a türelmesebb, biztonságosabb közúti közlekedést.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         

Két busszal ütközött egy autó Soroksáron, mentő a helyszínen

2021.10.12.
Két BKV-s autóbusszal karambolozott, és beszorult a két jármű közé egy személyautó Budapest XXIII. kerületében, Soroksáron, az Ócsai úton, az M51-es autóút közelében. A buszokról mindenki leszállt. A műszaki mentést a fővárosi hivatásos tűzoltók végzik. A helyszínre riasztották a katasztrófavédelem doktorszolgálatát, és oda várják a mentőket is. Az érintett szakaszt a balesetnél a mentés idejére lezárták.
Címkék: 

Már a VI. és VII. kerületben is elérhető a TIER e-rollermegosztó szolgáltatása

2021.10.12.
Európa vezető mikromobilitási szolgáltatója szeptember elején érkezett Budapestre, és a kedvező fogadtatásnak köszönhetően immár 1000 darab elektromos rollerből álló flottával van jelen a VIII., IX. és XI. kerület közterein. A szolgáltatás iránti látványos érdeklődés eredményeképpen, alig néhány hét után a VI. és VII. kerületben is elérhetővé váltak a berlini székhellyel rendelkező vállalat elektromos járművei.   A legmodernebb, újgenerációs “TIER V” elektromos rollereket hamar megkedvelték a fővárosiak, ugyanis széles kerekeinek köszönhetően a szűkebb utcákban, illetve a térköves útszakaszokon is biztonságosan lehet vele haladni. A hármas fékrendszer, dupla kézifék, erős fényű lámpa és irányjelzők együttese pedig kiváló felhasználói élményt kínálnak a rollerezőknek. Az e-rollerezők ezentúl a Hősök terétől egészen a Nyugati pályaudvarig eljuthatnak megszakítás nélkül, vagy akár a Keleti pályaudvar és Corvin negyed közötti szakaszt is megtehetik a TIER járművek segítségével, amellyel elkerülhetik a felesleges autóhasználatot, és az abból adódó károsanyag-kibocsátást. A bővüléssel az ingázók számára is gyors, könnyen hozzáférhető és fenntartható utazási megoldást kínál a mikromobilitási szolgáltató. Az utazás végeztével a felhasználók a VII. kerületben bárhol parkolhatnak, míg a VI. kerületben ez a főutak mentén lehetséges. A TIER egy külön, a járművek szabályos parkolásának ellenőrzésére dedikált csapattal is rendelkezik. „Rengeteg pozitív felhasználói visszajelzés érkezett hozzánk a TIER budapesti indulása óta eltelt pár hét folyamán, amelyek még inkább megerősítettek minket azon törekvésünkben, hogy a városi közlekedést igenis zöldebbé, hatékonyabbá és tudatosabbá tegyük. Folyamatos párbeszédet folytatunk a helyi önkormányzatokkal, valamint az illetékes hatóságokkal a működési feltételekről, és a többi kerülethez hasonlóan az új szolgáltatási területeken is kiemelt figyelmet fordítunk a helyi szabályok betartására” – mondta Lendvai Tímea, a TIER magyarországi City Managere. A TIER rollereket a mobilapplikáció letöltése után 250 forintos feloldási díj ellenében percenként 50 forintért vehetik igénybe a felhasználók. A fizetés bankkártyával és a PayPal rendszerén keresztül egyaránt lehetséges. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Pofára esett az európai autópiac

2021.10.12.
Rossz hírek érkeztek: a tavalyi évi havi eladásoktól júliusban 24 százalékkal, augusztusban 18 százalékkal maradtak el az autóeladások Európában. Éves szinten még 13 százalékos a bővülés, de az első félévhez képest csupán félszázalékos a plusz. Az elakadás oka ezúttal nem közvetlenül a koronavírus-járvány, hanem a félvezetők és az ebből gyártott csipek hiánya. Közvetve a járvány is okozza a fennakadást, mert a dél-kelet ázsiai üzemekben hetekre, hónapokra leállt a munka. A hiány tartósnak mutatkozik, a Volkswagen-csoport, a Daimler és a BMW-csoport vezetői mind úgy nyilatkoztak, hogy ez a probléma még 2022-ben is égetni fogja az autógyártókat. Az árak emelkednek, a gyártók pedig a nagyobb profittal kecsegtető modelleket és modellváltozatokat részesítik előnyben. Így alakult ki az a furcsa helyzet, hogy miközben kevesebb autót gyártanak és értékesítenek, a profit és a marzs nő a legtöbb gyártó esetében, a Volkswagen-csoport például még sosem ért el 8,8 százalékos profitmarzsot (ebit), a Stellantis 11,4 százalékról, a BMW-csoport 15,8 százalékról, a Daimler 12,2 százalékról számolt be a félév végén.  A Tesla pedig behúzta a legjobb negyedévét 1,1 milliárd dollár profittal. És mit tesz az ügyfél? Tehetetlenül vár: van olyan autó, amelyre 24 hónap a várakozási idő... Az LMC Automotive piackutató szerint a régiónkban nem a vírus, hanem a csiphiány akadályozza a termelést. A gazdasági növekedés óhatatlanul megtorpant, ami jelentős hatással lesz a magyar gazdaságra is, amelynek az autóipari kitettsége nagy. A KSH legfrissebb jelentésében már látszik az Audi, a Mercedes-Benz és a Suzuki nyári leállásainak a hatása. A júliusi és augusztusi értékesítési adat a legrosszabb kéthavi érték az eurózóna 2013-as válsága óta.  Rossz eredményeket értek el a legnagyobb európai piacok: a német, a francia, a brit, az olasz és a spanyol egyaránt kétszámjegyű mélyrepülésben van. Bár az első félévet megúszták mínuszok nélkül az autógyártók, ha a trend tovább folytatódik, lesz itt hadd el hadd! A bajt tetézi, hogy elszálltak a nyersanyagárak is, a német autóbeszállítók már most drasztikus lépésekre kényszerültek, amit egyértelműen a vásárlók fognak megfizetni. Ha lesznek... Az öt nagy piacból a legrövidebbet a spanyol húzta, augusztusban 29 százalékot zuhant az értékesítés. Az olaszoknál sem jobb sokkal a helyzet, 27 százalékos az esés. A magyar piac is érzi az európai trendet, augusztusban az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatai alapján 11,7 százalékos volt az elmaradás 2020 augusztusához képest, júliusban 12,3 százalékot estünk. Az országok között pluszos Horvátország (8,3 százalék), Észtország (3 százalék), Írország (24,9 százalék), Lettország (14,3 százalék), Románia (44,6 százalék). A Bloomberg adatai alapján a gyártók közül a Daimlernél a legforróbb a helyzet, az európai forgalomba helyezések 38 százalékkal estek vissza augusztusban, a Stellantisnál 29, a Renault-nál 23, a BMW-nél 18, a VW-csoportnál 14 százalékos volt az mínusz. Éves szinten a legtöbbjüknél még nincs gáz, csak a Renault jelentett negatív értéket, 5,3 százalékos a visszaesés. Augusztusban az Európai Unióban csupán a Mazda és az Alpine nőtt (előbbi 7, utóbbi 130,4 százalékkal).  B. Cs.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója