Tóbiás és Balambér bringát választ

2015.02.22.
Tóbiás és Balambér a két kutyakölyök, a gyerekek meséken keresztül való szórakoztatása, és tanítása mellett, minden héten hoz egy jó tanácsot, amit a tudatos közlekedésre is odafigyelő szülők hasznosíthatnak a mindennapokban.   Gyere el feburár utolsó hétvégéjén a Birngaexpo-ra és találkozz Tóbiással és Balambérral! Ha nem ismered történetüket, akkor Kattints ide és küldünk egy ajándék mesét! Mindenkinek nagy mérföldkő az életében, amikor megtanul biciklizni. Egy olyasfajta szabadságot kapunk, aminek köszönhetően a saját erőnkből tehetünk meg nagyobb távolságokat. Talán a második ilyen nagy löket, amit akkor érzünk, amikor kezünkbe kapjuk a jogosítványt. De a gyerekkor meghatározó fő közlekedő eszköze egyértelműen a bringa. A kezdetek Annak idején, nem is tudott a gyerek menőbbet elképzelni magának egy támasztókerekes bringánál. Ez mind szép és jó, átéltük rajta a kerékpározás élményét, de sajnos az egyensúlyunk nem fejlődött rajta, csak nagyon kis mértékben, mert a gyerek nincs rákényszerítve a stabilitás megtartására. Még az is jobb módszer, ha apa futva kergetni a gyereket seprűnyéllel a vázhoz applikálva, de ez elég balesetveszélyes. Ha a gyerekünk ráérez és apa elengedi, akkor a megállás kérdése még ott lebeg, ebből akár baj is lehet. Ha apa mégsem engedi el, akkor akár mindketten eleshetnek, így nem ez a megfelelő módja a bringázni tanulásnak. A futóbringa. A 21. század elején kezdett igazán csak elterjedi az annak idején még a rendszerváltás előtt nem igazán ismeretes futóbringa. De vajon mi is ez? A futóbringa egy olyan közönséges kétkerekű szerkezet, melyet gyermekünk lábbal hajt, és eközben az egyensúlyozásra is oda kell figyelnie. Olyan hasznos eszköz, mely egyszerre szórakoztató és hasznos, hiszen remekül fejleszti a mozgáskoordinációt és az egyensúlyérzéket. Előnye, hogy a bicajozáshoz hasonló módon hajtja magát a gyerek és nem lesz furcsa később a tekerés mechanizmusa sem. A futóbringák közül sokféle létezik, így ha vásárlásra adjuk fejünket, előtte járjuk át, melyek közül tudunk válogatni. Az első, amivel találkozhatunk az olcsóbb kategóriákban, a fix kormánymagasságú és nem állítható ülésű, műanyag verziók. A kisebbek számára előnyös, hiszen nagyon könnyűek és ennek köszönhetően nem okoz gondot nekik a bringák pakolgatása, felállítása egy esetleges földre huppanás után. Ha ezt a bringát választjuk, akkor vegyük figyelembe azt a tényt, hogy a gyerek előbb-utóbb kinövi, így másik után kell majd néznünk! A második és leggyakoribb verziók fém vázzal és szinte kivétel nélkül állítható kormánnyal készülnek. Ha tehetjük, mindenképp ezt a megoldást ajánljuk, mert ezzel akár egy hosszabb időd is lefedhetünk. Előnye, hogy állítható és masszív fém vázának köszönhetően szinte elnyűhetetlen. Hátránya, hogy sajnos egy ilyen futóbringa ára nem kevés, mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk érte. Ha gyermekünk kétéves kor körül jár, akkor jöhet első próbálkozás futóbringán. Többekkel megesik, hogy eséssel indítanak, de ez főleg azoknál a gyerekeknél fordul elő, akik korábban háromkerekű motoron, vagy támasztókerekes bringán kezdték a pályafutásukat és azt se feledjük el, hogy a bringázni tanulásban benne van az esés, anélkül nem megy. Ahogy telnek múlnak a hónapok, azt vesszük észre, hogy gyermekünk egyensúlyérzéke bizony nagyon sokat fejlődött, elgondolkodunk, hogy eljött az ideje egy rendes tekerős bringának. A nagyjából két évig nyúzott futóbringa örök parkolásra kényszerítése egy megfelelő nagyobb, tekerős bringa kiválasztásával történhet meg. Négy éves kortól ajánlott a futóbringa cseréje tekerősre, hiszen nagyjából két év alatt már elsajátítható a magabiztos egyensúlyozás. Amikor már azt látjuk, hogy gyermekünk több métert tesz meg felhúzott lábbal a futóbicajon, akkor eljött az idő a váltásra. Egy 16”-os kerékméretű kerékpár a futóbringa után megfelelő váltás lehet, ha úgy érezzük, gyermekünk biztonsággal fogja tudni kezelni. 45-55 cm-es lábhossz esetén használható ez a méret.  Jellemzően még kontrafékes bringákkal találkozunk a boltban, de nem példa nélküli, hogy megjelenik a váltó, mint kiegészítő, így már egész felnőttnek érezhetik magukat a kicsik. Ez a bringa általában 7-8 éves kor között kerül véglegesen a garázsba, nagyjából eddig tudja használni gyermekünk, utána nagyobbra kell, hogy váltsunk. A következő ajánlott lépcsőfok a 20”-os kerékméretű bicaj. Ezután jellemzően már felnőtt bicajt választanak maguknak a gyerekek. Ezek a méretű bicajok már a felnőtt bringák összes jellemzőjével rendelkeznek így a túrázásra már alkalmasak. A kerékpározásban is fontos a fokozatosság! Ne feledjük, a bringázásnak is vannak kötelező kellékei, amiket már a futóbringa mellé is vegyünk meg, így ha nem történik semmi komolyabb baleset, akkor a bringázás lehet az első szerelem. Egy remek tavaszi napon nem is tudunk ennél jobb programot ajánlani, de ne feledjétek! Csak óvatosan! Tóbiás rendre utasítja kisöccsét, Balambért, aki nem akarta felvenni a bukósisakot a futóbiciklijéhez: -Ejjnye Balambér! Mégis hogy gondoltad ezt? Hiszen te is megtanultad, hogy bringázni csak is sárga mellényben és bukósisakban szabad! Még valami bajod esik! Így válaszolt Balambér, Tóbiás okítására: -Igazad van Tóbiás, nem is tudom hová tettem az eszem. Majd Balambér becsatolta bukósisakját és felpattant futóbringájára. 

Közúton fogja tesztelni automatizált autóit a Volvo

2015.02.22.
Számos biztonsági háttér-rendszert is beépítenek az autókba, amelyek azért felelnek, hogy ha az automatizált vezetésre képes rendszer bármely része meghibásodik, akkor az autó biztonságosan megálljon. Akkor is megáll a jármű, ha egyéb problémát érzékel magán, például egy defektes gumiabroncsot. Ha váratlan időjárási körülmény lép fel, vagy a kocsi elérte az úti célját, akkor az irányítást visszaadja a vezetőnek, aki, ha nem reagál, akkor a Volvo egy biztonságos helyre vezeti magát, és megáll. A kísérleti autók radarokat, kamerákat és lézer szenzorokat használnak majd a környezet feltérképezésére, ezek közül számos már ma is elérhető az új XC90-eshez. Természetesen a vezérlés össze lesz kötve a beépített navigációs rendszerrel is, hogy a lehető leghatékonyabb utat válassza ki magának a kocsi. A szélvédőbe épített radar és kamera olvassa a közlekedési táblákat és érzékeli az út kanyarodását, a többi autót és a gyalogosokat. Ezen kívül a kocsi minden sarkán is van egy radar, amelyek az úton és az út mellett lévő tárgyakról (villanyoszlopok, csatornafedelek, padkák) adnak információkat a vezérlésnek, emellett a kocsi aktuális helyzetét is folyamatosan vizsgálják. A lézer a kocsi orr-részének alján helyezkedik el, feladata, hogy 150 méteres távolságban észrevegye az XC90 útjában lévő objektumokat, de a szélvédő tetején lévő kamera is segít neki, ugyanis felismeri a gyalogosokat, kerékpárosokat, és a váratlan veszélyhelyzeteket. Itt három kamerát építettek egybe, mind a három más látószöggel rendelkezik. A 100 darab kísérleti autót Göteborg környékén fogják használni a Volvo ügyfelei, akiket 2016-ban fognak kiválasztani a feladatra. Az autókat lízingelhetik majd az ügyfelek. 2017-től 2019-ig tart majd a próbaüzem, azután 2020-ban a szériagyártása is megkezdődhet az automatizált vezetésre képes Volvóknak.

240 lóerős Passatot kapott az Osztrák Vöröskereszt

2015.02.22.
2015 VW Passat Variant 2.0 BiTDI 4MOTION DSG Az autót Badenben vette át az Osztrák Vöröskereszt, amely a sajtónak is bemutatta a hét sebességes DSG váltóval szerelt Passatot, amelynek végsebessége 238 km/óra. Az autót ára 53 ezer euró, ez még nem tartalmazza a speciális felszereltséget. A csomagtér 650 litertől 1780 literig bővíthető, attól függően, milyen célra használják. Speciális belső felszereltség nélkül 53 ezer euróba került.  Az autofilou.at tódításából nem derült ki, milyen életmentésre használják majd a Passatot, az azonban látszik az autó kivitelezésén, hogy nem betegeket szállít, hordágy ugyanis nincs az autóban. Az autó motorja 240 lóerős, 6,4 másodperc alatt éri el a százas tempót. 

Pastor Maldonado az élre repítette a Lotust

2015.02.22.
Pastor Maldonado szombat délután a szuperlágy gumikkal 1:24.348-as kört futott, ennél az időnél később sem tudott senki jobbat elérni. „Még azzal együtt is, hogy az eső miatt csak korlátozott időt tölthettünk a pályán, ez egy pozitív nap volt” – nyilatkozta szombat délután Maldonado. „Több mint 100 kört tettünk meg, megpróbáltunk egy versenyszimulációt is, de az eső miatt félbe kellett szakítanunk. Ami eddig a leginkább tetszik, az a megbízhatóság. Remek munkát végzett a csapat, ahogyan az új alkatrészeket beépítették az autóba, amelyek ráadásul úgy tűntek, hogy remekül működnek, ami növeli az önbizalmunkat. Az autó gyors, nem tudom, hogy a többiekhez képest mennyire, de a tavalyinál mindenképpen gyorsabb, ezt könnyű látni.” Kisebb meglepetésre a mindössze 17 éves újonc, Max Verstappen szerezte meg a második helyet a Renault-motoros Toro Rossóval, a fiatal holland három tizeddel kapott ki, viszont azzal vigasztalódhatott, hogy ő tette meg szombaton a legnagyobb távolságot a pályán, 129 kört autózott. A harmadik helyen a közepes keménységű gumit használó Lewis Hamilton végzett, aki panaszkodott az abroncsokra, mivel véleménye szerint azok túl kemények, és alig tapadnak. Negyedik helyen végzett a Sauber versenyzője, Marcus Ericsson, pedig a délelőttöt ki kellett hagynia váltóproblémák miatt. Ismét nehéz napja volt a McLaren-Hondának: az új tömítés sem bizonyult jobbnak annál, amely megnehezítette a csapat dolgát a hét első felében, ezért Jenson Button csak csökkentett motorteljesítménnyel róhatta a köröket egy hosszú szerelés után. A brit autója végül a bokszkijáratnál állt meg a pályán Verstappenéhez hasonlóan, piros zászlót okozva ezzel. Ötödik lett Sebastian Vettel a Ferrarival, pedig a napja nem indult könnyen, ugyanis a hideg gumikon megpördült már az első, kivezető körében. Végül azonban 105 kört futott, amivel elégedett lehet a négyszeres világbajnok. Eredmények: 1 Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 1:24.348s - 104 kör 2 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 1:24.739s 0.391s 129 3 Lewis Hamilton Mercedes 1:26.076s 1.728s 101 4 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1:26.340s 1.992s 53 5 Sebastian Vettel Ferrari 1:26.407s 2.059s 105 6 Daniil Kvyat Red Bull/Renault 1:26.589s 2.241s 112 7 Felipe Massa Williams/Mercedes 1:26.912s 2.564s 55 8 Pascal Wehrlein Force India/Mercedes 1:27.333s 2.985s 81 9 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1:27.556s 3.208s 49 10 Jenson Button McLaren/Honda 1:29.151s 4.803s 24  
Címkék: 

Két halálút lekerülhet a térképről

2015.02.22.
Már nem sokáig néznek farkasszemet a szembejövők Az osztott pályás utak lényegesen biztonságosabbak, mint azok, amelyeken kétirányú forgalom halad. Az pedig különösen veszélyes, ha sok kilométernyi autópályás suhanás után az út átalakul, és kétszer egy sávossá válik. Az ilyen szakaszon lényegesen több baleset történik. Különösen a késő éjszakai, kora hajnali órák veszélyesek, amikor kisebb a forgalom, a vezetők figyelme pedig ellankad. A súlyos, frontális balesetek többsége ezekben a hajnali órákban történt mind az M15-ös, mind az M70-es úton. A két útvonal hasonló abból a szempontból, hogy egy nagy forgalmú sztráda leágazásaként építették őket, és mindkét esetben szükségmegoldásnak vélték a kisebb költséggel járó „fél autópálya” építését. Az M15-ös autóút része a IV. számú páneurópai közlekedési folyosónak. A Budapest–Pozsony– Prága útvonal végig minimum osztott pályás autópályaként halad, egyedül az M15-ös szakasz üzemel kétszer egy sávos autóútként. Emiatt az út az elmúlt években kiemelten balesetveszélyes útszakasszá vált. A főút az M1-es és Rajka között 15 kilométer hosszú, 1998-ban adták át, azóta várat magára a bővítés. A 21,3 kilométeres M70-es autóút az M7-es autópálya letenyei csomópontjától a szlovén országhatárig tart. Az út a Budapest–Maribor útvonal része, amely a többi szakaszán kétszer két sávos. Közel tíz évvel ezelőtti átadásakor 9,5 kilométer hosszan elkészült a kétszer két forgalmi sáv. A bővítés csak mintegy 12 kilométerre vonatkozik, ami a murarátkai csomópont előtti és utáni hat-hat kilométernyi pályát jelenti. Mindkét említett útszakasz szerepel abban a kormányhatározatban, amely a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus közúti – valamint vasúti, elővárosi és vízi – közlekedési fejlesztéseinek listáját tartalmazza. Lapunk kérdésére a beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője, Loppert Dániel elmondta, hogy az M15-ös esetében már lezajlott, az M70-es érintett szakaszával kapcsolatban zajlik a környezetvédelmi engedélyezési eljárás. Az M15-össel kapcsolatban most folytatják le az engedélyezési terv közbeszerzését, a kivitelezés 2017-ben indulhat, a forgalomba helyezés tervezett időpontja 2019. – Az M70-es esetében az a forgatókönyv – mondta Loppert Dániel –, hogy ha rendelkezésre áll a szükséges forrás, és eredményes lesz a kivitelezésre vonatkozó majdani közbeszerzési eljárás, a bővítés a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus második felében megkezdődhet. Jámbor Gyula Megjelent a Magyar Nemzetben    

Bővíti logisztikai központját az Audi, 700 új munkahely

2015.02.22.
A győri Audiban naponta nyolcezer darab motor készül és 160 személygépkocsit is gyártanak munkatársaink, a  megnövekedett logisztikai igények miatt a motor és járműgyár zökkenőmentes biztosítása érdekében döntött úgy a vállalatvezetés, hogy bővíti a logisztikai központot – mondta el portálunknak Czechmeister Mónika szóvivő, akitől megtudtuk azt is, jelenleg az ilyenkor kötelező régészeti feltárás zajlik a területen. Amint a régészek végeznek a munkával, kezdődhet a beruházás. Az év második felében avatják fel a második csarnokot, amely az ipari parkban található első csarnok mellett helyezkedik el. Az Audi Hungaria alapvetően harmincezer alkatrészt kezel, ezeket világszerte 1300 beszállítótól szerzi be. A kivitelezést az A-K Projekt Éplog Kft. végzi, ez a cég építette az első csarnokot is. Bár a beruházás pontos összege egyelőre nem ismert, nem tévedünk nagyot, ha tízmilliárd forint körüli összeggel számolunk, ennyibe került a két évvel ezelőtti beruházás. Az autóipari logisztikát gyakran hasonlítják a futballban a Bajnokok Ligájával, mivel kiválóan működő csapatok tudnak csak helyt állni a szerteágazó munkában, amelyet hatalmas nemzetközi megmérettetésben kell végezni. Czechmeister Mónika elmondta, az Audi Hungaria alapvetően harmincezer alkatrészt kezel, ezeket világszerte 1300 beszállítótól szerzi be , melyek naponta mintegy 1500 telephelyről érkeznek a győri gyárba.. Ez naponta 500 ki- és belépő teherautó fuvart jelent, hetente pedig 17 vonat szállítja a motor- és járműgyártáshoz szükséges alkatrészeket. Évente a győri Audiban háromszázezer tonna árut mozgatnak meg. Természetesen a logisztikai központ számára közvetlen vágánycsatlakozás biztosított. További újdonságként említette a szóvivő, hogy az új csarnokban egyedi motoralkatrészek gyártását is végzik majd.. Nyolcezer négyzetméternyi területen régi típusú Audik motorjához készítenek alkatrészeket. A logisztikai központ második ütemének bővítésével tovább javulnak Győr eddig is kedvező foglalkoztatásai mutatói, a felépülő új csarnokban közel hétszázan dolgozhatnak.  Közülük a gyártótevékenységet természetesen a vállalat munkatársai végzik majd, míg a munkatársak túlnyomó része a logisztikai szolgáltató munkavállalói lesznek.        

Autótolvajokat fogott el a rendőrség - tizenévesek az elkövetők

2015.02.22.
A nyomozás adatai szerint a későbbi gyanúsítottak 2015. február 16-án 12 órát megelőzően Miskolc belvárosából eltulajdonították egy 70 éves helyi férfi személygépkocsiját. A fiatalkorú terheltek a nyomozóknak beismerték tettüket és elmondták, hogy a lopott gépjárművet el akarták adni, az árát pedig egymás között elosztották volna. A rendőrök olyan hamar elfogták a tolvajokat, hogy az idős tulajdonos észre sem vette gépjárműve hiányát, így a rendőröktől szerzett tudomást annak eltulajdonításáról, amit az eljárás során már visszakapott. Fotók: police.hu

Autónevek mesés világa

2015.02.21.
Talán rájöttek a kedves olvasók, hogy ez úttal elmélyedtem egy kicsit az autónevek mesés világában. A siker modellek típus nevei a világ talán legismertebb és legtöbbet használt szavai közé tartoznak. Jelentésükkel, értelmükkel mégis nagyon kevesen vannak tisztában. Igaz, ritkán bár de az is előfordul, hogy valaki pontosan és alaposan ismer egy autó típus nevet, de csak az eredeti jelentésével van tisztában. Csodálatos és kedves középiskolai tanárom például rendszeresen mesélt az ókor kilenc múzsájáról, de köztük is legtöbbet a történet írás és a heroikus költészet megtestesítőjéről, Clioról, viszont azon kevés elvont entellektüel közé tartozott, aki még csak nem is sejtette, hogy Clioról időközben egy igazán nagyszerű és az év autójává is választott csinos kis járművet neveztek el.  Képre kattintva galéria nyílik! Az autónevek eredetét kutatva azonban tévútra is tévedhetünk. Hiába próbálnánk kikutatni a Vel Satis szóösszetétel jelentését. Sőt mindenkit megkérek ne is szégyenkezzen, ne fogja hiányos műveltségére azt, ha nem ugrik be semmi erről a szóról. A Vel Satis ugyanis az egyik első olyan autónév, amely egy számítógép agyszüleménye. A cél az volt, hogy egy jól hangzó, vonzó, különleges és garantáltan a világ minden nyelvén értelmetlen szóösszetétel szülessen. A név ugyan nem lett rossz de végül az így elnevezett luxus Renault minden erénye ellenére sem aratott osztatlan sikert a világpiacon. Érdekes és szimpatikus a Fiat autónév rendszere, mert rendszeresen fellelhető benne az olasz nyelv, a nemzeti kultúra, a lokál patriótizmus népszerűsítése. Az Alfa MiTo-ba rejtett Milánót és Torinót mindenki ismeri, de azért a Fiat egykori gyárainak helyet adó városrészt, Mirafiorit már sokkal kevesebben. Rómeó és Julia romantikus-szomorú történetét is mindenki fejből fújja, de azt, hogy Júlia olaszul Giulietta egyáltalán nem ártott egy legendás Alfa Rómeo nevével emlékezetessé tenni.  De a legendás amerikai Cherokee Jeep számos kedvelőjének sem árt tudniuk, hogy a cherokee indiánok főként Georgia, Észak-Karolina és Dél-Karolina területén éltek, iroquoian nyelven beszéltek és a Nagy-tavak régiójából vándoroltak délre. A Ford számos rajongója kedvéért jegyezném meg, hogy néha egy teljesen racionális, globális marketing üzenetből keletkezik olyan típus név, amely végül meghódítja a világot. A Mondeo elnevezés annak idején ugyanis egyszerűen arra utalt, hogy a Ford immáron az egész világ számára készített, végül igen sikeresnek bizonyult limuzint. De később a világ legnagyobb darab számban eladott autójává vált Focus neve is valami hasonlóra utal: gyújtó pont, középpont - amely végül beragyogta az egész világot. Képre kattintva galéria nyílik! Az autó név misztika legnagyobb mestere azonban kétséget kizáróan a Renault. Tudják például mit jelent a Twingo? Három féle tánc mozaik szava, TWist-swING-tangO. A Renault most bemutatott és nagyon csinos városi terepjárójával is magasra tette a lécet névadásban. A Kadjar a gyártó elmondása alapján egyfajta francia játékosággal többszörös értelemmel bír. A Kad a quad szót idézi fel ami arra utal, hogy az új típus úttalan utakon is elboldogul. A Jar az agile és a jailir szavak eszenciája és az autó ügyes, fordulékony, gyors tulajdonságait hivatott jelképezni. Nem is vártunk mást egy Renault terepjárótól a Captur és a Koleosz után harmadikként.                    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója