Közúti razziát tartott a rendőrség a Balatonnál

2021.06.29.
A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság munkaprogramja alapján június 25-én és június 26-án Balatonalmádi, Balatonfüred és Tapolca térségében hajtották végre az akciót az igen forgalmas 71-esen. Az akció célja az érintett területeken belüli koncentrált bűnügyi és közlekedésrendészeti ellenőrzés volt. Összesen 31 rendőr vett részt az ellenőrzésben, a munkájukat polgárőrök és a társszervek képviselői is segítették. A rendőrök 62 magyar, illetve 3 külföldi hatósági jelzésű járművet ellenőriztek és 46 sofőrnél alkalmaztak alkoholszondát, mely mindössze 1 esetben mutatott pozitív értéket. Közlekedési szabálysértések miatt 2 feljelentés készült, 1 közlekedőnek pedig helyszíni bírságot szabtak ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ilyet rég láttunk: teljesen megsemmisült egy lakókocsi az M3-as autópályán

2021.06.29.
A Magyar Közút honlapja közölte, hogy múlt pénteken délelőtt baleset történt az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó szakaszán a 72-es kilométerszelvénynél. Egy lakókocsit vontató kisautó a megengedett sebességnél jóval gyorsabban haladva előzött meg egy kamiont, majd - talán az oldalszél miatt - , így gyakorlatilag irányíthatatlanná vált a jármű és nagy erővel becsapódott a szalagkorlátba. Sőt, a jármű törmelékei még a másik pályaoldalra is átrepültek.   A sofőr szerencsére könnyű sérülésekkel megúszta, viszont az utasa súlyos sérüléseket szerzett. Szerencsére a lakókocsi mögött haladó járművek el tudták kerülni az ütközést, ahogy az átrepülő törmelék sem okozott szerencsére problémát. Rengetegen álltak meg segíteni, még a másik pályaoldalról is, amíg megérkeztek a mentők, tűzoltók és rendőrök. Az autópályát figyelő kamera felvételei alapján elmondható, hogy nem véletlenül vonatkozik 80 km/órás sebességkorlátozás az utánfutóval közlekedőkre. Túl nagy sebességnél ugyanis a vontatmány irányíthatatlanná válhat, ha oldalról belekap a szél. Ha pedig a bajba jutott autósokon szeretnének segíteni a közlekedők, mindenképpen mérlegeljétek azt is, hogy egy autópályán a másik oldalra való átrohanással akár magukat is veszélybe sodorhatják. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Magyar WTCR pilóta győzött Estorilban, de nem Michelisz

2021.06.29.
A 22 éves Tassinak ez pályafutása első futamgyőzelme a világkupa-sorozatban, ráadásul a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, és a portugáliai hétvége során ő szerezte a legtöbb pontot az egész mezőnyben. Tassi a WTCR történetének legfiatalabb futamgyőztese is lett. „Hosszú idő telt el, és nem volt könnyű megvalósítani, de annyira elégedett vagyok az első győzelmemmel. Természetesen csalódott vagyok, hogy nem tudtam együtt felállni a dobogóra Tiagóval. A problémája után nem tudom, hány kör volt még, de úgy éreztem, hogy a verseny örökké tartott, és az egészet még nehezebbé tette az a tény, hogy rádióproblémám is volt, így minden, amit meg tudtam tenni, az volt, hogy tökéletesítsem a két egyenesre való kigyorsításomat, így a mögöttem jövő álló autóknak nem volt lehetősége előzni. Köszönjük az ALL-INKL.DE Münnich Motorsportnak csodálatos munkájukat és a Hondának is. Elképesztő érzés! - nyilatkozta Tassi. Tassi mögött a francia Jean-Karl Vernay ért célba másodikként a Hyundaijal, a mezőny harmadik magyar versenyzője, Boldizs Bence (Zengő Motorsport Cupra) pedig 19. lett. Az összetett pontversenyben Tassi a második 56 ponttal, míg az élen álló Vernay-nek 61 pontja van. Michelisz 28 ponttal a 10., Boldizs 3 ponttal a 19. helyen áll a bajnokságban két forduló után. A WTCR 2021-es idénye július 9-11-én, Spanyolországban folytatódik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Mesterséges hangot kapnak a néma elektromos rollerek

2021.06.29.
A svéd Voi Technology egyike Európa három legnagyobb cégének, mely az elektromos rollerek közösségi üzemeltetésével foglalkozik. Felelősségük tudatában most azzal kísérleteznek, hogy mesterséges hanggal „szerelik fel” az egyébként teljesen zajtalan járműveiket a mind gyakoribb balesetek megelőzése érdekében – írja a legnépszerűbb római napilap internetes kiadása, a repubblica.it.    A kezdeményezést az a szomorú tény ösztönözte, hogy egyre több járókelő sérül meg a járdákon közlekedő elektromos rolleresek miatt. A Voi mérnökei "lágy zümmögést" terveztek, hogy figyelmeztessék a többi közlekedőt: elektromos roller közeledik. A zaj nagyon hasonló az elektromos autókon az elmúlt években bevezetett mesterséges zajtípusokhoz, melyekkel kezelni kívánják az elektromos motorok teljes csendjének biztonsági problémáját. A cég a vakok és gyengénlátók egyesületeinek segítségét is igénybe veszi a figyelmeztető hangok kialakításakor. A Voi cég a nyári hónapokban brit három nagyvárosban, Birminghamben, Liverpoolban és Bristolban teszteli a mesterséges hangokat 60 „néma” elektromos rollerek. A visszajelzések után véglegesítik a „csend hangjait”. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Tényleg lehet autóval is gólt lőni?

2021.06.28.
A lovaspóló után itt a sok lóerős foci, mert miért is ne lehetne autóval labdázni. Sőt, meccset játszani! Angliában már régóta űzik, az őrület másfél évtizede indult esztergomi Suzukikkal, aztán egyre népesebb lett a bajnokság, amelyben a játékosok volán mögött ülve, autókkal passzoljak a focit, és olykor a kapuba is betalálnak. Nagypályás Aygo derbi                        Forrás: Toyota Autófoci EB A nyár végi British Motor Show keretében rendezik az autós foci EB-t, a főpróbát már megtartották, ezen négy nemzetet képviselő mezőny szállt csatába egy hatalmas pavilonban. A németek VW Polokkal, az olaszok Fiat 500-asokkal, a franciák C1-es Citroënekkel, a házigazda britek természetesen Minikkel játszottak. A csapatok 3-3 autóból állnak össze, kisebb ütközések megengedettek, sőt, a kapuban keresztben parkolva is lehet védeni, ami azt jelenti, hogy ilyen blokkolással már sehová nem fér be a közel méteres átmérőjű labda, vagyis tutira nem lesz gól. Ennek ellenére izgalmas volt a bemutató. Nagyakapus Tivoli meccs Silverstone-ban                         Forrás: SangYong „Elvi” Priestly kapitány A főpróbán a németek legyőzték az angolokat és az olaszokat is 2:1 arányban, így ők nyerték a pórba bajnokságot. A bemutatón még csupa angol játékos mérkőzött egymással, így fordult elő, hogy győztes németek csapatkapitánya a Wheeler Dealer TV-műsorból ismerős Mike Brever volt, az angolokat Marc „Elvi” Priestly vezette. Esztergomi autókkal indult A műfaj nem új, először esztergomi Suzukikkal tolták az angolok a labdát, amit most még színesebb mezőnyben rúgnak a játékosok, pontosabban a játékosok által vezetett autók, melyek alig magasabbak a pöttyösnél. Igaz jóval keményebbek, és nehezebbek, ám törékenyebbek is, de ez szemmel láthatóan egyáltalán nem izgatja a bukósisakos pilótákat. A keményebb meccsek után irány a lakatos meg a fényező műhely, aztán egy újabb forduló a következő bajnoki címert. Kiskapus gól a francia-olasz teremfoci meccsen                    Forrás: NP-UK British Motor Show Az igazi autófoci EB-t az augusztus 19 és 22-e között nyíló British Motor Show keretében rendezik különböző nemzetek hírességeivel, köztük lesz Jimmy Bullard, Amy Dowden táncos, Sam Pinkham DJ és az egykori BTCC pilóta Moffat, valamint Ash Sutton. A korábbi százeres látogatottság felére számít a rendezőség, a Hants-ben található Farnborough International Exhibition and Conference Centre látogatóinak egy jegyért 18.50 angol fontot kell fizetni, családi jegy ára 37 £. Itt van Damon Hill                                          Forrás: SsangYong Márkaverseny világbajnokkal Az úttörő esztergomi Swiftek példáját több márka is követte, a Suzuki után 2006-ban rendeztek meccset Toyota Aygo minikkel, de a leghíresebb mezőnyt a dél-koreaiak hozták össze. 2016 augusztusában parádés csapatott állított ki a brit piacra robbanó SsangYong, mely Tivoli SUV modelljét reklámozta autófocival. A Silverstone Classic keretében megrendezett hatautós meccsen a legendás VB döntőre emlékeztek: az angol és német csapatot olyan sportlegendák képviselték, mint a Forma 1-es világbajnok Damon Hill, Anthony Davidson, Johnny Herbert és John Barnes. A teremtornát kiskapukkal, a szabadtérieket nagykapukkal rendezték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Conti Hybrid gumiabroncs segíti a MAN elektromos teherautóit

2021.06.28.
Mielőtt azonban az elektromos járműflották meg tudnák kezdeni működésüket, bizonyos elemeknek a helyükre kell kerülniük. Ide tartoznak például az új töltési infrastruktúrák, a különböző áramhálózatok és üzemeltetési eljárások, valamint a megfelelő gumiabroncsok. Ennek tükrében a Continental gumiabroncs-fejlesztői amellett, hogy folyamatosan bővítik a márka elektromos mobilitási szegmensének termékkínálatát, nagy figyelmet fordítanak az ügyfelektől érkező kívánalmakra is. A vállalat már évek óta partnere az elektromos teherautók terepen történő tesztelésének, melyek során egy olyan haszongépjármű-gumiabroncshoz gyűjtenek információkat, amelyet kifejezetten elektromos meghajtású járművek számára hoznak létre. A regionális alkalmazáshoz tervezett robusztus Conti Hybrid abroncs mindeközben pedig egyre több és több kilométert tudhat maga mögött. A Conti Hybrid gumiabroncs elektromos kamionokon kerül az utakra 2018 végén az ausztriai Stiegl sörfőzde egy MAN elektromos kamiont adott hozzá flottájához. A járműre szerelt Conti Hybrid HS3 és HD3 abroncsok több mint 23 ezer kilométert tettek meg. A kamion minden nap nyolc órát van úton Salzburg belvárosában, valamint a város mintegy 50 kilométeres körzetében. „A Continental abroncsok valamennyi vezetési szituációban kivételesen jól teljesítenek” – meséli Dominik Lackner, a Stiegl egyik sofőrje. „Nagyon jó, hogy ilyen mértékű tapadásban bízhatunk. A közlekedési lámpáknál ugyanolyan gyorsan el tudok indulni, mint a mellettem lévő autó, ami egy teljesen új tapasztalat, amire eddig nem volt példa.” Ez csak egyike azoknak a fontos visszajelzéseknek, amelyek rendszeresen érkeznek Kurt Bergmüllerhez, a Continental Reifen Austria GmbH értékesítési vezetőjéhez. „Figyelemmel kísérjük az abroncsok állapotát, és feljegyezzük, amit a sofőrök és a flottamenedzserek mondanak róluk. Örömmel mondhatom, hogy gumiabroncsaink rendelkeznek azzal a teljesítménnyel és potenciállal, amelyek az elektromos járművek esetében elvárhatóak. Ez azt jelenti, hogy fontos szerepet játszanak a zajszint és a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésében.” Kísérleti projekt MAN elektromos kamionokkal és a CNL konzorcium részvételével A Stiegl sörfőzde egyike annak a nyolc osztrák kereskedelmi, logisztikai és termelési szektorból érkező vállalatnak, amelyekkel közösen a MAN rendszeres kísérleti projekteket indított el 2018-ban teljesen elektromos teherautók részvételével.  A 18 osztrák vállalat, valamint a Bécsi Egyetem által alapított egész Európára kiterjedő egyedülálló kezdeményezés a CNL konzorcium égisze alá tartozik, amely azzal a céllal jött létre, hogy az elkövetkező évek egyik legfontosabb kérdésével, a fenntartható logisztikával foglalkozzon. Continental abroncsok elektromos városi áruszállító járművekhez Az elektromos városi és regionális teherautók gumiabroncsainak fejlesztése technológiai kihívást jelent. „Az új meghajtásrendszer arra késztet minket, hogy új fejlesztési koncepciókkal álljunk elő” – mondja Hinnerk Kaiser, a Continental gumiabroncsfejlesztési vezetője. „Az elektromos járművek gumiabroncsainak fejlesztése során technikai szempontból rengeteg dolgot számításba kell venni, mivel nagyobb nyomatéknak kell ellenállniuk, a lehető legkevesebb gördülési zajjal kell járniuk, és el kell bírniuk a még mindig elég nehéz akkumulátorokat. Mindezt úgy, hogy közben ugyanolyan futásteljesítményt, és ugyanazt a biztonsági szintet biztosítsák.” A teherautók a közlekedés során gyakran kerülnek dugókba vagy stop-start forgalomba, illetve járdákra is gyakran fel kell hajtaniuk, aminek kapcsán Kaiser még hozzáteszi: „Az elektromos teherautók gumiabroncsait nagyobb nyomaték éri elindulás vagy gyorsítás során.” Ott van továbbá a lassítás kérdése is: fékezés során a jármű elektromos motorja az akkumulátor töltésére szolgáló áramot termel. Ez a rekuperációs folyamat tovább növeli a meghajtott tengely abroncsait érő terhelést. Végezetül pedig különös figyelmet kell fordítani a gördülési zajra a belvárosban való közlekedés során: „A járműveknek ebből a szempontból igazán csendeseknek lenniük, hogy az elektromos motor kényelmet növelő előnyeit ne mérsékelje a gumiabroncsokból eredő zaj” – mondja Kaiser. A Conti Hybrid profi megoldást kínál elektromos teherautók számára a regionális áruszállításhoz A CNL által végzett teszten Conti Hybrid HD3 és HS3 abroncsokkal láttak el egy MAN eTGM teherautót. „A teszthez azért választottuk a HD3-at, mivel ez a regionális szállításhoz leginkább alkalmas gumiabroncsunk, nagy futásteljesítményt nyújt, és robusztus futófelülettel rendelkezik” – magyarázza Kaiser. „A Conti Hybrid HS3-at szintén regionális feladatokra tervezték, teljes élettartama alatt nagy futásteljesítményt és jó tapadást biztosít vizes körülmények között. Összességében ezek azok a jellemzők, amelyekkel a városi forgalomban jelenleg a leghatékonyabban tudjuk segíteni az elektromos teherautókat.” Szoros együttműködés a gyártókkal az elektromos járművek gumiabroncsainak fejlesztésében Az új meghajtásrendszerek és járműkoncepciók megváltoztatják a gumiabroncsokkal szembeni igényeket, és emiatt új fejlesztési koncepciók kialakítására van szükség. Fejlesztési együttműködései révén a Continental már hosszú évek óta értékes és valós tapasztalatokat szerez ezen a területen. „Az ellentmondásosnak tűnő célok közös nevezőre hozatala – különösen a futásteljesítmény és a fékezés, valamint a kanyarodás közben nyújtott teljesítmény egymással szembe állítása – technikai szempontból rendkívül körülményes” – magyarázza Hinnerk Kaiser. „Mindez új kihívások elé állít minket, de azt biztosan kijelenthetem, hogy nem fogunk kompromisszumokat kötni sem a strapabíróság, sem a fékezési teljesítményt érintően.” Az önkormányzatok és a tömegközlekedési szolgáltatók felől érkező, az emissziómentes elektromos járműflották iránti fokozott kívánalmak, valamint az elektromos mobilitás szegmensének gyors fejlődése egyben azt is jelenti, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a mindehhez megfelelő gumiabroncsokra is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Robbanás rázta meg Londont

2021.06.28.
Hatalmas robbantás történt egy vasútállomáson. Az eset London déli részén, az Elephant and Castle metróállomás közelében történt. A helyszíni képek és videók hatalmas lángokat és fekete füstfelhőt mutatnak a város felett. A videó a képre kattintva indul. Twitterre felrakott videón a hatalmas füst. Forrás:oe24.at/twitter Szemtanúk szerint 13:45 körül lángba borult a vasútállomás közelében található autószerelő műhely és benzinkút.  Erről többek között a "The Sun" brit lap is beszámol.  Ezután a metróállomást azonnal bezárták, és kiürítették. Sérültekről jelenleg nincs információ.  A londoni tűzoltóság adatai szerint tíz tűzoltósági csapat, összesen 70 emberrel oltja a tűzet. A misszió még mindig tart. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mégis meghosszabbíthatják az autópályát a határig az osztrákok

2021.06.28.
Az önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta az A3 osztrák – magyar határra történő kiterjesztésére vonatkozó petíciót. Az államnak és a szövetségi kormánynak címzett petíció felszólítja a jelenleg Vulkapordánynál/Wulkaprodersdorf végződő A3-as autópálya és az épülő soproni elkerülő út közötti rés felszámolását. Az M85-ös magyar gyorsforgalmi 2024-re ér ki a határra, csakhogy az osztrák autópálya jelenleg Kelénpataknál/Klingenbach véget ér. Illusztráció: orf.at Rendszeresek a forgalmi dugók Kelénpataknál a határon, s a sorban álló autók kipufogógázai súlyos hatással vannak a környezetre. Ezen kívül a Sopronkeresztúrtól/Deutschkreutz Haracsony/Horitschon és Lakompakon/Lackenbach át az S31-ig, illetve a Harka és Sopronnyék útvonalig vezető útvonal lenne az alternatív szállítási útvonal. 2018-ban ezer járművet számoltak össze, amelyek naponta haladnak a magyar Harka és Sopronnyék közötti árufuvarozási útvonalon – sorolják érveiket a petíció aláírói. A kérelem azt is kimondja: „A folyamatos autópálya-kapcsolat növeli Kelet-Közép-Burgenland vonzerejét és további üzletek letelepedésére ösztönöz. A kismartoni/Eisenstadt tartományi főváros és különösen Bécs nagyvárosi területeinek gyorsabb elérhetősége szintén fokozza a régió vonzerejét az ingázók és a turisták számára." A BVZ úgy tudja, a környező települések önkormányzatai is hamarosan szavaznak arról, hogy támogatják-e a petíciót. M85 Győr és Sopron között: lesz osztrák csatlakozás. Fotó: Magyar Közút Észak-Burgenlandban az A3-as bővítését csaknem 20 éve vitatják. Polgári kezdeményezés is volt a pálya meghosszabbítása ellen. A Vulkapordány és a magyar határ közötti szakasz tíz kilométerének megépítésének törlését a parlament 2020. április 16-án hagyta jóvá. Sopronnyék most arra szólítja fel a tartományi kormányt, hogy vizsgálja felül ezt a lépést és azt kérik, támogassa a projektet az A3 és M85 közötti rés megszüntetésére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         

Minden második kereskedő jobb második félévre számít

2021.06.28.
A gépjármű-kereskedelem komor hangulata egyre inkább a múlté: minden második kereskedő (51 százalék) jobb második félévre számít. Minden tizedik kiskereskedő feltételezi, hogy az év második fele "lényegesen jobb" lesz.  Ezt mutatja a jelenlegi DAT-barométer, amelyhez május közepe és június közepe között 424 online interjút készítettek. Használt Volkswagen egy német kereskedés udvarán. Forrás: mobile.de Ezzel szemben a pesszimisták egyértelműen visszaszorulnak: 13 százalék "enyhe csökkenésre", öt százalék pedig "jelentős visszaesésre" számít. Különösen az egy évvel ezelőtti nyilatkozatokhoz képest válik világossá, hogy a hangulat lényegesen jobb. Mindenekelőtt számos kereskedő profitált a használt járművek iránti kereslet növekedéséből. Időközben a nagy kereslet szűk keresztmetszetekhez vezetett. A megkérdezett kereskedők több mint háromnegyede (77%) esetében nehéz a beszerzési helyzet, a fiatal használt autók egyre inkább elfogynak. A hároméves használt autók értékének alakulása stabil tendenciát mutat. A benzinmotorok jelenleg még mindig a korábbi listaár 55,5 százalékát érik el.  Az összehasonlítható dízelek 52,9% -on vannak, pontosan az előző havi értéknél. Ez a kereskedőknél jelenleg szűk ellátási helyzetet eredményez. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Hétvégén 21 embert mentettek ki a Balatonból

2021.06.28.
A hétvége folyamán a strandolók több esetben kerültek olyan helyzetbe, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan partra jutni. Műszaki hibás vagy homokpadra futott vitorlások, árboctörött, vagy épp felborult katamaránok utasait, csónakkal, sup-pal az erős hullámzásban elsodródókat, és kimerült úszókat segítettek ki szorult helyzetükből az egyenruhások. Fotó: police.hu A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a következő napokban ismét rendkívül meleg időjárás várható, amely nagyban kihat mindenki szervezetére, de főleg az idősebbekére. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tanácsai: Aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, inkább a parti sávban hűsítse magát! Gyengén úszók csak a sekély vízben fürödjenek! Soha ne távolodjanak el messze a parttól olyan eszközökkel, amelyek használatával még csak most ismerkednek! Kerüljék a vízibiciklikről, egyéb fürdőeszközökről történő hirtelen vízbeugrást, hiszen nem biztos, hogy tisztában vagyunk a vízmélységgel, valamint a vízhőmérséklet is hirtelen sokkhatással van a szervezetre! Amennyiben nem biztosak saját úszni tudásukban és vízijárművekkel vízre mennek, mindenképpen viseljenek mentőmellényt! Lehetőleg kerüljék az extrém melegben a hőcsúcsokban (11 és 16 óra között) való nyílt vízen tartózkodást! Lehetőleg ne fogyasszanak alkoholt, a szeszes italtól befolyásolt vagy bódult állapotban a fürdőzés életveszélyes! A parttól távol kerüljék az egyedül való úszást, fürdőeszköz használatot! Aki nem tud úszni, mély vízben ne használjon felfújható fürdőeszközt! Ha a part mellett elalszik a gumimatracon, akkor is kisodródhat a mély vízbe. Vízen vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat. Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével). A viharjelzés figyelembe vételével, jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!          
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója