Mostantól fokozott szarvasveszély az utakon

2021.08.25.
A közlemény szerint szarvasbőgés a természetföldrajzi jellemzőktől, az ökológiai adottságoktól és az időjárástól függően először az ország déli és nyugati részein kezdődik, először Baranya, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében hallatják a bikák a hangjukat, és folyamatosan észak, észak-keleti irányba haladva általában a zempléni tájegység gímszarvasai zárják a sort. A bőgési időszakban a szarvasok izgatottabbak, jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen kiszaladhatnak a közútra - idézi a közleményt az MTI. A szarvasok élénkebben viselkednek, késő délutántól kora délelőttig aktivitásuk fokozódik. A hidegre forduló időjárás növeli a bőgés intenzitását, fő bőgésben a szarvasok egész nap mozgásban lehetnek. A szarvas elütése súlyos következményekkel járhat, nemcsak a vad sérülhet, hanem a jármű vezetője és utasai is. A viszonylag magas testfelépítésű szarvas a szélvédőbe csapódva az utastérbe juthat. A gázolás következtében a nagy erőhatás miatt annyira megsérülhet a karosszéria, hogy az autó akár totálkárosra is törhet - figyelmeztettek a közleményben. Közölték, a vadgázolások elkerülése érdekében szürkülettől, illetve az erdős környezetben vezető utakon egyéb időben is, mérsékeljék a sebességet, így csökken a féktávolság. Ha pedig vadat látnak, akkor érdemes lassítani, mert a vad viselkedése kiszámíthatatlan, megugrására, gyors, hirtelen irányváltására bármikor számítani lehet, és arra is, hogy egyszerre több egyed is felbukkanhat - tették hozzá. Ha mégis megtörténik a baleset, az elütött vadhoz nem szabad hozzányúlni, lehúzni az útról, mert ha még nem múlt ki, akkor az agancsával, rúgásával, vagy harapásával súlyos sérüléseket okozhat. Baleset esetén hívni kell a 112-es segélyhívó számot és meg kell várni a rendőri intézkedést. Az elpusztult vadat nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyileg illetékes vadászatra jogosult tulajdona, elvitele lopásnak minősül - áll az AM közleményében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Puding az utakon - flottavásárlók tesztelik az elektromos Ford Transitot

2021.08.25.
A kísérletsorozat tíz darab E-Transit prototípussal indul, és a valós körülmények közt végrehajtott, intenzív tesztek során kiderül majd, hogyan válik be az E-Transit a postáknál, az önkormányzatoknál, a közműszolgáltatóknál, illetve a házhoz szállító és az élelmiszer-szállító cégeknél Németországban, Norvégiában és az Egyesült Királyságban. A tesztelő partnerek közt megtalálható az AWB köztisztasági vállalat, Köln város közműflottája, a brit DHL Express, a DPD, a Norvég Posta, és a Recover Nordic - írja a márka közleménye. A felhasználók az E-Transit összes kivitelét próbára teszik, beleértve a dobozos áruszállító, a duplakabinos áruszállító és az önjáró alvázas változatokat is (3,5-től 4,25 tonna megengedett össztömeggel1), nem beszélve a különféle speciális felépítményekről, amelyek hűen tükrözik a Transit alkalmazásának változatos körülményeit. “Szeretnénk bebizonyítani, hogy vásárlóink a környezeti terhelésük mérséklése mellett is javíthatják termelékenységüket,” nyilatkozta Dave Petts, a Ford Európa városi elektromos áruszállító üzletágának vezetője. “Ha az autót valódi felhasználók vezetik és valódi feladatokat végeznek vele, nyilvánvalóvá válnak majd az E-Transit előnyei, mi pedig értékes tapasztalatokat szerzünk a használat módjáról és a töltések gyakoriságáról, aminek alapján tovább tökéletesíthetjük a járművet.” A mostani közúti próba az új E-Transit fejlesztési munkáinak utolsó fázisát jelenti, amit egy kemény tesztprogram előzött meg a Ford próbapályáin és tervezőközpontjaiban. A próbát elvégző flottapartnerek hat, illetve tizenkét hónapon keresztül üzemeltetik majd az E-Transit prototípusokat. Egy sor speciális felépítmény Körültekintő tervezésének köszönhetően az E-Transit egyszerűen és praktikusan átépíthető, méghozzá ugyanazokkal a szerelvényekkel, mint az eddigi Transit modellek. A tesztsorozat járműveinek egy részét – a Ford Minősített Jármű Átalakító hálózatának segítségével – olyan felépítményekkel alakították ki, amelyek jól érzékeltetik az E-Transit platform sokoldalúságát és rugalmasságát: Hűtőkocsi élelmiszer-szállításhoz, 2,3 kW teljesítményű ProPower Onboard rendszerrel Alacsonyplatós felépítmény építkezésekhez, világítótestekkel és súlyérzékelőkkel Ketreces billenőplató hulladékszállításhoz Házhozszállító dobozos felépítmény, átjárható rekeszfallal és légrugós hátsó felfüggesztéssel Házhozszállító felépítmény belső polcrendszerrel, átjárható rekeszfallal és gyors kiszállást biztosító első üléssel Az E-Transit közúti tesztsorozatát azután szervezte meg a vállalat, hogy előtte már sikeres tapasztalatokat szerzett a Transit Custom Plug-In Hybrid hasonló próbájával, amikor a tipikus városi szolgáltatók több mint 240.000 kilométeren át használták a típust, miközben a munkájuk során bejárt útvonalak 75 százalékát nulla emisszióval teljesítették London belső kerületeiben. Hasonló tesztekre került sor Kölnben is, ahol bebizonyosodott egy innovatív megoldás, a dinamikus geofencing előnye, amely a különösen magas légszennyezettségű környékeken automatikusan bekapcsolta az autókban a nulla károsanyag-kibocsátású elektromos hajtást, hozzájárulva ezzel a városi levegőminőség javításához. 2020-ban a Ford már a hatodik sikeres évét zárta az európai haszongépjármű-piac első számú szereplőjeként. Ez a trend 2021-ben is folytatódott, hiszen a márka az év első felében is megőrizte ezt a pozícióját. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hagyományos autóra specializált beszállítók az elektromos világban

2021.08.25.
Ugyanígy, sokszor van szó az autógyártók jövőjéről az elektromos autók világában, de szinte sosincsenek megemlítve a beszállítók. Ha mégis szóba kerülnek, elsősorban az olyan óriásokról van szó, mint a Bosch, a ZF vagy a Denso. Az ő esetük azonban egyedi: ők és a hozzájuk hasonló vállalatok már jó ideje aktívak az elektromos autózás terén, szállítanak alkatrészeket hagyományos belső-égésű motorral hajtott és elektromos autókba is. Számukra nem kérdés a fennmaradás, az ő feladatuk inkább az, hogy a hagyományos üzletág fokozatos leépítése mellett fejlesszék fel az elektromos autókkal foglalkozó részlegeket. Az ICDP nemzetközi autóipari kutatószervezet várakozásai szerint ezek a nagy beszállítók idővel át fogják helyezni a belső égésű motoros autókba szállított alkatrészeket gyártó üzemeiket olyan területekre, ahol lasabban haladnak az elektromos autózás felé, mint például Dél-Amerika. Mindeközben az európai gyárak egyre inkább átállnak az elektromos autókra, ahogy az európai autógyártók is fokozatosan haladnak az elektromos közlekedés világa felé. De mi lesz a hozzájuk képest teljesen jelentéktelen beszállítókkal, akik specializált alkatrészeket gyártanak dízel- vagy benzines autókba? Ők rengetegen vannak, de egyesével nem elég nagyok ahhoz, hogy be tudjanak kerülni a köztudatba. Becslések szerint az elektromos autók erőforrása körülbelül 20 különféle alkatrészből áll, míg egy hagyományos benzines- vagy dízelautóé nagyjából 2.000 elemből áll össze. Egyes rendszereket, például az üzemanyagrendszert teljesen lecseréli az akkumulátor és a töltőrendszer, másokat, mint például a fűtési, szellőztető és légkondicionáló rendszert nem, de más elvek alapján működnek ezek is egy elektromos kocsiban. Ha egy beszállító elsősorban üzemanyagtartályokat gyárt, akkor valószínűtlen, hogy rendelkezik olyan készségekkel és eljárásokkal, amelyek alkalmazkodnak az akkumulátorok gyártásához. Ezzel szemben, ha klímaberendezésekkel foglalkozik az adott vállalkozás, jó eséllyel van jövője az elektromos autók által dominált iparban is. A probléma az, hogy rengetegen vannak az üzemanyagtartálygyártókhoz hasonló cipőben járó beszállító. Annak ellenére, hogy kétségtelenül szükség van rájuk, mivel az átállás nem egyik napról a másikra történik, hanem évtizedek alatt, és a meglévő hagyományos autópark számára is biztosítani kell az alkatrészeket, nehéz jövő vár rájuk. Minden bizonnyal sokuk válik majd egy nagyobb konszern tagjává, hogy limitált szinten, de tovább folytassák tevékenységüket, a meglévő skilljeiket és munkaerejüket pedig más területen használja fel az autóipar. Néhány évtized múlva, amikor már tényleg valódi egzotikum lesz egy benzines autó, már arra is kevese fognak emlékezni, hogy léteztek üzemanyagtartály-gyártók. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Drámai fotók a hajnali buszbalesetről

2021.08.25.
Ma hajnalban Összeütközött egy autóbusz és egy vontatmány nélküli kamion az M4-es autóút Budapest felé vezető oldalán, Monor közelében, a 35. és a 36. kilométer között.  (Fotók - MTI/Mihádák Zoltán) A tehergépjármű félig az árokba, félig a szalagkorlátra, a busz pedig mintegy száz méterrel távolabb, a szalagkorlátra futott.  A baleset drámaiságát jól illusztrálják az MTI fotói.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Óvatosan a Keleti környékén - nagy porral járó munka zajlik

2021.08.25.
A tájékoztatás szerint az épülő lift és mozgólépcső aknáinak lőttbetonozása folyik. A vasúttársaság azt javasolja, hogy az utasok a Thököly út, illetve a Kerepesi út felőli oldalcsarnokon át közelítsék meg a vágányokat. A menetjegyek és bérletek megváltására a MÁV-applikációt, a megújult Elvira felületet, a kormányablak előtti és a Kerepesi úti csarnokban lévő jegykiadó-automatákat, valamint a 6. vágány melletti nemzetközi és belföldi pénztárt ajánlják. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

624 riasztás - önkéntes motorosok mentenek életeket

2021.08.25.
Az önkéntes motorosok 624 riasztásos szállítás során több mint 180 ezer kilométert tettek meg életmentő vérkészletekkel - közölte. A miniszter hozzátette: a Magyar Mentőszolgálat Alapítványnak idén lehetősége nyílt egy véradóbusz beszerzésére is. (Fotó - verlovagok.hu) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az Avtovaz leállt a termeléssel

2021.08.25.
Az AvtoVAZ orosz autóipari konszern augusztus végéig felfüggesztette az autógyártást a togliatti üzem mindhárom gyártósorán. A leállás fő oka a Bosch által szállítandó elektronikus alkatrészeinek hiánya - írja az avtonovostidnya.ru orosz autós szakportál a cég sajtószolgálatára hivatkozva. „A Boschtól származó elektronikus alkatrészek folyamatos hiánya miatt a Togliattiban található gyárban mindhárom gépkocsi-gyártósort leáll” - jelentette az AvtoVAZ. A leállás első három napját kötelező szabadságként adják ki a dolgozóknak úgy, hogy a szünnapokat előrehozzák december 28, 29 és 30–ról. Ezeket a napokat a cég hagyományosan szabadságként adta ki a dolgozóknak. A leállás fennmaradó napjaira a munkavállalók az átlagfizetésük kétharmadát kapják. A togliatti üzem elvileg a jövő hétfőn, vagyis augusztus 30-án újraindulhat, de egyelőre nem tudni, hogy ez megvalósítható-e.  Minden attól függ, hogy rendelkezésre állnak-e majd az autók teljes összeszereléséhez szükséges alkatrészek. Ugyanakkor az udmurtföldi Izsevszkben található LADA gyár, amely a LADA Vesta család zászlóshajóját gyártja, továbbra is a szokásos munkarend szerint dolgozik. A cég közleménye szerint az alkatrészhiány ott jóval kisebb arányú, mint a Volga menti Togliattiban.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Újabb buszbaleset, ezúttal az M4-esen - mentők, tűzoltók a helyszínen

2021.08.25.
Azt írták, utoléréses baleset történt. A tehergépjármű félig az árokba, félig a szalagkorlátra, a busz pedig mintegy száz méterrel távolabb, a szalagkorlátra futott.  A helyszínen vannak a mentők is. Az útszakaszon egy sávon halad a forgalom. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Halállal végződő baleset történt éjfél előtt

2021.08.25.
A tájékoztatás szerint a másik jármű sofőrje is súlyosan megsérült a balesetben. A rendőrség vizsgálja a baleset bekövetkezésének okát és körülményeit - írja az MTI. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Padlón a Tesla eladásai, de mit vesznek a kínaiak?

2021.08.24.
A Kínai Személyautó-gyártók Szövetsége (CPCA) azt közölte, hogy a New Energy Vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek eladása éves összevetésben 169,4 százalékkal, 222 ezerre nőtt júliusban. A szervezet kimutatása szerint júliusban a Tesla mintegy 33 ezer, Kínába gyártott autót értékesített, ebből csaknem 24 ezer került exportra - többek között néhány modell hazánkba. Júniusban még csak 5017 ilyen autót szállítottak külföldre a kínaiak. A Kínában gyártott Tesla autókból 8621-et adtak el Kínában, ami közel 70 százalék esés júniussal összevetve. A Reuters és a CNN megjegyezte, hogy a Tesla eladásai rendre alacsonyabbak minden negyedév első hónapjában, mint a következő két hónapban. A Kínában gyártott Teslák iránt az érdeklődés 1 százalékkal esett vissza globálisan. Ez a CNN által megszólaltatott szakértők szerint egyfajta elégedetlenségre is visszavezethető Elon Musk cégével szemben. Miközben az amerikai vállalat egyre komolyabb konkurenciát jelent a helyi gyártóknak, a Teslának számos minőségi problémával kell szembenéznie a világ legnagyobb villanyautópiacán. A márka hírnevét sorozatban tépázzák a termékekkel kapcsolatos visszahívások, az elégedtelen vevők pedig már demonstrációt is tartottak a sanghaji szalon előtt kifogásolva a Teslák megbízhatóságát és biztonságát. A CPCA adatai szerint a múlt hónapban 1,52 millió új autót értékesítettek Kínában, ami 6,2 százalék csökkenés tavaly júliussal összevetve. Bár még júliusi modellre vetített számok nem állnak rendelkezésre, a NEV-piac dinamikusan nökekszik. Júniusban több mint 230 ezer elektromos, illetve villamosított autót értékesítettek, ami 15 százalékos növekedésnek felel meg. A villanyautópiacból csupán 3,9 százalékot szakított ki júliusban a Tesla, ami 12,6 százalékos csökkenés júniushoz lépest. Elemzők szerint a Tesla túl optimista volt a kínai autópiac felvevőképességét illetően, ami túlzott készletekhez és így eladatlan autókhoz, végső soron a vártnál kisebb profithoz vezet. Musknak a Cybertruck csúszása mellett komoly fejtörést okoz ez a helyzet is, hiszen egy növekvő piacon nem jó veszteséget termelni. Júniusban sorozatban másodszor haladta meg a kétszázezret a NEV autók száma, a részesedésük először érte el a 15 százalékot, 13 százalék teljesen elektromos, két százalék konnektoros hibrid, 0,5 százalék hatótávnövelővel felszerekt elektromos. Továbbra is a Wuling Hongguang Mini EV a legnépszerűbb villanyautó Kínában, a modell a teljes piacot tekintve júniusban a harmadik.  A pici autóból több mint harmincezret adtak el júniusban, az első félévben pedig több mint 180 ezret. A Tesla Model 3 a második, a BYD Qin Plus a harmadik és a Tesla Model Y a negyedik. Top 20 NEV modell Kínában 2021. június 1. Wuling Hongguang Mini EV (BEV) (30 100 autó) 2. Tesla Model 3  (BEV) (21 532) 3. BYD Qin Plus (BEV + PHEV) (13 541) 4. Tesla Model Y  (BEV) (11 623) 5. BYD Han (BEV + PHEV) (8386) 6. LI One (REEV) (7713) 7. BYD Song (BEV + PHEV) (7435) 8. Ora Black Cat (BEV) (6508) 9. Changan Benben EV (BEV) (6358) 10. Chery eQ1 (BEV) (6317) 11. Aion S ( (BEV) (5001) 12. Xpeng P7 (BEV) (4730) 13. BYD e2 (BEV) (3972) 14. Nio ES6 (BEV) (3755) 15. Leap T03 (BEV) (3745) 16. Pocco (BEV) (3658) 17. Roewe EI5 (BEV) (3591) 18. Neta V (BEV) (3533) 19. Fengshen E70 (BEV) (3500) 20. Ora Good Cat (BEV) (3405) Top 10 NEV gyártó Kínában 2021. június 1. BYD (36 977 autó) 2. Tesla (33 155) 3. Wuling (30 100) 4. Ora (10 791) 5. Aion (8536) 6. Nio (8083) 7. Leading Ideal (7713) 8. Roewe (7325) 9. Chery (7249) 10. Xpeng (6565) Top 20 modell Kínában 2021. június 1. Nissan Sylphy (47 283 autó) 2. Toyota Corolla (33 987) 3. Wuling Hongguang Mini EV  (30 100) 4. Haval H6 (29 664) 5. Toyota Levin (24 237) 6. Tesla Model 3 (21 532) 7. Changan CS75 (20 933) 8. Geely Boyue (20 027) 9. Toyota Camry (19 067) 10. Toyota RAV4 (18 715) 11. Volkswagen Lavida (18 489) 12. Volkswagen Bora (18 373) 13. BMW 3-as sorozat (18 019) 14. Audi A6L (17 749) 15. Honda CR-V (16 311) 16. Volkswagen Santana (15 431) 17. Changan Eado (15 016) 18. Honda Vezel (14 710) 19. Nissan Qashqai (14 441) 20. BYD Song (14 365) Top 10 autógyártó Kínában 2021. június 1. Toyota (147 818 autó) 2. Volkswagen (116 788) 3. Honda (106 468) 4. Nissan (85 339) 5. Geely (81 502) 6. Changan (70 193) 7. Haval (59 946) 8. BMW (57 339) 9. Audi (53 528) 10. BYD (49 765) (forrás: CAAM)  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója