Melyik a világ leghosszabb belföldi járata?

2024.05.28.
A napokban röppent fel a hír, hogy a China Eastern kínai légitársaság újraindítja leghosszabb belföldi járatát. A Shanghai és Kashgar közti járat mintegy 4500 km hosszú és csak egy irányba 6 órás repülést jelent. Noha az első járaton csupán 136 fő utazott, ez nem reprezentálja megfelelően, hogy mennyire fontos összeköttetésről beszélünk a Xinjiang terület fejlődése szempontjából. Ugyanakkor ezzel közel sem a China Eastern rendelkezik a leghosszabb belföldi járattal. Sőt, még csak nem is valamelyik, a világ nagy részéről éppen kitiltott orosz társaság. Hanem az Air Tahiti Nui. Ha ismeretlenül hangzik a légitársaság neve, nem véletlen, hiszen felénk sosem fordulnak elő. Francia Polinézia nemzeti légitársaságának leghosszabb belföldi járata Papeete-t köti össze Párizzsal. Mivel Francia Polinézia szigetei teljesen Franciaország fennhatóságába tartoznak, ezért a mintegy 15 715 km-es repülőút, akármilyen furcsa, hivatalosan ugyanabban az országban száll le, mint ahonnan elindult. A járat hossza 16 óra 26 perc, és egy Boeing 787-9-es repülőgéppel repülik. Egyébként a világ leghosszabb belföldi csomagszállító járata is a polinéz szigetekhez köthető. A French Bee járata Tahiti és Párizs között 16 óra és 49 perc, valamint 16 129 km hosszú. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hajóbaleset Verőcénél: megtalálták az utolsó áldozat holttestét

2024.05.27.
Május 18-án éjjel a Dunán Verőcénél egy kishajó ütközött egy szállodahajóval. A kishajón nyolc ember tartózkodott: egynek sikerült sérülten partra jutnia, nem sokkal később megtalálták egy férfi holttestét Verőcétől délre a Duna-parton, majd egy női holttestre bukkantak a Megyeri hídnál.     Múlt szerdán találták meg a harmadik áldozat, egy 19 éves fiatalember holttestét Vác és Sződliget között, csütörtökön pedig Sződligetnél egy 28 éves fiatal nő holttestére bukkantak. Az ötödik áldozat, egy 39 éves férfi holttestét Gödnél, a Duna bal partján találta meg a katasztrófavédelem hajós kutatóegysége pénteken. Tegnap pedig Szigetújfalu közelében bukkantak a hajóbaleset hatodik áldozatának, Olivérnek a holttestére.     A szállodahajó cseh kapitányát múlt hétfőn segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Szerdán a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája bűnügyi felügyelet alá helyezte.     A bíróság a szerdai döntés kapcsán egyebek mellett azt közölte: az eljárás eddigi adatai szerint a kisgéphajó vezetője ittas volt, járművét "a folyó teljes szélességét kihasználva, indokolatlan irányváltoztatásokkal irányította", egyenesen a szállodahajó felé kormányzott, majd hirtelen jobbra, de ekkor az ütközést már nem tudta elkerülni, nagy sebességgel nekiment a nagyobb hajónak. MTI

Avantgarde is, Exclusive is, AMG-Line is

2024.05.27.
4.300.000,- Ft. Ennyit kérnek egy 9 éves, 330 ezer kilométer futott Mercedes-Benz C220d kombiért. Olcsónak tűnik, de mit tartogat valójában ez a hívogató ajánlat? AMG-Line-ként hirdetve A „Line” egy olyan megnevezés lett az autóiparban, amit leginkább a magyar „jellegű” szóval tudnék helyettesíteni. Tehát olyasmi, de nem az. A Mercinél is bevezették a gyári tuningrészleg, az AMG-jellegű autókat, amelyek műszakilag nem, de esztétikailag hordoznak néhány elemet a sportosabb kivitelekből. A W204-es C-osztálynál ez leginkább a vészhárítókon és a hűtőrácson tetten érhető. Az már a hirdetés képei alapján tetten érhető volt, hogy ennek az autónak köze nincs és nem is volt soha az AMG-Line-hoz. A kocsi felszereltsége (üléskárpit például) egy Avantgarde felszereltség. Ezzel szemben a hűtőrácsa és a lökhárítói az Exclusive felszereltséghez tartozó alkatrészek. Innen azonnal tudtuk, hogy össze volt törve és olyan bontott alkatrészekből javították, amit éppen találtak. A verda amúgy olasz, éppen most érkezett a csizma alakú országból. A vásárlás előtti használtautó-vizsgálat szemléjén aztán bizonyosságot is nyert a feltételezésünk: a motorház fedél és a bal első sárvédő is javítva volt korábban. A hűtőrácsban – mint az eredeti AMG-line és Avantgarde kiviteleknél – nem volt csillag embléma, cserébe az álló csillag is hiányzott az autó elejéről. Ezen kívül még a két hátsó sárvédő volt javítva, de egyébként a rétegvastagsági értékek nem ugrottak az egekbe, ahogy a BMX Banditák című filmben hangozott el: „Tűrhetős”. Rángat a váltó 330.000 km nem kevés. A 7G-Tronic váltóban 125 ezer kilométerenként kell olajat cserélni. Nem sír miatta a kocsi, ezt tudni kell. Ebben az autóban tehát már kétszer kellett volna cserélni, és a harmadik periódus fele is eltelt már. A próbaúton a fokozatválasztásokat rántás kísérte, az a minimum tehát, hogy le kell cserélni a váltóolajat. Ez nem csak pár liter – amúgy elég drága – kenőanyagot takar, hanem a szűrőt is, ami egybe van építve a karterrel. 250.000 Ft alatt nincs meg és nem biztos, hogy ennyitől megszűnik a rángatás. Kell egy akkumulátor Saját akkumulátoráról a Merci egy LED-et sem tudott már felvillantani, külső elektromos táplálással kellett életre kelteni a vásárlás előtti átvizsgáláson. A diagnosztikai is hozta hibaként, hogy az aksi ellenállása túl nagy. Magyarul halott az akkumulátor. És már 2015-ben is olyan akkumulátor kellett ezekbe az autókba, amelyeket csere esetén illeszteni kellett az autóhoz. Tehát nem elég, hogy 70.000,- Ft-ért megvesszük az akkumulátort, ki kell csengetni egy munkaórát is a szerelésre és az illesztésre. Hopp, egy újabb százas… Főtengely jeladó A diagnosztikai lekérdezés más érdekességeket is tartogatott. A főtengely jeladója abnormális frekvenciát érzékelt, úgyhogy ott is körül kell majd nézni. Az abroncsnyomás érzékelő, ami ebben az autóban nem a kerékfordulatszám jeladója alapján működik, hanem a kerekekben elhelyezett nyomásérzékelőkkel, is hibás volt. Merülnek az elemek. Elemet nem lehet cserélni, az egészet kell. A szenzorok 15 ezer körül vannak, de ugye ezeket a gumiszereléssel együtt érdemes számolni. Amúgy a gumik még hoztak 4-5 mm profilmélységet, azok még nem csereérettek. A kombi (T) Merci csomagtér ajtaja elektromos mozgatású. Volt. Mert sajnos az már nem működik. Nem javíthatatlan és nem is milliós tétel, de azért bosszantó, hogy azonnal foglalkozós az autó. Az utastér mercisen jól bírja, még 300 ezer kilométer felett is csak a vezetőülés háttámlájának bőr része van kicsit kirepedve. Ez is menthető még, de csak ezzel az üléssel nem lehet foglalkozni, mert akkor nagyon el fog ütni a többitől. És kelleni fog majd egy teljes, nedves belső tisztítás is, mert az üléskárpit foltosak és például a csomagtér tálcát megemelve látszik, hogy az alatt nem sűrűn járt a porszívó feje. A váltóbox burkolatára minden bizonnyal ráejtettek valamit, mert az a baloldalon elrepedt. „Szerencsére” a klasszikus zongoralakk betételemmel van dolgunk, talán olcsóbban pótolható, mintha fa-, vagy karbonminta betétes lenne. Sajnos a zongoralakk amúgy elfáradt már itt is, karcos és matt az egész felülete. Karosszéria Sajnos az első lökhárító és a motorháztető, de még a tetőlemez első éle is kapott a felpattantó kavicsokból. Mindkét első és a jobb hátsó ajtó éle is le volt verve. A hátsó vészhárító illesztése a baloldalon nem volt megfelelő, elállt. Az is látható volt, hogy miért. A bal hátsó sárvédő hátsó sarka deformált volt, felette a lámpatest pedig törött. Ne bocsátkozzunk számításokba, új gyári alkatrészekkel ezt már meg sem szabad kísérelni javítani, marad a bontott lámpának való utánajárás és a hazai szerelés. A vészhárítókat is fújták korábban, de sajnos elég gyatrán sikerült a fényezés, mert a festék megfolyt az elemeken. Vessünk számot! Ez az autó nagyjából teljesítette azt, amire tervezték, megtett háromszázharmincezer kilométert. Kiszolgált. Innentől sok-sok törődéssel persze lábon lehet tartani, de csak azért hogy Mercedes-ben üljünk, talán nem érdemes. A 2015-ös kombi C220d-k közül ez a legolcsóbban kínált darab. A vásárlás előtti használtautó átvizsgálás be is bizonyította, hogy miért van ez így. Jelenleg a kínálatban legdrágábban hirdetett C220dT 7,3 millió forint, ebben 200 ezer kilométer van. A két autó ára közötti 3 millió forint pedig nem csak a futásteljesítmény különbségből adódik, abból maximum 1 millió, a másik kettőt pedig nyugodt szívvel rá is lehet locsolni erre az autóra, megjegyzem, akkor sem lesz olyan, mint a drágább társa.

Emberek közé hajtott egy autó a gulyásfőzőversenyen, sokan megsérültek

2024.05.27.
Az előzetes információk szerint a történtek során legalább hatan megsérültek, közülük három gyerek súlyosan. A helyszínre két mentőhelikoptert riasztottak. A Markíza információi az eset egy gulyásfőzőverseny közelében történt, ahol megközelítőleg ötszázan voltak. A szemtanúk elmondása szerint a történteket veszekedés előzte meg. A televízió közölte, a sofőr ezt követően dühösen az autóba ült, és az emberek közé hajtott. A történtek után a sofőr elmenekült a helyszínről, a rendőrök Sabinovban fogták el, miután oszlopnak csapódott az autójával. Több mint két ezrelék alkoholt állapítottak meg a szervezetében.    

Tízből hat lopott autó Hyundai vagy Kia volt az Egyesült Államokban

2024.05.27.
A biztosítási csalásokra és autólopásokra szakosodott hivatal, a National Insurance Crime Bureau (NICB) új összesítése szerint tavaly a tíz legtöbbet lopott autó közül hat volt ennek a két dél-koreai márkának a terméke.  A dobogós helyeket is ők foglalják el, a következő sorrendben: Hyundai Elantra, a Hyundai Sonata, Kia Optima. Míg eddig az Egyesült Államokban „hagyományőrzően” mindig a pickupot vezették a lopási statisztikákat, a Hyundai és a Kia jóvoltából ez a tradíció megváltozott, letaszították a trónról a kisteherautókat. Míg a Chevrolet Silverado 1500-as például továbbra is az az autótolvajok egyik nagy kedvence, és 2022-ban még vezette a listát, tavaly az első helyről visszaesett a negyedikre. A tízes élbolyba a Hyundain és Kián, illetve két amerikai pickupon – Chevrolet Silverado 1500 és Ford F150 Series Pickup - kívül csak a Honda tudott felkapaszkodni két modelljével. Érdekes, hogy az autótolvajok a japán autógyártó szedánjait részesítették előnyben, leginkább az Accordra és Civicre vetve szemet. A „trendforduló” ellenére az autótolvajlási helyzet az Egyesült Államokban alig romlott Összességében az ellopott járművek száma alig egy százalékkal nőtt 2022-hez képest, szám szerint 1 020 729 autót loptak el.  Az NICB szerint a 2023-ban ellopott járművek több mint 85 százalékát a bűnüldöző szervek megtalálták, és visszaszolgáltatták a jogos tulajdonosoknak. Az elkötött autók 34 százaléka a lopás bejelentését követő 24 órán belül került elő. A két dél-koreai márka elsőbbségnek van kézelfogható oka. A koreai autógyártók egyrészt nem a legfelszereltebb autókat dobták amerikai piacra, s akadt köztük olyan, amelyet túl könnyű volt ellopni, aminek gyorsan híre is ment az alvilágban.  A lopások 2021-ben kezdtek elszaporodni, miután a TikTok-ra felkerült egy videó arról, hogyan lehet másodpercek alatt elindítani az indításgátlóval és nyomógombos indítással nem felszerelt járműveket egy USB-kábel beiktatásával. Az elharapódzott lopások miatt, közbiztonsági aggályokra hivatkozva több nagy amerikai nagyváros, így New York, Baltimore, Cleveland, Milwaukee, San Diego és Seattle keresetet nyújtott be a két dél-koreai cég ellen  
Címkék: 

Teljesen átdolgozta hidrogénüzemű versenyautóját a Toyota

2024.05.27.
A 2024-es Super Taikyu-széria második futamán, a Fuji 24 óráson mutatkozott be az OCR Rookie Racing alapjaiban átdolgozott kísérleti prototípus versenyautója, a 32-es rajtszámú Toyota GR Corolla H2. A hidrogénüzemű belső égésű motorral szerelt GR Corolla negyedszer vesz részt az ikonikus egész napos futamon: miután 2021-ben és 2022-ben gázhalmazállapotban tárolt hidrogént alkalmaztak, tavaly cseppfolyós üzemanyagra váltott a csapat (ugyanakkor a motorba továbbra is gáznemű H2-t fecskendeznek be.) Az idei évben is megmaradtak ez utóbbinál, ám egy sor jelentős módosítást végeztek az autón. Miután a tavalyi futamon három üzemanyag-szivattyút használt el az autó, 2024-re módosították az alkatrészt. A gázneműsített hidrogént egy dugattyús szivattyú juttatja el a konverterből a befecskendező rendszerig. A rendszerben ébredő nagy nyomás miatt egyenetlen terhelést kapott a pumpát működtető fogaskerék, illetve annak meghajtó tengelye. Ezért az idei évre mindkét végéről meghajtják a tengelyt, ami egyenletesebb, kiegyensúlyozottabb mozgást eredményez, csökkentve a meghibásodás kockázatát. A hidrogéntartályt is alapvetően átdolgozták. Míg a tavalyi évben ugyanúgy hengeres keresztmetszetű tartályokat alkalmaztak, mint a korábbi években, ez alapvetően szükségtelen volt: a hengeres tartályt ugyanis csak a gáznemű hidrogén rendkívül nagy (70 MPa) tárolási nyomása indokolta. A cseppfolyós hidrogén azonban légköri nyomáson tárolható, ami lehetővé tette, hogy 2024-ben ovális keresztmetszetű tartályra váltsanak, így a jobb helykihasználásnak köszönhetően az autó a tavalyihoz képest másfélszer, a 2022-eshez képest pedig kétszer annyi – 7,3, 10 illetve 15 kg – üzemanyagot vigyen magával. Az egyéb fejlesztésekkel együtt ezzel 2,5-szeresére nőtt az autó elméleti hatótávolsága. A harmadik változtatás nem a teljesítmény növelését, hanem a versenyautó emissziócsökkentő technológiáját érintette. Bár a H2-üzemű belső égésű motor nem bocsát ki szén-dioxidot, a Corollát felszerelték egy olyan csapdával, amely a beszívott levegőből, a motor hőjét felhasználva először kiválasztja, majd elnyeli a légköri CO2-t. A meglévő, hasonló rendszerekkel szemben ennek nagy előnye, hogy passzív, azaz sem külön fűtést, sem levegőáramoltatást nem igényel, azaz nem fogyaszt energiát. A technológia a 2023-as Fuji 24 órás versenyen debütált; ekkor még manuálisan kellett átkapcsolni a két üzemmód között (a rendszert minden kiállás alkalmával szervizelték.) Most azonban úgy dolgozták át a berendezést, hogy a váltás automatikusan végbemenjen: ehhez menet közben lassan forgatja a szűrőt a rendszer. A számos új technológia egyelőre nem segítette kategóriagyőzelemhez az OCR Rookie Racing 32-es rajtszámú autóját, sőt, a 24 óra alatt megtett körök számát sem tudta növelni a csapat. Ugyanakkor a GR Corolla teljesítette a távot, ami az alkalmazott fejlesztések fényében eleve rendkívül jó teljesítmény. Ennél is örvendetesebb, hogy az új megoldások nyomán gyorsabb lett a cseppfolyós hirdogénnel üzemeltett autó. A kvalifikáció során két pilóta is a bűvös 2 perces szintidőn belül teljesítette leggyorsabb körét – tavaly 2 perc 2,58 másodperc volt a legjobb idő, idén 1 perc 59,07 másodperc; mindkettőt Szaszaki Maszahiro érte el. Szintén Szaszaki-szan nevéhez fűződött a leggyorsabb kör a futam során: idén 2 perc 01,01 másodpercre javította tavalyi 2 perc 02,91-es körrekordját.   Fotók: Toyota  

A Volkswagen 2028-ig a Nationalelf támogatója marad

2024.05.27.
Akkor a VW a Mercedest váltotta a Nationalelf mezszponzoraként.  Volkswagen a DFB fő partnere Oliver Blume, a Volkswagen AG vezérigazgatója: „A Volkswagen kiáll a társadalmi elkötelezettség mellett, és felelősséget vállal – a sportban is. Értékes partnerségünk van a DFB-vel. Támogatjuk a labdarúgást a csúcson és mindenhol: a fiatal tehetségek, a nők és a férfiak számára. Támogatjuk a befogadási projekteket, az amatőr szektort és az önkéntes munkát is. A Volkswagen és a DFB Németországot jelenti. Folytatjuk a hatékony együttmúködést a DFB-vel, és képletesen szólva továbbra is együtt leszünk a pályán.” Fotók: VW A korábbiakhoz hasonlóan a Volkswagen továbbra is partnere marad a legtöbb tagot számláló németországi sportegyesületnek, valamint a nők, férfiak és fiatal tehetségek válogatottjainak. A Volkswagen továbbra is támogatja a női és férfi DFB-kupát. A versennyel való kapcsolat 2012 óta létezik. Bernd Neuendorf, a DFB elnöke: „Nagyon bizalmi az együttműködésünk. A Volkswagen többre gondol, mint a futballra, de támogatja az alulról építkezőket és a regionális szövetségeinket is. Együtt számos projektet valósítottunk meg sikeresen az amatőr labdarúgás népszerűsítésére. Jelenleg Németország-szerte tart a közös gyermekfoci-túra, amely fokozza a várakozást a hazánkban zajló Európa-bajnokságra. Nagyon örülünk, hogy a Volkswagennel közösen folytatjuk ezt a fenntartható elkötelezettséget a teljes németországi futball iránt, az amatőröktől a női és férfi válogatottakig.” Thomas Schäfer, a Volkswagen AG Core márkacsoport igazgatósági tagja és a Volkswagen Passenger Cars vezérigazgatója hangsúlyozza: „Futball és Volkswagen – ez össze illik. Ezért van a labdarúgásban a partnerségeknek több évtizedes hagyománya. Ez az érzelmi környezet tökéletes a Volkswagen modelljeink számára, amelyek sok embert elkísérnek az élet minden szakaszán, és amelyekhez sok személyes történet és pozitív érzés társul." Schäfer elmagyarázza: "A futball mindenkit vonz, és összeköti az embereket. Elkötelezettségünkkel azt is megmutathatjuk, hogy a Volkswagen milyen értékeket képvisel, és milyen álláspontot képvisel bizonyos társadalmi kérdésekben.” A Volkswagen például elindította a sokak által támogatott #nowomensfootball kampányt, amely provokatívan rámutatott a futballozó nők elismerésének hiányára. Holger Blask, a DFB GmbH & Co. KG vezérigazgatója így nyilatkozott: „Nagyon várjuk a Volkswagen és a Német Labdarúgó Szövetség közötti együttműködés folytatását. A VW 2019 óta támogatja a német futballt. A VW és a DFB többször is a társadalmilag releváns témákra összpontosított, és innovatív megközelítéseket talált a szponzoráció aktiválására, mint például a Future Leaders in Football támogatása különböző kontinenseken, a nagyszabású #onefootball kampány a nemzeti csapataink kontextusában. . Amatőr klubjainkat többek között a DFB klubtanácsadói támogatják a VW támogatásával, közvetlenül és fenntartható módon, alulról építkező szinten. Az elkövetkező években partnerségünk részeként közösen folytatjuk az innovációs utakat, és felhívjuk a figyelmet azokra a kérdésekre, amelyek fontosak számunkra a sportban és a társadalomban. A DFB és a VW két erős, hagyományos német márka, nemzetközi vonzerővel, és világszerte keresni fogják a lehetőségeket, beleértve a 2026-os amerikai, mexikói és kanadai világbajnokságot, hogy a német futballt és a partnerséget a reflektorfénybe helyezzék.” Az autóipari konszern továbbra is a DFB-t járműflottájával mozgatja, nemcsak Volkswagen márkájú autókkal, hanem a Volkswagen Haszonjárművek különböző Bulli modelljeivel is. A válogatottak az eddigiekhez hasonlóan a leányvállalat MAN csapatbuszaival utaznak a meccseikre. A Volkswagen azonban nemcsak szerződését hosszabbítja meg a DFB-vel. Mind a 21 területi egyesülettel megújítják a szerződéseket is. „Ily módon a DFB-vel való együttműködést kiterjesztjük a futballbázisra. Végül is itt dobog ennek a népszerű sportnak a szíve. „Jónak tartom, hogy sok Volkswagen-kereskedőnk támogatja a helyi futballklubokat” – mondja Schäfer.

Dunaújvárosba látogat a HUMDA Zöld Életre Valók roadshow

2024.05.27.
A Dunaújvárosi Egyetem A és P épülete közötti parkolóban csütörtöktől szombatig várják a szervezők az érdeklődőket óvodás kortól egészen az idős korosztályig. A HUMDA Zöld Életre Valók országos e-mobilitási és technológiai roadshow küldetése az ismeretterjesztés a hidrogén-technológiáról, az energiatárolásról és az elektromos járművekről, azok előnyeiről, működéséről, illetve környezeti vonatkozásairól. Az országjáráson a nagyközönség közterületi installációkkal és ingyenes aktivitásokkal találkozhat. A programokról részletesen a zoldeletrevalok.hu oldalon, valamint a HUMDA felületein lehet tájékozódni. – A technológiai bemutatók mellett az érdeklődők gokartszlalomban tehetik próbára tudásukat, a Road Safety parkban a közlekedésbiztonsággal ismerkedhet az egész család, illetve elektromos busz és e-autó kiállítás is várja a látogatókat, valamint e-rollereket is ki lehet próbálni. Egy VR-szemüvegen számos, a zöld mobilitáshoz kapcsolódó virtuális „kiállítást” lehet megnézni, az energiatárolási megoldások iránt érdeklődők pedig egy interaktív falon találhatnak meg minden lényeges információt a korszerű technológiákról – emelte ki Lázár László, a HUMDA kommunikációs vezetője.    

Már négy dobogónál tart Molnár Martin a brit Forma–4-ben

2024.05.27.
A versenynaptár legtechnikásabb pályáján, a Norfolkban található Snettertonban folytatódott a brit Forma–4-es bajnokság idei szezonja. Molnár Martin az előző fordulóban, Brands Hatch-ben az újoncok között kétszer is a legjobb háromban végzett, ezt a teljesítményt pedig sikerült megismételnie az idei harmadik versenyhétvégén. A száraz pályán rendezett szabadedzések után a szombati időmérőre megérkezett az eső Snettertonba, ezen a pályán ilyen körülmények között pedig különösen nehéz megtalálni a határokat. Ezért aztán számos kicsúszás tarkította a kvalifikációt, Martin viszont gyorsan alkalmazkodott, és jó tempót autózva sokáig a legjobb tízben tartózkodott. A hajrához közeledve éppen egy nagyon jó körön volt, amikor piros zászlóval félbeszakították az edzést, az újraindítás után pedig már csak két mért körre volt lehetőség. Az elsőn sajnos feltartották, a másodikban pedig ő követett el egy kisebb hibát, így végül nem ott zárt, ahol a tempója alapján végezhetett volna. „Az utolsó körömben tudatosan nagyobb kockázatot vállaltam, a négyes kanyarban pedig állóra fékeztem a kerekeket és majdnem lesodródtam a fűre. Itt nagyjából 6 tized maradt benne, és bár sikerült megfutnom az addigi legjobb időmet, a 15. hely nem a valós tempónkat tükrözte. Az utólagos büntetéseknek köszönhetően ugyanakkor legalább előreléptem néhány helyet” – értékelte Martin az időmérőt. A versenyek aztán bizonyították, hogy Martinnak a tempója alapján bőven a legjobb tízben van a helye. A Virtuosi Racing magyarja az első futamon a 12. helyről indulva életében először hajtott végre vizes pályás rajtot, majd előrelépve a 10. pozícióban végzett. „Mivel most először versenyeztem esőben, nem tudtam, hogy mire számítsak a rajtnál, de a verseny végül jól sikerült, a tempónk továbbra is jó volt. Sajnos beragadtam az egyik ellenfelem mögé, a végén pedig beküldték a biztonsági autót, ami után már csak egyetlen versenykörünk maradt. Ebben majdnem sikerült előznöm, de a harmadik szektorban nem tudtam elég közel kerülni ott, ahol próbálkozhattam volna, így maradtam a 10. helyen.” Ez a 10. hely az újoncok között a 3.-at jelentette, azaz Martin megszerezte szezonbeli harmadik újoncdobogóját. És ezzel még nem volt vége, másnap ugyanis újabb top 3-as eredményt ért el, mégpedig a hétvége utolsó versenyén. A második, szintén esőben rendezett futamon nem sikerült a legjobban a rajtja, majd, amikor megpróbálta körbeautózni az egyik riválisát, kisodródott a fűre, így végül a 17. helyen intették le. A 3. versenyen azonban visszatért a top 10-be. Ez a futam sem múlt el biztonsági autós fázis nélkül – az összetett éllovasa, Deagen Fairclough akadt össze Alex Ninovic-al –, Martin pedig a 12. helyről rajtolva az újraindítást már a 9. pozícióból várhatta. Végül itt is intették le, mivel nagyjából 6 perccel a vége előtt elkezdett ömleni az eső, a versenyirányítás pedig jobbnak látta, ha piros zászlóval vet véget a küzdelemnek. „Teljesen más körülmények fogadtak minket, mint a hétvége addigi részében. A rajtom jól sikerült, előztem néhányat, majd jött a biztonsági autós fázis, ami után már csak két versenykörünk volt, mielőtt leszakadt az ég, és véget is ért a futam. Örülök, hogy ismét összejött a dobogó az újoncértékelésben, ugyanakkor maradt bennem hiányérzet a hétvégét illetően. Annak tükrében, ahogy a szerdai tesztek után álltunk, jól sikerült a hétvége, de lehetett volna jobb is, mert mindig lehet jobb. A csapat jó munkát végzett, de tudom, hogy van és lehet is miben fejlődni, például a vizes pályás rajtokat gyakorolnom kell.” Martin ezzel Brands Hatch után tehát ismét kétszer állhatott fel az újoncok dobogójára, két csapattársát az időmérő mellett pedig az első és a harmadik versenyen egyaránt legyőzte. A magyar versenyző két top 10-es eredményének köszönhetően az összetettben a 17. helyről a 14. pozícióba lépett előre, az újoncértékelésben pedig megerősítette a negyedik helyét. Itt hátránya mindössze 5 pont a harmadik helyen álló Joel Bergstrom, és 10,5 pont a második helyezett Rowan Campbell-Pilling mögött. A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője legközelebb két hét múlva, június 8-án és 9-én versenyez Thruxtonban, a brit F4 idei negyedik állomásán.  

Tüzet nyitottak a rendőrök egy autósra, aki gyalogosokat gázolt, majd elhajtott a helyszínről

2024.05.27.
A TV JOJ információi szerint egy angol jelzésű autó hajtott bele egy csoportba, majd a sofőr elmenekült a helyszínről. A rendőrök a nyomába eredtek, az üldözés közben pedig lövéseket is leadtak. Végül kb. 20 kilométerrel távolabb, Ivachnován sikerült elkapniuk. Az emberekkel való ütközést a belvárosban egy incidens előzte meg, a TV JOJ információi szerint két romacsoport között alakult ki konfliktus. Az esetet követően két férfit szállítottak kórházba, egyikük állapota súlyos.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója