Tolva szabályos!

2015.07.12.
A Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a Dombóvári Rendőrkapitányság 2015. július 9-én délelőtt „Tolva szabályos!” feliratú táblákat, illetve útburkolati festéseket helyezett el a város több gyalogátkelőhelyének közelében. A jelzések Dombóvár legforgalmasabb átkelőhelyein lettek elhelyezve a közlekedés biztonságának javítása, valamint a balesetek számának csökkentése érdekében. A kezdeményezés a közeljövőben is folytatódik, melynek során a belváros több pontján is „Tolva szabályos” feliratokkal találkozhatnak a kerékpárosok. A cél az, hogy a gyalogos átkelőhelyhez érve minden korosztály számára közérthető módon hívják fel a jelzések a figyelmet a jogkövető magatartásra, a szabályok megszegéséből adódó baleseti helyzetekre. A fentieken kívül készül egy baleset-megelőzési film is, mely a helyes magatartásformákat illetve a leggyakrabban tapasztalt jogsértéseket mutatja be, nem csak a dombóvári, hanem a megyében élő lakosság számára is. Forrás: police.hu

Turán Frigyes: „Amiért jöttünk, eddig megcsináltuk!“

2015.07.12.
„A Veszprém Rallye első napja teljesen úgy alakult, ahogy azt szerettük volna, elégedettek vagyunk az eredményünkkel, jelenleg összesített harmadik helyen állunk. Az első gyorsasági szakaszon másodikként értünk célba, ami óriási lendületet adott a következő körre. Míg az elején előny volt a magasabb rajtszám, addig a második futamon már megéreztük a hátrányát is, ugyanis egyre rosszabb minőségűvé vált a pálya. Szerencsére sikerült ezen túllépnünk és a mai napot egy dobogós hellyel zárni, ami bizakodásra ad okot“  – mondja mosolyogva Turán Frigyes.  „Egy teljesen problémamentes napot tudhatunk magunk mögött, aminek nagyon örülünk. Az autó maximálisan helytállt és mi sem hibáztunk. A harmadik hely a holnapi napra nézve ideális pozíció, amit megszerezhettünk, így ezt a helyzeti előnyt mindenképp ki szeretnénk használni. Pozitívan állunk a még hátralévő hat gyorsasági szakasz elé, elsődleges célunk, hogy teljesítsük a versenyt, de titkon a dobogóban is bízunk“ – teszi hozzá Zsiros Gabi. A Veszprém Rallye holnap reggel folytatódik, a versenyzőknek még hat szakaszt és közel száz kilométert kell megtenniük.

Tóbiás és Balambér kalandjai – Irány a vasútállomás II. rész

2015.07.12.
Először is, ha esetleg lemaradtál volna a mese első részéről, kattints IDE, most pedig íme a folytatás: Ajánljuk figyelmedbe a hangoskönyv CD első részét, amin ez a mese is megtalálható   Hamarosan be is léptek a vasútállomás hatalmas épületébe. Óriási volt a tülekedés: mindenki jött-ment, sietett, szaladt, hatalmas csomagokat cipelt, olyan volt az egész, mint egy nyüzsgő hangyaboly. - Fogd a kezem jó erősen, Balambér, el ne veszítsük egymást a tömegben! – ragadta meg kisöccse mancsát Tóbiás. Megálltak egy óriási tábla előtt. Erre voltak felírva az érkező és induló vonatok. Tóbiás figyelmesen elkezdte tanulmányozni, mikor és hová érkezik Lujza néni vonata. Balambér csak állt és bámészkodott. Ő még nem tudott olvasni… Nyomtassátok és színezzétek ki a rajzot   Ebben a pillanatban egy rövid kis dallam csendült fel a hangosbemondóból, és egy recsegő hang a következőt közölte: - Személyvonat érkezik Kukutyinból a kettes vágányra. A vágány mellett, kérjük, vigyázzanak. - Ez az! – kiáltott fel Tóbiás- Ez Lujza néni vonata. Merre is lehet a kettes vágány? - Erre! Erre! – rántott egyet Tóbiás mancsán Balambér. Mert bár olvasni még nem tudott, de a számokat már ismerte. És szerencsére minden vágány elején szép, nagy, jól látható számok voltak. Tóbiás és Balambér utat tört magának a kettes vágány felé, ahová nagy dirrel-durral, hangos csikorgással befutott egy nagyon hosszú vonat. Az utasok lassan kászálódtak lefelé, hatalmas bőröndöket, fonott kosarakat, tömött szatyrokat adogatva le egymásnak. Közben újra megszólalt a hangosbemondó: „A hármas vágányról szerelvény indul Zabfalva felé. Kérjük, fejezzék be a beszállást. A vonat nyitott kocsiajtókkal nem indul.” - Ezt miért kell bemondani, Tóbiááás? Ezt mindenki tudhatja. Persze, hogy nem indulhat el a vonat nyitott ajtókkal. Még a végén kiesne valaki… - méltatlankodott Balambér. Tóbiás mosolyogva nézte. Ő már tapasztalta, hogy amit egy ilyen kicsi kölyköcske is tudhat, arról a felnőttek mégis gyakran megfeledkeznek. És íme a színes végeredmény   Ekkor a vonat egyik ajtajában széles mosollyal az arcán és harsogóan színes, virágos kalapjában végre megjelent Lujza néni. - Tóbiás! Balambér! Ide-ide! Segítsetek csak Lujza nénéteknek leszállni a vonatról! Jaj, de nehéz ez a bőrönd… Hogy megnőttél, Tóbiás! Milyen erős kis kölyköcske lettél, neked igazán semmiség lesz a csomagokat cipelni. Hát te, te kis Balambér! Jócskán nőttél te is. Éppen elbírod majd ezt a nagy kosarat, nézd csak. S még mielőtt Tóbiás és Balambér szóhoz jutott volna, Lujza néni annak rendje s módja szerint jól megcsipkedte a pofácskájukat. – Meséljetek, gyerekek! Mi újság van errefelé? Hogy van Édesanyátok? Hát Édesapátok? Minden rendben a ház körül? Felépült-e már az új szökőkút a Szamóca téren? Hogy van Józsi, a szamár? Elmúlt már a derékfájása? Jaaaaj, hát az én derekam igencsak hasogat, kivált esős időben… Mi újság az óvodában, Balambér? Hogy halad az iskola, Tóbiás? Meséljetek, kölyköcskék! Mindent tudni akarok! S ahogy Lujza néni kiviharzott a vasútállomásról, nyomában a csomagok alatt görnyedező kölyökkutyákkal, Balambér a finom, édes karamellás cukrokra gondolt, és az otthon várakozó csokoládétortára, Tóbiás pedig arra, hogy lám csak, él a nagyvilágon valaki, aki még Balambérnál is többet kérdezősködik… Vigyázz ha jön a vonat! A Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai hangoskönyv első részén szereplő dalt (ITT rendelheted meg) hallgatva, egy állomásra ellátogatva, vagy éppen a kifestőt színezve a következőket érdemes átbeszélni a gyermekeddel: A vasútállomáson általában sokan vannak, közülük sokan rohannak a vonathoz, a vágányok végén pedig általában nagy a tömeg, ezért mindig figyeljünk nagyon oda egymásra. Ha mégis elveszítenénk egymást, találkozzunk a vágányok végén, a jegypénztárnál vagy keressünk egy egyenruhást (állomás személyzet, rendőr), aki minden bizonnyal tud majd segíteni. Információs tábla: sétáljunk ki együtt a vasútállomásra és tanulmányozzuk a táblán szereplő jelzéseket. Ebből könnyen megtudhatjuk, mikor indul a vonatunk, vagy ha éppen várunk valakit, annak a szerelvénye mikor érkezik. Fel- és leszállás: Talán ez a legveszélyesebb része a pályaudvaron tartózkodásnak. Soha ne fussunk a vonat után, ne ugorjunk le mozgó szerelvényről… és még sorolhatnánk a legalapvetőbb(nek tűnő) tanácsokat. Ha a pályaudvarra kirándulva ilyet látunk, jegyezzük meg a gyermekeink előtt, hogy mi az ami tilos, és mi a helyes magatartás. Hangosbemondó: erre is érdemes odafigyelni, hiszen az éppen érkező vagy induló szerelvényekre figyelmeztet. ÉRDEKESSÉG: a MÁV szignált 1972-ben egy bizonyos Székely Tamás szerezte, aki sohasem volt zenész, de a vasúttársaságnál dolgozott. A mindössze 7 hangból álló dallamot 30 pályamű közül kiáltották ki nyertesnek. Csomagok: Lehet húzni- vonni, vállra vetve vagy egyszerűen a kézben cipelni, de egy biztos, érdemes nagyon odafigyelni, nehogy elhagyjunk belőle bármit is. Ilyen egy modern vasúti információs tábla - értelmezzük együtt! Ne habozzatok figyelemmel kísérni Tóbiás és Balambér Facebook oldalát, ha pedig megtetszett a mese, rendeld meg a Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai hangoskönyv CD-t és foglalkoztató füzetet! Jövő héten élménybeszámolóval jövünk, tartsatok velünk akkor is!

Az új BMW 5-ös széria a Magna Steyrből gördülhet ki

2015.07.12.
Németországi bennfentes (Automobil Produktion) forrásokra hivatkozva jelent meg a hír, miszerint éves szinten 50-70 ezer darab bajor felső középkategóriás modell gyártásáról is tárgyalnak a BMW-sek és az osztrák Magna Steyr vezetői. A gyártás tervezett kihelyezésének azon részlete, hogy pontosan melyik variánsra vonatkozhat a megállapodás, még ismeretlen. A Magna Steyr egy 2014-ben kiadott közleménye szerint szerződést kötött a BMW csoporttal, viszont a konkrét modellek megnevezését akkor is homály fedte és ők is elzárkóztak a Németországból származó hírek kommentjétől. Az aktuális modellt Németország déli részén, Dingolfingban gyártják és az eladási darabszámok alapján a márka második legkelendőbb modellje, ugyanis az elmúlt évben több mint 370 ezer darab talált gazdára belőle, amit csak a 3-as sorozat előzött meg a 480 ezret meghaladó értékesítési volumenjével. Még nem tisztázott, hogy Limuzin, Touring vagy GT modellek gyártásáról szól-e a megállapodás A bajor márka szóvivője nem kívánta kommentálni a fent leírtakat, amikor az Automotive News Europe az ügyre vonatkozóan és a Countryman későbbi gyártását illetően kérdéseket tett fel. A Paceman-ről viszont már egy korábbi nyilatkozat szerint kiderült, hogy az öt modellből álló kínálatra redukálás érdekében leállnak a gyártásával a nyereségnövelés érdekében. A Magna Steyr gyártósorain egyébként a Mercedes-Benz G-osztály és a Peugeot RCZ gyártása zajlik jelen pillanatban is, mindeközben az elmúlt hetek folyamán állandó téma a szaksajtóban, hogy a Jaguar Land Rover-rel is szerződne a fejlesztéssel és gyártással is foglalkozó grazi vállalat. Forrás: autonews.com

Illegális ruhaszállítmányt derítettek fel az ekáerrel

2015.07.12.
A NAV munkatársai a főváros egyik X. kerületi raktáránál ellenőriztek egy kamiont, amelyből éppen kirakodtak. A fuvarokmányok szerint a pólókból, sportnadrágokból és női felsőkből álló szállítmány nem is lehetett volna magyarországi raktárban, mivel a szállítási cél Bulgária volt. A fuvarra nem kértek ekáer számot, ezért a NAV mulasztási bírságot szabott ki. A cég helyszínre érkező képviselője csupán 64 doboz árut ismert el sajátjának, a többit a fővárosi ekáer-munkacsoport visszapakoltatta a kamionra. A rakteret hatósági zárral lezárták, majd a rakomány útjának nyomon követését rendelték el. A kép csupán illusztráció Az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) adatai alapján a kamion – a fuvarokmányok szerinti úti célnak megfelelően – Ártándnál kilépett országból. A NAV számított arra, hogy az árut visszahozzák Magyarországra, ezért folytatták a kamion figyelését. Egy nappal később az útdíj-kamerák az észak-alföldi ekáer-munkacsoportnak jelezték: a kamion Ártándnál ismét belépett az országba. A kamion ellenőrzésekor kiderült, hogy a jármű ugyanazzal a rakománnyal tért vissza Magyarországra. A fuvarlevél szerint Bulgáriából Szlovákiába vitte a ruhaneműt, a tachográf adatai szerint azonban nem járt Bulgáriában a kamion. A NAV ismét megakadályozta a rakomány lerakodását és a kamion - a NAV kíséretével - végül Rajkánál ismét kilépett az országból. A NAV szerint az áru tulajdonosa a ruhaneműt adófizetés nélkül tervezte értékesíteni Magyarországon. Az ügyben érintett cég több éves szünet után a 2014. IV. és 2015. I. negyedévi bevallásaiban több mint 400 millió forintnyi közösségi termékértékesítést vallott be, miközben csupán 10 millió forint értékben vásárolt árut – írta a NAV közleményében. Forrás: MTI

Elkészült az M43-as autópálya az országhatárig

2015.07.12.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes avatóbeszédében hangsúlyozta, Magyarország számára kiemelt fontosságú a határon átnyúló fejlesztések megvalósítása. A kormány célul tűzte ki, hogy minden autópályát kiépít a határig, és ebben a magyar-román autópálya-kapcsolat megteremtése jelentős mérföldkő – tette hozzá. Magyarország számára alapvető fontosságú a szomszédos országokkal fenntartott jó viszony, ezért arra törekszünk, hogy Romániával is minél több olyan projektet valósítsunk meg, amely előbbre viszi közös dolgainkat – emelte ki a kereszténydemokrata politikus, aki különösen fontosnak mondta a közlekedési, a kommunikációs és az energetikai hálózatok összekapcsolását. Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI Az uniós integrációnak köszönhetően az elmúlt években kezdett kibontakozni a határok nélküli Európa. Bár az utóbbi hónapok eseményei rámutattak az uniót érő kihívásokra, az illegális migráció problémája és kezelése nem tántoríthat el minket az akadálymentes kapcsolattartás elősegítésétől – fogalmazott. Semjén Zsolt közölte, várja az észak-erdélyi autópálya megépülését is, annak érdekében, hogy Erdély magyarok által is nagy számban lakott területein is áthaladjon egy gyorsforgalmi út. Marius Nica, a román kormány európai alapokért felelős minisztere történelmi mérföldkőnek nevezte a magyar-román kapcsolatokban a két ország autópálya-összeköttetésének megteremtését. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (j) és Marius Nica, a román kormány európai alapokért felelős minisztere kezet fog, mielőtt átvágják a két ország nemzetiszínű szalagját a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely és az M43-as autópálya-szakasz avatásán 2015. július 11-én. Az autópályák és a határátkelőhely megépítése kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a két kormány képes együttműködni a két ország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében – mondta. Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője közölte, az M43-as autópálya új 23,1 kilométer hosszú, kétszer kétsávos, burkolt leállósávos szakaszán három csomópont és tizennyolc híd épült. Az új útszakaszon két pihenő is létesült, egy a Krak-érnél, egy pedig Kövegynél. A beruházás kivitelezője a Duna Aszfalt Kft. volt, a nettó 46,49 milliárd forintos építési költség 85 százalékát uniós támogatás fedezte. A Makó és az országhatár közötti sztrádaszakasz az e-matricás rendszerben 2015 végéig díjmenetesen használható, a 3,5 tonnát meghaladó legnagyobb össztömegű tehergépjárművek számára díjköteles. A Csanádpalota-Nagylak határátkelőhely a román oldalon épült meg. Mindkét irányban négy-négy sávot alakítottak ki a személygépjárműveknek, illetve a teherforgalomnak, valamint két sávot az autóbuszoknak. Két-két mérleget is építettek, és kialakítottak egy több mint száz férőhelyes kamionparkolót is. A veszélyes anyagot és élőállatot szállító kamionoknak továbbra is a 43-as úton lévő nagylaki határátkelőt kell használniuk. A Nagylak (Nadlac)- Csanádpalota autópálya-határátkelő megnyitása nyomán Arad és Temesvár lett Románia első két nagyvárosa, amelyet bekapcsolnak az európai gyorsforgalmi úthálózatba. Forrás: MTI

„Trükkös balosban” búcsúzott ifjabb Tóth

2015.07.12.
A Peugeot 208 T16 R5-ös nem csupán „fénysérüléseket” szenvedett a kicsúszáskor, így a hétszeres bajnok kénytelen volt úgy dönteni, hogy feladja az országos bajnokság idei ötödik futamát. „Három kilométerrel a cél előtt, már az aszfaltos részen volt az a balkanyar, amelyben lecsúsztunk az útról, be az árokba. Mély volt, úgyhogy felült a Peugeot alja az árok szélére, és bár a nézők kiszedtek minket, nem tudtuk folytatni, mert megsérült a hűtő, és valószínűleg a motor is. S hogy addig mi történt? Az első szakaszon nagyon sokat hibáztam, volt néhány túlcsúszásunk, a második azonban már eléggé dinamikus volt, gyorsabbnak éreztem, mint az elsőt, de hát nem tudtuk befejezni, úgyhogy teljesen mindegy is...” – nyilatkozta csalódottan a Peugeot-Total Hungária Rallye Team pilótája. „Az első gyorsaságin sok mindenen meglepődtünk, volt minden gondunk-bajunk, de azután úgy álltunk oda a második rajtjához, mintha akkor kezdődött volna a verseny. És jól ment az autó, szépen ugrattunk, nem csúsztunk túl, egészen addig a nagyon nehéz féktávig, addig a trükkös balosig... Sajnos számunkra ott véget ért a verseny, most egy kicsit nyalogatjuk a sebeinket, beletelik majd néhány napba, mire feldolgozzuk a történteket, de utána húzunk egy vonalat és megyünk tovább. Irány Kassa!” – tette hozzá a navigátor, Szőke Tamás.  S hogy mi történt pontosan az autóval? Miért nem választották ifjabb Tóthék, hogy élnek a szuperrali szabály adta lehetőséggel, és büntetéssel ugyan, de folytatják? „Az autó eleje összetört, megsérült a hűtő, és bár Janiék átjöttek a célon, addigra már annyira magas volt a vízhőmérséklet, hogy nem jöttek tovább a szervizbe, mert nem akartak még nagyobb kárt okozni. Motort nem tudunk cserélni, úgyhogy nincs más választásunk, kivesszük és kiküldjük a Peugeot-hoz szervizelésre” – nyilatkozta a TRT csapat főnöke, Tagai Tamás.

Megkezdődött a Kocsitoló Fesztivál Kocson

2015.07.11.
A rendezvény jelentőségét mutatja, hogy a délután egy órakor tartott megnyitó előtt az M1 közszolgálati csatorna élőben kapcsolta Kocsot, Prokl Violetta szerkesztő-riporter arról faggatta Knezsik Istvánt, az Autós Nagykoalíció elnökét, hogy miért támogatják a fesztivált. Az M1élőben kapcsolta Kocsot. Az elnök az interjúban kifejtette, Kocs az egész ország tiszteletét megérdemli, mert Mátyás korában a mesterek itt alkottak a szekérből kocsit, s a kényelmetlen járműből megszületett a jobban rugózó, fordulékonyabb kocsiszekér, a kocsi kocsi. Az Autós Nagykoalíció számára fontos a hagyományőrzés, Kocs pedig a magyar mobilitás bölcsője – hangsúlyozta az elnök. A tévéinterjú után kezdetét vette  a hivatalos megnyitó. Simon László, Kocs polgármestere stílszerűen kocsin érkezett, díszruhába öltözött lovasok kísérték a kocsit. Köszöntötte a résztvevőket, Czunyiné Bertalan Judit államtitkárt, a térség országgyűlési képviselőjét, Michl József, Tata polgármesterét, Popovics Györgyöt, a megyei közgyűlés elnökét, a külföldi testvértelepülések polgármestereit és természetesen a rendezvényt első alkalommal támogató Autós Nagykoalíció elnökét. Kocsival érkezett a polgármester. Czunyiné Bertalan Judit köszöntőjében arról beszélt, Kocs méltón őrzi hagyományait. A kocsitoló verseny csak részben szól a sportról, a mozgásról, sokkal fontosabb, hogy Kocs Európa-szerte őrzi a település nevét. Jó kocsinak lenni, jó Kocsra jönni, mert a kocsiak szíves vendéglátók és mindig mosolynak – mondta az államtitkár. Knezsik István köszöntőjében arról beszélt, amit a tévéinterjúban is elmondott, hogy az ország büszke lehet Kocsra, mert a település hozzájárult a világ mobilitásának fejlődéséhez. A rendezvényen bemutatták azt a két új kocsit is, amelyet a település egy Leader-pályázaton nyert pénzből alakított ki. Roboz Péter lelkipásztor áldást kért a kocsifesztivál a résztvevőire. A megnyitó ünnepség díszvendégei.  A megnyitó ünnepség végén a polgármester átadta Kocs községért díjat, amelyet közösségi munkája alapján Lázár Lászlóné vehetett át. Sok társadalmi munkája mellett a Kocsitoló Fesztivál szervezésében is részt vesz – mondta el egyebek mellett Simon László. A Leader-plyázaton nyert pénzből kialakított kocsik egyikét szalagátvágással avatták fel.  A kocsitolás szombaton öt órakor kezdődik. Erről is tudósítunk. Csakúgy mint a vasárnap tíz órakor kezdődő nagymenők kocsiépítő versenyről. Ami a szombati kocsitolást illeti, harminc csapat indul. A kocsitoló verseny lényege, hogy az ötfős csapatok egy 350 kilogramm súlyú kocsit tolnak egy 1500 méter hosszú pályán. Az győz, aki a legrövidebb idő alatt teljesíti a távot. A szombati időmérő után vasárnap hét plusz egy fős csapatok küzdelmére kerül sor. A gladiátor futamon Kocs község felnőtt egyéni indulói mutatnak példát kocsitolásból, a gézengúzok versenyszámban pedig a Tatai kistérségi települések kisiskolásai mérik össze tudásukat.  Holtidőben sokan megnézték a múzeumot. Frissítve az időmérővel Nem veszélytelen a kocsitolás. A mentők is felkészültek.  Szombat délután négy órakor kisorsolták az időmérő sorrendjét. Ekkor az is kiderült, hogy végül 17 férfi, 3 női, 4 amazon, 3 gladiátor és 3 gyermekcsapat indul. Pontosan öt órakor elindult az időmérő verseny. Ez nem csak azt dönti el, hogy vasárnap melyik csapat milyen sorrendben tolja a kocsit, hanem valamelyest a végső sorrend szempontjából sem mellékes. A hölgyek nagyon komolyan vették az időmérőt.  Az időmérőn ezúttal rövidebb távon, 340 méteren kellett tolni a kocsit. Humorosan Forma Szekér Magyar Nagydíjnak is hívják a kocsi Kocsitoló Fesztivált, amely vasárnap folytatódik, s egyúttal véglegesen eldől, ki Magyarország legjobb kocsitoló csapata. És színre lépnek a Nagymenők is, akik maguk építette járművel versenyeznek. Akinek nincs programja vasárnap, várják Kocson, Tatától 9 kilométerre fekszik, könnyen megtalálható.   A fesztivál teljes programját a www.kocs.hu honlapon követheti, ahol óráról órára megtalálhatók a programok, az esti koncertek fellépőinek neve, ideje és helye. 

Ismét kapható lesz Lada Magyarországon!

2015.07.11.
Az utóbbi hetekben több helyen is lehetett olvasni arról, hogy a Lada visszatér Magyarországra. Ebben a cikkben leginkább a "miért?" kérdésre próbálunk választ találni.   Az elmúlt években Magyarországon csak ritkán fordult elő, hogy a Lada sorsát valaki komolyabban kitárgyalta volna. Pedig az AvtoVAZ Togliattiban található központja a Volkswagen wolfsburgi telepe után a második legnagyobb autógyártó üzem Európában, amely az elmúlt években alapos változáson ment keresztül.   2008-ban a Renault-Nissan szövetség megvásárolta a cég részvényeinek 25 százalékát. Öt évvel később, 2013. decemberében Bo Andersson lett az vállalat első, nem orosz származású elnöke. A svéd származású Bo Andersson, aki őrnagyként szolgált a svéd hadseregben, majd a General Motors-nál épített karriert valószínűleg az orosz autóipar megmentőjeként vonul be a történelemkönyvekbe. Oleg Gyeripaszka ösztönzésére 2009-ben érkezett a komoly problémákkal küzdő GAZ autógyárhoz. Andersson könyörtelenül leállíttatta a GAZ személyautógyártási programját, bérösszeszerelési szerződést kötött a Chevrolet-tel és a Volkswagen csoporttal, a Gazelle kisbusz-családot modernizálta.     A GAZ talpraállítása jóval könnyebb feladatnak bizonyult, mint az AvtoVAZ sorsának rendezése. Andersson elődje, Igor Komarov megkezdte a modellpaletta felújítását: hosszas huza-vona után nagy nehezen beszűntették a kocka-Lada gyártását, végül a Samarát is sikerült nyugdíjazni. Az új Granta a hazai piacon egész jól muzsikál, s az első generációs Dacia Logan MCV átmatricázott változata, a Largus személyautó- és kishaszonjármű változatban is jól fogy. 2011-ben sikerült a Volvo egykori designfőnökét, Steve Mattin-t leszerződtetni. Mattin és csapata az elmúlt években két új típuson dolgozott: a Vesta családi autón és az X-Ray terepjárón. Ha minden a tervek szerint alakult volna, akkor Andersson-nak csak a megkezdett munkát kellett volna folytatni. Hiszen Komarov kapcsolatai révén még azt is elérte, hogy az egykor 120,000 főt foglalkoztató gyár-mammut modernizálja a termlést, s így tömeges leépítéseket hajthasson végre.      Ám Anderssonnak több problémával is szembe kellett néznie. Az AvtoVAZ még mindig erőteljesen támaszkodik a szovjet időkből ittmaradt beszállítóira, akik képtelenek a megújulásra. A Renault ugyan külön csapatot delegált Togliattiba, hogy segítsék a beszállítókat, s a nyugati beszállítók is megjelentek - utóbbiak elsősorban vegyesvállalatok formájában. Múlt évben többször is leállt a termelés hibás alkatrészek miatt. Ez Anderssont különösen fájdalmasan érintette.    Ehhez járultak az Oroszország elleni szankciók, amelynek következtében az orosz újautó-piac összeomlott. Még 2012-ben is arról lehetett hallani, hogy az évi hárommillió darabos értékesítés sem elképzelhetetlen - ehhez képest 2014-ben a két és félmillió darabot sem sikerült elérni, s idén további 30-35 százalékos csökkenés várható. Az AvtoVAZ 2014-ben 445,000 autót gyártott. Ez önmagában sem túl szívderítő, de az igazi probléma ott van, hogy a legyártott autók több, mint 85 százalékát a hazai piacon értékesítették. A Szovjetúnió egykori tagköztársaságain (Ukrajna, Kazakhsztán, Fehéroroszország) túl a Lada már nem tényező.    Az egyre zsugorodó hazai piacon idén mutatkozik be az új Vesta, az első olyan Lada amelynek kifejlesztése teljes egészében a Renault-Nissan égisze alatt zajlott. Andersson számára az egyetlen kiút az exportpiacok újbóli meghódítása. Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Vesta ára Németországban a 9000 eurót sem éri el, míg nálunk 3,5-4 millió forintos árról lehet hallani. Ez utóbbi nem lenne túl versenyképes.     A Renault-Nissan csoport számára nem könnyű feladat az AvtoVAZ modernizálása. Ám Carlos Ghosn és Bo Andersson nem riadnak meg a kihívásoktól. Két-három éven belül kiderül, hogy az orosz autópiaci válság dacára sikerül-e tervük és a Dacia után egy újabb emblematikus ex-KGST márkának sikerül bebiztosítani a jövőjét.   Amennyiben érdeklik a közép-európai és orosz autópiaccal kapcsolatos legfrissebb hírek, interjúk, akkor figyelmébe ajánljuk a minden szerdán angol nyelven megjelenő ceauto hírlevelet. A próbaszámot INNEN töltheti le. A hírlevél évente 50 alkalommal jelenik meg, előfizetési ára bruttó 56,700 forint. Bővebb részletek: http://ceauto.co.hu/newsletter  

A Lego elkészítette a Mercedes Arocs teherautó modelljét

2015.07.11.
A Lego Technic Line sorozatának részeként jelenik meg az Arocs 3245 teherautó Lego-változata, amely nem kevesebb mint 2793 darabból áll, és több pneumatikus aktuátorral is rendelkezik. A modellautó 54 centiméter hosszú, 14 centiméter széles és 31 centiméter magas. „Azt akartuk, hogy annyira hasonlítson az eredeti Arocs 3245-ösre a mi változatunk, amennyire csak lehetséges. A modell négytengelyes futóművel rendelkezik, a hengerek mozgatásáról pedig az új Pneumatic 2.0 rendszerünk gondoskodik, ami egyszerűbb és valósághűbb kapcsolódását teszi lehetővé a hengereknek és a csöveknek. Ahogy minden Technics modell, ez is kapott egy alternatív összeépítési útmutatót, amelynek előírásai alapján egy másik, 77 centiméter hosszú Mercedes teherautó modellt is össze lehet állítani az alkatrészekből, amelynek megépítése legalább akkora feladatot és kihívást jelent, mint az Arocsé” – nyilatkozta a modellel kapcsolatban Niels Henrik, a Lego marketing igazgatója. Az augusztustól kapható modell a Lego Technics sorozatának valaha volt egyik legkomplexebb, legrészletesebben kidolgozott darabja.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója