Kétszázzal menekült, rendőrautónak is nekihajtott

2023.08.02.
A közlemény szerint - amely nem említi, hogy hol történt az eset - a szolgálatban lévő rendőrök közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak, ennek során hang- és fényjelzésekkel próbáltak megállítani egy férfit, aki ezeket figyelmen kívül hagyva, esetenként óránkénti 200 kilométeres sebességgel hajtott. A menekülő férfi előzés közben nekiütközött az egyik szolgálati járműnek, amely a leállósávba sodródott. Ezt követően az elkövető a másik rendőrautóval került egy vonalba, amelynek szintén nekikormányozta a gépkocsiját. A rendőr, hogy elkerülje az ütközést, vészfékezett, így az üldözött sofőr az autójával a beton sávelválasztónak hajtott, ennek következtében a jármű bal első kereke kiszakadt. A leállósávban az egyik rendőrkocsi a férfi autója mellett megállt, és a rendőr a szolgálati fegyvert elővéve felszólította a férfit, hogy szálljon ki a járművéből. Ő ennek nem tett eleget, így kihúzták az autójából. A gyanúsított ekkor sem mutatott együttműködést, azt kiabálta a rendőröknek, hogy "megdöglenek" - írták. Az ügyészség kiemelte, hogy a férfi járművezetés eltiltás hatálya alatt vezette autóját. Az ügyészség a férfit őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntette, közúti veszélyeztetés bűntette, rongálás és eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntette miatt - áll a közleményben.

EX30, EX90: nálunk is bemutatkoztak a Volvo új villanyosai

2023.08.02.
Szerző: Heimer György Még nem kezdődött el a sorozatgyártás, de nemzetközi hírverésének részeként a Volvo minap Budapesten is bemutatta elektromos autóinak két vadonatúj darabját. A mintegy 4,2 méter hosszú és az 1,8 méter széles „kis Volvo”, az EX30, valamint nagy testvére, a több mint 5 méteres, 1,9 méter széles EX90 abban megegyezik, hogy mindkettő tisztán elektromos (bev – battery electric vehicle) és minden korábbit meghaladóan zsúfolásig fel van töltve digitális tudással. Ahogy a svéd márka fogalmazza: a legkorszerűbb érzékelési és számítástechnikai technológia használatával virtuális biztonsági pajzsot vontak a vezető és az utasok köré. A két jármű abban is azonos, hogy a dizájn szegletes, dobozformájúak, kidolgozásuk volvósan prémiumos, van bennük egy sor dizájn-geg, a pixeles led-világítástól a keretnélküli külső visszapillantó tükrökön és a panorámás üvegtetőn át az újrafelhasznált, természetes anyagokból készült utastéri kárpitokig. Belül a kifinomult stílus skandináv ízlés szerint minimalista, több rivális márkához hasonlóan a sofőr előtt eltűntek a hagyományos műszerfali szerelvények, órák, gombok, helyettük középen a méretes, 12,3 collos központi érintőkijelző egységről lehet leolvasni, működtetni a kezelőszervek többségét. Itt is tarol a „connectivity”: e Volvók is összekapcsolhatóak a mobiltelefonnal, digitális kulcsként elő sem kell venni, a kocsihoz közeledve, attól távolodva nyitnak, zárnak az ajtók, indításukhoz nem kell slusszkulcs. Mindkét új e-Volvo sorozat három felszereltségi szinten különböző teljesítményt kínál. A nagy Volvo EX90 esetében az egymotoros változat 205 kW (279 LE), csúcsnyomatéka 490 Nm, hatótávolsága WLTP ciklus szerint 580 kilométer. A kétmotoros Performance csúcsmodell még inkább izompacsirta: teljesítménye 380 kW (517 LE,) a nyomaték 910 Nm, ám a végsebesség minden változat esetében – a kisebb E30-nál is – 180 km/órában korlátozott. A Volvo mindig is híres volt arról, hogy gyártmányai a legbiztonságosabbak közé tartoznak. Most a radarok, kamerák és az ultrahangos érzékelők arzenáljával új szintre emelte a kocsiban ülők és a körülöttük közlekedők (baleset) védelmét. Ezt illusztrálja az EX90 rendszere. A kocsi tetejébe épített lidar (light detection and ranging), vagyis a lézer alapú távvezérlés, 8 kamerával, 5 radarral és 16 ultrahangos érzékelővel együtt 360 fokos valós idejű képet biztosít, s az úton maga előtt 250 méterig a sötétben is ellát az ütközések megelőzésére. Belső térérzékelőivel kombinálva az autó képes megérteni a vezető állapotát – olvasható a cég ismertetőjében, s megjegyzi, hogy ez a számítógépes platform gépi tanulásra (AI) is fel van készítve. Ez utóbbi azt jelenti, hogy azok segítenek az újabb intelligens funkciók kifejlesztéséhez, és azokkal – ahogy már ma is – a szerviz felkeresése nélkül, az éteren át (ota – over the air) frissítéssel feljavítják a forgalomban lévő autókat. A számtalan digitális (biztonsági) szolgáltatás közül újszerű, hogy az utastéri radarrendszer érzékeli bent üllőket. Így például azt, hogy a feledékeny autósok nem hagyták-e kocsijukban gyermeküket vagy háziállataikat. Ha az netán megesik, az ajtókat kiszállás után nem lehet bezárni és az autó klímarendszere a malőr orvoslásáig (az akkumulátor lemerüléséig) üzemben marad. Az új Volvóknak már van forintára. Az EX30, amely rendelhető 14,490 milliónál startol. Az EX90 alapára 32,790 millió forint, de a csúcsverzió extrák nélküli ára már felszalad 42,490 millió forintra. A hazai Volvo képviselet tájékoztatása szerint a kisebbik modell a jövő év első negyedében, az EX90 pedig várhatóan jövő nyáron, a hazai utakon is megjelenik.
Címkék: 

Ezüstérmes lett a Jaguar TCS Racing a 2023-as ABB FIA Formula E konstruktőri világbajnokságon

2023.08.02.
Sam Bird a világbajnokság nyolcadik helyezettje lett. Három különleges együtt töltött év után a londoni finálé volt Sam Bird utolsó közös fellépése a csapattal. Sam 2020-ban csatlakozott a Jaguar TCS Racing csapathoz, amelynek mindvégig meghatározó tagja volt. Hét dobogós helyezést, két futamgyőzelmet és lenyűgöző 215 pontot szerzett. Sam igazi veteránnak számít a bokszutcában: idén vett részt századik Formula E versenyén. Fotó: Jaguar A legutolsó futam előtt a Jaguar TCS Racing és az Envision Racing azonos pontszámmal álltak a mezőny élén. Mitch Evans a rajtrács első sorából indulhatott, Sam Bird a hatodik helyről rajtolt. Az esős futam első hat körében a biztonsági autó mögött haladt a mezőny, majd biztonsági megfontolásokból előkerült a piros zászló. A versenyt aztán ismét megszakították, míg végre megkapták a zöld zászlót, másfél órával a rajt eredetileg kitűzött időpontja után. A repülőrajtot követően Nick Cassidy és Mitch Evans elhúzott a mezőnytől, hogy kettőjük párbajában dőljön el a konstruktőri bajnoki cím sorsa. 30, rendkívül nehéz körülmények között megtett kör után Nick Cassidy, az Envision pilótája mindössze 4,9 másodperces előnnyel megszerezte a győzelmet Mitch előtt. Sam Bird eközben gazdaságosan, hibák nélkül vezetett, és a hetedik helyen ért célba az ExCeL pályán. A Nick Cassidy és Sébastien Buemi által megszerzett 29, illetve 7 pont együtt azt jelentették, hogy a Jaguar ügyfélcsapata, az Envision Racing 304 ponttal megszerezte a 2023-as ABB FIA Formula E konstruktőri világbajnoki címet. A 2023-as évadban eddigi egyik legütőképesebb formáját mutatta a Jaguar TCS Racing csapata: minden eddiginél több pontot, dobogós helyezést, pole pozíciót és futamgyőzelmet szereztek meg. James Barclay, a Jaguar TCS Racing csapatfőnöke: „Az új Gen 3 korszak fantasztikus versenyévadot hozott a Formula E-be. A bajnoki cím sorsa az évad legutolsó versenyén dőlt el, méghozzá a Jaguar gyári és ügyfélcsapata között – ez egyértelműen jelzi a Jaguar I-TYPE 6 versenyautó kiemelkedő teljesítményét. Az pedig, hogy a döntőre pont Londonban került sor, még különlegesebbé tette a küzdelmet. Természetesen csalódott vagyok, hogy nem mi nyertük el a konstruktőri világbajnoki címet, ugyanakkor rendkívüli büszkeséggel tölt el mindaz, amit csapatként és gyártóként idén elértünk. Kivételes eredmény, hogy az Envision Racing jóvoltából a Jaguar kettős győzelmet aratott a konstruktőri világbajnokságban. Ezúton gratulálok az Envision Racing minden tagjának bajnoki címükhöz. Emellett hatalmas köszönettel tartozunk Samnek. Fantasztikus három évet töltöttünk együtt, sokat hozzá tett a csapat által elért sikerekhez. Samre azon legendás pilóták sorában fog emlékezni az utókor, akik a Jaguar színeiben versenyeztek. Tudom, hogy ez őt ugyanolyan büszkeséggel tölti el, mint bennünket. Sam rendkívül tehetséges autóversenyző, megtiszteltetés volt vele együtt dolgozni. Tudom, hogy a jövőben nagy sikerek várnak rá. Végezetül hadd mondjak köszönetet munkatársainknak és partnereinknek, valamint szurkolóinknak világszerte. Nélkülük mindez nem lett volna lehetséges. Nekik köszönhetően tudunk egyre jobb teljesítményt nyújtani a versenypályán és azon kívül is. Nélkülözhetetlen alkotóelemei sikereinknek.” Mitch Evans, a Jaguar TCS Racing 9. rajtszámú pilótája: „Összességében pozitívan ítélem meg az évet. Négy győzelem, három pole pozíció, hét dobogós helyezés – mi ez, ha nem hatalmas teljesítmény? Az évad mélypontján 80 ponttal voltam lemaradva. Az, hogy ezt sikerült ledolgoznom, és végül hajszálon múlt a konstruktőri bajnoki cím sorsa, mindenképpen pozitív. Személyes teljesítményemre is büszke vagyok, az azonban, amit a csapat mutatott, egész egyszerűen hihetetlen. Nem tudok elég hálával gondolni rájuk. A Jaguar TCS Racing csapat minden tagja körömszakadtáig küzdött a győzelemért, a pálya mellett éppúgy, mint a gyárban. Végezetül köszönöm szurkolóinknak és partnereinknek, hogy egész évben támogattak bennünket.” Sam Bird, a Jaguar TCS Racing 10. rajtszámú pilótája: „Ma minden erőnkkel küzdöttünk, és megtettük, ami tőlünk telt. Sajnos azonban a hétvége elején túlságosan nagy hátránnyal indítottunk. Gratulálok az Envision csapatnak konstruktőri világbajnoki címükhöz. Összességében meglehetősen csalódást keltő szezont tudhatok magam mögött. Az évad elején sok lehetőséget engedtem elveszni. De nézzük a pozitívumokat: az autó gyors volt, négyszer álltam a dobogón, csaknem száz pontot gyűjtöttem össze, és a végső elszámolásban a nyolcadik helyen végeztem, számos nagy nevet megelőzve. Keserédes érzés most búcsúzni a csapattól. Az elmúlt évek bővelkedtek jó és rossz pillanatokban. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenért köszönetet mondjak a csapatnak. Most pedig előre tekintek, a jövőben rám váró kihívásokra.” Az ABB FIA Formula E világbajnokság következő évada 2024. január 13-án, Mexikóvárosban rajtol.  

Szakértői top tippek: így teheti még hatékonyabbá autóflottája menedzselését

2023.08.02.
Akár néhány járműből, akár több száz autóból álló flottát működtet egy vállalat, számos napi teendő merül fel a fenntartással kapcsolatban, amely időközönként kiegészül a flotta megújításához kapcsolódó beszerzési feladatokkal. Ide tartozik például a rendszeres kötelező szervizeken és gumicseréken való megjelenés, az autópálya-matricák, üzemanyagkártyák intézése, a kárbejelentések vagy csere esetén a régi autó leadásához és az új felvételéhez kapcsolódó adminisztráció. Van, ahol külön erre a célra kijelölt flottamenedzser végzi a munkát, míg – főleg kisebb cégeknél – a HR-es, back office kollégák vagy a titkárnők hatáskörébe delegálják a feladatokat, akik tapasztalat és idő hiányában rengeteg nehézséggel találkozhatnak. Az ALD | LeasePlan most olyan hasznos tanácsokat oszt meg, amelyek alkalmazásával számottevően növelhető a flottamenedzsment hatékonysága. A személyesség varázsa Fotó:  ALD | LeasePlan „A flották üzemeltetése 0-24 órás rendelkezésre állást kíván, egy esetleges baleset vagy károkozás kapcsán ugyanis azonnal reagálni kell, ami egyben sok szervezést, illetve az érintettekkel való egyeztetéseket is jelent. A nonstop hívható assistance segélyszolgálat természetesen rengeteget tud segíteni, de ők egyrészt kötelező protokollt követnek az ügyintézések során, másrészt vannak olyan fontos kérdések, amelyekre nem tudják az első egyeztetés pillanatában a választ, mivel a szerződéses feltételek megismerése időbe telik. Ilyen például a csereautó költségének fedezése, amely szerződéstől függően lehet a lízingcég, a lízingelő vagy a márkapartner kötelezettsége. Persze minden eset más, és a gépjárműhasználók tájékozottságán, rátermettségén is sok múlik, de fontos arra felkészülni, hogy alkalomadtán hétvégén vagy az éjszaka közepén kell elsőként megnyugtatni a sofőrt, majd intézkedni és célirányosan átadni számára a szükséges információkat” – mondja Dufek András, LeasePlan Hungária kiszervezett flottamenedzsere. Az ilyen helyzetekre az ALD | LeasePlan szakemberei két fontos tanácsot fogalmaznak meg: Legyen egy kijelölt személy, akit az autóhasználók kereshetnek: Főként stresszhelyzetben könnyíti meg jelentősen a kommunikációt, ha cégen belül a kollégák egy állandó, ismerős „archoz” fordulhatnak. Ilyenkor a közvetlen kapcsolat, a megnyugtató hang és szavak segítenek túljutni a dolog nehezén, így pedig a szakszerű ügyintézés is könnyebbé válik. Hasonlóan működik ez, mint a céges informatikai problémák kezelése: nem mindegy, hogy a munkavégzést akadályozó, sürgős elhárítást igénylő üggyel csupán a jól ismert informatikust kell felhívni, vagy hibajegyet kell nyitni a külföldi központ felé. Ismerjük jól a szerződést: Legyünk tisztában a lízingcéggel kötött szerződés minden részletével. Természetesen az ügyfélszolgálat, illetve a kijelölt account manager is tud támogatást nyújtani, ám ez mindenképpen időbe telik. Ha ismerjük, hogy mire terjed ki a megállapodás, milyen szolgáltatásokat és felelősségeket foglal magában, az kevés gyakorlattal is sokat segít a váratlanul adódó problémák gyors megoldásában. A felkészültség már fél siker Az autópark fenntartása során sok különféle, gyakran ismétlődő adminisztrációs feladat merül fel az évi kétszeri gumicserétől kezdve a karbantartásokon és a biztosításokkal kapcsolatos teendőkön át a parkolások vagy a káresetek intézéséig. Ezért is fontos, hogy az egyes területekre vonatkozó alapvető információkkal kapcsolatban a flottamenedzser tájékozott legyen. „Sűrűn kapunk olyan kérdéseket például, hogy a szerződés milyen biztosításokat foglal magában, ezek meg vannak-e kötve, milyen időszakra érvényes az üzemanyagkártya, mikor esedékes az éves szerviz időpontja és melyik szervizbe kell menni. A minél hatékonyabb együttműködés érdekében a legfontosabb információkat – a jellemző kérdéskörök alapján csoportosítva – egyszerűsített útmutatók formájában is át szoktuk adni, illetve rendszeresen küldünk emlékeztetőket a közelgő fontos időpontokról. Érdemes ezeket alaposan átolvasni, illetve megőrizni, mert mind a flottamenedzserek, mind az autóhasználók gépjárművekkel kapcsolatos teendőit megkönnyítik” – teszi hozzá Mandjik Benjámin, a LeasePlan Hungária Key Account Managere. Figyelem, figyelem! Habár a flottakezeléssel megbízott munkatársak feladatköre sokrétű, az ALD | LeasePlan szerint az alábbi területekre összpontosítva a hatékony üzemeltetés probléma nélkül megvalósítható: Kötelező időpontok: Tartsuk be az előírt szervizintervallumokat, és tudatosítsuk ennek jelentőségét a sofőrökben is. Céges autó használatakor többen hajlamosak félvállról venni a jármű jó állapotban tartását, és akár a műszerfal hibajelzéseit is figyelmen kívül hagyni, a kötelező ellenőrzések, gumicserék vagy épp a műszaki vizsga elhanyagolása azonban súlyos károkhoz is vezethet. Ilyen esetben a javíttatás a lízingelőre hárulhat, ami akár már négy-öt autó esetén is milliós nagyságrendű plusz kiadást jelenthet a cégnek. Fontos telefonszámok: Az Assistance szolgálat és a Driver Center / Driver Desk elérhetőségeit jó, ha a flottamenedzserek és az autóhasználók is megjegyzik. Utóbbi a gépjármű üzemeltetéséhez kapcsolódó szerződött szolgáltatások támogatását biztosítja az átadástól az autó leadásáig. Ezek a fontos telefonszámok egyébként az autókban elhelyezett matricákon is megtalálhatók. MyLeasePlan platform: Az online portál, illetve mobilalkalmazás amellett, hogy segíti a flottamenedzserek adminisztrációs munkáját, a járművezetők számára is segítséget nyújt minden, autóval kapcsolatos szolgáltatás és karbantartás igényléséhez. A felhasználók mindössze néhány kattintással felvételi és leadási időpontot foglalhatnak a javításokra és karbantartásokra, bejelenthetik a károkat és baleseteket, időpontot foglalhatnak gumicserére, frissíthetik a kilométeróra állását stb. Az önkiszolgáló funkciók tehermentesítenek az ügyintézésektől, minimálisra csökkentik a papírmunkát és időt takarítanak meg minden érintett számára. Hiánytalan leadás: A futamidő végén visszavett járműveket a lízingcég partnerei kívül és belül is alaposan átvizsgálják, ezért az extra költségek elkerülése érdekében fontos, hogy a lízingelő a jármű korának és a futott kilométereknek megfelelő elvárható állapotban szolgáltassa vissza az autót, illetve azzal együtt az összes kapott tartozékot. Ez utóbbiak közé tartozik többek között a kulcs és annak másolatai, az eredeti dokumentumok, minden eltávolítható kiegészítő felszerelés (pl. hátsó napellenző) vagy a biztonsági felszerelések (pl. elakadásjelző, emelő, elsősegélydoboz). Alaposan ellenőrizzünk, hogy nem maradtak-e személyes tárgyak az autóban vagy nem hiányzik-e levehető tartozék (pl. kalaptartó). Ha mégis, a felszólításnak eleget téve mihamarabb pótoljuk a hiányt. Biztosítsuk továbbá a jármű tisztaságát a leadás napján, ellenkező esetben a lízingbe adó visszautasíthatja az elszállítást. Profi segítség Érdemes már a flotta kialakításakor szorosan együttműködni a lízingcéggel, ami az alapoktól segít optimalizálni a flotta összetételét és a flottakezelést. „Arra biztatjuk ügyfeleinket, hogy már az autóhasználati szabályzat kialakításába is vonjanak be bennünket így ugyanis támogatni tudjuk őket a mobilitási igényekhez, a lehetőségekhez és a költségkerethez legjobban illeszkedő, elérhető modellek kiválasztásában. A kereskedőkkel való partnerkapcsolatunknak köszönhetően a legtöbb esetben a hivatalosnál jóval kedvezőbb árakat és konstrukciókat is tudunk biztosítani, továbbá előzetes kalkulációkkal könnyítjük meg a döntési folyamatot. Emellett javasoljuk, hogy az autók átadásánál legyen jelen a flottamenedzsmenttel megbízott személy, mivel ekkor nemcsak a járművek leszállítása történik meg, hanem a flottaüzemeltetéssel kapcsolatos sok fontos és hasznos információt is átadunk” – tanácsolja Gyimes Csaba, a LeasePlan kiszervezett flottamenedzsere. Az ALD Automotive | LeasePlan prémium szolgáltatásként igény szerint helyszíni flottamenedzsert is tud delegálni az ügyfelekhez, aki a lízingbe vevő cég telephelyén áll a gépjárműhasználók rendelkezésre teljes mértékben belefolyva a vállalat mindennapi munkavégzésébe. A flottakezelési szolgáltatás kiszervezésével a lízingelő biztosítani tudja a flottaüzemeltetéshez szükséges szakképzett és tapasztalt munkaerőt anélkül, hogy további feladatot róna a munkavállalókra, így a segítség gyakorlatilag karnyújtásnyira kerül tőlük. A megoldásra az elsősorban felsővezetőket magukba foglaló kiemelt autóhasználók esetében kifejezetten szükség lehet, hiszen beosztásukból és elfoglaltságaikból adódóan a gyors és hatékony ügyintézés számukra kulcskérdés. Az ALD Automotive | LeasePlan jelenleg közel 10 munkavállalót alkalmaz kiszervezett flottamenedzserként, amivel számos különféle szektorban tevékenykedő ügyfél mobilitását segíti.  
Címkék: 

50 ezer forint felett a kötelező biztosítások átlagdíja

2023.08.02.
Bár a két számjegyű inflációnál visszafogottabban, de emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagos díja az idei első félévben: a 9 százalékos növekedés eredményeként meghaladta az 50 ezer forintos szintet– derült ki a Netrisk kgfb-indexéből. Az idei első félévben több mint 51 ezer forintra rúgott az átlagos díj, szemben a múlt év azonos időszakára vonatkozó közel 47 ezer forinttal. Az első félévben 3 százalékkal, 245 ezer fölé nőtt a megkötött kgfb-szerződések száma. Biztosítások, átlagok, márkák A friss adatokból látható, hogy a magyarországi autóállományon belül legnagyobb részesedéssel rendelkező autómárkák közül a Suzukik átlagos kgfb-díja 8 százalékkal 38 ezer forint fölé emelkedett. A Daciák esetében szintén 8 százalékkal nőttek a díjak, így közel 42 ezer forinttal zárták az első félévet. Az Opeleknél 5 százalékos drágulással 47 ezer forint fölé emelkedtek az éves átlagdíjak, a Toyotáknál 11 százalékos növekedés eredményeként több mint 47 ezer forintról van szó. Bár a Volkswageneknél visszafogottan, éves szinten 5 százalékkal nőtt az átlagos összeg, de ez majdnem 53 ezer forintot jelent. A Renault és a Ford autóira 6-6 százalékkal magasabb áron lehetett az idei első félévben kgfb-szerződést kötni, így 53 ezer és 54 ezer forint fölé került az átlagdíj. Casco bajnokok A cascobiztosítások iránt továbbra is visszafogott a kereslet, ezt jelzi, hogy a megkötött szerződések száma 1 százalékkal alig több mint 15 ezerre nőtt egy év alatt. Ez leginkább az elöregedett magyarországi autóparkkal magyarázható, azaz, hogy a személyautók átlagéletkora magas, meghaladja a 15 évet, az idősebb autókra pedig sok esetben nem lehet vagy az autó értékéhez mérten nem biztos, hogy érdemes cascót kötni.  Illetve az átlagos cascodíj a kgfb-hez képest jóval nagyobb mértékben, 15 százalékkal közel 139 ezer forintra ugrott. A legolcsóbban a Daciákra és a Suzukikra lehet cascót kötni, előbbieknél 75 ezer forint alatt maradt az átlagdíj, utóbbiaknál pedig nem éri el a 91 ezer forintot. A 100 ezer forint alatti ligában vannak még az Opelek, amelyek cascója átlagban 95 ezer forint. Ennél a három márkánál 13-15 százalékkal nőttek a cascodíjak. „A kgfb- és cascodíjak emelkedésében több tényező is szerepet játszik. Az autók drágulása, a szervizdíjak emelkedése, a munkabérek emelkedése egyaránt felfelé húzza az árakat. Ezért fontos, hogy az autósok szétnézzenek a biztosítók ajánlatai között, az eltérő árazási politika miatt ugyanarra az autóra jelentős eltérések lehetnek a kötelezős és cascós ajánlatok között” - mondta Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója. A szakember azt is elmondta, hogy bár a cascobiztosítások drágának tűnhetnek, ám sok autónál annak értékéhez képest alacsony összegről van szó. Márpedig a teljes védelemhez elengedhetetlen a casco, amely többek között az elemi károkból vagy saját hibából eredő karambolokból adódó sérülések javítására is fedezetet nyújt.  

Lefilmezték, mit szállított a motoron

2023.08.02.
„Ezeket az embereket le kellene tartóztatni!” – így kommentálta a szerző a videót, amit a szociális média egyik felületére töltött fel. A poszt alatt rengeteg felhasználó tombolt, rámutatva, hogy mennyire elfogadhatatlan egy ilyen helyzet és hogy azonnal büntetéseket kellene bevezetni. "Börtön!", "Vonják be a jogosítványát egy életre!", "Ez a mi civilizált népünk... élvezzék a műsort, a hétköznapi őrület jelenete városunkban..." - írták. Na, de mi is váltott ki ekkora felháborodást a FB sokat látott felületén? Hát az, hogy a képkockákon egy motoros férfi látható, mögötte egy nő – ebben nincs is semmi rendkívüli – és közöttük ülve vígan szemléli az elsuhanó tájat egy pici gyerek. Csak hab a tortán, hogy bukósisak nélkül utazik. ilgiornale.it A családi idillről a felvételt a kéretlen „besúgó” nem egy gyér forgalmú utcácskában rögzítette, hanem az A3-as Nápoly-Salerno autópályán. Ez nemcsak veszélyes, de illegális is, ugyanis az olasz törvény konkrétan kimondja, hogy tilos öt év alatti gyermeket motoron szállítani, ugyanis az ilyen kisded még nem elég fejlett ahhoz, hogy elérje a lábtámaszokat. Aki megszegi a szabályt, az 74-től 299 euróig terjedő bírságot kockáztat. (A gyermeke élete mellett…) tgcom24.mediaset.it A felvételek nem kerülték el a salernói közlekedési rendőrök figyelmét sem, akik a rendszám alapján hamar azonosították a motor tulajdonosát, aki egyben a sofőr is volt. Hölgy utasa a felesége, a gyermek pedig a fiuk, aki éppen csak betöltötte az első életévét. A sofőrt a megengedettnél több személy szállítása, öt év alatti gyermek szállítása és  egy utas bukósisak nélküli szállítása miatt is megbüntették; összesen 400 eurós bírsággal. Forrás: ilgiornale.it  

Közútról versenypályára zavarta barátnője az Oscar díjas operatőrt

2023.08.01.
Tragédiáról nem lehet elégszer beszélni, de a sokadik cikk sem elég ahhoz, hogy hatásosan sokkoló legyen. Most egy elismert zseni példájával illusztráljuk, hogyan lehet okosan váltani és széria autóval kitűnni a profik mezőnyében, biztonságos körülmények között, másokat sem veszélyeztetve. Örök közhely, de igaz: keresd a nőt! És ne az út közepére sálat dobó utcai versenyzős filmekét, vagy a Halálosabb iramban szereplőt, hanem egy igazi társat, aki jó irányba terelgeti életed. Nagyjából ez történt a legendás operatőrrel, ennyi a rövid sztorija annak, miért kezdett versenyezni Ragályi Elemér, akinek nem szerepel életrajzában az autóversenyzés, pedig azt is profin művelte. Ezzel a tehetségével sem ő dicsekedett, hanem olyan kortársa mesélte, akivel együtt rajtolt. Volt olyan verseny, melyen gyorsabb volt az akkori bajnoknál, mesélte egykori navigátora, Hollós György, aki a 70-es évek elején rendezett első Bükk Kupán indult Ragályi Elemérrel, szigorú télben, nagy hóban, sok jéggel, sok csúszkálással, miskolci céllal. „Elemér fantasztikusan vezetett, kerek percet vert a korszakban verhetetlennek számító Zima-Kondorosy párosra. Ez sem előtte, sem utána nem sikerült másnak. Pedig a befutónál Zima navigátora, Pimpi megpróbált minket rossz irányba elküldeni, de nem dőltünk be a cselnek és abszolút elsőként értünk Miskolcra, ahol várt ránk még egy ügyességi külön-próba, amit magas lámpaláza miatt nem tehetségéhez mérten abszolvált Elemér, és így sima győzelmet engedett ki a kezéből.” Autósversenyzői karrierjéről így mesélt a szerzőnek Ragályi Elemér. „Volt egy tüneményes élettársam, Margitai Ági, akinek autóját a vezethettem a hatvanas években. Azonnal beleszerettem a Steyr Puchba is. És persze hallottam Hollós Pistáról, meg népligeti versenyekről, szóval nagyon érdekelt a dolog. Elég veszedelmesen autóztam abban az időben, és Ági azt mondta, hogy ne közúton vagánykodjak, hanem induljak versenyen és ott mérjem össze másokkal autóvezetői képességeimet. Ági határozottan biztatott: Indulj versenyeken, és a profik között mutasd meg, hogy mit tudsz! Ezután már nem volt megállás, így lett nekem három Puchom is egymás után, de a kedvencem az a bizonyos 650 TR volt, amit a Hollós Pistával tuningoltunk: tettünk rá Monte-Carlo kipufogót, beépítettünk bukócsövet, műszerfalára olajnyomásmérőt kapott, aztán jött a rajt. Először ügyességi versenyeken indultam, meg terepen és jégen, utóbbi volt a legszórakoztatóbb és leglátványosabb, pláne, amikor lebontottam a Műjégpálya kerítését... Mert a Puch mindenre jó volt, csak jégre nem. Vonzott a túraversenyzés, többször indultunk Hollós Gyurival a Bükk kupán, terepügyességieken a Hármashatár-hegyen. Arra különösen büszke vagyok, hogy miattam tették kötelezővé a bukósisak viselését, miután oldalára borult autónkból az égre nyíló jobboldali ajtón másztam ki, majd folytattam a versenyt. Gyönyörűséges korszaka volt autós életemnek a Puchhal, melyhez filmbe illő, de valóságos jelenetek köthetők. Például találkozásom egy legendával, akit Lupa szigeti kompozáskor ismertem meg, amikor autóm makacsul nem induló motorját néhány szakavatott mozdulattal életre keltette. A bemutatkozáskor derült ki, hogy ő Puch János, a legendás márkaalapító unokája. Mindegyik Puchom piros volt, imádtam a CP-48-87-es rendszámút, aztán összejött annyi valutám, hogy vehettem egy újat: a 947 dollárra jött még 21 ezer forintnyi vám és a CR-04-08-as rendszám. Ezután jött a fekete leves, mert a használtak jól mentek, de ez a Steyr csalódást okozott, mert nem ment jól. Hiába vittem karburátoroshoz, hiába próbálta izmosítani Hollós Pista, aki azt mondta, hogy ez bizony „leszoktató autó”, ami tök tök olyan volt, mint a Fiat 500-as, amit nem lehetett tuningolni. Olyannyira nem szerettem, hogy eladtam és vettem helyette egy 650-est, persze rátettük a Monte-Carlo kipufogót, aminek bődületes hangja már két kilométerről hallatszott. A sportosságnak azonban ára volt, mert a tuningállapotában nem működött a fűtése, így csizmában és bundában, meg szőrmekucsmában vezettem. Megoldás lett volna a szezononkénti átszerelés, de az persze pénzbe került volna. Ráadásul tartottam a rendőröktől is, akik akkoriban még szigorúan vették a többletdecibelt. Nem úgy mint később, amikor a Nyugati téri felüljárón éjszakánként illegális gyorsulási versenyeket is rendeznek a motorosok büntetlenül... Imádtam a Puchot, a hangját, mely nyitott tetővel még izgalmasabb élményt jelentett, aztán jött a szomorú szakítás. Ladára kellett váltani, mert gyarapodott a család. De mindig is a Puch marad az igazi, mert városi fürgesége mellett autópályán sem kellett szégyenkeznem: 160-al hagytam le a 130 km/órával száguldókat, akik csak néztek. Nagy dolog volt az a kisautó, mert kielégítette sebesség iránti vonzalmamat és a versenyeken fejlesztette autóvezetői képességeimet, méghozzá úgy, hogy nem veszélyeztettem másokat. Az 500-as kategóriában egyébként verhetetlenek voltak a Trabantok, mert szlalomon könnyű volt velük a kézifékes forduló. A 650-esekenél Zima volt a nagy ellenfél, meg Kondorosi Pimpi, aki autókat is épített. Zima fia ma is gyűjti a kocsikat, állítólag tulajdonában van az a hatsebességes váltós libafos színű Puch is, amivel apja a mezőnyt verte, és aminek kormányán külön fogantyú segítette a manőverezést. Sokszor álmodom a Stery Pucchal, egy időben mániám volt, hogy visszavásároljam, tizenöt éve még láttam azt a bizonyos CP-48-87-est, elkezdtem írogatni a neten, hogy visszavásároljam a fiamnak, aki szintén nagy autós vagány, volt már Subaruja és horribilis Jeepje is, de már lenyugodott. Nekem a fiatalságomat jelentette a Steyr Puch, mert sokkal több volt, mint egy autó, visszavonhatatlan és gyönyörű évek volt, éjszakánként ma is steyrezek. Olyan barátokat szereztem általa, mint Hollós Pista és testvére, Gyuri, aki navigált is nekem, vagy Bratincsák Gyuri, aki alapfigurája volt, aki puchos csapatnak, hiszen éveken át ő vezette a Magyar Autóklub Steyrekből álló sárga-angyal flottáját. „ Három Puch és a családi Lada után végül ismét sportosra váltott Ragályi Elemér, akinek élete utolsó kedvence volt a Saab cabrio. „Elmúlt az a korszak, melyet nagyon szerettem. Sajnos a mai autóversenyzéshez rengeteg pénz kell, kivételezetteknek fenntartott világ, pedig régen bármilyen szériaautóval ki lehetett menni versenyezni, demokratikusabb és igazi népsport volt az autóversenyzés.” Ragályi Elemér 1939-2023 Száz játékfilmet, sorozatot, tévé- és dokumentumfilmet forgatott, stílusában a dokumentarizmust és a stilizációt ötvözte, operatőreként kapott Oscar-, Kossuth-, Balázs Béla, ACE és Emmy-díjat, a Magyar Filmszemlén hatszor választották a legjobb operatőrnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Élete legjobb eredményével tért vissza az ERC mezőnyébe Csomós Miklós

2023.08.01.
AUTÓSPORT Közel három hónap szünet után, Rómában tért vissza az ERC mezőnyébe Csomós Miklós, oldalán egy új navigátorral, a nemzetközi tapasztalattal is rendelkező Bán Viktorral kellett felvennie a küzdelmet a 41 főt számláló Rally 2-esek mezőnyében. Az első napot a 15. helyen zárták a fiúk, úgy, hogy még egy defekt is hátráltatta őket, de folyamatosan tudtak gyorsulni, és lépésről-lépésre közeledtek az élmezőnyhöz. A vasárnapi záró nap pedig nagyszerűen sikerült a magyar párosnak: érett, taktikus versenyzéssel, a power stage 2. legjobb idejét autózva, meg sem álltak az összetett 7. helyéig, ami Csomós Miklós eddigi legjobb ERC eredménye. A folytatásra sem kell sokat várni, miután a Csomós-Bán páros rajthoz áll a HUMDA Országos Rally Bajnokság hétvégi, veszprémi futamán is. Nem csak Csomósék indultak a Hungarian Motorsport Academy támogatásával Olaszországban, László Martin, és Hangodi Bendegúz is elindult az ERC hatodik futamán. Lászlóék sajnos már a kvalifikáción balesetet szenvedtek, de a szervizcsapatuk támogatásával időben elkészült az autójuk, és az első napot a 19. helyen zárták. A második napon folytatódott a pechszériája a pécsi párosnak, a verseny utolsó előtti szakaszán kényszerültek kiállni egy defekt miatt. Hangodi Bendegúznak a tapasztalatszerzésről szól az idei év az Eb mezőnyében, így próbáltak a biztonságra fókuszálni, de a negyedik gyorsaságin elkövettek egy hibát, ami miatt majdnem fel kellett adniuk a versenyt. Végül a szuperrally szabályai szerint folytathatták a vasárnapi gyorsasági szakaszokat, és további értékes kilométereket gyűjtve sikeresen teljesítették a pályákat. Cremónában rendezték az FIA gokart Európa-bajnokság záró fordulóját, ahol Molnár Martin, és Gáspár Benett képviselte a magyar színeket. Az Academy Trophy-ban versenyző Gáspárnak nagyszerűen kezdődött a hétvége, miután a 2. helyet szerezte meg az időmérésen a csoportjában, a selejtező futamok után viszont visszacsúszott a 18. helyre. A döntőben ismét jó volt a tempója, több helyet is sikerült előrébb jönnie, de egy büntetés miatt végül a 20. helyen intette le a kockás zászló. Molnár Martinnak is jól sikerült az időmérő edzés, összesítésben a 10. helyen zárt a 65 versenyző közül. A selejtező futamok számára is balszerencsésen alakultak: az egyikben az első helyért csatázott, mikor a motorja megállt, és kénytelen volt kiállni a futamból. Egy harcos elődöntő után Martin négy új gumit is kapott a döntőre, ezek azonban nem bizonyultak valami gyorsnak, így megkellett elégednie a 29. hellyel. Martin így négy forduló után, két bajnoki pontot gyűjtve a 33. helyen zárta az Európa-bajnokságot az OK kategóriában. A sportág egyik legendás helyszínén, Le Mans-ban tartották meg az év egyik legnagyobb versenyét a Rotax Max Challenge viadalt a gokart kategóriáknak. A 293 versenyzőt magába foglaló International Trophy-n a HMA színeiben Krepcsik Áron és Zsebő Marcell is részt vett. Krepcsik először versenyzett ilyen népes mezőnyben a Rotax Max felnőtt kategóriában, ennek ellenére sikerült a 104 versenyző közül bekerülnie a 36 fős döntőbe, ahol a 32. helyen intette le a kockás zászló. Zsebő Marcell a Mini kategóriában állt rajthoz, ahol egy nem túl jól sikerült kvalifikáció után folyamatosan gyorsult, a döntőben már a top10-ben volt, mikor egy versenybaleset miatt hátrébb szorult, így a 31. lett Franciaországban. Gender Tamás első éjszakai versenyén vett részt Olaszországban, az X30 Junior kategóriában. A közel 40 fős nemzetközi mezőnyben az első szabadedzést rögtön az élen zárta a fiatal gokartpilóta, a selejtező futamok után pedig a 17. hely volt az övé, az éjszakai döntőt is ebből a pozícióból kezdhette meg. A 18 körös futamban remek tempót diktált, folyamatosan előzött, így végül a 10. helyen intették le, de egy beesett spoiler miatt büntetést kapott, ami miatt a 13. pozíció lett az övé egy tanulságos hétvége után.

A holland partoknál napok óta ég egy hajó – fedélzetén elektromos autókkal

2023.08.01.
A Fremantle Highway nevű teherhajó, fedélzetén 3783 járművel - köztük 498 elektromossal - kigyulladt a holland partoknál. A mentési munkálatokat kezdetben a magas hőmérséklet nehezítette, de a hajót sikerült megközelíteniük a mentőcsapatoknak, akik most azzal vannak elfoglalva, hogy megakadályozzák annak  elsüllyedését. Ellenkező esetben olaj ömlik a tengerbe és ez katasztrofális méretű környezeti katasztrófát okoz. A tűz okai egyelőre tisztázatlanok. Egyes feltételezések szerint egy elektromos autó akkumulátorából indulhatott ki. A hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket, de a holland RTL műsorszolgáltató által közzétett egyik felvételen hallatszik, amint az egyik mentő rádiókapcsolatban azt állítja, hogy „a tűz egy elektromos autó akkumulátorában keletkezett és úgy tűnik, hogy egy elektromos autó fel is robbant”. A katasztrófa az Unesco Világörökség részét képező védett területen zajlik, ahol több mint 10 000 tengeri faj él. Az ökoszisztémán túl, a hajó jelenleg veszélyt jelent mindazokra a vízi járművekre is, amelyek ezen az útvonalon közlekednek. Emiatt döntöttek a bonyolult vontatási manőverről. De a füst egyelőre nem engedi a mentőket a fedélzetre. A parti őrség repülőgépe hőkamerákkal folyamatosan figyeli a hajót. A teherhajót a holland Ameland és Schiermonnikoog szigetektől 16 kilométerre északra lévő helyre fogják elvontatni, kihasználva azokat az időszakokat, amikor a füst kevésbé intenzív - közölte a holland vízügyi hatóság. A legénységet a tűz keletkezése után azonnal evakuálták, de a Reuters szerint egy halottja és több sérültje is van a katasztrófának. Forrás: rtlnieuws.nl, sicurauto.it Főkép: it.eseuro.com    

Gyermekhalál az M5-ös autópályán

2023.08.01.
Az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, a 66-os kilométerszelvénynél egy román rendszámú személygépkocsi eddig ismeretlen okból lesodródott az útról és árokba hajtott 2023. augusztus 1-jén 6 óra 3 perckor. A járművet egy moldáv embercsempész vezette, aki hét migránst szállított. A baleset következtében egy gyermek a helyszínen életét vesztette és öten megsérültek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója