Motorozz munkába kampány A motorizált kétkerekű jármű már ötven köbcentitől megadja azt a fajta szabadságérzetet, amit semmilyen más jármű nem helyettesíthet. Tényleg csak azt tudom javasolni, hogy egyszer mindenkinek ki kell próbálnia, aztán azt is, hogy mennyivel egyszerűbb egy ilyen járművel a mindennapi közlekedés. Tudom-tudom, miért promózom ennyire, mert a legtöbben nem tudnak csak egyedül utazni, mert reggel viszik a gyerekeket, aztán beugranak valakiért napközben. De akkor miért látok napi szinten tízből hat autóban csak a sofőrt utazni? Szóval mégiscsak sokan megtehetnék, de az a fránya kényelem utáni elköteleződés csak nem hagy neki teret. De nézzük akkor mi változna. Szóval miért is motorozz munkába? Mert gyorsabb? Igen! Életünkben a legfontosabb az idő. Ha minden nap csak fél órát nyerhetünk azzal, hogy nem állunk a dugóban, akkor az már egy munkahét alatt két és fél óra szabadidő megspórolását eredményezi. Ha ezt kiszámoljuk egy hónapra, akkor rájövünk, hogy nagyon sokat ülünk feleslegesen a dugóban. A megspórolt időt magunkra vagy szeretteinkre fordíthatjuk. Az biztos, hogy sokkal hasznosabb, mint a felesleges araszolás. Olcsóbb? Igen! Egy 125-ös, tehát B kategóriás jogosítvánnyal is hamarosan vezethető robogó megvásárlása nem fog senkit anyagi csődbe juttatni, hiszen újként is elérhető akár 700.000 Ft-tól, de én azt javaslom, hogy erre a beruházásra érdemes 1 millió forintot elkülöníteni, amibe talán a védőfelszerelések is beleférhetnek. Innentől pedig megbarátkozhatunk a két literes fogyasztással, az ingyen parkolással, és azzal, hogy szinte mindig ajtótól-ajtóig közlekedhetünk, tehát nem kell a parkolóhely kereséssel még plusz időt tölteni. Az üzemeltetés is sokkal olcsóbb, mert leggyakrabban az évi egy olaj és szűrő csere lesz az aktuális szervizelendő. De az anyagköltség, és a munkadíj is nevetséges lesz az autókéhoz képest. Stresszmentesebb? Mi zavar engem legjobban a városi közlekedésben? A túl sok autó, a láma sofőrök, és a kevés parkolóhely. Ebből egy is elég, de van, amikor egy út alatt mind a három összejön, na olyankor sokáig kiábrándulok a pléhdobozból, és nagyon vágyom vissza kétkerékre. Mert azon nem tudnak megállítani, úgy vágok át a forgalmi akadályokon, mint kés a vajon, sokkal hamarabb észreveszem, hogy mi történik körülöttem, és jobban meglátom előre, hogy a többi autós mire mit fog reagálni, így a manővereimben százszor biztosabb vagyok, mint amikor autóval megyek. Nem szeretem, hogy autóval keresni kell a helyet, és ha találunk, akkor általában szűk. De ugye a szabvány méretek nem a mai autók számára lettek kialakítva. Robogóval nincs ilyen probléma, mert ha nem akadályozom vele a gyalogos forgalmat lazán megállok a bejárati ajtó mellett akár (persze, ahol ez kivitelezhető), de ha nem is, általában pár tíz méterre van egy virágláda, oszlop, szeméttároló, ami mellé kényelmesen letámaszthatom a gépemet, mert senkinek nem leszek útban vele. Ha belegondolunk, sokszor már fel sem tűnik, hogy miért nem várjuk az újabb munkahét kezdetét, vagy miért csapjuk össze a melót, hogy még a csúcs előtt elindulhassunk hazafelé. Tényleg kevesebb a baleset ott, ahol több a kétkerekű? Az elején én sem értettem ezt a kérdést, aztán rájöttem, hogy nem a motorosokkal van a baj, legalábbis nem azokkal, akik mindennapos közlekedési eszközként használják járműveiket. Inkább azokkal, akik adrenalinbombaként tekintenek rájuk, és a közutakon kísértik sorsukat. Szóval a hagyományos hétköznapi robogósok csak szeretnének egyszerűen, és gyorsan eljutni céljukig, betartva a közlekedési szabályokat. Ahol pedig több ilyen jármű közlekedik, ott kevesebb a baleset. Mert korábban már említettem, hogy a motoros jobban figyel, többet lát, és elővigyázatos. Így, ha minél többen váltanának kétkerekű járműre a napi ingázásukhoz, akkor egy idő után a balesetek is csökkenhetnének. Ez egy érdekes kérdés, de látható benne a ráció, és tapasztalatból mondhatom, hogy nagyon ritkán kerülök közúton bármilyen incidensbe robogóssal, vagy motorkerékpárossal, mert ők valahogy jobban tudják a dolgukat, és kevésbé tudnak menetközben elkalandozni, vagy mással foglalkozni, mint a járművezetés. Létezhet konklúzió? Igen, adni kell neki egy esélyt. Egy új sportág kipróbálásához, vagy egy életmódváltáshoz tudnám hasonlítani, ami először nyilván szokatlan, és nehéz, vagy egyenesen kellemetlen. De ha ráérzünk az ízére, hamar átfordul, megszokássá, majd ragaszkodássá válik, amit már nagyon nehéz elengedni. Érdekes egybeesés, hogy pont a cikk megírásának hetében jártam a fővárosban motorkerékpárral, és azonnal magával ragadott az, hogy a legnagyobb csúcsforgalomban is úgy mentem át az álló vagy araszoló autómasszán, mint kés a vajon. Használtam a buszsávot, előremenetem a piroslámpánál, és szinte torpanás nélkül tudtam haladni. Figyelni kellett? Igen. Féltem a holtterektől? Hazudnék, ha azt mondanám nem, és gondtalan volt az utazás. De valójában mindig néztem a körülöttem lévő autók mozgását, ami egy idő után nagyon jól kiszámítható volt. Soha nem tettem semmilyen kiszámíthatatlan manővert, hogy mások is felmérhessék sebességemet és haladási irányomat. Ha megszoknám, valószínűleg kényelmesen menne napi szinten is, persze az elején szokatlan volt. Semmi mást nem tanácsolhatok csak azt, hogy ha megfogalmazódott a gondolat, érdemes adni neki egy esélyt, mert munkába motorozni jó dolog, és szerintem még senki nem bánta meg ha autóról váltott robogóra.