Elektromos offenzívát indít az Opel

2018.12.26.
2019 különösen fontos év lesz az Opel számára, hiszen 120 évesek lesznek, azonban nem csak ezért lesz okuk várni a következő esztendőt. Egy sor különböző részleges és teljesen elektromos modellel lépnek piacra, reagálva a piaci igényekre, immáron a PSA csoport alkatrészkészletét használva, ami nagyban megkönnyíti a fejlesztést. Mindezek tudatában kevésbé meglepő a lépés, hogy a Grandland X is megkapja jövőre a Peugeot 3008-ból már ismert plug-in hibrid hajtásláncot, ami egy 1,6 literes benzinmotort, illetve két villanymotort kombinálva adhat le 300 lóerőt mind a négy kerékre, köszönhetően az úgynevezett e-AWD összkerékhajtásnak. Akkumulátorcsomagja 13,2 kWh-s, elektromos hatótávját pedig kb. 50 km-re ígérik, tehát zöldrendszámra jogosult. Először mégsem a csúcs-SUV, hanem az Opel kisautója, Corsa következő generációja mutatkozhat be 2019 első felében – ezzel leváltva a mára korosnak mondható elődöt – méghozzá egy zéró-emissziós, tehát full-elektromos EV változattal. Michael Lohscheller, az Opel vezérigazgatója elmondta, hogy ez lesz a legolcsóbb villanyautójuk a palettában. Valamivel később, 2020-ban a Mokka X és a haszonjármű Vivaro következő generációja is bemutatkozhat, szintén emissziómentes, full-elektromos változattal.

Figyelmeztetés a közlekedőknek: erős lehűléssel indulhat az új év

2018.12.26.
Azt írták, a mostani szeles hidegbetörés után a hét közepén átmeneti gyors enyhülés várható. Majd az év végén, az újév elején Európa nagy részét több hullámban igen hideg, fagyos levegő érheti el. Kiemelték, hogy jelenleg a lehűlés mértéke, tartóssága is kérdéses.

Ingyen lekérdezhetőek lesznek a gépjárművek adatai

2018.12.26.
A közlés szerint a Belügyminisztérium (BM) egyesíti a különböző hivatalok gépjármű-nyilvántartási adatait. Januártól rendszám alapján megtudhatóvá válnak az autó műszaki adatai, például a kilométeróra állása, a jármű baleseti "előélete", s elérhetőek lesznek az eredetiségvizsgálaton készült fényképek is. A szolgáltatáshoz mobiltelefonos applikáció is készül. A tulajdonos személyes adatai továbbra sem lesznek hozzáférhetőek - tették hozzá. A rendszert az ügyfélkapun keresztül bárki, a jogcím igazolása és mennyiségi korlátozás nélkül igénybeveheti. A hivatalosan jármű szolgáltatási platformnak nevezett informatikai rendszert már teszteli a BM. Az ingyenes szolgáltatást várhatóan január végétől vehetik igénybe az autósok. Dobrocsi Endre közlekedésbiztonsági szakértő az M1-nek azt mondta, a BM fejlesztésével lehetővé válik, hogy egy-egy jármű jövőbeli tulajdonosa pontos és valós adatokhoz jusson. Így elkerülheti, hogy manipulált, esetleg körözött járművet vásároljon meg. Perjési Zsolt biztonsági tanácsadó szerint a fejlesztés egyaránt szolgálja az autóvásárlók és a kereskedők érdekeit - hangzott el az M1 híradójában.

Dacia Duster teszt: jól megy és alig eszik

2018.12.26.
Árérték bajnok Akárhogy is nézem, ez ma az egyik legjobb autó hétköznapi feladatokra. Mindent tud, amit egy átlagos autónak tudnia kell, bárhová elvisz, ahová egy másik autó elvinne. Csak éppen sokkal olcsóbban és természetesen valamivel szerényebb körülmények között. A mobilitás alapvető eszköze, mind céges, mind családi felhasználásra kiváló. Nincs benne sok vezetősegéd, nem masszíroz az ülés, nem vezérelhető hanggal és gesztusokkal, láblendítésre nem nyílik a csomagtartó, nem hűtött a kesztyűtartó, nincs beépített illatosító, a motorhang saját, turbóból is csak egy van - de valljuk be, nem ezek a legszükségesebbek egy autóban. A Dusterre lehet rosszat mondani, de azt nem, hogy keveset adna áráért. Sokkal inkább az ellenkezője igaz. Egyetlen más európai márka nem ad ilyen jól használható, praktikus és sokoldalú autót ennyi pénzért. A Dacia Duster a legolcsóbb tökéletes autó. Alapára 2,99 millió forint, a dízelért 4,5 millió forintot kérnek, az EDC váltó felára pedig 500 000 forint. A tesztautónkban körben látó kamera, tolatóradar,ülésfűtés, holttérfigyelő és magyarul beszélő navigációs is volt. Akinek szüksége van a 4x4-es hajtásra, még további 500 ezret hagyhat a kasszánál. De hagyjuk is a piszkos anyagiakat, nézzük, mit tud ebben a konfigurációban az autó. Mokány és férfias Ennél mokányabb - és rosszabb légellenállású... - autót ma nem gyártanak Európában, tetszetős, bármelyik oldalról nézzük. Masszív és agresszív a négy kidudorodó kerékjárati ív, látványos a jeepes far, szépek a felnik és látványos a színe is. A Dacia Duster hossza 4,34 méter, szélessége 1,8 méter, magassága 1,68 méter, tengelytávja 2,67 méter. Mindenes a Dacia Duster, mert mindenre jó. Ha akarom családi autó, ha akarom cégautó, ha akarom rendőrautó, ha akarom terepjáró, ha akarom trágyahordó. Praktikus a Duster, az előre dönthető jobb első üléstámlának köszönhetően 2,7 méter hosszú tárgyakat is szállíthatunk benne, öt személynek is elég a hely benne, a csomagtartó 445 literes, de akár másfél köbméterig bővíthető a síkba nem dönthető hátsó ülésekkel. Érdekes, hogy az elődmodell 10 százalékkal nagyobb csomagteret kínált, abba például széltében is befért a méretes hokistáskám, ebbe nem, ha hokizni mentem, le kellett hajtani az osztott támlájú hátsó ülést.   Igénytelen, de szórakoztat Elődjéhez képest a legnagyobb változást az enyhén a vezető felé forduló, de még mindig csupa igénytelen műanyag műszerfalon találjuk. Az érintőképernyős szórakoztató és navigációs rendszer feljebb került, így már nem olyan balesetveszélyes lepillantani rá. Új a négyküllős kormány és prémium autókat idéz a klímakonzol. A vezetőt csak a rövid ülőlap bosszantja, de az ülések még hatszáz kilométeres táv után sem fájdítják a derekat. Autópályán hangos a menet- és szélzaj, szerencsére a dobozhangú rádiós egység tompítja. Vezetni nem élvezet A Dacia Duster nem egy kanyarvadász, sután veszi a kanyarokat - főleg egy Mégane R.S. után vezetve - , pontatlan az elektronikusan szervózott kormányzás, holtjátéka zavaróan nagy - az iparági átlagban ebben is messze lemarad - , de a tempóval nincs gond, elviselhetően gyorsul (álló helyzetből 100 kilométer/órára 11,9 másodperc alatt jut el, végsebessége 171 kilométer/óra, külföldi autópályán a műszer 180-at is mutatott). A dupla kuplungos hatfokozatú váltó teszi a dolgát, nincs rá panaszom, csak a stopstarttal nem hangolták eléggé össze, lámpás elinduláskor kissé hátragurul, ameddig bekapcsol újra a motor. Elöl MacPherson, hátul független, többlengőkaros futóművét tökéletesen eltalálták, kiválóan csillapítja az úthibákat, rugózása kiegyensúlyozott. Nincs kátyú, ami kifogna rajta. Gyors kanyarokban alulkormányzottan viselkedik, ilyenkor érződik a hátsó hajtás hiánya, a kátyúk nagyot dobnak rajta, néha ijesztően nagyot. A fékek nem túl combosak, hátul még elavult dobfékek lassítanak. Ha nincs sár, homok vagy hó, könnyű terepre bátran mehetünk a 13 mázsás elsőkerekes változattal is, szabad hasmagassága 21 centi, első terepszöge 29,3 fok, a hátsó 34,9 fok, átlépő szöge 23 fok, gázlómélysége 350 milliméter. Fordulókörének átmérője 10,4 méter. Takarékos jószág Tesztautónkat a jól bevált, jól kipróbált 1,5 literes dízel 110 lovas, 260 newtonméreres nyomatékú változata hajtotta. Hatótávja legalább ezerkétszáz kilométeres. A több mint kétezer kilométeres teszt során, - amelyben használtam mindenféle körülmények között, jártam vele Székelyföldön, könnyű terepen és nagyon sokat autópályáztam feszített tempóban -  5,1 literes átlagfogyasztást mértem 100 kilométerenként. Motorja és a menetzaj hangosabb az átlagos modern dízelautóknál. Férfias, nincs túl szervózva, minden helyzetben ugyanazt adja, nem mesterkélt. Kép és szöveg: Biró Csongor

Benzinkutat akart felgyújtani - elfogták

2018.12.26.
A gyanú szerint a férfi 2018. december 23-án 23 óra 40 perckor gyalogosan érkezett egy tiszakécskei benzinkúthoz, ahol az egyik töltőpisztolyt a helyéről leemelte, és az abban lévő üzemanyagot megkísérelte meggyújtani. Mivel nem járt sikerrel, egy másik töltőpisztollyal is próbálkozott, szintén eredménytelenül. Ez után az üzemanyagtöltő állomás boltjához ment, annak fotocellás ajtaját rugdosta, majd az épület előtti virágos ládákat felborogatta, szétdobálta. Végül az egyik fából készült ládát addig csapkodta az ablakhoz, amíg az üveg ki nem tört. Fotók: police.hu A tiszakécskei rendőrök a férfit a bűncselekmény helyszínének közelében rövid időn belül elfogták. Előállítását követően közveszély okozása bűntett kísérlet és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A nyomozók a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészségen előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására - írja a police.hu.  

Ismeretlenek megrongálták Berlinben a vasúti felsővezetéket

2018.12.26.
A rendőrség vizsgálatot indított, hogy a zászló és az iratok összefüggésbe hozhatók-e a rongálással, amely átmeneti fennakadást okozott a térség vasúti közlekedésében. A hatóságok kedd reggel átfésülték a vasútvonalat a közeli Frankfurt (Oder) irányába. A B.Z. német hírportál értesülései szerint hatvan arab nyelvű röplapot, a dzsihadisták fekete zászlaját, valamint egy csáklyát találtak a helyszínen. A rendőrség hétfőn közölte: a vandalizmus mögött politikai indítékot sejtenek, de nem valószínű, hogy közvetlen kapcsolat lenne az Iszlám Állammal - írja az MTI.

Halálos baleset Szeged közelében

2018.12.26.
A baleset 2018. december 26-án valamivel 5 óra után történt a 5408-as út 43-as kilométerszelvényében. Egy Szeged felé tartó gépkocsi vezetője elvesztette uralmát a járműve felett, az útpadkára sodródott, és az autó felborult. A balesetben a személyautót vezető nő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére az érintett szakaszon kezdetben teljes-, majd félpályás útlezárás volt érvényben, ami valamivel 9 óra után megszűnt, a forgalom ismét folyamatos - írja a police.hu.

Sydney-Hobart: Magyar hajó is indult a tengeri regattán

2018.12.26.
Az egyik leghíresebb tengeri regatta a hagyományoknak megfelelően karácsony másnapján rajtolt, a mezőnyre 628 tengeri mérföld (1161 km) vár, általában viharos körülmények között. Az ünnepélyes eredményhirdetést december 31-én tartják Tasmánia fővárosában. A Király Zsolt vezette M3 Team Hungary egy 52 lábas TP52-es vitorlással indult. Király Zsolt azzal szerzett hírnevet magának, hogy egyetlen vitorlázóként ugyanazzal az egytestű hajóval megnyerte mind a négy nagy európai tókerülő versenyt (Kékszalag, Centomiglia, Bol d,Or, Rund um). Tavaly, a 73. Sydney-Hobarton a már nyolcszoros győztes Wild Oats XI nevű ausztrál hajó ért elsőként célba, de megfosztották az újabb diadaltól, mivel a rajt után csaknem nekiment egyik nagy vetélytársának. Az első és az új csúcstartó így az LDV Comanche (1 nap 9 óra 15 perc és 24 másodperc) lett - írja az MTI.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója